Szerző Téma: Napi lelki morzsák  (Megtekintve 814417 alkalommal)

0 Felhasználó és 11 vendég van a témában

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #6945 Dátum: 2018 Július 05, 14:18:16 »
„Cseri Kálmán
A Kegyelem Harmatja"

„07. 05 Kiáltott Jósáfát

„...körülfogták... Jósáfát
azonban kiáltozni kezdett,
és az Úr megsegítette;
Isten másfelé terelte őket."
(2Krón. 18. 28 - 34 )

Lezajlott hát a csata, amitől Isten óvta a királyokat. Szörnyű vereség lett a vége, Aháb ottmaradt a harcmezőn, és Jósáfát is csak Isteni Csoda révén menekült meg. Ennyire Igaz az, hogy Isten az Ő Beszédével meg Akar Menteni minket. Ha azt komolyan veszik, elkerülték volna ezt a tragédiát. De Ahábot nem is érdekelte, Jósáfát pedig nem mert hallgatni Isten Világos Intésére. Szívszorító jelenet: két felelős vezető ott tántorog a szakadék szélén, ha belezuhannak, magukkal rántják a népet is, s Isten nyújtja feléjük a Kezét, de ők ellökik maguktól. Háromszáz évvel később ugyanez történt, megvetették Isten Igéjét, és bekövetkezett a babiloni fogság. És mi mit teszünk Isten Életmentő Igéjével? Aki nem engedi, hogy Isten Szava Bölccsé tegye, az egyre balgább lesz. Aháb azt javasolja, hogy Jósáfát maradjon királyi ruhájában, ő pedig páncélba öltözik. És Jósáfát nem lát át a szitán! Persze hogy őt támadják a csatában, s csak az menti meg, hogy végre Istenhez kiált, és az Úr elviszi onnan támadóit. Előbb is kiálthatott volna, de eddig nem volt szava Istenhez. Ő azonban olyan Kegyelmes, hogy az ilyen segélykiáltást is meghallgatja. Így hallotta meg Jézus a vele együtt megfeszített lator kiáltását is. Mert „mindaz, aki az Úrnak Nevét segítségül hívja, Megtartatik" (ApCsel. 2. 21 - Károli). De aki nem hívja segítségül, hanem magában bízik, az elvész, mint Aháb. Ha páncél van rajta, akkor is. Így van ez a mi Örök sorsunkkal is. Kilátástalan helyzetbe kerültünk, ahol nem tudunk magunkon segíteni, mint Jósáfát. De aki Isten Kegyelméért kiált, Üdvösséget kap. Aki pedig a maga álruhás huncutkodásában reménykedik, elpusztul. Hisszük - e mind a két megállapítást?"
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #6946 Dátum: 2018 Július 06, 12:30:30 »
„Cseri Kálmán
A Kegyelem Harmatja"

„07. 06 Új kezdés

„Ezután Jósáfát Jeruzsálemben maradt.
De újra meg újra kiment a nép közé,... és
megtérítette őket őseik Istenéhez, az Úrhoz."
(2Krón. 19. 1 - 7 )

Jósáfát épségben tért vissza Jeruzsálembe. Isten nagy csodája volt ez, Ő mentette meg az életét. És mi fogadja? Eléje ment Jéhú próféta, és ezt mondta: az istentelennek kellett segítened? Nagyon haragszik rád az Úr! Úgy, mint Nátán Dávidnak, szemébe mondja bűnét. Szép kis fogadtatás a nagy sokk után. Jósáfát azonban nem sértődik meg, nem csukatja börtönbe a prófétát, mint sokan mások, hanem hálás. Miért? Azért, hogy Isten újra Szól hozzá. Az után, hogy nem hallgatott az Igére, Isten nem mondott le róla. Még, ha Ítéletes Igét küld is, de emögött is az Ő el nem fogyó Szeretete van. Legyen Áldott érte! Minden hívő ember tudja, milyen nagy ajándék, ha Isten személyesen Beszél velünk. Ő megsebez, de be is kötöz. Bűneinket leleplező szavaiban benne van a bocsánat ígérete is. Mit tesz Jósáfát? Egy ideig Jeruzsálemben marad. Csend következik. Magába száll, kiértékeli a múltat, emészti Isten Üzenetét, amit a próféta mondott, lelkileg rendbe szedi magát. A Biblia gyakran így írja: az Úr előtt áll. Mindnyájunknak nagy szükségünk van erre. Hadd dolgozzék az Ige bennünk, hadd menjen mélyre, amit hallottunk, hadd kerüljön Isten Világosságába minden tettünk, jók és rosszak egyaránt! Utána azonban kiment a nép közé, és megtérítette őket az Úrhoz. Uralkodása elején egy kis csapat bejárta az országot, és megismertette az emberekkel a Bibliát. Azóta sok minden történt, és ellaposodott a Hitélet. Most újra indul ő maga is, mert az ország jövője a nép lelkiállapotától függ. Hisszük - e, hogy ez ma is így van? És nemcsak Hitébresztés történik, hanem utána bírákat rendel, akik tanítják az embereket, hogy új erkölcsiség is fakadjon a Hitbeli Megújulásból. Isten gyermeke is eltévelyedhet, mint Jósáfát. De Isten ad lehetőséget Új Kezdésre."
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #6947 Dátum: 2018 Július 07, 09:56:30 »
„Cseri Kálmán
A Kegyelem Harmatja"

