Szerző Téma: Roma Testvérek  (Megtekintve 31435 alkalommal)

0 Felhasználó és 2 vendég van a témában

Nem elérhető karola

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 471
Re:Roma Testvérek
« Válasz #15 Dátum: 2011 Október 12, 11:36:25 »
Tudom hogy, vannak negatív dolgok , és nagyon sok pozitívok is ! Nekünk keresztényeknek , nem az a dolgunk , hogy ítéletet mondjunk . Más Nemzet és Etnikumok csoportok megítélésében , hanem tiszteletbe tartsuk , mások szokásait és kultúráját . Ápolni azokat .! Tiszteletbe kel tartanunk nemzetiséget , a hittet bármejik nép csoportban . Legyen az szlovák , Magyar Cigány és zsidó nép csoport . Szeresük egymást építsük Jézusban a kapcsolatunkat . Hiszen közel a vég napja . Ki hogyan áll Jézus Trónja elé ? Milyen lelki ismerettel fogja mondani , én uram mindent megtettem ! Testvéreim tudomásul kell vennünk , hogy közeledik a vég . És a hitt , nemér semmit a cselekedet nélkül .  Ámen

A romák eredetéről korábban a köztudatban különböző romantikus elképzelések éltek. Olyan hiedelem is napvilágot látott, mely szerint a fáraó népeként Egyiptomból származnak. Ez és más naiv elgondolások minden történeti alapot nélkülöznek. Igaz, - Bari Károly neves roma költő és népmesekutató megfogalmazásában, hogy a romáknak nincs leírt történelmük, de van nyomon követhető történetük.

Ismeretes, hogy minden nép életútjának fordulóit, nevezetes eseményeit megörökíti a szájhagyomány. Esetünkben emellett egy rendkívül fontos, egzakt adatokkal rendelkező tudomány lesz segítségünkre: az összehasonlító nyelvészet. E komparatív nyelvészeti kutatások derítettek fényt a romák eredetére is. E kutatómunkában fontos szerepet játszott Vályi István magyarországi református lelkész, aki külföldi tanulmányai során együtt tanult malabári (indiai) diákokkal. Feltűnt neki ? beszédüket hallgatva ? hogy nyelvük igen hasonlatos az ő községe cigány közösségének nyelvezetéhez. Megindultak a vizsgálatok, melyek során kiderült ? főleg az ősi szanszkrit nyelvvel való összevetés során, hogy a nálunk használatos cigány nyelvjárások eredete közös ősi indiai nyelvre vezethető vissza. Rendszertanilag a roma nyelvjárások az indoeurópai nyelvcsaládba tartoznak sok más rokonnyelvvel együtt (latin, német, orosz, angol, francia stb.) Valóban, a roma nyelvjárások nyelvi struktúrája azonos az említett nyelvcsalád tagjainak nyelvi szerkezetével (pl. prepozíciók használata, deklinációk stb.). A ROM szó a cigány férfit jelenti, a ROMNYI a cigány nőt illeti, a ROMA pedig a többes számú alak: cigányok (a cigány elnevezésre majd a későbbiek során még visszatérünk).

A romák őshazájának helye az indiai szubkontinens észak-nyugati területe: Pandzsab. Érdekes a szóösszetétel jelentése: pandzs = öt, ab = folyó. Valóban, ha térképre nézünk, e területen az öt folyó vidékét találjuk, az Indust és annak mellékfolyóit.(Megjegyezzük, hogy a mai beszélt magyarországi cigány nyelvjárásokban is az ötös számjegyet pandzs-nak mondják a romák).

Sajnálatos, hogy roma testvéreink kiszolgáltatott helyzetben voltak már az Őshazában. Az akkor még a mainál erősebben élő kasztrendszerben a hierarchia legalján éltek, a páriák csoportjába tartoztak, kiszolgálói voltak minden tekintetben a felettük lévőknek.

