Szerző Téma: Napi lelki morzsák  (Megtekintve 814401 alkalommal)

0 Felhasználó és 11 vendég van a témában

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #7485 Dátum: 2019 Május 18, 08:27:11 »
„Szikszai Béni: „Útitárs”
Bibliai elmélkedések
az év minden napjára”

„Május 18.

„De Jézus megszólalt és azt mondta: Hagyjatok
békét neki! Miért bántjátok őt? Hiszen Jó Dolgot
cselekedett Velem. (… ) Ő megtette ami tőle telt.”
(Márk Ev. 14. 6 – 8 )

Sokszor szemünkre veti a világ, hogy sok időt, erőt tékozolunk el az Úr körüli forgolódásban. Túlzónak látja igyekezetünket. Olyan jószándékú keresztyénnel is találkoztam már, aki mértékletességre intett: túl sok az imádkozás, a csendesség, a Bibliaóra és egyéb Evangéliumi alkalom, amikor bőven lenne tennivaló és feladat a szegények között. Jézus itt arról beszél, hogy a Vele eltöltött idő, az Érette kiöntött drága kenet a világ minden égető és sürgős szükséglete mellett sem pazarlás. Sőt Jó Dolog. Aki ezt teszi, Jó Dolgot cselekszik Vele. Sok jószándékkal elkezdett munka lett semmivé, sok igyekezet beszél arról, hogy minden erőfeszítés hiábavaló. A rozsda és a moly mindent megemészt, az elásott kincseket valóban tolvajok ássák ki. Van azonban egy Igazi Jó, az egyetlen Jó Dolog, amire az Úr azt mondja, hogy Jó: az ha Őt szereted. Ezért ami telik tőled, a bűnös, összetört szívedet tedd az Ő Kezébe, és meglátod, te is megtapasztalod, hogy most az egyszer Jó Dolgot cselekedtél!

A BRILIÁNS SEM TISZTA * Egy gyönyörű fényű, tüzes ragyogású briliánskő peres vita tárgyát képezte a családunkban. Magam is sokszor megnéztem, gyönyörködtem benne, kevés hozzá fogható gyönyörűséget láttam életemben: a kő szikrázott, égett, akár a tűz, nehezen tudtam betelni vele. Amikor azonban egy drágakőszakértő műszerrel megvizsgálta, megállapította, hogy csökkent értékű, mivel salak van benne. Az Úr szemében még a csillagok sem elég tiszták. Mennyivel kevésbé az ember szíve, de Ő így kéri tőlünk, mert így valódi. Így bűnösen add Neki!

* Az egyetlen Jó Dolog – Márk Ev. 14. 1 – 11”
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #7486 Dátum: 2019 Május 18, 08:39:29 »
„Cseri Kálmán
A Kegyelem Harmatja"

„05. 18 Még van hely

„Menj ki gyorsan a város útjaira és utcáira, és
hozd be ide a szegényeket, a nyomorékokat,...
hogy megteljék a házam." (Luk. 14. 21 - 23 )

Isten Szívébe enged bepillantanunk Jézus ezzel a példázattal (Luk. 14. 15 - 24 ). Egy ember vacsorára hívta ismerőseit, ők azonban különböző akadályokra hivatkozva nem mentek el. Erre azt mondta szolgáinak, tereljék be az utcákról az embereket, mindenki jöhet, van hely és van ennivaló is bőven. Ilyen Istenünk van, Aki Kész velünk Újra Közösségre lépni. Mert az együtt étkezés a Közösségvállalás kifejezése volt. Mi hagytuk ott Őt, de Ő jött utánunk, mert Nélküle elvesznénk. Mindent elkészített Isten, hogy Újra Életünk legyen és bővölködjünk. Nincs feltétele a visszatérésnek, nem kell teljesítenünk semmit, nem kell (és nem is tudnánk ) hozzájárulni a vacsorához semmivel. Az Evangélium Isten Meghívása: jöjjetek, mert minden Készen van! És milyen az ember? Nem ér rá. Visszaüzen, hogy fontosabb dolga van, mint Istennel Találkozni. Ma így mondanánk: ki kell menni a telekre, ki kell próbálni az autót, párkapcsolati problémáink vannak. Ez mind fontos, de csak az Istennel való Közösség helyett lehet mindezt elvégezni? Nem akkor kerülne a helyére az életünkben mindez, ha Isten Szereteturalma ragyogna be mindent? Hiszen ami Isten helyére kerül, az istenné válik, és uralkodik rajtunk. Ezért mondják a meghívottak: kell. Nem is veszi észre az Isten nélkül maradt ember, hogy rab, kényszerpályára állt. Éppen innen akarja Isten Kiszabadítani! Mi erre Isten Válasza? Ha nem jöttek a meghívottak, jöhet mindenki. Ha nem kellett a Messiás a választott népnek, jöhetnek a bűnösök, sőt a megvetett pogányok is - mindenki előtt nyitva van a Menny, aki elfogadja a meghívást. Ne önmaga méltatlanságára nézzen, mert mindenki az, hanem vegye komolyan a hívást és a Hívót! „Még van hely." - A te helyed üres még, vagy már boldog vendége vagy a Gazdának?"
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #7487 Dátum: 2019 Május 19, 21:51:48 »

„Szikszai Béni: „Útitárs”
Bibliai elmélkedések
az év minden napjára”

„Május 19.