„07. 07 A Hit vizsgája

„Történt ezek után, hogy hadba vonultak
Jósáfát ellen a móábiak és az ammóniak..."
(2Krón. 20. 1 - 4 )

Ez derült égből villámcsapás volt. A felderítők hozták a vészhírt, ráadásul olyan közel járt az ellenség, hogy már felkészülni sem lehetett a védekezésre, nem beszélve a nagy túlerőről. Mit tesz most Jósáfát? „...megijedt Jósáfát, az Urat kezdte keresni, és böjtöt hirdetett egész Júdeában." Milyen őszinte könyv a Biblia! Mennyivel szebb lenne, ha azt olvasnánk, hogy a hívők mindig bátrak és okosak, első nekifutásra mindent jól megoldanak stb. De nem ez a Valóság. A Valóság az, hogy ők is ismerik a félelmet, s képesek megijedni is, ha váratlanul valami szörnyű hírt hallanak. Csak nem állnak meg itt. Hanem ez a különös kifejezés így fordítható: „a maga arcát az Úr Arcára irányította." Először csak önmagára és népére nézett, s látta, milyen gyengék. Aztán az ellenségre, s látta, milyen erősek. De utána az Úrra nézett, mert látni akarta, hogy Ő nemcsak még Erősebb, hanem Mindenható. Csak az első válasza volt a rémület, a második már a bizalom. Ez a Hit győzelme. „Ha félek is, benned bízom" - írta Jósáfát egyik elődje, Dávid király. És most érik be a jó magvetés, a korábbi alapos Igehirdetés gyümölcse: amikor felszólítja a népet böjtre és imádkozásra, az emberek értik, miről van szó. Nem esnek pánikba, nem kapkodnak szövetségesek után, tudják, hogy az Élő Isten az ők Hatalmas Szövetségesük, s ha Őt hívják segítségül, számíthatnak Rá. De nagy dolog, ha egy közösségben ez természetes! A váratlanul támadó nehézségek mindig vizsgáztatják a Hitünket. Könnyű nyugodt időkben tisztelni az Urat, de merünk - e Bízni Benne, amikor hirtelen történik valami baj, s nyilvánvaló a tehetetlenségünk? Hisszük - e, hogy Istennek Valóban minden Lehetséges, az is, ami az embereknek lehetetlen?"
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #6948 Dátum: 2018 Július 08, 10:21:58 »
„Cseri Kálmán
A Kegyelem Harmatja"

„07. 08. Jósáfát imádsága

„Mert nincs erőnk ezzel a nagy tömeggel szemben,
amely ellenünk támad... csak Rád Tekintünk."
(2Krón. 20. 5 - 12 )

  Az ellenség tehát közeledik, védekezésre nincs se idő, se mód. Mit tesz ilyenkor egy felelős vezető és a nép? A nép összegyülekezett a Jeruzsálemi Templomba, a király pedig mindenki füle hallatára elmondott ott egy megrendítő imádságot. Mert sem a hívő Hite, sem imaélete nem magánügy. Ebben az esetben a legteljesebb mértékben közügy volt. Ez nem mutatvány, nem zavarában tesz valami rendkívülit, hanem mindig így szokta. Beszélget Mennyei Atyjával. Ha öröme van, akkor is, ha bánat éri, akkor is, jóban, rosszban - mindig. Kinek vallja Istent? „Te vagy Isten a Mennyben, Aki Uralkodsz a népek minden királyságán! A Te Kezedben van az Erő és a Hatalom, és senki sem állhat meg Veled Szemben." Aztán emlékezik Isten nagy Tetteire és Ígéreteire, s máris biztos talajt érez a lába alatt. Kinek látja az ellenséget? Onnan akarják kiűzni Jósáfát népét, ahova Isten helyezte őket. Tehát így Istennel kerültek Szembe. Akkor pedig nem nekik kell legyőzniük őket, ez az Úr Harca. Máris oldódik a szív szorongása, s egyre nagyobb kíváncsisággal várja, mit fog cselekedni Isten. És kinek látja önmagát? „...nincs erőnk ezzel a nagy tömeggel szemben. Nem tudjuk, mit tegyünk, csak Rád tekintünk." Az Igazi imádság ilyen őszinte. Jézus így tanított erről a hegyi beszédben: úgy imádkozzatok, ahogyan a kisgyerek beszél apjához, akiben bízik, és akiről tudja, hogy szereti őt!   Ilyen természetes - e számunkra az imádság, hogy nemcsak baj esetén, hanem folyamatosan kapcsolatban vagyunk Istennel? Hisszük - e, hogy a ma is Cselekvő Úr, Aki ki tud Szabadítani emberileg reménytelen helyzetből is? Szoktunk - e imádkozni ilyen Hittel népünkért? Gyakoroljuk saját Hitünk erősítésére, hogy elsoroljuk Hálával Isten Tulajdonságait és nagy Tetteit! Ő Ígérte: „Hívj segítségül Engem a nyomorúság idején! Én Megszabadítlak, és te Dicsőítesz Engem." (Zsolt. 50. 15 )"
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #6949 Dátum: 2018 Július 09, 09:24:32 »
„Cseri Kálmán
A Kegyelem Harmatja"