A lassú, de folyamatos elvándorlás a Krisztus utáni 5. században kezdődött. Mint minden felkerekedésnek ? a népvándorlások hullámverései közepette ? a romák elindulásának is külső okai voltak. Ez idő tájt a fehér hunok betörését sejtették, érezték meg ösztönösen, ami távozásra késztette őket. Egyébként érdekes jelenség történetük során szinte mindvégig, hogy sosem várták be a hódítót, nem szálltak szembe nyíltan az ellenféllel, inkább választották a passzív rezisztenciát, mint a konfrontációnak erőszakos módját. Talán ez az attitűd is a hagyományos indiai gondolkodásmódból fakad (lásd, pl. Mahatma Gandhi világszemléletét e tekintetben). Talán éppen ezért történetük során a romák sosem viseltek hadat, nem alapítottak fejedelemségeket, királyságot, önálló államiságot.

A félnomád vándorélet első megszakítása a korabeli Perzsia volt. A nyelvi rétegvizsgálatok (a letelepedéssel kapcsolatos perzsa jövevényszavak a roma ősi alapszókincs mellett, arra rárakódva) kb. másfél évszázados tartózkodásra utalnak Perzsia területén, melynek a fenyegető mongol betörések vettek véget. A továbbvándorlás délnyugati irányt vett, Örményországba jutottak el a romák.

http://ciganymusic.mindenkilapja.hu/html/18591536/render/a-romak-tortenete

Nem elérhető karola

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 471
Re:Roma Testvérek
« Válasz #16 Dátum: 2011 Október 12, 13:35:48 »
      Merj önmagad lenni! 


  Nagyon fontos, hogy önmagad légy. Legyél olyan, amilyennek Isten alkotott. Mindegyikünknek adott egyéniséget, egy alaptermészetet, ami jó. Azért jó, mert a Teremtő adta! Ha jó az alap, akkor jó lesz az is, amit ráépítünk Krisztusban. Urunk egyéniségeket alkotott, jókedvében, ahogy a Földet is alkotta: különböző tájakat, domborzatokat, élőlényeket rájuk és mégis mind az Ő alkotása és kedvét lelte / leli bennük. Azt mondta: „Ímé, igen jó!”


   A belső emberünk, az egyéniségünk, melyet a szellemünk irányít, aki kapcsolatban van Alkotójával, az jó, isteni és tetszik Neki. Amikor igyekszünk magunkat erővel megváltoztatni, akkor tulajdonképpen ezt az alapot romboljuk le. Meg kell ismernünk magunkat, azt, akit Isten életre szólított, a belső embert ahhoz, hogy szeretni tudjuk magunkat. Fontos, hogy úgy tekintsünk magunkra, mint egyszeri, megismételhetetlen „produktumra”, prototípusra! Nincs még egy ilyen, mint TE! Isten gyermeke vagy, Ő így szeret téged, és fogad el! Ha végig nézzük az evangéliumokban a tanítványokat, a természetüket, látjuk, hogy különbözőek és Jézus mégis szereti őket. Ő nem akarta uniformizálni őket, nem akarta, hogy egyformák legyenek, lehetett külön véleményük, reakcióik, még rosszak is, hozhattak rossz döntéseket, lehettek negatív érzéseik, elgondolásaik, kérdéseik. A Mester nem „akadt” ki ezen, mert ismerte őket! Tudta milyenek belül! Amikor kiválasztotta őket, az nem véletlen volt, nem mondta, hogy ja, ha ilyen vagy, akkor tévedtem, nem kellett volna téged elhívnom, amikor voltak negatív megnyilvánulásaik! Ha pl. megnézzük Pétert, megfigyeljük az ő reakcióit, válaszait egyes helyzetekben, akkor világos képet kapunk erről.

   Jézus, amikor választott, akkor a belső embert választotta, azt, akit az Atya teremtett. Nem azt, aki kívül volt, akire rárakódtak a test és vér örökségei, a körülmények, a társadalom, a neveltetés által rárakódott máz: viselkedés, szokások, stb. Tudta, hogy az Ő személye, az Ige, a tanításai majd elvégzik, hogy ezek lekerüljenek az alapról és a gyémántból briliáns lesz! A gyémánt az alaptermészet, amit az Atya adott és az Ige által drágakő lesz Isten kezében belőle! Ahogy a gyémántot megcsiszolják, minden oldalról, alaposan és kitűnik az igazi valója, a csillogó, értékes, tökéletes mestermunka, a briliáns! Ilyenek leszünk mi is Isten kezében, ha engedjük, hogy elvégezze rajtunk, bennünk ezt a munkát!

