Szerző Téma: Napi lelki morzsák  (Megtekintve 814656 alkalommal)

0 Felhasználó és 6 vendég van a témában

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #7845 Dátum: 2019 November 17, 08:27:09 »
„Cseri Kálmán
A Kegyelem Harmatja"

„11. 17 Isten Megismerése

„...az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és az,
akinek a Fiú akarja kijelenteni. (Mát. 11. 27 )

Sok ember szívében ott a vágy, hogy szeretné megismerni Istent. Jézus pedig azt mondta, hogy ez Életkérdés mindenki számára: „Az pedig az Örök Élet, hogy ismernek Téged, az Egyedül Igaz Istent" (Ján. 17. 3 ). Hogyan lehetséges ez? A Biblia azt tanítja, hogy csupán értelmi belátás útján senki sem ismerheti meg Istent. Isten Lénye Titok az ember előtt, s azt csupán az értelmével nem tudja megfejteni. Sok mindenre képes az emberi értelem és bölcsesség, de erre nem. Legfeljebb elképzel magának egy istenfélét, de az nem is hasonlít az Egyedül Igaz Istenhez. Éppen ezért Isten Kijelenti Magát az emberek számára. Leleplezi a Titkát, mint amikor egy szobor leleplezése alkalmával lehull a lepel, és mindenki számára egyértelmű lesz az alkotás. Isten legteljesebben Jézus Krisztus Személyében jelentette ki Magát. A Valódi, Élő Isten Megismerése a Názáreti Jézus Személyéhez van kötve, rajta kívül senki sem juthat helyes Istenismeretre. „Istent soha senki sem látta: az Egyszülött Isten, Aki az Atya Kebelén van, Az jelentette ki Őt." (Ján. 1.18 ) De ki érti meg ezt a Kijelentést? Csak az, akiben Isten Lelke van. Az 1Kor 2 végig erről szól. A természeti (pszichikus ) embernek érthetetlen vagy ostobaság Isten Önmagáról szóló Kijelentése. Aki azonban már kapta az Újjászületésben az Ő Lelkét (Pneumáját), az érti Isten Gondolatait. Ez az Istenismeret aztán az Istennek való Engedelmeskedés közben mélyül el és gyarapszik - földi életünk végéig. Erre is érvényes, hogy lakva lehet megismerni egymást. Erre az állandó Lelki Közösségre hív minket a mi Urunk. Az Üdvösségben pedig megismerjük majd Őt olyan Teljesen, ahogyan Ő ismer most minket."
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #7846 Dátum: 2019 November 18, 07:39:33 »
„Szikszai Béni: „Útitárs”
Bibliai elmélkedések
az év minden napjára”

„November 18

„Izráel egész gyülekezete
készítse el.” (2Móz:12:47  )

Az Ige szerint Isten a páska vacsorát Jézus Krisztusra nézve rendelte: „Krisztus a mi Húsvéti bárányunk”. Benne teljesedett be a páska Igazi Jelentése. Isten ma is azt akarja, hogy újból és újból megemlékezzünk Erről a Csodájáról. Baj, ha valaki az emlékeiből él, de az is baj, ha elfeledkezik régi bűneiből való megtisztulásáról. Az Úrvacsora Sákramentumát is ezért rendelte a mi Urunk: „Ezt cselekedjétek az Én Emlékezetemre” – mondja. Tehát az Úrvacsorára is érvényes ez az Ige: „Izráel egész gyülekezete készítse el.” A „keverék népnek” ehhez nincs köze. Aki még nem lépett Szövetségre Istennel, s nem nyerte el az Újszövetség Pecsétjét, Isten Szentlelkét, az nem járulhat az Úr Asztalához. Aki azonban Izráelből, azaz Hitből való, az nem vonhatja ki magát Belőle. Az Úrvacsora nemcsak a Krisztussal való Közösségünkben erősít meg, hanem egyben Közösségi ügy is: Az Úrban való Egységünk kifejezője és táplálója. Valahányszor így ünnepelték meg a Páskát, mindig nagy öröm származott belőle. Valahányszor pedig nem így álltak hozzá, megerőtlenedtek, megbetegedtek, elaludtak még a legkülönbek is.

EGYEDÜL * Egy kisfiú megkérdezte az édesanyját, melyik szereplőt kedveli legjobban Bunyan János Zarándok útja című könyvéből. Az anya így válaszolt: „Természetesen Keresztyént, hiszen ő a történet fő hőse.” „Nekem viszont Krisztina a kedvencem – jelentette ki a fiúcska –, mert Keresztyén egymagában indul el Romlás városából, egyedül teszi meg az utat, de Krisztina magával viszi a gyermekeit is.”

