Szerző Téma: Napi lelki morzsák  (Megtekintve 814672 alkalommal)

0 Felhasználó és 6 vendég van a témában

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #7740 Dátum: 2019 Szeptember 26, 02:57:00 »

„Szikszai Béni: „Útitárs”
Bibliai elmélkedések
az év minden napjára”

„Szeptember 26

„Kicsoda tett téged felettessé és
bíróvá felettünk?” (2Móz. 2. 14 )

A szabadítót Isten támasztja. Azonban a szabadításra szoruló népnek is el kell érkeznie ahhoz az állapothoz, amikor csődbe jutott helyzetét felismerve kész arra, hogy kövesse az Istentől küldött szabadítót. Az elhívott munkásoknak nemcsak az elhívatás tényével, hanem az elhívás idejével is tisztában kell lenniük. Aki nem a megfelelő időben cselekszik, hibázik. Mózes is előresietett, ezért következett be életében a negyven esztendei pásztorkodás, amíg meg nem tanulta, hogy nem erővel és hatalommal, hanem az Úr Lelke által kell cselekednie. A szabadításra még nem érett gyülekezet ugyanis megemészti vezetőjét, ahogy a fenti Igéből is kitűnik. Amikor Mózes a megadott időben érkezett, a nép hallgatott rá. Hasonlóképpen te is várd meg az Úr Óráját, mert jóllehet az, amit tenni akarsz, jó és helyénvaló, csak még nincs itt az ideje. Keresztyén közösségeinkben sok a korán letépett gyümölcs. A korán befogott csikók, koravén, fáradt lovakká lesznek. Ez a magyarázat arra, hogy sok a korán megfáradt, elerőtlenedett keresztyén élet. Sokkal kevesebb erővel, aránytalanul több eredményt érhetsz el, ha megvárod, amíg az Úr küld.

NE FUSS A RÚD ELÉ! * Tanulatlan, „szélhámosnak” befogott csikók gyakran futnak a rúd elé, aminek az a következménye, hogy a szekérrúd jól oldalba üti őket. Hasonlóképpen sok frissen megtért keresztyén azért üti meg magát, mert elsieti a dolgot, akárcsak az a diakonissza, aki nagy tűzzel tért haza egy Áldott Evangelizációról, de hamar visszájára fordult a lelkesedése. Az Úr Előtt elcsendesedve aztán megértette, hogy nem várta meg a gyümölcsérés idejét, hanem a lelki gyümölcsöt virágjában akarta letépni. Várd meg a gyümölcsérlelő nyarat!

* A meg nem értett szabadító – 2Móz. 2. 1 – 14”
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #7741 Dátum: 2019 Szeptember 26, 03:07:18 »
„Cseri Kálmán
A Kegyelem Harmatja"

„09. 26 Hogyan kell átöltözni?

„Őérte kárba veszni hagytam, és
szemétnek ítélek mindent, hogy
Krisztust megnyerjem." (Fil. 3. 8 )

A mi életünket egyedül Isten tudja Újjáteremteni. Utólag látják a hívők, hogy mindent Isten végzett el megváltozásunk, Új Életre támadásunk érdekében. Mégis jogos a kérdés: milyen feladatot jelent ez annak, akiben már felébresztette Isten Lelke a vágyat ez után? Azzal kezdődik, hogy az ember meglátja magát olyannak, amilyen valójában. Aki belenéz az Ige Tükrébe, annak a Szentlélek megmutatja Igazi arcát. Mi folyamatosan áltatjuk magunkat, szeretnénk szebbnek látszani. Azt gondoljuk, olyanok vagyunk, amilyenek szeretnénk lenni. Ha valaki meglátta a maga Igazi képét, és nem akar olyan maradni, akkor ezt elmondhatja Istennek. A bűnlátást bűnvallásnak kell követnie. Nevén kell nevezni a bűneinket, és kérni Isten Bocsánatát. Ezzel lerakjuk elé régi, fertőzött ruhadarabjainkat. Azt viszont Hittel komolyan kell vennünk, hogy „ha megvalljuk bűneinket, Hű és Igaz Ő: Megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól" (1Ján. 1. 9 ). Legyünk bizonyosak abban, hogy Jézus Krisztus Golgotai Kereszthaláláért Isten Teljes Bocsánatot ad! Ennek jeleként ezt köszönjük is meg, és hálából kezdjünk el Isten Akarata szerint Élni! Eközben megtapasztaljuk majd, hogy egészen más gondolataink, indítékaink lesznek, mint addig voltak, kezdjük felöltözni Jézus Krisztus Tulajdonságait. Mindezt röviden így mondjuk: Krisztust kell befogadni, és engedni, hogy Ő érvényesüljön bennünk. Fontos azonban, hogy ne akarjunk átmenteni semmit a régiből. Amikor Pál apostol erről vall, hangsúlyozza, hogy mindent kárnak ítélt, minden régit levetett, és így igyekszik felöltözni Krisztust. Nem feltétlenül rossz minden, ami a neveltetésünkből, múltunkból következik, de minden kerüljön oda Krisztus elé, mert csak amit Ő ad, vagy Megszentelve visszaad, azzal tudjuk Őt helyesen szolgálni."
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #7742 Dátum: 2019 Szeptember 27, 03:20:35 »
„Szikszai Béni: „Útitárs”
Bibliai elmélkedések
az év minden napjára”

