Szerző Téma: Napi lelki morzsák  (Megtekintve 814660 alkalommal)

0 Felhasználó és 6 vendég van a témában

Nem elérhető M.Csilla

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 87
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #7125 Dátum: 2018 November 28, 14:27:42 »
„Cseri Kálmán
A Kegyelem Harmatja"

11.30 Követte őt

"És azonnal újra látott, és követte őt az úton." (Mk 10,52)

Csodálatos, amikor Jézus Krisztus megnyitja valakinek a szemét! Bartimeus is először Jézust látta meg, s nem is akarta többé szem elől téveszteni: követte őt az úton.
Egy asszony sokat panaszkodott, hogy milyen szótlan, morcos ember a férje, milyen nehéz vele együtt élni. Egy lelki konferencián az Úr Jézus kinyitotta a szemét. Hetek múlva nem győzött áradozni arról, hogy milyen kedves, szellemes ember a férje, milyen jókat beszélgetnek. Később azt is meglátta, hogy őmiatta lett szótlan a párja.

Valaki szüntelenül panaszkodott, hogy milyen nehéz sorsa volt, az emberek milyen gonoszak, és vég nélkül sorolta a hiányait. Amikor Jézus Krisztus kinyitotta a szemét, először ő is Megváltóját látta meg, aztán a maga bűneit, s attól kezdve tele volt hálával, hogy mennyi jót ad neki Isten, pedig nem érdemli meg.

Más pedig azt vette észre az ilyen gyógyulása után, hogy milyen sok felesleges holmi van a szekrényében, és utána sokaknak szerzett örömet az ajándékaival.
Van, aki észreveszi végre a vele együtt élőket, vagy meglátja az Istentől neki elkészített szolgálatokat, elkezdi érteni a Bibliát, felismeri az események mögött az azokat mozgató Istent...

Bartimeus követte Jézust az úton. Csakhogy Jézus útja akkor már egyenesen a keresztre vezetett. Követőinek vállalniuk kell az ő szenvedését is, és azt is, hogy „vele együtt megfeszíttetik" a régi természetük, s ő akar mindenben irányítani. Jézus követése a vele való állandó együttlétet jelenti. Ez az együttlét azonban folytatódik a halálunk után is, amikor a hitünk látássá lesz, mi is „hasonlóvá leszünk hozzá, és olyannak fogjuk őt látni, amilyen valójában" (1Jn 3,2).
"... ímé én ti veletek vagyok minden napon a világ végezetéig. Ámen!" Máté 28,20

Nem elérhető M.Csilla

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 87
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #7126 Dátum: 2018 November 29, 10:10:56 »
„Cseri Kálmán
A Kegyelem Harmatja"

12.01 Advent

[center„Bizony, hamar eljövök." Ámen. Jöjj, Uram Jézus! (Jel 22,20)][/center]

[centerA karácsony előtti négy hetet adventi időszaknak szokták nevezni. Ez a szó az adventus Domini latin kifejezésből jön, ami ezt jelenti: az Úr eljövetele, és Jézus Krisztusnak a történelem végén bekövetkező második eljövetelére utal.

Bod Péter, a 18. században Erdélyben élt tudós református lelkész és irodalomtörténész ezt írja: A mi Urunk Jézus Krisztusnak négy adventusa, eljövetele van: midőn testben megjelent, midőn a szívbe beszáll és az embert megtéríti, midőn halála óráján elmégyen az emberhez, és midőn eljő az utolsó ítéletre.

Advent idején jó ezeken elgondolkodnunk. Az első megtörtént, minden Jézus eljöveteléről szóló ígéret pontosan beteljesedett karácsonykor. Jézus elvégezte a megváltás munkáját, és megígérte, hogy visszajön majd ítéletre.

Egy ember szívébe akkor száll be ő, amikor az illető rádöbben, hogy gyakorlatilag Jézus nélkül élt, és ez maga a halál. Nem akar tovább így maradni, s átadja az uralmat élete felett Jézusnak. Tőle kér bocsánatot a múltjára, rábízza a jövőjét, s neki akar engedelmeskedni a jelenben.

Halálunk órája mindnyájunknak eljön, s addig van módunk arra, hogy Jézussal összekössük az életünket. Ha ez megtörtént, magához vesz a mennyei dicsőségbe, ha azonban ez az óra nélküle, a benne való hit nélkül ér, az örök kárhozat következik.

És mi most ebben a világkorszakban várjuk, hogy egyszer hirtelen megjelenik majd a mi Urunk ítélni élőket és holtakat, véget ér a történelem mostani szakasza, s elkezdődik egy új világ, aminek már nem lesz vége.