* Vizsgálja meg azért az ember magát – 2Móz. 12. 43 – 51”
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #7847 Dátum: 2019 November 18, 07:50:00 »
„Cseri Kálmán
A Kegyelem Harmatja"

„11. 18 Szabadulás a fogságból

„Örök Szeretettel szerettelek, azért vontalak
Magamhoz Hűségesen." (Jer. 31. 3 )

Izrael népe a babiloni fogságban volt. A többség nem remélte, hogy hazakerülnek még valaha. Akkor hangzott el Jeremiás ajkán Isten Ígérete: megszabadítja és hazaviszi népét (1 - 5. vers ). Voltak, akik elhitték, mások kételkedtek, s amikor már lehetett menni, mégis ott maradtak. Az egész emberiség képe ez: Istennel Közösségben Szabadok voltunk. Tőle elszakadva fogságba estünk. Az indulataink, a hiúság, a gőg, érzékiség, hazugság, kényszergondolatok rabságában sínylődünk. Ide jött utánunk Jézus, hogy Kiszabadítson az Isten gyermekei Szabadságára. Aki hisz Neki és Benne, Szabad lesz, de nem mindenki él ezzel a Lehetőséggel. Szép képekkel szemlélteti a próféta, hogyan rendeződik azoknak az élete, akik engednek Isten Hívásának, és kilépnek a maguk fogságából: „eljön az a nap, amikor... így kiáltanak: ...menjünk a Sionra Istenünkhöz, az Úrhoz!" Felépül a Templom, helyreáll a Kapcsolat Isten és az Ő népe között, újra bíznak az Úrban, s tudják dicsőíteni Őt. „Fölékesíted még magadat, és kézi dobokkal lejtesz táncot a vigadozók közt." Az emberi méltóságából kivetkőzött ember újra felöltözik, rendeződnek a kapcsolatok, és az együttélést az Öröm jellemzi. Mivel előbb helyreállt az Istennel való Közösség, Ünneppé lesz az Élet, jó lesz élni és együtt élni egymással is. „Szőlőket ültetsz..., fogják szüretelni is." Vagyis értelmes munkát fognak végezni, annak az eredményét is élvezhetik, gyümölcsöző, termékeny életet élnek, s utódaikról is gondoskodnak. Isten Teljes Szabadítást ad, de ez a megfordíthatatlan sorrend: rendezni a Kapcsolatunkat Vele, egymással, a körülményeinkkel."

„Jer. 31.1 - 6, Jövendölés a hazatérésről:
Abban az időben – ezt mondja az Úr – Izráel minden nemzetségének Istene leszek, és ők az én népemmé lesznek. Azt mondja az Úr: Kegyelmet talált a pusztában a fegyvertől megmenekült nép, Izráel, amikor ment, hogy megnyugvást találjon. A messzeségből is megjelent nekem az Úr: örök szeretettel szeretlek, azért vonzottalak kegyelmemmel. Újra fölépítelek téged, és felépülsz, ó, Izráel szűz leánya! Újra fölékesíted magadat, és dobokkal a táncolva vigadók seregében jössz ki. Szőlőket ültetsz még Samária hegyein; és akik ültetik a vesszőket, élvezik is gyümölcseit. Mert lesz egy nap, amikor a pásztorok kiáltanak majd az Efraim hegyén: Keljetek föl, menjünk a Sionra az Úrhoz, a mi Istenünkhöz!!"
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #7848 Dátum: 2019 November 19, 12:42:36 »
„Szikszai Béni: „Útitárs”
Bibliai elmélkedések
az év minden napjára”

„November 19

„Mivel hatalmas kézzel hozott ki onnan
titeket az ÚR, ne egyetek kovászost.”
(2Móz. 13. 3c )

Mi megszoktuk fordítani az Igét: nem eszünk kovászost, hogy kihozzon minket az Úr. Igyekszünk jót cselekedni, Isten Törvényeit megtartani, hogy megszabaduljunk a pokol örvényéből. Pedig így nem lehet Üdvösséget nyerni. Isten módszere ennek pont az ellenkezője. Előbb egészen megment a kárhozattól, és csak azután mondja: „Eredj el és többé ne vétkezzél.” Ugyanis jól tudja az Úr, hogy mi önmagunkban teljesen romlottak és erőtlenek vagyunk, képtelenek arra, hogy a bűnön kívül mást érezni, gondolni vagy tenni tudjunk. Akiket azonban megszabadított, azokat nem hagyja régi életük posványában. Isten Akarata a mi Szenté lételünk. Az, hogy egészen az Övéi legyünk, és Krisztus Arca ábrázolódjon ki rajtunk. Élj Szentül, de ne azért, hogy Üdvözülj, hanem azért, mert Üdvösséget nyertél. S ne feledd: Mindaz ami belőled való, csak akadályozza Isten Munkáját benned.

ÜZLET VAGY AJÁNDÉK * Egy szegény asszony sóvár szemmel nézte a gyönyörű szőlőfürtöket a király kertjében, amelyek már augusztusban teljesen megértek. Kérte a kertészt, hadd vásároljon pár fürtöt beteg fia számára. A kertész elutasította: „A király szőlője nem eladó” – mondta. Épp akkor jött arra a király leánya, és meghallotta a beszélgetést. Így szolt az asszonyhoz: „Az én atyám valóban nem gyümölcskereskedő, hogy eladná a szőlőjét, hanem király, aki annak ad belőle akinek akar.” Azzal leszakította a legszebb fürtöt, s az asszonynak nyújtotta.

