Szerző Téma: Napi lelki morzsák  (Megtekintve 814386 alkalommal)

0 Felhasználó és 11 vendég van a témában

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #6600 Dátum: 2017 Július 28, 08:59:37 »
„Cseri Kálmán
A Kegyelem Harmatja"

„07.28 Víz nélkül nincs Élet

„Amikor kifogyott a víz a tömlőből, odatette a gyermeket
az egyik bokor alá..." (1Móz. 21. 15 )

A hajléktalanná vált Hágár és Izmael mennek a pusztában, és egyszerre csak elfogy az otthonról hozott víz. Nincs semmi esély arra, hogy találnak utánpótlást. Letette hát gyermekét egy bokor alá, ő pedig elment messzebb, hogy ne lássa, amikor meghal a gyermek. Sokaknak ismerős ez: elfogy a türelmünk, a fantáziánk, talán még az életkedvünk is, és ott állunk egy nem várt helyzetben tehetetlenül a gyermekünk mellett. Víz kellene, de nincs. És nem lehet pótolni semmivel, csak az menthetné meg az életét. A Szentírás gyakran használja a vizet Isten Igéjének jelképeként. Tudjuk-e, hogy egyedül Isten Igéje mentheti meg gyermekeink lelkét? Csak úgy menekülnek meg a végső pusztulástól, ha idejében hallanak Igét, és van lehetőségük Hinni Istenben. Hiába kapnak sok mindenből egyre többet, az Örök haláltól csak ez mentheti meg őket. Volt vize Hágárnak, csak elfogyott. Sokan hoztak otthonról vallásos hatásokat, emlékeket, de az most nem ér semmit. Élő Vizet nem tud magából senki kisajtolni, csak magán átengedni. Aki maga is naponta táplálkozik Igével, az tud táplálni másokat is. Sokan elmondták már, milyen sok Áldás származott abból, ha elővették otthon a Bibliát, és naponta megbeszéltek egy-egy szakaszt. Miért gondoljuk, hogy nélkülözhető Isten Igéje egy igényesen felkészített nemzedék neveléséből, vagy a saját lelki karbantartásunkból? Hágárnak Isten Világosan megígérte, hogy fiát nagy néppé teszi, és gondja lesz rá. Ha ezt Hágár hinné, akkor nem félne attól, hogy meghal a gyermek. Mert hinni azt is jelenti, hogy a tények ellenére is azt vesszük komolyan, Amit Isten Megmondott. Hívő édesanyákra lenne szükség, akik nem mondanak le gyermekeikről azok megszületése előtt sem, és később sem, hanem Bíznak Istenben Rendületlenül, vállalják és nevelik őket Istentől kapható, el nem fogyó Szeretettel és Erővel."
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #6601 Dátum: 2017 Július 29, 08:03:04 »
„Cseri Kálmán
A Kegyelem Harmatja"

„07.29 Inni és itatni

„És megnyitotta Isten az asszony szemét, úgyhogy meglátott
egy forrást... és megitatta a fiút." (1Móz. 21. 19 )

Izmaelt elküldte az apja, lemondott róla az anyja, de felkarolta Isten. Miután Hágár lemondott életben maradásukról, megszólalt az Úr: „Ne félj, mert meghallotta Isten a fiú hangját..." Nem az asszony sírását, hanem a gyermek imádságát. Isten komolyan veszi a gyermekeket, emberszámba veszi őket, nem játékszernek vagy tehernek tekinti, mint olykor mi. És a kicsi imádsága magasabbra hatol, mint az anyja jajgatása. A „jaj, Istenem" nem feltétlenül imádság. És kiderült, hogy van ott víz, csak a kétségbeesésünk és hitetlenségünk miatt sok mindent nem látunk meg. Isten megnyitja Hágár szemét, aki meglátja a forrást. Megnyílt szemű édesanyákra van szükség, akik komolyan veszik Isten Igéjét, látják a Láthatatlant is, akiknek legalább olyan fontos gyermekük lelke, mint a teste, Örök Élete, mint e földi boldogulása. Mi mindnyájan vaksi szemmel születünk, nem látjuk a Forrást, de Isten megnyithatja a szemünket. Hiszen minden szülő nagy lehetősége az, hogy gyermekei Újjászületésénél is bábáskodhat, hogy részt vehet Isten Újjáteremtő Munkájában. Ehhez azonban először nekünk kell Újjászületnünk. Ó, de sok nyomorúság nem következne be, ha ezt a gyerekekkel, fiatalokkal foglalkozó felnőttek komolyan vennék! Ha gyermekeinket az Ige Éltető Vize helyett nem a világ kólájával és csokoládéjával etetnénk. Isten ma mindnyájunkat hív: „Ti szomjazok mind, jöjjetek Vízért, még ha nincs is pénzetek!... Minek adnátok pénzt azért,... amivel nem lehet jóllakni?... Hallgassatok rám, és Élni fogtok!" (Ézs. 55. 1 - 3 ) Jézus mondta a samáriai asszonynak: „aki abból a Vízből iszik, Amelyet Én adok neki, soha többé meg nem szomjazik, mert Örök Életre buzgó Víz Forrásává lesz benne." (Ján. 4. 14 ) Minden szülő nagy lehetősége: Ebből inni és Ezzel itatni."
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #6602 Dátum: 2017 Július 30, 08:10:28 »
„Cseri Kálmán
A Kegyelem Harmatja"