„Szeptember 27

„Meghallotta Isten a fohászkodásukat, és
megemlékezett az Ábrahámmal, Izsákkal és
Jákobbal kötött Szövetségéről.” (2Móz. 2. 24 )

Isten meghallja népe panaszát. Nem hiába szólt így: „Hívj segítségül Engem a nyomorúság idején: Én megszabadítalak, és te dicsőítesz Engem.” Fohászkodj hát bizalommal a szükség idején! Kiálts az Úrhoz a mélységből, bűntengerből! Egyet azonban ne felejts el: hogy nem imádságodért, nem kéréseidért hallgat meg az Úr, hanem a Szövetségért, amelyet kötött. Éppen ezért könyörgéseidben csak a Szövetségre hivatkozhatsz, nem saját jó cselekedeteidre. Emlékeztesd az Urat a Golgotára! „Aki az Ő Tulajdon Fiát nem kímélte, hanem Őt mindnyájunkért odaadta, hogyne ajándékozna nekünk mindent Vele együtt?” Kiálts Istenhez Jézusért! Egyedül Jézusért, az Ő Irgalmasságáért tekint reád Isten. Mások is jutnak nyomorúságban, másokat is sok próbatétel ér, kísértés és bűn emészt, és elvesznek benne. Az Övéit azonban kimenti az Úr a Szövetségért. Önmagához kellene hűtlenné lennie, saját Szövetségét kellene megszegnie, ha elhagyná az Övéit a szükség idején.

HISZEN IMÁDKOZTAM * Vannak Áldott imameghallgatások, amikor Isten gyermekének sikerült eltalálnia Atyja Gondolatát, egy hullámhosszra kerülni az Atyai Szív Hullámával. Ilyenkor gyakran kísérti meg a hívő embert a gondolat: „Ez az én érdemem is, hiszen imádkoztam!” Az ördög ez által akarja az Úrról és a Szövetségről saját magára irányítani a figyelmét. Vigyázz, az imameghallgatás a Szövetségnek, az Egyetlen Közbenjáró Krisztusnak köszönhető, és nem a te érdemed!

* Az Úr ismeri népe nyomorúságát – 2Móz. 2. 15 – 25”
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #7743 Dátum: 2019 Szeptember 27, 03:29:47 »
„Cseri Kálmán
A Kegyelem Harmatja"

„09. 27 Milyen változás az átöltözés?

„...öltsétek fel az Új embert, aki Isten
tetszése szerint Valóságos Igazságban és
Szentségben teremtetett." (Ef. 4. 24 )

Ez a lelki „átöltözés" nem külső, hanem belső változást jelent. Nem az életünk felszínén, hanem a mélyén változik meg valami. Új alapot kap a hívő: Jézus Krisztust. Nem az ember szóhasználata, modora, viselkedése változik meg, hanem a szíve, lényének a közepe. Éppen ezért ezt nem lehet megtanulni, de nem lehet megjátszani sem. Ne is tévesszük össze a megtérést valami felvett modorossággal! Új Természetet kap a hívő, aminek a tartalma: Isten Akaratának a cselekvése. Ez azonban meglátszik minden megnyilvánulásán. Ez nem átmeneti, hanem végleges változás. Nem ünneplőruha, amelyet vasárnap felveszünk, s aztán visszateszünk a szekrénybe. A Krisztustól kapott Tiszta Ruhát a hívő soha többé nem veti le. Éjjel - nappal rajta van, egy lesz Vele, nem is ruha már, olyan lesz, mint a bőre, összenő Vele. Jézus mondta: „Maradjatok Énbennem, és Én tibennetek." (Ján. 15. 4 ) Ezért a hívő mindig ugyanolyan, nem viselkedik bántóan, nem lesz képmutató, de nem is szégyelli Új önazonosságát, vállalja Krisztus Gyalázatát is, hiszen Ő ma is Idegen ebben a világban. Ez nem részleges, hanem teljes változás. Minden megtérő kísértése az, hogy átmentsen valamit a régi életéből az Újba, hátha szükség lesz még rá. Ez nevetséges, hiszen Krisztus szolgálatában csak Tőle kapott Felszereléssel lehet boldogulni. Itt már nem mi akarunk használni bizonyos eszközöket, hanem Krisztus akar használni Eszközül minket. Itt már minden, ami nem Hitből van, bűn (Róm. 14. 23 ). A mi úgynevezett jó tulajdonságaink, erényeink is csak akadályt jelentenek a teljes Engedelmesség Útjában. Ebben a szolgálatban ez a hívő szíve vágya":

