Szerző Téma: Izrael  (Megtekintve 7666 alkalommal)

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Nem elérhető Guti Tünde

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3917
    • www.gutitunde.eoldal.hu
Re:Izrael
« Válasz #60 Dátum: 2018 Január 19, 13:17:24 »
 :2smitten:
„Vezéreld utamat Igéd szerint, és ne engedd, hogy valami hamisság uralkodjon rajtam!
Gyönyörködöm beszédedben, mint aki nagy nyereséget talált.”
Zsoltárok 119:133, 162.

Nem elérhető torokildiko46

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 4489
    • http://ildiko-torok.blogspot.com/
Re:Izrael
« Válasz #61 Dátum: 2018 Január 19, 17:31:26 »
<a href="http://www.youtube.com/watch?v=hB2ABbNIqSA" target="_blank">http://www.youtube.com/watch?v=hB2ABbNIqSA</a>
Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára az én porom felett megáll.! Jób:19:25

Nem elérhető Sofia

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 132
Re:Izrael
« Válasz #62 Dátum: 2019 Augusztus 26, 14:10:51 »
Találtam egy nagyon jó írást Izraelről a baptist.hu-n, a szerző id. Kovács Géza.

Izrael kiválasztottsága a múltban
Miért választotta ki Isten a zsidókat?

Lázas elménk felteszi ezt a kérdést olykor alázatosan Istenhez simulva, máskor lázadó kérdőrevonással: miért emelte Isten őket más népek fölé? – Mózes azt írja, hogy amikor Isten kiválasztotta Ábrahámot, ezt mondta:

„Eltitkoljam-e  Ábrahám elől, amit tenni akarok? Hiszen Ábrahámtól nagy és hatalmas nép fog származni, és általa nyer áldást a Föld minden népe. Mert őt választottam ki arra, hogy megparancsolja fiainak és háza népének, hogy őrizzék meg az Úr útját.” (1Móz 18,17–19)

Hitünknek és Isten munkájának egyik nagy titka az, hogy miként működik Isten kiválasztása? Itt mégis feltárul ez a titok Ábrahámnak (és vele utódainak) a kiválasztásával kapcsolatosan. Isten, az ő mindentudásánál fogva előre tudta, hogy Ábrahám – aki vele személyes kapcsolatot, beszélő viszonyt ápolt – az ő ismeretét, a benne vetett hitet tovább fogja adni utódainak. Isten szuverén döntése szerint választotta ki Ábrahámot, de ebben a kiválasztásban benne volt az Isten eleve ismerete, amely által ő előre pontosan tudta azt, hogy Ábrahám és az ő utódai, Izrael népe a későbbi évezredekben eszköz lesznek abban, hogy Isten ismerete megmaradjon, majd később kiteljesedjen ezen a Földön. Lássuk, hogyan valósult ez meg!

I. Krisztus előtt a politeizmus tengerében Izrael volt egyedül az a sziget, amely megőrizte az egy teremtő, láthatatlan Isten ismeretét és hitét

Az özönvíz, majd Bábel után a föld szétszéledt lakói elszakadtak Istentől, az egy igaz, láthatatlan, szent és teremtő Isten ismeretétől. Teljessé lett a hitbeli zűrzavar, általánossá lett az ember által alkotott, a sötétség szellemiségét árasztó, és a testiességet kiszolgáló sokistenhit. Óriási jelentősége volt annak, hogy Isten talált egy embert, aki az ő ismeretére törekedett. Kiválasztotta hát Ábrahámot és utódait, hogy – sok engedetlenségük és gyarlóságuk ellenére is – több évezreden át, hűséges prófétáik által őrizzék meg az egy teremtő Isten ismeretét, vegyék át tőle és örökítsék meg az Ő kijelentéseit. Pál apostol felteszi a kérdést: „Mi a zsidó előnye?” Aztán így válaszol: „Elsősorban az, hogy Isten rájuk bízta igéit.” (Róm 3,1–2) A Bibliában kijelentett hitet és az igaz Isten ismeretét – az ó és újszövetségi Szentírást – számunkra, keresztények számára is a zsidók vették át Istentől, és ők őrizték meg. A Biblia írói – egy kivétellel – valamennyien zsidók voltak.

II. Jézus Krisztus, az Isten Fia, emberként zsidónak született, zsidóként élt és váltotta meg a világot

Jézus a földi életében nem hagyta el zsidó hazáját, sőt azt mondta: „Én nem küldettem máshoz, csak Izrael házának elveszett juhaihoz.” (Mt 15,24) Emberi síkon Jézust a zsidóság ajándékozta a világnak, még akkor is, ha akkor a hivatalos zsidóság vallásos és féltékeny vakságában elvetette őt. Hol is jelenhetett volna meg máshol, mint egy olyan nép fiaként, amely – még ha élettelen vallásosságba merevedve is – egyedül képviselte ezen a földön az egy igaz Isten hitét és ismeretét? A korabeli zsidóság döbbenetes példa arra, hogy Krisztusgyilkos az a vallásosság, amelyből hiányzik a Szentlélek által munkált bűnismeret, megtérés és újjászületés. Ha az egyetlen helyes istenismerettel rendelkező nép arra volt képes, hogy megölje a Messiását, mennyivel inkább megváltásra szorultak az Istentől távol élő népek! – Jézus pedig önként vállalt halálával és feltámadásával kaput nyitott az üdvösségre zsidónak és nem zsidónak, mindazoknak, akik felismerik elveszett állapotukat, és hittel szívükbe fogadják őt.

