Szerző Téma: Napi lelki morzsák  (Megtekintve 814413 alkalommal)

0 Felhasználó és 12 vendég van a témában

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #6615 Dátum: 2017 Augusztus 12, 10:30:08 »
„Cseri Kálmán
A Kegyelem Harmatja"

„08.12 Emlékezés

„Emlékszem rád: ifjúkorod hűségére, mátkaságod
Szeretetére..." (Jer. 2. 2 )

Mindenkire jellemző, hogy mire emlékszik és mit felejt el (illetve mit szeretne elfelejteni) a múltjából. A legtöbben emlékeznek az elszenvedett sérelmeikre és a véghezvitt hőstetteikre. Ezeket aztán többféle változatban adják elő, s lassan maguk sem tudják, hogy pontosan mi hogyan is történt. De szeretjük elfelejteni a kellemetlen emlékeket, kudarcokat, hibákat, bűnöket. Ezek aztán néha előtörnek egy-egy álomban vagy váratlan pillanatban, de újra lenyomjuk őket a tudatalattiba. És mire emlékszik Isten? Emlékszik népe hűségére. Amikor szövetséget kötött Izraellel, az örült ennek, és ragaszkodott Istenhez. Olyan volt ez, mint a jegyesség, az egymás iránti Szeretet jellemezte. - Aztán elromlott a kapcsolat, mert Isten népe a pogány népek bálványait is kezdte tisztelni. Ezzel megcsalták az Urat, hűtlenné váltak hozzá. Ez fájdalmas emlék, ami Isten Ítéletét hívja ki. - Isten azonban Kész Megbocsátani a hűtlenséget. És a megbánt és elhagyott bűnre nem akar többé emlékezni. Amit Ő Megbocsátott, arra nem hivatkozik, az nem választ el Tőle, „nem gondolok többé vétkeikre" - ígéri (Jer. 31. 34 ). Isten nem felejt, csak nem említi többé. A Biblia minket is erre bátorít. Először is arra, hogy Isten Jótetteit, Csodáit ne feledjük el. „...ne feledd el, mennyi Jót tett veled!" (Zsolt. 103. 2 ) Tartsa frissen a Hálaadásunkat és Istent Magasztaló imáinkat az emlékezés! Ez egyben bátorít arra, hogy Bízzuk Rá nyugodtan a jövőnket is. Felejtsünk el viszont minden ellenünk elkövetett bűnt! Ezeket a tartozásokat el lehet engedni, ahogyan Isten is eltörölte az ellenünk szóló adóslevelet, amikor Jézus Meghalt értünk (Kol. 2. 14 ). A megbocsátott, elrendezett vétkeket pedig nem szabad többé felemlegetni, családon belül sem, ahogyan Isten is a tenger mélyére veti a mi megbánt vétkeinket."
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #6616 Dátum: 2017 Augusztus 13, 10:45:20 »
„Cseri Kálmán
A Kegyelem Harmatja"

„08.13 Kinek az életét éled?

„...Én odaadom az Életemet, hogy aztán újra visszavegyem."
(Ján. 10. 17 )

Valaki ezt mondta: elköltöztem otthonról, végre a magam életét akarom élni - s otthagyta a családját, sok problémát hagyva maga mögött. Másvalaki: nekem túl nagy megkötöttség a házasság, kiszálltam, a magam életét akarom élni, hetente egyszer találkozom a gyerekekkel, s nekem ez így jó. Mindnyájan úgy születünk, hogy önmagunkat szeretjük a legjobban, s másoktól is azt várjuk, hogy szeressenek bennünket. S amikor valaki rádöbben, hogy másokat szeretni csak önmagunk rovására lehet, akkor megriad. Senki sem akarja feláldozni magát, hanem a házasságban is azt várja, hogy őt dédelgessék. S ha ez kölcsönös, mindketten egyedül maradnak. Milyen messze van ettől Jézus programja: „Én odaadom az Életemet, senki sem veszi el, Én Magamtól adom oda!" S annak, hogy Ő oda Áldozta az Életét, az lett a Gyümölcse, hogy sokunknak jut Belőle, s Ő sem lett szegényebb. Aki másokért felelősséget vállalt, úgy is rákényszerül arra, hogy Áldozatot hozzon. S aki ez ellen tiltakozik, sose lesz boldog. Mert mások boldogságának a romjain nem épülhet fel senkinek a boldog élete. De ha valaki Jézus Rendelkezésére bocsátja a maga életét (megtagadja magát), az megkapja a Jézusét, Amelyet aztán már könnyű a Tőle kapott Szeretettel szétosztani. Ekkor már nem én élem a magam (szegényes, nyomorult, önző) életét, hanem Ő Éli bennem a Magáét, s Hatalmat ad arra, hogy letegyem a sajátomat Örömmel. Aki mindenáron a maga életét akarja élni, abban nem élheti Krisztus a Magáét. Amilyen távol áll tőlünk ez a készség: leteszem az életemet másokért, olyan távol állunk mi Jézustól. Aki ragaszkodik a magáéhoz, el fogja veszíteni. Aki átadja Neki, többet kap helyette: „Örök Életre tartja meg azt" (Ján. 12. 25 )."
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #6617 Dátum: 2017 Augusztus 14, 11:56:56 »
„Cseri Kálmán
A Kegyelem Harmatja"