* A Váltság kötelez – 2Móz. 13. 1 – 16”
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #7849 Dátum: 2019 November 19, 12:55:20 »
„Cseri Kálmán
A Kegyelem Harmatja"

„11. 19 Isten Munkája az életünkben

„Tóvá lesz a délibáb, és víz fakad
a szomjú földön." (Ézs. 35. 7)

Ézsaiás próféta is képekkel szemlélteti azt, hogy milyenné vált az ember élete Isten nélkül, és milyen lesz Isten Szabadítása után. Isten nélkül olyan az élet, mint a puszta: kietlen, terméketlen, szikkadt. Érzelmileg is nagyon sivárrá válik sok kapcsolat. Az Öröm, a Kedvesség, Szívesség hiányzik a szívekből. Amikor Isten Igéjének az Esője megöntöz egy kiszáradt emberi lelket, olyan lesz, mint amikor kivirágzik a sivatag. És tartósan olyan is marad, Jézusi Tulajdonságok jelennek meg benne (1 - 2. v. ). Isten nélkül nagyon erőtlenné válik sokszor az ember. Csüng a keze, rogyadozik a térde, remeg a szíve - írja itt a Biblia. Amikor Isten megszabadítja, elszáll a félelme, látja a Célját, bátran halad előre az Útján, s még mások terhét is képes hordozni, nemcsak a magáét (3 - 4. v. ). Isten nélkül sokféle betegség nyomorít meg bennünket, lelkileg is. Nem látunk Tisztán, nem halljuk Isten Szavát, még egymást sem, nem tudunk egyenesen beszélni, megkeményedett a szívünk... Isten Szabadító munkája nyomán a vakok látnak, a süketek hallanak, ujjong a néma nyelve (5 - 6. v. ). Isten nélkül a szomjhalál fenyeget a pusztában. De az Ő Csodája által „víz fakad a pusztaságban, és patakok erednek ott" (6 - 7. v. ). Ez különösen fontos Ígéret volt, mert sokan attól való félelmükben nem indultak haza a fogságból, hogy elhullanak az úton víz nélkül. Hisznek - e az emberek Isten Ígéretének, hogy átsegíti őket a víz nélkül való helyeken, vagy pedig hitetlenül ott maradnak a fogságban? Akik Hittek, Hazamentek, akik nem, a fogságban maradtak. Mi jellemzi pillanatnyilag az életünket? Hol van szükség Isten Szabadítására?"

Ézs. 35 - ik része. Isten népe visszatér hazájába:

„Örülni fog a puszta és a szomjú föld, Vigad a pusztaság, és kivirágzik rajta a nárcisz. Virágba borul és Vigad, vígan Örvendezik. Része lesz a Libánon pompájában, a Karmel és Sárón díszében. Meglátják az Úr Dicsőségét, Istenünk Méltóságát. Erősítsétek a lankadt kezeket, tegyétek erőssé a roskadozó térdeket! Mondjátok a remegő szívűeknek: Legyetek Erősek, ne féljetek! Íme, jön Istenetek, és bosszút áll, jön Isten, és megfizet, Megszabadít benneteket! Akkor kinyílnak a vakok szemei, és megnyílnak a süketek fülei. Szökellni fog a sánta, mint a szarvas, és ujjong a néma nyelve. Mert víz fakad a pusztaságban, és patakok erednek a pusztában. Tóvá lesz a délibáb, és víz fakad a szomjú földön. Ahol azelőtt sakálok tanyáztak, nád és káka terem. Jól megépített Útja lesz, Amelyet Szent Útnak hívnak. Nem jár azon tisztátalan, csak az Úr népe járhat rajta, bolondok nem tévednek rá. Nem lesz ott oroszlán, nem megy rá ragadozó vad, ilyen nem lesz található, hanem a Megváltottak járnak rajta. Amikor visszatérnek, akiket az Úr kiváltott, ujjongva vonulnak a Sionra. Öröm koszorúzza fejüket Örökre, Boldog Örömben lesz részük, a gyötrelmes sóhajtozás pedig elmúlik."
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #7850 Dátum: 2019 November 20, 04:51:30 »
„Szikszai Béni: „Útitárs”
Bibliai elmélkedések
az év minden napjára”

„November 20

„Mert Isten valamennyi Ígérete Őbenne
lett Igenné, és Őbenne lett Ámenné az Isten
Dicsőségére miáltalunk.” (2Kor. 1. 20 )

Krisztust várni annyi, mint az Élet Teljességét várni. Isten valamennyi Ígérete Őbenne teljesedett be. Amit Jézus nem akar adni, arra nincs is szükségünk. Ami azon felül van, amit Ő kínál, az már az ördögtől van. Istennek nincs egyetlen olyan Ígérete sem, amiről Jézus ne szólt volna, és nincs olyan megoldása, amire ne mutatott volna rá. „De még ha mi magunk vagy egy mennyből való angyal hirdetne is nektek evangéliumot azonkívül, amit hirdettünk, átkozott legyen.” – jelenti ki Pál apostol. Istennek nincs új ígérete számunkra. Krisztus az Út, az Igazság és az Élet. Ő a Kijelentés Teljessége, az Ő elfogadása a gyógyulás. Ő tud döntő változást végbevinni az életünkben, azt Isten Dicsőségére átformálni. Enélkül nincs gyógyulás. Élj a teljes gyógyulás Jézusban adott lehetőségével – ez a mindenki életére nézve érvényes üzenet.

