Szerző Téma: Napi lelki morzsák  (Megtekintve 814353 alkalommal)

0 Felhasználó és 8 vendég van a témában

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #7035 Dátum: 2018 Október 03, 06:03:46 »
„Cseri Kálmán
A Kegyelem Harmatja"

„10. 03 Aki meglátta Jézust

„Most bocsátod el, Uram, szolgádat...
Békességgel, mert meglátták szemeim
Üdvösségedet..." (Luk. 2. 29 - 30 )

Amikor az öreg Simeon a csecsemő Jézusban felismerte a világ Megváltóját, áldotta Istent, és Békével kész volt meghalni. Mert megízlelt valamit az Örökkévalóságból. Erről a lelkiállapotról egy Igehirdetésben így tanított Joó Sándor lelkipásztor: „Az ilyen embernek az idő többé nem múlik, hanem Telik. Mert ha az idő múlik, akkor minden órával, esztendővel kevesebb van belőle, s egyszer egészen elmúlik. Ha azonban Telik, akkor nő, minden nappal közelebb jut a kiteljesedéshez. Telik, azaz Telítődik, mint egy pohár, egy edény - aztán egyszer egészen megtelik, kiteljesedik benne az Élet. A múló idő viszi az életet, egyre messzebb. A Telő idő hozza az Életet, az Örök Életet, egyre közelebb. Aki felett múlik az idő, az rendszerint hátrafelé néz, a múltba. Aki számára Telik az idő, az előrenéz, a halálon át is az Örökkévalóság felé. A múló idő öregít, a Telő idő pedig megérlel. Az idő múlása nyugtalanná és szomorúvá tesz, az idő Telése pedig megbékéltet és vigasztal. Akinek Telik az idő, az ősz hajjal nem a szép ifjúság elmúlásának, hanem a közelgő Örökkévalóság dicsfényének a jelét látja már. A múló időben a halál kapuzárás, érthető hát előtte a pánik. A Telő időben a halál kapunyitás, érthető hát előtte a nyugalom. A múló időben a halál az életünk vége. A Telő időben azonban a halál csak a mulandóság vége, és az Örök Élet Kiteljesedése. A te számodra, testvér, múlik az idő vagy Telik? Simeon előbb meglátta Jézust, mint a halált. Az tud békességgel elmenni a földi életből, és átlépni az Örökkévalóság küszöbén, aki nem akkor döbben rá arra, kicsoda Jézus, hanem már itt Találkozott Vele. Ez a Hit lesz Látássá Odaát."
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #7036 Dátum: 2018 Október 04, 08:36:18 »
„Cseri Kálmán
A Kegyelem Harmatja"

„10. 04 Fiatalos szívvel

„...akkor karjába vette (Jézust) és
Áldotta az Istent..." (Luk. 2. 28 )

Az idős Simeon lelkileg mindvégig nagyon fiatalos, felszabadult, boldog ember maradt. Miért? Isten Igéjére figyelő ember volt. Kapott egy Kijelentést korábban, és szívében hordta Isten Igéjét, bizonyos volt abban, hogy Az Igaz, és semmi nem hiúsíthatja meg. „Azt a Kijelentést kapta a Szentlélektől, hogy nem hal meg addig, amíg meg nem látja az Úr Krisztusát." Várakozó ember volt. Tudta, hogy Isten megtartja Ígéretét, s reménykedve várta azt. Oly sok idős ember amiatt keserű, hogy már semmit nem vár az élettől. Fontos, hogy ismerjük Isten Ígéreteit, és legyünk bizonyosak abban, hogy Azok rendre beteljesednek. Egyebek közt az is, hogy azt a Krisztust, Akiben most hiszünk, meg fogjuk látni olyannak, amilyen Valójában. Simeont Isten Szentlelke vezette. A Lélek indítására elment a templomba, amikor a gyermek Jézust bevitték szülei. Aki idős korában is figyel Isten Lelkére, aki egész életében begyakorolta ezt az Alázatot és Engedelmességet, az lelkileg rugalmas, vezethető, fiatalos marad. És Simeon tudott örülni. Előzőleg azt olvastuk róla, hogy „várta Izráel Vigasztalását". Nyomasztó, nehéz körülmények közt élt akkor a nép, Simeon is szenvedett a sok csüggesztő jelenség miatt. Ő azonban túllátott ezeken, és látta Jézusban a pogányok Világosságát, saját népe Dicsőségét és minden nép Üdvözítőjét. Ez elég volt ahhoz, hogy Öröm legyen a szívében minden ellenére. Mindez nekünk is lehetséges: megismerni Isten Igéjét, Reménykedve várni Ígéreteinek Teljesedését, Engedni a Szentlélek Vezetésének, és Örülni az Úrban mindenkor (Fil 4. 4 )."
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #7037 Dátum: 2018 Október 05, 09:59:04 »
„Cseri Kálmán
A Kegyelem Harmatja"

