Szerző Téma: Napi lelki morzsák  (Megtekintve 814422 alkalommal)

0 Felhasználó és 9 vendég van a témában

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #7335 Dátum: 2019 Március 08, 09:17:13 »

„Szikszai Béni: „Útitárs”
Bibliai elmélkedések
az év minden napjára”

„Március 08.

„Ekkor azt mondta az Úr Mózesnek: Hát megrövidült
az Úr Karja? Majd meglátod, beteljesül – e neked az
Én Beszédem, vagy sem.” (4Móz. 11. 23 )

Lehetetlennek tűnt, hogy Isten hatszázezer embert jóllakasson hússal akár egyszer is a pusztában. De ez csak a látszat. A valóság az, hogy egy álló hónapon keresztül gondoskodott húsról Izráel számára. Megtehette. Talán a te életed is nehéz, tikkasztó pusztának tűnik. Nincs esély a kitörésre. Ahogyan Mózestől, úgy tőled is megkérdezi az Úr: „Hát megrövidült az Úr Karja?” Ne magadhoz mérd az Ő Kegyelmét, Segítő Karját. Kérd Isten Lelkének Áldott Vezetését, hogy Áldásaival, Erejével emeljen, vigyen téged is. Isten el tud téged igazítani. Lehetetlennek tűnik, hogy régi bűneidből kiszabadulj? Lehetetlen, hogy zaklatott szívedet Mennyei Békesség töltse el, hogy szeretteid megtérjenek, hogy az Isten Igéjéből tudj rendszeresen táplálkozni, hogy életed útja egészen megváltozzon? Nem rövidült meg az Úr Karja. Elér a szívedig, a kételkedésig, a bajodig, és fölemel. Bízd magad erre a Kegyelemre, Amely gazdagon árad feléd."

MAJD MEGLÁTOD * Badecker Szibéria nagy misszionáriusa volt. Megtérése után sokáig nem szolgálhatott, mert fél tüdejét lekapcsolták. Lehetetlennek tűnt, hogy ilyen testi adottsággal messze idegenbe menjen. Isten mégis elküldte őt, és évtizedekig osztogatta a sebzett szívűeknek az Újtestamentumot, és tett bizonyságot Isten Megmentő Szeretetéről.

* Bőséges asztal a pusztában – 4Móz. 11. 16 – 23"
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #7336 Dátum: 2019 Március 08, 09:33:59 »
„Cseri Kálmán
A Kegyelem Harmatja"

„03. 08 Mi a Hit?

„És ahogyan Mózes felemelte a kígyót a pusztában,
úgy kell az Emberfiának is Felemeltetnie, hogy aki
hisz, annak Örök Élete legyen Őbenne."
(Ján. 3. 14 - 15 )

Jézus Nikodémusnak egy Ószövetségi történettel szemléltette, hogy mit jelent Őbenne hinni. A pusztai vándorlás során egy alkalommal mérges kígyók támadták meg a népet bűneik következményeképpen. Isten azt parancsolta Mózesnek, hogy készítsen ércből egy kígyót, tegye fel egy magas póznára, s akit kígyómarás ért, nézzen fel arra, és életben marad. Nincs más módja a megmenekülésnek. És valóban így is történt. S akkor beszélt az Ő bekövetkező Kereszthaláláról: ahogyan Mózes felemelte a kígyót, úgy fogják Jézust is megfeszíteni, s aki Benne hisz, az megmenekül a kárhozattól. Amit ebből ott a népnek meg kellett tanulnia, azt kell nekünk is ma: mindenki belehal a bűn kígyómérgébe, mert Isten Nélkül csak a kárhozat vár ránk. Az ember tehetetlen, nem tud magán segíteni, csak Istentől jöhet Szabadítás. Az Életben maradásra csak ez az Egyetlen, furcsa lehetőség van: feltekinteni a Golgotára, vagyis Hinni Jézusban. Aki azon elmélkedik, hogy miért éppen ezt a megoldást adta Isten, miért nem mást, az közben belehal a kígyómarásba. De aki komolyan veszi Isten Szavát, vagyis Hisz Neki, az halálos méreggel a testében is Élve marad. Ezt sokan megtapasztalták akkor. Hinni tehát ezt jelenti: megteszem, amit Isten Mondott. Jézus Keresztje nélkül nincs Üdvösség. A keresztény Hit nemcsak ismeret, a Biblia Igaznak tartása, hanem az a személyes Bizonyosság, hogy Isten Krisztus Érdeméért nekem is bűnbocsánatot, Örök Életet és Üdvösséget ajándékoz. A Hit: a kinyújtott kezem, amivel ezt megragadom."
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #7337 Dátum: 2019 Március 09, 08:10:27 »

„Szikszai Béni: „Útitárs”
Bibliai elmélkedések
az év minden napjára”

„Március 09.