„Magamat egészen Néked szentelem,
Szentlelked és Igéd legyen Vezérem!"
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #7744 Dátum: 2019 Szeptember 28, 06:56:02 »

„Szikszai Béni: „Útitárs”
Bibliai elmélkedések
az év minden napjára”

„Szeptember 28

„De Én imádkoztam érted” (Luk. 22. 32a )

Nincs olyan keresztyén, aki ne lenne rászorulva mások imádságára. A keresztyén életben ez éppolyan lehetetlen, mint a világi létben. Ha valaki elhatározná, hogy nem fog rászorulni senki segítségére, és nem is fog elfogadni senkitől semmit, már a legelején csődöt mondana az elhatározása. Minden ember már a világra jövetele pillanatától, rá van szorulva mások segítségére. Mi lenne vele, ha anyja nem táplálná, nem takarná be, nem tenné tisztába? És ez később is így van. Az az ember, aki azt gondolja, hogy nem szorul rá másokra, hanem mindent meg tud egyedül tenni, önmagát csapja be. Nem ülhetne vonatra, nem húzhatna cipőt a lábára, nem vehetne fel ruhát sem magára, amennyiben azt más varrta, főleg, hogy a ruhára való anyagot is más készítette. A hívő keresztyén rá van szorulva mások imádságára. Akkor is, ha ő maga imádkozó ember. Mint ahogy a tudós orvos is, bármilyen nagy tudású legyen, ha megbetegszik és műtétre szorul, mégis máshoz kell fordulnia segítségér, mert magát nem műtheti meg. Hasonlóképpen az imádkozó embernek is szüksége van mások imádságára, legfőképpen pedig szüksége van Jézus Imádságára. Jézus megígérte, hogy imádkozik érettünk. Ezt az ígéretét komolyan kell vennünk. Mi gyakran ígérünk meg másoknak valamit csak azért, hogy lerázzuk a nyakunkról, hogy megszabaduljunk tőlük. Jézus azonban megteszi, amit ígért.

AZ IMÁDSÁG EREJE * 1947 nyarán nagyon sok hajó vesztegelt hónapokon keresztül a Dunán az alacsony vízállás miatt. Nem tudtak tovább menni, mert fennakadtak a zátonyokon. A másokért való imádság azonban megduzzasztja a Kegyelem Vizét. Így történt velük is, s a megduzzadt vizeken aztán már könnyű előrehaladni.

* Isten az Ő népéért perel – Jóel 3. 1 – 8”
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #7745 Dátum: 2019 Szeptember 28, 06:59:57 »
„Cseri Kálmán
A Kegyelem Harmatja"

„09. 28 Mit jelent Krisztust követni?

„Ha valaki Énutánam akar jönni, tagadja
meg magát, vegye fel a keresztjét, és
kövessen Engem." (Mát. 16. 24 )

