Szerző Téma: Olvasónapló  (Megtekintve 19268 alkalommal)

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Nem elérhető Árvai Emil

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 1018
Re:Olvasónapló
« Válasz #105 Dátum: 2016 Február 19, 07:29:51 »
"Tudom, hogy sok esetben nem könnyű a tárgyaló feleknek közös megegyezésre jutniuk, de azt is tudom, hogy rosszabb és több kárral jár, ha nem tárgyalunk egymással és nem becsüljük meg egymást. Egyszer azt mondta nekem egy munkavezető, aki ritka tisztességes volt, meg is halhatott azzal, amennyit keresett, de sosem használta ki az embereket: "Valahányszor tárgyalóasztalhoz kellett ülnünk, tudtam, hogy valamit el kell veszítenem, hogy mindannyian nyerjünk.""

Ferenc pápa egyik mexikói beszédéből részlet - internetről, magyar kurír

Nem elérhető Árvai Emil

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 1018
Re:Olvasónapló
« Válasz #106 Dátum: 2016 Május 06, 17:12:06 »
"Mindenkiben annyira él Jézus, annyira ölt testet a mennyei élet,
amennyi életet tékozolt el, amennyi áldozatot hozott, amennyi halált szenvedett
Jézusért."

Ravasz László

(idézi: parokia.hu)

Nem elérhető Árvai Emil

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 1018
Re:Olvasónapló
« Válasz #107 Dátum: 2016 Július 07, 16:41:17 »
Kalkuttai Teréz anya:

"Hogyan segíthetjük elő a világbékét?
Menjünk haza és szeressük a családunkat."

Nem elérhető Árvai Emil

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 1018
Re:Olvasónapló
« Válasz #108 Dátum: 2016 Július 13, 07:31:02 »
"Nem az a kulcskérdés, hogy mennyi ideig élünk, hanem az, hogyan – ez pedig döntően rajtunk múlik."

(internetről - Bölcsek könyve  mottó)

Nem elérhető Árvai Emil

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 1018
Re:Olvasónapló
« Válasz #109 Dátum: 2016 Július 15, 08:21:51 »
"Kérlek, ne feledkezzetek el imádkozni értem!"

(Ferenc pápa)

Nem elérhető Árvai Emil

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 1018
Re:Olvasónapló
« Válasz #110 Dátum: 2016 November 24, 16:46:29 »
Assisi Szent Ferenc legendáiból egy történet:

Szent Ferenc egy napon Masseo testvérrel éhesen egy kis faluba érkezett. Hogy éhségüket elverjék, útközben egy kis kenyeret koldultak. A falun kívül egy forrásnál az összekoldult ételt letették egy széles kőre.
Ferenc mindjárt fölkiáltott: "Ó Masseo testvérem, ilyen nagy kincsre nem vagyunk mi méltók!"
A testvér csodálkozva és rosszallóan csóválta a fejét és azt mondta: "De atyám, hogy beszélhetsz kincsről, hisz a legszükségesebbekben is hiányt szenvedünk. Sem asztalterítőnk, sem késünk nincsen, még egy vágódeszkánk és tányérunk sincs."
Akkor felujjongott Ferenc: "Éppen ez az, amit kincsnek mondok, hogy itt semmi sincs, amit emberkéz alkotott, hanem csak amit Isten gondviselése készített. Ő öröktől fogva tudta, hogy mi ma éhesen és fáradtan ide jövünk, azért növesztette ezt a fát, hogy bennünket megajándékozzon hűs árnyékával. Ezt a szép széles követ asztalul tette ide nekünk, és hogy szomjunkat olthassuk, ezt a hűs forrást fakasztotta itt. Ó Masseo testvér, milyen jóságos a mi Istenünk!" Közben csak úgy hullottak könnyei a meghatódottságtól, és a száraz kenyérre estek, melyet hálásan eszegetett.

(idézi: Sík Sándor: Hétköznapi kereszténység. Internetről, vigilia.hu)

Nem elérhető Árvai Emil

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 1018
Re:Olvasónapló
« Válasz #111 Dátum: 2017 Október 28, 15:04:55 »
MISI ÉS GERGŐ
(olvasónapló - Móricz Zs.: Légy jó mindhalálig, Móra F.: Kincskereső kisködmön)

Kimondva-kimondatlanul, de nagyon sokszor a jó és a rossz harcáról szól az élet, és az irodalom.
”Légy jó mindhalálig” – hirdeti már címében egyik klasszikusunk.
”A szeretet az élet.” – mondja ki csöndben a mű végén a Kincskereső kisködmön írója.
Elmélkedve a két könyvön és összehasonlítva őket, új gondolatokat jegyeztem föl, elsősorban a magam számára.

