Szerző Téma: Napi lelki morzsák  (Megtekintve 814422 alkalommal)

0 Felhasználó és 11 vendég van a témában

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #7695 Dátum: 2019 Szeptember 02, 19:59:28 »
„Cseri Kálmán
A Kegyelem Harmatja"

„09. 02 Helyén mondott Ige

„Láttál - e már elhamarkodott beszédű
embert? Több reményt fűzhetsz az
ostobához, mint hozzá." (Péld. 29. 20 )

Van, aki tudja, mit beszél, s van, aki csak beszél, amit tud. Akiknek eltompult a hallásuk, azok általában könnyen beszélnek, fecsegnek, akkor is, ha nincs mondanivalójuk. Ez a kiskorúság jele. Ők gyakran meg sem várják, hogy befejezze a másik, nekik mindegy, mi a kérdése, kész válaszaik vannak. Így aztán nem a valódi kérdésre felelnek, csak beszélnek, amit tudnak. És beszélnek, kibeszélnek mindent. Az érett korú keresztény előbb igyekszik megérteni a problémát, világosan látni a kérdést, és utána válaszol arra. Ha pedig nem tudja a választ, azt is bevallja, vagy kérdez. Legfőképpen pedig az jellemzi, hogy Istent kéri, adjon Szót a szájába, hogy Igaz, Helyes Beszéd hangozzék el, így lesz a Szava „aranyalma ezüsttányéron", helyén mondott Ige (Péld. 25. 11 ). Pál apostol az ilyen beszéd ismérveit így sorolja fel: „jó a szükséges építésre, hogy Áldást hozzon azokra, akik hallják." (Ef. 4. 29 ) Hasznos, szükséges, építő. Akinek nincs füle a hallásra, az könnyen, sokat, feleslegesen és ártó módon is beszél. Aki tud figyelni másokra, az akkor szól, ha van mondanivalója, tud hallgatni, ha az a hasznos, és semmiképpen nem fecsegi ki mások bizalmas közléseit, „...a más titkát ne fedd föl..." (Péld. 25,9) Semmiképpen nem mond olyat, ami bárkinek árthatna. A kiskorú kifárasztja a másik embert a beszéddel. Az érett korú tudja erősíteni a megfáradtat a beszéddel (Ézs. 50. 4 )."
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #7696 Dátum: 2019 Szeptember 03, 15:41:27 »

„Szikszai Béni: „Útitárs”
Bibliai elmélkedések
az év minden napjára”

„Szeptember 03

„Mert én megtanultam, hogy megelégedett
legyek abban, amiben vagyok.” (Fil. 4. 11 )

A Megelégedés az emberi élet egyik legdrágább, és talán éppen ezért legritkább kincse. Hogy mennyire drága értéke az emberi léleknek, azt akkor foghatjuk fel igazán, ha annak hiányát és az ebből eredő szomorú következményeket szemléljük. Az elégedetlenség, a zúgolódás a legmélyebb örvénybe, tragikus pusztulásba és romlásba tudja taszítani az embert. Igénk arra tanít, hogy a megelégedés olyan tulajdonsága a léleknek, amit meg kell tanulni. Nem természetes adottság, amellyel együtt születünk, hanem olyan szerzett képesség, mint például a számolás, amit el kell sajátítanunk, be kell gyakorolnunk ahhoz, hogy használni tudjuk. Az Ige arra is figyelmeztet, hogy a megelégedés feltételeit nem az ember személyes vágyai szabják meg. Nem mondhatjuk, hogy majd csak akkor leszünk megelégedettek, ha ilyen vagy olyan kívánságaink teljesülnek. „Abban, amiben vagyok.” kell megtanulni a megelégedést! Az Istenfélő ember az élet legegyszerűbb ajándékait is boldog örvendezéssel tudja fogadni Isten Kezéből, mint életének kincseit, mert a megelégedés a hívő élet gyümölcse.

ARANY ÉS PETŐFI * Arany János Vágy című költeményében megfogalmazott örökszép tanítása ma is figyelmeztet minket: „Földi ember kevéssel beéri, / Vágyait ha kevesebbre méri.” Petőfi Sándor is hasonló gondolatot fogalmaz meg Naplójában: „azért vagyunk olyan rongyosak, mert mindig ragyogni akartunk.” Vizsgáld meg a szívedet, vajon nem személyes vágyaid sokasága – e az akadálya a megelégedés boldogságának életedben.