„Engem pedig már harminc napja nem hívtak,
hogy bemenjek a királyhoz.” (Eszt. 4. 11 )

Kívülről minden csupa ragyogás: Eszter királyné királyi palotában, gazdagságban élt. Ezt a csupa fény életet zavarja meg egy halálra ítélt nép vészkiáltása, amely arra biztatja Eszter királynét, hogy menjen be a királyhoz, könyörögjön hozzá, és esedezzen előtte népéért. Ennek az óriási felelősségnek a súlya alatt döbben rá Eszter, életének mostani nyomorúságára: „Engem pedig már harminc napja nem hívtak, hogy bemenjek a királyhoz.” Közte és a férje, a király között nem olyan jó a viszony, mint ahogy azt népe képviselői elképzelték. Hozzánk, hívő emberekhez szól ez az Ige, akiket a Király felemelt a porból, kiválasztott Magának. Ugye jó az Ő Közelében élni? De halld a körülötted élő halálra ítélt lelkek segélykiáltását: „Könyörögj értünk Istenhez!” Képes vagy nyugodtan, Áldott Békességben élni, amikor testvéreid a halál torkában vergődnek? Vagy talán te is csak névleg vagy az Úré? Kifelé, a világ felé minden olyannak látszik, mint rég, de Valójában nincs kapcsolatod az Úrral? Vannak – e Vele eltöltött csendes óráid? Érzed – e naponta csendes Hívását, vagy csak látszatcsendességet tartasz, mert korábban megfogadtad? Talán „a Felséges Jobbja megváltozott”? Vagy te változtál meg? Nem lehetne változtatni ezen a cifra nyomorúságon? Vagy neked így is jó? Nézz utána, hogyan gyógyult meg Eszter lelke!

NAPI IGE * Amikor Molnár Mária misszionárius testvérünk utoljára járt Magyarországon, meghívtuk magunkhoz vacsorára. Sütöttünk, főztünk, kitakarítottunk, gyermekeinket csinosan felöltöztettük, csak, hogy minden jó legyen. A vacsora végeztével Mária azt javasolta: „Most pedig mindenki mondja el a mai Igéjét.” Azt hittem, elsüllyedek, mivel, hogy aznap még nem tartottam csendességet.

* Mit kockáztatsz az Úr népéért? – Eszt. 4”
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #7488 Dátum: 2019 Május 19, 21:56:28 »
„Cseri Kálmán
A Kegyelem Harmatja"

„05.19 Életünk Célja

„Mid van, amit nem kaptál? Ha pedig kaptad,
mit dicsekszel, mintha nem kaptad volna?"
(1Kor. 4. 7 )

Mi végre vagyunk a világon? Ez a kérdés előbb-utóbb minden gondolkozó emberben felmerül. A Biblia válasza erre ez: hogy Isten jó sáfárai legyünk. Születésünktől fogva mindnyájan a bűn szolgái vagyunk. Jézus Krisztus ebből a rabságból Akar Kiszabadítani, és helyreállítva az Istennel való Kapcsolatunkat, megtanít Felelős Életet élni. Az így Újjáteremtett ember már érti Istent, és kész Egyetérteni Vele. Isten tehát rábízhat értékeket, s használja őt mások javára. Így lesz sáfár. A sáfár az ókorban olyan vagyonkezelő volt, akinek nem volt semmije, de a gazdája egy időre nagy értékeket is rábízott, s azokkal az ő utasítása szerint kellett gazdálkodnia. Ezen belül teljes önállósága volt, de az Úrtól való teljes függés természetesen megmaradt. Egy idő után pedig el kellett számolnia a rábízottakkal. Mi jellemzi a jó sáfárt? Tudja, hogy semmi nem az övé, minden az uráé. „Mid van, amit nem kaptál? - kérdezi Pál apostol. - Ha pedig kaptad, mit dicsekszel...?" Tudatában kell lennünk, hogy az Életünk, testünk, lelkünk, szeretteink, képességeink mind Isten Tulajdonai. És Ő azt tesz az övével, amit Akar. Ez az alázatos Hit minden zúgolódástól megőriz. De megóv az elégedetlenségtől is, mert néha úgy érezzük, hiányzik valami az életünkből. Isten mindent megad a sáfároknak, amire az általa rájuk bízott feladathoz szükségük van. Az elégedetlenség oka az, hogy mást akarunk tenni, mint amivel Ő megbízott. Nem én döntöm el, mi a küldetésem, hanem a Küldőm. Ha a helyemen vagyok, nem lesz hiányom, a nehézségeken pedig Ő segít majd át. Én csak Bízzam Benne, és tegyem a dolgomat!"
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #7489 Dátum: 2019 Május 20, 09:12:16 »