Jézus Krisztus elmondja ebben a mondatban, hogy mit jelent Őt követni. Már maga ez Örömhír, hogy lehet Őt követni, vagyis hogy van egy másik Út is, mint amelyen mindnyájan elindultunk. Az a széles út, amely a pusztulásba vezet, de Ő mutat egy másikat, amely az Életre visz. Át lehel jönni erre, lehet engedni az Ő Hívásának. Krisztus követése egy Döntéssel kezdődik arról, hogy valaki Őt akarja követni. Soha nem toborzott magának híveket. Viszont világos, hogy egyidejűleg csak egy úton lehet járni, tehát aki Őt akarja követni, annak ott kell hagynia minden más utat. Ez az ember életének legjelentősebb döntése, s utólag látjuk, hogy még abban is Ő segített, ha tudunk így dönteni, és szakítani mindennel, ami ettől visszatartott. Ezt követi, hogy „tagadja meg magát". Nemcsak a bűneinket lehet és kell elhagyni, hanem mindenre nemet kell mondanunk, amire Jézus nemet mond, és mindent elfogadni, amit Ő kínál. Vagyis meg kell tanulnunk Engedelmeskedni. Gerhard Tersteegen írásban is elkötelezte erre magát: „Jézusom, én teljes és örök tulajdonul ajánlom fel magamat Neked... parancsolj velem, uralkodj rajtam, és kormányozz engem..." Vegye fel a keresztjét - azt jelenti, hogy vállalok mindent, amit Jézusért vállalnom kell, tudva, hogy eközben hal meg igazán a régi természetem, és erősödik meg bennem Krisztus. Az Érte való lemondás mindig gazdagabbá tesz, az Érte vállalt szenvedés közelebb visz Hozzá. A „kövessen engem" arra utal, hogy mindez nem elmélet, hanem napi gyakorlat, valóságos történés. A keresztény élet dinamikus, jellemzi a folyamatos fejlődés, növekedés, haladás. Aki Krisztust követi (és csak az), az oda érkezik meg, ahova Ő: megbecsüli azt az Atya (Ján. 12. 26 )."
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #7746 Dátum: 2019 Szeptember 29, 07:44:56 »
„Szikszai Béni: „Útitárs”
Bibliai elmélkedések
az év minden napjára”

„Szeptember 29

„Mózes pedig elrejtette arcát, mert
félt Istenre tekinteni.” (2Móz. 3. 6 )

Mózest a puszta kíváncsiság vitte az égő csipkebokorhoz. Látni akarta a csodát. Sokan puszta kíváncsiságból közelítenek az Úrhoz. Nem az Isten utáni vágy, nem a Vele való találkozás vágya az, ami Istenhez vezeti őket. Ha ebben az állapotban megmaradnak, akkor a csipkebokor szemléléséből nem lesz más, csak puszta ábrándozás. Vannak, akik egy életen keresztül elábrándoznak az Ige felett anélkül, hogy megtérnének. Mózes úgy gondolta, hogy minden további nélkül odamehet a csipkebokorhoz. Isten azonban levétette vele a saruját. Alázatra tanította. Aki kevélyen, önmagától eltelve közelít Istenhez, annak ellenáll az Úr. Aki alázattal járul Elé, annak kijelenti Magát. Amikor Mózes egészen közel került az Úrhoz, akkor bizony még az arcát is elrejtette az Úr Tekintete elől, mert érezte, hogy nem nézhet a Szent Szemébe ilyen bűn torzította arccal. Te hol tartasz az Istenhez való közelítésben? Puszta kíváncsiságból olvasod a Bibliát? Azt gondolod, hogy a magad elbizakodottságában minden további nélkül az Úr Elé járulhatsz? Vigyázz, nehogy elzárkózzon előled! Nagy kegyelem, ha eljutsz oda, hogy az Ő Szentsége és Dicsősége láttán magadat megalázva arcra tudsz borulni Előtte.

* Ady Endre a következőképpen írja le az Úrral való találkozást „Az Úr érkezése” című versében:

„És megvakultak
Hiú szemeim. Meghalt ifjúságom,
De Őt, a Fényest, Nagyszerűt,
Mindörökre látom.”

Csak megvakult szem láthatja Őt Mindörökre.

* Alázattal járulj az Úr elé – 2Móz. 3. 1 – 14”
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #7747 Dátum: 2019 Szeptember 29, 07:51:31 »
„Cseri Kálmán
A Kegyelem Harmatja"

„09. 29 Nyereség és Élet

„Mert mit használ az embernek, ha az egész világot
megnyeri, Lelkében pedig kárt vall?" (Mát. 16. 26 )