„07.30 Ma

„Sőt buzdítsátok egymást minden egyes
napon, amíg tart a ma... Ma, ha az Ő Hangját halljátok, ne
keményítsétek meg a szíveteket..." (Zsid. 3. 13 és 15 )

Vannak emberek, akik gyakran menekülnek a jelen feladatai elől a múltba vagy a jövőbe. Nincsenek ott igazán, ahol vannak, mert az eszük már a következő feladaton jár. Vagy éppen elmerengenek a múlt dicsőségén, vagy bénítják őket a múlt kudarcai, s nem haladnak az éppen soron következő feladattal. Hiányzik a jelen az életükből. Halogatják a feladatok megoldását, vagy már ma cipelni akarják a holnap terhét is, aggodalmaskodnak. Jézus mindig a jelenben élt. Tudta, hogy honnan jött, és tudta, hogy miért jött - tehát rendben volt a múltja és jövője, s ezért minden figyelme, ereje megmaradt a mára. Mindig felismerte és elvégezte az éppen soron következő szolgálatot. Megy Jairus házához, de közben meggyógyítja a vérfolyásos asszonyt is. Kész éjjel is fogadni Nikodémust, egész éjszakai szenvedése után hajnalban észreveszi a tagadó Pétert, a Kereszten is gondol édesanyja jövőjére, és közben üdvözíti a vele megfeszített gonosztevőt... Mindezt kapkodás nélkül, mindent a maga idejében. A halogatás egyik következménye, hogy nem biztos, hogy lesz alkalom pótolni az elvégzendőt. A másik, hogy megvan az akkori feladat is, s ha nem győzzük, felhalmozódik a mulasztás, s az újabb bajok forrása lesz. Mi kell ahhoz, hogy valakit Isten jól használhasson a mában? Rendezett múlt és rendezett jövő. Aki bocsánatot kapott minden múltbeli bűnére, mulasztására, s aki tudja, hogy Istennél van elkészítve a Jövője, beleértve az Örökkévalóságot is, annak minden ereje megmarad a jelen feladataira, tud Örömmel élni, kész mindig az éppen szükséges szolgálatra, érzékeli, mikor minek van itt az ideje, és nem vonakodik cselekedni, de nem is akarja ma elvégezni a holnap feladatait. Tanuljunk Jézustól Örömmel Élni a mában!"
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #6603 Dátum: 2017 Július 31, 07:14:57 »
„Cseri Kálmán
A Kegyelem Harmatja"

„07.31 Imádság harc közben

„Istenhez kiáltottak Segítségért harc közben, Ő pedig
meghallgatta kérésüket, mert Bíztak Benne."
(1Krón. 5. 20 )

Ez a megjegyzés egy családfa névsorában olvasható. Különös közbeszúrás, különös ismertetőjegyük azoknak, akiket ott említ. Később megemlíti még: Istentől volt ez a harc. Mi milyen harcokat szoktunk vívni? Van kenyérharc, pozícióharc, folyik a nemek, nemzetek, nemzedékek közti küzdelem, van, aki a jogaiért harcol, vagy egy kis elismerésért, valakinek a kegyeiért... Sok felesleges és szennyes harcunk is van, amelyek nem Istentől valók. De tudunk-e küzdeni mások Üdvösségéért, emberek kibéküléséért, az Evangélium Terjedéséért? Ezekre ilyen jelzőket használ a Biblia: Nemes Harc, a Hit szép Harca, Szabályszerű Küzdelem. Milyen fegyvereket használunk? A hazugság az ördög fegyvere, az Ige Kardja a Lélek Fegyvere. Mai Igénk az Imádság Fegyverét említi. Jézus ezt használta leginkább. Az ötezer ember megvendégelése előtt, Lázár sírjánál, a Gecsemáné-kerti keserves Küzdelmében, de még a Kereszten is ezt a Fegyvert forgatta, és ezzel Győzött. Aki csak harc közben próbál imádkozni, az nem ismeri az imádságban rejlő Lehetőségeket. De aki állandó Közösségben van Istennel, az harc közben is így tud Hozzá imádkozni. Mi ennek a haszna? Az, hogy eközben kiderül, valóban Istentől való-e az a harc, s ha nem, abbahagyja. Ha viszont Tőle való, a túlerőtől sem rémül meg. Sőt eljut oda, hogy az ellenségéért is imádkozik. Már nem azt kéri, hogy ő győzzön felette, hanem Isten Győzzön mindkettőjük életében. Imádság közben látja meg a hívő azt is, hogy mi az, amiért nem neki kell harcolnia, hanem Istentől kapja majd ajándékba. Miközben mások tapossák egymást, ő tud csendben várni az Úr Szabadítására (Jer.Sir. 3. 26 ). Mert olyan is van, hogy Maga az Úr Harcol az övéiért."
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #6604 Dátum: 2017 Augusztus 01, 14:56:06 »
„Cseri Kálmán
A Kegyelem Harmatja"