* Mindenre van Erőm – Fil. 4. 10 – 23”
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #7697 Dátum: 2019 Szeptember 03, 15:49:07 »
„Cseri Kálmán
A Kegyelem Harmatja"

„09. 03 Kiskorú és Érett keresztények

„...arra van ismét szükségetek,
hogy titeket tanítson valaki az Isten
Beszédeinek Alapelemeire..."
(Zsid. 5. 12 )

A lelki kiskorúság jele az is, hogy nem tanulékony, olykor nem is tanítható valaki. Már neki kellene tanítania másokat, és még mindig újra ugyanazt kell magyarázni neki. Neki kellene utat mutatnia másoknak, de még mindig járatlan maga is az Igazság Igéjében. Milyen a mi lelki Étvágyunk? Mennyire törekszünk a passzív ismereteket aktív, saját, továbbadható ismeretté alakítani? Van - e bennünk elég Alázat ahhoz, hogy növekedjünk a mi Urunk, Jézus Krisztus Megismerésében (2Pét. 3. 18 )? A kiskorú tejjel él, a nagykorúaknak pedig kemény eledel való - olvassuk mai Igénk folytatásában. A tej az egyszerű Evangélium: Isten szeret téged, neked is kész a bocsánat, gyere Haza, Mennyei Atyád vár. A kemény eledel: menjetek és hirdessétek Ezt, éljetek is Eszerint, vállaljátok Krisztusért a szenvedést is, „álljatok meg a Hitben, legyetek férfiak, legyetek Erősek!" (1Kor. 16. 13 ). Az érett korúak is isznak tejet, de nem csak azt, mert azon nem tudnának dolgozni. Fontos különbség még: a nagykorú keresztény „érzékszervei a gyakorlat következtében már alkalmasak a Jó és a rossz megkülönböztetésére". A kisgyerek nem tudja, mi az ékszer, és mi a bizsu, mi értékes, és mi csak mutatós. Mi eredeti, és mi hamisítvány. Ezért kérte Salamon király az Urat: Adj szolgádnak Bölcs Szívet, hogy tudjon különbséget tenni Jó és rossz között (1Kir. 3. 9 ). Mert ezt ne mi akarjuk megállapítani, ezt Isten határozza meg, és az Érett hívő felismeri és elfogadja Isten Minősítését. A Lelki Érettség nem az életkortól függ, nem is mindig a Hitben eltöltött időtől, hanem az Engedelmességre való Készség, a Megszentelt Életben való járás, az Úr Jézussal való állandó Közösség segíti előre."
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #7698 Dátum: 2019 Szeptember 04, 16:07:58 »

„Szikszai Béni: „Útitárs”
Bibliai elmélkedések
az év minden napjára”

„Szeptember 04

„De menjetek el, mondjátok meg a
 tanítványainak és Péternek, hogy
előttetek megy Galileába. Ott majd
meglátjátok, ahogy megmondta
nektek.” (Márk Ev. 16. 7 )

Jézus nem hagyta bizonytalanságba az övéit. Amikor itt a földön elvált tőlük, így búcsúzott tanítványaitól: „Íme Én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” Hogy mennyire ismerte az emberi gyarlóságot, s hogy mennyire gondja volt tanítványaira, azt a fenti Ige is mutatja: „mondjátok meg a tanítványainak és Péternek, hogy előttetek megy”. Azért üzente ezt Jézus az övéinek, hogy még addig a rövid ideig se legyenek bizonytalanságban, amíg feltámadása után megjelenik nekik. Milyen jó is az övéinek! Előttük járt a halálban, szemléletes bizonyságát adva annak, hogyan lesz a halálból Élet, hogyan lesz az elveszett életből megtalált Új Élet. Aztán előttük járt földi útjukon, mint a tanítványoknak Galileába menet. Nincs a földi életnek olyan vonatkozása, amelyben ne menne előttünk, csak legfeljebb nem akad mindenben követője. És végül előre ment, hogy hajlékot készítsen azoknak, akiket a Kereszten hullatott Vérén megváltott, és Szabaddá tett. Boldog, aki követi Őt a halálba, és ebben a földi életben az Ő Útján jár! Az minden bizonnyal követi majd Őt az Örök Dicsőségben is.