„Szikszai Béni: „Útitárs”
Bibliai elmélkedések
az év minden napjára”

„Május 20.

„Nincs tehát már semmi kárhoztatásuk azoknak, akik
Krisztus Jézusban vannak, mert az Élet Lelkének
Törvénye Jézus Krisztusban megszabadított téged
a bűn és a halál törvényétől.” (Róm. 8. 1 )

Jézus követőjének az élete folyamatos harc. Lelke állandóan veszedelemben van. Elaknásított területen jár. De Krisztus azért adja az Ő Lelkét, hogy az Ő Nyomdokain vezessen bennünket. „Maga a Lélek tesz bizonyságot a mi lelkünkkel együtt, hogy Isten gyermekei vagyunk”, mert Krisztus meghalt érettünk, helyettünk és miattunk, Közösséget vállalva velünk. Ez az „Élet Lelkének Törvénye”: Jézus Krisztus megszabadított bennünket „a bűn és a halál törvényétől”. A Lélek a mi Vezetőnk. Vezet, hogy elnyerjük Isten Örökségét, és Krisztus örököstársai legyünk, hogy Krisztussal szenvedve Vele együtt dicsőüljünk meg. A Lélek Élő Reménységet ad a szívünkbe, hogy Isten kiválasztott, hogy az Ő Fiához hasonlóak legyünk. Meg is igazít bennünket. Dicsőséget készít számunkra, romolhatatlant, szeplőtlent, hervadhatatlant. Senki és semmi nem szakíthat el bennünket Krisztustól, mert Isten Hatalma őriz Hit által az Örök Életre. Minden nyomorúság, szenvedés felett „felettébb diadalmaskodunk Az által Aki szeret minket”. Isten Örökkévaló Szeretettel szeret bennünket. Ez a Szeretet égjen a szívünkben, Amelyet Krisztus Jézusban megmutatott nekünk, és legyünk bátrak a harcban, mert a csata egyedül Krisztus Győzelmével végződhet.

REJTŐZZ EL BENNE! * Sokszor tapasztalom, hogy ha a szolgálat előtt bele tudok temetkezni Isten Szeretetébe, Krisztus értem történt Áldozatába, ha magamon tudom Jézus Vérét, akkor szívemet betölti az Élet és a Békesség. Isten Lelke megnyugszik rajtam, és az Ige nem tér vissza üresen.

* A szomorúság Örömre fordul – Ján. 16. 1 – 20”
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #7490 Dátum: 2019 Május 20, 09:18:34 »
„Cseri Kálmán
A Kegyelem Harmatja"

„05. 20 Hű és okos sáfár

„Ki tehát a Hű és okos sáfár, akit az Úr
szolgái fölé rendel, hogy idejében kiadja
élelmüket?" (Luk. 12. 42 )

A jó sáfár másik jellemvonása a Hűség. Vagyis az, hogy mindent arra használ, amire a Gazda adta. Ha magának tartja meg, vagy semmit nem tesz vele, tolvaj. Ha másnak adja, mint akinek Ura szánta, csaló. Hű az, aki megbízható, aki mindenben Ura utasítása szerint jár el. - Itt kell megtanulnunk azt a Teljes Istenre hagyatkozást, ami Jézust jellemezte. S itt derül ki az is, komolyan vesszük-e, hogy valóban semmi nem a mienk, ezért nem tehetünk vele azt, amit akarunk. Nem az enyém például az időm, az úgynevezett szabadidőm sem. És ez nem megszorítás, hanem nagy lehetőség: akkor fogom a legjobban használni, ha Uram Akarata szerint osztom be. Minden családtagunkhoz is másként viszonyulunk, ha tudjuk: ők is Isten Tulajdonai, és Neki kell elszámolnom azzal, mi lett belőlük mellettem. A jó sáfár harmadik jellemzője Jézus szerint, hogy Bölcs, Értelmes. Ez pedig abban mutatkozik meg, hogy „idejében kiadja élelmüket" azoknak, akiket rábízott a Gazda. Isten Országában rend van, és mindennek megszabott ideje van. Ezért nincs ott kapkodás, és ezért nem mulasztanak el semmit. Ebben is Jézus a példánk: bármit kértek Tőle, Ő az Atya Órájára nézett, s amikor eljött valaminek az ideje, akkor tette meg. Ez a Bölcsesség azt is jelenti, hogy mindenkinek azt adja, amire szüksége van. A csecsemőnek tejet, a felnőttnek kemény eledelt. Biztatást vagy feddést - kinek mi használ. Ehhez is szoros Közösségben kell lenni a Gazdával, s Engedelmeskedni Neki. Kinek a szolgálatában állunk? Jézus szerint „aki bűnt cselekszik, a bűn rabszolgája" (Ján. 8. 34 ). Boldog az a szolga, aki mindig Ura Akaratát cselekszi, s amikor Az megjön, ebben a munkában találja. Nagy lesz a jutalma."
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #7491 Dátum: 2019 Május 21, 06:55:36 »