„07. 09 Ott álltak az Úr Előtt

„Ne félj, és ne rettegj...,
mert veletek Van az Úr!"
(2Krón 20.13 - 19 )

Elhangzott Jósáfát király imádsága, a nagy gyülekezet csendben áll és vár. Mire? Az ellenség rohamosan közeledik. Nem kellene most már tenni valamit? Mégis mit? Akármit, de cselekedni kell. - Mi a Hit magatartása? „...a júdeaiak valamennyien ott álltak az Úr színe előtt gyermekeikkel, feleségeikkel és fiaikkal együtt." És várták, hogy Isten válaszol az imádságra. Mert Ő hallotta azt, és Ő fogja megmondani, mit tegyenek most. Nem akármit akarnak tenni, csak amit az Úr Mond. - Ez hiányzik sokszor a mi életünkből. A beteges tevékenység és a tétova semmittevés közt hányódik sok ember élete. Nem szánunk időt arra, hogy Isten Előtt állva megértsük az Ő Tanácsát, Világosságába kerülve helyesen értékeljük a magunk szerepét, s merjük kivárni, amíg Ő indít valamire. A Hit mindezt vállalja. Ezt érdemes vállalni, mert a csendben megszólalt valaki, és elmondta Isten válaszát: „Ne féljetek, ez nem a ti háborútok, hanem Istené. Nem kell harcolnotok, csak nézzétek, hogyan szabadít meg benneteket az Úr!" Ilyen is van. Meg olyan is, hogy harcba küld és győzelemre segít, máskor csak nézzük az Úr Szabadítását. A legnagyobb Szabadításokat egyedül szokta elvégezni az Úr. A Golgotán is Egyedül Győzött. Ezt hallva a király is, a nép is „arccal a földig hajolt", és dicsőítették az Urat. Ez a Hit magatartása: tud várni Isten Szavára, képes meghallani és megérteni Azt, elhiszi, hogy valóban Ő Szólt, s Amit Mondott, Az Igaz. Annyira komolyan veszi Isten Ígéretét, mintha már be is következett volna, és hálát ad érte, dicsőíti Istent. Aki az ellenségre néz, az fél. Aki a Mindenható Istenre, az Bízik Benne. Tőle vár Segítséget, és Neki köszöni meg Azt. Ez nem felelőtlen tétlenség, hanem felelős Engedelmesség. Cselekszik, de csak Azt, Amit Isten Parancsol neki."
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #6950 Dátum: 2018 Július 10, 08:15:27 »
„Cseri Kálmán
A Kegyelem Harmatja"

„07. 10 Istentisztelet a hétköznapokban

„...fölállította az Úr énekeseit,
akik Szent öltözetben dicsérték
Őt, és az arcvonal előtt vonulva
így énekeltek..." (2Krón. 20. 21 )

