Szerző Téma: Napi lelki morzsák  (Megtekintve 814406 alkalommal)

0 Felhasználó és 11 vendég van a témában

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #6750 Dátum: 2017 December 26, 13:21:36 »
„Cseri Kálmán
A Kegyelem Harmatja"

„12. 26 A bölcsek útja

„Amikor Jézus megszületett a júdeai Betlehemben...,
íme, bölcsek érkeztek napkeletről Jeruzsálembe..."
(Mát. 2. 1 )

Az ötödik századtól terjedt el az a legenda, hogy három király látogatta meg a kis Jézust Betlehemben. A Biblia híradása nem szól arról, hogy hányan mentek, csak az derül ki, hogy olyan csillagászattal is foglalkozó tudósok voltak, akik feltehetően Babilonból indultak el, ahol a fogság után ott maradt zsidóktól hallhattak arról, hogy jön majd egy nagy Király, Aki Isteni Teljhatalommal cselekszik. S amikor a Jupiter (királycsillag) és a Szaturnusz (Izrael csillaga) ritka együttállása bekövetkezett, nekik ez azt jelentette, hogy Izraelben megszületett ez a nagy Király. Elmentek hát, hogy hódoljanak Előtte. Így kapcsolódik össze a hallott Ige az ember sajátos gondolkozásmódjával, így beszél Isten mindenkivel a neki érthető nyelven. Útjuknak három szakasza volt: Először a hazájuktól Jeruzsálemig. Nagyon messziről indultak el: térben több ezer kilométerről, szellemileg pedig a komor végzethittől. Akit azonban Isten Szeretete vonzani kezd, az bármilyen messzeségből el fog jutni Hozzá. Akkor is, ha nem kapott vallásos nevelést, s akkor is, ha erkölcsileg mélyre került közben. Másodszor Jeruzsálemből Betlehemig. Megérkezve a fővárosba a királytól kértek tájékoztatást. Nem tudták, hogy Heródes betegesen féltékeny, s egy új Király születésének híre őt is, az embereket is félelemmel tölti el. A szakemberek megkeresik Mikeás könyvében: a Messiásnak Betlehemben kell megszületnie. Az nyolc - tíz kilométerre van Jeruzsálemtől, de nem kíséri el őket senki. Ez nagy csalódás lehetett, de elindultak oda, megtalálták a Gyermek Jézust. Nagy Örömmel örvendeztek, és ajándékaikat átadva imádták Őt. Istenem, segíts végigjárni azt az Utat, amin a Te Szereteted indított el Jézushoz!"
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #6751 Dátum: 2017 December 27, 09:42:31 »
„Cseri Kálmán
A Kegyelem Harmatja"

„12. 27 Csak vezess, Uram, végig!

„Mivel azonban Kijelentést kaptak...,
más úton tértek vissza hazájukba."
(Mát 2. 12 )

