Szerző Téma: Napi lelki morzsák  (Megtekintve 820250 alkalommal)

0 Felhasználó és 8 vendég van a témában

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #6900 Dátum: 2018 Május 22, 10:33:50 »
„Cseri Kálmán
A Kegyelem Harmatja"

„05. 22 Dönteni kell

„Ekkor sokan Hittek Benne... A főpapok és
a farizeusok pedig már kiadták a parancsot,
hogy ha valaki megtudja, hol Van, jelentse be,
hogy elfoghassák." (Ján. 11. 45 és 57 )

Lázár feltámasztása olyan egyértelmű Bizonysága volt Jézus Isteni Hatalmának, hogy nem lehetett félremagyarázni. Ezért állásfoglalásra kényszerített mindenkit. A Ján. 11 vége négy csoportot említ:
1. Sokan Hittek Benne a zsidók közül, mert látták, amit Jézus tett. Tettei hitelesítették számukra Szavait, s elfogadták, hogy Istentől jött, az Ő Erejével cselekszik, Valóban Ő az Isten Fia.
2. Mások is látták Jézus Tetteit, mégsem Hittek benne. Miért? Mert „aki nem úgy fogadja az Isten Országát, mint egy kisgyermek, semmiképpen sem megy be Abba" (Márk ev. 10,15 ). Az ismeri fel Krisztus Titkát, aki előlegezi Neki a Bizalmat. Aztán majd Ő Meggyőzi a hívőt, hogy nem tévedett. Merjünk kisgyermekké válni!
3. A hatóság eldöntötte, hogy meg kell Őt ölni. Miért? Hiszen ők is látták Tetteit, s tudták, hogy ezek valóban Messiási Tettek. Igen, de be kellett volna ismerniük, hogy tévedtek Jézus eddigi megítélésében, s erre nem voltak hajlandók. Aki nem akar változni, annak az értelme is zárva marad Jézus Igazsága Előtt. Benne Hinni azt jelenti, hogy nem Őt állítom az én ítélőszékem elé, hanem én állok oda az Ő Igazságának Ítélőszéke Elé.
4. És voltak, akik keresték Jézust. Jöttek a zarándokok Jeruzsálembe, s Vele szerettek volna találkozni. És jönnek messziről ma is emberek, akik szeretnék Őt megismerni, mert sejtik, hogy Benne van Jelen a Mindenható és Kegyelmes Isten, és nekünk Őrá van múlhatatlanul Szükségünk. Csak jó helyen keressék, ahol megtalálható: Igéjében és a Benne Hívők között! Kinek vallom Jézust annak alapján, amit már tudok Róla? „Inkább növekedjetek a Kegyelemben és a mi Urunk, Üdvözítő Jézus Krisztusunk Ismeretében!" (2Pét. 3,18 )"
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #6901 Dátum: 2018 Május 23, 07:40:59 »
„Cseri Kálmán
A Kegyelem Harmatja"

„05. 23 A gabonamag sorsa

„...ha a búzaszem nem esik a földbe,
és nem hal meg, egymaga marad; de
ha meghal, sokszoros termést hoz."
(Ján. 12. 24 )

Ezzel a képpel Jézus a Saját Sorsát szemléltette. De ugyanez illik mindenkire, aki hűségesen követi Őt. El lehet tenni egy búzaszemet a vitrinbe, s akár évszázadok múlva is meglesz, de senkinek semmi haszna belőle. Vagy el lehet vetni a földbe, s akkor elpusztul, de önmaga többszörösét termi, kenyér lesz belőle. Ha félti magát egy hívő, a Hite akkor is megmaradhat, de élete meddő lesz, senkinek semmi haszna belőle. Ám ha kész feláldozni magát, ő maga belepusztul ugyan, de Termékeny, gazdag Élete lesz. Sokan félnek ettől, pedig minden hívő ember életében eljön egy pillanat, amikor döntenie kell, hogy vállalja - e a gabonamag sorsát. Kész - e átadni Isten Rendelkezésére nemcsak sok mindent, hanem Mindent. Kész - e nemcsak szakítani mindennel, amit Isten bűnnek Ítélt az életében, hanem lemondani régi vágyakról, dédelgetett tervekről, nemes célokról is, és azt tenni, amit Isten vár tőle. Az ilyen hívővel Isten közli Önmagát, s olyan Erőt, Mondanivalót, Lelki Gazdagságot kap, amit korábban nem tapasztalt. Minden, ami nem kerül be a földbe, és nem hal meg, ezt akadályozza. Ezért van sok langyos, erőtlen, tétova, meddő életű keresztény. Aki egészen alárendeli magát Krisztus Uralmának, az Istent tudja adni másoknak, és lelki teljesítményeiben mindig felülmúlja önmagát. Ábrahámnak ez a pont Izsák feláldozása volt. Amit aztán nem kívánt tőle Isten, de ki kellett derülnie, hogy fontosabb - e neki az Úr még a fiánál is. Isten általunk végzett munkáját minden akadályozza, ami a régi életünkből való. Miért féltjük azt, ami csak hátráltat küldetésünk útján? Jézus mindig többet ad, mint amit elkér. Adja már itt a Vele való Közösséget, a másoknak gyümölcsöző Életet, s odaát az Ő Mennyei Dicsőségét. Mi az, amihez érdemes ragaszkodnunk ezek helyett?"
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #6902 Dátum: 2018 Május 24, 11:05:45 »
„Cseri Kálmán
A Kegyelem Harmatja"