Ez alkalommal egészen szokatlan módon adott győzelmet Isten az Ő népének. Miután böjtöltek és imádkoztak, Jósáfát „seregei" előtt mentek az énekes léviták „Szent öltözetben", és dicsőítették az Urat, utánuk a nép. Velük szemben az ellenség. Jósáfát bátorította az embereket: higgyetek az Úrban, és higgyetek az Ő prófétáinak! - akik ugye azt mondták, hogy ez az Úr Harca ez. S akkor valami viszály támadt a szövetségesek seregében, váratlanul egymásnak estek, és lekaszabolták egymást. „Senki sem menekült meg." Jósáfát emberei összegyűjtötték a zsákmányt, és utána megint Hálaadó Istentiszteletre gyűltek össze. A nem hívő ember ezt mondja: ilyen esetben nem imádkozgatni kell, hanem rendbe hozni a fegyvereket, haditervet készíteni és küzdeni. Imádsággal még senki sem nyert meg csatát, az csak a kegyesek pótcselekvése. A vallásos ember így szól: az imádság a papok dolga, azt a templomban kell gyakorolni ünnepi Istentiszteletek alkalmával. Más az ünnep, és mások a profán hétköznapok. Jósáfát szerint a hívő ember Élete Egységes, nem válik így ketté. Ő az Istentiszteletet is behozza a hétköznapokba. Nem száműzi az imádságot a templomba, hanem templommá lesz még a harctér is: ott is hangzott a léviták Istent Magasztaló éneke. S hangzott az imádság ütközet előtt, a győzelem után - mindig. Ez nem azt jelenti, hogy a hívő ember tétlen, és várja a sült galambot. Hanem hogy mindig azt igyekszik tenni, aminek Istentől Rendelt ideje van, s amit Isten Parancsol neki. Van, amikor erejét megfeszítve dolgozik s van, amikor Hittel várja, hogyan teljesíti Isten az Ígéreteit. Sok erőlködéstől, kudarctól és mulasztástól megmenekülnénk, ha ezt gyakorolnánk."
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #6951 Dátum: 2018 Július 11, 10:02:18 »
„Cseri Kálmán
A Kegyelem Harmatja"

„07. 11 Úgy, mint Pató Pál?

„...a világ fiai a maguk nemében
okosabbak, mint a világosság fiai."
(Luk. 16. 8 )

Jézusnak ezt a példázatát sokan félreértik. Arról van itt szó, hogy egy sáfár (vagyonkezelő) sikkasztott, és emiatt elbocsátják. Megijed, mert „kapálni nem tud, koldulni szégyell", mit tegyen, hogy biztosítva legyen a jövője? Gyorsan hívatja az ügyfeleket, és mindegyiknek elenged a tartozásából, hogy később majd jóindulattal legyenek hozzá. Jézus nem a csalását állítja példaként, hanem a gyors és határozott cselekvését, amivel biztosítani akarja a jövőjét. Erkölcsileg elítéli, végig hamisnak nevezi, de azt mondja: ha még egy ilyen alak is így gondol a jövőjére, mennyivel inkább kellene nektek biztosítanotok Helyeteket az Örökkévalóságban. Minden példázatnak egy központi üzenete van, a részletek csak ennek a színezésére valók. Itt tehát Jézus figyelmeztetése ez: ha egy ilyen minden hájjal megkent szélhámos felelősen és idejében gondoskodott magáról, mennyivel komolyabban kellene nektek, felelős embereknek gondolnotok arra, hogy ez az élet rövid ideig tart, utána következik az Örökkévalóság, de csak most lehet bebiztosítani, hogy az ne gyötrelmes legyen, hanem Boldog. És ti olyan ráérősen, tétován, Pató Pálosan gondoltok erre, semmit sem tesztek az Örök Üdvösségetekért, vagy halogatjátok az Evangélium komolyan vételét, mintha ez olyan felesleges, lényegtelen dolog lenne, holott ez az ember legjelentősebb döntése, valóban Élet vagy halál kérdése: állást foglalni Jézus Mellett vagy Jézus ellen. A jövőnknek kell meghatároznia a jelenünket. Mivel mindnyájunknak meg kell jelennünk Krisztus Ítélőszéke Előtt, most lehet és kell felkészülni erre, és rendezni Vele a Kapcsolatunkat. Ha ez megtörtént, félelem nélkül és Örömmel Élhetünk és léphetünk majd át az Örökkévalóságba."
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #6952 Dátum: 2018 Július 12, 08:45:39 »
„Cseri Kálmán
A Kegyelem Harmatja"

„07. 12 Boldog sírók?

„Boldogok, akik sírnak, mert ők megvigasztaltatnak."
(Mát. 5. 4 )