„Menj elöl, Urunk, Merre indulunk!
Ím, előttünk áll az élet,
Hadd kövessünk benne Téged,
Míg majd szent Kezed
Mennybe felvezet!”

* Ne keressétek a halottak között
az Élőt – Márk Ev. 16. 1 – 8”
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #7699 Dátum: 2019 Szeptember 04, 16:16:41 »
„Cseri Kálmán
A Kegyelem Harmatja"

„09. 04 Az Atya

„Egy embernek volt két fia."
(Luk. 15. 11b )

Így kezdődik Jézus legismertebb példázata, amiről Dickens azt mondta, hogy kellene egy templom, ahol reggeltől estig ezt olvassák fel újra meg újra. Ma csak a benne szereplő apára figyeljünk, aki a mi mennyei Atyánkat, Istent példázza! Négy meglepő dolgot cselekszik, ami mind jellemző Istenre. Amikor a kisebbik fia elég szemtelenül eléje áll, elkéri az örökségét, és bejelenti, hogy elmegy otthonról - elengedi. Isten nem kötöz Magához, azt Akarja, hogy Önként vállalt Szeretetkapcsolatban éljünk Vele. Aki már tudja, hogy ki és milyen az ő Istene, és úgy ragaszkodik Hozzá, hogy el sem lehetne kergetni otthonról, azt engedi Ő egészen közel Magához, annak jelent Mindennél Többet a Vele való Közösség. Aki Nélküle akar élni teheti. Nem zárja be előtte az ajtót. De nem zárja be mögötte sem! Visszavárja az elbitangoltat. Ez az apa is várta a fiát, s amikor sok idő múltán meglátta, hogy közeledik, „elébe szaladt, nyakába borult, és megcsókolta". Pedig még nem is kért bocsánatot a gyerek. És tulajdonképpen azért indult haza, mert éhes volt, s rájött, hogy ha ott marad, éhen hal. Így is megbocsátott neki? El kell majd hangoznia a fiú bűnvallásának is. De Isten Megbocsátó Kegyelme nem a mi bűnbánatunk következménye. A bocsánat már készen van, Ő már akkor megbocsátotta minden vétkünket, amikor Jézus meghalt a Kereszten helyettünk. „Örök Szeretettel szerettelek, azért vontalak Magamhoz Hűségesen" - ezt mondja az Úr (Jer. 31. 3 ). Ha csupán a nyomorúságunk hoz Istenhez, jöjjünk akkor is bátran, Ő megelőlegezett Szeretettel és Kegyelemmel fogad. Csak ne feledjük: magunk miatt kerültünk abba a nyomorúságba."
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #7700 Dátum: 2019 Szeptember 05, 16:04:30 »
„Szikszai Béni: „Útitárs”
Bibliai elmélkedések
az év minden napjára”

„Szeptember 05

„De megmenekül mindenki, aki segítségül hívja az
Úr Nevét. Mert a Sión hegyén és Jeruzsálemben
lesz a Szabadulás, ahogy megígérte az Úr, ás a megszabadultak között lesznek azok, akiket
elhív az Úr!” (Jóel 2. 32 )

Az elmúlt időkben egész néptömegeken lett úrrá a menekülési láz. Nem kérdezték, hová, merre, csak mentek, tovább, egyre messzebb, ameddig csak tudtak. Nem törődtek otthon maradott javaikkal, csak a puszta életüket féltették, s a legértékesebb ingóságaikat mentették. Milyen nagy dolog volna, ha egyszer ezek a tömegek tudtára ébrednének annak, hogy nem a testük, hanem annál sokkal becsesebb tulajdonuk, a lelkük van veszélyben. Azt kellene menekíteniük, mert ha nem igyekeznek megmenteni, örökre elvesznek. Ehhez nem kell mást tenni, csak az Úr Nevét segítségül hívni, és elindulni lélekben a Mennyei Jeruzsálem felé, amely elkészítve várja a megszabadultak seregét. Az Út ide a Golgotán, a Megváltás Hegyén vezet keresztül. Bűnbánat és megtérés nélkül nincs szabadulás. Meddig ragaszkodsz még a megszokott rabsághoz, ehhez a bűnökkel, nyomorúságokkal teli földi élethez? Ahhoz, hogy ezt a hetven vagy legfeljebb nyolcvan esztendőt kedvedre eltölthesd, feláldoznád azt az Örökkévaló Igazi Életedet, Amely Odaát vár reád?