„05. 24 Odaadom az Életemet

„...nem tekintette zsákmánynak,
hogy Egyenlő Istennel..."
(Fil. 2. 6 )

Hogyan valósult meg Jézus Életében a gabonamag sorsa? Nézzünk meg három Igét! „Mert ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztus Kegyelmét; hogy Gazdag létére Szegénnyé lett értetek, hogy ti az Ő Szegénysége által meggazdagodjatok." (2Kor. 8. 9 ) Milyen Gazdag volt Jézus? Amilyen most: az Övé minden Hatalom, imádják Őt a Mennyei seregek is, vallják, hogy uraknak Ura és királyok Királya. És milyen Szegénnyé lett? Nem volt Fejét hova lehajtania, még utolsó ruhadarabjain is sorsvetéssel osztoztak. De ennek a célja az volt, hogy minket, koldus szegényeket Lelkileg gazdagokká tegyen. Ő, Aki Istennel Egyenlő, rabszolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá Lett, megalázta Magát, és Engedelmeskedett a Kereszthalálig. Ezért fel is Magasztalta Őt Isten mindenek Fölé (Fil. 2. 6 - 11 ). Otthagyta Mennyei Dicsőségét, Magára vette nyomorult emberi testünket, azért, hogy minket a maga Tisztaságában és Dicsőségében részesíthessen. Ő Maga mondta: „Én odaadom az Életemet, hogy aztán újra visszavegyem... Én Magamtól adom oda... ezt a Küldetést kaptam az Én Atyámtól." (Ján. 10. 17 - 18 )  Még azt is vállalta és engedte Jézus, hogy ártatlan, bűn nélküli Életét szörnyű kínzások után kioltsák, azért, hogy nekünk Életünk legyen, sőt bőségben éljünk. Amikor pedig a Gecsemáné-kertben letartóztatták, nem hívott oda „tizenkét sereg angyalnál is többet" - pedig megtehette volna -, mert mindenáron segíteni akart rajtunk, és ezt az Árat Ő fizette meg, maradék nélkül. Jézus nem Magát féltette, hanem minket. Ő meghalt, mint a búzaszem, hogy ennek gyümölcseként a Benne hívők éljenek - már itt és a Mennyben is, Vele, Örökké."
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #6903 Dátum: 2018 Május 25, 06:07:27 »
„Cseri Kálmán
A Kegyelem Harmatja"

„05. 25 Az életnél is fontosabb Küldetés

„...az életem sem drága, csak hogy
elvégezhessem futásomat és azt a
Szolgálatot, Amelyet... kaptam..."
(ApCsel. 20. 24 )

Hogyan valósult meg a búzaszem sorsa Pál apostol életében? Felsorolja fiatalkorának minden értékét, s így folytatja: „azt, ami nekem nyereség volt, kárnak ítéltem a Krisztusért. Sőt most is kárnak ítélek mindent Krisztus Jézus, az én Uram Ismeretének páratlan Nagyságáért." (Fil. 3. 7 - 8 ) Később pedig megjelöli a Célt: „hogy Krisztust megnyerjem." Nem sok mindent, hanem mindent odaadott azért, hogy Krisztus Gazdagsága az övé lehessen, s így legyen mit adnia másoknak. A korinthusiaknak ezt írja: „De mi nem éltünk ezzel a szabadsággal (hogy eltartsák őket ), hanem mindent elviselünk, hogy semmi akadályt ne gördítsünk a Krisztus Evangéliuma Elé." (1Kor. 9. 12 ) Lemond olyan lehetőségről, amivel mindenki más természetes módon él, és amiben semmi rossz nincs, csak azért, hogy minél többekhez eljusson az Életet mentő Evangélium. Vállalja, hogy nehezebb legyen az ő élete, ha ezáltal könnyebb lesz másoké. Ő Örömmel szegényebb marad, ha ezáltal mások élete gazdagodik. Ugyanúgy, ahogyan Krisztus tette. „De én mindezekkel nem gondolok, sőt még az életem sem drága, csak hogy elvégezhessem futásomat és azt a szolgálatot, amelyet az Úr Jézustól azért kaptam, hogy bizonyságot tegyek az Isten Kegyelmének Evangéliumáról." Ő sem a saját életét félti, hanem másokét. Világos Célja van az életének, Amit Jézus tűzött ki eléje. Küldetésben jár, tudja, Ki küldte, kikhez és miért, és ezt akarja végezni utolsó leheletéig - Örömmel. Nagy kísértés, hogy féltjük magunkat, hogy saját céljaink fontosabbak lesznek, mint a kapott Küldetésünk, vagy hogy egyáltalán nincs is világos cél előttünk. Boldog ember az, aki eljut erre a nagy Szabadságra: mindennél fontosabb lett nekem az, hogy Isten mire Akar Használni, s emellett minden egyéb szempont eltörpül."
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #6904 Dátum: 2018 Május 26, 07:30:50 »
„Cseri Kálmán
A Kegyelem Harmatja"