A napkeleti bölcseknek nagy csalódást jelenthetett, hogy az ország első embere nem is tud arról a nagy eseményről, ami miatt ők több ezer kilométert megtettek. Az írástudóknak akkor kell keresgélniük a szent könyvekben, s miután megtalálták a választ, nem indulnak el örömmel velük együtt, hanem csak útnak indítják őket. Ilyen csalódást ma is átélhetnek Istent kereső emberek, mert képmutatók és tudatlanok a vallásosok között is vannak. De sose akadjunk el náluk, mert ez a szomorú tény semmit nem változtat azon, hogy mindnyájunknak csak Jézus Krisztus tud segíteni, de Ő tud, és érdemes egészen Őhozzá elmenni. Semmilyen csalódás miatt ne álljunk meg, és ne forduljunk vissza! Mindenkit Ő vonz és vár, és nagy örömük a bölcseknek is Betlehemben lett, amikor Istennek kijáró tisztelettel imádták Jézust. Ez a magyarázata annak, hogy útjuk harmadik szakasza egészen más volt, mint az előzők. Itt már közvetlenül kaptak Kijelentést Istentől, és meg is értették azt. „...más úton tértek vissza hazájukba." Aki eljut egészen Jézushoz, az előtt megnyílik a Menny, kapcsolatba kerül Istennel, és másként folytatódik az Élete. Megváltozik a gondolkozása, felismeri, hogy más utak is vannak, mint amelyeket addig ismert. Megtanulja, hogy az emberek szívéhez a legeredményesebb Út a Szeretet. Hogy lehet tisztán is élni. Nem ez a legrövidebb Út a meggazdagodáshoz, de ez a legbiztosabb Út a Békességhez és Boldogsághoz. Nagy Kegyelem, hogy Isten indítására elindulhatunk a magunk pogányságából Krisztushoz. Nagy Kegyelem, hogy ha valami miatt elakadunk az Úton, vissza lehet Rá térni, lehet folytatni. Nagy Kegyelem, ha Isten végigvezet Rajta, és átformál, más emberként mehetünk vissza a mieink közé. Úgy, mint akiket már Krisztus visz, s akik Krisztust visszük."
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #6752 Dátum: 2017 December 27, 11:12:53 »
„Keressétek az Urat, amíg Megtalálható, hívjátok
segítségül Őt, amíg Közel van! Hagyja el a gonosz
az útját, és a bűnös ember a gondolatait! Térjen az
Úrhoz, a mi Istenünkhöz, és Ő könyörül rajta, mert Ő
Bőkezű a Megbocsátásban." (Ézs. 55. 6 - 7 )
„Az Igazi Világosság (Jézus Krisztus ), Amely megvilágosít
minden embert, már eljött a világba. Ő a világban volt,
és a világ Általa lett, de a világ nem ismerte meg Őt.
Az övéi közé jött, azonban az övéi nem fogadták be Őt.
De mindazoknak, akik befogadták Őt, akik hisznek az Ő
Nevében, Hatalmat adott, hogy Isten gyermekeivé legyenek,
akik nem vérből, sem a test akaratából, sem a férfiú indulatából,
hanem Istentől születtek. Az Ige Testté lett, és közöttünk lakozott,
és láttuk az Ő Dicsőségét, mint az Atya Egyszülöttjének Dicsőségét,
Aki Teljes volt Kegyelemmel és Igazsággal." (Ján. 1. 9 - 14 )
„Ha elfogadjuk az emberek bizonyságtételét, az Isten
Bizonyságtétele nagyobb, mert ez Isten Bizonyságtétele, Amellyel
Bizonyságot tett a Fiáról: aki hisz Isten Fiában, az magában
hordozza a Bizonyságtételt. Aki nem hisz Istennek, hazuggá tette
Őt, mert nem hitt Abban a Bizonyságtételben, Amellyel Isten
Bizonyságot tett az Ő Fiáról. És ez az a Bizonyságtétel, hogy Isten
Örök Életet adott nekünk, és ez az Élet az ő Fiában van. Akié a Fiú,
azé az Élet, akiben nincs meg Isten Fia, az Élet sincs meg abban.
Ezeket írtam, hogy tudjátok: nektek, akik hisztek az Isten Fiának
Nevében, Örök Életetek van!" (1Ján. 5. 9 - 13 )
Ezekkel az Igékkel kívánunk mindenkinek aki ezt olvassa,
Kegyelemben, Szeretetben, Békében és egészségben gazdag,
Áldott Új Esztendőt, Közösségben Hű Urunkkal, Jézus Krisztussal!
Szeretettel Gyöngyi és András.
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #6753 Dátum: 2017 December 28, 09:10:55 »
„Cseri Kálmán
A Kegyelem Harmatja"

„12. 28 Megszabott Idő

„Mindennek megszabott Ideje van,
megvan az Ideje minden dolognak
az ég alatt." (Préd. 3. 1 )

Így az év vége felé óhatatlanul gondolkozunk az időről. Mi az, mennyi van belőle, mire kapjuk, kapunk - e még és mennyit? Az a határ, amelyet az évek közt vonunk, mesterséges, de ha kiértékelünk egy ilyen szakaszt, segíthet abban, hogy a következőt - ha még kapunk - helyesebben töltsük el. A Biblia azt tanítja, hogy az idő Istené. Ő ajándékoz nekünk mindennap újabb 24 órát. Kérdés, hogy arra használjuk - e, amire adta! Mulasztás akkor történik, ha nem arra használjuk. Időzavarba az kerül, aki tanulás helyett cseverészik, alvás helyett szórakozik stb. Az idő helytelen felhasználása vagy eltékozlása vezet a sietéshez és a siettetéshez - amikor nincs türelmünk kivárni a dolgok természetes menetét. A kapkodás pedig felszínessé tesz, az ilyen ember több hibát vét, selejtet termel, balesetet okozhat. Feleslegesen kimeríti magát, és veszélyeztet másokat is. Aztán néha az igazán fontos dolgokat hagyjuk el, hogy elintézzük azt, ami sürget. Így károsodik az Istennel és az egymással való Közösségünk. A hívő ember hálásan látja, hogy Isten milyen Bölcsen időzíti életünkben az eseményeket. Aki figyelmesen ügyel Őrá, nem hamarkodik el semmit, és nem késik le semmiről. Jézus földi Élete gyönyörű példa erre. Mivel valóban Ő szabja meg mindennek az idejét, ezért Isten nélkül rohanás, kapkodás, mulasztások vádja és folyamatos elégedetlenség kísér, Istenre figyelve pedig ugyanannyi idő alatt sokkal többet el lehet végezni, így is kell dolgozni keményen, de marad ereje az embernek, Öröme lesz közben, a végén pedig Hála és Békesség van a szívében."
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #6754 Dátum: 2017 December 29, 08:28:12 »
„Cseri Kálmán
A Kegyelem Harmatja"

