Téma: Félelmeink és szorongásaink

[antonio07]

Úgy érzem magam mint a tenger parti béka, aki séta közben bele esett egy mély kútba
és találkozik a kútban élő békával. El meséli neki, hogy milyen fent, ameddig a szem ellát
víz van, hú a kúti béka,aki nem lát többet mint amennyi a kútban van a falig van, rögtön bírálja,tovább mondja a tenger parti béka, meleg van és száraz part, napfény, kék ég .
A kúti béka mindennek elmondja a tenger parti békát, hogy ennyi hülyeséget mondott neki.
A tenger parti béka mondja gyere fel és nézd meg, a kúti béka csak a fejét rázza.

Nem tudom, hogy amit ti képviseltek annak mi a forrása, az én forrásom a Szent Lélek
és senkit sem akarok meg változtatni, még meg ingatni sem a hitében, én el tudom fogadni
mások másságát, tőletek nem ezt tapasztaltam, és az Atya senkinek sem adott( embernek)
annyi bölcsességet, hogy a fele barátjától ne tudjon tanulni, meríteni.Ahogyan ti gondolkodtok, számomra nem érzem követendőnek, maradok abban a szabad szeretetben
és hitben ameddig idáig voltam, és senkinek nem engedelmeskedek, mert az engedelmeskedés a kaszárnyák világa.További áldásos életet kívánok nektek.

[Magda]

Kérlek Antónió, ha megtudod tenni próbáld meg magad a kuti békának érteni, mi már nem vagyunk béka perspektívában 

Sasszárnyon repülünk 

Tudod a szülőt az első gyermeke kezdi szülővé formálni, ha tanul a gyermekétől, ha nem tanul tőle soha nem válik szülővé, csak nemzővé, és világrahozóvá.

Ez van ilyennek TEREMTETTÜNK.   

[Hilda]

Tényleg nem tudom mi volt az úriember problémája...
Amennyire különbözőek vagyunk itt, tanításban, látásban, vérmérsékleteben,naponta veszekedhetnénk, nem?
Mégsem tesszük, vajon miért? Talán megpróbálunk a hasonlóságokra építeni, hiszen ezek igazán fontosak!
Szeretjük Jézust, és egymást, és hogy ki milyen békaperspektívából szemlélődik, kit érdekel, ha tényleg lehet szárnyalni is?

[tothg]

Én se értem. Előszőr azt írja, hogy nincs olyan, aki ne tanulhatna a másiktól, utána meg azt, hogy ő nem akar engedelmeskedni (vagyis tanulni)...
Mindegy, mindenki ott fórumozhat, ahol jól érzi magát nem?
Én örülök, hogy része lehetek ennek a fórumnak...

[Magda]

 

Van egy hamis szellem, ami helyettesíti, beépül a mi életünkben a SZENT SZELLEM helyére.
 
Azt mondta az Úr, hogy elküldi a Szent Szellemet, és az megyőzi a világot.
 
Ez a győzködést, a másik meggyőzését jelenti.
Csak azokban a dolgokban győzi meg a világot, amit az Úr Jézus megmondott, semmi többen, csak abban a 3 dologban.
Amikor valamit bizonygatok, hogy az úgy van akkor figyelnem kell hogy az a 3 dolog e,  vagy attól eltérő.
Ha attól eltérő, akkor nem jó szellemet vettem, és meg kell tőle tisztítson Isten.
 
Amíg attól nem tisztít meg, nem vezet el minden igazságra, mert dicsóségét másnak nem adja.
 
Tehát nagyon fontos, hogy a világ szellemét veszem e, a győzködés szellemét, vagy a
Szent Szellemet.

 

[erdei]