A SZOKÁS RABJA * Egy gazda, húsz éven át végzett munkájáért, amiért olyan hűségesen járt körbe – körbe, s hajtotta a szárazmalmot, végre szabadságot adott a lovának. Kihajtotta a mezőre, hogy kedvére kinyargalhassa magát. Nagy volt a meglepetése, amikor azt látta, hogy az öreg ló ahelyett, hogy a jól megérdemelt szabadságot élvezte volna, körbe – körbe járt a mezőn, mintha továbbra is a malmot hajtotta volna. Magadra ismersz a történetben? Kell neked szabadság? Kell Új Élet? Vagy jobban ragaszkodsz a régi, megszokott életedhez, ha még oly kilátástalan is?

* Fussatok ki Babilonból! – Jel. 18”
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #7701 Dátum: 2019 Szeptember 05, 16:15:27 »
„Cseri Kálmán
A Kegyelem Harmatja"

„09. 05 Előlegezett bocsánat

„Hozzátok ki hamar a legszebb
ruhát, és adjátok rá... (Luk. 15. 22 )

A harmadik, amivel Jézus folytatja a Mennyei Atya Arcképének megrajzolását, az, ahogyan a példázatbeli apa mozgósítja a házat. Egészen eddig hallgatott, most azonban mindent megtesz, hogy visszatért fiát megvédje a szégyentől. A hosszú fehér ruha tiszteletet parancsolt, a gyűrű és a saru a fiúság jele volt, s a jogi formula rehabilitálta a tékozlót: ez az én fiam. Nem csavargó, nem gazember, még csak nem is béres, hanem a fiam. így nézzetek rá, így beszéljetek vele és róla! Ennek a gyereknek nincs múltja, tiszta lappal indul, csak jövője van. Isten irántunk való Szeretetében mérhetetlenül sok gyengédség van, s ugyanakkor az Ő visszafogadó Kegyelme Radikális, Megfellebbezhetetlen. Jó lenne, ha mi is ezt a radikális bocsánatot kérnénk el tőle nagy alázattal, és így tudnánk megbocsátani egymásnak is. Elkezdődik az örömlakoma, és akkor ér haza az idősebb testvér. Őt felháborítja ez az egész, amit az apja művel. Ő, a jó fiú, csak öccse viselt dolgait látja, és elképzelhetetlennek tartja, hogy ezt meg lehet bocsátani, és azok után újat lehet kezdenie otthon. Durván rátámad az apjára. Az apa azonban őt is ugyanazzal a szeretettel veszi körül, mint másik fiát. Annak elébe futott, ennek utánamegy, és hívja a közös örömbe. „Örülnöd kellene, hogy a testvéred megjött." Ő azonban nem tud örülni. Isten Szereti a bűnbánattal megtérőt is, és az önelégülten duzzogót is. Egyiket a messzeségből vonzotta Szeretete, másikat a közelből hívja Magához, mert mindkettőnek Őrá van szüksége. Ismerjük mi már ezt az Istent? A Valódi, az Élő Istent, Akit Jézus Krisztus Jelentett ki nekünk és Élt elénk. „Aki Engem lát, látja az Atyát." (Ján. 14. 9 )"
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #7702 Dátum: 2019 Szeptember 06, 15:09:10 »
„Szikszai Béni: „Útitárs”
Bibliai elmélkedések
az év minden napjára”

„Szeptember 06

„Félek azonban, hogy amint a kígyó
ravaszságával megcsalta Évát, úgy
a ti gondolataitok is eltávolodnak
a Krisztus iránti Tisztaságtól és
Őszinteségtől. ( 2kor. 11. 3 )

A lelki élet romlása rendszerint belülről kezdődik. Így van ez testünk életében is: amikor külső tünetek – sápadtság, kiütések, lesoványodás, puffadás, daganatok stb. – jelentkeznek, akkor már rendszerint komoly baj van odabent. Ugyan ez a helyzet a lelki élettel is: a bűnös cselekedetek csak külső megnyilatkozásai a megromlott gondolatoknak. Az első bűnt is a kígyó által megrontott gondolat eredményezte. A kígyó, a Sátán rosszra ingerlő, gonosz hatalmának jelképe ott él minden ember lelkében. A te lelkivilágodban is. Bizonyára téged is rávett már a romlás útjára, és sokszor megcsalt álnokságával. Mert alaptermészete az álnokság. Szereti a rejtett utakat, s kerüli az egyenességet. Kedveli a sötétséget, a világosságban pedig elrejtőzik. Ez egyben a védekezés egyetlen lehetősége is számodra: Keresd a Világosságot, és maradj meg állhatatosan a Krisztushoz való hűségben és egyenességben!