„Szikszai Béni: „Útitárs”
Bibliai elmélkedések
az év minden napjára”

„Május 21.

„Boldogok az Irgalmasok, mert ők
Irgalmasságot nyernek.” (Mát. 5. 7 )

Nem csak az elveszett léleknek van szüksége megigazulásra, hogy az érette hullott Vér által Igaznak tekintse őt az Úr, hanem az Újjászületettnek is, hogy Jézus lakjon benne, hogy Ő ábrázolódjon ki benne. Ez az életmegigazulás, amelyhez a felebarát felé forduló élet is hozzátartozik, különben könnyen lép a hívő „én” az óember helyébe. „Boldogok az Irgalmasok” – hirdeti Jézus. Sok megigazult ember nem gyakorol Irgalmasságot felebarátjával, annak gyarlóságaival, bűneivel szemben, hanem nyers, fanyar farizeussá válik. Az irgalmasság azonban Igazság nélkül „elnézi” takargatja a bűnt, és az önfeláldozó „könyörületesség” is csak a kárhozatba segít. Az „Irgalmas” szó helyén szereplő görög kifejezés együttesen jelent Irgalmasságot és részvételt. A kettő csak együtt működik. A másik ember szenvedésére, bajára, bűnére úgy kell tekintened, mint a magadéra. Az emberi irgalmasság azonban személyválogató. Éppen ezért csak az ellenséggel szemben megnyilvánuló Irgalmasság és Szeretet bizonyító erejű, mint az Irgalmas Szamaritánusé. Ez azonban emberi erővel elérhetetlen. Még a saját lelkünkkel szemben is irgalmatlanok vagyunk, pedig a „Könyörületesség Lelke” arra indít, hogy a lelken megkönyörüljünk, ahogyan Jézus a mi részt vevő, részt vállaló módon Irgalmas Főpapunk tette, Aki Önmagát áldozta fel érettünk és helyettünk. Az ember legfeljebb a testen könyörül, a lélek rovására. Csak az Irgalmasságot nyert ember képes Irgalmas lenni Igazán, testileg is, lelkileg is. Irgalmassága olyan mint az áramkör: az Úrtól jön, rajta keresztül elvezet másokhoz, és az Úrhoz vezet vissza, Akinél Irgalmasságot nyerhetünk. Boldogok tehát az Irgalmasságot nyert Irgalmasok, mert „cselekedettel és Valósággal” szerethetnek. A Boldogmondás ellentéte is igaz: az Ítélet irgalmatlan az iránt, aki nem cselekszik Irgalmasságot.

* Cselekedetek a megtérés útján – Hós. 4. 15 – 5. 15”
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #7492 Dátum: 2019 Május 21, 07:05:56 »
„Cseri Kálmán
A Kegyelem Harmatja"

„05. 21 Hinni

„Nem mondtam - e neked, hogy ha Hiszel,
meglátod az Isten Dicsőségét?" (Ján. 11. 40 )