„10. 05 Józan visszavonulás

„Most már a király jár előttetek,
én pedig megöregedtem és
megőszültem..." (1Sám. 12. 2 )

Sokak problémája, hogy nehezen tudnak visszavonulni. Van, aki belebetegszik abba, hogy nyugdíjba kell mennie. Az idős Sámuel próféta szép példát ad arra, hogyan teszi ezt Isten gyermeke. Ő Kr. e. 1000 táján élt, és népének legjelentősebb lelki vezetője volt évtizedeken át. Amikor úgy látta, eljött visszavonulásának ideje, egy megrendítően őszinte, szép beszéddel búcsúzott az emberektől (1Sám. 12 ). Három megállapítást tesz önmagáról, ebből ma az elsővel foglalkozzunk: megöregedtem és megőszültem. A tények józan megállapítása ez. Isten gyermekeit mindig jellemzi a józan egyszerűség. Az élet rendje az, hogy megszületünk, felnőtté válunk, aztán megöregszünk, és végül elmegyünk a minden földiek útján. Ezt a rendet Isten szabta meg, így a megöregedés sem tragédia, hanem Isteni Rend. Aki ezt Tőle elfogadja, az nem akarja ezt tagadni, késleltetni, az ellenkezőjét mutatni, mert azzal csak nevetségessé válik. Vállalja természetesen az ezzel járó kellemetlenségeket is. Az Istenre figyelő ember pedig felismeri azt is, mikor kell abbahagynia, amit egész életén át gyakorolt. Sámuel ezért mondja: itt az új vezető, Saul, átadom neki a munkámat. Jobban szerette volna, ha a fiai követik őt, és Saul ellen is több kifogás felmerülhetett (Sámuel egyáltalán nem helyeselte, hogy a nép pogány mintára királyt választott ), de így alakult, elfogadta, s ő visszalépett. Nem sértődötten, hanem emelkedetten és józanul. Neki soha nem saját személye volt fontos, hanem mindig, most is Isten Dicsősége és a nép jövője. Sáfárnak tekintette magát. Amit Isten rábízott, igyekezett hűséggel elvégezni. Most más folytatja. Lehet, hogy másként fogja csinálni. De a lényeg nem változik: Isten az marad, Aki volt. Sámuel nem nélkülözhetetlen, Isten nélkülözhetetlen, de ő hű marad népéhez. Isten állította be őt a munkába, és most Ő hívja vissza. Ez így van jól."
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #7038 Dátum: 2018 Október 06, 08:17:37 »
„Cseri Kálmán
A Kegyelem Harmatja"

„10. 06 Üres kéz - tele szív

„Tanú az Úr veletek együtt..., hogy
nem találtatok semmit a kezemben"
(1Sám. 12. 5 )

Miért tartja Sámuel fontosnak, hogy ezt mintegy jegyzőkönyvbe vegyék? Mit jelent az, hogy üres kézzel megy nyugdíjba? Több mindent: Jelenti, hogy amíg a nép bírája volt, senkitől nem fogadott el megvesztegető ajándékot. De nem élt vissza a pozíciójával sem, nem vett el sem szavakkal vagy fondorlattal senkitől semmit. Jelenti azt is, hogy senkinek nem adósa. Nem terheli kötelességmulasztás, megtett minden tőle telhetőt, nem vádolják teljesítetlen ígéretek. De jelenti ezt is: szabad vagyok, nem ragaszkodom semmihez, amit Isten a kezembe adott, elfogadtam, amit most visszavesz, visszaadom. Eddig is Ő használta a kezemet, ezután is használja Ő, amire akarja! Az ilyen ember nem keserű és boldogtalan, hanem kíváncsi, és kész elfogadni Urától az Új feladatokat. Sámuelnek nemcsak a munka jelentette az Élete tartalmát és Értelmét. Sok ember élete üressé válik, ha már nem igénylik a munkáját, vagy nem tud dolgozni. Isten gyermekének az Úrral való Közösség tölti ki az Életét. Ezen belül megvan a munka szerepe is, de ha az háttérbe szorul, nem omlik össze semmi, mert az Urat nem veszítette el, Élete Értelme változatlan marad, szíve Ővele van tele. Mennyivel gazdagabb egy ilyen üres kezű ember, mint az, aki visszavonulásakor szorongatja, amit megszerzett. Keze tele van rendjeleivel és sérelmeivel, vagy önmagával, s egyszer kiderül, hogy semmije sincs, érdemei elolvadtak, mint gyerekek markában a hó. Sámuel üres kezei ezt is tanítják: az öregség az Alázat iskolája. Akkor még inkább Isten Kegyelmére hagyatkozzék az ember! De ne feledjük - elég nékünk az Ő Kegyelme."
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #7039 Dátum: 2018 Október 07, 08:35:03 »
„Cseri Kálmán
A Kegyelem Harmatja"

