ZSOLTÁROK 1
Boldog ember az, aki nem jár gonoszok tanácsán, bűnösök útján meg nem áll, és csúfolódók székében nem ül;
Hanem az Úr törvényében van gyönyörűsége, és az ő törvényéről gondolkodik éjjel és nappal.
És olyan lesz, mint a folyóvizek mellé ültetett fa, amely idejekorán megadja gyümölcsét, és levele nem hervad el; és minden munkájában jó szerencsés lészen.
Nem úgy a gonoszok, hanem, mint a polyva, amit szétszór a szél.
Azért nem állhatnak meg a gonoszok az ítéletben; sem a bűnösök az igazak gyülekezetében.
Mert tudja az Úr az igazak útját; a gonoszok útja pedig elvész.
A ZSOLTÁROK KÖNYVÉNEK MAGYARÁZATA
Zsolt. I. ZSOLTÁR
A zsidó hagyomány (a Jeruzsálemi és a Babilóniai Talmud) összeköti az első és a második zsoltárt; a másodikat az első folytatásának tartja. Ezt a hagyományt az egyházatyák egy része is követi. Nyoma van ennek az ún. D-kódexben is, mely szerint Pál apostol ApCsel 13:33-ban az első zsoltárból idéz, azonban a görög kéziratok többsége itt második zsoltárt mond. Semmiképpen sem helyes összekötni az első és a második zsoltárt; a kettő nem tartozik össze. Inkább az történhetett, hogy az első zsoltárt a Zsoltárok könyvének szerkesztője bevezetésként helyezte a gyűjtemény élére.
A zsoltárnak már az első szava, a „boldog” szó is a bölcsességirodalom jellegzetes szava. Ez a szó legtöbbször a Zsoltárok könyvében és a Példabeszédek könyvében fordul elő. A zsoltár tartalma is a bölcsességirodalomra mutat. Itt találkozunk a gonoszok és igazak szembeállításával, legtöbbször az ún. ellentétes gondolatpárhuzam formájában: a vers első sora az igaz emberről vagy annak sorsáról, a második sora a gonosz emberről vagy annak sorsáról szól (pl. Péld 10–15). Az Zsolt 1 3–3 versben állítja egymással szembe az igaz és a gonosz ember sorsát.
Zsolt. 1,1. vers.
Az 1. vers igaz ember ismertetőjegyeit tartalmazza. Párhuzamosak mind az igék (jár-áll-ül, mindhárom a jelenre is érvényes perfectummal kifejezve); mind a főnevek (bűnösök-vétkesek-csúfolódók, ill. tanács-út-szék). A bűnösök tanácsa a bűnösök gondolatait, céljait, terveit jelenti; útjuk a magatartásukat. A csúfolódók széke azt fejezi ki, hogy ezek az emberek időnként összegyűltek, és ellenségesen álltak szemben azokkal, akik ragaszkodtak az atyák tiszta hitéhez, és komolyan vették Isten törvényét. Világosan felismerhető, hogy két embercsoport áll egymással szemben: az igazak és a csúfolódók, a bűnösök. Ezek nemcsak a híveket csúfolták, hanem magát Istent is. Őt magát erőtlennek, beszédét be nem teljesülőnek tartották (Ézs 5:19; Ez 8:12; 12:21–28; Zsolt 26:4; 73:10k.). Ilyen emberekkel 1Kor 5:11; 2Kor 6:14–18 szerint sem szabad közösségben lennie a gyülekezet tagjainak.
Zsolt. 1,2. vers.