Különös megállapítása ez Jézusnak. Milyen sírásra gondolhatott? Egyszer valaki úgy ment el reggel otthonról, hogy köszönés nélkül csapta be maga mögött az ajtót. Felesége szipogva készült szintén munkába. A napi események kitörölték mindezt a férfiból, s este kedélyesen tért haza. Az asszony éppen mosogatott, s amikor a férje megpuszilta, látta, hogy sír. Te meg mit bőgsz? - kérdezte. Rövid csodálkozás után a férje vállára borult, és elkezdett zokogni. A legtöbb férfi ilyenkor nem tudja, mit tegyen, de ahogyan ott álltak a konyha közepén, eszébe jutott a reggeli jelenet. Meg az a sok veszekedés, ami az utóbbi időben lezajlott. Szinte visszahallotta a maga kemény, durva szavait, és ő is elkezdett sírni. Aztán leült, ölébe vette asszonyát (már régen nem történt ilyen), és elkezdett gyónni. Bocsánatot kért sok mindenért. Mire az asszony is kezdte sorolni a maga bűneit. És kölcsönösen megbocsátottak egymásnak. Amikor ezt elmondták, így fejezték be: azóta vagyunk boldog házasok. Ugye, milyen Igaz Jézus Szava: Boldogok, akik sírnak. Akik csak siránkoznak, hogy milyen szerencsétlenek, azok nem Boldogok. De akik sírni tudnak amiatt, hogy milyen bűnösök, azok Boldogok. A sírás nem a gyengeség jele, hanem az őszinteségé. Boldog az, akinek Valós képe van önmagáról, aki nem akar olyan maradni, amilyen, akinek van bátorsága bűnt vallani és bocsánatot kérni, s aki tud szívből megbocsátani. S boldog az, akit Isten annyira szeret, hogy bevilágít a szívébe, s megmutatja, mi rejtőzik ott. Amikor ezt meglátta Péter, a kemény férfi, a derék, jó ember is csak sírni tudott rajta. Ekkor már meg lehetett vigasztalni."
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #6953 Dátum: 2018 Július 13, 06:50:21 »
„Cseri Kálmán
A Kegyelem Harmatja"

„07. 13 Sírva is vetünk

„...sírjatok a sírókkal."
(Róm. 12. 15 )

Nemcsak a bűnbánatnak vannak könnyei, hanem az együttérzésnek is. Akinek érző szíve van, annak fáj a másik ember fájdalma. Valakit súlyos gyász ért, ismerősei az együttérzés sok kedves jelét adták, próbálták vigasztalni. De amint utólag elmondta, a legtöbbet az jelentette neki, amikor egy barátnője átölelte, és együtt sírt vele. Nem hangzott el semmi, de megérezte az őszinte részvétet. Jézus is sírt Lázár sírjánál, pedig tudta, hogy fel fogja támasztani őt. De sírt Jézus Jeruzsálem Lelki keménysége miatt is. Fáj - e nekünk, ha valaki visszautasítja Isten Szeretetét, kigúnyolja Szent Igéjét és azokat, akik azt vallják? Lázár sírjánál Jézus csak könnyezett, de Jeruzsálem ellenállása miatt keservesen zokogott (két különböző szó van az Újszövetség eredeti szövegében). Aztán van, amikor a Krisztusért vállalt szenvedés is könnyeket fakaszt. Ezt sem kell szégyellni. Néha nagyon nehéz az a kereszt, amit Urukért vállalnak a hívők. Sok bántó megjegyzést hallgatnak keresztények a nem hívő családtagoktól, gúnyt és sértést a munkatársaktól, esetleg kegyetlen bántalmazást is a hatóság részéről. S van, amikor olyan mostoha közegben kell lelki munkát végezni, hogy az csal könnyet a lelki munkás szemébe. Ezért imádkozik így a zsoltáros: „Akik könnyezve vetettek, ujjongva arassanak! Aki sírva indul, mikor vetőmagját viszi, ujjongva érkezzék, ha kévéit hozza!" (Zsolt. 126. 5 - 6 ) Akinek az ilyen könnyek ismeretlenek, annak ott kell majd sírnia, ahol „lesz sírás és fogcsikorgatás". Aki viszont itt tud sírni a bűnei, mások fájdalma, emberek keménysége miatt, az Ott soha többé nem fog, mert Isten letöröl a szeméről minden könnyet."
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #6954 Dátum: 2018 Július 14, 07:33:53 »
„Cseri Kálmán
A Kegyelem Harmatja"

„07. 14 Tisztánlátás

„...ő pedig körülnézett,
és meggyógyult, és
tisztán látott mindent."
(Márk Ev. 8. 25 )