„Biztonságban lesz, gazdag az Üdvösségben, Bölcsességben
és Tudományban, az Úr Félelme lesz a Kincse.” (Ézs. 33. 6 )

Az Úr népének, Sionnak szól ez a drága Ígéret. Nagyon fontos kérdés, hogy te odatartozol – e Isten népéhez. Isten Lelke hadd vezessen oda téged is a Golgotai Kereszthez, hogy az Úr gyermekévé lehess, és magadévá tehesd mindazt, amit Ajándékul ad övéinek az Isteni Kegyelem. Miért nincs a szívednek Békessége? Mert a Béke Urát, Jézust nem engedted még diadalmaskodni egészen az Életed felett! Bocsásd be Őt a szívedbe, s akkor tapasztalni fogod azt, amit szép énekünk így fejez ki: „Veled tér be hozzám a Békesség!” Boldogságra vágysz? Ő elvezet oda téged, és részeltet Benne. Gazdag leszel az Örök Élet Boldogságában, ha elfogadod Jézustól bűneid bocsánatát. „Boldog az, akinek hamissága megbocsáttatott, vétke elfedeztetett.” Boldog leszel, ha Érette sebeket kell hordoznod, mert ez csak kivételes Kegyelemben részesülő tanítványoknak adatik meg! Tudományra vágysz? A Szentlélek Iskolájában megtanulhatod a Legdrágább Ismeretet: Jézus szeret! És együtt mondhatod a megnyílt szemű vak emberrel: „én csak egyet tudok, hogy noha vak voltam, most látok”. Ámen!

NEM VAGYOK BOLDOG * Evangelizáció után egy hölgy a következő szavakat intézte az Evangelizátorhoz: „Tudja, lelkész úr, én nem hiszek Jézus Krisztusban.” Nagy tudósok, híres filozófusok műveire hivatkozott. Isten embere csöndben hallgatta. Nem bizonygatott semmit, csak mélyen az asszony szemébe nézve megkérdezte: „És Boldog?” Az asszony rövid ideig hallgatott, majd sírni kezdett. Nem, nem volt Boldog. Az evangelizátor ezután együtt imádkozott vele Ahhoz, Aki Békét tud adni árva szívének. Nem telt el sok idő, és az asszony sugárzó Örömmel a szemében újságolta: „Jézusé a szívem!” Soli Deo Gloria!

* Adj Hálát a Szabadításért! – 116. Zsoltár”
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #7338 Dátum: 2019 Március 09, 08:17:22 »
„Cseri Kálmán
A Kegyelem Harmatja"

„03. 09 Meghalt és feltámadt

„...ez az én fiam meghalt és feltámadott,
elveszett és megtaláltatott." (Luk. 15. 24 )

Jézus Krisztus a tékozló fiúról szóló példázattal azt is szemléltette, hogy az Atya nélkül a tőle kapott értékeinkkel sem tudunk helyesen élni. A fiú kikérte apjától a vagyon (biosz ) ráeső részét, és elment otthonról. Kiderült azonban, hogy az atyától függetlenül csak eltékozolni tudja mindazt, amit tőle kapott. Jellemző, hogy amikor látja pénze vészes fogyását, akkor sem tudja abbahagyni a költekezést. Eljut az éhhalál széléig, s akkor jut eszébe az apja. Hazamegy, bocsánatot kér és kap, s akkor mondja az apa ezt: a fiam meghalt és feltámadt. Hogyan halt volna meg, hiszen élte világát! Igen, de a Dzóéról leszakított bioszt, az Isten nélküli puszta létet sem tudjuk helyesen használni. Tönkretesszük az egészségünket, eltékozoljuk a visszahozhatatlan időt, pusztítjuk magunkat, egymást és a föld minden kincsét - valóban a pusztulás szélére kerülünk. Amikor hazament ez a fiú, s helyreállt az apjával való kapcsolata, visszakapta az Igazi Életet. Az apja nélkül meghalt, most, hogy újra Közösségben van Vele, feltámadt. Mindnyájan kaptunk Istentől valamennyi „vagyont": testet, lelket, képességeket, lehetőségeket, emberi kapcsolatokat, mindennap 24 teljes órát - mire használjuk? Boldog, aki Őt kérdezi: Uram, mire adtad? Nem Nélküled, hanem Veled szeretném használni mindezt, arra, amire való, te pedig használj engem arra, amire alkottál, addig, amíg jónak látod! Hozzád akarok tartozni, Veled szeretnék Közösségben maradni, Élni szeretnék - most és Örökké."
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #7339 Dátum: 2019 Március 10, 07:57:59 »

„Szikszai Béni: „Útitárs”
Bibliai elmélkedések
az év minden napjára”

„Március 10.

