Jézus életében lépten-nyomon megláthatjuk az önfeláldozását. Nem csupán a kereszten való halála volt a feláldozás a részéről, hanem az egész élete! Hasonlóképpen mi is az életünkkel tudjuk a leginkább gyakorolni az önfeláldozásunkat. Az önfeláldozásnak is vannak különböző formái, de mi a legtökéletesebbre törekszünk ahogyan azt tanultuk a Mesterünktől Jézustól. Ez pedig a szeretet általi feláldozás, hiszen ha az áldozat nem társul szeretettel, úgy semmi haszna sincsen:
1Korintusi levél 13,1-3
„Ha embereknek vagy angyaloknak nyelvén szólok is, szeretet pedig nincsen én bennem, olyanná lettem, mint a zengő érc vagy pengő cimbalom. És ha jövendőt tudok is mondani, és minden titkot és minden tudományt ismerek is; és ha egész hitem van is, úgyannyira, hogy hegyeket mozdíthatok ki helyökről, szeretet pedig nincsen én bennem, semmi vagyok. És ha vagyonomat mind felétetem is, és ha testemet tűzre adom is, szeretet pedig nincsen én bennem, semmi hasznom abból.”
Talán foglalkozzunk először azzal a kérdéssel, hogy miért nincs semmi haszna ha nincs benne szeretet? Gondoljunk csak az Ábrahám magjából született Izmáelre, akinek az utódait a mai korban araboknak ismerünk. Az ő életük és a hitük amit képviselnek ellentétben van Istenünk elhívásával. Ugyanis ők test szerint hadakoznak és testiesen gondolkodnak. Ők képesek testükre felszerelt különböző robbanóanyagokkal és egyéb tömeg pusztító céllal saját életüket is odaszánni. Őket vajon mi motiválja? Ha az életüket elvesztik az általuk képviselt „szent háborúban” (dzsihád), akkor az automatikus belépőt biztosít számukra a Mennyországba (legalábbis a Korán szerint és ők ebben hisznek). Ezek az emberek a kertek, szőlők és a telt keblű szüzek jutalmában hisznek (78. szúra) – de majd meglepődnek mert más lesz a jutalmuk. Ennyi elég is ebből a vallásból, megbizonyosodhattunk ennyiből, hogy ők test szerint gondolkoznak és testiségben képzelik el az örök életüket. Ez a fajta önfeláldozás amelyet a „szent háborúk” által esik rajtuk csak nyereségük reményében vállalják. Tehát értjük, hogy ez az önfeláldozásuk nem a szeretet, hanem az ego által történik.
Most nézzük meg a valódi egyetlen Isten elhívását amibe mi beálltunk.
Filippi levél 1,21-25
„Mert nékem az élet Krisztus, és a meghalás nyereség. De ha e testben való életem munkámat gyümölcsözteti: hogy melyiket válasszam, meg sem mondhatom. Mert szorongattatom e kettő között, kívánván elköltözni és a Krisztussal lenni; mert ez sokkal inkább jobb; De e testben megmaradnom szükségesebb ti érettetek. És ebben bízva, tudom, hogy megmaradok és együtt maradok mindnyájatokkal a ti hitben való gyarapodástokra és örömötökre;”
Isten megköveteli a szeretet általi munkálkodást, a szeretet általi önfeláldozást. Láthatjuk ebben az igében is, hogy Pál nem önmagának élt. A szeretet nem önmagára néz, hanem a másikra. Ezért merőben más a szeretet általi feláldozás. Lássuk Pál áldozatát:
Apostolok Csel. 20,31-35
„Azért vigyázzatok, megemlékezvén arról, hogy én három esztendeig éjjel és nappal meg nem szüntem könnyhullatással inteni mindenkit. És most, atyámfiai, ajánlak titeket az Istennek és az ő kegyelmessége ígéjének, aki felépíthet és adhat néktek örökséget minden megszenteltek közt. Senkinek ezüstjét, vagy aranyát, vagy ruháját nem kívántam: Sőt magatok tudjátok, hogy a magam szükségeiről és a velem valókról ezek a kezek gondoskodtak. Mindenestől megmutattam néktek, hogy ily módon munkálkodva kell az erőtlenekről gondot viselni, és megemlékezni az Úr Jézus szavairól, mert ő mondá: Jobb adni, mint venni.”