„08.01 Szép hajóval rossz irányba

„A Törvényben követelt Igazság szempontjából
feddhetetlen voltam." (Fil. 3. 6 )

Mindig tanulságos megfigyelni, hogyan munkálkodik Isten egy ember életében. Hogyan lép kapcsolatba velünk, hogyan változtatja meg Jó irányba valaki gondolkozását, jellemét, tevékenységét, akinek korábban semmi kapcsolata nem volt Istennel, vagy egészen másként gondolkodott Róla. Figyeljük meg ezt most néhány napon át Pál apostol személyén! Nagyon jó családból származott. Egy akkori világváros (Tarzusz) szülötte, szülei a legszigorúbb vallásos nevelést adták neki (farizeusok voltak), római polgárjoggal rendelkezett, ami nagy előnyöket jelentett, ma így mondanánk: az egyetemet Jeruzsálemben végezte egy híres tanár, Gamaliel lábainál. Korán emelkedett a karrierje, fiatalon már egy bizalmi feladatot kapott: szedje össze Damaszkuszban a keresztényeket. Ő pedig „öldökléstől lihegve" indult, hogy „megkötözve vigye őket Jeruzsálembe" (ApCsel. 9. 1 - 2 ). Ezt a kifejezést arra használják, amikor a nagy vadak üldözik a kiszemelt zsákmányt. Éppen ez a meglepő: hogyan lehetséges, hogy egy ilyen kiváló ember ölni indul? Hogyan lehet helye egy művelt, vallásos emberben ilyen vadállati indulatnak? Ami fel sem tűnik neki, sőt erénynek tekinti ő is, felettesei is. Egy képpel így lehetne válaszolni erre: kitűnő hajón indult el, de rossz irányba. Egy értékes ember, aki gonosz célokra használja képességeit, s ezt nem is veszi észre, úgy véli, ez a normális. - Amikor Jézus Krisztus megállítja ezen az úton, és Világos Látással ajándékozza meg, akkor döbben rá, hogy ő tulajdonképpen gyilkos. S amikor átadja az irányítást Jézusnak, akkor fordul Jó irányba az élete. Mit tartok fontosabbnak: hogy milyen a „hajóm" felszerelése, vagy hogy merre halad? Az én életem hajója milyen irányba megy? Ha így maradok, hova fogok megérkezni?"
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #6605 Dátum: 2017 Augusztus 02, 10:48:36 »
„Cseri Kálmán
A Kegyelem Harmatja"

„08.02 A megzavart iránytű

„...futok egyenest a Cél felé, Isten Mennyei elhívásának a
Krisztus Jézusban adott Jutalmáért." (Fil. 3. 14 )