  A csiszolódás: a hitben való járás, az alázat, a teljes alávetettség, a teljes bizalom Urunk felé, a minden körülmények közötti kitartás és hűség, a szabad akaratunk Isten akaratának való alávetése. „mindazonáltal a Te akaratod legyen meg, ne az enyém!” Így lehetünk olyanok, amilyennek Ő eltervezett! Olyanok, mint Ő! „képmására és hasonlatosságára”!

 Fontos, hogy az önmegismerés folyamatában mindenkor szemünk előtt legyen Megváltónk természete! Őt a Biblián keresztül tudjuk megismerni. A természetét, tulajdonságait. Könnyű dolgunk van, mert Neki a belső és a külső embere megegyezik! Ugyan az! Nincs benne rejtettség, nincs benne titok, nincs benne meglepetés, mert az Ő belső emberét nem fedték be a világ mázai! Nem takarja test és vér örökségei, a társadalom formáló erői, a neveltetése, mert Ő mindenkor az Atya „keze alatt” volt, Ő formálta egyéniségét ami teljes egészében JÓ!   
 
    Isten a saját képmására és hasonlatosságára teremtett! Mindent, amit és akit teremtett, Jézusban, egyszülött Fiában teremtette, Őreá nézve és Őérte! Azt akarja, hogy olyanok legyünk, mint Ő, Aki tökéletes és jó!
  Meg kell érteni, hogy rendkívül fontos, életbe vágó ez, mert hamarosan eljön az antikrisztus, aki mindenben az ellenkezője lesz Krisztusnak! Azok, akik nem Ismerik Krisztust, vajon hogyan fognak különbséget tenni?! Hogyan tudnak megmenekülni a becsapás, a hitetés mestere elől, ha nem tudnak különbséget tenni?! Hogyan fognak tudni jó döntést hozni, hogy nem kell ez nekünk, amikor majd látják az utánzatot, aki be lesz mázolva csupa jónak látszó dologgal, cselekedetekkel, de mégis ellentéte lesz az igazinak?! Ha nem lesz a szívünkbe égetve az Igazi Képe, akkor meg fog téveszteni a csaló, aki igazinak fogja kiadni magát! Pedig mindenben ellentétes lesz Jézus al, mégis hinni fognak neki, mert azokat az elképzeléseket, hamis vágyakat fogja megvalósítani, amik az emberek vágyai, elképzelései, a „testből aratott veszedelem” gyümölcseit. Azoknak az elképzeléseit, akik nem ismerik az Írásokat és ezért nem ismerik Azt sem, Akiről szólnak: Krisztust, Isten Fiát, a Mestert! Akik hallelujah keresztények, felszínesek, akik örömködnek, „minden happy, szeret az Úr, kegyelem van!” jelszóval elaltatják magukat és másokat is! Nem akarják tudomásul venni, hogy „sok háborúság által kell nekünk Isten országába bemennünk”. A háborúság könny és fájdalom, harc, szívünk megszaggatása, megalázkodás, lemondás a testi elképzelésekről, megtisztulás a mázaktól és világosságra kerülés! Olyan, mint a születés, ami fájdalommal, könnyekkel vajúdással jár, de a vége gyönyörűséges! Győzelem! De ehhez a győzelemhez ismerni kell a Hadvezért, Aki nem titkos haditerv alapján vezeti seregét, hanem nyilvános haditerv alapján! Minden „katonának” rendelkezésére áll a kiképzőterv és a kivitelezési terv is! Lehet, sőt kell tanulmányozni, pontjait be kell tartani, és akkor biztos a győzelem! Egy győztes seregbe hívott el Urunk, világos tervvel, céllal. Szánjuk oda időnket, egész lényünket és tanulmányozzuk a Tervet = a Teljes Szentírást és adjuk át magunkat Mesterünk kezének, hadd formáljon olyanná, amilyennek tervezett és váljunk gyémántból briliánssá! Ismerjük meg Őt, azért, hogy ne tudjon megtéveszteni a közeledő ellenség, az embergyilkos, a báránybőrbe bújt farkas! Tényleg adjuk át a szívünket = belső emberünket, aki közel van Atyjához! Urunk mindenképp véghezviszi a Nagy Tervet, csak az a kérdés, hogy velünk, vagy nélkülünk! A kimenetele a dolognak nem Rajta múlik! Egyedül és csakis rajtunk! Itt és most kell dönteni, jól dönteni, amíg nem késő, mert az idő rövidre van szabva!
ámen