Nem a világi haszon miatt munkálkodott, hiszen a szolgálata mellett nem csupán önmagáról viselt gondot, hanem a vele valók iránt is! Pedig az ige bizonyságot tesz arról, hogy akik az evangéliumban munkálkodnak, az evangéliumból kell hogy éljenek:
5Mózes 25,4
„Ne kösd be az ökörnek száját, mikor nyomtat!”
Tudomásom szerint a nyomtatási tevékenység az volt, hogy letették például a gabonát a földre és az ökröt befogták egy tengelyhez erősített rúd elé és így folytonos köröket tudott menni. Ennek az volt az értelme, hogy az ökör a saját súlyával kitaposta a kalászból a gabona magokat. Mivel pedig az ökör dolgozik, így ne legyen bekötve a szája hogy tudjon enni abból amiért dolgozik. Pál mégsem élt ezzel a lehetőséggel, hanem feláldozta szükségleteit azért, hogy Isten és ember közé akadály ne kerüljön.
Galátzia levél 4,13-14
„Hiszen tudjátok, hogy az első alkalommal testi erőtlenségemben hirdettem nektek az evangéliumot, és ti mégsem estetek abba a kísértésbe, hogy engem testi erőtlenségem miatt megvessetek vagy megutáljatok, hanem úgy fogadtatok, mint Isten angyalát, mint Krisztus Jézust.”
Pált a testi erőtlensége sem tartotta otthon, hanem mindvégig munkálkodott. Nem mondta azt,hogy: „fáj a fejem, gyere vissza holnap” vagy senkit sem rázott le közhelyes szöveggel, hogy: „majd imádkozom érted”. Ő cselekedett, a saját szükségleteit és kényelmét nem tekintve. Ő értette azt a példát amelyet Jézus hagyott nekünk:
Márk evangéliuma 6,31-34
„Ő pedig így szólt hozzájuk: "Jöjjetek velem csak ti magatok egy lakatlan helyre, és pihenjetek meg egy kissé." Mert olyan sokan voltak, akik odaérkeztek, és akik elindultak, hogy még enni sem volt idejük. Elhajóztak tehát egy lakatlan helyre magukban. De sokan meglátták és felismerték őt, amikor elindultak, ezért minden városból összefutottak oda, és megelőzték őket. Amikor Jézus kiszállt, és meglátta a nagy sokaságot, megszánta őket, mert olyanok voltak, mint a pásztor nélkül való juhok, és kezdte őket sok mindenre tanítani.”
A terv tehát az volt, hogy egy békés-nyugis helyre elvonulva kipihenjék magukat és egyenek. Ám mikor megérkeztek a tervezett helyszínre nem a csendbe és a pihenés lehetőségébe futottak, hanem egy nagy tömegbe. Láthatjuk hogy a tervük borult és a saját szükségleteiken túl szolgáltak a tömeg felé. Ez a szeretet általi önfeláldozás, mikor már nem a saját érdekek és szükségek érvényesülnek.
Filippi levél 2,2-3
„Teljesítsétek be az én örömömet, hogy egyenlő indulattal legyetek, ugyanazon szeretettel viseltetvén, egy érzésben, egyugyanazon indulattal lévén; Semmit nem cselekedvén versengésből, sem hiábavaló dicsőségből, hanem alázatosan egymást különbeknek tartván ti magatoknál.”
Ha ezt betartjuk, akkor megértjük Isten országának a csodálatos működését, ugyanis ha én különbnek tartalak magamnál és te magadnál különbnek tartasz engem, akkor mind a ketten értékesek leszünk egymás szemében. De ha az Istentelen világ törvényének rendeljük alá magunkat, akkor én magamat különbnek tartom és te is magadat különbnek tartod és így mindketten megvetettek leszünk egymás szemében. Ha Jézus különbnek tartotta a mások szükségleteit a saját szükségleteinél, akkor nekünk mennyire inkább ez a kötelességünk? Hiszen Jézus, Isten lévén nem élt vissza a tekintélyével, hanem szolgálta az embereket.