A „Lelkében kárt vall" kifejezés így is fordítható: az Életét veszíti el. Jézus arra figyelmeztet itt, hogy a legnagyobb nyereség is kevesebb, mint maga az Élet, mert ha az Életet elveszíti valaki, a nyereséget sem tudja élvezni. Milyen egyszerű és Világos Igazság, és mennyire nem vesszük komolyan! Amerikában kigyulladt egy kaszinó, és néhányan azért égtek benn, mert nyerésre állt a játszmájuk, és nem akarták abbahagyni. Sok ember nyerni akar, de közben elfelejt élni. - Valaki agyonhajszolta magát, gyűjtött, hogy nyugdíjas korában sokat utazhasson. Mielőtt nyugdíjba ment, megállt a szíve. Nem mindenki jár így, de ezek intő példák. - Autópályán szokatlan sebességgel zúgott el mellettünk egy kocsi. Két óra múlva az árokban láttuk összetörve. Megtudtuk: két fiatal fogadott, hogy mindenkit leelőznek. Sikerült, de nem érkeztek meg a célba. Mi fontos nekünk: mindent megnyerni, vagy élni? Érdemes a nyereséget hajszolni, ha közben belepusztulunk? Jézus nem azt mondja itt, hogy nem kell dolgozni, tanulni, fejlődni, gyarapodni. Csak a mértéket és az arányokat hangsúlyozza. A Lélek, az Élet rovására nem érdemes törni magunkat. Semmi nem használ, ami Lelki károsodással jár. S ez a kóros egyoldalúság azzal jár: étkezni fontos, Bibliát olvasni nem fontos. A tévézésre szánunk időt, nyugodt imádkozásra nem. A barátokkal fecsegni fontos, otthon egymással beszélgetni nem. A gyerekeinknek igyekszünk megadni mindent, csak a Lelkük nem kap semmit, mellettünk kárhoznak el. Minden fontosabb lett, mint a legfontosabb: az Élet. Ez a földi is, és az Örökké tartó része is. Jézus arra bátorít: akarj Élni! S mivel az Élet Teljessége Ő Maga: keresd Őt, és ragaszkodj Hozzá - akkor is, ha ezért valamiről le kell mondani! Bármilyen „nyereségnél" több az Élet. Akkor Élek Igazán, ha elmondhatom Pál apostollal együtt és Életem is igazolja, hogy: „... nekem az Élet Krisztus, és a meghalás Nyereség!" (Filip. 1,21 )"
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #7748 Dátum: 2019 Szeptember 30, 07:30:56 »

„Szikszai Béni: „Útitárs”
Bibliai elmélkedések
az év minden napjára”

„Szeptember 30

„Ő pedig így szólt hozzájuk: Miért ijedtek meg és
miért támad kétség szívetekben?” (Luk. 24. 38 )

Megszámlálhatatlanul sok a feleletre váró „miért” ebben a világban. Miért ez a sok könny, kín, szenvedés? Miért a sok elégedetlenség? Miért dobzódik az egyik, míg a másik szűkölködik? Miért a féktelen sok gyűlölet szeretet helyett? Miért miért hátán, és nincs rájuk felelet, mert nem jó helyen keressük a feleletet. Ezek miatt a miértek miatt az ember még Istennel is szembeszáll! Ez azonban a legostobább dolog amit tehet. Az Istentől elszakadt ember Istenen kéri számon saját hűtlenségét. Azonban Isten is felteszi az embernek – jogosan – a kérdést: „miért”? Jóllehet Ő belelát az ember lelkébe, és tudja, hogy miért van abban az állapotban, amiben van: azért mert elszakadt Tőle. Isten tudja, hogy miért élsz és jársz bűnben anélkül, hogy ezt te magad észrevennéd: azért, mert nincs semmiféle közösséged Vele, a Tisztával és a Szentel. Ő tudja és látja, hogy az ember „szíve gondolatának minden alkotása szüntelen csak gonosz”. Ő Látja, hogy a bűnnek olyan mélységébe jutott az ember, hogy onnan nem képes a saját erejéből semmilyen módon kiszabadulni. Egyet azonban nem tud megérteni: azt, hogy amikor Ő ebben az állapotodban feléd nyújtja a Kezét, hogy kiemeljen, miért nem fogadod el ezt a segítő Kezet. Ez Isten szomorú miértje, ami miatt sír a Lelke a rejtekhelyeken. Isten mindent megtett azért, hogy élj. Az Atyai Ház Ajtaja nyitva, az Atya vár, és te nem jössz még most sem. Miért? Szomorú és fájó Istennek ez a miértje. Ennél szívet tépőbb csak az a miért lesz, ami az elkárhozottak ajkáról tör majd fel: „Miért a gyötrelem, amikor öröm is lehetne?”

* Az Úr hősei – Jóel 3. 9 – 14”
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #7749 Dátum: 2019 Szeptember 30, 07:33:16 »
„Cseri Kálmán
A Kegyelem Harmatja"

„09. 30 Őszi napsugarak

„...elrendeltetett, hogy az emberek
egyszer meghaljanak..." (Zsid. 9. 27 )

