Szerző Téma: Napi lelki morzsák  (Megtekintve 814352 alkalommal)

0 Felhasználó és 7 vendég van a témában

Nem elérhető Antee

  • Admin
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 22847
    • Alfa-Omega (keresztyén közösség)
Napi lelki morzsák
« Dátum: 2007 Június 25, 10:23:12 »
A témát megnyitottam. :afro:
"Halljátok az Úrnak beszédét, akik rettegtek az ő beszédére: így szólnak testvéreitek, akik titeket gyűlölnek, nevemért eltaszítanak: Jelenjék meg az Úrnak dicsősége, hogy lássuk örömötöket; de ők megszégyenülnek." (Ézsaiás 66,5)

maria

  • Vendég
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #1 Dátum: 2007 Július 27, 12:21:14 »
Csináljunk együtt imakönyvet, - saját szavaiddal és ne ollózva, bátran kapcsolódj be, hiszen te is tudsz imádkozni. Legyen az Úr öröme ebben az együttmunkálkodásban is.  kb. a szöveg ilyen hosszúságú legyen. Hogyan képzelem? Egy adott Igével és imával. Itt egy példa:

Imádkozz bűnbocsánatért

“És mikor imádkozva megállotok, bocsássátok meg, ha valaki ellen valami panaszotok van; hogy a ti mennyei Atyátok is megbocsássa néktek a ti vétkeiteket.” Márk 11:25

Atyám, Jézus nevében imádkozom Hozzád. Köszönöm, hogy lehetőségem van Jézus Krisztus vére által, a kegyelem királyi Trón elé lépni. Elküldöm magamtól az irigységet, a haragot, a félelmet, a bátortalanságot, a keserűséget és mindazt ami távol tart Tőled. Szabadíts meg és tisztíts meg, hogy a szívemben csak az isteni szeretet tudjon munkálkodni. Bocsáss meg a bűnös cselekedeteimért, beszédeimért és bocsáss meg azoknak is, akik ellenemre beszéltek, vagy rosszat tettek nekem, vagy rossz híremet keltették. Bocsáss meg azért, hogy túl sok időt töltöttem gondolatban és beszédemben a harag és a rosszindulat földjén. Szívemből kérem a bocsánatodat az összes ellenem vétkezőre. Te is megbocsátottál nekem, én is megbocsátok nekik és soha többé nem beszélek az ellenem elkövetett sérelmekről, elszenvedett rosszról. Bocsánatodat kérem, hogy több id&őt töltöttem a világ evangéliumával, mint az Igével. Hálásan köszönöm neked, hogy Jézus vére megszentelt, Aki örökkévaló Szellemed által Önmagát áldozta fel bűntelenül Istennek, hogy én szolgálhassak az élő Istennek. Mostantól fogva az a cél vezet, hogy mindenkivel szeretetben és tiszteletteljességgel járok, ahogy Jézus ezt kéri tőlem. A békesség útját keresem és hiszem, hogy a Te segítségeddel eljutok oda. Ezentúl békességben járok az otthonomban, a munkahelyemen, a szomszédaimmal, barátaimmal, keresztény testvéreimmel és midazokkal akik körülöttem élnek és érintkezek velük. Teljes bizalommal Rád támaszkodom, hogy ezekben az ígéreteimben kitartó és állhatatos tudjak maradni. Felöltöm a könyörületes szívet, alázatosságot, szelídséget, hosszútűrést, józanságot, Te pedig megadod az erőt arra, hogy kitudjak tartani és megtudjak állni abban, mindenkor hálát adván és dicsőítvén érte Téged. ámen

maria

  • Vendég
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #2 Dátum: 2007 Július 27, 12:28:12 »
Imádkozz az elveszettekért

“Intelek azért mindenek előtt, hogy tartassanak könyörgések, imádságok, esedezések, hálaadások minden emberekért,” 1 Tim. 2:1
 
