"Ennek a négy ifjúnak megadta az Isten, hogy előrehaladjanak a tudományban, mindenféle írásban és bölcsességben. (…) Amikor eljött az az idő, amelyről meghagyta a király, hogy vezessék őket eléje, a főudvarmester bevezette őket Nebukadneccar elé. A király elbeszélgetett velük, de egy sem akadt több közöttük olyan, mint Dániel, Hananjá, Misáel és Azarjá. Ők a király szolgálatába álltak. Akármit kérdezett tőlük a király, bölcsesség és értelem dolgában tízszer okosabbaknak találta őket egész országa minden mágusánál és varázslójánál. Ott is maradt Dániel Círus király uralkodásának első évéig." (Dániel 1:17-21)
"Azt olvassuk a Bibliában, hogy tizenéves lehetett akkor, amikor a nagy babilóniai birodalom rettegett hadserege egészen nyugatra, a Földközi tengerig nyomult, elsöpörték a föld színéről a kis Júdát is, lerombolták Jeruzsálemet, és a nép színe-javát deportálták. Különösen ügyeltek a fiatal fiúkra. Őket afféle janicsárképzőbe vitték, más nevet kapott mindenki közülük, kiszakították a családból. Dániel is soha többet nem találkozott a szüleivel. El kellett felejteniük az anyanyelvüket, a vallásukat, a hazájukat. Nagy agymosás, teljes átnevelés folyt ott.
Dániel is bekerült ebbe az elit csapatba. És ebben a nagy szellemi földrengésben egyetlen biztos pont volt a számára, de abba két kézzel belekapaszkodott, ez pedig Isten igéje. Amit otthon a Bibliából megtanult, azt halálosan komolyan vette ott a fogságban is, és minden körülmények között a szerint akart élni.
Ez ott elég nehezen volt elképzelhető, Isten azonban különösen segítette ezt a gyereket, mert akkor még az volt, aki ragaszkodott az igéhez, és különös módon engedélyt kaptak arra, hogy ne kelljen számukra tisztátalan ételeket enniük. Négyen voltak, négy jó barát. Olvastuk a nevüket az előbb, akik összetartottak, akik ezt fontosnak találták, és Isten ezt elvégezte még a rabtartók szívében is, hogy megengedték nekik. Természetesen ellenőrzés, vizsgáztatás folyamatosan volt. Olvastuk itt az egyik vizsgát, amikor maga a király ellenőrizte, mire jutottak ezek a fiúk, és kénytelen volt megállapítani, hogy Dániel és társai tízszerte okosabbaknak találtattak, mint az összes többi közülük. Néhány hívő fiatal egy nagy pogány tengerben. Egy nagy birodalom, amelyik az erőszakra, a hazugságra és a harácsolásra épült, bekapta őket, ők pedig ott próbálnak talpon maradni és ápolni az Istennel való közösségüket. Se Biblia, se templom, se család, se kultusz — semmi nincs, ami ezt támogatná, de ők makacsul ragaszkodnak ahhoz az igéhez, ami a fejükben van, amit otthon megtanultak.
Mi lesz velük? Meg tudnak-e állni, vagy pedig eltűnnek ők is a nagy darálóban. És vajon helyes-e ez a nagy makacsság, hogy ennyire ragaszkodnak az Istenükhöz, akit rajtuk kívül ott vajmi kevesen ismernek, meg az Isten kijelentett igéjéhez. Nem kellene egy kicsit rugalmasabbnak lenniük? Egy kicsit több kompromisszumkészség nem lenne szükségesebb abban a helyzetben? Miért kell ilyen makacsul ragaszkodni a Bibliához? És egyébként is, ez magánügy, nem? Miért kell ezt hangoztatni, hogy ők az élő Istenben hisznek? Ezzel máris megsértették a többieket, akiknek sok istenük van, még szobraik is vannak, s ők bemutatni sem tudják ezt az állítólagos Istenüket, akihez ragaszkodnak. Ez magánügy, ez nem tartozik senki másra. Nem kell azzal hivalkodni! Nem hivalkodtak ők vele, csak tudták, hogy ez nem magánügy. Mert ha valaki ragaszkodik az élő Istenhez és az Ő igéjéhez, akkor az meglátszik rajta. Meglátszik a beszédén, a viselkedésén, a reakcióin — mindenen meglátszik. Észre is vették rajtuk, és mivel nem rejtették véka alá a hitüket, mert, hogy az élő hitet nem lehet véka alá rejteni, mert az világít, ha az valóban az Istennel való kapcsolat, erre figyeltek fel pontosan a felettesek: ezek mások, mint a többiek. És a pogány király állapította meg, meg később az egyik még pogányabb ledér királyné, hogy különös lélek van bennünk. Rendkívüli lélek van bennük — így mondták. Az istenek lelke van bennük. Mifélék ezek?
És számtalan helyzet adódott, amikor senki más nem tudta a rejtély kulcsát előadni, csak Dániel. Kiderült, hogy sokszor megáll az ész, és a varázslók, jövendőmondók és álomfejtők ott állnak kezüket tördelve, hogy fogalmunk sincs erről. Dániel pedig félrevonult, imádkozott, és Isten kijelentette neki. Utána előadta, nem úgy, mint a saját bölcsességét, mert ez nem magánügy, hanem a nagy nyilvánosság előtt elmondta: van Isten az égben, akit ismerek, és Ő kijelentette nekem ezt a titkot."
Részlet Cseri Kálmán 2011.február 20-i igehirdetéséből