Lassan közeledik az ősz, az érett gyümölcsök, a színesedő lombok az elmúlásra emlékeztetnek. Mit tanít a Biblia az elmúlásról és életünk őszéről? Felix Saiten, Bambi című regényében két falevél beszélget erről. Úgy vélik, az emberek nem szeretnek erre gondolni, inkább a megszépített múltat emlegetik, halogatják a szembenézést azzal, hogy egyszer mindnyájunk földi élete befejeződik. Sokan félnek ettől. Miért? Mit tudhatunk erről bizonyosan? Tudhatjuk, hogy életünknek ez a szakasza egyszer véget ér. Vagy azért, mert meghalunk, vagy azért, mert Jézus Krisztus Testi Megjelenése elérkezik. Tudhatjuk, hogy életünknek csak ez a szakasza ér akkor véget, mert a Létünk folytatódik. Aki itt Jézussal járt, Vele tölti az Örökkévalóságot, aki itt Nélküle élt, Nélküle kell eltöltenie azt is. Mivel nem tudjuk, mikor ér véget a földi élet, most kell felkészülni az Örökkévalóságra. Felelős ember ezt nem halogatja és nem mulasztja el. Felkészülni azt jelenti, hogy rendezzük a Kapcsolatunkat Istennel. Ha a kapcsolat nem jött még létre, akkor keressük Őt és a Vele való Közösséget, ha már létrejött, naponta erősítjük Azt. És Isten Igéjéből biztosan tudhatjuk azt is, hogy mi van a halál után „...elrendeltetett, hogy az emberek egyszer meghaljanak, azután pedig Ítélet következik..." Aki Jézusban hisz, az akkor már nem megy Ítéletre, mert annak az Ítélete végrehajtatott a Golgotán, Jézus Halálakor. Aki Őbenne nem hisz, az maga szenvedi el bűnei Ítéletét, ami a kárhozat. Ezért fontos, hogy idejében keressük a Vele való Kapcsolatot, s ránk is érvényes legyen: „Ítéletre sem megy, hanem átment a halálból az Életbe" (Ján. 5. 24 ). Így nincs mitől félnünk."
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #7750 Dátum: 2019 Október 01, 07:51:23 »

„Szikszai Béni: „Útitárs”
Bibliai elmélkedések
az év minden napjára”

„Október 01

„... hiszel? Nagyobbakat látsz
majd ezeknél.” (Ján. 1. 50 )

Nátánaél azok közé a ritka bölcs emberek közé tartozik, akik nem sokat teketóriáznak, hanem hisznek. Amikor odavezették Jézushoz, alig váltott néhány szót a Mesterrel, meghódolt Előtte minden okoskodás vagy ellenkezés nélkül, és ezt mondta: „Te vagy az Isten Fia, Te vagy az Izráel Királya!” Mi bizalmatlanok volnánk az ilyen gyors megtéréssel szemben, Jézus azonban tudta, mi lakik a szívek mélyén, és ugyanúgy elfogadta Nátánaél csendes odaadását, mint Péter összetört szívét. Amikor Nátánaél megismerte az Urat, még csak alig néhány ember követte Jézust. Nátánaél látta később ezt a kis csoportot ezres tömeggé szaporodni. Látta a gyógyíthatatlan betegeket egészségesen távozni, látta a vihart lecsendesedni, Jézust a tengeren járni, Lázárt a sírból kijönni. Látta Jézust földi Dicsősége csúcsán, amikor a királyságot akarták Neki felkínálni. És azután látta az Ellene feltornyosuló gyűlöletet, Jézus elfogatását, megkorbácsolását és Keresztre feszítését. Akkor azt gondolhatta, hogy a szíve már nem tud befogadni ennél többet, ám látott megnyílt sírt, és látta Szeretett Urát Feltámadott Testében. Azután látta eltűnni Őt a felhőben. Látta megindulni a Lélek Dicsőséges Munkáját, látta a Megfeszített Krisztusról szóló Evangélium Diadalát. És végül fiatalon vagy öregen, csendesen, ahogy élt, Nátánaél is felment a Dicsőségbe és meglátta Megválóját a szentekkel, prófétákkal, angyalokkal együtt. Az Ígéret azonban még mindig áll: „Nagyobbakat látsz majd ezeknél.” Mert Nátánaél is meg fogja látni, amikor majd Jézus Kezébe veszi a Hatalmat, és minden térd meghajlik Előtte, Mennyeieké, földieké és föld alatt valóké. És Szeretettel tekint majd Nátánaélre, és neki is részt ad majd Saját Dicsőségéből, ahogyan megígérte.

* Kálvin János mondta: „Higgyük, és meg fogjuk látni.”

* Örökké megmaradó nép – Jóel 3. 15 – 21”
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #7751 Dátum: 2019 Október 01, 08:00:08 »
„Cseri Kálmán
A Kegyelem Harmatja"

„10. 01 Mit ér az ember, ha vén ?