KÍGYÓ A KAPCSOLÓTÁBLÁN * Egy amerikai város áramközpontjában üzemzavar keletkezett. Órákon át keresték a baj okát, mindhiába. Végül hosszas keresgélés után a szerelők kiderítették, hogy az egyik elosztó mögött található vezetékek között egy nagyobb méretű kígyó fekszik. Ez okozta a rövidzárlatot. Nincs – e üzemzavar a te lelki életedben is? Keresd meg a baj okát gondolataid hálózatában, és vesd ki a kígyót magadból, amely megakadályozza benned az Élet áramlását.

* A gonosz belülről származik – Márk Ev. 7. 1 – 23”
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #7703 Dátum: 2019 Szeptember 06, 15:10:16 »
„Cseri Kálmán
A Kegyelem Harmatja"

„09. 06 Mindkét fiú

„Amikor pedig megjött ez a te fiad, aki parázna
nőkkel tékozolta el vagyonodat, levágattad neki
a hízott borjút." (Luk. 15. 30 )

Milyen fiúk voltak ezek? Az egyik rossz, a másik jó. Ó, de felszínes gyakran a mi ítéletünk, és mennyire csak a látszat alapján mondunk véleményt! Jézus éppen azt szemlélteti itt, hogy a példás viselkedés olykor milyen gonosz szívet rejt. Elég egy váratlan lökés, amitől kiborul az ember szíve, és szörnyű dolgok gurulnak szét belőle. Ennek az idősebb fiúnak az jelentette ezt a lökést, hogy állt a vidám családi ünnep, amikor hazajött a munkából. Erre a bezzeg - gyerekről azonnal kiderül, hogy ugyanolyan távol áll az apjától, mint a másik, ugyanúgy lázad ellene, szemben áll vele, ellensége. Az apjukhoz való viszonyukat és a szív minőségét tekintve nincs különbség a két fiú között. Jézus Tanítása: „emberi megítélés szerint vannak jobb és gonoszabb emberek. De Isteni Megítélés szerint mindnyájan egyformán lázadunk Isten ellen, mert mindnyájan Tőle elszakadt bűnösök vagyunk." A Biblia szerint a bűn nem erkölcsi fogalom, nem cselekedetek sokasága, hanem lelkiállapot. Az, amibe beleszületünk mindnyájan. Ezért születik bűnben a csecsemő is. Ebben az állapotban pedig minden ember csak bűnöket tud termelni. Isten úgy segít rajtunk, hogy ezt a bűngyárat cseréli ki: Új Szívet ad a Benne hívőknek. S aki Őbenne hisz, nem lázad többé Ellene, tehát képes Szerinte való Jót is tenni. Egyébként pedig a jó emberek is elkárhoznak, mert nem az erkölcsi teljesítményeink, hanem az Istenhez való Visszatérés alapján lehet Üdvözülni. Akár két centiméterre van valakinek az orra a víz szintje alatt, akár egy méterre, ha ott marad, megfullad. De bármilyen mélyre is süllyedt valaki, Isten Kegyelme ki tudja emelni. Aki nincs olyan mélyen, annak is erre a Kegyelemre van szüksége. Hisszük - e ezt, és így keressük - e az Atyához való Visszatérést?"
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #7704 Dátum: 2019 Szeptember 08, 19:24:35 »

„Szikszai Béni: „Útitárs”
Bibliai elmélkedések
az év minden napjára”

„Szeptember 07

„Van olyan út, amely helyesnek látszik
az ember előtt, de végül halálra vezet.”
(Péld. 14. 12 )