„12. 29 Idő és Örökkévalóság

„Tudjuk pedig, hogy ha földi sátorunk összeomlik,
van Istentől készített Hajlékunk..., Örökkévaló Mennyei
Házunk." (2Kor. 5. 1 )

A filozófusok írnak az idő aszimmetriájáról, vagyis arról, hogy megfordíthatatlanul egy irányba halad. Mérni tudjuk, de megállítani és visszahozni nem. Megszoktuk, hogy egyik pillanat követi a másikat, egyik esztendő jön a másik után, de ritkán gondolunk arra, hogy eljön majd egy pillanat, ami után nem következik másik, mert vége szakad az időnek, és beletorkollik az Örökkévalóságba, mint folyók az óceánba. A folyókat is csak a torkolatig tudjuk mérni. És mi lesz utána? A sátán arra törekszik, hogy ne gondoljunk a jövőre, csak a pillanatra figyeljünk, hogy most jól érezzük magunkat. Isten azonban messzebbre enged látni. Mert van, ami elmúlik, de van, ami megmarad. Van, ami összeomlik, és van, ami Örökkévaló. Igénk az emberi testet és ezt a földi életet sátorhoz hasonlítja, amely ideiglenes tartózkodási hely. Ez azonban egyszer összeomlik, s belépünk az Örökkévalóságba, Amelynek nem lesz vége. Ott kétféle állapot létezik: Istennel az Örök Élet, Isten nélkül az Örök szenvedés amiatt, hogy itt nem hittünk Benne. Ezt a tényt nem szabad elködösíteni. Hol töltjük az Örökkévalóságot - ez minden ember számára a legfontosabb kérdés. Fontosabb, mint az, hogyan sikerül egy napunk vagy egy vállalkozásunk. Ne feledjük, hogy minden itteni tettünknek Örökkévaló Következménye van! A jelenünkkel alapozzuk meg a jövőnket. És Isten megtanítja a Benne hívőket már itt mindent az Örökkévalóság nézőpontjából értékelni. Aki ezt gyakorolja, tudja, hogy nem az a fontos igazán, hogy ki mit szól hozzá, hanem hogy Istennek kedves-e egy tettünk. Nem az dönt, hogy van-e kedvem valamihez, hanem hogy most annak az ideje van-e, s az fontos-e másnak. Az ilyen ember könnyedén átlép az őt ért sérelmeken, de fontos lesz neki mások Üdvössége. Itt áll két lábbal a földön, de Mennyei Normákhoz igazodik. Jellemez - e ez engemet?"
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #6755 Dátum: 2017 December 30, 08:48:44 »
„Cseri Kálmán
A Kegyelem Harmatja"

„12. 30 Emlékezés és Magasztalás

„Ezért magasztallak, Uram..., Zsoltárt éneklek Nevednek."
(2Sám. 22. 50 )

Élete alkonyán Dávid király visszatekintett a megtett útra, számba vette és értékelte élete eseményeit, és megtelt a szíve Hálával. Ezt egy hosszú imádságban tárta Isten Elé, amelyben többször idézte a 18. Zsoltárt is. Ennek az évnek az alkonyán hasznos lehet visszaemlékezni nekünk is, és Isten Előtti Világosságban értékelni az eseményeket. Dávidnak sok minden eszébe jutott: évekig tartó menekülése Saul király féltékeny haragja elől, a filiszteusokkal való örökös hadakozása, győzelmek és vereségek, fia lázadása, külső ellenségek és belső bajkeverők, saját bűnei... De nem a maga sérelmeit és hőstetteit sorolja, hanem Isten Kegyelmes Tetteit. Ő védte meg Dávidot sok veszélyes helyzetben (Pajzsa volt neki ), Ő futamította meg ellenségeit (nem Dávid ), Ő adott gondolatokat, helyes döntéseket, fizikai erőt, bűneire bocsánatot. „Megmentettél lázadó népemtől..." „Ő tanítja kezemet a harcra..." Ő, Ő, Ő... Hogyan emlékezünk az elmúló év eseményeire, és mi következik az emlékezésünkből? Követjük-e Dávid kezét, aki felfelé mutatott, meglátta az események mögött a Hatalmas és Kegyelmes Istent, és magasztalta Őt? Sok minden történt velünk is. Történt-e valami fontos változás bennünk? Isten Kezéből tudjuk-e fogadni az Áldásokat és a veszteségeket is? Hisszük-e, hogy azoknak, akik Őt szeretik, valóban minden a Javukat szolgálja (Róm 8. 28 )? Olvassuk el ezt a hosszú imádságot (2Sám 22 ), és egészítsük ki a magunkéval! Isten megtölti közben a szívünket Hálával és Békességgel. Ez lesz szép lezárása ennek az esztendőnek."
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #6756 Dátum: 2017 December 31, 09:54:22 »
„Cseri Kálmán
A Kegyelem Harmatja"

„12. 31 Kinek a Keze tette?