„05. 26 A mi tetteink és Isten Tettei

„Ha az Úr nem Építi a házat, hiába fáradoznak az építők."
(Zsolt. 127. 1 )

Korunk eszménye a nagy teljesítményekre képes ember. Eszerint mindenki annyit ér, amennyit teljesít. Éppen ezért a teljesítményt kell fokozni, munkában, tanulásban, sportban, szexben, mindenben, kerül, amibe kerül. Ha az emberbe kerül, akkor is. Bele is roppan sok ember és sok emberi kapcsolat ebbe a hajszába. Sok ilyen teljesítményen ott a bélyeg: hiába. „Ha az Úr nem Őrzi a várost, hiába vigyáznak rá az őrök." Íme az ember - Isten nélkül. A vallásos ember így gondolkozik: majd én - Isten segítségével. Megpróbálja bevonni Istent a saját tervei megvalósításába, meg akarja nyerni Őt céljai támogatására. Isten azonban sose lesz a mi alkalmazottunk, Ő mindenek Ura. A Biblia azt tanítja, hogy az embert nem a teljesítményei minősítik. Aki már nem tud teljesíteni, mert beteg vagy idős, az is ugyanolyan értékes Isten előtt. És a Biblia nemcsak a mi tetteinkről szól, hanem Isten Tetteiről is. Isten előbb Cselekedett, mint mi. És a jövőre nézve is megígérte, hogy Cselekszik. S a hívő embert az jellemzi, hogy várja, amit Isten megígért, és közben végzi, amivel Isten őt bízta meg. Csak azt akarja tenni, amit Isten Akar elvégeztetni vele, vagy amit Isten Maga Akar elvégezni általa. Sőt olyan is van, hogy csak Isten Akar Cselekedni, nekünk pedig ezt mondja: maradj veszteg, és nézd az Úr Szabadítását! A mai ember egyik nagy baja, hogy nem tud veszteg maradni. Itt is nagy ajándék, ha valaki Ismeri Istent, és Bízik Benne, s tevékenysége vagy átmeneti tétlensége Isten Útmutatásától Függ. Az ilyen ember tanulja meg, mi az Áldás. Az, amit Isten úgy ad, hogy nem is tettem érte semmit. Mert „akit az Úr szeret, annak álmában is ad eleget". Bízzam magamat e tekintetben is egészen Istenre!"
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #6905 Dátum: 2018 Május 27, 07:48:17 »
„Cseri Kálmán
A Kegyelem Harmatja"

„05. 27 Naomi

„Áldott az Úr, Aki nem hagyott most
téged rokoni támasz nélkül!"
(Rut. 4. 14 )

Ruth könyve arról szól, hogy éhínség volt Izrael földjén, s egy négy tagú család átköltözött a szomszédos Móáb országába, mert ott volt kenyér. Hamarosan meghalt az apa, s ott maradt Naomi két fiával. Ők felnőve pogány lányokat vettek feleségül, de egy idő után ők is meghaltak. Ekkor Naomi hazaindult Betlehembe, menyeit pedig bátorította, hogy maradjanak otthon, menjenek újra férjhez. Egyikük ezt tette, Ruth azonban ragaszkodott anyósához, és vele tartott. Isten nagyon Kegyelmesen rendezte az életét, s később az ő dédunokája lett Dávid király. Naomi életútja nagyon tanulságos. Elindultak idegenbe úgy, hogy nem kérdezték Istent. Pogányokkal házasodtak össze a fiai, amit tiltott Isten Törvénye. Amikor azonban mindkét fia meghalt, felébredt lelki álmából. Nem lázadt, sőt rábízta magát Istenre, s életében felragyogott valami Isten Jelenlétéből. Menyeit meglepte, hogy így is lehet gyászolni. Isten a próbákat így használja fel Lelki megtisztításunkra. Amikor hazaindul, már egészen ez az Istentől kapott Szeretet tölti be. Ezért tud a menyei fejével gondolkozni, s nem azt javasolja nekik, ami önmagának lenne jó, hanem ami nekik. Kész értük áldozatot hozni. Jézus Szeretetét is ez jellemzi, Tőle lehet ilyen Szeretetet kapni. Hazaérve már Isten Boldog Bizonyságtevője, arról beszél, mit Tett vele, velük az Úr. Bevallja, hogy Isten nélkül mentek el annak idején, de most az Úr hozta őt haza. Nem is akarja nincstelen özvegységét másra bízni, csak az Élő Istenre. Isten pedig úgy irányította az eseményeket, arra indította az embereket, úgy formálta közben Naomi és Ruth Hitét is, hogy az Ő Kegyelmét Hatalmasan Tapasztalhatta ez a két kiszolgáltatott özvegy. Isten ma is ugyanilyen, merjük Rábízni magunkat!"
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #6906 Dátum: 2018 Május 28, 08:58:01 »
„Cseri Kálmán
A Kegyelem Harmatja"