Atyám, Jézus nevében imádkozunk az elveszettekért. Dicsérünk és magasztalunk téged, mert meghallgatod könyörgéseinket. Esedezve állunk a kegyelem és irgalom királyi Trónod előtt, hogy közbejárjunk másokért a Te szent Fiad Jézus Krisztus nevében. Kérünk Téged, az aratásnak Urát, hogy küldjél munkásokat a Te aratásodba, hogy az Evangélium örömhírét hirdessék. Felemeljük azok szívét hozzád, akik nem tudják, hogyan járuljanak eléd, mert nem ismerik a Hozzád vezető utat. Adj nekik vágyódást arra, hogy a jelenlétedbe kívánkozzanak. Adj nekik vágyódást arra, hogy éhezzék, szomjúhozzák az élő Igét, amelyet jelek és csodák követik. Kérünk, segíts nekünk abban, hogy ahol sötétség van, oda fényt vihessünk, ahol bánat van, oda örömet vihessünk, ahol betegség van oda gyógyulást vihessünk, ahol halál van, oda életet vihessünk a Te nevedben! Kérünk, hogy használj bennünket e csodálatos ébredésben ami jelen van az országunkban is. Hisszük, hogy a mai napon befogadják a szívükbe Jézust és megvallják Őt az életük Urának, Megváltójának. Köszönjük a kegyelmedet, jóságodat, szeretetedet irányukban! Köszönjük, hogy imáinkat megválaszolod és egyre többen térnek be a Te hatalmas országodba, hogy átadják az életüket és annak irányítását Neked. Imádkozunk azért, hogy megtalálják a békességre vezető utat, amelyen neki járniuk kell és kitartóan tudjanak azon hűségesen közlekedni. Imádkozunk azért, hogy minél hamarabb megismerjék a Te Fiadat Jézus Krisztust, Aki meghalt értük, mert Te úgy szeretted ezt a világot, hogy az egyszülött Fiadat adtad érte, aki hisz Tebenned, annak örök élete legyen. ámen

maria

  • Vendég
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #3 Dátum: 2007 Július 27, 12:32:55 »
 Imádkozz az egyházakért

“Szüntelen imádkozzatok, mindenben hálákat adjatok; mert ez az Isten akarata a Krisztus Jézus által ti hozzátok” 1 Thess. 5:17


Atyám, Jézus nevében imádkozunk! A Te Igéd, szabadon és tisztán terjed ebben az országban Jézus nevében és gazdagon lakozást vesz a hívők szívében. Köszönetet mondunk az ország valamennyi Szent Szellemmel betöltekezett gyülekezetéért, szolgálóiért. Tiéd a dicsőség, hogy a gyülekezetek békességben, szeretetben, az Úr félelmében járnak, épülnek, sokasodnak a Szent Szellem segítségével. Azért imádkozunk Atyám, hogy betekintést kapjunk a te útjaidba és céljaidba, hogy megismerjük, megértsük és meg tudjuk különböztetni a szellemi dolgokat, és ne a magunk akaratát cselekedjük meg. Ha valamiben különbözünk, Te megadod a bölcsességet, a tisztánlátásra. Nem ítélgetvén egymást, hanem a Te akaratodat figyelembe véve hirdetjük, prédikáljuk az Evangéliumot egységben, szeretetben, egy akarattal. Igazíts meg bennünket, hogy ne ítélkezzünk a Te egyházad felett, hanem a szeretet és a szelídség szellemével közelítsünk egymáshoz. A szeretet vezesse az indítékainkat, beszédünket, cselekedetünket. Köszönjük Atyám, hogy engedelmes és alázatos szívet adtál nekünk arra, hogy ezt befogadjuk, megértsük. Megvalljuk, hogy győztesek vagyunk a Bárány vére által, engedelmesek vagyunk Istennek, ellenállunk az ördögnek és elfut tőlünk, Jézus nevében. Közelítünk egymáshoz, ahogy Te is közelítettél hozzánk. A Te akaratodat akarjuk betölteni a szolgálatunkkal és nem a miénket. Kérjük Tőled ehhez az alázatos szívet a Te felmagasztalásodra, dicsőségedre. ámen

maria

  • Vendég
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #4 Dátum: 2007 Július 27, 12:36:08 »
Imádkozzunk az országunkért, kormányunkért

“Intelek azért mindenek előtt, hogy tartassanak könyörgések, imádságok, esedezések, hálaadások minden emberekért, Királyokért és minden méltóságban levőkért, hogy csendes és nyugodalmas életet éljünk, teljes istenfélelemmel és tisztességgel.” 1 Tim. 2:1