Nem elérhető Shomer ayin

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3211
Re:Roma Testvérek
« Válasz #17 Dátum: 2011 Október 12, 14:02:00 »
 :078:   Teljesen rendben van ez Testvéreim... Hiszen ha valaki magát nem tudja elfogadni, hogyan várhatja el: hogy mások el-ill.befogadják. Isten gyermekei-választottai vagyunk mindnyájan. Isten pedig az egység Istene! (Zsoltárok könyve 133. rész

1.    
Grádicsok éneke Dávidtól. Ímé, mily jó és mily gyönyörűséges, a mikor együtt lakoznak az atyafiak!
2.    
Mint a drága olaj a fejen, a mely aláfoly a szakállon, az Áron szakállán; a mely lefoly köntöse prémjére;
3.    
Mint a Hermon harmatja, a mely leszáll Sion hegyeire. Csak oda küld áldást az Úr és életet örökké!)
Aki az egységet rombolja- a megosztást munkálja, az Isten munkájával megy szembe!!!
Nekünk Pedig a feladatunk és az elhívásunk:   1Pt 2,5    
Ti magatok is mint élő kövek épüljetek fel lelki házzá, szent papsággá, hogy lelki áldozatokkal áldozzatok, a melyek kedvesek Istennek a Jézus Krisztus által. Tehát az egységben való felépülés, egyikünknek a másikkal való megbonthatatlan összekapcsolódása a cél Jézus Krisztusban!
Nem a különbözőségek firtatása-hanem a közös dolgok előtérbe hozatala a fontos!/Fil 3,15    
Valakik annakokáért tökéletesek vagyunk, ilyen értelemben legyünk: és ha valamiben másképen értetek, az Isten azt is ki fogja jelenteni néktek/ Ilyen közös bennünk  pedig: Efézusbeliekhez írt levél 4. rész

1.    
Kérlek azért titeket én, ki fogoly vagyok az Úrban, hogy járjatok úgy, mint illik elhívatásotokhoz, melylyel elhívattatok.
2.    
Teljes alázatossággal és szelídséggel, hosszútűréssel, elszenvedvén egymást szeretetben,
3.    
Igyekezvén megtartani a Lélek egységét a békességnek kötelében.
4.    
Egy a test és egy a Lélek, miképen elhívatástoknak egy reménységében hívattatok el is;
5.    
Egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség;
6.    
Egy az Isten és mindeneknek Atyja, a ki mindeneknek felette van és mindenek által és mindnyájatokban munkálkodik.
Ézs 60,19    
Nem a nap lesz néked többé nappali világosságod, és fényességül nem a hold világol néked, hanem az Úr lesz néked örök világosságod, és Istened lesz ékességed,

Nem elérhető Antee

  • Admin
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 22847
    • Alfa-Omega (keresztyén közösség)
Re:Roma Testvérek
« Válasz #18 Dátum: 2011 Október 12, 14:06:53 »
Amen! :2smitten:
"Halljátok az Úrnak beszédét, akik rettegtek az ő beszédére: így szólnak testvéreitek, akik titeket gyűlölnek, nevemért eltaszítanak: Jelenjék meg az Úrnak dicsősége, hogy lássuk örömötöket; de ők megszégyenülnek." (Ézsaiás 66,5)

Nem elérhető karola

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 471
Re:Roma Testvérek
« Válasz #19 Dátum: 2011 Október 12, 15:41:22 »
 Shomer ajin   Drága testvérem köszönöm  Shalom  :2smitten:

 És neked is Kedves Drága Aniti   :2smitten: Áldjon az URR a te házad népével együtt .

