Ismerkedés > Színház
Beépülés Isten egyházába
Antee:
A következő felvonásban erről olvashattok.
bacsipista:
Kedves Testvérem!
Szeretnék hitemről bizonyságot tenni, és bemeritkezni. Úgy hallottam, hogy ezzel a cselekedettel meghalok a régi életemnek és újjászületek Jézus Krisztusban.
Nem tudom, hogy milyen gyülekezetben tegyem ezt meg. Már voltam több közösségben is, mindenhol szeretettel fogadtak, de nem tudok választani.
Mit javasolsz?
Antee:
Szia Testvérem!
Jól írod, ám de nem a jelképes bemerítésben van üdvössége az embernek.
Ez csupán a mennyeinek a jelképes mása. A szívünknek kell megmerítkeznie Istenben és erről bizonyságot teszünk víz általi bemerítéssel.
Személyesen azt tanácsolom, hogy ott merítkezz be, amelyik gyülekezethez kötődsz.
Kérd az Urat, hogy mutasson neked egy konkrét gyülekezetet.
bacsipista:
Imádkozom, hogy Isten vezessen el egy olyan helyre ahová örömmel mennék. Tudod az a baj, hogy nehezen ismerem ki magam a gyülekezetek között. A díszes , nagy gótikus templomokban nem érzem azt a szeretetet és melegséget, mint a kisebb gyülekezetekben. Ott úgy látom, hogy az emberek csak bemennek, felállnak, letérdelnek, imádkoznak, pénzt dobnak a perselyebe, és az istentisztelet végén hazamennek. Nem látszik rajtuk, hogy közösséghez tartoznak, mert nem látok semmilyen közösségi megmozdulást a részükről.
Bár lehet, hogy csak felületes vagyok.
Egy kis közösség barátságosabbnak, családiasabbnak tűnik. Nem is tudom, hallgassak az érzéseimre? Mert nem biztos, hogy felismerem Isten hangját.
Antee:
Megértelek Testvérem, hogy így érzel. Általában a kisebb gyülekezetek jobban családiasabbak. Egy nagyobb gyülekezetekben ahol több ezren vannak, ott nehéz megismerni az egész gyülekezetet. Sajnos így a pásztornak sincs elég ideje ahhoz, hogy egyen egyenként személyes kapcsolat építsen ki a gyülekezet tagjaival.
Az Úr vezetését kérd ebben is, az érzések megcsalhatnak. Az Úr bizonyságot és békességet fog adni Neked, nem engedi, hogy ingadozzál. Lehet még nem találtad meg, várj az Úrra, Ő vezet Téged!
Navigáció
[#] Következő oldal
Teljes verzió megtekintése