„10. 07 Imádság és Útmutatás

„Tőlem is távol legyen, hogy vétkezzem az
Úr Ellen, és ne imádkozzam többet értetek."
(1Sám. 12. 23 )

Sámuel búcsúbeszédének a végén elmondja, mi lesz az Új feladata. Mit tesz az idős ember üres kezeivel? Ha Isten üresíti meg a kezünket, akkor az a kéz sohasem csupán üres, hanem szabad is. S az ilyen ember élete nem üressé válik, hanem szabaddá egy másik küldetés végzésére. Egyik feladatát abban látja Sámuel, hogy az eddiginél is többet, mélyebben, gyakrabban imádkozzék. Aktív korában mindenki amiatt panaszkodik, hogy nincs elég ideje az Isten előtti elcsendesedésre. Mindig tenni kell valamit, s alig van lehetősége csak lenni, Isten előtt állni. Most már nem tudja járni az országot az idős próféta, ezért az emberek gondját viszi Isten elé. A körülményei miatt nem tud másoknak Istenről beszélni, de annál inkább akar másokról Istennek beszélni. Az ilyen imádkozó öregek benne maradnak az Élet Pezsgésében, mindig friss információik vannak, láthatják Isten Tetteit az emberek Életében, fontos szereplőivé válnak Isten Országa Építésének, és Áldássá azok életében, akiket imádságban hordoznak. A másik feladat: „tanítalak majd benneteket a Jó és Egyenes Útra". Szabaddá vált kezét útjelzőként használja. Aki ismeri a Helyes Utat, annak kötelessége megőrizni másokat az eltévelyedéstől. Sámuel már nem közlekedik, de segíti a közlekedőket. Mint egy tapasztalt révkalauz, óvja a veszélyektől a többieket. S úgy látja, ha ezt nem tenné, vétkezne Isten ellen. S mit tegyen az az idős ember, aki még nem ismeri a Helyes Utat, Amely az Életre vezet? Ismerje meg, amíg arra ideje van, s ugyanígy Áldássá lesz szerettei és mások számára. S mit tegyen, aki még nem öreg? „Gondolj Teremtődre ifjúságod idején, míg el nem jönnek a rossz napok..." (Préd. 12. 1 ) Mindenki fiatalon készíti elő az öregségét. Ez a két feladat mindnyájunk nagy lehetősége, minden életkorban!"
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #7040 Dátum: 2018 Október 08, 09:09:37 »
„Cseri Kálmán
A Kegyelem Harmatja"

„10. 08 Ha ismernéd...

„Jézus így válaszolt: Ha ismernéd az Isten
Ajándékát, és hogy Ki az, Aki ezt mondja
neked: „Adj innom!”, te kértél volna Tőle,
és Ő adott volna neked Élő Vizet."
(Ján. 4. 10 )"

A samáriai asszony nagyon magabiztosan kezd tárgyalni Jézussal. Hozzáértően beszél a vízmerítés technikájáról, különböző vallási kérdésekről, úgy tűnik, tájékozott, mint aki kapott vallásos nevelést. Jézus nem bántja meg őt, de Szelíd Határozottsággal mégis érezteti vele: nem erről van szó. Ő pontosan tudja, hogy e mögött az álarc mögött egy boldogtalan ember áll. Ezért mondja neki: „ha ismernéd Isten Ajándékát..." Akkor nem ment volna tönkre minden házasságod, nem lennél emberkerülő, aki a déli hőségben jön vízért, nem bújnál vallásos elméleti kérdések mögé a megoldatlanságaiddal. Nem kísért - e minket is: magabiztos okoskodás mögé bújni életünk gubancaival? Ha ismernéd Isten Ajándékát, Jézust, és azt a Gazdagságot, amit Ő a Benne hívőknek ad, akkor nem ilyen légkör lenne otthon, nem lenne annyi rendezetlen kapcsolatod, nem lenne ennyi feszültség benned, ilyen félelem és büszkeség a szívedben. Ha ismernéd Isten Ajándékát, és hogy Ki Jézus, akkor Ő lenne a Legfontosabb számodra, Öröm lenne a Vele töltött idő, és a nem halogatott kötelesség, akkor keresnéd a csendet, jobban ismernéd magadat, s régen átadtad volna már életed trónját Neki. És akkor te kérnéd Őt, hogy adja neked azt az Életet, amelyet csak Tőle lehet kapni, Amely egyedül érdemli meg az Élet elnevezést, Aki tulajdonképpen Ő Maga. A beszélgetésük végére megtudta ez az asszony, hogy Ki Jézus, hogy mi az Isten Ajándéka, és mindenről megfeledkezve Boldog Örömmel futott be a faluba, és hirdette az embereknek, hogy Kivel találkozott. Egy magányos, boldogtalan, kudarcos ember élete meggyógyult, és az Evangélium Boldog hírvivője lett. Olyan ajándékot kapott, amelyet azonnal megosztott másokkal is. Én vajon ismerem az Isten Ajándékát, és hogy Ki Valóban Jézus?"
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #7041 Dátum: 2018 Október 09, 06:54:06 »
„Cseri Kálmán
A Kegyelem Harmatja"