„08.14 Bemegyek ahhoz

„...az ajtó előtt állok, és zörgetek..." (Jel. 3. 20 )

Jézus három képet tesz ebben az Igében egymás mellé: „íme, az ajtó előtt állok, és zörgetek..." Kitűnik ebből, hogy a mi bezárt életünkön kívül is van még valami. Nem annyi a valóság, amennyit látunk belőle. Ott kívül is van Valaki, Aki engem keres, mert nálam zörget. Sokféleképpen tud jelt adni Önmagáról: kezembe kerül egy Biblia, beszél egy hívő munkatársam Róla, elgondolkozom egy temetés után, egy csalódást követően megkérdezem, mi is az életem értelme... „...ha valaki meghallja a Hangomat, és kinyitja az ajtót..." Ő nem töri ránk az ajtót, ennek a mozzanatnak én vagyok az alanya, az előzőt és a következőt Ő végzi. Mit jelent meghallani a Hangját? Magamra veszem, amit nekem mondott. És mit jelent ajtót nyitni? A Biblia jelképei szerint: bűnt vallani. Az Isten ellen elkövetett vétkeim választanak el tőle (Ézs. 59. 2 ). Amit már bűnnek látok, azt mondjam el Őszintén Istennek, és kérjem bocsánatát! „...bemegyek ahhoz, és vele vacsorálok, ő pedig Énvelem." Nincs más feltétele a Jézussal való összeköltözésnek, csak ez az ajtónyitás. Nem kell teljesíteni semmit, nem kell megfelelni semminek. Az együtt étkezés a legteljesebb összetartozás, Közösség kifejezése volt. Jézus Közösséget vállal velem, és megosztja Javait. Ehhez azonban nem az ajtón keresztül kell beszélgetnünk, mert éppen az együttélés az Új Élet lényege. Az ilyen ember viszont soha többé nem lesz egyedül. Sem ebben a földi életben, sem halála óráján, sem azután. Egyszer majd mi állunk meg Jézus Ajtaja előtt. Behívhat-e akkor mint ismerőst, vagy ezt kell mondania: nem ismerlek titeket, távozzatok?"
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #6618 Dátum: 2017 Augusztus 15, 11:59:05 »
„Cseri Kálmán
A Kegyelem Harmatja"

„08.15 Beteghordozók

„Jézus pedig látva a hitüket, így szólt a bénához: „Fiam,
megbocsáttattak a bűneid." (Márk Ev. 2. 5 )"

Volt egy lebénult ember. Amikor Jézus ott járt abban a városban, négy barátja megfogta, és minden akadályon át Jézushoz vitte őt. Jézus először a bűneit bocsátotta meg, majd meggyógyította. Néhány egyszerű megfigyelés segíthet abban, hogy mi is hasonlót tegyünk. Ezek a barátok szerették a beteget. Ő már kiesett az élet pezsgéséből, magától nem tudott elmenni sehova, inkább csak teher volt, ha gondoskodni kellett róla, de számon tartották, nem voltak közönyösek elesett állapotával szemben. Ugyanakkor hittek Jézusban. Tudták, hogy Hozzá érdemes elvinni, csak Ő segíthet rajta. Jézus az ő hitüket látta, és a másikon könyörült meg. Kihasználták az alkalmas időt. Sem előbb, sem később nem lehetett volna ezt megtenni. Amikor Isten Lelke indít, amikor a másiknak a legjobb, amikor egyáltalán van rá lehetőség, akkor kell segíteni. Összefogtak négyen. Néha nem könnyű ezt megszervezni, de Közösségben mindig könnyebb valakinek a terhét, gondját hordozni. És végül: nem fordultak vissza az akadályok láttán, hanem mindent elkövettek, hogy Jézus segítségét megkapják. Vállalták a nézők esetleges megjegyzéseit is. A farizeusok természetesen háborogtak, hogy Jézus bűnbocsánatot hirdetett. Ő azonban ezt mondta: azt nem lehet látni, hogy valóban megbocsáttattak a bűnei. Pedig ez ugyanolyan valóságosan megtörtént, mint az, hogy meggyógyul - s akkor meggyógyította. Szoktunk-e mi így Jézushoz vinni másokat? Imádkozunk-e azért, aki még nem tud imádkozni, hívjuk-e Igét hallgatni azt, aki nem szokott? Egyáltalán fontos-e nekünk valaki, aki bajban van és tehetetlen? Szeretni az elesetteket, hinni Jézusban, vállalni az Áldozatot is másokért: ez a mai program."
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #6619 Dátum: 2017 Augusztus 16, 10:06:47 »
„Cseri Kálmán
A Kegyelem Harmatja"

