Amikor szorongok, akkor a félelmem megnevezhetetlen, mert nem tudom mitől félek.
Félhetek attól, hogy valamit elveszítek.
Ha nem tudom mit veszíthetek el akkor szorongok.
A halott mit veszíthet el?
Gondoljátok azt, hogy meghaltatok, olvassuk a felszólítást.
Tehát félek attól, hogy nem tudom ezt gondolni, mert még ezer szállal kötődöm a világhoz.
Ezeket a helyzeteket teremti nekem a Szent Szellem, hogy kérni tudjam, hogy annak a dolognak is haljak meg.
Akarnom kell, mert pipogya ember semmire sem jó, de az akaratomnak alá kell rendelődnie, Isten iránti szeretetből az Ő akaratának.
Jajj de nehéz.
Imádkozzatok értem, hogy megtudjam tenni.
Drága Magda!
Csak most olvastam el ezt a hozzászólást. Valahogy nem vettem észre a tegnap.
Nagyon elgondolkodtatott amit írsz...
Így igaz...
Előfordul, hogy érzek valami szorongást... de igazándiból soha nem értem mi ez lényegében... miért van...?
Olyankor nagyon oda kell menekülnöm az Úrhoz, és kérem, hogy azt a békességet, amit benne kaptam, azt most erősítse, újítsa meg bennem...
Mert ez a Sátán támadása... az tuti... és szeretne legalább egy kis időre "megkaparintani"...
De csak ez addig tart, amíg fel nem ismerem...
Mihelyst odamenekülök a Megváltóhoz, jön a megnyugvás...
Szóval ez egy harc az életemben/életünkben... szerintem...
Mert a Sátán nem adja fel... és próbál mindenképpen "kizökenteni"... elcsüggeszteni... azt akarná, hogy ne Jézusra nézzek, hanem magamra...
De ha magamra nézek... tuti, nem marad más csak a csüggedés...
De milyen jóóó, hogy felnézhetek mindig Jézusra!
Nem tudom, írtam-e...
Egy nagyon kedves, aranyos néninek olvastam a falvédőjén ezt a hímzést:
Ha csalódni akarsz- nézz az emberekre
Ha csüggedni akarsz - nézz magadra
Ha győztes akarsz lenni - akkor nézz Jézusra!
Nah... én győztes akarok lenni... ezért minden körülményemben... minden történésében az életemnek... minden percében... JÉZUSRA NÉZEK...
Szeretettel:
kövecske