„10. 09 Mivel vagyok tele?

„...tele vagyok vigasztalódással,
minden nyomorúságunk ellenére
csordultig vagyok Örömmel."
(2Kor. 7. 4 )

Mivel van tele a mi életünk? Gondokkal, feladatokkal, félelmekkel, hirtelen támadt nagy baj esetén kétségbeeséssel, van, aki önmagával van tele, vagy szerelemmel (fülig szerelmes ), van, aki egy másik emberrel, vagy a semmivel - üres az élete. Sokan tapasztalják, hogy ha kitölti is valami őket, mégis marad hiányérzetük, még valami kellene a teljes Boldogsághoz. Amikor pedig megszűnik az addigi tartalom (abba kell hagyni a munkát; meghal, akiért élt az illető... ), összeomlik az életük. Csak az tartotta, s most nincs miért élni. Isten arra teremtett minket, hogy mint üres edények, Ővele legyünk tele. Az Iránta való Szeretet (teljes szívedből) és Tisztelet töltsön be, és így legyünk szerelmesek, szorgalmasak, szenvedők stb.! Aki Ővele van tele, az soha nem veszíti el Élete Tartalmát, s Benne minden más tartalom is a helyére kerül. Ezért hordozza az ilyen ember egészen másként a veszteségeket, próbatételeket. Istenben Szerető Atyja van, Akire mindig számíthat, Akivel Közösségben mindent megkapott, amire szüksége van ebben az Életben és az Örökkévalóságban. Hogy e mellé olykor nehézségek is jönnek, azok őt is meggyötrik, de Isten a Benne bízókat előre felkészíti erre, s ezért már előre kapnak vigasztalást és Erőt is. Nem akkor kapkodnak valami segítség után, amikor bajok érik őket, legfeljebb akkor még erősebben kapaszkodnak Szövetséges Istenükbe, Aki a nehéz időkben még inkább érezteti gyermekeivel Hatalmát és Szeretetét. Ezért nem túlzás, amit itt Pál apostol ír. Abban az időben különösen is sok szenvedésben volt része. De Krisztussal való szoros Közösségén ez nem változtatott. Az elég volt ahhoz, hogy megvigasztalt, reménykedő ember maradjon. Mi ismerjük ezt az Elrejtettséget és Lelki Biztonságot?"
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #7042 Dátum: 2018 Október 10, 08:52:54 »
„Cseri Kálmán
A Kegyelem Harmatja"

„10. 10 Kihallgatni vagy meghallgatni?

„...azért jöttem a világba, hogy
Bizonyságot tegyek az Igazságról..."
(Ján. 18. 37 )