Lázár feltámasztásának történetében nyolcszor fordul elő az, hogy mit jelent Hinni. A Biblia nem a Hit meghatározását adja, hanem a hívő élet dinamizmusát szemlélteti. Hinni azt jelenti, hogy semmi olyat nem várunk Istentől, amit nem Ígért, de mindent nagy Hittel várunk, amit Megígért. Nem Ígérte, hogy nem érnek szenvedések, tehát nem csalódom, ha próbák jönnek. De Ígérte, hogy a Benne Hívő minden nyomorúság közepette is az Ő Jelenlétében marad. Hinni azt jelenti, hogy bármi ér, legelőször Jézushoz fordulok. Amikor Lázár beteg lett, testvérei azonnal Jézushoz küldtek: Uram, akit Te szeretsz, beteg. Nem a maguk érdemeire hivatkoznak, hanem Jézus Szeretetére, és teljesen Rábízzák a segítés módját és idejét. Hinni azt jelenti, hogy azt veszem komolyan, amit Jézus Mondott, akkor is, ha az az eszem és a tapasztalataim számára felfoghatatlan. Mert mit jelent az, hogy „aki Hisz Bennem, ha meghal is, Él"? Hogyan kell ezt érteni? Hiszen aki meghalt, meghalt. Aki Hisz, másként vélekedik a dolgokról, mint az, aki nem Hisz. Az emberek vádolják Jézust: megtehette volna, hogy Lázár ne haljon meg, miért nem tette meg? Mária és Márta viszont teszik, amit Jézus mond. Még azt is, hogy a követ vegyék el a sír szájáról. Ennek semmi értelme, sőt veszélyes, mert már „szaga van". Jézus Szavára azonban mégis megteszik - s csak utólag látják, hogy így tudott kijönni testvérük a sírból. Aki Hisz, vállalja Jézust, ha miatta bajba kerül, akkor is. A feltámadott Lázár meggyőző bizonysága lett Jézus Isteni Hatalmának. Ezért Jézussal együtt őt is meg akarták ölni. Az Igaz Hit Sorsközösség Jézussal: itt a szenvedésben is, odaát az Ő Dicsőségében is. „Boldog, aki Hitt, mert beteljesedik mindaz, amit az Úr mondott neki." (Luk. 1. 45 )"
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #7493 Dátum: 2019 Május 22, 08:33:45 »
„Szikszai Béni: „Útitárs”
Bibliai elmélkedések
az év minden napjára”

„Május 22.

„Boldogok Békességre igyekezők,
mert ők az Isten fiai.” (Mát. 5. 9 )

Az ember gyakorlatilag többet tesz azért, hogy háborúság legyen, mint azért, hogy békességet teremtsen. Holott békességre vágyik, de arra rosszul „igyekszik”. Milyen békességről van itt sz? Először is önmagunkkal való békességről. Tele vagyunk békétlen érzésekkel, hangulatokkal, amelyek égetnek, mint a mitológiai Nesszosz inge. Nem tudunk szabadulni tőlük. Ha van is valami békességünk, csak ideig – óráig. Ha éppen semmi sem zavarja a békességünket, akkor is félünk, hogy elveszítjük. Velünk van tehát a baj! „Si vis pacem, pare bellum” – mondja a latin közmondás, vagyis: „Ha békét akarsz csinálj háborút.” És ez Igaz is a lelki életre: csinálj háborút, de önmagad, az óembered ellen! Az ember és ember közötti békétlenséget azonban nem kell „csinálni”, az magától nő mint a gaz. A békességet ezzel szemben csinálni kell: a szeretetlenséget szeretettel viszonozni. Már a békétlenkedő apró gyermek is hogy tudja mondani: „Ő kezdte!” Az Ige azonban arra tanít, hogy „idejében békülj meg ellenfeleddel, amíg úton vagy vele”. A magunk erejéből ez nem megy, de Istennel igen, ugyanis minden a Vele való Békességgel kezdődik. Ebben az értelemben csodálatos Valósággá válik ez a kijelentés: „Ő kezdte!” Mert nem csak kezdte, el is végezte, „Békességet szerezve Keresztjének Vére által”. Sőt azt is elvégezte, hogy a gyermekévé tesz. Most is a Békéltetés Igéjét küldi, és Krisztusért kér: „béküljetek meg Istennel”. ÁMEN

A „BÉKESSÉG FEJEDELME” * Jézus Békességet hagyott az övéire, mert Magára vette békességünk büntetését a Kereszten. Feltámadása után így köszönt tanítványainak: „Békesség nektek!” Ő a mi Békességünk, Akinek a Békessége minden értelmet felülmúl. Ha Tőle kéred a Békességet, nem fog többé nyugtalankodni a szíved. Isten gyermeke leszel.

