Sziasztok!
Mivel is kezdhetném, ha nem ezzel az igével:
1Kor 13,4-7"A szeretet türelmes, jóságos; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. Nem viselkedik bántóan, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a rosszat. Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal. Mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr."Olykor felmerül bennünk a másik hibája és vétke. Sokszor a mércét amit állítottunk túl magas a körülöttünk élők számára.
Mennyire képesek vagyunk a másikat hibáztatni, ha valamit elront. Ha nem is mondjuk ki, azért gondoljuk...
Lehet csak jót akarunk, de nem úgy sül el, ahogyan azt mi várnánk. Lehet van, amikor jót teszünk, de a másik személy azt nem tudja.
Van, amikor a másik javára teszünk, de a másik lehet hogy rossznak érzi és látja. Pedig a motíváció jó...
Mennyiszer zúgolódunk Isten ellen, mikor a dolgok nem úgy mennek, ahogyan azt mi elképzeljük? Szemére vetjük Istennek...
Közben Isten éppen a javunkra teszi és jobbat ad. De mi csak szemrehányunk és beolvasunk neki. És ha a későbbiekben észrevesszük kezét a dologban, hogy a javunkat szolgálja, akkor ugyan odamegyünk hozzá esedezve és bocsánatkérően. De ha ezt emberrel tettük volna meg,akkor teljes erőnket összeszedve kérnénk bocsánatot. Ugye egy olyan valakitől ( Istentől ) könnyű bocsánatot kérni, akinek nem kell a szemébe nézni?
Lehet van, amikor legbelül így gondoljuk:
-Isten vagy te. Neked az a munkád, hogy megbocsáss.
Ne felejtsül el, hogy Isten nem egy gép... A bűneinkkel és hozzáállásainkkal jobban megbánthatjuk, mint egy embert.
Isten szeret...és azt várja, hogy ez a szeretet, amit irántunk érez, teljesen átérezve értékelődjön bennünk.
Isten áldását