Verne Gyula A tizenöt éves kapitány című regényében van egy megdöbbentő jelenet. A hajó szakácsa bosszúból elhelyez egy nagyobb vasdarabot a hajó egyetlen még működő iránytűje mellett, és az megzavarja a műszert, másfelé haladnak, mint gondolják, egyenesen ellenségeik karjába, a pusztulásba. De ezt senki sem veszi észre. A Biblia azt tanítja, hogy így térítette el a kísértő az emberiséget is a helyes irányból, amikor az Istentől kapott Iránytű mellé elhelyezte az ellene való lázadást, az ember önistenítésének vágyát, s azóta haladunk a biztos pusztulás felé. Gondja van az ördögnek arra, hogy ne foglalkozzunk a haladás irányával, csak a hajóval. Annak a komfortja, sebessége, korszerűsége legyen a gondunk, de sose gondolkozzunk azon, hogy vajon hova is fogunk megérkezni. Jézus Krisztus viszont pontosan azért jött, hogy erre figyelmeztessen, és megmentsen a végső pusztulástól. Ha a halottak meghallják az Ő Szavát, Élni fognak (Ján. 5. 25 ). Vagyis ha mi, potenciális halottak, komolyan vesszük, amit Ő erről Mond, Megmenekültünk. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy aki észreveszi az iránytű mellé helyezett vasat, az életébe beférkőzött bűnt, eltávolítja azt, és újra figyel Isten Iránytűjére, a Szentírásra, annak az élete Helyes Irányba fordul. Az az Istentől kapott képességeit és lehetőségeit arra használja, amire kapta, lelkileg-szellemileg egyre gazdagabb lesz, és másokat is gazdagít. Az átment a halálból az Életbe (Ján. 5. 24 ). Ez ma akkor következik be, amikor olvassa vagy hallgatja valaki Isten Igéjét, közben a Szentlélek Világosságot gyújt benne, s így feltűnik neki, hogy rossz irányba halad, meglátja „a vasdarabot", lesz ereje kidobni azt, és teljes bizalommal ráhagyatkozik az Iránytűre, hogy aztán az Eredeti, Helyes Cél felé haladjon."
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #6606 Dátum: 2017 Augusztus 03, 08:51:36 »
„Cseri Kálmán
A Kegyelem Harmatja"

„08.03 Egy kivégzés szemtanúja

„Saul pedig egyetértett István kivégzésével...
pusztította az egyházat..." (ApCsel. 8. 1 .3 )

Mielőtt valaki találkozik Jézus Krisztussal, Ő előkészíti az embert erre az eseményre. Isten Kegyelmének van ilyen előkészítő Munkája. Így történt ez Saul-Pállal is, aki még fiatal farizeus korában végignézte az első keresztény vértanú, István kivégzését. István a jeruzsálemi keresztény gyülekezet diakónusa volt, vagyis az ottani Szeretetszolgálatban dolgozott. Emellett azonban jó Igehirdető is volt, aki különös Erővel tudott beszélni Jézus Krisztusról. A gyülekezel ellenségei nyilvános vitára hívták ki, ahol ő nagyon szelíden, de nagy Lelki fölénnyel győzött. Ezt nem tudta elviselni a hatóság, és „fogukat csikorgatva" rárohantak, s a városon kívül agyonkövezték. Saul vigyázott az ítélet végrehajtóinak a ruháira. S amit látott és hallott, arra még húsz évvel később is úgy emlékezett, mint élete egyik legfontosabb élményére. Mert István, miközben záporoztak rá a kövek, nem átkozódott, hanem Imádkozott. Két mondatát tisztán lehetett hallani: „Úr Jézus, vedd Magadhoz lelkemet!" és „Uram ne ródd fel nekik ezt a bűnt!" Saul ilyet még nem hallott. Ez az ember imádkozik az ellenségeiért, Isten Kegyelmét kéri nekik. Akkor őérte is imádkozik? Ő is részese ennek a bűnnek? István úgy készül meghalni, mint aki valami ismerős helyre utazik, ahol várják. Semmi hisztéria, semmi bosszúvágy. És úgy beszél ehhez a Jézushoz, mint Aki itt van, mint Akivel ő együtt él, Akivel össze szoktak, értik egymást. Mégis Igaz lenne, amit ezek a hívők Jézusról beszélnek? István hitvalló magatartásában valami Krisztusival találkozott Saul. Krisztus-kiáradás történt ott, s ez a másutt nem tapasztalt hiteles Szeretet kezdte összetörni az ő kemény szívét. Ennyire valóságos az, hogy egy Megszentelt Életű hívőben Krisztussal találkozhatnak mások. Bennem Él - e már Krisztus?"
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #6607 Dátum: 2017 Augusztus 04, 07:38:58 »
„Cseri Kálmán
A Kegyelem Harmatja"

„08.04 Irányváltás

„Saul, Saul, miért üldözöl Engem?"... „Ki vagy, Uram?"...
„Én vagyok Jézus, Akit te üldözöl." (ApCsel. 9. 4 - 5 )