„08.16 Nem rója fel

„A Szeretet... nem rója fel a rosszat." (1Kor. 13. 4 - 5 )

Mindnyájunkat érnek sérelmek. Akarva-akaratlanul bántjuk egymást. Olyan ez, mintha egy kis (néha nagyobb) követ dobnánk egymáshoz. Rosszulesik, fáj, esetleg maradandó sérülést is okoz. Hogyan fogadjuk a sértést, bántást? Vannak, akik azonnal visszadobják a követ. Ők nem hagynak megtorlás nélkül semmilyen sérelmet. Általában nagyobbat ütnek vissza, mint amekkorát kaptak, nagyobb kő repül, mint ami őket érte el. És így tartják helyesnek, kölcsönkenyér visszajár, ha megdobnak kővel, dobd vissza mennykővel - mondogatják. A történelem olyan háborúk sora, amelyek gyakran így robbantak ki. A félénkebb, csendesebb emberek elteszik emlékbe ezeket a köveket. Egész gyűjteményük van már, és évek, évtizedek múlva is számon tartják, hogy kitől mit szenvedtek el. Ők nem állnak bosszút, de tartják a haragot, és ez sok keserűséget halmoz fel a szívükben. Gondosan felróják, emlékezetbe vésik a sérelmeket. Mai Igénk azt mondja, van egy harmadik lehetőség is: a Szeretet nem rója fel a rosszat. Van, aki nem dobja vissza, és nem is tartja számon. Miért? Mert nem ér rá, feladata, küldetése van, és tudja, hogy menet közben kap az ember ütéseket, de azokon túl kell tennie magát, fontosabb dolga van, mint a sérelmeivel foglalkozni. Sőt: van, akinek arra is van ereje, hogy a gonoszra Jóval válaszoljon. Neki is fáj, ha megdobták, de telik arra, hogy Jóval viszonozza a rosszat Is. Mentegeti még az ellenségét is. Jézus a Kereszten ezt tette. Az tudja az Ő Példáját követni, aki rádöbbent, hogy ő is megdobálta Jézust, de Ő, őérte is imádkozott, amikor haldoklott. S akinek megbocsáttattak a bűnei, az tud megbocsátani másoknak. Ez nem csupán az értelem belátása, végképp nem az érzelmek feladata, mert lehet, hogy így is fáj a sérelem, ez Akarat döntése. És nagy Felszabaduláshoz és Békességhez vezet."
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #6620 Dátum: 2017 Augusztus 17, 10:09:20 »
„Cseri Kálmán
A Kegyelem Harmatja"

„08.17 A súnémi fiú

„Ekkor Elizeus bement a házba, ahol a fiú holtan
feküdt..., és imádkozott az Úrhoz." (2Kir. 4. 32 - 33 )