PÓTLÉK ÉS LÁTSZAT * A háborúban ezer alkalom nyílt megtapasztalni, hogy a pótlék nem egyenlő értékű a valódival, a látszat a valósággal. Minden pótlék elégtelen, és minden látszat ideiglenes. Mindenki a régi, jól bevált táplálékra, orvosságra stb. vágyik, mert látja, érzi, hogy a pótszereken tengődő élet elcsenevészesít, a látszat szerinti élet pedig hazug élet. Jézus figyelmeztet, hogy az utolsó időkben hamis Krisztusok támadnak, és sokakat elhitetnek. Ne dőlj be a hamis ígéreteknek, és a talmi megoldásoknak. Isten minden Ígérete Valóság lett Jézusban. Őt nem lehet pótolni. Kérj Örök Életre tápláló, romolhatatlan lelki javakat az Úrtól. Kérd, hogy Ő elégítsen meg Krisztus által.

* Ujjongva énekelj! – Ézs. 52”
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #7851 Dátum: 2019 November 20, 04:58:56 »
„Cseri Kálmán
A Kegyelem Harmatja"

„11. 20 Biztos Védelem alatt

„Amikor visszatérnek, akiket az Úr kiváltott ...
Boldog Örömben lesz részük..." (Ézs. 35. 10 )

Még három képet használ itt a Szentírás Isten Szabadító Munkájának szemléltetésére: „Jól megépített Útja lesz" a fogságból hazatérő népnek. Homokban gyalogolni nagyon fárasztó. Célt tévesztve, bizonytalanban haladni nagyon nyomasztó. Isten azt ígéri, Gondja lesz erre is: Utat készít a Benne Bízóknak, és segíti őket Célirányosan haladni. Látni fogják mindig Életük Értelmét, s Isten vezeti őket Célba. „Nem lesz ott oroszlán, nem megy rá ragadozó vad..." Isten népe Biztonságban tudhatja magát hatalmas Urának Védelmében. Olyan sokféle félelem nyomorítja az életünket! S „az ördög mint ordító oroszlán jár szerte, keresve, kit nyeljen el" (1Pét. 5. 8 ). Néha pedig bennünk mozdulnak meg vadállati indulatok vagy félelmek. Isten minden külső és belső ellenségtől megvédi népét. Sokszor csak visszatekintve látjuk, mitől őrzött meg, hogyan hordozott és vezetett. Végül ezt ígéri: „Amikor visszatérnek, akiket az Úr kiváltott, Ujjongva vonulnak a Sionra. Öröm koszorúzza fejüket Örökre..., a gyötrelmes sóhajtozás pedig elmúlik." (10. v. ) Lesz Beteljesedés Isten népének az Életében. Isten Valóra váltja minden Ígéretét, nemcsak átsegít sok nehézségen, hanem bevisz Örök Országába, ahol vége lesz minden szenvedésnek, nélkülözésnek, küzdelemnek, s az Ő Dicsőségében részesíti gyermekeit. Jó erre gondolnunk már most, amikor még gyakran sóhajtozunk, és úgy érezzük, semmi okunk örülni. Aki azonban „az Úrban van", az már most is kap előleget ebből az Örök Örömből, és minden nyomorúságunk ellenére is csordultig lehetünk Örömmel (2Kor. 7. 4 )."
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #7852 Dátum: 2019 November 21, 08:56:21 »
„Szikszai Béni: „Útitárs”
Bibliai elmélkedések
az év minden napjára”

„November 21

„Ezért kerülő úton vezette
Isten őket.” (2Móz. 13. 18a )

Isten jól tudja, hogyan kell velünk bánni. Nem küld idő előtt harcba. Nem hagy feljebb kísérteni, mint elszenvedhetjük. Mint pásztor a nyáját, úgy legeltet bennünket: Karjára gyűjt, Ölébe hordoz, szelíden vezetget. Az Egyiptomból kihozott népet azért vezette kerülő úton, mert ha egyenesen mentek volna, a filiszteusokba ütköztek volna. A korai harc, esetleg visszariaszthatta volna őket a további vándorlástól az Ígéret földje felé. Talán téged is kerülő utakon hordoz most az Úr. Talán azt gondolod, másképp is el lehetne jutni ugyanoda: rövidebben, egyszerűbben, gyorsabban. Hidd el, hogy miattad kellenek a kerülők. Menj csak békességgel arra, amerre a felhő – és tűzoszlop jár, ahol az Úr Oltalma, Vezetése és Világossága fénylik. Legyen elég számodra, hogy Ő Szeret téged, s jobban ismeri szívedet, mint te magad.