Sziasztok

Szerintem, Antonio07 nek teljesen igaza van. Mármint abban, hogy mindenkinek a hite szerint. Ha őt építi a rossz (betegség, nyomor, éhinség, magány stb) akkor legyen neki.  Én ugyan ezt senkinek sem kivánom, de nem vagyunk egyformák. Persze az örökkévalóság tükrében, mert hogy nem szemüvegen át, /hanem tükör, által homályosan/ valóban semmiség egy kis lepra, vagy egy pár napos üres gyomor. Persze, itt ahol az idő alá vagyunk rekesztve, és mondjuk a gyerekemnek, csak egy nap nem tudnék enni adni, az nekem már az örökkévalóságnak tünne. Biztos nem adnék hálát érte az urnak. Persze ebben sem vagyunk egyformák. Mint ahogy a testvéreimet sem békához hasonlítgatnám, mint ahogy magamat sem. /ennél többre tartom magam, az Úr bocsássa meg/
Kedves Antonio07 valóban, néha nyálasra sikerednek egyes hozzászólások, de ezt tudjuk be annak a túlcsorduló szeretetnek, amit a testvérek/nők éreznek az istenük iránt. Ha Jézustól tanulsz, akkor ajánlom a figyelmedbe a "hegyibeszédet", ahol Jézus pont arról beszél, hogy mindent nekünk adott az Atya. Nem a nyomorral, meg a betegségekkel riogat, hanem ellenkezőleg.
Szóval drága Antonio07 fogadd el, hogy Jézus amikor Krisztussá vált, minden rossz dologtól, téged is MEGVÁLTOTT.
Ja és nem vagy béka

[Hilda]

Kedves mindenki!!!

A "nyálasra sikeredett" hsz-ok kapcsán talán én is megszólíttattam. Egy ige jutott eszembe:

A jó ember az ő szívének jó kincséből hoz elő jót; és a gonosz ember az ő szívének gonosz kincséből hoz elő gonoszt: mert a szívnek teljességéből szól az ő szája.

A mi esetünkben talán kiegészíthető azzal, hogy " ír az ő billentyűzetén". 

Megértem, hogy nem vagyunk mindannyian egyformák, van aki kitárulkozóbb, érzelmesebb, és van aki ezt nem érti, vagy nehezen viseli. Mégis szeretetben elviseljük,

elszenvedjük egymást, ahogy a valódi életben, erről is szól a szeretet:
    
[color=blue]Mindent elfedez, mindent hiszen, mindent remél, mindent eltűr.[/color][/b]

[ermaha]

Kedves Antonió,szives figyelmedbe ajánlom,azt ami az Élet könyvébe le van írva,--mivel mi azt fogadtuk el--gondolom mindnyájan.Ebbe meg van irva::Máté evangélium,25:31-46-ig.Isten Igéje soha nem hasonlította békához az Ő Szent Fiát--bárányhoz annál inkább!!!!Néma bárányhoz--aki az őt nyirők előtt se béget.
A béka mindig brekeg,sőt Isten Átka volt Mózes által az Egyiptomiaknak.Sőt ha szintén az Igét veszem figyelembe a levelekben az mondja Isten,legyen a ti beszédetek úgy vagy nem ,a többi a gonosztól vagyon.
Máté 5:37 --És Isten előtt a legkedvesebb az engedelmesség!!!!!

[Magda]

Andrew Kuyvenhoven

December 14. 

A VIGASZTALÓ
 
A mai napon olvasandó igeszakasz: Ézs 40,1-5

 1 Vigasztaljátok, vigasztaljátok népemet! - mondja Istenetek.   2 Szóljatok Jeruzsálem szívéhez, és hirdessétek neki, hogy letelt rabsága, megbűnhődött bűnéért, hiszen kétszeresen sújtotta az ÚR keze minden vétkéért. 3 Egy hang kiált: Építsetek utat a pusztában az ÚRnak! Készítsetek egyenes utat a kietlenben Istenünknek!   4 Emelkedjék föl minden völgy, süllyedjen le minden hegy és halom, legyen az egyenetlen egyenessé és a dombvidék síksággá! 5 Mert megjelenik az ÚR dicsősége, látni fogja minden ember egyaránt. - Az ÚR maga mondja ezt.
 
--------------------------------------------------------------------------------
 
"Vígasztaljatok, vígasztaljátok népemet! - mondja Istenetek." 
(Ézs 40,1) 

Az egyházban, ahol engem felszenteltek, szokás, hogy az első hivatalos igehirdetés számos presbiter és lelkipásztor jelenlétében hangzik el. Első prédikációmban néhány kemény dolgot kellett elmondanom (legalábbis így gondoltam) a keresztyén egyház bizonyos gyengeségeiről: irgalmatlanul lerántottam róluk a leplet. Egy idősebb lelkipásztor megpróbált vitába szállni a magyarázatommal, de elvesztette a vitát.

Aztán - végső intésül - csak rám nézett, és ennyit mondott: "Ha nem tudnád, nekünk vígasztalást kell prédikálnunk."
Szavait soha nem felejtettem el. Ő nyerte meg a vitát.
A Biblia és a keresztyén hitvallás gazdagabb jelentést tulajdonít a vigasztalás szónak, mint ahogy azt a mindennapi szóhasználat teszi.