Ez a történet arról szól, hogy Isten emberileg reménytelen helyzetben is Tud Segíteni. Az, hogy Ő Mindenható, nem azt jelenti, hogy több lehetősége van, mint nekünk, hanem hogy Neki Minden lehetséges, az is, ami az embereknek lehetetlen. Názáret mellett egy Súném nevű faluban élt egy házaspár, akik mindig nagy szeretettel fogadták Elizeus prófétát. Többször meg is szállt náluk, de soha nem fogadtak el tőle semmit. Amikor Elizeus megtudta milyen nagy bánatuk az, hogy nincs gyermekük, Istentől indíttatva megjövendölte, hogy lesz. Született is egy év múlva egy kisfiúk. Amikor felcseperedett, egyszer rosszul lett és meghalt. Ekkor az édesanya azonnal felkereste Elizeust, és kérte, hogy jöjjön el. Elizeus könyörgött Istenhez, és Ő visszaadta a gyermek életét. Önmagában is tanulságos ez, mert jól szemlélteti Isten Mindenek feletti Hatalmát és gyengéd Szeretetét is. Ugyanakkor a Hit Erejét, amivel egy ember képes elfogadni Isten nagy Tetteit. Ez az anya nem törődött bele gyermeke elvesztésébe. Így gondolkozott: az az Isten, Aki tudott nekünk adni gyermeket, vissza is tudja adni őt, ha Akarja. Elizeus pedig, életre-halálra tudott imádkozni azért, hogy Isten cselekedjék. Az egész emberiséggel ez történt: Isten Életet adott nekünk, amit aztán elveszítettünk, amikor ellene fellázadtunk. De nem kellene ebbe beletörődnünk, Ő Szabadítást is ígért. Sokan azonban csak ímmel - ámmal gondolnak erre, nem úgy, mint a súnémi asszony, aki azonnal kérte a segítséget, és jó helyen kérte, és Hittel kérte azt Istentől. Jézus Krisztus hozta el nekünk ezt az Életet, aki Őbenne hisz, Új Életre támad. Kérjük ezt ilyen Szent Komolysággal, mint Elizeus! Ő ma is Imádságot Meghallgató, Mindenható Isten."
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #6621 Dátum: 2017 Augusztus 18, 08:06:16 »
„Cseri Kálmán
A Kegyelem Harmatja"

„08.18 Dávid ás Góliát

„...az Úr Kezében van a háború, és Ő ad a
kezünkbe benneteket." (1Sám. 17. 47 )

A filiszteusok állandóan támadták Izraelt, mindig újra védekezésre kényszerítették őket. Egyik alkalommal úgy akarták eldönteni a csatát, hogy egy óriás harcosuk, Góliát, párbajra hívott valakit Saul király seregéből. Naponta kétszer kiállt, szidta a sereget és Istenüket, és dicsekedett. A filiszteusoknak sokkal fejlettebb haditechnikájuk volt. Senki nem merte vállalni, hogy megvív vele. Akkor ment oda Dávid, aki élelem-utánpótlást vitt a bátyjainak. Hallotta, hogy Góliát káromolja Istent. Csodálkozott, hogy senki nem áll ki ellene, hiszen Dávid Hite szerint ez a párbaj már eldőlt: aki Istent káromolja, az Vele találja szemben magát, és Isten Ellen nem győzhet. Éppen ezért jelentkezett a viadalra. Túl fiatalnak és gyakorlatlannak találták, de beleegyeztek. Dávid mint pásztorfiú bottal járt és parittyát használt. Góliát gyalázni kezdte őt is, ő azonban kilőtt egy kövecskét, ami a páncélba öltözött óriást ott találta el, ahol a sisakrostély mellett egy kis rés volt a halánték táján. Góliát megszédült, a földre esett, Dávid pedig saját kardjával vágta le a fejét. A filiszteusok megfutamodtak, s évekig nem támadták meg Izraelt. A katonák így látták: Góliát olyan nagy, hogy lehetetlen legyőzni. Dávid így: Góliát olyan nagy, hogy lehetetlen nem eltalálni. Ő nemcsak a látható erőviszonyokkal számolt, hanem számolt Isten Mindenek Feletti Erejével, és számított Rá. Ezt jelenti Hinni. Nem ő akarta legyőzni az óriást, csak azt akarta, hogy derüljön ki: Istent gyalázva nem lehet győztes senki. Merek én így számolni Istennel?"
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #6622 Dátum: 2017 Augusztus 19, 09:07:54 »
„Cseri Kálmán
A Kegyelem Harmatja"

„08.19 Aki a Hit Szemével lát

„És megtudja mindenki a földön, hogy van Isten Izraelben."
(1Sám. 17. 46 )

