„Szikszai Béni: „Útitárs”
Bibliai elmélkedések
az év minden napjára”
„Július 31
„Adjátok meg a császárnak, ami a
császáré, és az Istennek, ami az Istené!”
(Márk Ev. 12. 17 )
Egy farizeus kilép a körből. Kezében megcsillan a római pénz, gúnyos szavai éles tőrként hasítják keresztül a levegőt: „Szabad – e a császárnak adót fizetni, vagy nem? Fizessünk – e, vagy ne fizessünk?” Mondhat Jézus bármit, ők csak okot keresnek, hogy az Életére törjenek. Jézus azonban mindig Isteni Megoldást kínál: „Hozzatok Nekem egy dénárt, hadd lássam!” Hoznak Neki, Ő pedig, ahogy Kezében tartja a dénárt, ott látja rajta a császár élettelen, merev képét: hideg lárvaarc, a földi isten, aki visszakéri, amit adott. Lassan a farizeusokra emeli Tekintetét, és egy másik képet, a drága Istenarcot látja rajtuk, nagyon eltorzulva. Hova tűntek a Mennyei Atya Szeplőtlen, Tiszta Vonásai? Alattomos arcok, mögöttük megannyi gonddal takargatott vétek, az ördög ábrázatához hasonlóak inkább. Szomorúan nézi ezeket az embereket, akik régen elfelejtették már, Kinek is tartoznak egész életükkel. Pedig az Ő Képét hordozzák, ha eltorzulva is, akárcsak a fémpénz azét a másikét, aki maga is teremtmény csupán, és jóllehet rajta is ott van az isteni bélyeg. „Megteremtette tehát Isten az embert a Maga Képére; Isten a Maga Képére és hasonlóságára teremtette.” Mi lett az emberből? Mi lett belőled? Eltorzult arcú farizeus? Te is arra keresed a választ, hogy mit adj a világnak? Mit adj a földi isteneknek, és mit az Éginek? Add oda mindenedet, az életedet Istennek, ahogy Jézus is odaadta az Övét halálig tartó Engedelmességgel! A Mennyei Atya is visszakéri, amit adott. Visszakéri, de azért, hogy felékesítse, megaranyozza ütött – kopott életedet és az enyémet. Boldog, aki egészen odaadja Neki az életét, akiről Jézus így tesz Bizonyságot: „Aki pedig elveszti az életét Érettem és az Evangéliumért, megtalálja azt.” Meddig kísérted még Jézust azzal, hogy mit szabad és mit nem szabad? Egészen add oda magad Neki!
* Adósok vagyunk – Márk Ev. 12. 13 – 17”