 
Atyám, Jézus nevében imádkozunk egy akarattal az országunkért, és a kormányunkért. Eléd járulunk és közbenjárunk a miniszterelnökért, miniszterekért, parlamenti képviselőkért, politikusokért, polgármesterekért, testületi tagokért, bírókért, rendőrökért, tűzoltókért és bármilyen vezető beosztásban lévőkért. Kérünk Téged, hogy becsületesség lakozzék a hatalmi pozícióban lévők szívében, akik a Te szemedben fedhetetlenek, kifogástalanok azok maradjanak a pozíciójukban. Akik pedig gonoszak, kerüljenek ki onnan a Te akaratod szerint. Atyám, kérünk, hogy olyan emberek vegyék őket körül, akik megnyitották a szívüket az isteni tanácsokra, és csak azt teszik ami igaz a Te szemedben. Megfontoltság, bölcsesség, megértés fogja diktálni döntéseiket. Vesd el tőlük a leuralást és tedd őket szabaddá attól. Minden száj Téged magasztaljon és dicsérjen, akik vezetőbeosztásban, hatalmi pozíciókban vannak. Hálásak vagyunk Neked, hogy a kezedbe vetted, és egységben tartod a kormányt és a hatalmi pozícióban lévőket. Hálásak vagyunk, hogy a döntéseiknél a mi érdekeinket veszik figyelembe és nem a sajátjukat. Köszönetet mondunk, hálás szívvel országunkért, vezetőinkért. Köszönjük, hogy ez az ország békében él, mert a Te kezedben van annak kormányzása, irányítása. Megvalljuk, hogy áldott az országunk, mert Te vagy annak az Istene!
Megvalljuk, hogy Jézus az Úr Magyarországon! ámen

Nem elérhető Antee

  • Admin
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 22847
    • Alfa-Omega (keresztyén közösség)
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #5 Dátum: 2007 December 06, 21:41:33 »
Sziasztok! :05:

Ez az a topic, ahova beírásra kerülnek a napi lelki morzsák. :05:
"Halljátok az Úrnak beszédét, akik rettegtek az ő beszédére: így szólnak testvéreitek, akik titeket gyűlölnek, nevemért eltaszítanak: Jelenjék meg az Úrnak dicsősége, hogy lássuk örömötöket; de ők megszégyenülnek." (Ézsaiás 66,5)

Nem elérhető diki

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 174
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #6 Dátum: 2007 December 06, 22:36:05 »
Hogy a mai nap sem maradjon ki!!!

ELVESZETT BÁRÁNY

Mint pásztor, úgy legelteti nyáját, karjára gyűjti a bárányokat, ölébe veszi őket, az anyajuhokat szelíden terelgeti. (Ézs 40,11)

A bárányok egyszerű teremtmények. Csak ételre, italra, és egy pásztorra van szükségük. Pásztoruk zsenge fűhöz és élet-adó vízhez tereli őket. A bárány a legkisebb változásra is érzékeny, könnyen eltéved, megzavarodik, ezért a pásztor óvatosan békés és biztonságos helyre vezeti.
Ha visszatekintek az életemre, sokszor éreztem magam elveszettnek. Olyan volt, mintha nem lenne sem irány, sem védelem ebben az elveszett bárányokkal teli világban. De amikor úgy tűnt, nehéz elviselni az életet, akkor egy finom nyomásra, vagy egy szeretetteljes ösztönzésre visszataláltam a jó útra. Csak hat éve tudtam meg, hogy édesanyám minden nap imádkozott értem, és még most is ezt teszi. Amikor elmondta, könny futott a szemembe. Az emlékek, amikor elveszettnek éreztem magam, hirtelen visszajöttek. Rájöttem, hogy akkor maga az Úr Jézus Krisztus, mint a példázatbeli pásztor, vitt vissza a vállán az útra. Ezért köszönettel tartozom Istennek, és a mindig hűséges édesanyámnak.

Imádság: Drága Istenünk, segíts bíznunk jó Pásztorunk vezetésében, és hallgatni hűséges szolgáidra, akiket az utunkba vezérelsz. Ámen.

Ha letérünk az útról, a jó Pásztor visszavezet a biztonságba.
Frank Bertrand (Virginia, USA)

                                                                                                 /idézet/


Nem elérhető diki

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 174
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #7 Dátum: 2007 December 07, 01:59:35 »
"Ha vizen mész át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok nem sodornak el. Ha tűzben jársz, nem perzselődsz meg, a láng nem éget meg" (Ézsaiás 43:2)

   Nincs híd, mégis át kell mennünk a vízen, és éreznünk kell a folyó sodrását. De Isten jelenléte a sodrásban többet ér számunkra, mintha egy komphajó vinne át bennünket a másik partra. Meg kell próbáltatnunk, de diadalmaskodhatunk, mert maga az úr lesz velünk, és Ő hatalmasabb, mint a vízáradat. Még ha máskor távol is lenne tőlünk, a nehézségek és veszedelmek között bizonyosan velünk van. Bár csapjanak magasra az élet bajainak hullámai körülöttünk, az Úr minden alkalommal átsegít rajtuk.
   Isten ellenségei kiagyalhatnak sok mindent a vesztünkre, és kegyetlen csúfolódásaik hasonlók lehetnek a tüzes kemencéhez, de mit árt ez nekünk? Átmegyünk a tűzön. Ha Isten velünk van, nem perzselődünk meg; még a tűz szaga sem érződik meg rajtunk.
   Milyen csodálatos biztonságban van a felülről született és a menny felé tartó zarándok! Az áradatba nem fullad bele, a tűz nem égeti meg.
   Ó Uram, a Te jelenléted a legjobb védelelem utunk számtalan veszedelme között. Íme, hittel rád bízom magam, és lelkem nyugalomra talál benned.