Dávid és Góliát története nagyon fontos Igazságokra hívja fel a figyelmünket: Aki a Hit Szemével nézi a Valóságot, az a Teljes Valóságot látja. A rettegett óriást azonnal lefokozza: ez egy körülmetéletlen pogány, mi pedig Isten Szövetséges népe vagyunk. Nemcsak a túlerő és a technikai fölény számít, hanem hogy kinek az oldalán van Isten! Aki látja Isten páratlan Nagyságát, az nem kerül a félelem igézetébe. Saul seregét az jellemezte, hogy „megrettentek és igen féltek". Ez már fél vereség. Ők csak Góliát méreteit és fegyverzetét látták, Dávid viszont elmondta neki: „Te karddal, lándzsával és dárdával jössz ellenem, de én a seregek Urának, Izrael csapatai Istenének a Nevében megyek ellened, Akit te kicsúfoltál. Még ma kezembe ad az Úr..." Mivel így bízik Istenben, ezért mer a hívő ember más eszközökkel harcolni. Dávid egyszerű parittyával, amit azonban Isten irányít majd. És az ilyen ember jobban bírja idegekkel is. A Győzelemhez vezető legbiztosabb Út Isten Nevének Komolyan vétele. A bukáshoz vezető út: Isten Nevének gyalázása. Dávid emlékezett arra, hogyan szabadította meg őt Isten már a vadállatok karmai közül is. Ezzel a nagy Hittel bírja az ember a magányt is - milyen egyedül van ott, még a testvérei is csak csúfolják! Akinek azonban Istennel ilyen Közössége van, az soha nem lesz magányos. Még ő bátorítja a királyt és a harcosokat: „Senki se csüggedjen el emiatt, elmegy a te szolgád, és megvív ezzel a filiszteussal." Merünk-e mi hasonló éles helyzetekben ilyen életveszélyesen is Bízni Istenben? Nem a szerencsében vagy a magunk rátermettségében, hanem a Személyes, Élő Istenben, Akiről sok mindent tudunk, s Akinek a szabadítására hittel várunk. Aki valóban bízik Benne, azt Ő nem hagyja megszégyenülni."
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #6623 Dátum: 2017 Augusztus 20, 10:01:50 »
„Cseri Kálmán
A Kegyelem Harmatja"

„08.20 Az állam

„Minden lélek engedelmeskedjék a felettes hatalmaknak...,
mert Isten szolgája az a te javadra." (Róm. 13.1, 4 )

Amikor az ország az államalapításra emlékezik, akkor jó, ha megnézzük, mit tanít a Szentírás az államról, a hatóságról, a hatalomról, a felsőségnek való engedelmességről. A Biblia szerint az állam léte Isten Gondviselő Szeretetében gyökerezik. Isten adott hatalmat a hatóság kezébe, hogy a rosszat fékezze, és a jót védje, erősítse. Sajnos ez is a bűneset miatt vált szükségessé, mert amikor az emberek fellázadtak Isten Ellen, egymásnak is ellenségévé lettek. Az elszabadult bűn fékezésére, az Igazság valamelyest érvényesítésére jött létre az állam. Az önkényes önbíráskodás, az ököljog lehetetlenné tenné az emberi együttélést. Ennek érdekében viszont kénytelen néha erőszakot is alkalmazni. „Nem ok nélkül viseli a kardot" - írja tovább Alapigénk. A hatalmat azonban mindenkinek Isten Iránti Felelősséggel kell használnia, mert Ő adja azt. Ezért kell a hatóságnak engedelmeskednünk. Viszont ha a hatóság nem arra használja a hatalmát, amire kapta, Isten visszaveszi tőle, és megítéli. Sem a totális állam, sem a népszuverenitás nem Istentől adott rend. A nép szava nem Isten szava. A hívő ember feladata az, hogy engedelmeskedjék a hatóságnak mint Istentől rendelt felsőségnek, imádkozzék a hatalmon levőkért (1Tim 2. 1 - 3! ), ha pedig a hatóság Isten Parancsaival ellenkező utasítást ad, akkor merje mondani: Istennek kell inkább engedelmeskednünk, mint az embereknek (ApCsel. 5. 29 ). A keresztény ember Istentől kapott Hatalmával a családban és a munkahelyén is felelősen Él, nem hatalmaskodik, nem nézi tétlenül a bűn rombolását, hanem tevékenyen részt vesz a Jó előmozdításában. Mindebből következik az egymás iránti Szeretet és tisztelet, a ránk bízottakról való gondoskodás, a közös értékek védelme - egyszóval az Isten Előtti Felelősséggel folytatott Élet. Legyek én is Isten szolgája Jézus Krisztusban, a mások javára!"
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #6624 Dátum: 2017 Augusztus 21, 11:27:13 »
„Cseri Kálmán
A Kegyelem Harmatja"

„08.21 Testvér vagy vetélytárs?

„Ó, mily szép és gyönyörűséges, ha a testvérek
Egyetértésben élnek!... Csak oda küld az Úr Áldást
és Életet mindenkor." (Zsolt. 133. 1. 3b.)