Emlékeim szerint a Légy jó mindhalálig-ban a „jó”-t Misi többnyire egyedül képviseli, a „rossz”-at akár többen is, a közömbösek ill. ingatagok pedig hol itt, hol ott rúgnak labdába. Misi magányos hős a maga ártatlanságával és jóságával, vele senki nem ér föl ezen a téren. Szinte predesztinálva van sorsára, az elszigetelődésre, az ártatlanul való meghurcoltatásra, elítéltetésre. Ártatlan bárány, de nem messiás. Szenved, de nem győz. Megmenekül, mert a legvégén megérkezik az ő saját, még nagyobb messiása, aki már győzni is tud, és kimenti, kiemeli a fojtogató magányból, kálváriából.
Kit akar tanítani Misi arra, hogy „légy jó mindhalálig”? A rosszakat? Az ingatagokat? A jókat? Nem emlékszem, hogy valakinek is az élete gyökeres fordulatot vett volna ebben a regényben. Számomra most úgy tűnik, hogy Misi a jókat akarja erősíteni, vagy mintha csak önmagát biztatná erre: légy jó mindhalálig…

Aztán újra átlapozva a könyvet, más gondolataim támadtak: nem is jók és rosszak állnak itt szemben egymással, hanem az ember magányossága és meg-nem-értettsége a főszereplő, amit a gyermekkor és gyermeki lelkület csak fölerősít, már-már rossz álomként szenvedve az életet.
Van, akinek megadatik oázisként a családi melegség, másnak (éppen) nem. És ebben a miliőben minden kedves gesztus kincset ér, egy jó szó már örömkönnyeket csal a gyerek szemébe. A mű nem évülő érdeme szerintem, hogy arra tanít: a jóságnak nincs elfogadható alternatívája. Jónak lenni, jó-vá lenni: ez az egyetlen megoldás, és magamon kell kezdeni.

A túlérzékeny, gátlásos, naivul fecsegő ám jólelkű Misinek könnyen megbocsátom apró, "ártatlan", (többnyire félelem vezérelte) füllentéseit; nem úgy a főbűnös Török Jánosnak, aki égbekiáltó gaztettét még förtelmes hazugsággal tetézve, a poklok poklába taszítja kis főhősünk életét. A szélhámos úrfi hepiendet előidéző végső bűnvallását kárörömmel veszem tudomásul, úgy kell neki, végre kiderült az igazság.
A rossz senkit sem boldogít, Misit meg végképp nem, és hiába dobja el a "véletlenül" eltulajdonított bicskát, be nem vallott tette végig nyomasztja, tüskeként ott marad lelkében és falként a két érintett gyerek között.
Mit is mondott édesanyja? "Fiam, mindig úgy viseld magad, mintha látnálak... Gondold azt, hogy az én szemem lát, s akkor soha nem teszel semmit, ami nem helyes."

---

"Megéreztem, hogy egy láthatatlan szempár vigyázza minden lépésemet, és csak akkor mosolyog rám, ha úgy viselem magam, hogy a ködmönnek ne legyen oka szorítani." - olvassuk a másik könyvben a hasonló gondolatot.

A Kincskereső kisködmön lapjain, átlagos emberek és gyerekek közt, nem kevésbé izgalmas a küzdelem. Viszont a Kincskereső kisködmön más képet tár elénk a jó és a rossz harca kapcsán. Számomra érdekesebbé válik a nagy kaland azzal, hogy itt a főhős szíve a csatamező, Gergőben, Gergőért folyik a háború.
„Akkor éreztem életemben először fájdalmat úgy, hogy senki se bántott.” – olvassuk mindjárt az első fejezetben a bűntudat szép irodalmi megfogalmazását, majd pár sorral később: „Szívszakadva értettem meg, hogy már nem vagyok jó gyerek.”
Így kezdődik. Hogy rádöbben: „nem vagyok jó”. És folytatódik a nagy küzdelem, pl. pár fejezettel később, amikor szorítani kezd a ködmön… Vagy a végén, amikor farkasszemet néz az égbelátóval:
”- No, most mi lesz, te csaló Gergő, te hazug Gergő? – nézett a lelkem fenekébe az üvegszem.
- Hát az lesz, hogy… megmondom neki, hogy rosszat tettem, és megkérem, hogy bocsásson meg.”