Jó, ha meghányjuk-vetjük ezzel kapcsolatos gondolatainkat, és Istentől kérünk világosságot, hogy tisztán lássunk, és idejében rendezzük, amit kell.][/center]
"... ímé én ti veletek vagyok minden napon a világ végezetéig. Ámen!" Máté 28,20

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #7127 Dátum: 2018 November 29, 10:11:52 »

„Szikszai Béni: „Útitárs”
Bibliai elmélkedések
az év minden napjára”

„November 29

„Ha így cselekszel, és Isten is ezt parancsolja
neked, te is helyt tudsz állni, és az egész nép
is békességben mehet vissza a helyére.”
(2Móz. 18. 23 )

Megállani az Úr Útján, a helyünkön lenni, Békességre jutni – ez az Istent kereső ember szíve vágya. Erre vágyott Mózes is, és erre vágytak az ügyes – bajos dolgaikkal hozzá fordulók is. Amikor Mózes magára nézett, maga erőlködött, abból csak fáradság és időfecsérlés lett. Ám ahogy Ábrahámhoz Melkisédeket, úgy Mózeshez Jetrót küldte az Úr Áldással és tanáccsal. A terhek hordozásában való mentesítés azért is volt fontos, mert közel voltak már a Sinai – hegyhez ahol Isten Mózesnek sokkal nagyobb feladatot szánt, mint hogy osztozkodó testvérek között kelljen igazságot tennie. Az új szereposztás szerint Mózes közbenjárt a népért, az általa kiválasztott hetven férfi pedig bíráskodott. Hasonlóképpen Krisztus sem osztott örökséget, hanem felment a „hegyre” közbenjárni. Az Úr népe között a helyes munkamegosztás nagy erőket szabadít fel. Ha nem eszerint járunk el – mint ahogy sokszor nem eszerint járunk –, magunknak is, a közösségünknek is nehéz megállni. Kimerül a vezető, szenved a nép, mert nem tud helytállni békességben. Azért ki – ki amilyen helyre állította az Úr, úgy végezze Istentől kapott feladatát, hogy azáltal a közösség útja megrövidüljön az „Ígéret Földje” felé.

REND * Őrizd meg a rendet, és a rend megőrizz téged – mondja a régi latin közmondás. A Sátán egyik legnagyobb fegyvere, a rendetlenség, a zavarkeltés. Különösen az „Ígéret Földjére” való menetelben, az Üdvösség Útján szeret rendet bontani, hogy megakadályozza a lelkeket a helytállásban.

* Járjatok az Úr Útjain – 2Móz. 18. 13 – 17”
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #7128 Dátum: 2018 November 30, 09:49:23 »

„Szikszai Béni: „Útitárs”
Bibliai elmélkedések
az év minden napjára”

„November 30

„... ha megszomjazol, menj az edényekhez,
és igyál abból, amiből a szolgák merítenek.”
(Ruth 2. 9c )

Az élet megnyilvánulásának az egyik jele a szomjúság. Csak az élő szomjazik. A lelki életnek is egyik fontos jele a szomjúság. Van lelki szomjúság is. Az alvó lélek nem szomjas. Csak az álomból felébredt lélek érez szomjúságot. Ilyenkor nem tud nyugodni, kínzó vágy hajtja mindaddig, amíg rá nem talál arra a „szép híves patakra”, amely szomját enyhítheti. Boldog korszak az ember lelki életének ez a fajta szomjúsága, amikor nem tud betelni az Igével, az Igehirdetéssel. Adtál – e már hálát ezért? Sokan vannak azonban olyanok, akik ha megszomjaznak, az Éltető Forrásvíz helyett a legközelebbi gödörben összegyűlt esővízzel is megelégszenek. Tudjuk, hogy súlyos, akár halált okozó betegséget is össze lehet szedni egy ilyen elhamarkodott, nem eléggé körültekintő vízivástól! Ennél még sokkal súlyosabb károkat okozhat az ember lelkének, ha akármilyen spirituális szomjúságoltóval beéri, és nem az Isten szolgái által merített Élet Vizével csillapítja lelke szomjúságát. Hány kereső és szomjazó lélek vált a szellemidézés vagy más hasonló, Isten Előtt utálatos „tudomány” áldozatává. Csak abból az edényből igyál, amelybe az Úr bizonyságtevő szolgái merítettek Élő Vizet az Úr Kegyelmének Forrásából!