ISTEN TUDJA * Az angol – búr háborúban történt, hogy hét angol katona menetelt előőrsi minőségben a végtelennek tetsző, kietlen pusztán keresztül. Némán, iszonyú fáradtsággal küzdve, ólomlábakkal támolyogtak előre a perzselő hőségben. Egyikük végre megszólalt: „Mire való ez az egész? – méltatlankodott. – Ki tudja, hova megyünk, s miért ennyi gyötrelmen és kínon keresztül?” „Ne törődj vele – biztatta a társa. – Én sem tudom, hova megyünk és hogy miért. Elég az, hogy Lord Roberts tudja.” A mi Urunk Lord Robertsnél is jobban tudja, miért és hova visz bennünket.

* Kerülő utakon – 2Móz. 13. 17 – 22”
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #7853 Dátum: 2019 November 21, 08:59:46 »
„Cseri Kálmán
A Kegyelem Harmatja"

„11. 21 Mezőre kidobott csecsemő

„Azt mondtam neked, bár csupa vér
voltál: Maradj Életben!" (Ez. 16. 6b )

Ezékiel próféta megrendítő képekkel írja le, milyen helyzetbe került az emberiség Isten nélkül, mit tett Isten az érdekünkben, és kivé tudja Ő tenni azt, akivel Szövetséget köt. Isten nélkül olyanok a nép esélyei, mint egy mezőre kidobott csecsemőé. Megszületett, de mivel nem gondoskodik róla senki, tehetetlen, életképtelen, egészen bizonyos, hogy elpusztul. Kiszárad, és tetemét megeszik a dögevők. Megrázó kép, de a Biblia azt tanítja, hogy mi is potenciális halottak vagyunk a lázadásunk miatt, s nem tudunk segíteni magunkon. Gondoljuk egyszer nyugodtan végig: Istent elhagyva az Életet veszítettük el. Hisszük - e ezt (4 - 5 v. )? Isten elmegy a kidobott újszülött mellett, és megkönyörül rajta. Miért? A Biblia nem ír arról, hogy miért Szeret minket Isten, csak arról, hogy mennyire Szeret. Egyszülött Fiát is feláldozta értünk. Azért Szeret, mert Ő Maga a Szeretet, és mert múlhatatlanul szükségünk van Rá (6 v. ). Megáll a gyermek mellett, és így szól: Maradj Életben! És az Ő Szavának Teremtő Hatalma van. Ahogyan a teremtéskor kimondta: Legyen - úgy döntött Isteni Teljhatalommal az ellene fellázadt ember Életben maradása mellett is. Sok szép példa mutatja, hogy Isten ma is így ad Új Életet embereknek, hogy megszólít bennünket Igéjével, és aki komolyan veszi Azt, annak megnyílik a szeme, a szíve, az értelme, egyszerre Világosan látja, milyen végzetes helyzetbe került, nem ámítja többé magát azzal, hogy önerejéből ki tud szabadulni ebből, hanem két kézzel kap azon a tényleges Szabadításon, Amit Isten kínál nekünk. Látom - e már Világosan, mik az esélyeim Isten nélkül, és hogy mit kínál Ő nekem Végtelen nagy Szeretetéből?"

Ezék. 16. 4 - 6:
„Ilyen volt a születésed: Amikor megszülettél,
nem kötötték el a köldökzsinórodat, nem mostak
tisztára vízzel, nem dörzsöltek le sóval, pólyába
sem tettek. Senki sem szánakozott rajtad, semmit sem
tettek meg veled ezekből, nem könyörültek rajtad.
Kidobtak a mezőre, mert utáltak, amikor megszülettél.
De Én elmentem melletted, és megláttam, hogy
véredben fetrengsz. Azt mondtam neked, bár csupa
vér voltál: Maradj Életben! Igen, azt mondtam neked,
bár csupa vér voltál: Maradj Életben!"
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #7854 Dátum: 2019 November 22, 13:02:07 »
„Szikszai Béni: „Útitárs”
Bibliai elmélkedések
az év minden napjára”

„November 22

„Ekkor azt mondta az ÚR Mózesnek: Miért
kiáltasz hozzám? Szólj Izráel fiainak, hogy
induljanak el.” (2Móz. 14. 15 )

Az ördög sohasem nyugszik bele abba, hogy bárki is kiszabaduljon a hatalma alól. Ha meg is történt már a szabadulás, nem mond le arról, hogy megpróbálja visszahódítani a megmentetteket a maga számára. Az Úr megengedi, hogy próbálkozzon, és népének megparancsolja, hogy álljon ellen az ördög próbálkozásának. Isten népe sokszor olyan helyzetbe találja magát, hogy semerre sem látszik a szabadulásnak még a lehetősége sem. Ilyenkor elfogja szívét a kétségbeesés, az elkeseredés, a zúgolódás és a megfutamodás vágya. Mózes is csak rimánkodni tud az Úrnak ebbe a szorult helyzetben, bár meg van győződve a győzelemről. Isten azonban azt válaszolja: „Miért kiáltasz hozzám? Szólj Izráel fiainak, hogy induljanak el!” Amikor a Hit Útjára kell lépned, akkor ne tétlenkedj, hanem indulj el engedelmes szívvel, vakmerő bizalommal. Imádkozz és legyél veszteg addig, amíg nem tudod az Úr Akaratát, de ha meggyőződtél róla, akkor indulj el azonnal a háborgó tenger hullámain is!

