Testvéreim!
Sokáig én is ezek közé az emberek közé tartoztam, aztán szembesültem vele, mekkora bajt képes okozni a nyelvem. Amikor látom kívülállóként, hogy milyen rombolásra, képes a pletyka, vagy a nem megfelelő időben történő, jelentéktelen, véget nem érő vitatkozás, ami legalább annyira fájdalmas, és visszataszító a egy kívülálló számára! Aztán egyszer valakin keresztül szembesített az Úr, hogy mit jelent a pletyka. Minden olyan negatív dolgot akár igaz, akár nem, amit felhatalmazás nélkül mondasz el valakinek egy olyan személyről, aki nincs jelen.
Elmesélek egy velem megtörtént konkrét esetet, ami talán tanulságos is lesz valaki számára. Egyik alkalommal beszélgettem valakivel, aki rám bízott valakit, hogy imádkozzak érte. Természetesen lehettem volna annyira tapintatos, hogy ez bizalmas, de uralkodni kezdett rajtam a kétségbeesés, az aggodalmaskodás, és annak ellenére, hogy csak én lettem felhatalmazva, mindenki másnak elmondtam a környezetemben, hogy ezért a személyért imádkozni kell.
Nagyon csúnya dolgot tettem, és nem telt bele egy félóra, hogy ezt meg is vallottam az Úrnak. A lehető legrosszabb, amit tehet az ember, amikor úgymond az imádkozás, a közbenjárás köntösébe bújva (jaj! imádkozzunk ezért a valakiért, mert ez és az a baj van vele), egy olyan bizalmas esetet közlök másokkal egy személyről, akivel kapcsolatban az illető személyesen engem bízott meg a közbenjárásra, rám bízta ezt az ügyet, és nem a barátaimra. De én az "imádkozzunk érte..." köntösbe bújva, elfecsegtem először 1, aztán még pár embernek, hogy mi is a helyzet azzal az illetővel. Aztán egyikőjükön keresztül az Úr megláttatta velem, hogy amit csináltam az pletyka, és azonnal megvallottam az Úrnak.
De sajnos volt már más esetem is, amikor én voltam a pletykás, és természetesen többet ártottam, mint használtam. Az illető megbocsátott, de a sebek még ott maradtak.
Most kívülállóként látom, amikor mások pletykálkodnak egy gyülekezetben, és már régen felismertem, hogy Uram, szörnyű visszagondolni rá, hogy én is voltam ilyen, és ráadásul az a típus voltam, aki csendben, meghúzódva és álszenteskedve vétkeztem a nyelvemmel.
Sajnos nekem ez az egyik gyenge pontom, amivel küzdök, mert ez egy öröklött dolog a családomból: a pletykálkodás, kritizálás, megjegyzések gyártása másokról. Sajnos a családunkat mind a mai napig ez jellemzi.
Antee, nagyon jó, hogy felhoztad ezt a témát, mert legalább őszintén elmondhatom, hogy én naponta harcolok a nyelvemmel, hogy ne szóljak átkot is, meg áldást is.
Remélem tanulságos volt az eset! Remélem, nem botránkoztattam meg senkit, de úgy gondolom, hogy testvérek vagyunk, és mindannyian Krisztus vére által tiszták, ezért megvallhatjuk egymásnak azt is, ha mi vétkeztünk esetleg egy adott területen!
Békesség, Orsi