ÉLETMENTŐ TEA * Kínában a rossz minőségű és az egészségre nézve veszélyes ivóvizet már rég óta úgy teszik ihatóvá, hogy a naponta szükséges folyadékmennyiséget felforralva, tea formájában fogyasztják el. Hajdanában a gazdag kínai urak számára a szolgák készítették el ezt az életmentő italt. Jézus is elkészítette számunkra az Élő Vizet, Amely „Örök Életre buzgó Víz Forrása lesz” bennünk.

* Az elveszített Élet – Mát. 10. 34 – 42”
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető M.Csilla

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 87
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #7129 Dátum: 2018 December 01, 00:28:53 »
„Cseri Kálmán
A Kegyelem Harmatja"

12.02 Isten ígérete szerint

"...minthogy ezeket várjátok, igyekezzetek, hogy ő tisztának és feddhetetlennek találjon benneteket békességben." (2Pt 3,14)

Az adventi időszak a jövőre irányítja figyelmünket. Vajon hogyan alakul az emberiség jövője, és a mi személyes életünk számára mit tartogat a jövendő?

Vannak, akik nem szeretnek ezzel foglalkozni, csak a mának élnek, azt akarják élvezni. Milliók vallják: a holnap bizonytalan, fő, hogy ma érezd jól magad.

Ez a szemlélet mérhetetlen önzéshez és felelőtlenséghez vezet. Aki így él, sose gondol a másik emberre, semmit nem tesz a közösségért, aminek tagja, képtelen áldozatot hozni bármilyen fontos ügyért, nem tud várni semmire, nem akar lemondani semmiről, viszont a maga pillanatnyi élvezete érdekében sok kárt okoz másoknak is. Ennek a torz szemléletnek szomorú következménye az a rettenetes környezetpusztítás is, aminek tanúi vagyunk.

Vannak, akik olyan fenyegetőnek és kilátástalannak képzelik a jövőt, hogy megtelnek félelemmel, szorongással.

S vannak, akik csak gúnyolódnak Isten erre vonatkozó ígéretein.

A hívő ember békességgel néz a jövőbe. Tudja, hogy arra felelősen készülnie kell. Tudja, hogy semmi oka a félelemre, mert élete Isten kezében van, s ő gondoskodik az övéiről. És bizonyos abban, hogy Isten ígéretei igazak, várja azok beteljesedését.

„Nem késlekedik az Úr az ígérettel..., hanem türelmes hozzátok, mert nem azt akarja, hogy némelyek elvesszenek... De el fog jönni az Úr napja, mégpedig úgy, mint a tolvaj (váratlanul), amikor... az elemek égve felbomlanak... milyen szentül és kegyesen kell nektek élnetek, akik várjátok... De új eget és új földet várunk az ő ígérete szerint, amelyben igazság lakik." (2Pt 3,9-13)

Isten ígéreteinek komolyan vétele megőriz a könnyelműségtől is, az aggodalmaskodástól is, a cinikus kételyektől is, és segít derűsen, reménységgel, felkészülten várni az ismeretlen jövőt.
"... ímé én ti veletek vagyok minden napon a világ végezetéig. Ámen!" Máté 28,20

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #7130 Dátum: 2018 December 01, 10:17:45 »

„Szikszai Béni: „Útitárs”
Bibliai elmélkedések
az év minden napjára”

„December 01

„... akik ki vannak választva az Atya
Isten eleve elrendelése szerint a Lélek
megszentelésében Engedelmességre”
(1Pét. 1. 2a )

Advent és karácsony valamennyi hőse az Engedelmesség példája. Mind olyanok, mint akik „ki vannak választva Engedelmességre”. Keresztelő János, az utolsó próféta nem a maga bölcsességét szólja, nem a maga igényeit jelenti be. Ő csupán „kiáltó Szó a pusztában” arról, hogy elközelített az Isten Országa. Mária végtelen alázattal, meggörnyedve hordozza Áldott Állapotát, Amely talán szégyen az emberek szemében, de Isten Előtt „Áldott az asszonyok között”. József, akivel Mária „eljegyeztetett” engedelmeskedik az Isteni Figyelmeztetésnek, és nem bocsátja el őt, hanem feleségül veszi. A bölcsek egy csillagot követnek ismeretlen országokon, úttalan utakon át, amíg el nem vezeti őket Betlehemig. A pásztorok az angyali felszólításnak engedelmeskedve elmennek mind Betlehembe, Simeon és Anna hosszú, életen át tartó engedelmességgel virrasztanak az Ígéret Mécsvilága mellett. Az itt felsoroltak valamennyien előképei a testé lett Engedelmességnek, Jézus Krisztusnak, Aki „Engedelmes volt halálig, egészen a Kereszthalálig”.