                                                         /idézet/

 Mindenkinek szép napot!

Nem elérhető diki

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 174
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #8 Dátum: 2007 December 08, 00:31:53 »
„Ha valaki nekem szolgál, engem kövessen; és ahol én vagyok, ott lesz
az én szolgám is; és ha valaki nekem szolgál, azt megbecsüli az Atya"
(Jn 12,26).


   A legmagasabb rendű szolgálat az Ő követése. Ha Krisztus szolgája
akarok lenni, követőjévé kell lennem. Ha Jézus Krisztus nevének
dicsőséget akarunk szerezni, akkor a legjobb, ha mindenben úgy
igyekszünk cselekedni, ahogyan Ő cselekedett. Ez legyen a szemem előtt
mindennap.
   Ha követem az Úr Jézust, Ő társam lesz; ha olyanná leszek, mint Ő,
akkor vele lehetek. Ha itt a földön igyekeztem a követője lenni,
akkor, ha majd eljön az ideje, felvisz engem, hogy odafönt vele
lakozzam mindörökké. Urunk a szenvedés után királyi trónusra ült: mi
is, miután itt a földön egy ideig szenvedtünk vele együtt, megérkezünk
majd a dicsőségbe. Ahogy az Úr Jézus élete a feltámadásban dicsőült
meg, a mi életünknek is ez a reménysége. Ha követjük a
megaláztatásban, vele leszünk a dicsőségben is. Jöjj én szívem,
bátorodjál fel, és járj az Úr vérrel jelzett lábnyomában!
   Ne feledjük azt sem, hogy az Atya megbecsüli azokat, akik követik
Krisztust. Ha látja az Úr Jézushoz való hűségemet, megbecsülésének és
szeretetének számtalan jelével halmoz el Fia érdeméért. Semmilyen más
kitüntetés nem közelítheti ezt meg. Fejedelmek és királyok a
megbecsülésnek csak az árnyékát adhatják, az igazi dicsőség csak az
Atyától jöhet. Ezért én lelkem, ragaszkodjál az Úr Jézushoz még
jobban, mint valaha!

                                                 /idézet/


Mindenkinek szép napot!                 

 (A beírás időpontja ne zavarjon meg senkit, hisz már akkor is ma volt) :05:            diki


Nem elérhető Antee

  • Admin
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 22847
    • Alfa-Omega (keresztyén közösség)
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #9 Dátum: 2007 December 08, 00:55:11 »
Így van, a dátum a "lényeg"...de elengedhetettlen hozzá a napi lelki morzsák. :igen:

Ehhez még egy ide passzoló igét írnék:

Mk 8,36
"Mit használ ugyanis az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall?"

Legyünk azok, akiket megnyert magának Krisztus!

Mt 6,33
"De keressétek elõször az õ országát és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek."

Köszi Diki, jó volt a mai lelki morzsa is. :05:

Isten áldását!
"Halljátok az Úrnak beszédét, akik rettegtek az ő beszédére: így szólnak testvéreitek, akik titeket gyűlölnek, nevemért eltaszítanak: Jelenjék meg az Úrnak dicsősége, hogy lássuk örömötöket; de ők megszégyenülnek." (Ézsaiás 66,5)

maria

  • Vendég
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #10 Dátum: 2007 December 08, 08:00:40 »
Én is olvasom diki, köszi. Megérintenek. Legyél áldott és kitartó!

Szeretettel: Mária

Nem elérhető diki

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 174
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #11 Dátum: 2007 December 09, 02:03:07 »
„Jézus ezt mondta neki: Minden lehetséges annak, aki hisz."
(Mk 9,23).