Többfelől hallottam az utóbbi időben ezt a mondatot: „A magam útját járom.” Beszélgetés közben nem egyszer nyilatkoztak már így előttem: „Nem térek el a magam felfogásától! Nekem ugyan hiába beszél Istenről, Jézusról meg Szentlélekről! Van nekem erről saját világosságom! Ki mondja, hogy ingyen Kegyelemből üdvözülünk? Azt ki kell érdemelni jó cselekedetekkel! Ezért én is igyekszem olyan lenni, mint Jézus volt, Aki mindig csak jót tett. Ezt a magam által felépített hitemet nem adom fel! Nem térek le a magam útjáról.” Hány ezer „maga útját járó” ember szaladgál ebben a világban! Pedig Isten minduntalan rámutat Szent Igéje által, hogy csak egy helyes Út van, egy Keskeny Út: a bűneikből Hozzá megtérők Útja. Az az Út, amely a Golgotai Kereszthez vezet. A Szabadulás, az Élet Útja. Az összes többi mind széles út, bármennyire keskenynek képzeli is valaki. Miért járja annyi ember ezt az utat? Mert a Sátán, a nagy hitető hangjának ad igazat, aki azt súgja: „Ez csak hiszékeny beszéd, gyermekeknek való dajkamese! Menj arra, amerre én vezetlek! Az eszed, a logikád által is helyeselt útra. Nézd, minden okos ember azon jár! Élj úgy, hogy kiérdemeld a Mennyet, az Üdvösséget!” És az „okos” ember meghódol Sátán előtt. Megveti az Isten által Jézus Krisztusban felkínált Kegyelmet, és a saját szemében helyesnek látszó úton halad konok kitartással az Örök kárhozat felé. Te melyik utat járod?

A HELYES ÚTON JÁRÁS TITKA * Kálvin János írja: „Akik egyszerűen átadják magukat Krisztusnak, és nem kísérlik meg semmivel sem megoldani a maguk fejéből az Evangéliumot, azokat sohasem hagyja el a biztos Világosság.”

* Az Úr halk Szavú Szolgája – Ézs. 42. 1 – 13”
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #7705 Dátum: 2019 Szeptember 08, 19:30:18 »
„Cseri Kálmán
A Kegyelem Harmatja"

„09. 07 Elment

„Atyám, add ki nekem a vagyon
rám eső részét!" (Luk. 15. 12 )

A példázatbeli kisebb fiú odaállt az apja elé, elkérte az örökség őt illető részét, és elment otthonról. Szabad akart lenni, s úgy gondolta, ez azt jelenti, hogy azt tehet majd, amit akar. Később látta csak, hogy az atyától függetlenül egy sötét erő rabságába került, és azt kellett tennie, amit az diktált neki. Távozása során három elgondolkoztató megállapítást olvasunk: „Atyám, add ki nekem a vagyon rám eső részét!" Mintha az apja már nem élne, az ő számára meghalt, nem számít. Nem kér, hanem követel. Úgy érzi, az neki jár. Így érezzük mi is sokszor. S még várni sem tudunk, azonnal kell minden, amire vágyunk. „Néhány nap múlva összeszedett mindent, és messze vidékre költözött." Egy keveset még várt, tehát gondolkodott. Nem az apja küldte el, ő döntött így. Nem Isten szakított velünk, mi hagytuk ott Őt. Sokak élete is abból áll, hogy összeszednek mindent, amit csak lehet. Közben ők maguk szétszóródnak, kapcsolataik fellazulnak. A sátán célja az, hogy szedjünk össze mindent, csak magunkat ne szedjük össze, el ne kezdjünk gondolkozni azon, hogy hova vezet ez. A fiú úti célja is bizonytalan, csak az a fontos, hogy minél messzebbre költözzön. „...ott aztán eltékozolta vagyonát, mert kicsapongó életet folytatott." Nem termelt, csak fogyasztott. Azt élte fel, amiért más dolgozott meg. Mert az apjától távol nem tudott gazdálkodni az apjától kapott értékekkel. Mint ahogyan mi sem tudunk a teremtett világ kincseivel. S még gondolkozni is elfelejtett: miért kellett mindent eltékozolnia? Nem lehetett volna egy idő után megállni? Ez az a nagy szabadság, amit sok ember Isten nélkül elérni remél. Lejtő ez, amin csak Külső Erő állíthatja meg a zuhanót, ellenkező esetben elpusztul az alján."
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #7706 Dátum: 2019 Szeptember 08, 20:27:48 »

„Szikszai Béni: „Útitárs”
Bibliai elmélkedések
az év minden napjára”

„Szeptember 08

„Úgy gyógyítgatják népem sebeit, hogy
könnyelműen azt mondogatják: „Békesség,
békesség”, pedig nincs békesség!”
(Jer. 6. 14 )