KEGYELMI AJÁNDÉK * Vallomásaiban Szent Ágoston felejthetetlen szavakkal beszél arról, hogy az Engedelmesség Isten Kegyelmi Ajándéka a választottak számára: „Te serkentesz fel, hogy Örömünket leljük a Te dicséretedben, mert Magadnak teremtettél minket, s nyughatatlan a mi szívünk mindaddig, amíg Benned meg nem nyugszik. Dicsérni fogják az Urat, akik keresik Őt, mert aki Igazán keresi, megtalálja, s aki megtalálta, követi és dicséri Őt.”

* Kiveszem kezedből a poharat, amelytől
tántorogsz – Ézs. 51. 13 – 23”
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #7131 Dátum: 2018 December 02, 09:04:55 »

„Szikszai Béni: „Útitárs”
Bibliai elmélkedések
az év minden napjára”

„December 02

„El sem hagyta a templomot, hanem éjjel és
nappal böjtölésekkel és imádkozásokkal szolgált.”
(Luk. 2. 37b )

Az Adventi várás nem tétlen várakozás. Mi sem áll távolabb a keresztyén lélektől, mint a terméktelen csodavárás. Anna a prófétaasszony és Simeon Isten Ígéretének a birtokosai. Isten megígérte nekik, hogy addig nem kóstolnak halált, amíg meg nem látják az Úr Krisztusát. Anna vállát nyolcvannégy esztendő özvegységének terhe nyomta. Csendes szemlélődéssel várhatta volna, hogy Isten megkoronázza a Hitét várakozásának beteljesülésével. Senki sem rótta volna fel ezt neki a háta mögött, aki ismerte az ő áldozatos életét. Anna mégis töretlenül szolgált éjjel és nappal az Úr templomában. A próféták is úgy jövendöltek a Szabadítóról, hogy egyben szolgálatukkal el is készítették Útját a világban. Az igazán adventi lélek tenni is akar valamit azért, Akit vár. A Krisztus által ígért Ország elközelítésének mindig az a jele, hogy megsokasodnak a földön az áldozattal és imádsággal szolgáló lelkek. Éppen szolgálatunk bizonyítja, hogy várjuk az Urat, és mint a példázatbeli hű sáfár, készen állunk az Érkezésére.

PÉLDA * Az agg Simeon példája a magyar nemzet egyik szomorú korszakának is a szimbólumává vált. Amikor a magyarság a 48 – as szabadságharc leverése után valóban a halál árnyékának völgyébe jutott, a hamvai református lelkipásztor, Tompa Mihály Simeon példájával ébresztgette nemzetét. Isten a Szentírás hőseinek cselekedete által is tanít. Áldott tanítás az adventi Szent öregek példaadása. Türelmes áldozat és lankadatlan könyörgés által épül az Ország, amit Isten nekünk ígért.

* Örök Irgalommal könyörülök rajtad – Ézs. 54”
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető M.Csilla

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 87
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #7132 Dátum: 2018 December 02, 14:32:53 »
„Cseri Kálmán
A Kegyelem Harmatja"

                                                                     12.03 Mit hoz a jövő


"...testvéreim, legyetek szilárdak..., hiszen tudjátok,
hogy fáradozásotok nem hiábavaló az Úrban." (1Kor 15,58)

A futurológia tudománya módszeresen kutatja, hogy ha a világban ma zajló folyamatok így folytatódnak, hova fog az vezetni 10, 20, 50,100 év múlva. Elég ijesztő adatokat közölnek. A „föld haláláról", a „kétségbeesés társadalmáról" írnak, és egyre kevésbé remélik, hogy sikerül gyökeresen megváltoztatni az emberek gondolkozását, szokásait, igényeit, így viszont hamarosan a beszívható levegő, az elegendő víz és élelem biztosítása lesz probléma.

A hívő ember is komolyan veszi ezeket az előrejelzéseket, s törekszik minden módon védeni, megmenteni, ami az Isten által teremtett világból még ép maradt, és az életfeltételeinket jelenti.

Ugyanakkor a keresztény ember nemcsak a jövőt várja, hanem a jövő Urát is. A hívő nép kulcsszava nem a futurum (jövő), hanem az advent. Mi a világmindenség Urát várjuk, akinek a megjelenése egyben minden nélkülözés, nyomorúság, hazugság, szenvedés végét is jelenti, aki magához veszi majd a benne hívőket, és megítél minden gonoszságot, embertelenséget és istentelenséget.