* Cselekedeteink Isten Színe Előtt – Hós. 7. 1 – 7”
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #7494 Dátum: 2019 Május 22, 08:34:40 »
„Cseri Kálmán
A Kegyelem Harmatja"

„05. 22 Dönteni kell

„Ekkor sokan Hittek Benne... A főpapok
és a farizeusok pedig már kiadták a
parancsot, hogy ha valaki megtudja, hol
Van, jelentse be, hogy elfoghassák."
(Ján. 11. 45 és 57 )

Lázár feltámasztása olyan egyértelmű Bizonysága volt Jézus Isteni Hatalmának, hogy nem lehetett félremagyarázni. Ezért állásfoglalásra kényszerített mindenkit. A Ján. 11 vége négy csoportot említ:
1. Sokan Hittek Benne a zsidók közül, mert látták, amit Jézus tett. Tettei hitelesítették számukra Szavait, s elfogadták, hogy Istentől jött, az Ő Erejével cselekszik, Valóban Ő az Isten Fia.
2. Mások is látták Jézus Tetteit, mégsem Hittek benne. Miért? Mert „aki nem úgy fogadja az Isten Országát, mint egy kisgyermek, semmiképpen sem megy be Abba" (Márk ev. 10,15 ). Az ismeri fel Krisztus Titkát, aki előlegezi Neki a Bizalmat. Aztán majd Ő Meggyőzi a hívőt, hogy nem tévedett. Merjünk kisgyermekké válni!
3. A hatóság eldöntötte, hogy meg kell Őt ölni. Miért? Hiszen ők is látták Tetteit, s tudták, hogy ezek valóban Messiási Tettek. Igen, de be kellett volna ismerniük, hogy tévedtek Jézus eddigi megítélésében, s erre nem voltak hajlandók. Aki nem akar változni, annak az értelme is zárva marad Jézus Igazsága Előtt. Benne Hinni azt jelenti, hogy nem Őt állítom az én ítélőszékem elé, hanem én állok oda az Ő Igazságának Ítélőszéke Elé.
4. És voltak, akik keresték Jézust. Jöttek a zarándokok Jeruzsálembe, s Vele szerettek volna találkozni. És jönnek messziről ma is emberek, akik szeretnék Őt megismerni, mert sejtik, hogy Benne van Jelen a Mindenható és Kegyelmes Isten, és nekünk Őrá van múlhatatlanul Szükségünk. Csak jó helyen keressék, ahol megtalálható: Igéjében és a Benne Hívők között! Kinek vallom Jézust annak alapján, amit már tudok Róla? „Inkább növekedjetek a Kegyelemben és a mi Urunk, Üdvözítő Jézus Krisztusunk Ismeretében!" (2Pét. 3,18 )"
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #7495 Dátum: 2019 Május 23, 11:27:54 »

„Szikszai Béni: „Útitárs”
Bibliai elmélkedések
az év minden napjára”

„Május 23.

„Krisztus Beszéde lakozzék bennetek gazdagon,
minden Bölcsességgel ...” (Kol. 3. 16 )

Isten Igéjét komolyan kell tanulmányozni. Komolyan a szívünkbe rejteni és elmélkedni Felette, hogy mindent Aszerint cselekedjünk. A hívő ember sötétségben jár, de lábainak szövétneke az Ige. Ha nem az Ige Világosságában éli az életét, Isten Szentlelke nem tudja vezetni. Szívünkbe kell rejteni az Igét azért is, hogy tudjuk a megfáradtakat beszéddel erősíteni, azzal a Beszéddel, Amivel Isten minket is megvigasztalt. Az Igét meg is kell őrizni, hogy ne vétkezzünk. Ezzel tudunk védekezni a sátán támadásai ellen. Ezzel tudunk lelkeket menteni, mert Istennek gondja van az Ő Igéjére, és beteljesíti azt. Nem hagyja, hogy üresen térjen vissza. Megtermi a Gyümölcsét. Az Igéből a Szent Isten szól hozzánk, és Szentlelke által magyarázza, kijelenti, feltárja nekünk Annak Mélységét és Gazdagságát. Ezért biztat Péter apostol is arra, hogy „ha valaki szól, Isten Igéjét mondja (… ), hogy mindenben Isten Dicsőíttessék”. Imádságainknak is az Ige legyen az Alapja, és tusakodjunk, hogy az Úr teljesítse be rajtunk Ígéretét. Csak az Ige tud megerősíteni a szolgálatban, a mindennapi élet harcaiban.

AZ ÉLTETŐ IGE * A fogságban tapasztaltam meg, amikor az éhségtől legyengülve jártam a gyengélkedők barakkjában beteg társaimat látogatni, hogy ugyanaz az Ige erősített meg engem is, aki az Igét vittem, és azt is akinek vittem, akinek csak az Ige tudott vigaszt, erőt, Üdvösséget nyújtani. Megtapasztaltam az Ige Erejét, hogy Isten Szentlelke képes volt Üdvbizonyosságot adni azoknak a testvéreimnek, akiket már csak az Örökkévalóságban fogok viszontlátni.