Pilátust nagyon bosszantotta, hogy éppen a nagy ünnep alkalmával vitték hozzá Jézust, és követelték, hogy végeztesse ki. Ingerülten kezdte a kihallgatást: Ki vagy? Mit tettél? - Jézus Szelíden válaszolt: „Én azért jöttem a világba,  hogy Bizonyságot tegyek az Igazságról. Mindenki, aki az Igazságból való, hallgat az Én Szavamra. Az Én Országom nem e világból való..." Jézus arról beszélt, ami Pilátust nagyon érdekelte. Azonnal rá is kérdez: Mi az Igazság? - De mielőtt Jézus felelhetne, feláll, kimegy, és tovább tárgyal Jézus vádlóival. Ez a rövid kérdés nagyon sokat elárul. Amikor elhangzik, a hivatalnokból egy pillanatra előbújik az ember. Ez hiányzik Pilátus életéből, erre vágyik, de nem vallja be magának sem. Ő vallat, és nem vall. Kihallgatja Jézust, de nem akarja meghallgatni. Pedig ezek Kegyelmi Pillanatok egy ember életében: megnyílik a szív Isten Előtt, Isten meg akarná ajándékozni, de az ember mégis elfut, és szegény marad. Nem cserél helyet Jézussal, ragaszkodik ahhoz, hogy ő a bíró, és Jézus a Vádlott. Pedig az Igazság nem ijesztő, éppen az az Örömhír. Mi az Igazság? Az Igazság az, hogy mi Istentől halálos Ítéletet érdemlünk. Az Igazság az, hogy ezt az Ítéletet Jézus Krisztus Magára vállalta és ténylegesen elszenvedte, amikor meghalt a Kereszten. Az Igazság az, hogy aki ezt hiszi, azt Isten Igazzá nyilvánítja, és nem bünteti meg. Mert az Igazság egy személy, úgy hívják: Jézus. Akinek Jézusa van, azé az Igazság. Ezért jött Ő a világba. Ne vallassam Jézust, hanem valljak Neki ma! Ne én kérjem számon, mintha bírája lennék, hanem üljek a vádlottak padjára, engedjem, hogy leleplezzen és Kegyelemmel felmentsen! Aki Őbenne hisz, nem megy az Ítéletre, hanem az Örök Életre (Ján 5. 24 )!"
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #7043 Dátum: 2018 Október 11, 09:19:08 »
„Cseri Kálmán
A Kegyelem Harmatja"

„10. 11 Beszűkülni vagy elmélyülni?

„Hasonló a mennyek országa a szántóföldben
elrejtett kincshez... az ember... eladja mindenét,
amije van, és megveszi azt a szántóföldet."
(Mát. 13. 44 )

A példázatbeli ember szántogatott, s az ekéje beleakadt valamibe. Kiderült, hogy valamikor kincseket ástak el oda. Elmegy tehát, örömében eladja mindenét, és megveszi azt a földet. De amíg ő ezzel foglalkozott, mások haladtak a szántással, ő lemaradt mögöttük. És ha mindenét eladta, nem maradt neki más, csak ez a kincs. Igen, de ez többet ért mindennél, a közben elvégzett munkánál is, és minden addigi vagyonánál. Látszólag beszűkült az élete, valójában azonban elmélyült, gazdagabb lett. Az egyik faluban az ásott kutakban nem jó víz volt, nyáron pedig olykor ki is száradtak ezek. A főtéren fúrtak egy kutat, s utána az látta el az egész falut bőséges, jó minőségű vízzel. Kisebb átmérőjű csövön jött a víz, mint egy szokásos kút átmérője, de mélyebbről, több és jobb vizet kaptak. Van ilyen a lelki életben is. A lehetőségek nagy kínálata és az emberi mohóság miatt nagyon felszínessé, sekélyessé válik sok ember élete. De ha valaki felismeri az Isten által kínált Kincsek Értékét, örömében (és nem kényszerből, rábeszélésre) szívesen lemond sok mindenről, hogy ez a Lelki Gazdagság az övé legyen, és másokat is tudjon Vele gazdagítani. Ha csak beszűkül valaki, szegényebb lesz. De ha azért mond le valamiről, hogy elmélyüljön, és Igazi Kincshez jusson, gazdagabb lesz az Élete. Aki minden lehetőséggel élni akar, az sokszor elfelejt közben élni. Jézus szerint „kevésre van szükség, valójában csak egyre" (Luk. 10. 42 ), s Ő olyan Ajándékot kínál, amelyet „nem vehetnek el tőlünk", ami Lelkileg Gazdaggá tesz itt, és Érték marad a halálunk után is. Ez pedig Ő Maga. Akinek az életében Ő lesz az Első helyen, az minden egyébbel is helyesen tud Élni."
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #7044 Dátum: 2018 Október 12, 07:56:38 »
„Cseri Kálmán
A Kegyelem Harmatja"

„10. 12 Jogom lenne, de...