A Genezáret tava északi csücskénél feküdt Betsaida. Élt ott egy vak ember. A fogyatékkal élők helyzete akkor több ok miatt is nyomorúságos, megvetett volt. Egyszer valaki Jézushoz vezette őt, hogy érintse meg, s Jézus meggyógyította. A Biblia azt mondja, hogy mióta Istentől elszakadtunk, mindnyájan lelki vaksággal születünk. Egymásra sem vagyunk tekintettel olykor, keresztülnézünk egymáson, gyakran észre sem vesszük a másik embert, sok összeütközés is történik emiatt. A Valóság láthatatlan, lelki részét pedig egyáltalán nem érzékeljük. S azt állítjuk, hogy amit nem látunk, az nincs. Nagy dolog, ha valaki Jézushoz fordul a vakságával. Ő többet adott ennek az embernek, mint amit vártak. Csak egy érintést kértek tőle, de Jézus kézen fogta, kivezette a sokaságból, különleges kezelésben részesítette, s addig nem hagyta magára, míg meg nem gyógyult. Ebben az esetben nem egyszerre történt a gyógyulás. Előbb csak úgy látta az embereket, mintha járkáló fák lennének. Ez ma is gyakori, hogy tárgynak tekintik az emberek egymást. Isten azt akarja, hogy mi embernek lássuk a kisgyerekeket is, a párunkat, az idős szülőket, a fogyatékkal élőket is, akik nem arra valók, hogy használjuk őket, hanem hogy kölcsönösen szeressük és tiszteljük egymást. És lássuk mindenkinek az értékét. Jézus nem hagyja ott ebben a félkész állapotban ezt az embert. A fél megtérés dupla nyomorúság. Mi se érjük be azzal, hogy valamit már tudunk a Megváltóról! Engedjük, hogy segítsen Világos Látásra! Hogy tudjunk józanul számolni a láthatókkal, de számoljunk Hittel a láthatatlanokkal is, Magával az Élő Istennel! Mózesről olvassuk, hogy „erős szívű volt, mintha látta volna a Láthatatlant" (Zsid. 11. 27 - Károli )."
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #6955 Dátum: 2018 Július 15, 06:37:21 »
„Cseri Kálmán
A Kegyelem Harmatja"

„07. 15 A Nyugalom Forrása

„...tanuljátok meg Tőlem, hogy Szelíd
Vagyok és Alázatos Szívű, és
Megnyugvást találtok lelketeknek..."
(Mát. 11. 29 )

Jézus itt arról beszél, hogyan lehet bennünk minden körülmények közt Igazi Nyugalom, és hogyan tudjuk a terheinket úgy hordozni, hogy ne roskadjunk össze alattuk. Ebben a vibráló, hajszolt, teljesítményközpontú időben, amiben élünk, különösen is fontos ezt tudnunk és gyakorolnunk. Mielőtt azonban erről tanít, elhangzik egy sorsdöntő kijelentés tőle: Igen, Atyám. Teljes szívvel elfogadta az Atyától Kijelölt Helyét, és vállalta a Küldetésével járó Terheket. Ez a magyarázata az Ő Nyugalmának. És Ennek a hiánya magyarázza a bennünk levő sok feszültséget, nyugtalanságot, erőtlenséget. Sok ember elégedetlen a külsejével, képességeivel, lehetőségeivel, körülményeivel, emberi kapcsolataival. Az Isten elleni lázadás oka is az volt, hogy az ember nem fogadta el a Teremtésben Kijelölt Helyét, hanem Isten Helyére akart törni („olyanok lesztek, mint az Isten"). Ez az istenkedés az alázat ellentéte. Sokszor nem amiatt fáradunk el, hogy hordozzuk a terheinket, hanem hogy közben tiltakozunk ellenük. Jézus a Maga Példáját állítja elénk: Ő azért bírt ki mindent, mert Teljes Meggyőződéssel alárendelte Magát az Atya Akaratának. Ez az Alázat. És Tőle fogadta el a Küldetésével járó Nehézségeket is. Ez a Szelídség. Ez nem lehetetlen beletörődés a változtathatatlanba, hanem szívbeli Bizalom az Atya Bölcsességében és Szeretetében. S az az elhatározás, hogy nem azt keresem, hogy mi jár nekem, hanem azt, hogy mit adhatok másoknak. Változtatni pedig csak azon akarok, amire Isten indít. Aki Tőle fogadja el az adottságait, az Vele hordozhatja a terheit. Az iga kétszemélyes eszköz, Jézus Igáját (amit említ itt) Jézussal hordozza a Benne hívő. Ezért könnyű az."

Mát. 11. 25 - 30: „Abban az időben Jézus ezt mondta: Magasztallak, Atyám, Mennynek és földnek Ura, hogy elrejtetted ezeket a bölcsek és az értelmesek elől, de kijelentetted a kisgyermekeknek. Igen, Atyám, mert így volt kedves Előtted. Mindent Nekem adott át az Én Atyám, és senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya, és az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és akinek a Fiú kijelenti. Jöjjetek Énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és Én megnyugvást adok nektek. Vegyétek magatokra az Én Igámat, és tanuljátok meg Tőlem, hogy Én Szelíd és Alázatos Szívű Vagyok, és lelketek nyugalmat talál. Mert az Én Igám Gyönyörűséges, és az Én Terhem Könnyű.”
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #6956 Dátum: 2018 Július 16, 06:34:53 »
„Cseri Kálmán
A Kegyelem Harmatja"

„07. 16 Kinek engedsz?