Mi nem a világ végét várjuk, hanem azt a dicsőséges Krisztust, aki első ittlétekor kiváltott bennünket a pusztulás, az értelmetlen lét rabságából. Ezért is fontos, hogy ismerjük őt. Mert nem is azt kérdezzük, hogy mit hoz a jövő, hanem hogy kit hoz a jövő, pontosabban hogy ki készíti nekünk a jövendőt. Az, aki szeretett minket, és önmagát áldozta fel értünk.

A világ sok nyomorúságát nem tudjuk megoldani. Abban azonban bizonyosak vagyunk, hogy a mi munkánk nem hiábavaló az Úrban. Hogy jó kezekben van a világ, a jövője is, van gazdája az életünknek, ezért tudunk reménységgel előrenézni a csüggesztő adatok ellenére is.

"... ímé én ti veletek vagyok minden napon a világ végezetéig. Ámen!" Máté 28,20

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #7133 Dátum: 2018 December 03, 09:08:20 »

„Szikszai Béni: „Útitárs”
Bibliai elmélkedések
az év minden napjára”

„December 03

„Várom az Urat, várja lelkem, és bízom Ígéretében.
Lelkem várja az Urat, jobban, mint az őrök a reggelt,
az őrök a reggelt.” (Zsolt. 130. 5 – 6 )

Az Advent várakozás. Isten Ígéretet adott prófétái által a Szabadító eljövetelére, de nem mondta meg, mikor jön el az idők teljessége. Az emberiség csak a bűn és a halál völgyében való több évszázados vándorlás után találkozott a Testé lett Isten Fiával. Isten népe azonban még a legsötétebb korokban sem kételkedett Isten Ígéretének Valóságában. Bizalommal várta annak beteljesedését, „jobban, mint az őrök a reggelt”. Az adventi lélek így dicséri az Urat: „Igaz Isten, Ígéretedben változhatatlan Valóság!” Amilyen bizonyos, hogy az éjszaka után eljön a hajnal, olyan bizonyos a keresztyén ember számára Isten minden Ígérete, amit Krisztusban neki adott. A bűn ijesztő sötétje számunkra nem a lemondás, hanem a bizakodó várakozás ideje. „Várom az Urat, várja lelkem, és bízom Ígéretében. Lelkem várja az Urat, jobban, mint az őrök a reggelt, az őrök a reggelt.” Ne csüggedj, „sorsod sötétlő árnya közt Szent Arca rejtezik”, s majd felderül, mint az éjjeli sötét után a hajnali fény. Mondd te is bizonyságtevő énekünk szavával: „Árva néped várva Téged égő mécsest tartva áll.”

CSODA * Anyaszentegyházunk mártíromságban gazdag történetének ismerői azt mondják, csoda, hogy van még Egyház annyi üldöztetés, megpróbáltatás után. Ez a csoda felelet atyáink Isten Ígéreteibe vetett bizalmára. Őseink „harci zivatarban” sötét éjjelen is Élő Hittel hitték, hogy ahogyan Isten beteljesítette az Ő Fia felőli Ígéretét, úgy az Ő választottai megmaradása felőli Ígéretét is teljesíteni fogja. Ez a bizonyosság a gyász évtizedeiben élt a legerősebben: „Hajnalt kiáltok, mert látom az estét” – mondja a költő, és vallja az adventi lélek.

* Jöjjetek e vizekhez! – Ézs. 55”
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető M.Csilla

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 87
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #7134 Dátum: 2018 December 03, 11:04:08 »
„Cseri Kálmán
A Kegyelem Harmatja"

12.04 Az utolsó idők jellemzői

"De aki mindvégig kitart, az üdvözül." (Mt 24,13)

[centerJézus Krisztus gondosan felkészített bennünket a visszajövetelét közvetlenül megelőző időkre (Mt 24. rész). Egyrészt tájékoztatott, hogy a gonoszság, hazugság és erőszak elhatalmasodik a világon, másrészt megígérte jelenlétét, oltalmát a benne hívőknek. Az események irányítása az ő kezében marad, mert neki adatott minden hatalom mennyen és földön.

Említi, hogy sok tévtanító támad majd, akik sokakat megtévesztenek. Többen egyenesen Krisztusnak adják ki magukat. Megnő a háborúk és természeti csapások száma és pusztító ereje. A szeretet helyét közöny, sőt gyűlölet foglalja el a legszorosabb emberi kapcsolatokban is. A benne hívőket üldözni fogják, és sokakat meg is ölnek közülük.