Mi természetesen ismerjük az emberi összetartozás vigasztaló erejét.
Nagyra értékeljük, ha csendesen megszorítják a kezünket, és ha erős karok ölelnek át bennünket, midőn a bánat túl mély ahhoz, hogy a szó elég legyen. Legalábbis úgy véljük, hogy vannak olyanak, akik nem keresztyének, mégis megtapasztalják az emberi együttérzés ezt a vigaszát.

Számunkra a vigasztalás egy olyan bizonyosság, amelyet magától Istentől kapunk.
Egy olyan szívbéli meggyőződés, amely Istentől származik, meggyőződés, mely megerősít bennünket, hogy legyen erőnk elviselni a legnyomorúságosabb körülményeket is.
Megszoktuk, hogy ezt a mi "egyetlenegy" vigasztalásunknak nevezzük.
Nem arról van szó, hogy nem becsüljük meg az életnek azokat az apró hasznos dolgait, amelyek ellensúlyozhatják a szenvedést, vagy csökkenthetik a fájdalmunkat.
De azért mégiscsak egyetlen meggyőződés van, amely átsegít minket minden nehézségen:
"Az, hogy testestől-lelkestől ... nem a magamé, hanem az én hűséges Megváltómnak, Jézus Krisztusnak a tulajdona vagyok" (Heid. Káté 1. A ford. megj.).
Mindenkinek vigasztalásra van szüksége, és ez az, ami a keresztyén embernek rendelkezésére áll.
Ez nem azt jelenti, hogy mindenki felismeri, hogy erre a vigasztalásra van szüksége.

Amíg csak felületesen ismerjük szükségleteinket, be kell érnünk azzal a fajta vigasztalással, amelyet az emberi bölcsesség és együttérzés tud nyújtani, vagyis azzal a talmi okoskodással,
hogy "nincsen olyan rossz, amiben ne lenne valami jó is",
meg a csendes kézfogással.

A Biblia és a Hitvallásunk azonban az egyetlenegy vigasztalásról beszél. Arról a vigasztalásról, amely legmélyebb szükségleteinket elégíti ki. 

[maria]

Fent voltam egy világi oldalon. Az emberek félenek szoronganak a haláltudattól. A kérdés az  volt: Vajon van élet a halál után? Ki tudja? Van másik hely ahol élünk tovább?
Valaki azt írta határozottan, hogy:- Nincs! Itt éltünk és kész. Meghalunk, és megsemmisülünk.

Ezt írtam nekik Hátha egyszer hasznotokra válik nektek is, ha szembesültök ilyennel:

Amikor az ivarsejt kapcsolódik a petefészek magjához, fogalma nincs arról, hogy mivé lesz később. Ha valaki elmondaná neki, hogy te egy öreg ember leszel, valószínű jót nevetne rajta, és talán még ki is pukkadna. Ez a magocska egyesülve el kezd növekedni, fejlődni az idők során. Amikor az embrió magzattá fejlődik, már jócskán van ismerete tudata, de csak annyit, amennyit ott megszerzett a burokba. Ha valaki azt mondaná neki, hogy ha megszületik, ott kint mi minden fogadja, anyukája, apukája, tesói, valószínű nem nézné normálisnak, aki ilyent mond neki. - Méghogy külvilág? Ha innen kibújok, valószínű vége mindennek! Marhaságot beszélsz! Még senki nem jött ide vissza ebbe a jó kis burokba onnan! - és legyintene egyet. Tudom, most azt mondod, hogy de mi tudjuk, hogy mi történik és létezik ez a világ! Igen, de ő nem tudja. Nincs róla ismerete. Neki ott csak beszűkült ismerete van, mint nekünk itt a földi burokban. Találgatunk mi is van odaát. Tudjuk, hogy van, de mi is? Próbáljuk tudományosan fejtegetni elmélettanként, közben nem jövünk rá, hogy az azért elmélet, mert az agyból jött elő. Az még ismeretlen és meg lehet változtatni. Van aki ezt az elémélettant ismeri el, amit más kiagyalt és feltételez, közben teljesen más a valóság.

[Antee]

Ide beteszem ezt a kis "történetet". A címe: A két magzat.

Egy várandós anya két gyermeket hord a méhében. Az egyik egy "kis hívő", a másik egy "kis szkeptikus". A "szkeptikus" azt kérdezi:
- Te hiszel a születés utáni életben?
- Hát persze - mondja a kis "hívő". - Az itteni életünk arra való, hogy felkészüljünk a születés utáni életre, hogy elég erősekké váljunk arra, ami ott kint vár bennünket!