„05. 28 Félutas hívők

„Orpá megcsókolta az anyósát,...
visszatért népéhez és isteneihez."
(Rut. 1. 14 - 15 )

Naomi azt tanácsolta özvegyen maradt menyeinek, hogy maradjanak otthon, ő pedig visszamegy elhagyott hazájába egyedül. Ők azonban ragaszkodtak ahhoz, hogy együtt menjenek. Útközben ismét emlékeztette őket arra, hogy számukra előnyösebb lenne népük körében maradni. Ekkor egyikük, Orpá, visszafordult, Ruth azonban azt kérte, hogy többé ne unszolja erre, mert ő már eldöntötte, hogy anyósa népét és Istenét választja. Mindketten Naomitól hallottak az Élő Istenről. Amikor mind a hárman megözvegyültek, feltűnt nekik, mennyire másként gyászol az, aki hisz Istenben. Megkívánták ezt az Életet, és egyébként is szerették anyósukat. Ruth el is döntötte, hogy ezen az Úton akar járni, Orpá azonban megingott, és félútról visszafordult. Ő is elindult a pogányságból Istenhez, de nem érkezett meg Hozzá. Ráébredt bálványainak hiábavalóságára, de nem merte rábízni magát az Élő Istenre. Heisenberg, a jeles fizikus és filozófus írja, hogy életünk legtöbb gyengeségének az az oka, hogy a cselekedeteink mögött nincsenek döntések. Nem tudunk elengedni és elfogadni. Márpedig az artisták azt mondják, hogy a legtöbb baleset akkor történik, ha nem merik határozottan elengedni az egyik trapézt, és úgy átlendülni a másikra. Aki úgy akarja Krisztust követni, hogy közben ragaszkodik a világhoz is, soha nem ér Célba, félútról vissza fog fordulni. Aki csak félszívvel Bízza Istenre magát, nem tapasztalja meg az Ő Mindenek Feletti Gazdagságát, Hűségét, Szeretetét. És aki csak a Hívő élet előnyeit szeretné, de nem vállalja a nehézségeket is, csak egy ideig fog hinni (Luk. 8. 13 ). Engedjünk a biztatásnak:"

„Testvérek, menjünk bátran, Hamar leszáll az éj,
E földi pusztaságban Megállni nagy veszély.
Hát merítsünk Erőt A Menny felé sietni,
Nem állva megpihenni A boldog Cél előtt."

(Írta Tersteegen Gellért, ford. Vargha Gyuláné)
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #6907 Dátum: 2018 Május 29, 07:55:28 »
„Cseri Kálmán
A Kegyelem Harmatja"

„05. 29 Ruth

„Mert ahová te mégy, odamegyek...
Néped az én népem, és Istened az
én Istenem... csak a halál választ el
engem tőled!" (Rut. 1. 16 - 17 )