„...magamnál szerettem volna tartani... Döntésed
nélkül azonban semmit sem akartam tenni..."
(Filem. 12 - 14 )

A Filemonhoz írt levél Pál apostol legrövidebb levele. Három szereplője van, ismerjük meg őket közelebbről! Filemon kolosséi keresztény volt, valószínűleg az ő házánál jöttek össze a hívők. Onézimosz az ő rabszolgája volt, aki meglopta és megszökött. Valahogyan elkerült Pál apostolhoz, akiről hallhatott korábban, s aki akkor éppen börtönben volt. Pál mellett hívővé lett. Az apostol visszaküldi őt gazdájához, Filemonhoz, de ennek a levélnek a védelme alatt. Három egymástól életkorban, társadalmi helyzetben, műveltségben teljesen különböző ember. De mindhármuk jellemében Jézusi Tulajdonságok kezdenek megmutatkozni. Ebben az egyben közösek: Jézus Krisztus tanítványai lettek, s eszerint is akarnak Élni. Pál a börtönben is „szül". Ezt írja Onézimuszról: fiam, akit fogságban szültem. Nem önmagát sajnálja, nem is sajnáltatja, nem fogva tartóit vádolja, hanem ott is hivatása magaslatán áll: őrei közül többeket s ezt a rabszolgafiút is Jézushoz vezeti. Mi hogyan viseljük a nehézségeket? Vannak-e Lelki gyermekeink? Ebben a helyzetben nagyon jól jött neki Onézimosz segítsége. Még sem tartja magánál, hanem visszaküldi tulajdonosához, Filemonhoz. Írja. hogy joga lenne ott tartani, de nem él ezzel, betartja a rendet. Mennyi békétlenség forrása az, amikor emberek mindenáron érvényesítik jogaikat, s csak ennek a jegyében cselekszenek. Milyen sok otthoni békétlenség oka ez: nekem ez jár, én nem vagyok a család cselédje vagy bolondja. Jézus nem tekintette zsákmánynak, hogy Istennel Egyenlő, Őt a Szeretete vezette, nem a jogai. És Pál kötelezvényt ír, hogy megtéríti az Onézimosz által okozott kárt. Kéri, hogy úgy fogadja őt vissza Filemon, mintha maga Pál menne hozzá. Jézus is kifizette a mi adósságunkat, ezért mehetünk Istenhez bizalommal (Kol. 2. 14 )."
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #7045 Dátum: 2018 Október 13, 07:05:54 »
„Cseri Kálmán
A Kegyelem Harmatja"

„10. 13 Félek nagyon, de...

„...visszanyerd, most már nem úgy,
mint rabszolgát..., hanem... az Úrban
is Szeretett Testvéred." (Filem. 15 - 16 )

Onézimosz elrendezte a múltját Istennel, de most rendeznie kell azt Filemonnal is. Igen ám, de a szökött rabszolgát legjobb esetben megkorbácsolták, ami gyakran valósággal lenyúzta a meztelen hátát, vagy homlokára sütötték tüzes vassal a bélyeget, de olykor ki is végezték elrettentő példaként. Helyes az, hogy Pál hazaküldi ezt a fiút? Az apostol bízik abban, hogy Filemon Krisztus tanítványa, s mint rabszolgatartó is így fog viselkedni. De még inkább bízik Krisztusban, Aki Új Életet adott ennek a szökött fiúnak, és meg is fogja védeni. De vajon Onézimosz is bízik-e ennyire Krisztusban? Ezt kell neki most már egyre jobban megtanulnia. Mert ezt jelenti Hitben járni: minden helyzetben, veszélyes körülmények közt is számol Új Urának Hatalmával és Szeretetével, és számít Rá. Ő kiszolgáltatta magát Jézusnak, tehát nincs kiszolgáltatva többé senki másnak. Pál azt kéri Filemontól, hogy úgy fogadja vissza szökött szolgáját, mint aki Testvérévé lett Krisztusban. Ilyen egyszerű lenne ez? Egy tolvaj szökevény egyszerre Isten gyermekévé lesz? Isten Kegyelmének a Munkája nyomán, igen. De nem olyan egyszerű ez, mert Jézus bűn nélküli Életébe került. Ő meghalt, hogy az Onézimoszok élhessenek. Ő elszenvedte Onézimosz bűneinek büntetését - és a mienket is -, hogy a bűn rabszolgaságából Isten Boldog és Szabad gyermekeivé legyünk. Meg kell tanulni ebben a Szabadságban járni. Meg kell tanulni magunkat egészen Krisztus Kegyelmére bízni. Ha félünk is, bízni Benne. Ismerni Ígéreteit, s komolyan venni Azokat. Egyre jobban megismerni Őt Magát, hogy Pál apostolhoz hasonló gyámok nélkül is közvetlenül Vele legyen Élő Kapcsolatunk, s ez adjon Biztonságot, Békességet és Bátorságot minden körülmény között."
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #7046 Dátum: 2018 Október 14, 09:03:43 »
„Cseri Kálmán
A Kegyelem harmatja"

„10. 14 Igazam lenne, ha...