„Ne gondolkodj tehát így: az én erőm és hatalmas
kezem szerezte nekem ezt a gazdagságot!"
(5Móz. 8. 17 )

Hogyan értékeljük ennek az évnek az eseményeit? Van, aki dicsekszik: ezzel a két kezemmel szereztem mindent. Van, aki panaszkodik: miért próbált engem Isten, miért nehezedett rám a Keze? S van, aki panaszkodva dicsekszik. Isten ezt mondja: ne gondolkozz így, mert ez felszínes és hamis megállapítás! Hiszen már az is Isten Ajándéka volt, hogy adott neked két munkáskezet, adott munkát, a munkádra Áldást. Isten sorolja a népnek: Kinek a Keze szabadított ki Egyiptomból, Ki választotta ketté a tengert, Ki táplált éveken át a pusztában, Ki vezetett el az ígéret földjének a határához? Egyedül Isten Hatalmas Keze. Aki ezt nem látja, hamisan ítéli meg a múltat. A jót magának tulajdonítja, a rossz miatt Istent vádolja. Nem látja, hogy minden jót Istentől kapott ajándékba, s Isten még a próbákat is a nép javára használta fel. A Biblia azt írja, hogy még a jó cselekedeteket is Isten készíti el nekünk, hogy azokat megtehessük. Egyedül Őt illeti a Dicsőség. Aki ezt nem látja, árt magának a jelenben. Mert aki magának tulajdonítja azt, amit Isten Tett érte, az meglopja az Urat, és így szembehelyezkedik Vele. Az pedig életveszélyes Isten népe számára, ha a világ sok fenyegetése közt kiszolgáltatottá válik, és Istent is ellenségévé teszi. Ezzel veszélyezteti az ilyen ember a jövőjét is. Mert aki magában bízik, azt magára hagyja az Úr, nem számíthat az Ő Védelmére és további Ajándékaira. Mi hát a helyes magatartás az év utolsó napján? Őszinte bűnbánat minden hitetlenségünk, dicsekedésünk, önhittségünk miatt. Buzgó hálaadás Isten sok meg nem érdemelt Ajándékáért. És annak megvallása, hogy nem a mi kezünk erejében bízunk, hanem egyedül Jézus Krisztus érettünk is átszögezett Kezének Érdemében és Irgalmában."
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #6757 Dátum: 2018 Január 01, 12:02:33 »
Cseri Kálmán
A Kegyelem Harmatja"

„01. 01 Aggódás helyett imádkozás

„Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban
és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok
fel kéréseiteket Isten előtt..." (Fil. 4. 6 )

Istentől kapott új évi programunk: ne aggódjatok, hanem imádkozzatok! Nem tudjuk, mit hoz a jövő, és olyan sok rosszat kellett már tapasztalnunk. Ez könnyen aggodalmaskodóvá tesz. Erre gyógyszer a Hittel elmondott imádság. Az aggodalmaskodás gyökere a hitetlenség, az imádkozás tápláló gyökere az Istenbe vetett Bizalom. Az aggodalmaskodás elszívja az energiáinkat, az imádkozás megsokszorozza és mozgósítja azt. Az aggodalmaskodó ember csőlátásban szenved: csak a lehetséges bajokat és nehézségeket látja. Az imádkozónak tágas a horizontja: a láthatatlanokat is komolyan veszi. Az aggodalmaskodó úgy véli, van oka félni. Az imádkozó meg van győződve arról, hogy van oka nem félni. Az aggodalmaskodó csak az ellenségre és önmagára szokott nézni, ezért gyakran eleve lemond a győzelemről. Az imádkozó Istenre figyel, és Szent kíváncsisággal várja: ebben a helyzetben hogyan mutatja meg majd Hatalmát és Szeretetét. Az aggodalmaskodó a holnap gondját is hordozni akarja. Az imádkozó a ma terheit és feladatait viszi, és azokat sem egyedül. Nem az aggodalmaskodó áll a Valóság Talaján, mert ő az elképzelt bajok világában él, ahol egyedül érzi magát. Az imádkozó ember áll a Valóság Talaján, mert miközben számol a látható tényekkel, számol a mindenség Urával is, és számít Rá. Mit jelent imádkozni? Jézus Tanítása szerint: kiönteni a szívünket Istennek, ahogyan egy kisgyermek az apjának, akiről tudja, hogy szereti és bármit képes megtenni érte. Szánjunk időt erre mindennap ebben az évben!"