 Szeretettel Karola  :2smitten:

 

Nem elérhető karola

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 471
Re:Roma Testvérek
« Válasz #20 Dátum: 2011 Október 12, 17:27:25 »
 János evangéliuma 15. fejezet


http://www.youtube.com/watch?v=Jeveu2FQU9I#


Szeretettel Karola  :2smitten:

Nem elérhető julika

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 847
Re:Roma Testvérek
« Válasz #21 Dátum: 2011 Október 12, 18:21:45 »
Drága Karola! :2smitten:

,,Egyedül és csakis rajtunk! Itt és most kell dönteni, jól dönteni, amíg nem késő, mert az idő rövidre van szabva!,,,
_______________________________________________________________________________________________________________

Ámen!

Nagyon Igazad van ezekben a sorokban!
Az én megtérésem is csodálatos volt(nekem mindenképp)mert olyan helyzetben szólított meg az Úr,ahol az embernek ,,nincs vissza út,,,
De nekem volt!
Isten egy embert küldött megmentésemre,és nem sikerült az én tervem!Hála Istennek.
Mert szólt az Úr!
S meghallottam!
Az Ő igéje erőt adott!Nem hagylak el soha,mégha elis feledkezik az anya az ő méhének gyümölcséről én sohasem tenném:--szólta nékem az Úr!
Ezálltal felismertem mennyire értéktelen volt az addigi életem,de még is volt valaki aki értéket rejtett el bennem!
Ez volt az Úr!,aki tudta mennyi terhet bírhatok el,és épp a végponton életem teljesen megváltoztatta!TELJESEN!

Drága Shomer testvérem:,,,
Teljesen rendben van ez Testvéreim... Hiszen ha valaki magát nem tudja elfogadni, hogyan várhatja el: hogy mások el-ill.befogadják. Isten gyermekei-választottai vagyunk mindnyájan. Isten pedig az egység Istene! (Zsoltárok könyve 133. rész,,,

Ezzel teljesen egyet értek!

Nekem ezt nagyon megkellett értenem és elkellett sajátítanom,mert mindig is ellenkezőleg gondolkodtam....nagyon hosszú évekig!De Urunk segített ebben is!


Legyetek áldottak mindanyian :2smitten: :2smitten:


Életnek kútfeje az igaznak szája; az istenteleneknek szája pedig erőszaktételt fedez el.

Nem elérhető karola

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 471
Re:Roma Testvérek
« Válasz #22 Dátum: 2011 Október 13, 07:16:20 »
 Áldott szép reggelt és napot testvérek mindenkiknek . Hölgyeim Kezüket csókolom .

 Dicsőség a mi Urrunk nak  , már nagyon sokan vagyunk akik az URR Jézust befogatták . És úgy is élnek , ehhez      méltóan . Látzsd Uszkát .

http://www.youtube.com/watch?v=qXLD4nKUFBI#

Csodás  , ahogyan az URR munkálkodik őbennük .

Nem elérhető karola

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 471
Re:Roma Testvérek
« Válasz #23 Dátum: 2011 Október 13, 07:20:55 »
http://www.youtube.com/watch?v=9Gr1LpyGXvs#

http://www.youtube.com/watch?v=a5mpsTskfSk#

http://www.youtube.com/watch?v=uyBkuFvJ-l8#

Csodás , ezeket a Bizonyságokat végig nézni testvérek , még egy hitetlen és  nem kereszténynek is .

Sir a lelkem testvérek , mikor látom ezt a csodás megtéréseket . Örvendezem az én szívemben , mert tudom

hogy egy Roma testvérem teszi ezt a Bizonyságot .

Szeretettel Attila  :2smitten:

Nem elérhető karola

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 471
Re:Roma Testvérek
« Válasz #24 Dátum: 2011 Október 13, 07:24:30 »
 Legyetek Áldottak Drága testvérek  :2smitten:

 http://www.youtube.com/watch?v=aop6fGqaMp4#


 Testvéri szeretettel Attila  :2smitten:

Nem elérhető ditte

  • Segítő
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 4504
Re:Roma Testvérek
« Válasz #25 Dátum: 2011 Október 13, 07:58:20 »
Drága Karola! :2smitten:

,,Egyedül és csakis rajtunk! Itt és most kell dönteni, jól dönteni, amíg nem késő, mert az idő rövidre van szabva!,,,
_______________________________________________________________________________________________________________

Ámen!