Saul életében Isten elkezdte munkáját. Ő jól ismerte az Ószövetséget, látta az általa elhurcolt keresztények Életét, hallotta István vértanú imádságát, s kezdett meginogni a Jézussal szembeni hitetlenségében. Tiltakozott is, és vágyakozott is. Ez a vajúdás ideje. Ilyenkor azonban gyakran még inkább megkeményedik az ember. Ő is nekiindult, hogy a 250 km-re levő Damaszkuszból is börtönbe hurcolja a keresztényeket. Ezen az úton jött el a szülés órája. Hirtelen nagy fényesség vette körül, még a látását is elveszítette, s akkor zajlott le a fenti párbeszéd. Ebből számára Világos lett a következő: Jézus Él, hiszen Beszélt hozzá. Tehát valóban fel kellett Támadnia. Akkor viszont Ő csakugyan Isten Fia. Jézus ismeri őt, nyilván mindent tud róla, de úgy tűnik, nem akar bosszút állni, hanem terve van vele. Elhangzik hát: Uram, mit Akarsz, hogy cselekedjem? És így elkezdődik az alázat iskolája: menj be a városba, ott majd valaki megmondja, mit tegyél. Ettől kezdve minden lépése Új Gazdájától függ, Aki hol így, hol úgy közli vele Akaratát. Ő pedig többé nem fogja bántani az Ő követőit, mert maga is Jézus követője lett. Mi lesz ennek a következménye? Majd kiderül. Vállalja. Ez mindig a Szentlélek Újjáteremtő Munkája. Világosság támad nemcsak körülötte, hanem benne is. Meggyőződik arról, hogy Jézus Él, és személyesen vele akar valamit - noha ez már a Mennybemenetel után történt. Félreáll Jézus Útjából, végérvényesen félreteszi saját programját, és tanul lépésenként Engedelmeskedni Valakinek, Akit nem látott, de hisz a Szavának. Vége az önmegvalósítási törekvésnek, de megvalósul egy kemény ellenállóban is Isten szép Terve az Ő Dicsőségére és sokak Üdvösségére. Ez a pálfordulás, vagy bibliai szóval Újjászületés, Megtérés."
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #6608 Dátum: 2017 Augusztus 05, 08:06:57 »
„Cseri Kálmán
A Kegyelem Harmatja"

„08.05 Pálfordulás

„És azonnal hirdetni kezdte a zsinagógákban Jézusról,
hogy Ő az Isten Fia." (ApCsel. 9. 20 )

A damaszkuszi úton Saul-Pál egészen Új ismeretekre tett szert. Meglátta, ki Jézus, ki ő maga, és később a városban megtudta, mi Jézus Terve vele, mi lesz az Új feladata. Eddig teljesen hamis elképzelése volt Jézusról, az, amire tanították hogy Ő tévtanító és istenkáromló volt. Most tapasztalhatta, hogy nem volt, hanem Él, és Ő az, Akinek mondta Magát, Isten Fia. - Saul pedig az ellensége, üldözi Őt. Igaz, csak a Benne hívőket üldözte, de eszerint Jézus teljesen azonosítja Magát velük. A Hit azonban nemcsak Új ismereteket jelent, hanem Engedelmességet is. Saul megteszi, amit Jézus mondott neki. Bemegy a városba, vár, ameddig kell, majd azonnal elmondja, Kinek ismerte meg Jézust. Ez a pálfordulás. Sokan tévesen úgy használják ezt a kifejezést, mintha ez köpönyegforgatást jelentene. Egyáltalán nem. A Bibliai pálfordulás a gondolkozásnak s az egész életnek egyszeri, végleges és alapvető megváltozása. Itt nem forgatunk semmit oda meg vissza, hanem a felismert rossz irányból az Isten Szerinti Jó Irányba fordul az élet, és attól kezdve úgy marad végig. Eddig Pál azt hitte, a maga ura. Pontosan tudta, mit akar, megkapta ehhez az írásos felhatalmazást, meg volt győződve arról, hogy jó dolgot cselekszik. Most rájött, hogy nem a maga ura volt, hiszen gyilkos gyűlölet hajszolta, egy tévhit rabja volt. Mostantól tudatosan Jézus Krisztusnak akar engedelmeskedni. És vállalja Őt mások előtt is, mind a zsinagógában, mind a keresztények közt megvallja Hitét. Új megvilágításba kerül régi ismerete is, felismeri, hogy az Ószövetség is Krisztusról szól. Az Ő bátor hitvallója lesz. Bekövetkezett-e már ilyen pálfordulás az életemben? Tudom-e, hogy Ki Ő, ki vagyok én, és mi a Tőle kapott Feladatom?"
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #6609 Dátum: 2017 Augusztus 06, 08:24:35 »
„Cseri Kálmán
A Kegyelem Harmatja"

„08.06 A kincs

„Ellenben azt, ami nekem nyereség volt, kárnak
ítéltem a Krisztusért." (Fil. 3. 7 )