---

Ha fájdalom ér, hamar az igaztalanul bántott Misi-nek képzelem magam, és az én megmentő nagybácsimat is szívesen meglátnám már... Ó, az ártatlanul szenvedés gyötrő víziója! - akár jogos az érzés, akár nem.
Nos, ebben a lelkiállapotban résen kell lennem, mert könnyen megfertőzhet egy alattomos betegség, az önsajnálat. Az önsajnálat pedig torzképet mutat, és becsap.

Más lesz, tisztább a kép, ha Gergő jelmezében nézek a tükörbe.
A józan önkontroll és önkritika mindig a lelki egészség egyik jele.
Nem öröm rájönni, hogy rosszat tettem. De nagy kegyelem, ha rájövök.

Misiben szeretnék magamra ismerni néha. Józanabb óráimban be kell hogy lássam: én inkább Gergő vagyok.
Beismerésem nyomán kisüt a nap, enged a ködmön szorítása, mosolyra derül az égbelátó, még talán a körte-muzsika szép hangja is fölcsendül… újra…


Nem elérhető Árvai Emil

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 1018
Re:Olvasónapló
« Válasz #112 Dátum: 2017 Október 29, 16:13:00 »
Megjegyzés az előző, Misi és Gergő című bejegyzéshez:

Misi ábrándozó művészlélek, a könyvek és az irodalom érdekli, verset farag, ezzel is kilóg a sorból. És mikor szenved, azzal vigasztalja magát, hogy majd ha egyszer híres ember lesz belőle, akkor majd bocsánatot kérnek tőle azok, akik most bántják; a rossz nebulók meg beszekundáznak, ha nem tudják fölmondani az ő versét... Szóval ilyen kis ábrándos lélek, aki ráadásul mindenen sír, ha összeszámolnánk a regényben, több vödör megtelne a könnyeivel... Szegény: ő bizony az író áldozata. A szerző saját bevallása szerint is ki akarta írni magából a sérelmeket, mondhatnánk, hogy ebben a regényben kisírja magát az Író. De mivel nagyon jó író, és gyermeki környezetben játszódik a mű, hát ifjúsági irodalom lett belőle. A gyerekek még föl sem fogják a mélységeit, felnőttkorra meg elfelejtik a részleteket... No, most egy kicsit lefújtam róla a port...

(olvasónapló - Móricz Zsigmond: Légy jó mindhalálig)


Nem elérhető Árvai Emil

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 1018
Re:Olvasónapló
« Válasz #113 Dátum: 2017 Október 29, 16:44:20 »
PETŐFI SÁNDOR: MI A SZERELEM? című költeményéről.

Klasszikus költőnk kevésbé ismert, ritkábban idézett verse.
1847. októberében írta, Koltón.
Szerintem tanítani lehetne: tanulhatunk belőle Petőfiről, Petőfitől.
A vers két részre osztható. Az első rész a költő egyik arca: a csipkelődő, a fűzfapoétákat kipellengérező. Ha nem ő írta volna, talán nem is lenne rokonszenves ez a hang.
A másik részben hangnemet vált, "könnybe mártott tollal" folytatja. Őszinte vallomásban tárulkozik ki, mintegy illusztrálva a gondolatot, hogy "akkor is sírunk, ha nevetünk", illetve költői megfogalmazását adva annak a gondolatnak, amit tömören így fogalmazott meg valaki egyszer egy prédikációjában: "a szeretet nem elvárás, hanem vállalás".

Többé-kevésbé ismerjük a költő életét, házasságának történetét.
Most üljünk le, és hallgassuk meg, mint mond nekünk erről ő maga, fiatal korához képest megható, mély tartalommal.

Petőfi Sándor: Mi a szerelem?