„Istennel járni, lakozni,
Szent Élettel illatozni,
Igaz Hitben nem habozni:
Jézus Krisztus, taníts,
Taníts imádkozni!"
(Református énekeskönyv)
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #6758 Dátum: 2018 Január 02, 07:41:23 »
„Cseri Kálmán
A Kegyelem Harmatja"

„01. 02 Kihez imádkozunk?

Semmiért se aggódjatok, hanem Imádságban
és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok
fel kéréseiteket Isten Előtt..." (Fil. 4. 6 )

Miért használ a Szentírás két különböző szót - imádságban és könyörgésben - az imádság megjelölésére? Azért, mert két különböző tevékenységről van szó. Az előbbi Isten imádása, az utóbbi kéréseink előterjesztése. Mi általában a másodikkal kezdjük, s olykor ezért marad bennünk a könyörgés után is bizonytalanság. Mit jelent imádni Istent? Megvallani, hogy Kinek ismertük meg Őt. Isten imádása az Ő Egyedülálló Nagyságának a felismerése és elismerése. Erre nem Neki van szüksége, hanem az imádkozó embernek, mert így tudatosítja magában, hogy Kihez imádkozik. Ha ezt komolyan veszi, sokkal könnyebb lesz rábíznia sorsát, gondjait, egész jövőjét Istenre. A Bibliában található imádságokban ez nagyon gyakori. Egy alkalommal például Dávid igencsak szorult helyzetbe került. Mégsem azzal kezdi imádságát, hogy elsorolja kéréseit Istennek, hanem megvallja, Kinek hiszi Őt: „Isten a mi Oltalmunk és Erősségünk, mindig biztos Segítség a nyomorúságban... A Seregek Ura velünk van, Jákób Istene a mi Várunk." (Zsolt. 46 ) És miután megerősödött abban, hogy milyen Hatalmas Az, Akihez ő imádkozhat, hogy milyen nagy kiváltság, hogy Hozzá tartozhat és számíthat Rá, szinte feleslegesnek tartja sorolni a kéréseit. Hiszen Isten látja őt, ismeri helyzetét, s Nála már készen van a Szabadítás. Az ő dolga, hogy csendes hittel várja, hogyan fog segíteni Isten. Ne sajnáljuk az időt arra, hogy újra és újra emlékeztessük magunkat: Kihez is imádkozunk tulajdonképpen. Aki hittel komolyan veszi és nem szégyelli megvallani Isten Nagyságát, annak megnyílik a szíve ez Előtt a Nagy Úr Előtt, és alkalmas lesz elfogadni Ajándékait."

„Imádlak Téged, egyedüli Uramat,
Nem vetem másban én bizodalmamat,
Mikor imádlak, halld meg én szómat,
Írd be Könyvedbe hódolásomat."
(Ráday Pál, II. Rákóczi Ferenc kancellárja)
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #6759 Dátum: 2018 Január 03, 10:50:15 »
„Cseri Kálmán
A Kegyelem Harmatja"

„01. 03 A Hála haszna

„Semmiért se aggódjatok, hanem Imádságban
és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok
fel kéréseiteket Isten Előtt..." (Fil. 4. 6 )

A helyesen imádkozó hívő, Isten imádása után még mindig nem a kéréseit sorolja, hanem Hálát ad: „Hálaadással tárjátok fel kéréseiteket..." Miért van erre szükség? Azért, hogy lássuk, mi mindent kaptunk már eddig Istentől, mi mindent cselekedett Ő a világ teremtésétől máig, milyen gazdagon ajándékozott meg minket is minden érdem nélkül. Aki Hálát ad, az feltekint az ajándékokról az Ajándékozóra. Annak megnyílik a szeme, és tud számolni a Cselekvő Istennel. Annak Isten maga lesz Fontossá, nemcsak ajándékai, s felismeri, hogy az Ajándékozó több, mint ajándékainak összessége. A Hálaadás megerősíti azt a Bizonyosságunkat is, hogy az az Isten, Aki eddig ennyi Jót tett velünk, ezután is meg tud tenni és adni bármit. Hiszen Ő a mi Szerető Atyánk, aki jól tudja, mire van szükségünk, mielőtt kérnénk Tőle (Mát. 6. 8 ). A Hitünket erősíti, ha nem unjuk meg megköszönni újra és újra a legnagyobb Ajándékát, azt, hogy „úgy szerette Isten a világot, hogy Egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem Örök Élete legyen" (Ján. 3. 16 ); ha megköszönjük, hogy „Aki Tulajdon Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért odaadta, hogyne ajándékozna nekünk Vele együtt mindent?" (Róm. 8. 32 ). Egészen másként fogjuk a kéréseinket Isten elé terjeszteni, és egészen más kéréseket fogunk megfogalmazni, ha bővelkedünk a Hálaadásban. Nem véletlenül buzdít a zsoltáros: „Áldjad, lelkem, az Urat, és ne feledd el, mennyi Jót tett veled!" (Zsolt. 103. 2 ) Imádkozzunk ma úgy, hogy csak a köszönetünket mondjuk el Istennek!"
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #6760 Dátum: 2018 Január 04, 08:40:47 »
„Cseri Kálmán
A Kegyelem Harmatja"