BIZALOM * Egy kétéves kisleány egyik este ki akarta kísérni édesanyját a konyhába. „Ne gyere most ki, kicsikém – mondta neki az édesanyja –, mert sötét szobákon kell keresztülmenni.” „De én megfogom édesanyám szoknyáját, és akkor nem félek” – válaszolta bizalommal a gyermek.

IMA ÉS CSELEKVÉS * Két kisleány meglehetősen késve indult el az iskolába. Útközben elfogta őket az aggodalom, hogy vajon jár – e majd büntetés a késésért. Azt mondta az egyik leányka: „Álljunk meg és imádkozzunk, hogy ne késsünk el!” A másik így szólt: „siessünk, és közben imádkozzunk, hogy ne késsünk el!”

* Egyiptom határán – 2Móz. 14. 1 – 18”
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #7855 Dátum: 2019 November 22, 13:12:15 »
„Cseri Kálmán
A Kegyelem Harmatja"

„11. 22 Szépségéről híres királyné

„Megesküdtem neked, és Szövetségre
léptem veled - így szól az én Uram, az
Úr -, és az Enyém lettél." (Ez. 16. 8 )

Isten mentő Munkája folytatódik: Életben maradt a gyermek, felserdül, érett ember lesz, kibontakozik. Nem önmagát valósította meg, hanem azzá lett, akinek Isten Teremtette. De még „meztelen" - vagyis még nincstelen, védtelen, kiszolgáltatott. Még nem tudja, mi végre van a világon (7. v. ). Ekkor Isten Szövetséget köt vele. „...rád terítettem Ruhám Szárnyát" -ez azt jelenti, hogy vállallak, számíthatsz Rám, összetartozunk, gondoskodom rólad. Ennek a feltétele megint nem bennünk van, hanem Isten kiválasztó Kegyelme, meg nem érdemelt Szeretete, elfogadó Irgalma cselekszi ezt. - Igazi fordulatot ez a Szövetség hoz egy ember életébe. Itt kap küldetést, itt telik meg Tartalommal az Élete, ezen belül ismeri meg Igazán Istent, az Ő Hűségét és Gazdagságát, ebben lesz Hozzá tartozó gyermekévé (8. v. ). Isten Szeretetének a Közegében pedig teljesen átformálódik a hívő. Elfelejtheti a múltját, Isten bebiztosította a jövőjét, és boldog, tartalmas jelennel ajándékozza meg. El egészen odáig, hogy „a Királyságot is elérted" (9 - 14. v. ). Ez lett a mezőre kidobott, halálra szánt csecsemőből. Az Újszövetség erről úgy ír, hogy „Jézus Krisztus Vére megtisztít minket minden bűntől", hogy a Vele való Szövetségben Isteni Természet részeseivé leszünk, Jézusra jellemző Tulajdonságok jelennek meg gyarló életünkben, és aki Őhozzá mindvégig ragaszkodik, az Vele együtt  ül az Ő Trónján (Jel. 3. 21 ). Hol tartunk ezen az Úton? Az indulásunk egyforma, esélyeink azonosak. De az Ő Kegyelme is készen van a benne Hívőknek.Köszönöm, Uram, hogy:

Igazságod Palástját Reám kiterjesztetted,
Szentlelkednek Áldását bennem felgerjesztetted,
Hogy megújulást vegyek:
Hozzád hasonló legyek."
(Losontzi István)

Ez.16. 6 - 14:
„De Én elmentem melletted, és megláttam, hogy véredben
fetrengsz. Azt mondtam neked, bár csupa vér voltál: Maradj
Életben! Igen, azt mondtam neked, bár csupa vér voltál:
Maradj Életben! Nagyra növeltelek, mint a mező füvét.
Nagyra nőttél, fölserdültél, melled kitelt, szőröd kinőtt, de
teljesen mezítelen voltál. Elmentem melletted, és láttam, hogy
már a szerelem korában vagy. Ezért rád terítettem Ruhám
Szárnyát, és betakartam mezítelen testedet. Megesküdtem
neked, és Szövetségre léptem veled - így szól az én Uram, az
Úr -, és az Enyém lettél. Megfürdettelek vízben, lemostam
rólad a vért, és bekentelek olajjal. Tarka ruhába öltöztettelek,
és delfinbőr sarut húztam a lábadra; gyolcsba takartalak,
selymet terítettem rád.  Földíszítettelek Ékszerekkel,
karpereceket tettem a kezeidre és a nyakadra láncot.
Orrodba orrperecet tettem, füleidbe fülbevalót, a fejedre
pedig Ékes Koronát. Földíszítetted magad arannyal, ezüsttel;
gyolcsba, selyembe és tarka ruhába öltöztél; ételed
finomliszt, méz és olaj volt. Igen-igen megszépültél, sőt még
a Királyságot is elérted. Szépségednek híre ment a népek
között, mert Tökéletessé tették azok az Ékszerek, Amelyeket
Én reád raktam - így szól az én Uram, az Úr."