„Engedelmességedben bízva írok neked, mert tudom,
hogy többet is megteszel annál, amit mondok."
(Filem. 21)

Filemonnak sem volt ez könnyű lecke. Meglopta és otthagyta a rabszolgája, s most beállít Pál apostol levelével. Teljesen Igaza lenne, ha példásan megbüntetné. Igen ám, csakhogy Filemon is teljes Bocsánatot és Kegyelmet kapott, amikor Isten befogadta őt gyermekei közé. És azóta ezt az Evangéliumot hirdeti másoknak is. Hogyan lesz ebből a tanból gyakorlat a hétköznapokban? Valóban keresztény testvérként kell visszafogadnia ezt a gyereket? Vagy esetleg fel is kell szabadítania? És mit szólnak ehhez mások? Szokatlan szituáció. A Krisztusban kapott Szeretet Új Törvénye belülről repeszti szét a rabszolga - társadalom és minden társadalom hamisságait „Krisztusban tehát nincs zsidó, sem görög, nincs szolga, sem szabad..." (Gal. 3. 28) És Filemon lemond az igazáról, tudomásul veszi ezt a nagy változást, amelyet Jézus hozott ebbe a velejéig romlott világba. Így jelenik meg Krisztus ebben a világban a benne hívő, Új Életet kapott tanítványain keresztül. Egy művelt rabbi, aki éppen börtönben van Krisztusért, egy jómódú pogány gazda, egy nincstelen, komisz rabszolgafiú - akik Testvérek a Krisztusban, és Őérette mindhárman Isten gyermekei lettek. Így megtanulnak bocsánatot kérni és bocsánatot adni, ahogy Isten is megbocsátott nekik Krisztusért.  Készek vagyunk - e valóban a Krisztusi Szeretet törvénye szerint élni ebben a világban? Lehetséges - e ez egyáltalán? Megpróbáltuk már? Valóban Krisztus Él bennünk, vagy csak mi próbálunk egy kicsit Őhozzá hasonlóan cselekedni? Az Ő Természete bontakozik ki bennünk, vagy ez még a miénk, javított kiadásban, egy kis humanista vagy vallásos díszítéssel? Akiben Ő Él, az többet is tesz annál, mint ami a felső határ, mert nem ragaszkodik a maga igazához, hanem mindig Krisztushoz."
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #7047 Dátum: 2018 Október 15, 14:08:20 »
„Cseri Kálmán
A Kegyelem Harmatja"

„10. 15 Letöröl minden könnyet

„Íme, az Isten... letöröl minden
könnyet a szemükről..."
(Jel. 21. 3  - 4 )

Arról az Új Világról mondja ezt Isten, amit majd Krisztus második Eljövetele után teremt. Ebben a mostani világban nagyon sok könny vér és verejték folyik. Kezdetben nem így volt, ez mind az Istentől való elszakadás következménye. Végigkísér bennünket. Amikor egy ember megszületik, az édesanyja verítékben úszik és vérzik. A kicsi első tette pedig az, hogy felsír. És ettől kezdve hol ő sír mások miatt, hol miatta sírnak mások, verejtékkel keresi meg a kenyerét, és közben nem szűnik meg a vérontás különféle formája sem. Abban a Világban, amit Isten a Benne hívőknek készít, „letöröl minden könnyet a szemükről, és halál sem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom". Akik már ebben a világban Isten Újjáteremtett gyermekei, azok arra törekszenek, hogy sose folyjék miattuk könny, se vér. Sőt ők tudnak sírni a sírókkal, tudnak vigasztalni azzal a Vigasztalással, amit ők is Krisztustól kapnak, megtanulnak könnyet törölni, sebet kötözni. A halál világában az Életet képviselik. Jézus Krisztus megszabadít minden Benne hívőt attól a kényszertől, hogy önmagát szeresse mindenekfelett, s felszabadít arra, hogy adjon, szolgáljon, segítsen. Jézus is sírt Lázár sírjánál, s Jeruzsálem hitetlensége miatt is. Jézus is verejtékezett a nagycsütörtök éjszakáján folytatott Imaharcában. És Ő is vérzett, sőt elvérzett a Kereszten - éppen azért, hogy gátat vessen ez elé a könny - és vérfolyam elé, s halálával teremtsen olyan embereket, akik az eljövendő Új Világ Erőit hozzák el erre a világra, akik „az Új Teremtés zsengéi". Boldog, aki már itt így él. Mert akit nem tisztít meg Jézus Krisztus Vére, annak nem lesz helye az Új Világban, hanem csak ott, ahol lesz „sírás és fogcsikorgatás" (Mát. 25. 30 )."
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #7048 Dátum: 2018 Október 16, 11:55:41 »
„Cseri Kálmán
A kegyelem Harmatja"