   Zarándokutunkon a legfőbb akadály mindig a hitetlenség.
Tulajdonképpen nincs is más komoly gátja szellemi fejlődésünknek és
meggazdagodásunknak. Mert az Úr mindent meg tud tenni, de Ő azt
mondja, hogy hitünk szerint akar cselekedni velünk, így tehát a
hitetlenségünk az, ami megkötözi mindenható karjait.
   Puszta hitünkkel szétverhetnénk a gonosz seregét. A megvetett
igazság is felemelné fejét, ha hinnénk az igazság Istenében. El
tudnánk hordozni megpróbáltatásunk terheit, ellenkezés nélkül el
tudnánk fogadni a bánat mélységeit, ha bizalommal teli kézzel
békességet öveznénk a derekunkra.
   Miért nem hiszünk hát? Minden más inkább lehetséges, mint az, hogy
Istenben higgyünk? Ő mindenben hűséges és igaz; miért nem bízunk
benne? Ha a szívünk őszinte és egyenes, a hit nem jelent erőfeszítést,
mert olyan természetes, hogy Istenben bízzunk, mint ahogyan a gyermek
magától értetődően bízik az édesapjában.
   Az a rossz, hogy minden más dologban tudunk Istenben bízni, csupán
az éppen aktuális problémáinkban nem. Milyen ostobaság ez! Jöjj, én
lelkem, rázd le bűnös hitetlenségedet és bízd Istenre mostani
terheidet, munkádat és vágyaidat! Ha ezt megtetted, mindent megtettél.

                                                                         /idézet/

Mindenkinek szép napot!

                                                diki

kövecske

  • Vendég
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #12 Dátum: 2007 December 09, 09:00:26 »
Ámen!  :05:

Igen... mindent Rád bízok, Úram!

Nem elérhető diki

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 174
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #13 Dátum: 2007 December 10, 00:06:38 »
„Reménykedj, az Úrban, légy erős és bátor szívű, reménykedj az Úrban!"
(Zsolt 27,14).


Szüntelenül reménykedjél! Az Úrban reménykedjél! Érdemes
reménykedni benne. Soha nem hagyja cserben azt, aki Őbenne bízik.
Ne csüggedj el a reménykedésben! Számíts nagy szabadulásra és légy
készen, hogy Istent dicsérd érte.
Az Ige biztat, hogy „légy erős és bátor szívű", mert erre van
leginkább szükséged, amíg várnod kell. Ha a szíved egészséges és erős,
minden rendben lesz. A szívnek nyugalomra és derűre van szüksége, és
ezt akkor kapja meg, ha erőt nyer. Az erős szív megnyugszik, tud
örvendezni és így erőt ad az egész embernek.
Senki sem képes az életnek ezt a titkos mozgatóját, a szívet
megerősíteni, egyedül Isten, aki teremtette, Ő erősítheti meg. Isten
maga az erő, így adhat erőt mindazoknak, akiknek erre szükségük van.
Ezért légy bátor, az Úr kiárasztja rád erejét, nyugodt leszel a
viharban és örvendezel a szomorúságban. Én, aki ezeket a sorokat
leírtam, Dáviddal együtt bátorítalak, hogy „reménykedj az Úrban!"
Hosszú és mély tapasztalat tanított meg arra, hogy az a jó a számomra,
ha az Úrban reménykedem.

                                                     /idézet/
 
                                                                                  diki

Nem elérhető diki

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 174
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #14 Dátum: 2007 December 11, 00:45:24 »
„Ő vezet minket mindhalálig" (Zsolt 48,15).

   Szükségünk van vezetőre. Sokszor mindenünket odaadnánk azért, ha
valaki meg tudná pontosan mondani, mit tegyünk, merre menjünk.
Szeretnénk a helyes úton járni, csak nem tudjuk, melyik az. Jó lenne a
vezető!
   Az Úr, a mi Istenünk leszáll, hogy vezetőnk legyen. Ő tudja az
utat, és vezetni akar bennünket, míg békességgel a célhoz nem érünk.
Nem kívánhatunk magunknak nála csalhatatlanabb vezetőt. Adjuk hát át
teljesen neki a vezetést, akkor soha nem fogunk utat téveszteni.
Legyen Ő a mi Istenünk, és meglátjuk, hogy a vezetőnk is lesz. Ha
követjük törvényét, és megtanulunk Vele járni, minden lépésünkben rá
támaszkodni, akkor nem fogjuk eltéveszteni az élet útját.
   Az a vigasztalásunk, hogy Ő, aki öröktől fogva és mindörökké a mi
Istenünk, soha nem szűnik meg a vezetőnk lenni. „Mindhalálig" Ő vezet
minket, azután pedig mindörökké vele lehetünk. Az isteni vezetésre
vonatkozö fenti ígéret egy életen át tartó biztonságot jelent:
azonnali üdvösséget, vezetést utolsó óránkig, azután pedig örökké
tartó áldást. Nem ezt kellene keresnünk már ifjú korunkban, ennek
örvendeznünk életünk derekán és ebben megbékélnünk öregségünkben?
Keressük hát ma is az Ő vezetését, még mielőtt kilépnénk lakásunk
ajtaján.

                                                          /diki/


                                                                                           diki