* Nekünk adta az Igét – Ján. 17. 1 – 17”
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #7496 Dátum: 2019 Május 24, 08:07:35 »
„Cseri Kálmán
A Kegyelem Harmatja"

„05. 23 A gabonamag sorsa

„...ha a búzaszem nem esik a földbe, és nem hal
meg, egymaga marad; de ha meghal, sokszoros
termést hoz." (Ján. 12. 24 )

Ezzel a képpel Jézus a Saját Sorsát szemléltette. De ugyanez illik mindenkire, aki hűségesen követi Őt. El lehet tenni egy búzaszemet a vitrinbe, s akár évszázadok múlva is meglesz, de senkinek semmi haszna belőle. Vagy el lehet vetni a földbe, s akkor elpusztul, de önmaga többszörösét termi, kenyér lesz belőle. Ha félti magát egy hívő, a Hite akkor is megmaradhat, de élete meddő lesz, senkinek semmi haszna belőle. Ám ha kész feláldozni magát, ő maga belepusztul ugyan, de Termékeny, gazdag Élete lesz. Sokan félnek ettől, pedig minden hívő ember életében eljön egy pillanat, amikor döntenie kell, hogy vállalja - e a gabonamag sorsát. Kész - e átadni Isten Rendelkezésére nemcsak sok mindent, hanem Mindent. Kész - e nemcsak szakítani mindennel, amit Isten bűnnek Ítélt az életében, hanem lemondani régi vágyakról, dédelgetett tervekről, nemes célokról is, és azt tenni, amit Isten vár tőle. Az ilyen hívővel Isten közli Önmagát, s olyan Erőt, Mondanivalót, Lelki Gazdagságot kap, amit korábban nem tapasztalt. Minden, ami nem kerül be a földbe, és nem hal meg, ezt akadályozza. Ezért van sok langyos, erőtlen, tétova, meddő életű keresztény. Aki egészen alárendeli magát Krisztus Uralmának, az Istent tudja adni másoknak, és lelki teljesítményeiben mindig felülmúlja önmagát. Ábrahámnak ez a pont Izsák feláldozása volt. Amit aztán nem kívánt tőle Isten, de ki kellett derülnie, hogy fontosabb - e neki az Úr még a fiánál is. Isten általunk végzett munkáját minden akadályozza, ami a régi életünkből való. Miért féltjük azt, ami csak hátráltat küldetésünk útján? Jézus mindig többet ad, mint amit elkér. Adja már itt a Vele való Közösséget, a másoknak gyümölcsöző Életet, s odaát az Ő Mennyei Dicsőségét. Mi az, amihez érdemes ragaszkodnunk ezek helyett?"
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #7497 Dátum: 2019 Május 24, 08:14:13 »

„Szikszai Béni: „Útitárs”
Bibliai elmélkedések
az év minden napjára”

„Május 24.

„Betelt az idő, elközelített az Isten Országa.
Térjetek meg, és higgyetek az Evangéliumban.”
(Márk Ev. 1. 15 )

Nagy Örömöt hirdet számodra ez az Ige. Csodálkozol? Hát neked nem nagy Öröm az, hogy közel került hozzád Isten Országa? Hát nem Öröm az, hogy ahol eddig sötétség volt, most Világosság támadt, mert megjelent az élet Világossága, Jézus? Bizonyára számodra is Öröm, hogy Jézus Krisztusban Fény ragyogott fel a sötétségben élő nép számára. Ennél még nagyobb Öröm az, hogy éppen számodra ragyogott fel ez a Fény! Annak idején az Úr Jézus éppen Galileában kezdte prédikálni Isten Országának az Evangéliumát, vagyis azon a helyen, ahonnan semmi jót nem vártak a zsidók. Talán te is éppen a bűn sötétségben vesztegelsz. Ha igen, ne csüggedj, de ne is vesztegelj tovább ott, mert betelt az idő a te számodra is. Bemehetsz Isten Országába, részese lehetsz minden Gazdagságának, csodálatos dolgokat láthatsz, tapasztalhatsz, mert betelt az idő. Az egésznek csak az a feltétele, hogy térj meg és higgy az Evangéliumban. Ne ijedj meg a sokat emlegetett, de sehogy sem tetsző „megtérés” szótól. Ez valójában csak annyit jelent, hogy igényt tartasz Isten Országára. Higgy az Örömüzenetben, az Evangéliumban, mert „aki hisz a Fiúban, annak Örök Élete van”. Ha tehát hiszel, akkor neked is Örök Életed van.

BETELT AZ IDŐ * Egy ismerősöm, akit nem érdekelt Isten Országa, egyszer megbetegedett. Futólag találkoztam vele az utcán, és megkérdeztem, olvassa – e a Bibliát. Azt mondta, nem olvassa. Ezt követően meglátogattam, beszéltem neki az Üdvösség Útjáról, majd felolvastam néhány verset János Evangéliuma harmadik részéből. Figyelmesen hallgatta, majd megkért, hogy olvassam el még egyszer. Betelt számára az idő: elfogadta Jézust.