Ugyanakkor az evangélium terjed, s a végén már mindenkinek lesz lehetősége arra, hogy meghallja az Isten üdvözítő szeretetéről szóló jó hírt. Aki minden próbatétel közt is ragaszkodik őhozzá, azt megtartja. Az övéire a nagy nyomorúság idején is gondja lesz, érettük megrövidíti a legnehezebb időket.

Ha ilyen jelekkel találkozunk napjainkban, gondoljunk arra, hogy Jézus Krisztus megjelenése és ennek a világkorszaknak a vége egyre közelebb jön! Serkentsen bennünket minden ilyen esemény is arra, hogy amíg lehetőségünk van, készüljünk fel a vele való találkozásra! Ő először mint Megváltó jött ebbe a világba, másodszor mint ennek Bírája érkezik. S akkor már nem lesz mód bármit is megváltoztatni, amilyen lelkiállapotban talál, aszerint ítél majd meg.

Olyan jó Péter apostol biztatására gondolnunk: „Titeket pedig Isten hatalma őriz hit által az üdvösségre, amely készen van, hogy nyilvánvalóvá legyen az utolsó időben." (1Pt 1,5)][/center]
"... ímé én ti veletek vagyok minden napon a világ végezetéig. Ámen!" Máté 28,20

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #7135 Dátum: 2018 December 04, 04:24:42 »

„Szikszai Béni: „Útitárs”
Bibliai elmélkedések
az év minden napjára”

„December 04

„Maga János teveszőr ruhát viselt és bőrövet a
dereka körül, eledele pedig sáska és erdei méz volt.”
(Mát. 3. 4 )

Keresztelő János az utolsó próféta. Ő már megérte az Ígéret beteljesedését. Amikor kiment Júdea pusztájába prédikálni, a Testé lett Ige már a világon volt, és készülődött a vele való találkozásra. János méltóképpen akarta fogadni Őt: elvetett magától mindent, ami benne, vagy körülötte akadálya volt Krisztus érkezésének. Mielőtt hírül adta volna az adventi parancsot – „készítsétek az Úr Útját, és egyengessétek Ösvényeit” –, előbb önmagában készítette el teljes lemondással Krisztus Útját. Ne felejtsd el, Krisztus e világbeli Útjának legnagyobb akadálya benned van. Távoztass el magadból minden akadályt, amely Krisztus Útjában akadályt képez! Tanulj lemondani Érette. Krisztus mindent pótol számodra, Krisztust azonban nem pótolja semmi. Emlékezz a szép adventi énekre: „Amit szerettünk, mind elhagyni készül, de nem siratjuk, Téged vár szívünk.” Senki nem lehet az Övé, aki nem tud lemondani a világ örömeiről Őérette.

ÖNMAGUNK LEGYŐZÉSE * Napóleon nagy hadvezér volt, és kitűnő államszervező. Birodalmak és királyok felett győzedelmeskedett, békeművével pedig újjáteremtette Franciaországot. Végül azonban minden dicsősége és alkotása porba omlott, s a világ legszerencsétlenebb embereként végezte be életét, mert volt egy ellensége, akit nem tudott legyőzni. Ezt az ellenségét Napóleonnak hívták. Bár korának legnagyobb hadvezére volt, nem tudott önmaga felett győzedelmeskedni. Ne vállalkozz addig Krisztus Útjának egyengetésére, amíg önmagadban el nem készítetted az Ő Útját.

* Feltámad az Úr dicsősége – Ézs. 60. 1 – 12”
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető M.Csilla

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 87
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #7136 Dátum: 2018 December 04, 17:38:56 »
„Cseri Kálmán
A Kegyelem Harmatja"

12.05 Keresztelő János születése

"...meghallgatásra talált a te könyörgésed: feleséged, Erzsébet fiút szül... nagy lesz ő az Úr előtt..." (Lk 1,13-15)

Az első advent jeles alakja Keresztelő János volt. Ismerjük meg az ő életét!

Júdea hegyes vidékének egy kis falujában egy házaspár régóta imádkozott gyermekért. Most már abba is hagyták, mert megöregedtek. Egyik nap azonban, amikor Zakariás éppen a papi feladatait végezte Jeruzsálemben, Isten azt üzente neki, hogy fiuk születik, aki a Messiás útkészítője lesz. Hitte is, nem is. Hitetlensége miatt addig, amíg a kis János meg nem született, megnémult. Amikor újra tudott beszélni, hálás szóval magasztalta Istent (Lk 1. rész).