„Nem tudjátok, milyen lélek van bennetek..."
(Luk. 9. 55 )

Jézus és tanítványai úton voltak, s egy samáriai faluban rájuk esteledett. Ott azonban nem fogadták be őket a népeik közti régi ellentét miatt. Két tanítvány méregbe jött, s tüzet akartak kérni az égből a gonosz falura. Ekkor mondta nekik Jézus: „Nem tudjátok, milyen lélek van bennetek, mert az Emberfia nem azért jött, hogy az emberek életét elveszítse, hanem hogy Megmentse." Hogyan lehetséges, hogy a Jézushoz közelállók is képesek lennének így megtorolni személyes sérelmeiket? Úgy, hogy velünk született természetünk mindig megszólítható marad a gonosz számára. Jézus arra figyelmeztet itt, hogy kettős hatás alatt áll minden ember. Ha már kapta Isten Szent Lelkét, vezetheti őt a Lélek, ha még nem, a gonosz irányítása alatt van. De Isten gyermekeit is támadja az ördög, hátha hallgatnak rá. S amikor valaki fáradt, nem elég éber, csapdába eshet, mint itt Jakab és János. Meg lehet különböztetni a kétféle hatást: az ördög emberölő volt kezdettől (Ján. 8. 44 ), Jézus mindig életpárti. A régi természetnek mindig én vagyok fontos, a magam hiúsága, kényelme, haszna. Az Új Természetnek Isten Ügye és a másik ember Üdvössége a fontos. Akit Isten Lelke Vezet, az kész sérelmeket elszenvedni, akit a tisztátalan lélek, az mindig kész visszaütni. A Krisztusi ember Istenre bízza az Igazságtételt, a Krisztus nélkül élő maga intézi el. A keresztény ember programja ez: „hatalmasan megerősödjék bennetek a Belső Ember az Ő Lelke által; hogy a Krisztus lakjék szívetekben a Hit által, a Szeretetben meggyökerezve..." (Ef. 3. 16 - 17 ) Mindnyájan a bűn uralma alá születünk. Egyszer át kell adnunk a vezetést Isten Szent Lelkének. „Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbé lennem." (Ján. 3. 30 ) De érvényes a figyelmeztetés is: „Aki tehát azt gondolja, hogy áll, vigyázzon, hogy el ne essék!" (1Kor. 10. 12 )"
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #6957 Dátum: 2018 Július 17, 06:52:35 »
„Cseri Kálmán
A Kegyelem Harmatja"

„07. 17 Életmentő ébresztés

 

„Ébredj fel, aki alszol,
támadj fel a halálból, és
felragyog neked Krisztus."
(Ef 5. 14 )

Ez a mondat arra is figyelmeztet, hogy nem mindenki Él, aki mozog ezen a földön. A Biblia ezt állítja: „Akié a Fiú (Jézus), azé az Élet; akiben nincs meg Isten Fia, az Élet sincs meg abban." (1Ján. 5.12.) A szó teljes értelmében tehát csak az Él, akinek kapcsolata van Jézus Krisztussal. Erre az Igazi Életre támadhat fel mindenki a lelki halálból. Edisonról jegyezték fel, hogy egyszer a kishúgát várta az állomáson. Mielőtt azonban a vonat megérkezett volna, az a kőhíd, amin át kellett haladnia, leszakadt. Pánik tört ki a várakozók közt, mert a szerelvényt már nem lehetett erről értesíteni és megállítani. Akkor a kis Edisonnak az jutott eszébe, hogy egy gőzmozdony sípjával morzejeleket ad, s ha a húga azt még idejében meghallja, talán lehet segíteni. A kislány azonban aludt. Egy kanyarban mégis felébredt, észlelte a jelzést, s az utolsó pillanatokban a vészfékkel meg lehetett állítani a vonatot. Megmenekültek a haláltól. Isten nekünk is küld Életmentő Jelzéseket az Ő Igéjével, ébresztget lelki álmunkból. Itt is bolondoknak bélyegzik sokszor az ilyen Igehirdetőket, ahogyan a kislányt is annak nézték a vonaton, pedig egyedül ő értette és vette komolyan a jelzést. Aki felébred álmából, ráébred elveszett állapotára, és még idejében kiszáll a halálvonatból, megmenekül. Az Istentől elválasztó szakadékon is átér Jézus Krisztus Keresztje, s azon visszatalálhat minden hívő elveszített Otthonába. Ezen a világon nagy altatás folyik. A gonosz hol külső kábítással, hol lázas tevékenységgel igyekszik elvonni figyelmünket reménytelen állapotunkról. Legyünk hálásak Isten Ébresztő Igéjéért, és vegyük komolyan, amit Ő a mi megmenekülésünk érdekében Mond! Ő azt Akarja, hogy már itt a mienk legyen ez a Teljes, Örök Élet."
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #6958 Dátum: 2018 Július 18, 08:47:36 »
„Cseri Kálmán
A Kegyelem Harmatja"

„07. 18 Pihenjetek meg!