- Hülyeség! - mondja a "szkeptikus". - Ez nem igaz! Hogyan nézhet ki a kinti, külső élet?
- Pillanatnyilag még nem tudom - mondja a kis "hívő" -, de biztos sokkal világosabb, mint itt bent! Lehet, hogy a szánkkal fogunk enni es a lábunkkal fogunk menni!
- Nonszensz, lehetetlen! - mondja a "szkeptikus". - Megyünk a lábunkkal és eszünk a szánkkal!? Micsoda hülyeség! Ez egy fura ötlet, hogyan is működhetne! Itt van a köldökzsinór, ami biztosítja a táplálékot. Nem lehetséges élet a születés után, hiszen ez a zsinór már így is túl rövid!
- Hát persze hogy működni fog, csak minden egy kicsit másként fog kinézni - mondja a kis "hívő".
- Soha sem fog működni! - véli a kis "szkeptikus". - Még soha senki nem tért vissza a születés után! Születés után vége az egésznek! Az élet nem más, mint egy nagy sötét tortúra!
- Még ha nem is tudom pontosan, milyen lesz a születés utáni élet - mondja a kis "hívő" -, de azt tudom, hogy találkozni fogunk az édesanyánkkal, és Ő nagyon vigyáz majd ránk!
- Anya!? Te hiszel egy anyában? Hol van? - kérdezi a kis "szkeptikus".
- Itt van körülöttünk, mi benne vagyunk, és általa létezünk, nélküle nem is létezhetnénk! - válaszolja a kis "hívő". Mire a kis "szkeptikus":
- Soha nem láttam még semmilyen anyát! Nincs is ilyen! - A kis "hívő" elgondolkozik egy pillanatra.
- Néha, amikor nagyon csendben vagyunk, hallhatod, ahogy énekel, vagy érezheted, amikor megsimogatja világunkat! - Majd halkan hozzáteszi: - Mindenesetre én hiszem, hogy az igazi életünk a születés után kezdődik!


12 Ha pedig Krisztusról azt hirdetjük, hogy feltámadt a halottak közül, hogyan mondhatják közületek némelyek, hogy nincs halottak feltámadása?
13 Hiszen ha nincs a halottak feltámadása, akkor Krisztus sem támadt fel.
14 Ha pedig Krisztus nem támadt fel, akkor hiábavaló a mi igehirdetésünk, de hiábavaló a ti hitetek is.
15 Sőt Isten hamis tanúinak is bizonyulunk, mert akkor Istennel szemben arról tanúskodtunk, hogy feltámasztotta a Krisztust, akit azonban nem támasztott fel, ha csakugyan nem támadnak fel a halottak.
16 Mert ha a halottak nem támadnak fel, Krisztus sem támadt fel.
17 Ha pedig Krisztus nem támadt fel, semmit sem ér a ti hitetek, még bűneitekben vagytok.
18 Sőt akkor azok is elvesztek, akik Krisztusban hunytak el.
19 Ha csak ebben az életben reménykedünk a Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk.

Pál első levele a korintusiakhoz 15. rész

[Magda]

Csoda jó mind a kettőtök által berakott, és egymást egészíti ki

 

[Antee]

 

[ermaha]

C. H. Spurgeon "Isten ígéreteinek tárháza" c. könyvéből
 
Bízzál és tégy jót, és ha a jót teszed, bízzál!
Bízzál az Úrban, és tégy jót, akkor az országban lakhatsz, és biztonságban élhetsz" (Zsolt 37,3).
Jól összeillik ez a két Ige: bízzál és cselekedjél, méghozzá ebben a Szent Szellem által megadott sorrendben. Először hitünk kell legyen, hogy azután a hitünk munkálkodhassék. Az Istenben való bizalom szent, munkára indít: bízunk abban, hogy Isten jót fog adni, és mi is a jót tesszük. Ez a bizalom nem tétlenné tesz, hanem felserkent és biztat, hogy számítsunk arra, hogy az Úr munkálkodik általunk. Nem szabad aggodalmaskodnunk és a rosszat cselekednünk, hanem bíznunk kell és a jót tennünk. Nem bízhatunk tettek nélkül, és nem cselekedhetünk bizalom nélkül.
Ellenségeink szívesen kiirtanának bennünket, ha ez sikerülne nekik. De mert bízunk és a jót tesszük, nyugodtan élhetünk ott, ahova Isten állított bennünket. Nem akarunk visszamenni Egyiptomba, hanem Immánuel földjén maradunk - Isten gondviselésének, a szövetségi szeretet Kánaánjának földjén. Nem olyan könnyű megszabadulni tőlünk, mint azt az Úr ellenségei gondolják. Nem tudnak bennünket kiszorítani vagy kiutálni: ahol Isten a helyünket megjelölte, ott maradunk.
De biztonságban élhetünk és meglesz mindenünk? Az Úr megnyugtat: amilyen biztos, hogy Isten él, olyan biztos, hogy táplálni fogja népét. Csak az a dolgunk, hogy bízzunk Benne és a jót cselekedjük, az Úr gondja, hogy hitünk szerint tegyen velünk. Ha nem a hollók, Abdiás vagy egy özvegyasszony által gondoskodik rólunk, akkor majd másképpen, de biztonságban élhetünk. Felre hát a félelmekkel!