Filippi levél 2,4-8
„Ne nézze kiki a maga hasznát, hanem mindenki a másokét is. Annakokáért az az indulat legyen bennetek, mely volt a Krisztus Jézusban is, Aki, mikor Istennek formájában vala, nem tekintette zsákmánynak azt, hogy ő az Istennel egyenlő, Hanem önmagát megüresíté, szolgai formát vévén föl, emberekhez hasonlóvá lévén; És mikor olyan állapotban találtatott mint ember, megalázta magát, engedelmes lévén halálig, még pedig a keresztfának haláláig.”
Nem célom folyamatosan megszólni a mai kor általános tanítóit és gyülekezet vezetőit, de sajnos általánosságban azt láthatjuk, hogy bár ingyen kapták az Úrtól az Ő igéjét és kijelentéseit, mégis megkötik hogy azt milyen körülmények között adják tovább az embereknek. Gondolok itt luxus szállodákra, kényelmes utazásokra és a tiszteletdíjukra, amelyről úgy gondolkodnak, hogy nekik jár mindez. Ők ezt választották és az Istentől kapható jutalmukat lecserélték a láthatókra, így a szolgálatuk nem önfeláldozás, hanem jól menő vállalkozás. Ők e földre kérték ki jutalmukat.
A Krisztusban elrejtett élet titka, ha már többé nem mi élünk, hanem Jézus él bennünk ahogyan ezt az ige nagyon jól megfogalmazza számunkra:
Galátzia levél 2,20
„Krisztussal együtt megfeszíttettem. Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus; amely életet pedig most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem és önmagát adta érettem.”
Ezt pedig azért tartottam fontosnak a témához hozni, mert az önfeláldozásunknak is folytonosnak kell lennie. Mint ahogy az elején is szót ejtettem róla, Jézusnak nem csupán a halála volt áldozat, hanem az egész élete amelyet példaképpen hagyott számunkra. A folytonosság pedig csak Istennel lehet lehetséges, ha az Ő igéje (Jézus) lakozást vesz bennünk. Ha pedig Isten él bennünk, akkor már nem a saját kívánságainknak élünk, hanem az Isten akaratának. Az Isten akaratában pedig az is megtalálható, hogy Atyánkfiait különbnek tartsuk magunknál, vagyis hogy saját szükségleteink felett valók legyenek.
1János levele 3,16-18
„Arról ismertük meg a szeretetet, hogy Ő az ő életét adta érettünk: mi is kötelesek vagyunk odaadni életünket a mi atyánkfiaiért. Akinek pedig van miből élnie e világon, és elnézi, hogy az ő atyjafia szükségben van, és elzárja attól az ő szívét, miképpen marad meg abban az Isten szeretete? Fiacskáim, ne szóval szeressünk, se nyelvvel; hanem cselekedettel és valósággal.”
A szeretetről mindenkinek van egy értelmezése, de ahogy János is írja, Jézus áldozatából értettük meg azt, hogy mit is jelent valójában szeretni. Figyeljük csak meg, hogy miként írja János:
„...mi is kötelesek vagyunk odaadni életünket a mi atyánkfiaiért.”
Kötelesek! Nem pedig egyfajta szorgalmi feladata az életünknek. Ez az ige tiszta tükörként ajánlja magát számunkra, amelybe beletekintve megláthatjuk, hogy valóban él-e bennünk Isten szeretete.
Vagyis ha nem az ige utasítása szerint bánunk a testvéreinkkel, akkor ne is áltassuk magunkat azzal, hogy Isten szeretete él bennünk. Mert ha azt mondjuk hogy Jézus él bennünk, ezzel azt mondjuk ki, hogy az Isten igéje él bennünk. Ha pedig Isten igéje él bennünk, akkor az ige szerint bánunk a Testvéreinkkel is. Legyen a mi életünk kellemes illatú áldozat, amely tetszik az Istennek.
(skype 2013.07.03)