Ezt Ruth mondta az anyósának, amikor azt a tanácsot kapta tőle, hogy ne menjen el vele idegenbe. Ruth azonban eldöntötte, hogy vele marad, nem fordult vissza, mint a társa. Naomi mindenekelőtt Ruth irgalmas szívét említi. Irgalmas volt a férjéhez, míg az élt, és irgalmas idős özvegy anyósához is. Nem a maga boldogulását keresi, hanem neki akar segíteni. A Biblia szerint az Irgalmasság nagy Érték, az emberi együttélés olaja. Irgalmas az, aki akkor is segít, ha nem fogják megfizetni, elég neki az, hogy szüksége van rá a másiknak. Az Irgalmas ember megértő, türelmes, tud elengedni, megbocsátani, áldozatot hozni. Ahonnan kivész az Irgalom, ott elviselhetetlen lesz az együttélés. De Ruth hűséges is. Hű akar maradni az Élő Istenhez, Akit anyósán keresztül valamennyire már megismert, de a magára maradt idős rokonához is. És ettől nem lehet eltántorítani. Orpá visszafordult, mert csak sodródott. Ruth kitart, mert Döntött, és ő tudja, hova akar megérkezni, és miért oda. Nagy erőt ad a Hűség: a Hitben, házasságban, hivatásban, hazaszeretetben egyaránt. Hűsége a Bizalomból táplálkozott. Bízott Naomiban, és bízott Istenben. A jövőjük teljesen kilátástalan. Mennek a semmire, ő idegenbe, fiatal özvegyként, mi lesz belőle - anyósa betegápolója? De ez nem rettenti, hanem az Élő Istenbe vetett Bizalom bátorítja. Megérkezve pedig alázatos, enged mindenben anyósának, tudva, hogy ő ismeri az ottani viszonyokat. Közben pedig keményen dolgozik, kettőjük helyett is. Isten nem feledkezik el róluk. Ruth csak Istent és anyósát tartotta szem előtt, de kapott társat, otthont, kenyeret, békességet is. Sőt az Úr Jézus egyik ősanyjává vált. Ki sejtette ezt előre?"
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #6908 Dátum: 2018 Május 30, 09:56:38 »
„Cseri Kálmán
A Kegyelem Harmatja"

„05. 30 Igyekezzetek!

„Uram, kevesen vannak - e, akik Üdvözülnek?"...
„Igyekezzetek bemenni a Szoros Kapun..."
(Luk. 13. 23 - 24 )"

Mi mindnyájan az Istennel való Közösségen, az Üdvösségen kívül születünk. Innen lehet bejutni az Ő Országába. Aki itt Jézust kérdezi, elvileg már érdeklődik, hogy vajon hány embernek sikerül ez. Erre az Úr így Válaszolt: ne elmélkedj ezen, hanem lépj be! Megszólal ebben az örömhír: BE LEHET LÉPNI. Jézus Krisztus kinyitotta előttünk az Üdvösség Kapuját, s akik Benne Hisznek, Őt követik, azok Vele együtt bemehetnek Oda. Már itt, nemcsak a halálunk után. De megmondja azt is, hogy Szoros Kapun át lehet oda bejutni. Vagyis nem vihetünk magunkkal semmit. Az érdemeink, teljesítményeink, sérelmeink olyan batyuk, amiket kívül kell hagyni. A bűneink olyan terhek, amelyeket már most le lehet és le kell tenni a Kereszt tövébe! A belépés az őszinte bűnvallás és a bűnök elhagyása után lehetséges. Ezt azonban nem érdemes halogatni, mert el lehet késni. Több olyan példát is említ Jézus, amikor emberek tétováztak, és elkéstek ezzel az Életmentő lépéssel. Ugyanilyen veszélyes az is, ha a kapu előtt elmélkedik valaki, hogy milyen jó lenne bemenni. Az ilyen embernek azt mondja: nem vagy messze az Isten Országától. De még kívül vagy Rajta! A legfontosabb, hogy igyekezzünk. Ez a szó ezt jelenti: valaki valamit feltétlenül meg akar valósítani, mindenáron és most, kerül, amibe kerül, mert az mindennél fontosabb neki. Míg a másik szó: „sokan akarnak majd bemenni, de nem tudnak", a bizonytalan, tétova, halogató emberi akarás. Isten Igéje figyelmeztet: „Ma, ha az Ő Hangját halljátok, ne keményítsétek meg a szíveteket!" (Zsid. 4. 7 )"
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #6909 Dátum: 2018 Május 31, 08:50:20 »
„Cseri Kálmán
A Kegyelem Harmatja"

„05. 31 Egymás terhe és a magunk terhe

„Egymás terhét hordozzátok, és így töltsétek
be a Krisztus Törvényét... mindenki a maga
terhét hordozza." (Gal. 6. 2 és 5 )

A felületes bibliaolvasó azt mondja: ez ellentmondás a Bibliában. Először azt írja, hogy egymás terhét hordozzuk, utána meg ezt: ki - ki a maga terhét hordozza. Csakhogy itt az eredeti szövegben két különböző kifejezés van. Amikor egymás terhét említi az apostol, akkor valami nagyon nehéz, erőnket meghaladó teherre gondol, a hajóteher szót használja. Az utóbbi esetben pedig azt a hátizsákot, személyes poggyászt, amit minden római katonának magának kellett vinnie. Ha váratlan, nagy terhek zuhannak a vállunkra: betegség, gyász, munkanélküliség, anyagi gondok, megaláztatás, kudarcok, hitbeli kételyek..., olyankor a családban, a gyülekezetben, a hívők Közösségében legyen természetes, hogy odaállunk egymás mellé, és segítünk a roskadozónak a terhek cipelésében, és nem mondjuk azt, hogy nekem is megvan a magam baja, vigye mindenki a magáét. Persze tudni kell elfogadni is a testvéri segítséget, le kell vetni minden büszkeséget. És nem szabad visszaélni ezzel, mert a teher attól még az enyém marad, csak most segítségre szorultam. A személyes, megszokott, mindenkire jellemző terheimet viszont hordjam szép csendesen, zúgolódás és dicsekedés nélkül, nem terhelve meg vele feleslegesen másokat! Kérjek Erőt Uramtól, Aki megígérte: „Erőt ad a megfáradtnak, és az erőtlent nagyon erőssé teszi." (Ézs. 40. 29 ) Közben pedig legyen nyitva a szemem, és legyen kész a szívem észrevenni, ha valaki mellettem roskadozik! Mert az Isten Országában van ilyen különös Törvényszerűség is: ha nehéz a magad terhe, vedd fel a másikét is, és könnyebb lesz!"