 

[Aata]

Fent voltam egy világi oldalon. Az emberek félenek szoronganak a haláltudattól. A kérdés az  volt: Vajon van élet a halál után? Ki tudja? Van másik hely ahol élünk tovább?
Valaki azt írta határozottan, hogy:- Nincs! Itt éltünk és kész. Meghalunk, és megsemmisülünk.

Ezt írtam nekik Hátha egyszer hasznotokra válik nektek is, ha szembesültök ilyennel:

Amikor az ivarsejt kapcsolódik a petefészek magjához, fogalma nincs arról, hogy mivé lesz később. Ha valaki elmondaná neki, hogy te egy öreg ember leszel, valószínű jót nevetne rajta, és talán még ki is pukkadna. Ez a magocska egyesülve el kezd növekedni, fejlődni az idők során. Amikor az embrió magzattá fejlődik, már jócskán van ismerete tudata, de csak annyit, amennyit ott megszerzett a burokba. Ha valaki azt mondaná neki, hogy ha megszületik, ott kint mi minden fogadja, anyukája, apukája, tesói, valószínű nem nézné normálisnak, aki ilyent mond neki. - Méghogy külvilág? Ha innen kibújok, valószínű vége mindennek! Marhaságot beszélsz! Még senki nem jött ide vissza ebbe a jó kis burokba onnan! - és legyintene egyet. Tudom, most azt mondod, hogy de mi tudjuk, hogy mi történik és létezik ez a világ! Igen, de ő nem tudja. Nincs róla ismerete. Neki ott csak beszűkült ismerete van, mint nekünk itt a földi burokban. Találgatunk mi is van odaát. Tudjuk, hogy van, de mi is? Próbáljuk tudományosan fejtegetni elmélettanként, közben nem jövünk rá, hogy az azért elmélet, mert az agyból jött elő. Az még ismeretlen és meg lehet változtatni. Van aki ezt az elémélettant ismeri el, amit más kiagyalt és feltételez, közben teljesen más a valóság.

Azon gondolkodtam, hogy vajon miért beszélünk példázatokban, mikor az emberek többsége félreérti, könnyű kiforgatni őket, ráadásul vannak, akik meg sem értik. Sokkal könnyebb lenne konkretizálni adott szituációkra a válaszokat, és egyértelmű nemeket és igeneket kimondani. De akkor vajon Jézus miért beszélt példázatokban? Mária által leírt választ évekkel ezelőtt egy blogban olvastam. Egy ateista gúnyos elemzést írt erről a történetről, véleménye szerint csak a megátalkodott hívők próbálják magukat becsapni efféle hazug példázatokkal, amit senki sem ért. Pedig a példázatok nagyon is hasznosak! Egyrészt szűrőként funkcionálnak: ha valaki tényleg keresi Istent, az vagy megérti, vagy ha nem érti, akkor rákérdez, mert érdekli a téma. Minden más viselkedési forma mögött valamilyen ellenállás rejtőzik, ami intő jel a példázat elmesélőjének. A szűrő mellett általánosításra is lehetőséget ad. Ha Jézus minden egyes kérdésre konkrét választ adott volna, akkor mindig csak az az egy ember értette volna meg, hogy mit kell tennie, aki éppen érintett volt a kérdésben. De a példázattal több hasonló kérdésre és problémára adhatott választ egyszerre. Azt hiszem most értettem csak meg, milyen csodálatosan ki volt találva Jézus munkássága. Ezt el kellett most mondanom, sorry!