„01. 04 Kicsi és nagy kéréseink

„Semmiért se aggódjatok, hanem Imádságban
és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok
fel kéréseiteket Isten Előtt..." (Fil. 4. 6 )

Ha tudatosítottuk magunkban, hogy Kihez imádkozunk, ha Hálát adtunk Isten sok Jótettéért, Amelyeket eddig tapasztaltunk, akkor Elé tárhatjuk kéréseinket. Nincs olyan jelentéktelen ügyünk, ami Neki ne lenne fontos, mert Ő Szerető Atyánk, és nincs olyan nagy kérés, amit ne tudna megadni, mert Mindenható Úr. Aki így ismeri Istent, az azt is el tudja fogadni, ha nem teljesíti a kéréseinket, hiszen Ő jobban tudja, mire van Valóban szükségünk, mint mi magunk. Ha azonban Isten jól tudja, mire van szükségünk, miért kérjük tőle? Azért, hogy mi is megtudjuk, mert gyakran éppen imádkozás közben lesz Világossá a számunkra, hogy kéréseink jók-e. Mindig hasznos, ha előbb mások szükségeit visszük Isten elé, és nem mindjárt a magunkét. Sok Ígéretünk van arra, hogy a másokért elmondott imádság kedves Isten előtt, és meghallgatja azt. Sok esetben nincs is más módunk embereken segíteni, csak közbenjáró imádság által. Az imádság előtt sem a térbeli távolság, sem a másik ember elzárkózása nem jelent akadályt. Másként fogunk beszélni Istenről az embereknek, ha közben Istennek beszélünk róluk imádságban. Még az ellenségeinkkel való kapcsolatunk is megváltozik, ha tudunk imádkozni értük (Mát. 5. 44 ). Józsué harcolt a völgyben az ellenséggel, s a csata kimenetele attól függött, hogy az idős Mózes közben imádkozott a hegyen (2Móz 17. 11 ). Mi gyakran már el is felejtjük, mit kértünk Istentől, de az Ige azt mondja: megvannak a kéréseink Őelőtte (1Ján. 5. 15 ). Jézus Krisztus arra tanít, hogy a könyörgésben állhatatosak legyünk, s hogy tudjuk mindig őszintén így befejezni: „mindazáltal ne úgy legyen, ahogyan én akarom, hanem amint Te" (Mát. 26. 39 )."

„Legyen a Te Akaratod; Ami jó s rendes, Te tudod;
Azért mi akaratunkat Tetszésed szerint hordozzad,
Hogy amit szeretsz: szeressük,
Amit Te gyűlölsz: gyűlöljük."
(XVI. századi német ének nyomán)
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #6761 Dátum: 2018 Január 05, 10:32:34 »
„Cseri Kálmán
A Kegyelem Harmatja"

„01. 05 Isten Békessége

„Isten Békessége, Amely minden értelmet meghalad,
meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat 
Krisztus Jézusban." (Fil. 4. 7 )