„Minden gondom, keservem
Az Úrnak átadom,
Ő hordja minden terhem,
Eltörli bánatom..."
(Bonar Horatius, ford. Vargha Gyuláné és Vargha Tamás )
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #6910 Dátum: 2018 Június 01, 09:35:37 »
„Cseri Kálmán
A Kegyelem Harmatja"

„06. 01 Kiáltottak

„Kiáltottak, és a szolgaság miatt
való jajgatásuk feljutott Istenhez."
(2Móz. 2. 23 )

Istenről mi annyit tudunk, amennyit kijelentett Magáról a Bibliában. Nagyon fontos, hogy helyes ismeretünk legyen Róla, mert ettől függ földi életünk minősége és az Örök Életünk is (Ján. 17. 3). Életkérdés, hogy a valóban létező, egyetlen Igazi Istenben higgyünk, és ne valami elképzelt, nem létező fantáziaképben. Nézzük meg néhány ószövetségi történeten keresztül, melyek az Élő Isten legfőbb Tulajdonságai, Ki a mi Istenünk! Kr. e. 1600 táján, a nagy éhínség idején, Jákób fia, József Egyiptomba hívta családját, mert ott volt kenyér. Később az ott megszaporodott nép rabszolgasorba került, és keményen dolgoztatták őket. Négyszáz év alatt lassan elfelejtették Istent, Aki annak idején Szövetséget kötött ősatyjukkal, Ábrahámmal. Isten azonban nem felejtette el az Ő népét és Ígéretét. A nép még szolgaságban szenvedett, de Isten már készítette a Szabadulást. Lényegében így járt az egész emberiség is: amikor szembefordultunk Istennel, az ellene való lázadás (a bűn) szolgaságába kerültünk, és azóta is kényszerpályán vagyunk. Eközben egyre kevésbé ismerjük és tiszteljük Istent. Az emberiség nagyobb része szinte semmit vagy semmi hiteleset nem tud az Élő Istenről. Pedig Ő a Szabadulást is elkészítette nekünk Jézus Krisztus Váltsághalála által, „...amikor ellenségei voltunk, megbékéltetett minket az Isten Önmagával Fia Halála által..." (Róm. 5. 10 ) Mikor fordult meg a rabszolga nép sorsa? Amikor eszükbe jutott az elfelejtett Isten, és kiáltani kezdtek Hozzá. A segítséget Isten elkészíti, de csak a kiáltás során végre kinyújtott kezünkbe teheti azt Ajándékként. Kiáltsak én is bizalommal Istenhez!"

„Tehozzád teljes szívből Kiáltok szüntelen:
E siralmas mélységből Hallgass meg, Úr Isten!
Nyisd meg Te Füleidet, Midőn Téged hívlak,
Tekintsd meg én ügyemet, Mert régen óhajtlak."
(Marot K., 130. genfi zsoltár)

Ján. 17. 3: „Az pedig az Örök Élet, hogy
megismerjenek Téged, az egyedül Igaz
Istent, és Akit elküldtél, a Jézus Krisztust."
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #6911 Dátum: 2018 Június 02, 13:07:37 »
„Cseri Kálmán
A Kegyelem Harmatja"

„06. 02 Isten nem felejti el népét

„Kemény munkával keserítették az
életüket..., kegyetlenül dolgoztatták
őket." (2Móz. 1. 14 )