III. A Jézus által kiválasztott tanítványok, az apostolok, valamennyien zsidók voltak

Az ő szolgálatuk felmérhetetlenül nagy jelentőségű az Evangélium győzelmes terjedésében. Az a 120 személy, akik pünkösd napján a felházban beteljesedtek Szentlélekkel, a 3000, akiket ugyanezen a napon beépített a Szentlélek a Krisztus testébe, szintén Izrael fiai voltak. Igaz, hogy a hivatalos Izrael elvetette a Messiást, de a zsidóságnak egy rétege befogadta Jézust. Pál apostol a saját példájára hivatkozva teszi fel a kérdést: „elvetette Isten az ő népét? Szó sincs róla! Hiszen én is izraelita vagyok, Ábrahám utódai közül. Isten nem vetette el az ő népét, amelyet eleve kiválasztott” (Róm 11,1–2.5) Így tehát most is van maradék a kegyelmi kiválasztás szerint. Vagyis a kegyelem kapuja folyamatosan nyitva állt és nyitva áll minden zsidó ember számára. Sőt Pál így fogalmaz: „elsőként zsidónak”. Hiszen Jézus saját szeretett népének tekintette Izrael fiait.

folytatás következik

Nem elérhető Sofia

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 132
Re:Izrael
« Válasz #63 Dátum: 2019 Szeptember 10, 09:02:07 »
Az apostolok korának zsidósága három irányba tagolódott

1. A „megkeményített” Izrael.
A zsidóság nagy többsége volt ez. Azok, akik „feszítsd meg”et kiáltottak nagypénteken, és Pilátus előtt kihívták magukra és gyermekeikre Isten ítéletét. Róluk azt is olvassuk a Bibliában: „Az ő elesésük által jutott el az üdvösség a pogányokhoz!” Vagyis Isten a hivatalos zsidóság megkeményedése nyomán megnyitotta az ő örök idők előtt elkészített tervét: feltárta a kegyelem kapuját a világ minden népe felé. A megkeményedés ítélete a zsidókon már 2000 éve tart, egészen addig tart, amíg a pogányok teljes számban be nem jutnak, és (akkor) üdvözülni fog az egész Izrael. Vagyis a „megkeményített” Izrael kiválasztása sem szűnt meg, hiszen „Isten ajándékai és elhívása visszavonhatatlanok” (Róm 11,26.29) – Eljön a nap, amikor Izrael felismeri a Messiását, és megtér hozzá.

2. Izrael népének másik – sokkal szűkebb – rétegét képezték azok, akik igaz megtéréssel elfogadták Jézust Messiásuknak, de megmaradtak a zsidó identitásukban.
A szombatot és a zsidó ünnepeket tartották, a tételes mózesi törvényeket is érvényesnek tekintették és betartották. Vezetőjükről, Péter apostolról írja Pál, hogy reá a „körülmetélés evangéliuma” volt bízva (Gal 2,7) Ez az irányzat 70 után, a zsidóság szétszóratása után elsorvadt, illetve beolvadt a pogányokból megtért keresztények közé. Hozzájuk címezi levelét Jakab és Péter apostol is: Jak 1,1; 1Pt 1,1.

3. A harmadik irányzat a zsidóságtól szellemileg elszakadó, a „tételes parancsolatokból álló törvényt érvénytelennek” tekintő zsidók voltak (Ef 2,15). Pál volt a vezetőjük, aki Istentől kapta ezt a különleges elhívást.
Pál apostol, a pogányok apostola, nem emberektől tanulta, hanem különleges kijelentésben kapta Istentől a kegyelem evangéliumát, az egyetemes keresztény egyház alapokmányát (Gal 1,11–12) Ennek alapján Pál – bár nagyon szerette zsidó véreit – Istennek engedve kiszakadt a zsidóság szellemi közösségéből, és a Szentlélek által alapítója és építője lett a „népek” közül megtérő Krisztus testének. Ebben a testben „nincs többé görög és zsidó, körülmetéltség és körülmetéletlenség, barbár és szkíta, szolga és szabad, hanem minden és mindenekben Krisztus” (Kol 3,11)

Ismeretes, hogy az utóbbi két Krisztushívő zsidó irányzat – az ApCsel 15. fejezetének leírása szerint – „kezet adott” egymásnak, vagyis a másik fél látását és független működését elismerve, békességre igyekeztek egymással. Az első kategóriába tartozó zsidóság – vagyis a hivatalos Izrael azonban mérhetetlen haraggal és gyűlölettel fordult a Krisztust elfogadó zsidók ellen, különösen Pál, és a zsidóságból kiszakadók ellen.

folytatás következik