Most csak azt vegyük észre, hogyan építi be Isten kis emberek csendes imádságát a maga világot kormányzó tervébe! Isten nagyszabású üdvterve már a világ megteremtése előtt készen volt. Ezt ő lépésről lépésre feltartóztathatatlanul megvalósítja. Ehhez emberekre is szüksége van. Például Zakariást is kiválasztotta arra, hogy az ő fia legyen Jézus előfutára. De még nincs is fia, s ők már öregek. Ez nem akadály. Lesz gyermekük idejében, egészen megszokott módon. A csoda benne az, ahogyan Isten ezt a nekik már elképzelhetetlen eseményt időzíti és megvalósítja. Mert miközben Isten nagy terve kibontakozik, ő számon tartja az éveken át elhangzott imádságokat is, és felel azokra.

Istennél minden időzítve van, nincs összevisszaság. Ő nem rögtönöz, és nem kapkod, mindent végtelen bölcsessége szerint, a mi érdekünkben valósít meg.

Így merjük-e rábízni életünk apró és jelentős dolgait és a világ sorsdöntő ügyeit egyaránt? Zakariás hitetlensége nem lett akadálya Isten cselekvésének. Az ő tettei nem a mi hitünktől függnek, de magunkat szegényítjük meg, ha kételkedünk ígéreteiben. Szálljunk szembe mindig a magunk kételyeivel! „Boldog, aki hitt, mert beteljesedik mindaz, amil az Úr mondott neki." (Lk 1,45)
"... ímé én ti veletek vagyok minden napon a világ végezetéig. Ámen!" Máté 28,20

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #7137 Dátum: 2018 December 05, 07:18:50 »

„Szikszai Béni: „Útitárs”
Bibliai elmélkedések
az év minden napjára”

„December 05

„De a ti szemetek boldog,
mert lát, fületek is, mert hall.”
(Mát. 13. 16 )

Boldogság – e számodra az Élő Jézus Krisztus Igéjének hallgatása? Az Ószövetség szentjei csak távolról üdvözölhették Őt. Kortársai kételyekkel fogadták, de a ma nemzedékének bizonyságok fellegei állnak rendelkezésére. A Jézus Krisztusban hívő élet a legmagasabb Rendű Élet. A világ boldogtalan, mert szemével mást akar látni, fülével mást akar hallani, nem azt a Jézust, Aki a mi Boldogságunkra adatott. Hatalmas világ vesz körül a parányi fűszáltól kezdve a végtelen messzeségben ragyogó csillagokig, bölcs könyvek sokasága, gyönyörű zenei alkotások. Azonban ha az Ő Szavát nem hallod, ha nem láttad még meg lelki szemeiddel Jézus Vérző Arcát, a boldogtalanok közé tartozol. Sok mindent láttál szemeiddel, hallottál füleiddel, sok utálatos megvetendő dolgot. Jézus azt akarja, hogy lásd és halld az Életre hívó drága Evangélium Üzenetét. Itt még csak rész szerint láthatod, teljesen majd csak odaát. De nem csak az üdvözülők, hanem az elkárhozottak is látni fogják a Királlyá koronázott Krisztust. Te, drága lélek, melyik oldalról szemléled Őt?

JÉZUST SZEMLÉLNI * Fanny Crosbi mélyen hívő amerikai költőnő, aki több mint kilencven évet élt, és mintegy nyolcezer dicsőítő éneket írt, kora gyermekkora óta vak volt. Az Evangélium hamar megragadta a szívét. Sokszor nyilatkozott arról, hogy mennyi belső látást adott neki a vakság. Látta a Láthatatlant. Így születtek meg világszerte kedvelt énekei a „Mily drága nekem”, a „Fogjad kezem”, a „Jézus Ölébe bizton” kezdetű énekek, és még számos másik.

* Akinek van, annak adatik – Mát. 13. 1 – 17”
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető M.Csilla

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 87
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #7138 Dátum: 2018 December 05, 21:34:25 »
„Cseri Kálmán
A Kegyelem Harmatja"

12.06 János munkája

"Készítsétek el az Úr útját, tegyétek egyenessé ösvényeit!" (Lk 3,4)

Keresztelő János nagyon fontos lelki munkát végzett az egész nép életében. Fő erénye az volt, hogy hirdette az igazságot, és kemény mondanivalóján semmilyen meggondolásból nem volt hajlandó változtatni. Tudta, hogy hallgatóinak kell megváltozniuk, ha nem akarnak elveszni. Bármire hivatkoznak, semmi nem segít rajtuk, csak az Istenhez való visszatérés.