„Mert Krisztus jó Illata vagyunk Isten Dicsőségére mind
az Üdvözülők, mind az elkárhozók között..." (2Kor. 2. 15 )

Egy idős férfi ezt mondta egyszer: tudja, mit ér az ember, ha vén? Semmit. A nagy akaraterőmből megmaradt az akarat, és elszállt az erő. így pedig nem érdemes élni. Igaz ez? Valóban annyit ér egy ember, amennyit teljesít? Akkor egy csecsemő sem ér semmit, csak gond és munka van vele. És csak fizikai teljesítménnyel gazdagíthatjuk magunk körül az életet? Akkor miért mondta egy sokat dolgozó férfi az évek óta ágyban fekvő beteg anyósának egy este: Mama, ha maga nem lenne, nem bírnánk ki az életet. Mert annak az idős asszonynak a szíve tele volt Derűvel, Szeretettel, Megértéssel, Hálával, mert tele volt Krisztussal. Jézus Krisztussal töltötte a napjait otthon egyedül, és Krisztus jó Illata áradt belőle este, amikor hazajött a család. Ezt lehet betegen és idős korban is „teljesíteni". Mit ér az ember, ha vén? Nagyon sokat érhet, ha nem a maga keserűsége, hanem Krisztus Illata árad belőle. Azt a fontos szolgálatot végzik az ilyen öregek, amit a nagyvárosban a parkok. Kémények ezreiből dől a füst, de a fák oxigénnel tisztítják a levegőt. A füstöt mindenki látja, a fákból áradó oxigént nem. Ők úgy vannak jelen, hogy hatnak, áldásukat érzi a környezetük. Akkor derül ki, mit jelentettek, amikor már nincsenek. Egy erőtlen, magatehetetlen idős ember is sokat jelenthet a környezetének, ha olyan lelki kincseket tud adni, amelyekre nekik szükségük van, de nem tudnak hozzájutni. Egy Jézusban hívő, Vele Lelki Közösségben élő, az Ő Igéjével táplálkozó, az imádság csendjében formálódó idős ember kimondhatatlan Áldássá lesz mások számára. Sáfár lesz, közvetít Isten és a hajszában őrlődök között. Ha nem önmagával van tele, hanem Isten Szeretetével, akkor nem a magáét mondja, hanem helyén mondott Igét. Legyünk hálásak az ilyen öregeknek, s készüljünk magunk is ilyen öregségre!"
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #7752 Dátum: 2019 Október 02, 07:35:05 »

„Szikszai Béni: „Útitárs”
Bibliai elmélkedések
az év minden napjára”

„Október 02

„Amikor a nép hitt, és megértette, hogy meglátogatta
az Úr Izráel fiait, és megtekintette nyomorúságukat,
meghajoltak és leborultak.” (2Móz. 4. 31 )

A keresztyén élet első állomása a Hit. A nép még Egyiptomban vetette a vályogot, és hordta az igát, amikor már hitt az Úr szabadításában. Isten gyermekének a szívében először a Hitnek kell feltámadnia ahhoz, hogy felszabadulhasson a bűn rabságából. A zsidó nép is csak akkor értette meg, hogy meglátogatta az Úr Izráel fiait, amikor hitt. Ne akarj előbb érteni, tudni, felismerni dolgokat, és csak azután hinni. A tanítványok azt mondták: „Mi elhittük és megismertük, hogy Te vagy a Krisztus!” Nem egészséges a fejlődés ott, ahol a megismerés megelőzi a Hitet. Ha valaki a Hit után jut el a megismerésre, akkor alázatos hálaadás fakad fel a szívéből. Amikor Izráel megértette, hogy miről van szó, a megértett csoda az Úr Előtt való leborulásra indította. Hittel szemléld a Golgotát, és amikor megérted, hogy Az, Aki ott szenvedett, a te bűneidet vitte fel Testében a Keresztfára, és hogy mindezt azért tette, hogy neked is helyed legyen odafenn, a Mennyben, akkor hálára zendül a szíved, és hálaadással hajlik meg a térded az Úr Előtt.

KÖSZÖNJE MEG * Egy Evangelizációt követően egy kereső lélek megtérésre jutott, és imádságban odavitte bűneit a Kereszthez. Az imádság végeztével boldogan nyugtázta: „Akkor most már minden el van rendezve!” „Egyvalami még hiányzik” – tette hozzá az evangelizáló. A bűnbánó ember csodálkozva, értetlenül nézett rá. Erre az evangelizáló egy képet nyújtott át neki: „Ezt önnek adom” A bűnvalló végre megértette, mi az, ami még hátra van: megköszönni Isten hozzá való Jóságát, Szeretetét. Együtt hálát adtak a szabadításért. „Most már valóban az enyém!” –  mondta ujjongó szívvel a megtért ember.