Jézus ezt mondta Pálról: „ő Nékem választott edényem, hogy hordozza az Én Nevemet a pogányok... előtt" (Károli). A név magát a személyt jelentette. Pál tehát olyan edény, akiben Krisztus Él, és Őt viszi másokhoz. Krisztus-hordozó lett, úgy, ahogyan ezt Istvánnál látta korábban. Később ő írta Korinthusba: a mi Kincsünk cserépedényben van. Élete tartalma tehát Krisztus lett. Ugyanakkor leveleiben igen gyakran használja ezt a kifejezést: a Krisztusban. Ezen elsősorban azt értette, hogy Isten őt Krisztuson keresztül látja, s így olyan Tisztának és Igaznak találja, mint Krisztus Maga. A saját erejéből nem tudta elérni, amíg a Törvény betartásától remélte ezt az Igazságot, most azonban Krisztusban megkapta. De jelent ez Biztonságot, Védelmet is. Eddig számára a Törvény volt a legnagyobb érték, törekedett azt megtartani. De soha nem tudhatta, hogy eleget teljesített-e már. Most értékpiramisán a csúcsérték Krisztus lett. Minden egyéb leértékelődött, sőt feleslegessé vált. Erről szól mai igénk s annak folytatása. Krisztusban bűnbocsánatot, jó lelkiismeretet, rendezett múltat és kiszámítható jövőt kapott. Még Mennyei Polgárjogot is.

Kosztolányi Dezső panaszolja a Boldog, szomorú dalban:

„Mert nincs meg a Kincs, mire vágytam,
a Kincs, amiért porig égtem.
Itthon vagyok itt e világban,
s már nem vagyok otthon az Égben."

Pál Boldog, mert Krisztussal Szoros Közösségben itthon van itt, és elkészített Otthona van a Mennyben is. Nem ő érdemelte ki, Kegyelemből kapta mindkettőt. Itt küldetést, ott jutalmat, de mindenütt Krisztus Jelenlétét. Küzdelmei közt, halála óráján s azon túl is. Ez tette őt Boldoggá."
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #6610 Dátum: 2017 Augusztus 07, 14:40:37 »
„Cseri Kálmán
A Kegyelem Harmatja"

„08.07 Stabilitás és Termékenység

„Gyökerezzetek meg és épüljetek fel
Őbenne (Krisztusban)..." (Kol. 2. 7 )

Pál apostol élete olyan volt, mint egy mélyen gyökerező, egészséges gyümölcsfa, amelyet a Stabilitás és Termékenység jellemez. Életének sok vihara közt is Stabilan állt, mert Világos Küldetéstudata volt. Tudta, hogy Ki küldte, kikhez és mivel. Isten különös Szeretetet oltott a szívébe az elveszett emberek iránt, és kapott olyan Mondanivalót, Amely kezdetben neki is Új volt, az ő életét is megváltoztatta, s Amellyel minél többeknek akart segíteni. Feladata ez volt: „nyisd meg a szemüket, hogy a sötétségből a Világosságra, és a sátán hatalmából az Istenhez térjenek, hogy az Énbennem (Jézusban) való Hit által megkapják bűneik bocsánatát" (ApCsel. 26. 18 ). Ő ezt teljes meggyőződéssel hirdette, Isten Szentlelke pedig nagy Erővel Munkálkodott egy ilyen erőtlen emberen keresztül is. Életének a Gyümölcsei egyrészt abban mutatkoztak meg, hogy a Lélék Gyümölcse termett benne gazdagon, vagyis olyan rá egyébként nem, de Jézusra jellemző Tulajdonságok jelentek meg benne, mint a Türelem, Alázat, Szeretet, nagy Lelki Erő. Másrészt pedig munkájának Gyümölcsei az Élő Hitre jutott és megváltozott életű emberek voltak, akik később maguk is sokakat vezettek Jézushoz. Meggyökerezni Krisztusban azt jelenti, hogy egyre Erősebb Hitbeli Közösségre jut Vele az ember. Vele bensőleg azonosulni, Benne feltétel nélkül Bízni, Őt az életünkben minden tekintetben Érvényesülni engedni. Ez ad a hívőknek ebben a szellemi viharokkal teli időben Állóképességet, de Ez teszi könnyebbé az egymáshoz való Hűséget is. És ebből a Közösségből táplálkozva lesz az életünk Termékeny. Egyre jobban hasonlít a jellemünk Krisztuséhoz, és tudunk másokat is Hozzá vezetni. Termi az Ő Nevéről vallást tevő ajkak Gyümölcsét is."