Mikor szeretjük mi egymást: ha szó nélkül nézzük, hogy valaki tönkreteszi magát és családját, vagy ha szeretette] megmondjuk neki az igazságot, akkor is, ha az kényelmetlen feladat? Az lenne a szeretet, ha finomkodásból nem beszélünk az üdvösség és kárhozat tényéről? Akkor szeretjük a gyermekeinket, ha a korszerűség jegyében nem fegyelmezzük, nem is neveljük őket?

Aki az igazságot hirdeti, annak ez mindig áldozatba kerül. Keresztelő János is vállalta a minden komfort nélküli életet, távol a családtól. Nem mindenkinek kell így élnie, de készek vagyunk-e áldozatot is hozni az igazságért?

Akik elfogadták, amit mondott, azokat bemerítette a Jordán vizébe, jelképezve, hogy az illető meghalt a régi életének, s a vízből egy új ember emelkedik fel. Ezt pedig egészen konkrét változásnak kellett követnie az emberek életében (Lk 3,1-14).

Ezért nevezi Jánost a Biblia Jézus útkészítőjének. Mert Istentől a bűneink választanak el, ezt az akadályt úgy lehet félretenni az útból, ha nevén nevezzük, megvalljuk és elhagyjuk a bűnt. Bocsánatot rá Jézus Krisztus kereszthalála szerzett. János különösen az emberi gőg, önhittség, képmutatás, büszkeség ellen prédikált.

Legyen ez a mi adventi programunk: feltérképezni, mi áll leginkább Jézus útjában, és ne halogassuk annak eltávolítását!

A völgyből domb legyen, Hegycsúcs a mélybe szálljon, Hogy útja készen álljon, Ha Krisztus megjelenik (V. Thilo, ford. Czeglédy Sándor)
"... ímé én ti veletek vagyok minden napon a világ végezetéig. Ámen!" Máté 28,20

Nem elérhető M.Csilla

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 87
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #7139 Dátum: 2018 December 06, 01:40:09 »
„Cseri Kálmán
A Kegyelem Harmatja"

12.07 Akinek két ruhája van...

"János így válaszolt nekik: „Akinek két ruhája van, adjon annak, akinek nincs..." (Lk 3,11)

Amikor Isten igéje erővel hangzik, az mindig tettekre indítja a hallgatókat. Amikor Keresztelő János a Jordán partján prédikált, többen ezt kérdezték: most akkor mit tegyünk?

Egyebek közt ezt is válaszolta: Akinek két ruhája van, adjon annak, akinek nincs! Az Isten igéjének való engedelmesség konkrét tettekben mutatkozik meg.

A háború után történt: egy asszonynak, akinek a férje hadifogságban volt, több kisgyermekről kellett gondoskodnia. Hívővé lett. Néhány nap múlva feltűnt neki, hogy egyik munkatársa téli hidegben is egy elég kopott kardigánban jön dolgozni. Kiderült, hogy nincs semmilyen kabátja. Neki két télikabátja volt, elhatározta, hogy az egyiket nekiadja. Reggel indulásnál lett csak kérdéses, hogy melyiket. Természetesnek tartotta, hogy a jobbat megtartja, a kopottat odaajándékozza. De nem volt békesség a szívében. Végül mégis a jobbikat adta oda, a régit tartotta meg magának, és utólag nagyon örült e döntésnek.

Akinek kettő van, adja oda az egyiket! De melyiket? Ezt mindig Isten végzi el a hívők szívében. És nem is szabad semmit úgy adni, ha nem Isten iránti hálából és örömmel tesszük. Csak „a jókedvű adakozót szereti az Isten" (2Kor 9,7).

Fontos tudnunk, hogy minden adakozásunk, segítésünk csak válasz Isten ajándékaira és segítésére. Nem ezzel szerzünk érdemeket nála, hanem a hálánkat akarjuk ily módon is kifejezni. Nekünk lesz öröm, ha engedünk az ő indításának, és örömöt szerzünk másoknak. Amit így örömmel ad valaki, amiatt soha nem lesz szegényebb, de átéli, hogy Isten kezében válik eszközzé, rajta keresztül tulajdonképpen Isten szeretete jut el egy emberhez. Legyen hát az egészért egyedül Istené a dicsőség!

Tőlem milyen „kabátnak" lehetne valahová elvándorolnia?
"... ímé én ti veletek vagyok minden napon a világ végezetéig. Ámen!" Máté 28,20