Nagyon Igazad van ezekben a sorokban!
Az én megtérésem is csodálatos volt(nekem mindenképp)mert olyan helyzetben szólított meg az Úr,ahol az embernek ,,nincs vissza út,,,
De nekem volt!
Isten egy embert küldött megmentésemre,és nem sikerült az én tervem!Hála Istennek.
Mert szólt az Úr!
S meghallottam!
Az Ő igéje erőt adott!Nem hagylak el soha,mégha elis feledkezik az anya az ő méhének gyümölcséről én sohasem tenném:--szólta nékem az Úr!
Ezálltal felismertem mennyire értéktelen volt az addigi életem,de még is volt valaki aki értéket rejtett el bennem!
Ez volt az Úr!,aki tudta mennyi terhet bírhatok el,és épp a végponton életem teljesen megváltoztatta!TELJESEN!

Drága Shomer testvérem:,,,
Teljesen rendben van ez Testvéreim... Hiszen ha valaki magát nem tudja elfogadni, hogyan várhatja el: hogy mások el-ill.befogadják. Isten gyermekei-választottai vagyunk mindnyájan. Isten pedig az egység Istene! (Zsoltárok könyve 133. rész,,,

Ezzel teljesen egyet értek!

Nekem ezt nagyon megkellett értenem és elkellett sajátítanom,mert mindig is ellenkezőleg gondolkodtam....nagyon hosszú évekig!De Urunk segített ebben is!


Legyetek áldottak mindanyian :2smitten: :2smitten:
Drága Julika!
Köszönöm szépen,hogy elmesélted ezt.
Dicsőség az Úrnak!
"Társuk vagyok mindazoknak,akik félnek téged,és akik határozataidat megtartják."Zsoltárok 119,63

Nem elérhető karola

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 471
Re:Roma Testvérek
« Válasz #26 Dátum: 2011 Október 13, 08:22:36 »
 Sziasztok  :044:

„Ezért tehát nem vagytok többé idegenek és jövevények, hanem polgártársai a szenteknek és háza népe Istennek. Mert ráépültetek az apostolok és a próféták alapjára, a sarokkő pedig maga Krisztus Jézus, akiben az egész épület egybeilleszkedik, és szent templommá növekszik az Úrban, és akiben ti is együtt épültök az Isten hajlékává a Lélek által.“
Ef.2,19-22

Szeretettel Karola  :2smitten:

Nem elérhető Elisabeth

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 7213
Re:Roma Testvérek
« Válasz #27 Dátum: 2011 Október 13, 08:43:50 »
Így van! ÁMEN!

 :2smitten:
Taníts akaratod teljesítésére, mert te vagy Istenem! A te jó lelked vezéreljen az egyenes úton!
Zsolt 143,10

Nem elérhető ditte

  • Segítő
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 4504
Re:Roma Testvérek
« Válasz #28 Dátum: 2011 Október 13, 08:57:50 »
Ámen!
 :2smitten: :2smitten: :2smitten:
"Társuk vagyok mindazoknak,akik félnek téged,és akik határozataidat megtartják."Zsoltárok 119,63

Nem elérhető ditte

  • Segítő
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 4504
Re:Roma Testvérek
« Válasz #29 Dátum: 2011 Október 13, 09:01:17 »
http://www.youtube.com/watch?v=9Gr1LpyGXvs#

http://www.youtube.com/watch?v=a5mpsTskfSk#

http://www.youtube.com/watch?v=uyBkuFvJ-l8#

Csodás , ezeket a Bizonyságokat végig nézni testvérek , még egy hitetlen és  nem kereszténynek is .

Sir a lelkem testvérek , mikor látom ezt a csodás megtéréseket . Örvendezem az én szívemben , mert tudom

hogy egy Roma testvérem teszi ezt a Bizonyságot .

Szeretettel Attila  :2smitten:
Nagyszerű bizonyságok!Köszönöm szépen.
 :2smitten:
"Társuk vagyok mindazoknak,akik félnek téged,és akik határozataidat megtartják."Zsoltárok 119,63