„Jöjjetek Velem csak ti magatok egy lakatlan
helyre, és pihenjetek meg egy kissé."
(Márk Ev. 6. 31 )

Sokan mostanában veszik ki nyári szabadságukat, és próbálnak valahol egy kicsit pihenni. Vannak, akik legszívesebben mindig szabadságon lennének, de vannak, akik nem mernek jó lelkiismerettel kikapcsolódni. Pedig Jézus azt tanítja, hogy a pihenés nem fényűzés, hanem a jó minőségű munka egyik feltétele. Persze nem munka helyett, hanem munka után helyes gyakorolni. Megállás nélkül nem lehet jól dolgozni, s itt olvassuk, hogy a tanítványoknak néha enni sem volt idejük. Hogyan pihenjen egy keresztény ember? A tanítványok Jézussal mentek el pihenni. Igazi felüdülést a Vele való Közösség ad. Munka közben is, de néha úgy, hogy csak Rá figyelünk. Olyan jellemző, hogy ki mit visz magával évi szabadságára vagy egy-egy szabadnapra. Van, aki fáradtabban jön haza, mint ahogy elment. Tervezzük meg a pihenést, s legyen fontos az Úrral való Közösség! Egy lakatlan helyre viszi Jézus az övéit. Nagy szükségünk van a csendre. Ez önmagában is gyógyít, de Jézus halk és szelíd Szavát is jobban értjük így. S csak a tanítványait hívta most. Nem kell ahhoz nagy társaság, hogy felüdüljön az ember, de a legközelebbiekkel fontos ápolni a Közösséget. (Ugyanakkor éppen a szabadságunk alatt több lehetőség van meglátogatni olyanokat, akik mindig egyedül, a puszta csendjében élnek.) Itt a tanítványok végre kibeszélhették magukat Jézusnak. Néha nagyon rövidre szabjuk a Vele töltött időt. Szánjunk most többet arra, hogy egészen megnyíljunk Előtte! S végül: egy kissé akarja megpihentetni őket. Mert az élet nem pihenésből áll, a pihenés célja az erőgyűjtés a szolgálatra. De a csendben sokszor jobban látja az ember, mi is valóban a feladata, melyek a jellemző hibái, kiaknázatlan lehetőségei, ki ő és ki az ő Ura. Ezért szükséges munka közben is elvonulni néha a csendbe. Ahogyan Jézus is tette."
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #6959 Dátum: 2018 Július 19, 07:08:35 »
„Cseri Kálmán
A Kegyelem Harmatja"

„07. 19 Magába szállt

„Ekkor magába szállt és ezt mondta:
Az én apámnak hány bérese bővelkedik
kenyérben, én pedig itt éhen halok!"
(Luk. 15. 17 )

Valaki azt mondta, nyári pihenésének egyik eredménye az volt, hogy végre magába szállt, s ennek sok jó következménye lett. Jézus a tékozló fiú példázatában használta ezt a kifejezést. Mit kell ezen érteni? Mit jelentett ez a tékozló fiú esetében? Nagyon sok ember olyan értelemben magán kívül van, hogy a bajainak okát önmagán kívül keresi. Másokat vádol, önmagát mentegeti. A tékozló fiú is élte világát, amíg volt pénze, olyan harsogás volt körülötte, hogy nem hallott meg semmit. A disznók vályújáig kellett eljutnia, hogy végre befelé nézve megérkezzen önmagához, felismerje, hogy egyedül ő minden bajának az oka. Amikor magába szállt, eszébe jutott az apja, de nem önmagában találta meg, hanem haza kellett mennie hozzá. Senki sem önmagában találja meg Istent, lelke mélyebb rétegeiben, valamiféle meditáció során, hanem az önmagára lelt ember leborul a rajta kívül, tőle függetlenül létező Kegyelmes Isten Előtt, meghallja Hívását, és vall Neki: „vétkeztem az Ég ellen és Teellened". Amikor magába szállt, rádöbbent, hogy mi nyomorúságainak az oka. Addig csak azt látta, hogy nincs otthona, az éhhalál szélére került, megalázzák, és kilátástalan a jövője. Most ismerte fel, hogy mindennek az az oka, hogy nincs a Helyén. Ha Otthon lenne, mindez nem így lenne. Otthon a béres is jóllakik mindennap. Az embereknek sem Hitbeli problémáik vannak, hanem megélhetési, egészségügyi, társkapcsolati, önértékelési... Magunkba szállva látjuk meg, az a baj, hogy eljöttünk Otthonról, hogy gyakorlatilag Isten nélkül telnek a napjaink. S ha a Szentlélek elsegít oda, hogy leborulunk Isten Előtt, s kimondjuk: „vétkeztem, de szeretnék Veled Élni", akkor kezdődik Új szakasz az ember életében."
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.