Nagy baj származna abból, ha az orvos úgy próbálná meggyógyítani a beteget, hogy elhitetné vele, hogy nincs is semmi baja. A betegség időközben csak elhatalmasodna, és végül már gyógyíthatatlanná válna. Ilyen veszélyes önáltatás ellen szól Jeremiás próféta is. A magát biztonságban érző nép vezetőivel együtt belemerült bűneibe, s nem vette észre Isten Haragjának fenyegető Ítéletét. Ha a bekövetkező veszedelemre próbálta emlékeztetni a népet, gondtalanul és felelőtlenül a békességre hivatkoztak. Pedig ahol bűn van, ott már nincs békesség! Ahol bűn van, ott a hívő embereknek feltétlenül harcba kell szállniuk a bűn minden gonoszságával szemben. A mi népünk életében sem lehet békesség addig, amíg cégéres bűnök terhelik a lelkiismeretét. De a te egyéni életedben sem lehet békesség addig, amíg meg nem harcoltad a hit harcát a bűneiddel szemben. Enélkül csak állbékesség lehet a szívedben, és hazugság az ajkadon, ha békességről beszélsz. Ilyen hazugság e világ békessége és gondtalan vidámsága is – Krisztus nélkül.

VENDÉGLŐ A PUSKAPOROS HORDÓ FELETT * Egy spanyolországi vendéglőben javítás céljából felszedték az ivószoba néhány padlódeszkáját. Kiderült, hogy a vendéglő alatt hatalmas fegyverraktár volt. Még a polgárháború idején rejtették oda a sok fegyvert és robbanóanyagot. A tulajdonos erről mit sem tudott. Még kevésbé tudtak róla a vendégek, akik évek óta gyanútlanul iszogattak, szórakoztak ott. Bármelyik pillanatban a levegőbe repülhettek volna.

* Hazug és halálos gyógymód – Jer. 6”
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #7707 Dátum: 2019 Szeptember 08, 20:56:28 »
„Cseri Kálmán
A Kegyelem Harmatja"

„09. 08 Tönkrement

„Ő pedig szívesen jóllakott volna akár azzal
az eleséggel is, amit a disznók ettek, de senki
sem adott neki." (Luk. 15. 16 )

Ide jutott a tékozló fiú azon a „távoli vidéken". Nem ezt akarta, de ez lett belőle. Csak ezt a kísértő nem mondja meg előre, Isten pedig sok embernek hiába mondja, nem veszik komolyan. A példázat erre is figyelmeztet: nem lehet következmények nélkül vétkezni. Ott tartott tehát, hogy elköltötte mindenét. A józan eszét sem tudja használni, csúszik le a lejtőn, sodródik az árral. Ez után „nagy éhínség támadt azon a vidéken, úgyhogy nélkülözni kezdett". Otthon ilyen nem volt, az atyától távol azonban ki van szolgáltatva mindenki nála nagyobb erőknek. Bekönyörögte hát magát a vidék egyik polgárához. Ez az Istentől elszakadt ember tragikomédiája: szabad akar lenni mindentől, s a végen bekönyörgi magát, hogy szolga lehessen éhbérért. Ráadásul disznókat kell legeltetnie. Ez egy zsidó fiú számára a legnagyobb szégyen. Volt egy mondás: átkozott mindenki, aki disznót etet. Azt azonban megtiltották, hogy ő is egyék a disznók eledeléből. Ez a tékozló fiú útjának mélypontja. Beérné már moslékkal is, de abból sem ehet. Mindezt súlyosbítja a totális magánya. Csak a disznói röfögnek körülötte, mint bűneinek eleven jelképei. Valaki, aki szintén szabadságra vágyott, és minden kötöttséggel szakított, keserűen ezt mondta: szabad lettem, mint a madár, melyet elkap a forgószél. A mennyei Atya azonban még ezeket a nyomorúságokat is - amelyiket mi okoztunk magunknak - felhasználja arra, hogy megmentsen a pusztulástól. Eközben jut eszébe ennek a fiúnak az otthon és az apja. És az Atya Szeretete vonzani kezdi hazafelé. De vajon visszafogadjak e majd?"
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #7708 Dátum: 2019 Szeptember 09, 15:49:56 »

„Szikszai Béni: „Útitárs”
Bibliai elmélkedések
az év minden napjára”