Süldő poéták, bikficek,
Ugyan ne csiripeljetek
A szerelemről! kérlek szépen
Az emberiség szent nevében,
Melyet kínpadra vonni vétek,
Kérlek, hogy azt ti ne tegyétek.
Tudjátok: melyik fán terem,
Milyen madár a szerelem?
A kotyvaszték, mit fejetek
Rossz bögréjében főztetek,
A sóhajtások galuskája
Pityergések levébe hányva,
Epedéssel megsáfrányozva
Vagy kakasdühhel megborsozva,
Oh én szerelmes istenem,
Ez még koránsem szerelem!
Még várjatok, kis bikficek,
Kissé nagyobbat nőjetek,
hogy a szerelmet ismerjétek
És azt megénekelhessétek. -
Viselni hosszú éven át
A szívben a kétség nyilát,
Teremteni legmelegebb
Vérünkből szép reményeket,
Csak azért, hogy meghaljanak,
Hogy minden istenadta nap
Legyen egy-egy kedves halottunk,
Kit kínosan kell megsiratnunk;
A rágalomnak óriási
Kígyófarkával szembeszállni,
Eltűrni oly bántalmakat,
Mit megtorolni nem szabad,
Mert kedvesünk azé, ki bánt,
Aztán elvenni a leányt,
Eldobni érte szabadságunk,
Mely legimádottabb sajátunk,
S fölvenni a könnyű szabadság
Helyett az élet súlyos gondját,
Dolgozni napok s éjeken,
Hogy ételünk s ruhánk legyen;
S ha feleségünk tán szeszélyes,
Magunkat szabni szeszélyéhez,
Hogy már ha kell örömtelennek
Lenni egyik vagy más életnek,
Mienk legyen örömtelen...
Lássátok, ez a szerelem!






Nem elérhető Árvai Emil

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 1018
Re:Olvasónapló
« Válasz #114 Dátum: 2018 Január 04, 08:03:20 »
Gál Álmos keramikus:
AGYAG AZ ALKOTÓ KEZÉBEN (részlet)

"...Óriási öröm volt számomra, amikor fölfedeztem, hogy a fazekasságban nincs selejt. Semmit sem kell kidobni. Szeretettel és szakértelemmel az utolsó kis agyagdarabkát is meg lehet menteni, újra lehet gyúrni és ismét meg lehet formálni. A másik nagy meglepetés az volt, amikor fölfedeztem, hogy az értéktelen sárból egy kevés idő ráfordításával, valamint hozzáértéssel, teljesen új anyag keletkezik. Megmarad az alap, de a kemence tüzéből kikerülő cserépnek már teljesen más a szerkezete, mint az agyagnak.
A korábbi életem is leginkább egy marék sárhoz volt hasonló, teljesen alaktalan és képlékeny volt. Nagyon mélyre kerültem, sok kívánnivalót hagyott maga után az életvitelem. A környezetem gyakorlatilag lemondott rólam.
Ekkor Isten kezébe vette az életemet, mint fazekas az agyagot, és elkezdte formálni. Így a vad életemből egy békés, nyugodt élet lett, amit Istennek köszönhetek.
A mesterségemen keresztül nap mint nap szembesülök azzal, hogy nincs reménytelen, kilátástalan helyzet, mindig van egy következő lépés, egy választható kiút."

(Jelige 2009/II)

Nem elérhető Árvai Emil

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 1018
Re:Olvasónapló
« Válasz #115 Dátum: 2018 Január 22, 07:31:38 »
"Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan."

(internetről)

Nem elérhető Árvai Emil

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 1018
Re:Olvasónapló
« Válasz #116 Dátum: 2018 Január 22, 07:34:13 »
Internetről:

- A mai fiatalságnak nincsenek példaképei?
- Ennél sokkal rosszabb a helyzet. Mi vagyunk a példaképei.

Nem elérhető Árvai Emil

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 1018
Re:Olvasónapló
« Válasz #117 Dátum: 2018 Március 20, 10:08:00 »
FAMILY magazin 2018/I
Mélybenéző rovat

Részletek a "A veszteségeink is megajándékozottá tehetnek minket" című riportcikkből,
Ferenczi Zoltán lelkész, addiktológus gondolataiból:

"Én arra jutottam, hogy a boldogság az Isten megtapasztalásából fakadó, megrendíthetetlen biztonság, amely akkor sem rendül meg, ha a legfájóbb dolog történik meg velem.
Persze az ember nehéz helyzetekben össze tud roppanni. Nekem is összeomlott az életem, de az alap megmaradt.

Amint végre ki tudtam mondani, hogy "rendben, legyen, Uram", a félelmem abban a pillanatban megszűnt.

Lehet, hogy nem tudunk az érzéseinkkel azonosulni, de attól még vannak. Az istenkapcsolat igazi értékmérője pont az, hogy nem szűnik meg attól, ha éppen hitetlen vagy haragos vagyok.

A földi lét nem alkalmas a boldogságra, alkalmas viszont a szeretetre - ám mi a naponkénti boldogulásunk érdekében könnyen feladjuk a szeretetkapcsolatainkat. Ha szeretünk valakit, azzal azt is vállaljuk, hogy amikor rossz nekünk vele, akkor is az ő megerősödését és kiteljesedését keressük.