Áldást és Életet csak Istentől kaphatunk mindnyájan. A feltétele azonban az, ha Egyetértésben élünk. Miért nehéz a testvéreknek így élniük? Egyrészt mert a testvérét nem maga választja meg az ember, hanem kapja. Másrészt mert ahelyett, hogy saját érdekünkben is egyetértésben élnénk, vetélytársnak tekintjük egymást. Mikor kezdődött ez? Amikor az első ember szembefordult Istennel, azonnal szembehelyezkedett embertársával is. Az első házaspár egymást vádolja, az első gyermekük agyonüti az öccsét. Nem tudunk egyetérteni, mert mindnyájan ugyanazt akarjuk: minél többet birtokolni, és uralkodni egymáson. Az emberi együttélés: királyok párbaja. Az egyetértés akadálya, hogy úgy érezzük, a másik tartozik nekünk. Állandóan követelünk valamit. A nemzetek területet követelnek egymástól, a házastársak egy kis figyelmességet, törődést, gyengédséget, egymás testét, pénzét. Várunk elismerést, hogy vegyék észre, mit teszünk egymásért. Számon tartjuk mások adósságát, s közben nő a keserűség a szívünkben, egyre messzebb kerülünk egymástól, sőt egyre inkább szembekerülünk egymással. És elmarad az Áldás, és egyre szegényebb lesz az élet. Mi a megoldás? Ha a baj oka az Istentől való elszakadás volt, akkor vissza kellene találnunk Hozzá. Jézus Krisztus lehetővé tette ezt. Isten nem követel tőlünk semmit, mert Jézus kifizette az adósságunkat. Aki ezt a szíve mélyéig átéli, és Hittel komolyan veszi, felszabadul arra, hogy megadja másoknak, amivel tartozik, és ne követelje senkitől az adósságát. Az ilyen ember lelkileg gazdag lesz arra, hogy adjon és elengedjen. Ő érzi magát adósnak, aki tartozik: Istennek Hálával, testvéreinek Szeretettel. Akinek Atyja lesz Isten, annak testvére lesz a másik ember."
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #6625 Dátum: 2017 Augusztus 22, 07:30:38 »
„Cseri Kálmán
A Kegyelem Harmatja"

„08.22 Egészen közel az Úrhoz

„...ők Hozzám járulhatnak,
hogy a Szent szolgálatot
végezzék." (Ez. 44. 15 )

A legtöbben igyekszünk jól elvégezni napi munkánkat, gondoskodunk családunkról, magunkról, gyűjtünk új szakmai ismereteket, törekszünk fejlődni, gyarapodni minden téren. Vannak, akik eközben nyitva tartják a szemüket, észreveszik, ha közelükben valaki segítségre szorul, és szívesen támogatnak, tanítanak, vigasztalnak másokat. Készek sok jótettre. A hívők közül sokan végeznek valamilyen munkát a gyülekezetben, amelynek tagjai. Szabadidejük jó részét azzal töltik, hogy ott segítsenek fizikai munkában, lelki szolgálatban, szeretetszolgálatban. A pénzükkel, autójukkal, erejükkel, különböző képességeikkel Istennek szolgálnak. Mai Igénk azonban arról szól, hogy van valami, ami még ennél is több. Olyan szolgálat, ami kiváltság, amit Isten csak azoknak enged meg, akik minden helyzetben Hűek voltak Hozzá. Ezékiel idejében a papság egy része is beleesett a bálványimádás bűnébe, de voltak, akik nem engedtek a csábításnak, Ragaszkodtak az Úrhoz. A szentélybe, a Vele való legszorosabb Lelki Közösségbe csak ezeket engedte be Isten. Különös tennivalójuk ott nem is volt, csak bemutatták a közvetlenül Istennek szóló áldozatot, és átélték az Ő Közelségét. Jézus Krisztus lehetővé tette, hogy a Benne hívők, akik az Ő Golgotai Váltsághalála által megtisztultak, eljussanak ide. Amikor meghalt a Kereszten, kettéhasadt a jeruzsálemi templom kárpitja, jelezve, hogy megnyílt az Út a bűnös számára Istenhez. Álljunk meg csendben Isten Előtt, magasztaljuk Őt, emlékezzünk nagy Tetteire, és várjuk, hogy Formáljon minket!"
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #6626 Dátum: 2017 Augusztus 23, 08:34:14 »
„Cseri Kálmán
A Kegyelem Harmatja"

„08.23 Kinek szolgálok?