Sokan tiltakoznak az ellen, hogy Isten nélkül kényszerpályára került az emberiség. A tudomány és technika nagyszerű eredményeinek birtokában egyre büszkébbek leszünk. Pedig ugyanaz a helyzetünk, mint Isten népének volt Egyiptomban: láthatatlan hajcsárok állnak mögöttünk, és hajszolnak bennünket. Mi pedig tehetetlen rabszolgák vagyunk, nem tudjuk kiszabadítani magunkat. Dolgozunk, hogy legyen mit ennünk, és eszünk, hogy tudjunk dolgozni. Csakhogy egyre gyakrabban munkalehetőség sincs, és egészséges élelem sem jut sokaknak. Tudjuk, hogy mi lenne jó, s tesszük mégis azt, ami árt - magunknak is, másoknak is. Mennyi pénzt elköltenek sokan arra, hogy tönkretegyék az egészségüket, s utána mindent megadnának, hogy valaki helyreállítsa azt. Igyekeznek leszoktatni bennünket a gondolkozásról, olcsó élvezetekkel elvonják figyelmünket a valóban fontos Igazságokról, rablógazdálkodással feléljük a tartalékainkat, mérhetetlen önzésünk felborítja a biológiai egyensúlyt, tönkretesszük az Istentől kapott védőernyőt, az ózonpajzsot, és sem egységes akarat, sem erő nincs arra, hogy megálljunk ezen a lejtőn. Ilyen reménytelen volt Isten népének a helyzete is Egyiptomban. De Ő nem felejtette el népét: „Isten meghallotta panaszkodásukat, és visszaemlékezett Isten az Ábrahámmal, Izsákkal és Jákobbal kötött Szövetségére. Rátekintett Isten Izrael fiaira, és Gondja volt rájuk Istennek." (2Móz. 2. 24 - 25 ) Ilyen Istenünk van. Ő nem felejti, amit megígért, egyoldalúan is megtartja Szövetségét, s nem hagyja népét még abban a nyomorúságban sem, amibe az önmagát sodorta. Sőt még azt is arra használja fel, hogy emlékeztesse népét az elfelejtett Istenre, hogy újra imádkozzanak. Ő pedig Kegyelmesen meghallgatja imádságukat."
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #6912 Dátum: 2018 Június 03, 09:03:01 »
„Cseri Kálmán
A Kegyelem Harmatja"

„06. 03 Isten Mindenható

„Hit által rejtegették Mózest születése után
három hónapig szülei,... és nem féltek a
király parancsától." (Zsid. 11. 23 )

A nép még szolgasorban szenvedett, de Isten már készítette a szabadítást, és annak emberi eszközét is, Mózest. A kis Mózesnek meg kellett volna halnia, mihelyt megszületett, mert a fáraó parancsára minden fiúgyermeket meg kellett ölni. Csakhogy Isten olyan Hatalmas, hogy akivel Ő Jót Akar, annak az ellenségeit is jóakaróivá teszi (Péld. 16. 7 ). Mózes szülei hittek a Mindenható Istenben, ezért vállalták gyermeküket, Isten pedig úgy irányította az eseményeket s az embereket, hogy Mózes éppen az oroszlán barlangjában, a fáraó udvarában nevelkedjék, mert ott volt a legnagyobb biztonságban. (Ennek a részleteit érdemes elolvasnunk a 2Móz. 2. fejezetéből, megfigyelve, hogyan időzít és rendez Isten mindent az Ő Jó Célja érdekében. Minden éppen akkor és éppen úgy történik, hogy ez a Cél megvalósuljon. Ennyi „véletlenre" nincs más magyarázat, mint az Ő Mindenhatósága. ) Mózes szülei nem féltek, a Mindenható Istenre bízták gyermeküket, amikor megtartották, amikor kitették a sásba, elengedték az ellenség udvarába, s nem voltak tele aggodalommal, mint mi gyakran. Pedig minden bizonytalan volt vele kapcsolatban. Abban azonban bizonyosak voltak, hogy Isten Kezében jó Helyen van Mózes, és Isten Megbízható. Ők megtették, ami az ő feladatuk volt, s tudták, hogy Isten is megteszi, Amit Akar. Amikor minket is sok bizonytalanság vesz körül, merjük - e hinni, hogy Isten ma is Mindenható? Ő Ura a történelemnek, Úr minden ember érzelmei, gondolatai, akarata felett, s a Benne bízók Életét végtelen Bölcsességgel, másnál nem tapasztalható Szeretettel, ellenállhatatlan Hatalommal irányítja, s Hatalmát Mindig Jóra, a mi Javukra használja. Boldog az az ember, aki egészen Rá meri Bízni magát, szeretteit, népét, egyházát a Mindenható Istenre."
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #6913 Dátum: 2018 Június 04, 09:09:59 »
„Cseri Kálmán
A Kegyelem Harmatja"

„06. 04 Isten Beszél

„...Kiáltott neki Isten a csipkebokor közepéből,
és ezt mondta: Mózes! Mózes!... Majd ezt mondta:
Én Vagyok atyádnak Istene... (2Móz. 3. 4 és 6 )