Az imádság meghallgatása nem mindig azt jelenti, hogy Isten teljesíti a kéréseinket, hanem hogy az Ő különös Békessége betölti a szívünket. E Békesség oka nem a hívő tudatlansága, mintha nem látná a lehetséges veszélyeket. Inkább az, hogy miközben jól ismeri a Valóságot, ismeri a Mindenható Istent is. Az imádság, mint egy mágnes, Isten közelébe vonzza, s Vele Közösségben mindennek egészen más a súlya. Ebben a Közösségben Védelmet, Biztonságot, Békességet kap a hívő. Dávid nagyon nehéz helyzetbe került, amikor Absolon fellázadt ellene. Menekült egy maroknyi hozzá hű emberrel, a szabad ég alatt aludtak, minden irányból veszedelem leselkedett rájuk, s ő mégis így imádkozott: „Békében fekszem le, és el is alszom, mert csak Te adod meg, Uram, hogy Biztonságban élhessek!" (Zsolt. 4. 9 ) Ez a Békesség valóban minden értelmet meghalad, ez a Békesség az, amit Jézus ígért a Benne hívőknek: „az Én Békességemet adom nektek; de nem úgy adom nektek, ahogyan a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, ne is csüggedjen" (Ján. 14. 27 ). Ez a Békesség az, amikor az embernek - Reményik Sándorral szólva - lehet, hogy „nyugalma nincs, de Békessége van". A helyes imádkozás során egy csere megy végbe az ember szívében: Isten kiveszi belőle a félelmet, szorongást, nyugtalanságot, és adja helyébe az Ő Békességét. Ennek a Békességnek a Gyökere az, hogy Isten „megbékéltetett minket Önmagával Krisztus által", nem tulajdonítván nekünk a vétkeinket (2Kor. 5. 18 - 19 ). Aki ezt Hittel komolyan veszi, a szíve annyira megtelik ezzel a Békességgel, hogy az másokra is kiárad. Istenem, add nekem ezt a Békességet, hogy továbbadhassam másoknak is!"
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #6762 Dátum: 2018 Január 06, 08:08:45 »
„Cseri Kálmán
A Kegyelem Harmatja"

„01. 06 Taposni vagy térdelni

„Az Úr, a te Istened viseli gondját annak a földnek,
állandóan Szemmel tartja azt Istened, az Úr, az év
elejétől az év végéig." (5Móz. 11. 12 )

Így az év elején különösen is sokat jelent nekünk ez az Ígéret. Közeledett a nép az Isten által megígért földhöz, és az Úr emlékeztette őket az Egyiptomban töltött időszakra. Ott lábbal hajtott öntözőberendezésekkel kellett öntözniük, ami nagyon fáradságos volt, Kánaánban azonban „az égből hulló eső vize itatja" majd veteményeiket (10 -11. v ). Mi is bizonyosak lehetünk abban, hogy életünket egész évben Szemmel tartja Istenünk, nem szunnyad el Őrizőnk (Zsolt. 121 ). És tudhatjuk, hogy nemcsak a magunk erőfeszítéseire kell hagyatkoznunk, hanem miközben becsülettel végezzük a munkánkat, számíthatunk Isten Áldására is. Az égből hulló eső mindig ezt jelentette azon a száraz vidéken. Munkánk eredménye tehát nemcsak attól függ, hogy hogyan tapossuk a vízátemelő szerkezetet, hanem attól is, hogy milyen Hittel várjuk a Mennyei Áldást. Figyelmeztetés ez arra, hogy ne pedálozni akarj még jobban, hanem merj többet térdelve imádkozni. Ne a lábadat járd le, hanem térdelj többet Isten Előtt! Ne akarj mindent te magad kitaposni, amire szükséged van, inkább merd Hittel elkérni Istentől! Ne hajtsd magadat még jobban, hanem hajtsd meg magad teljes Bizalommal, mély alázattal Isten Előtt! Tedd meg becsülettel, ami a te dolgod, de fogadd Hittel azt, amit Ő Tett és Tesz érted, Ő kínál neked, s várd Hittel, amit Megígért! Jelenti ez azt is: kevesebbet beszélni a gyermekeinknek, és többet imádkozni értük. Kevesebbet oktatni másokat, de hiteles Életet élni közöttük. Kevesebbet győzködni embereket, de őszintén szeretni mindenkit, személyválogatás nélkül. „Úr Jézus, segíts ilyen Teljes Életet élnem!" ÁMEN"
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #6763 Dátum: 2018 Január 07, 07:56:09 »
„Cseri Kálmán
A Kegyelem Harmatja"

„01. 07 A tartós Öröm Forrása

„Örökké ujjonganak...
Örvendeznek Általad,
akik szeretik Nevedet."
(Zsolt. 5. 12 )

Sokan panaszolják, hogy az öröm nagyon hamar múló ajándék. Tóth Árpád szép verse is erről szól:

„Az Öröm illan, ints neki,
Még visszavillan szép szeme,
Lágy hangja halkuló zene,
S lebbennek szőke tincsei."