* Betelt az idő – Márk Ev. 1. 1 – 15”
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #7498 Dátum: 2019 Május 24, 08:17:40 »
„Cseri Kálmán
A Kegyelem Harmatja"

„05. 24 Odaadom az Életemet

„...nem tekintette zsákmánynak, hogy
Egyenlő Istennel..." (Fil. 2. 6 )

Hogyan valósult meg Jézus Életében a gabonamag sorsa? Nézzünk meg három Igét! „Mert ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztus Kegyelmét; hogy Gazdag létére Szegénnyé lett értetek, hogy ti az Ő Szegénysége által meggazdagodjatok." (2Kor. 8. 9 ) Milyen Gazdag volt Jézus? Amilyen most: az Övé minden Hatalom, imádják Őt a Mennyei seregek is, vallják, hogy uraknak Ura és királyok Királya. És milyen Szegénnyé lett? Nem volt Fejét hova lehajtania, még utolsó ruhadarabjain is sorsvetéssel osztoztak. De ennek a célja az volt, hogy minket, koldus szegényeket Lelkileg gazdagokká tegyen. Ő, Aki Istennel Egyenlő, rabszolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá Lett, megalázta Magát, és Engedelmeskedett a Kereszthalálig. Ezért fel is Magasztalta Őt Isten mindenek Fölé (Fil. 2. 6 - 11 ). Otthagyta Mennyei Dicsőségét, Magára vette nyomorult emberi testünket, azért, hogy minket a maga Tisztaságában és Dicsőségében részesíthessen. Ő Maga mondta: „Én odaadom az Életemet, hogy aztán újra visszavegyem... Én Magamtól adom oda... ezt a Küldetést kaptam az Én Atyámtól." (Ján. 10. 17 - 18 )  Még azt is vállalta és engedte Jézus, hogy ártatlan, bűn nélküli Életét szörnyű kínzások után kioltsák, azért, hogy nekünk Életünk legyen, sőt bőségben éljünk. Amikor pedig a Gecsemáné-kertben letartóztatták, nem hívott oda „tizenkét sereg angyalnál is többet" - pedig megtehette volna -, mert mindenáron segíteni akart rajtunk, és ezt az Árat Ő fizette meg, maradék nélkül. Jézus nem Magát féltette, hanem minket. Ő meghalt, mint a búzaszem, hogy ennek gyümölcseként a Benne hívők éljenek - már itt és a Mennyben is, Vele, Örökké."
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #7499 Dátum: 2019 Május 25, 07:52:30 »

„Szikszai Béni: „Útitárs”
Bibliai elmélkedések
az év minden napjára”

„Május 25.

„Mert ha még embereknek igyekeznék tetszeni,
nem volnék Krisztus szolgája.” (Gal. 1. 10 )

Érdekel, hogyan vélekednek rólad az emberek? Van, akit kevésbé, van, akit jobban érdekel a mások véleménye, amikor valamit tenni készül. Különösen a mások kedvét keresők tetteit nyugtalanítja ez a kérdés. Sok esetben azt látjuk, hogy mások tetszésének a megnyeréséért tesz valaki valamit, más célja nincs is. Nagy áldozatra, fáradságra is képes, csak hogy kitűnjön. Vajon kinek érdemes tetszeni, kinek érdemes a kedvében járni, kihez érdemes igazodni, kinek a véleményére érdemes hallgatni? – merül fel a kérdés. Az Ige is erre kívánja felhívni a figyelmet, hogy valójában kinek akarunk tetszeni. Egyértelműen hangsúlyozza, hogy választanunk, döntenünk kell: Istennek, vagy a világnak a tetszését keressük. Ha ugyanis az egyik tetszését megnyerjük, a másikét elveszítjük. Hidd el, érdemes Jézus mellett dönteni. Boldog és szép az az Élet, amelyik az Ő Tetszését keresi, Hozzá igazodik. Örökkévaló Barátunk pedig meg tud szabadítani az emberi tetszéskeresés szolgaságából.

A HIÚSÁG HATALMA * A hiúság óriási szerepet játszik a világ életében. Fondorkodó emberek már rég rájöttek arra, hogy a világ hatalmasaitól, nagy emberitől szinte bármit ki lehet csikarni jól irányzott dicsérettel, hízelgő beszéddel. Gyakran még tapasztalt, bölcs embereket is meg tud ejteni a hízelgők beszéde, akik a hátuk mögött kinevetik őket.

* Az embertől való félelem következménye tagadás – Ján. 18. 12 – 27”
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.