Az emberek által kitalált úgynevezett istenek, a bálványok, némák. Az Élő Isten viszont Beszél. Mózes meg akarja nézni, hogyan lehetséges, hogy a csipkebokor ég, de nem ég el. S amikor közeledik hozzá, a saját nevét hallja. Ki van ott a pusztában rajta kívül? Akkor még nem ismerte Istent, csak sok mindent hallott Róla. Isten bemutatkozik: Én Vagyok atyáid Istene. Mózes átéli életében először a hatalmas Isten Jelenlétét, s eltakarja a szemét. Isten pedig folytatja: láttam népem nyomorúságát, és kimentem őket rabszolga helyzetükből. Isten beavatja Mózest Terveibe, részletesen tájékoztatja arról, hogy mit fog tenni. S már kapja is a feladatot: elküldelek a fáraóhoz, vezesd ki népemet Egyiptomból! Ijesztően nagy feladat, Mózes tiltakozik. Mire Isten: Én veled Leszek. De mit mondjak, ki küld engem? Vagyok, Aki Vagyok - vagyis mindig ott leszek, ahol ott leszek. Rendkívül izgalmas párbeszéd. Megszólítás a puszta csendjében, bemutatkozás, feladat, ígéret - ki tudja ezt így egyszerre felfogni és feldolgozni? Mindenesetre az egyértelmű Mózesnek, hogy ez az Isten Létezik, mert Beszél. Ismeri őt, Kijelenti Magát neki, eszerint Ő a történelem Ura, Ő irányítja az eseményeket, hallotta és számon tartotta népe segélykiáltását, teljesen biztos a dolgában (kihozom népemet ), és máris rendelkezik Mózessel, bevonja őt Munkájába. De nem bábként rángatja, hanem megbeszéli vele feladatát, meggyőzi arról, hogy merjen Engedelmeskedni, állandó Jelenlétét ígéri neki - s mindezt úgy, hogy valami módon Mózes megértheti Őt. Beszélgetnek. Micsoda Kiváltság ez! Isten Szava helyreállítja az édenkerti állapotot: az ember újra Közösségben van Teremtőjével, s hasznos eszköz lesz az Ő Kezében. Ismerős ez nekem?"
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #6914 Dátum: 2018 Június 05, 12:13:17 »
„Cseri Kálmán
A Kegyelem Harmatja"

„06. 05 Ki érti Isten Szavát?

„Mi pedig nem a világ lelkét kaptuk, hanem
az Istenből való Lelket, hogy megismerjük
mindazt, amit Isten Ajándékozott nekünk."
(1Kor. 2. 12 )

Amikor még nem volt a Szava Írásba foglalva, Isten a gondolataikon keresztül Szólította meg az embereket. Számukra egyértelmű volt, hogy az, ami így vagy más módon eljutott a tudatukig, Isten Szava volt. Ma elsősorban a Szentíráson és Annak Magyarázatán keresztül Szól Isten. De miközben olvassuk ezeket a régen leírt szövegeket, vagy hallgatjuk azok magyarázatát, a Szentlélek egészen Személyessé, konkréttá és időszerűvé tudja azokat tenni számunkra. Isten tehát ma is Beszél, a kérdés csak az, hogy értjük-e. Hiszen mi mindnyájan úgy születünk, hogy elveszítettük Lelki Hallásunkat. Isten Gondolatait csak Isten Lelke Érti. Az Újjászületéskor adja Isten a Lelkét a Benne Hívőknek. Tehát az Ő Gondolatait egy gyarló ember is megértheti, ha kapta Isten Szentlelkét. Enélkül azonban nem értjük a Beszédét, sőt egyenesen bolondságnak tekintjük (1Kor. 2. 14 ). Még Jézus tanítványai is rászorultak arra, hogy Feltámadása után elvegye ezt a lelki vakságot és süketséget belőlük: „Akkor Megnyitotta értelmüket, hogy értsék az Írásokat" (Luk. 24. 45 ). Aki viszont megkapja Istentől ezt a „Vevőkészüléket", az a Biblia betűi mögött felismeri az Élő Isten hozzá Szóló Szavát, és nagy Örömmel hallgatja (Jer. 15,16), nemcsak érti, hanem egyetért Vele, Engedelmeskedik Neki, az Ige Munkálkodik benne, Formálja Életét, sőt úgy tudja továbbmondani, hogy akihez megérkezik, azt is Isten Szavaként szólítja meg (1Thes. 2. 13 ). Kérjük Istentől az Újjászületés csodáját, Szentlelkének Ajándékát, hogy mi is értsük az Ő Szavát! „Érzéki ember pedig nem foghatja meg az Isten Lelkének Dolgait: mert bolondságok néki; meg sem értheti, mivelhogy lelkiképpen Ítéltetnek meg." (1Kor. 2. 14 ) Akiben csak a régi, emberi természet él, az nem tudja felfogni az Isten Szentlelkétől Származó Dolgokat. Számára mindez csak bolondság. Egyszerűen képtelen megérteni, mivel ezeket csak a Szent Lélek segítségével lehet megismerni."
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.