Ismerkedés > Színház
Beépülés Isten egyházába
bacsipista:
Korábban már mondtam, hogy voltam egy gyülekezetben, ahol elmondtam a befogadó imát, és meghívtak egy tanítás sorozatra.
Hát úgy döntöttem, hogy részt veszek ezeken az estéken. Ők úgy nevezik ezt, hogy barátkozó tanfolyam amelyeken egy úgynevezett alaptanítást adnak és egyúttal egy életrendezést követően felkészítenek a bemerítkezésre, és a gyülekezethez való csatlakozásra.
Megkérdeztem, hogy miért nem merítenek be azonnal. Azt a választ kaptam, hogy Jézus behívásának az életünkbe nem érzelmi döntésként, hanem szívből történő elhatározásnak kell lennie. A bemerítés egy pecsét a döntésemre. És ha az eltelt hetek után, ameddig a tanfolyam tart, megmaradok az elhatározásom mellett akkor vaslóban bebizonyítom, hogy Jézus által kijelölt úton akarok tovább haladni.
Ezt az utat próbálom most ki, és hiszem, hogy eközben a gyülekezetet és céljait is jobban megismerem.
Antee:
Valójában ilyet nem olvasunk a Bibliában, hogy "bemerítésre való felkészítés".
Az emberek szeretik megvizsgálni az embert a bemerítés előtt.
Ez valahol jó is, hiszen sokan merítkeztek be úgy, hogy nem is értették a lényegét.
De lehet rossz is, mikor olyantól vonják meg, aki valójában alkalmas lenne rá.
Nekem is mennem kellett volna előkészületekre, amelyeket Te is leírtál. Viszont én messze élek a Magyarországi gyülekezetemtől és ezért elég volt a vezetők jó bizonysága rólam. Valójában ezt próbálják kideríteni a felkészítéseken is.
Minden esetre veled vagyok, hogy menj keresztül ezeken a procedúrákon bizonyságul nekik!
bacsipista:
Megkezdtem a barátkozó tanfolyamot, elsőként a Bibliáról beszélgettünk. Nem is hittem volna, hogy ez a könyv Isten sugallatára íródott, és azt, hogy szinte egy használati útmutatót ad az ember életéhez.
Megtudtam, hogyan kell olvasni, tanultunk imádkozni is. Megdőlt bennem az a tény, hogy csak egy előre megírt szöveget kell tudni, nem csak a Miatyánk van, Isten azt szereti ha azt mondjuk el ami a szívünkben van.
Jó tudni, hogy megbocsátotta bűneinket és Jézuson keresztül szenteknek lát minket.
Beszélgettünk a bemerítkezésről, arról, hogy mennyire fontos, hogy tudatosan hozzuk meg ezt a döntés. Még hátra van néhány téma, amely a gyülekezet fontosságáról, a hitről és a Szent Szellem keresztségről fog szólni. Közben lelkigondozói segítséggel bűnrendezést végzünk, hogy bűneinket felismerve, megvallva és azoktól elfordulva tudjunk a bemerítésünk napján hitbéli lépésünkről bizonyságot tenni.
Antee:
Ezeket nagyon jó olvasni Testvérem. Valóban nem csak egy könyv a Biblia, hanem Isten szava.
Általa jobban és jobban megismerhetjük Őt. Az életünkre is útmutatást ad, Jézus volt az, aki példát hagyott nekünk mindenben.
Ha Őt követjük, akkor jó úton fogunk járni, a lábnyomaiban biztonságban lesznek a mi lépéseink is!
bacsipista:
Szombaton lesz a nagy nap. Izgulok, mert a gyülekezet előtt kell elmondani, hogyan találkoztunk az Úrrral, miképpen tértünk meg és milyen változásokat hozott gondolatainkban, cselekedeteinkben és életünkben.
Szeretném már érezni, hogy bemerítés után milyen újjászületettként folytatni tovább az életet.
Navigáció
[#] Következő oldal
[*] Előző oldal
Teljes verzió megtekintése