„Mi pedig, miközben... szemléljük az Úr Dicsőségét
mindnyájan, ugyanarra a Képre formálódunk át az
Úr Lelke által..." (2Kor. 3. 18 )

A Biblia különbséget tesz az Úr Házának való szolgálat és az Úrnak végzett szolgálat között (Ez. 44 ). Az Úr Házának való szolgálat során megjelenik a kísértés, hogy az ember tulajdonképpen önmagának szolgál. Van, aki alkatánál fogva szeret tevékenykedni, buzgólkodni. Egyfajta kötelességteljesítés ez, a jó lelkiismeret keresése, amiért elismerést, dicséretet is vár. Az Úrnak való szolgálat gyakran rejtett, nem látványos, nem is tud róla senki. Mindig lemondással jár, mert az alatt semmi láthatóan „hasznosat" nem végez a hívő. Ebben a nagyon mozgalmas, tevékeny életben, ami körülvesz minket, idegen és furcsa, ha valaki csak úgy csendben Isten Elé áll, időt szán arra, hogy belsőleg lecsendesedjen, és várja, hogy Isten milyen Gondolatokat ad neki - miközben kiönti a szívét az Úrnak. Aki azonban gyakorolja ezt, tapasztalja, hogy milyen közel kerül eközben az Úrhoz. Szinte felesleges sorolnia a kéréseit (máskor csak azokat szoktuk imádságba foglalni), mert bizonyos lesz abban, hogy Isten Hatalmas, nagyon Szeret, bármit megtehet és megadhat, előre Magasztalhatjuk Őt következő Tetteiért. És közben kap a hívő olyan Lelki Erőt, Világosságot, Békességet, mondanivalót, amivel utána hathatósan szolgálhat mások javára. - De eközben formálódunk mi is erőteljesen. Csendben történik bennünk az, amit Pál apostol a fenti Igében ír le, s amit egy másik helyen így jellemez: kiformálódik bennünk a Krisztus (Gal. 4. 19 ). Megerősödik a bizonyosságunk, hogy Isten gyermekei vagyunk. Ettől fosztja meg magát az, aki soha nem szolgál az Úrnak, mindig csak az Úr Házának."
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #6627 Dátum: 2017 Augusztus 24, 10:17:48 »
„Cseri Kálmán
A Kegyelem Harmatja"

„08.24 Menjen vagy maradjon?

„Amikor Jézus közelébe értek és látták, hogy a megszállott...
felöltözve ül, és eszénél van, félelem fogta el őket."
(Márk Ev. 5. 15 )

Amikor Jézus Isteni Hatalmával megszabadította ezt az ön- és közveszélyes embert az ördögi megszállottságból, Gadara lakói kérni kezdték, hogy távozzék el a határukból. Az előbb még megszállott ember pedig kérlelte Őt, hogy Mellette maradhasson. Mi mit kérünk Jézustól, ha belenyúl az életünkbe: menjen el vagy maradjon velünk Örökre? Mi is történt itt? Volt valaki, aki a sírboltokban lakott, csupaszon szaladgált az egyetlen úton, ami Gadarát a Genezáret-tóval összekötötte, rettegésben tartotta az embereket, megkeserítette minden arra lakó életét, és olyan emberfeletti ereje volt, hogy ha láncokkal megkötözték, azokat is széttépte. Amikor Jézus odament, megszabadította őt ebből az állapotából, de a benne lakó démonok elpusztították a falu disznóinak egy részét. Ezért az ott lakók kérni kezdték Jézust, hogy menjen el onnan. Nem tudtak annyira örülni a Szabadításnak, mint amennyire sajnálták anyagi veszteségüket. Pedig Jézus őket is megszabadította valamitől, amitől szenvedtek, és nem tudtak rajta változtatni. Most már nem kell félniük semmitől, de ahelyett, hogy hoznák Hozzá a többi betegüket is, ahogyan mások tették, elküldik Őt. Bizonyos értelemben mi is ilyen kényszer alatt élünk, mint ez a megszabadított ember. Félelmek, indulatok, hazugság, harag, kényszergondolatok rabságában szenvednek sokan, és nem tud segíteni senki. Jézus Krisztus ebből is ad Szabadulást. De vajon nem sajnáljuk-e a „disznóinkat", amelyek közben esetleg elvesznek? Sok ember jobban ragaszkodik a disznóságaihoz, mint Jézushoz. Pedig Ő Új Életet kínál, saját Igazságának Fehér Ruhájába öltöztet, és aki Benne hisz, Igazán Emberré válik, és Vele marad Mindörökre."
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #6628 Dátum: 2017 Augusztus 25, 07:23:29 »
„Cseri Kálmán
A Kegyelem Harmatja"