Zsid. 13. 15:
„Annak okáért Ő Általa vigyünk
dicséretnek Áldozatát mindenkor
Isten Elé, azaz az Ő Nevéről vallást
tevő ajkaknak Gyümölcsét."
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #6611 Dátum: 2017 Augusztus 08, 12:37:03 »
„Cseri Kálmán
A Kegyelem Harmatja"

„08.08 Szenvedések közt

„Milyen üldöztetéseket viseltem el, és
mindegyikből megszabadított az Úr!"
(2Tim. 3. 11 )

Jézus Krisztus előre felkészítette Pált, hogy sokat kell majd az Ő Nevéért szenvednie. Az apostol az utolsó levelében így emlékezik vissza: milyen üldöztetéseket viseltem el! Azonban soha nem dicsekedett szenvedéseivel, és nem panaszkodott miattuk. Vállalt mindent Krisztusért és mások Üdvösségre segítéséért. Családja valószínűleg kitagadta, munkatársai közül is többekben csalódnia kellett, volt valami súlyos betegsége, éveket kellett börtönökben töltenie, saját népe a halálát akarta, sok baleset érte hosszú útjain, és olykor még a gyülekezetek is támadták. Hogyan maradt ő nyugodt és derűs ennyi baj között? Tudta, hogy semmi nem történik vele véletlenül. Mivel ő „a Krisztusban" van, minden neki szánt ütés előbb Krisztust éri, neki csak annyi jut, amennyire szüksége van ahhoz, hogy alázatos maradjon. - Nem a nyomorúságaival foglalkozott, s főleg nem az ellenségeivel, hanem mindig a küldetésével. Nem engedte, hogy uralmába kerítse a keserűség, lázadás, önsajnálat. - Mindig újra Igent mondott Isten Akaratára. Meg akart ő gyógyulni betegségéből is, de amikor Jézus azt mondta, ennek így kell lennie, elfogadta. Nem beletörődött, hanem bizalommal elfogadta. Nemcsak a hiányait látta, mint mi gyakran, hanem azt a sok Jót is, amit Istentől kapott, s amit Isten általa és körülötte cselekedett. Ezért nem került bajainak az igézetébe, hanem tele volt Hálával. - Minden nehézségben meglátta a lehetőséget is. Ha börtönbe zárták, az őreinek prédikált, és őket vezette Jézushoz. Nem felejtette el, hogy minden szenvedésünk ideiglenes, a Krisztussal való dicsőség pedig Örökkévaló lesz. Túllátott a pillanatnyi nehézségeken. És Krisztus érettünk vállalt sokkal nagyobb Szenvedését soha nem tévesztette szem elől. Annak köszönhette egész Életét, azért maradt hálás Örökre."
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #6612 Dátum: 2017 Augusztus 09, 09:18:29 »
„Cseri Kálmán
A Kegyelem Harmatja"

„08.09 Fogódzó a viharban

„Én hiszek az Istennek, hogy úgy lesz, ahogyan nekem
Megmondta." (ApCsel. 27. 25 )

Pál apostol hogy megmeneküljön népe vezetőinek halálos gyűlöletétől, a császárhoz fellebbezett. Ezért mint foglyot Rómába kellett őt szállítani. Nem hallgattak rá, hogy kicsit később induljanak el, így olyan viharba kerültek, hogy kétheti hánykolódás után „elveszett megmenekülésünk minden reménye". Ekkor megszólalt a fogoly Pál: „bizakodjatok, mert egy lélek sem vész el közületek, csak a hajó." Honnan veszi ezt? Isten azt mondta neki: császár elé kell állnod, és Isten neked ajándékozta mindazokat, akik veled vannak a hajón... Én hiszek az Istennek, hogy úgy lesz, ahogyan nekem megmondta. Egy szigetre kell kivetődnünk." Nem tudták, hova sodródtak, végül Málta szigetére kerültek, s megmenekültek. Ez a hívők szerepe a világban. Ők mindig Kapcsolatban maradnak Krisztussal. Krisztus szól hozzájuk az Igén keresztül, s ők értik, Amit mond. Nemcsak értik, hanem biztosra veszik, hogy az Ige Igaz, hittel megkapaszkodnak benne, s így tudják a többiekben is tartani a lelket. Nem szégyellik az Igét vállalni mások előtt sem. De közben Pál észrevette, hogy a matrózok meg akarnak szökni, és megakadályozta ezt. Gondja volt arra is, hogy egyenek az emberek, mert az úszáshoz erő kell, s maga adott jó példát erre. Ő fogolyként is Krisztus szolgája volt - mindenki javára. Nincs identitászavara, a gyilkos viharban is hivatása magaslatán áll. Két lábbal ebben a világban, de nem e világból való erőkkel tud szolgálni másoknak. Nem sértődött meg, hogy először nem hallgattak rá, nem volt közönyös, hogy neki már Üdvössége van, a többi elveszhet, nem szégyellte a Krisztus Evangéliumát, de tudott egészen gyakorlati segítséget is adni. Így használhat-e minket is Urunk azok javára, akik közt élünk?"
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #6613 Dátum: 2017 Augusztus 10, 07:33:02 »
„Cseri Kálmán
A Kegyelem Harmatja"