Jel.3. 21:
„Aki győz, annak megadom, hogy Velem Együtt üljön az
Én Trónusomon; mint ahogy Én is győztem, és Atyámmal
Együtt ülök az Ő Trónusán."
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #7856 Dátum: 2019 November 23, 08:58:27 »
„Szikszai Béni: „Útitárs”
Bibliai elmélkedések
az év minden napjára”

„November 23

„Az Úr pedig mutatott neki egy fát, azt bedobta a
vízbe, és a víz megédesedett.” (2Móz. 15. 25b )

Milyen hihetetlenül változatos Isten népének az élete! A minap még a nagy kultúrájú, húsban és nyomorúságban gazdag Egyiptomban sínylődtek, majd Isten Csodálatos Szabadítása folytán a Vörös – tenger kellős közepén vonultak át, most meg harmadnapja bolyonganak ivóvíz nélkül Súr pusztáján. Amikor pedig végre valami ihatót találnak, kiderül, hogy ihatatlanul keserű. Kinek ne menne el a kedve ennyi „kalandtól”, megpróbáltatástól? Pedig Isten gyermekeinek hozzá kell szokniuk, hogy a nagy csodákat követően nagy próbákkal egyensúlyozza ki az Úr a hitéletüket. Ez az Ő nevelési Módszere. Ha megfeledkezünk arról, hogy Isten a Kereszt Útján akar a Fiához hasonlóvá tenni bennünket, akkor szüntelen kesernyés lesz a szánk íze. Ha azonban megértjük, hogy Isten Próbáinak a Célja az, hogy nyilvánvalóvá váljon, mi van a szívünkben, és hogy még nagyobb ígéretekre eddze meg a Hitünket, akkor kívánatossá válik a Kereszt, és megtapasztaljuk, hogy Krisztus Keresztjével a pokol is Mennyországgá változik.

A FAZEKAS KEZÉBEN * Egy földön heverő agyagdarab így sóhajtozott a fazekas műhelyében: „Miért is vagyok itt? Hiszen itt nem törődik velem senki! Bárcsak maradtam volna ott, ahonnan származom, az édes anyaföldben!” Ekkor egy gyönyörű virágvázát pillantott meg maga mellett. „Milyen szép vagy! – mondta elragadtatással. – A ruhád is szép fényes, csillogó, nem olyan, mint az enyém.” „Ha hiszed, ha nem – felelte a váza –, valamikor én is épp olyan agyagdarab voltam, mint te. Csak bízd magadat a fazekas kezére. Meglásd, hamarosan te is olyan leszel mint én.”

* Isten Iskolája – 2Móz. 15. 22 – 27”
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #7857 Dátum: 2019 November 23, 09:05:57 »
„Cseri Kálmán
A Kegyelem Harmatja"

„11. 23 Hűtlenné lett asszony

„...megszegted a Szövetséget. De Én emlékszem
Szövetségemre, Amelyet ifjúkorodban kötöttem veled,
és Örök Szövetségre lépek veled." (Ez. 16. 59 - 60 )

A szép történetnek szomorú folytatása van. A királynévá lett szépasszony elbízta magát, elfelejtette, honnan emelte ki, mentette meg Jótevője, magának tulajdonította azt, amit Istentől kapott Ajándékba, és megszegte Vele kötött Szövetségét. Itt már egyértelmű, hogy Isten választott népéről, azon keresztül mindnyájunkról szól a leírás. Mindnyájunkat kísért, hogy elfelejtjük, honnan szabadított ki az Úr, nem Neki adunk Dicsőséget életünk eredményeiért, a Tőle kapott Áldásokért, egy idő után úgy gondoljuk, boldogulunk mi már Nélküle is. S ami a legrosszabb: mástól vagy mástól is várunk segítséget, megvonjuk Tőle kizárólagos bizalmunkat, ami Izrael esetében a környező pogány népek bálványainak tisztelését jelentette. Ez a legdurvább istengyalázás, a Szabadító Isten megcsúfolása. (A Biblia ezt lelki paráznaságnak, házasságtörésnek nevezi. ) Ennek mindig súlyos következményei vannak, mert aki ezt teszi, kilép Isten Szövetségéből, s így egyedül marad. Isten nélkül pedig mindenféle bűn és baj áldozata lesz az ember. A kérdés az, hogy mit tesz ebben a helyzetben. Ha rádöbben bűnére, kertelés nélkül megvallja azt, és bocsánatot kér, Isten kész visszafogadni a Szövetségszegőt. Ha azonban megkeményedik hűtlenségében, halálra ítélte önmagát. Óvakodjunk az ilyen Szövetségszegéstől! Mert ha van is Kegyelem a bűnbánónak, és ez óriási lehetőség, utólag mindig keservesen bánja a megtérő az elrontott, eltékozolt időt."
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #7858 Dátum: 2019 November 24, 04:35:21 »
„Szikszai Béni: „Útitárs”
Bibliai elmélkedések
az év minden napjára”