Vannak, akik pénzért akarnak örömöt vásárolni, mások átélik, hogy „nevetés közben is fájhat a szív, és az öröm vége is lehet bánat" (Péld. 14. 13 ). Farsang idején időszerű megnéznünk, mit tanít a Biblia az Örömről. Isten azt akarja, hogy a Benne bízók örvendező emberek legyenek. Egyenesen parancsolja is ezt: „örvendezz mindannak a jónak, amit Istened, az Úr ad neked és házad népének" (5Móz. 26. 11 ). Mi azonban gyakran mégis úgy találjuk, hogy semmi okunk az örömre. Dávid, amikor a fenti Zsoltárt imádkozta, nehéz helyzetben volt. Ellenség vette körül, és tudta, hogy bűnei miatt Isten elé sem járulhat. Mégis háromszor egymásután említi, hogy tele van a szíve Örömmel. Miért? „...mert Te nagyon szeretsz engem... tisztellek Téged." Sok gondja, baja van, de az Istennel való szoros lelki Közössége elegendő ok az Örömre. Ebben a Közösségben biztonságban érzi magát támadások közepette is, tapasztalja Isten bűnbocsátó Kegyelmét, és tudja, hogy számíthat Isten Áldására - vagyis arra, hogy érdemein messze felül megad neki minden jót. Tehát Isten Oltalma, Kegyelme és Áldása az ő egyenletes Örömének kiapadhatatlan Forrása. Ezért is keresi ezt a Közösséget imádságban. Nemcsak gondol arra, hogy jó lenne imádkozni, hanem szokatlan, nehéz körülmények között is felkel reggel korán, leborul Isten Előtt, figyel az Ő Szavára, és kiönti Neki szívét (3-4. v. ). Hisszük-e, hogy az el nem múló csendes Öröm Forrása valóban ez az Úrral való meghitt lelki Közösség? S hisszük-e, hogy az Ő bűnbocsátó Kegyelme, minket körülvevő Oltalma, Gondviselő Szeretete elég ahhoz, hogy sok nehézség között is megmaradjon az Örömünk? Gyakoroljuk hát ma is és mindennap: „reggel Eléd készülök, és várlak..." „Figyelj beszédemre, Uram!"

Zsolt. 5.2 - 13.: Uram, figyelmezz szavaimra; értsd meg az én sóhajtásomat! Ügyelj az én kiáltásom szavára, én Királyom és én Istenem; mert én Hozzád imádkozom! Uram, jó reggel hallgasd meg az én szómat; jó reggel készülök Hozzád és vigyázok. Mert nem olyan Isten vagy Te, Aki hamisságban gyönyörködnél; nem lakhat Tenálad gonosz. Nem állhatnak meg Szemeid Előtt a kevélyek, gyűlölsz Te minden bűnt cselekedőt. Elveszted, akik hazugságot szólnak; a vérszopó és álnok embert utálja az Úr. Én pedig a Te Kegyelmed sokaságából Házadba mehetek; leborulok Szent Templomodban a Te félelmedben. Uram, vezess engem a Te Igazságodban az én ellenségeim miatt; egyengesd előttem a Te Utadat! Mert nincsen az ő szájúkban egyenesség, belsejük csupa romlottság; nyitott sír az ő torkuk, nyelvükkel hízelkednek. ... És majd örülnek mindnyájan, akik bíznak Benned; Mindörökké vigadjanak, és Te megoltalmazod őket, és örvendeznek Te Benned, akik szeretik a Te Nevedet. Mert Te, Uram, megáldod az igazat, körülveszed a Te Jóvoltoddal, mint egy Pajzzsal."
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #6764 Dátum: 2018 Január 08, 09:12:40 »
„Cseri Kálmán
A Kegyelem Harmatja"

„01. 08 Minek örüljek?

„...teljes Öröm van Tenálad, Örökké
tart a Gyönyörűség Jobbodon.
(Zsolt. 16. 11 )

Az embert nagyon meg tudja gyötörni, ha döntenie kell és tanácstalan, ha magára marad nehézségei között, ha bizonytalanná válik a jövője, ha úgy érzi, ki van szolgáltatva ismeretlen erőknek, s ha nem tudja, mi lesz vele, amikor meghal. Dávid ebben a Zsoltárban hálát ad Istennek, hogy sokszor kapott már Tőle jó Tanácsot, hogy a hívőkkel mindig megoszthatja gondjait, hogy „Te tartod Kezedben sorsomat", hogy Isten megtanítja őt Élni: „Megismerteted velem az Élet Útját", sőt ha meghal is, Isten közelében fog maradni, Vele szoros Közösségben. Minden helyzetben maga mellett tudhatja Hatalmas és Szerető Urát - ez az oka annak, hogy teljes Öröme van itt és az Örökkévalóságban is. „Ezért örül a szívem, és ujjong a lelkem, testem is biztonságban van." (9. v. ) Ismerjük - e ezt az Örömöt? Ki kap Tanácsot az Úrtól? Aki kér. Ki nem marad egyedül gondjaival? Aki keresi a hívők Közösségét. Ki jár az Élet Útján, ki lehet Boldog mind életében, mind halálában? Aki ismeri és követi Jézust, mert egyedül Ő mondhatta el: Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet, aki hisz Bennem, ha meghal is, Él. Erősödjünk meg a Benne való Hitben ma is!"
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.