„Szeptember 09

„Mindenütt szorongatnak, de össze nem
roppantanak, kétségeskedünk, de nem esünk
kétségbe, üldözöttek vagyunk, de nem elhagyottak,
letiportak, de nem elveszettek. Mindenkor
testünkben hordozzuk Jézus Halálát, hogy Jézus
Élete is látható legyen testünkben.” (2Kor. 4. 8 – 10 )

Sokszor azzal a természetesnek látszó igénnyel lépünk fel Istennel szemben, hogy ha az Úr mellett döntöttünk, akkor már nem következhetnek be kétséges helyzetek, nyomorgattatások, üldöztetések, szenvedések az életünkben. Ilyenkor jönnek aztán a nagy csalódások. A hívő élet, Krisztus követése nem jelent sem élet – , sem baleset biztosítást. A hívő ember életében is épp úgy lehetnek kétséges helyzetek, veszedelmek, nyomorgattatások, üldöztetések és szenvedések, mint a hitetlen ember életében. A különbség csak abban mutatkozik, hogy milyen lélekkel fogadjuk ezeket a megpróbáltatásokat, illetve milyen eredményt érnek el az életünkben. A hívő ember a veszedelmek idején is Krisztus Halálát hordozza azért, hogy Krisztus Élete is láthatóvá legyen benne.

FÉLELEM * Hollandiai hadjárata alkalmával, két neves francia történetíró, Racine és Boileau is elkísérte XIV. Lajos francia királyt, hogy az eseményeket az utókor számára megörökítsék. A herceg a heves csata tüzében, hulló kartácsdarabok közepette éppen a harci helyzetet magyarázta vendégeinek, amikor Boileau csodálattal a hangjában megjegyezte: „Úgy látszik, felséged az egyetlen ember, aki nem ismeri a félelmet.” „Barátom – felelte a herceg – , ha maga úgy félne mint én, már régen elszaladt volna.” A hívő ember életének nem az a fokmérője, hogy mennyire kerülik el az élet viharai, hanem, hogy miképpen tud azokban megállni.

* Ajánljuk magunkat mindenben – 2Kor. 6. 1 – 10”
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #7709 Dátum: 2019 Szeptember 09, 15:55:56 »
„Cseri Kálmán
A Kegyelem Harmatja"

„09. 09 Visszament

„És útra kelve el is ment
az apjához." (Luk. 15. 20 )

Meddig tart a lejtő? Addig, amíg valaki rádöbben arra, hogy ha továbbcsúszik lefelé, elpusztul. A tékozló fiú a disznói között korgó gyomorral ezt ismerte fel: ha itt maradok, éhen halok. „Ekkor magába szállt" - ezt így is lehet fordítani: magához tért. Egy szédült állapotból végre ráébredt a valóságra. Eszébe jut az otthon, az apja, s arra gondol: mi lenne, ha hazamenne. Már keresi is a szavakat, amelyeket az apjának mondana. Nagy eredmény, ha valaki eljut idáig. Ha végre gondolkozik, a valóság talaján áll, és józanul felméri helyzetét. A Biblia ezt felébredésnek nevezi. De ha itt elakad, még elpusztul. Ezeket a gondolatokat tettnek kell követnie, a fiúnak valóban haza kell mennie. Ez a lépés, amire mai Igénk utal, elmarad sok jó szándékú, Istent kereső ember életében. Márpedig ha a lelki felébredést nem követi Valóságos megtérés, visszatérés az Atyához, akkor a vágyak elhalnak, minden szép gondolat emlékké válik, s az illető csak a pokolban ébred rá arra, hogy Istentől most már véglegesen elszakadt, és ezen akkor már nem lehet segíteni. Ez a fiú felismerte, hogy ha ott marad, meghal. S eldöntötte: nem akar meghalni. Élni viszont csak Otthon lehet. Akkor felkel és hazamegy, mégpedig most mindjárt. Nem találgatja, hogy ki mit szól hozzá, nem tartja vissza az sem, hogy mi lesz a disznókkal, indul az apjához. A bűnnel csak ilyen radikálisan lehet szakítani. Jézust nem lehet félig követni, mint ahogyan a Balatonból sem lehet egy fuldoklót félig kimenteni. És elméletben nem lehet senki keresztény. A megtérés: elfordulás a bűneinktől, és odafordulás Istenhez. Tettekben kivitelezve."
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.