„November 24

„Mert ahova te mész, oda megyek
én is, ...” (Ruth 1. 16b )

Ruth ezekkel a szavakkal fejezte ki azt, hogy feladja függetlenségét, és teljesen aláveti magát Naómi akaratának. Ha Naómi a nyomorba és szenvedésbe megy, ő is vele tart. „Mert ahova te mész, oda megyek én is.” Ez azt is jelenti, hogy ahova Naómi nem megy, oda Ruth sem megy, még ha úgy vonzaná is a szíve, ha úgy kívánná is. Csak oda megy, ahova Naómi is, és ott száll meg, ahol ő is. Jézus azt mondja: „Ha valaki követni akar Engem, tagadja meg magát”; „aki pedig elveszíti az ő életét Énérettem, megtalálja azt”. Ő az Út, Amely az Életre visz. Ha el akarsz indulni az Életre, mond ezt Jézusnak: „Ahova Te mész, oda megyek én is, és ahova Te nem mész, oda nem megyek én sem.” Nem azért kell ezt mondanod, mert Ő parancsolja, hanem azért, mert különben vissza fogsz térni Orpa útjára. Fel kell adnod egyéni törekvéseidet, függetlenségedet, nem azért, mert elvárja tőled, hanem azért, mert azok a halálba visznek. Vállalnod kell, hogy a világ előtt ne legyen ékességed, hogy a bűn gyermekei között az ábrázatod ne legyen kívánatos. Nem azért, mert ez parancs, hanem azért, mert a világgal való barátkozás ellenségeskedés Istennel, és így nem lehet a tied az Ő Országa. Pál apostol mondja: „Betöltöm, ami hiányzik a Krisztus szenvedéseiből.”

AHOVA Ő NEM MEGY * Előkelő vendégségbe hívtak egy hívő keresztyént. Vonakodása láttán, elkezdték sorolni azoknak az előkelőségeknek a neveit, akik szintén ott lesznek az ünnepségen. Barátunk akkor azt kérdezte: „És Jézus is ott lesz?” Meglepődve néztek rá, és tagadólag rázták a fejüket. „Látjátok, ezért nem megyek el – válaszolta nekik. – Ahova Ő nem megy, oda én sem megyek.”

* Jézus megteheti – Mát. 9. 27 – 34”
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #7859 Dátum: 2019 November 24, 04:42:47 »
„Cseri Kálmán
A Kegyelem Harmatja"

„11. 24 A keresztény Szabadság

„...többé ne emberi vágyak, hanem az
Isten Akarata Szerint éljétek le testi
életetek hátralevő idejét." (1Pét. 4. 2 )

A kereszténységet kezdettől fenyegette két végletes gondolkozás: a tőrvényeskedés és a szabadosság. A tőrvényeskedés azt vallja, hogy ha bizonyos előírásokat megtartunk, kapjuk érte az Üdvösséget. A szabadosság ennek az ellenkezője: senki ne írjon elő semmit, mi szabjuk a normákat, és megoldjuk az életünket egyedül is. Mindkettő mögött az ember gőgje és ősi ellenségünk az ördög sugallata van. Az egyik így szól: én teljesítek, Isten fizet, a másik: nekem senki se parancsoljon! Közben pedig észre sem vesszük, mennyire az emberi vágyak, szokások, igények szerint élünk: megmondják, mi illik, hogyan kell viselkedni, beszélni, öltözködni, boldogulni. És ezt gyakran gondolkozás nélkül áthagyományozzuk a gyerekeinkre is. A keresztény Szabadság ott kezdődik, amikor valaki felismeri: egyedül Isten tudja, hogyan lehetek azzá, akinek Ő teremtett. S ebből a bizalomból az következik, hogy az illető önként elkezdi cselekedni Isten Akaratát. Már nem mások befolyása, az események kényszere vagy saját romlott szíve diktál neki, hanem Arra hallgat, Aki neki mindig jót akar, Istenre és az Ő Igéjére. Nem sodródik, hanem céltudatosan él. Szabaddá vált az Isten nélküli gondolkozás minden kényszerétől, s Szabaddá vált az Istennek való következetes Engedelmességre. Ez így paradox fogalmazás, de aki így él, tapasztalja, hogy Szabad, s minden korábbi kísérlete egyfajta rabság volt ehhez képest. Ugyanakkor tudja, hogy ez nem olyan teljesítmény, amiért neki Istentől bármi járna. Ez nem megelőzi az Üdvösséget, hanem követi azok Életében, akik már előbb Isten Kegyelmét Hittel megragadták. Ez a Szabadság, az Isten Akaratának felismerése és boldog cselekvése már Gyümölcs, következmény. Pál apostol így nevezi: az Isten gyermekeinek dicsőséges Szabadsága (Róm. 8. 21 )."
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.