„10. 16 Éles kérdések

„Aki győz..., fiam lesz.
De a gyáváknak... osztályrésze...
a második halál." (Jel. 21. 7 - 8 )

Nem szeretjük az ilyen sarkos fogalmazást, de így a Biblia vége felé Isten egyre élesebb kérdéseket tesz fel, hogy világos választ tudjunk adni. Kik vagyunk: Isten fiai vagy a halál fiai? Hol lesz a helyünk Krisztus második eljövetelekor: a Mennyei Jeruzsálemben vagy a tűzzel és kénnel égő tóban? És mi vár ránk: a második Feltámadás vagy a második halál? Az első Feltámadás az, amikor valaki hitetlenből hívővé lesz, lelkileg új Életre támad. A második Feltámadás, amikor Krisztus Magához veszi majd a Benne hívőket az Ő Dicsőségébe. Az első halál a biológiai, amelyben mindnyájunknak részünk lesz. A második az örök kárhozat. Erre mondják, hogy aki kétszer születik (testileg és lelkileg is Újjászületik), az egyszer hal meg (biológiai halál). Aki csak egyszer születik (testileg, ahogyan mindnyájan), az kétszer hal meg. „Én adok majd a szomjazónak az Élet Vizének Forrásából ingyen." Ezt ígéri Isten, s mindnyájan erre szomjazunk. Mégsem fogadja el mindenki ezt az ajándékot. Pedig Isten Ingyen kínálja, nem kell érte felmutatni, teljesíteni, adni semmit. Aki ebből iszik, vagyis aki hittel megragadja Isten Kegyelmét, az „örökölni fogja mindezt, és Istene leszek annak, az pedig fiam lesz". „De a gyáváknak és hitetleneknek, az utálatosaknak, gyilkosoknak és paráznáknak, a varázslóknak és bálványimádóknak, és minden hazugnak... osztályrésze... a második halál." Olyan Tükör ez, amibe jó becsületesen belenéznünk, és önvizsgálatot tartanunk. Isten nem ijesztget, hanem figyelmeztet és hív. Ő azt akarja, hogy a mi részünk a második Feltámadás legyen. Ő mindent megtett ezért. És én?"
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #7049 Dátum: 2018 Október 17, 09:23:05 »
„Cseri Kálmán
A Kegyelem Harmatja"

„10. 18 Önszeretet?

„A második (parancs) ez: Szeresd
felebarátodat, mint magadat."
(Márk Ev. 12. 31 )

Egy új keletű tévtanítás szerint a Szeretet kettős parancsa három, mert nemcsak azt mondja, hogy szeresd Istent és felebarátodat, hanem azt is, hogy szeresd önmagadat. A helyes önértékeléshez és önmegvalósításhoz szüksége van az embernek arra is, hogy megtanulja szeretni önmagát. Mit ír erről a Szentírás? Más az önmagam elfogadása, és más az önmagam szeretése. Az előbbire bátorít a Biblia. Ír arról, hogy Isten egyenként megtervezett mindnyájunkat, mind „egyedi darabok" vagyunk, „egyedüli példány" (Kosztolányi ). Mint Isten alkotását fogadjam magamat: a külsőmet, képességeimet, adottságaimat, hiányaimat. Legyek hálás minden tőle kapott értékemért, és tartson alázatban minden hiányosságom! Mindnyájunkból hiányzik valami. Aki így elfogadja magát, annak helyes önértékelése lesz, és boldogan szolgál Istennek és segít embertársainak. Ez azonban nem önszeretetet jelent. Az önszeretet velünk születik, azt inkább fékezni kell olykor. Jézus világosan két parancsról beszél: szeresd Istent, és szeresd felebarátodat. A „mint magadat" csak mérték: legalább úgy szeresd a másikat, amennyire magadat szereted! Az önszeretetet egyenesen bűnnek minősíti a Biblia, például az utolsó időkről írja, amikor felerősödik minden gonoszság: lesznek az emberek magukat szeretők (önzők), pénzsóvárak... (2Tim. 3. 2 ). Jézus Krisztus sokkal inkább az önfeláldozásra adott példát, és arra bátorít. A felebarát iránti szeretetből fakadó önfeláldozás és az önszeretet semmiképpen nem fér meg együtt. A Biblia tanítása tehát világos: fogadjam el és ápoljam Istentől kapott testemet, lelkemet! De legalább ilyen fontos legyen nekem a másik ember teste és lelke is, akkor teszek eleget Isten Parancsának. Ennek az egészséges egyensúlynak a feltétele, tápláló forrása pedig az, ha teljes szívemből szeretem Istent, és az Ő Szeretete tölti be a szívemet."
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.