„08.10 Elköltözés

„Mert én nemsokára megáldoztatom, és elérkezett
az én elköltözésem ideje." (2Tim. 4. 6 )

Valaki ezt mondta: milyen kár, hogy végigrohanjuk az életet, nem is tudjuk, mit jelentett volna élni, és utána készületlenül zuhanunk a sírba. Pál apostol nem így tett. Ő a Krisztusban Élt, és így is készült meghalni. Aki Krisztusban (a Vele való Lelki Közösségben) Él, az nehéz körülmények közt is Boldog. Aki Krisztusban Él, Krisztusban is hal meg. És aki Krisztusban hal meg, az azután is Boldog. Mert „Boldogok a halottak, akik az Úrban halnak meg" (Jel. 14. 13 ). De csak azok halnak meg az Úrban, akik Vele járták végig földi életük útját is. Amikor Pál utolsó levelében erről ír lelki gyermekének, Timóteusnak, egy nagyon kifejező szót használ: elköltözésem ideje elérkezett. Akkor használták ezt a szót, amikor a nomád pásztorok szedték a sátorfájukat, és más legelőre indultak. Vagy amikor eloldották a hajót, és új kikötőbe indult. Nem a semmibe, hanem meghatározott, biztos helyre. Ránk sem a megsemmisülés vár, amikor meghalunk, hanem folytatódik a létünk: Krisztussal vagy Nélküle. Ez az Örök Élet vagy az Örök kárhozat. Itt dől el, hogy mi lesz a folytatás. Ritkán gondolunk erre őszinte komolysággal. Aki Krisztusban van, annak a meghalás nem az Élet végét jelenti, csak a mulandóság végét. Mindannak a befejezését, ami itt rossz volt. Ezért ilyen nyugodt Pál és minden hívő ember. Aki arra használta földi életét, amire kapta, teljes Békességgel hagyja itt. És aki már itt átment a halálból (az Isten nélküli létből) az Életbe, az maga mögött tudja a halált, csak a meghalás (a biológiai halál) van előtte, az pedig még közelebb viszi Krisztushoz. Akinek az Élet Krisztus, annak a meghalás Nyereség (Fil. 1. 21 ). És nekem?"
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #6614 Dátum: 2017 Augusztus 11, 09:10:49 »
„Cseri Kálmán
A Kegyelem Harmatja"

„08.11 Teéretted

„Úgy sejtem, hogy te éretted Áldott meg engem az Úr."
(1Móz. 30. 27 )

Különös megfigyelés a Bibliában: Isten a benne hívőkre való tekintettel néha másokat is sok Jóban részesít. Jákob búcsúzik az apósától, Lábántól, akinek a juhait sokáig ő gondozta. Lábán nézi a megnövekedett nyájat, és ezt mondja: megtudtam, hogy teérted Áldott meg engem az Úr. Több király elmegy szorult helyzetben tanácsot kérni Elizeus prófétához. Ő ezt mondja: „ha nem nézném Jósáfátnak, Júda királyának a személyét, rád sem tekintenék." (2Kir. 3. 14 ) A többiek csak most a bajban szeretnének segítséget kapni Istentől, de van köztük egy igazán hívő. Rá való tekintettel kap tanácsot a többi is. Izrael több királyának mondta hasonló helyzetben Isten: te nem érdemelsz semmi jót, de Dávidért, az Én szolgámért (aki akkor már régen meghalt), mégis segítek neked. Pál apostol életében is láttuk: ő ragaszkodott az Úrhoz, vele Terve volt Jézus Krisztusnak, és érette megmentette mind a kétszázhetvenhat embert a hajón. Legfontosabb azonban az, hogy Jézus Krisztusért könyörült rajtunk a mindenható Isten. „Ő bűnhődött, hogy nekünk Békességünk legyen, az Ő Sebei Árán gyógyultunk meg." (Ézs. 53. 5 ) Ezt a bocsánatot és Üdvösséget azonban mindenkinek magának kell Hittel elfogadnia Istentől. Mások hitéért nem kapunk Üdvösséget, csak valamilyen más ajándékot. Vajon kik azok, akikre nézett az Úr, és engem Áldott meg? Köszönjem meg őket Neki! És lesznek-e, akik azért kapnak valami Jót, mert Isten engem néz?"
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.