* Az Úr által elkészített találkozás – 2Móz. 4. 18 – 31”
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #7753 Dátum: 2019 Október 02, 07:44:05 »
„Cseri Kálmán
A Kegyelem Harmatja"

„10. 02 Tartam és tartalom

„Érett korban térsz a sírba, ahogyan a kévéket
idejében takarítják be." (Jób 5. 26 )

Vajon az érett kor azt jelenti, hogy hosszú élettartam? Sokan ezt gondolják. Pedig a gabona sem attól lesz érett, hogy még tovább hagyják lábon állni, hiszen akkor kiperegne a szem, hanem attól, hogy eljön az ideje. Vannak magas kort megért emberek, akik mégis lelkileg éretlenek maradtak, és vannak érett fiatalok is. Milyen jó, hogy Isten dönti el, hogy „Idejében" érjen véget földi életünk. Dávidnak is nagy békességet adott ez a bizonyosság: „Életem Ideje Kezedben van" (Zsolt. 31.  16 ). De vajon ki az, aki érett korban tér a sírba? Jézus Krisztus harminchárom éves volt, amikor kivégezték. Ő vajon érett korban halt meg? Igen, mert amikor számot ad az Atyának, így szól: elvégeztem azt a Munkát, Amelyet Rám bíztál (Ján. 17. 4 ). Pál apostol is bizonyos volt abban, hogy amíg Jézus őt használni akarja, addig nem halhat meg. Utána pedig minek élne? Neki is az Istentől kapott küldetése volt fontos, az jelentette az Életet. Ma általános lett az, hogy az életük tartamáért mindent megtesznek az emberek. De kevesen és keveset foglalkoznak az életük tartalmával Hogy mivel bízott meg bennünket Isten, mi a Tőle kapott Feladatunk, mivel akar még megajándékozni, hogy azt továbbadjuk másoknak. S hogy Ő mit akar elvégezni még bennünk. Mert van olyan, hogy nekünk már nem sok tennivalónk maradt, de még nem vagyunk készen arra, hogy megjelenjünk Előtte,  Ő még tisztogatni, formálni akar Lelkileg. Ó, de nagy Kegyelem, hogy Isten szabja meg földi életünk kezdetét és végét is! Ne csak a hossza izgasson bennünket, hanem a mélysége, tartalma, Célja is! Aki a küldetését végzi, az boldog az Élete során, s aki küldetését elvégezte, az megy haza Békességgel az Örök Hazába."
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #7754 Dátum: 2019 Október 03, 20:28:48 »

„Szikszai Béni: „Útitárs”
Bibliai elmélkedések
az év minden napjára”

„Október 03

„Az ÚR pedig nappal Felhőoszlopban ment
előttük, hogy vezesse őket az úton, éjjel pedig
Tűzoszlopban, hogy világítson nekik, hogy éjjel
és nappal mehessenek.” (2Móz. 13. 21 )

Sokan voltak Egyiptom leigázottjai között olyanok, akik természetesnek vették a sanyargatást, a szolgaságot, s talán soha nem ébredt fel bennük komolyan a vágy a szabadulás iránt. Ha hallottak is Kánaánról, legfeljebb dajkamesének tartották, nem tudták komolyan venni. Életük végéig megmaradtak a sivár robotolásban. Olyanok is voltak, akik jókedvvel, szórakozással, zajjal próbáltak könnyíteni a szolgaság terhén, mintegy kis Kánaánt próbáltak berendezni maguknak Egyiptom földjén. Ezt sohasem sikerült maradék nélkül megvalósítaniuk, és talán még jobban belefásultak a rabszolgasorsban, mint az előbbiek. Voltak, akik hitték, hogy valahol kell lennie egy Ígéret földjének, de a maguk feje után, a maguk útravalójával igyekeztek eljutni oda. Ezeknek sem sikerült soha meglátniuk az Igazi Kánaánt. Az Ígéret földjét azok látták meg, akik hajlandók voltak elhagyni Egyiptomot az emberileg teljes bizonytalanságért, és követték a Felhő – és Tűzoszlopot. Azok látták meg, akiknek arcáról a dermesztő sivatagi éjszakákon visszatükröződött a Tűzoszlop fénye. Testvérem te hol tartasz? A bűn Egyiptomában, a világban? Esetleg szórakozással, lelked hangosságával próbálsz magadnak földi Kánaánt berendezni? Vagy az Igazi Kánaán, a Béke Országa felé törekszel, csak a Tűzoszlopot, a Megfeszített Jézust elkerülve? Vigyázz, mert Kánaán csak azoké, akik elhagyták Egyiptomot, s akiknek az arcán ott ragyog az Úr Arcának a visszfénye.

* Akiben gyönyörködni lehet – Mát. 3. 13 – 17”
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.