A negatív ismertetőjelek után a pozitív ismertetőjelek következnek. Az igaz ember „gyönyörködik” az Úr törvényében. Itt nem a megmerevedett törvényvallással van dolgunk; mivel a törvény még nem tehernek számít, amely ezernyi tiltással köti gúzsba az embert. A törvény örömöt ad (vö. Zsolt 19:8–11; 112:1; 119:24.77.92.143.174)! A vers második fele a kor kegyességére jellemző, szinte a kor kegyeseinek az embereszményét mutatja: az irattekercs fölé hajló, azt félhangosan olvasó embert, aki igyekszik minél többet megérteni Isten törvényéből. Nem elégszik meg azzal, hogy a kultuszban hallotta Isten törvényét. Foglalkozik vele „éjjel-nappal”; azaz állandóan (Deut 6:7; 17:19; Józs 1:8). Ezen a ponton a zsoltár túlmutat a bölcsességirodalmon, mellyel pedig formai szempontból sok szál köti össze (vö. Péld 1:7; 9:10: „A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme”). A zsoltáríró nem önmagából, tapasztalatából és nem emberi tanításból merít valamiféle gyakorlati és hasznos bölcsességet, hanem tanítványként figyel a magát Igéjében kijelentő Istenre. Olyan időben keletkezett ez a zsoltár, amikor a „törvény” már írott formában megvolt.
Zsolt. 1,3. vers.
A 3. vers a „folyóvíz mellé”, pontosabban az öntöző csatorna mellé ültetett fához hasonlítja az igaz embert. A hasonlat Jer 17:5–8-ból való. Ott szép ellentétpárok vannak: az átkozott férfival az áldott férfi, a pusztai cserjével a víz mellé ültetett fa, a „karjához húst tevő”, azaz a maga erejében bízó emberrel az Úrban bízó ember áll szemben. Az ellentétpárok e zsoltárban kevésbé pontosak. „Áldott” helyett itt „boldog” áll – és hiányzik az „átkozott” szó; az öntözőcsatorna mellé ültetett fával a polyva áll szemben, a tóra tanulmányozójával a csúfolódó bűnös. (Az embert gyakran hasonlították össze a fával: Jób 29:19; Zsolt 52:10; 92:13–15; Jer 11:19; Ez 17:3kk.; Mt 7:15–20). A vers vége (minden sikerül, amit tesz) már nem a fáról szól. Világosan látható, hogy az igaz ember nem a maga erejéből terem gyümölcsöket, hanem az Úr állandó segítsége által.
Zsolt. 1,4–6. vers.
A bűnösök hasonlók a polyvához, melyet elfúj a szél. Cséplés után erős széljáráskor szokták feldobni a gabonát. A súlyos magvak visszahulltak a földre, a könnyű polyvát elfújta a szél. A hasonlatot Jób 21:18; Zsolt 35:5; Ézs 17:13 is használja. Ez a vers arra mutat, hogy Isten fog ítéletet gyakorolni (vö. Mt 3:12). Megtisztítja gyülekezetét, amelyben még együtt vannak az igazak és a bűnösök. Fáj a zsoltárírónak, hogy a gyülekezet még nem „igazak gyülekezete”, hanem benne vannak a bűnösök is. Igazakat és bűnösöket nem a templom fala választja el egymástól; a fal a gyülekezeten belül húzódik! Ezen csak az Isten ítélete tud változtatni, amely napfényre hozza, kik az igazak. Az igazak „felállnak”, igazságuk nyilvánvalóvá válik; a gonoszok pedig, akik Istennel nem voltak kapcsolatban, a gyülekezet közösségében sem maradhatnak meg. Az Úr ugyanis – mondja a 6. vers – „ismeri” az igazak útját; törődik velük, közösségben van velük. A bűnösök „útja” viszont semmibe vész. A kifejezés eléggé különös. Egyesek arra gondolnak, hogy a bűnösök „útja” helyett a bűnösök „reménye” illenék a szövegbe. A bűnösök reménysége elvész (Jób 8:13; Zsolt 9:19; Péld 10:28). Bár a kifejezés így simább lenne, elveszne a szöveg egyik jellegzetessége: a két „út” szembeállítása. Az igazak „útja” az Úrral való maradandó közösség; a bűnösök „útja” pedig úgy vész semmibe, hogy ők maguk is elvesznek (Zsolt 34:22; 37:20.28.34).
Írta: Dr. Karasszon Dezső professzor