„08. 25 Élni fog Benne minden

„Élni fog Benne minden, ahová csak eljut a patak."
(Ez. 47. 9 )

Amikor ez a prófécia elhangzott, Isten népe a babiloni fogságban volt. Már több évtized eltelt, sokan nem is remélték, hogy még egyszer látják Jeruzsálemet, és felépül a templom. Isten ekkor Ezékiel prófétán keresztül azzal vigasztalta a népet, hogy pontosan leírta nekik, milyen lesz az új templom. Ezékiel látomásának a végén látta ezt: a templom küszöbe alól víz folyt ki, ami egyre mélyülő folyóvá duzzadt, s ahova csak eljutott, ott Élet támadt. Még a Holt-tenger is tele lett halakkal, a folyó partján pedig olyan gyümölcsfák nőttek, amelyek havonta teremtek gyümölcsöt, leveleik pedig orvosságul szolgáltak. Mit jelent ez a képes beszéd? A templom mindig Isten Jelenlétére utal. A víz a csapadékban szegény Palesztinában az Élet jelképe lett. A folyó víz, Élő Víz, Isten Igéjét jelenti. A templomból kiáradó Ige termékennyé teszi a pusztaságot is, Életet támaszt a halál helyén, nyomában gyümölcs terem ott, ahol semmi nem volt. Gazdag, bővölködő Élet lesz ott, ahova Isten Igéje eljut. Ahol azonban nincs számára hely, ott „a pocsolyák nem gyógyulnak meg, sósak maradnak". Jézus Krisztus azt mondta Önmagáról: a templomnál Nagyobb van itt. Valamint ezt: Én vagyok az Élet. Azért jöttem, hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek (Ján. 10. 10 ). Ő olyan Vizet kínál, Ami végleg eloltja a benne hívő Életszomját, sőt átfolyik rajta, és másokat is megelégít (Ján. 4. 14 ). Csodálatos látni ma is, hogy aki hallgatja és magába fogadja Isten Igéjét, annak hogyan változik meg az Élete. Valóban Gyümölcsök jelennek meg rajta: Szeretet, Öröm, Türelem, Jóság... (Gal. 5. 22 ). A halál állapotából emel ki Isten az Ő Igéjével, és Örök Életet ad."
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #6629 Dátum: 2017 Augusztus 26, 09:02:41 »
„Cseri Kálmán
A Kegyelem Harmatja"

„08. 26 Egyre mélyülő Patak

„...lemért ezer könyököt, és átvezetett a vízen:
a víz bokáig ért." (Ez. 47. 3 )

Ezékiel látomásában a templomból kifolyó Víz egyre mélyül. Mit jelent ez? Először a Víz bokáig ér. A mezítláb vagy saruban járó emberek lába hamar bepiszkolódott, leggyakrabban lábmosásra volt szükségük. Jézus is ezt mondta: akit az Újjászületés Fürdője megtisztított, annak is szüksége van Lábmosásra. Vagyis aki az Ő tanítványa lett, az is rászorul a naponkénti bűnbánatra és bocsánatra, a Lelki Tisztálkodásra. Ötszáz méterrel lejjebb a víz térdig ért. A bűnbocsánatot kapott hívő Közösségbe kerül Istennel, és megtanul Vele Imádságos párbeszédben Élni. Megtanulja Istent önmagát megalázva, térden állva imádni. Az ilyen ember már nem a saját akarata teljesülésére vágyik, hanem ezt kéri: „taníts Akaratod Teljesítésére, mert Te vagy Istenem" (Zsolt. 143. 10 ). A harmadik fokozat, amikor derékig áll a Vízben a próféta. így már Erős a folyó sodra, keményebben kell ellenállni minden kísértésnek. A derék egyrészt az Erő jelképe (derekasan helytáll valaki), másrészt a termékenységre emlékeztet: az érett hívőnek már vannak Lelki gyermekei, másokat is Istenhez vezet. Kissé lejjebb pedig annyira megnőtt a Víz, hogy úszni kellett volna benne, nem lehetett átgázolni rajta. Itt már rá kell feküdni a Vízre, és teljes Bizalommal engedni, hogy megtartson és vigyen. Ezt nevezi a Biblia Hitben járásnak. Már nem éri a lábam a földet, de egy másik Valóság tart és visz: a Víz, Isten Kegyelme. Én pedig hagyom, hogy vigyen, és arra használjon, amire Akar. Az Istennel való Közösség mélyülésének, a Hitben való növekedésnek, a Lelki érésnek szép képe ez. Én hol tartok ezen az Úton?"
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.