Mi, egyházi vezetők borzasztóan szeretnénk elhitetni, hogy ott van Isten, ahol építünk egy épületet, s hogy ott van Jézus, ahol az egyház. Ám a valóságban ez épp fordítva van: ott van az egyház, ahol Jézus.
Kétségbeesetten látom azt az európai keresztény törekvést, hogy a saját magunk intézményi fenntarthatósága sokkal fontosabb kérdés, mint hogy mi lesz azokkal, akik az ajtón túl vannak...
Házon belül beleragadtunk a sok statisztikai adatba: csak legyen minél több hangzatos adat meg sikersztori, még több gyülekezeti tag, látványos szolgálat vagy intézmény...
Amikor Isten azt mondja, hogy "elhagytad az első szeretetet, térj meg!", az nem Mari néninek vagy Józsi bácsinak szól, hanem az egész gyülekezetnek.

...............................

A ma emberének az a legnagyobb tragédiája, amellyel nem tud szembenézni, hogy egy időbe zárt világban élünk, és egy nap mindent el fogunk veszíteni. Hiába kapaszkodunk a gyerekeinkbe, az emlékeinkbe, a pénzünkbe vagy a pozíciónkba..."


Nem elérhető Árvai Emil

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 1018
Re:Olvasónapló
« Válasz #118 Dátum: 2018 Április 18, 15:24:40 »
Thomas Kempis (XV. sz.) KRISZTUS KÖVETÉSE című művéből részletek:
(Fordította dr. Jelenits István, Ecclesia, 1978.)

"Legyen legkedvesebb foglalkozásunk
a Jézus Krisztus életéről való elmélkedés.
Krisztus tanítása a szentek minden tanításánál különb;
és akiben lélek lakik,
elrejtett mannát talál benne,

Mi hasznod abból, hogy a Szentháromságról mélyreható vitákba bocsátkozol;
ha nincs benned alázatosság, s azért nem telik benned kedve a Szentháromságnak?

Inkább kívánom, hogy érezzem a töredelmet,
mint hogy tudjam annak meghatározását.
 
Hiábavaló igyekezet hosszú életet óhajtani
és az igaz életre kevés gondot viselni.
Hiábavalóság csak a földi élettel törődni
és az eljövendőről előre nem gondoskodni.
Hiábavaló azt szeretni, ami egy-kettőre elmúlik,
és oda nem igyekezni, ahol örökké való öröm vár ránk.

Aki jól ismeri magát, belátja: nincs mivel büszkélkednie;
s nem leli kedvét az emberek dicséretében.

Minél többet tudsz, minél műveltebb vagy,
annál szigorúbb ítélet vár rád, ha szentebbül nem élsz.

Még ha azt látnád is, hogy más nyíltan vétkezik,
vagy valami nagy hibát követ el,
akkor sem kellene magadat nála jobbnak gondolnod:
hiszen nem tudod, meddig tudsz megállni a jóban.
Mindnyájan gyarlók vagyunk,
de te senkit se tarts magadnál gyarlóbbnak."

Nem elérhető Árvai Emil

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 1018
Re:Olvasónapló
« Válasz #119 Dátum: 2018 Április 23, 07:06:04 »
Rick Warren: Miért élek a földön?
című könyvéből részlet.
(Keresztyén Ismeretterjesztő Alapítvány, Bp. 2010.)

"Egy orosz író, Andrej Bitov, az ateista kommunista rezsim idején nőtt föl. Egy nyomott hangulatú napon azonban megszólította Isten. Így emlékszik erre:
"Huszonhetedik évemet tapostam, amikor egy napon a leningrádi (ma szentpétervári) metrón annyira elhatalmasodott rajtam az elkeseredettség, hogy úgy éreztem, vége az életnek, nincs semmi esélye a jövőnek, nemhogy az élet értelmének. Aztán hirtelen, a semmiből egy mondat jelent meg a fejemben:
Isten nélkül értelmetlen az élet.
Ámulattal vettem tudomásul, hogy fölfelé gördülő mozgólépcsőként repít egyre nagyobb magasságokba e kijelentés ízlelgetése, s a metróból kilépve máris Isten világosságában találtam magam."


Talán olvasóm is érezte már úgy, hogy élete értelmének keresése közben a sötétben tapogatózik. ...

Ha nem lenne Isten, és minden a vak véletlen műve volna, nem lenne célja az életünknek. Az egész Istennel kezdődik."