„Bárcsak az Úr egész népe Próféta volna,
hogy az Úr a Lelkét adná beléjük!”
(4Móz 11. 29 )

Amikor Isten cselekszik, akkor minden akadályt legyőzve árad az Ő Ajándéka, mert Isten nagyobb a mi szívünknél. Az ember nehezen tudja elviselni, hogy Isten Lelke nem alkalmazkodik az előírt körülményekhez, hanem mindent félretéve meg tudja ragadni a szíveket. Isten Lelke hétköznapi, kopott emberekhez jött el, és megragadta őket, és ez a te számodra is vigasztalás, hogy ahol te vagy, ott is kiáradhat a Lélek. Mózes azt kívánja: „Bárcsak az Úr egész népe Próféta volna...!” Isten gyermekei, akik Krisztus Szerelmét megtapasztalták, nem lehetnek szűkkeblűek, hanem ez a csodálatos, mélységes vágy kell, hogy a szívükben égjen. Tudsz – e annak örülni, hogy a te kereteiden túl is kiárad Isten Lelke? Vagy kicsinyes féltékenység gyötör, mint Józsuét? Ez a jellemvonás nem a Szentlélek Isten Tulajdonsága. Nem kell elhagynod azt a helyszínt, ahova Isten téged elhívott, nem kell elhagynod a gyülekezetet, ahol a Megfeszített Krisztus prédikáltatott a számodra, de akkor fog Igazi, Lélektől való Öröm költözni a szívedbe, amikor megtanulsz örülni annak, hogy a Lélek máshová is kiárad.

FÉLTÉKENYSÉG * Az egyik faluban szolgáló hívő lelkész testvérem mesélte, hogy az ő gyülekezetében sokáig nem történtek megtérések, míg egy másik társa egymás után vezette a megtérteket az Úr elé. Emiatt mérhetetlen keserűség fogta el, mígnem az Úr megtanította arra, hogy Hálát adjon azokért a győzelmekért is, amelyek nem az ő szőlőjén történtek. Ezt követően pedig az ő gyülekezetében is megindult az Élet.

* Isten Lelkének korlátlan kiáradása – 4Móz. 11. 24 – 29”
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #7340 Dátum: 2019 Március 10, 08:17:07 »
„Cseri Kálmán
A Kegyelem Harmatja"

„03. 10 És akik nem hisznek?

„Aki hisz Őbenne, az nem jut Ítéletre, aki pedig
nem hisz, már Ítélet alatt van, mert nem hitt az
Isten Egyszülött Fiának Nevében." (Ján. 3. 18 )

Ezeket a kemény szavakat Jézus a beszélgetésük végén mondta Nikodémusnak. „...Isten nem azért küldte el a Fiút a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy Üdvözüljön a világ általa... aki pedig nem hisz, már Ítélet alatt van... Az Ítélet pedig azt jelenti, hogy a Világosság eljött a világba, de az emberek jobban szerették a sötétséget, mint a Világosságot, mert a cselekedeteik gonoszak. Mert aki rosszat cselekszik, gyűlöli a Világosságot, és nem megy a Világosságra, hogy le ne lepleződjenek a cselekedetei." (Ján. 3. 17 - 20 ) Nyilvánvaló ebből Isten Üdvözítő Akarata, de kitűnik belőle a kárhozat lehetősége is. Mert sajnos létezik, hogy az emberek jobban szeretik a sötétséget, mint a Világosságot. Bárcsak közöttünk senki ne lenne ilyen! Mert nem azok kárhoznak el, akik bűnösök, hanem akik bűnösök akarnak maradni. Mindenki bűnös, de aki bűnével Jézushoz menekül, aki Világosságra hozza a sötétség titkait, az Bocsánatot és Életet kap. Ehhez azonban az kell, hogy vegyük komolyan: valóban Újonnan kell születnünk. De lehet is Újonnan születni. Aki Hittel kinyújtja a kezét, annak Isten megadja az Üdvösség Ajándékát, „...Kegyelemből van Üdvösségetek a Hit által..." „Aki hisz Őbenne, az nem jut Ítéletre..." Súlyos tévtanítás, hogy előbb - utóbb mindenki Üdvözül. Megtévesztő az is, hogy a jók Üdvözülnek, a rosszak elkárhoznak. Mi Isten mércéjével mérve mindnyájan rosszak vagyunk. De most még kijöhetünk a Világosságra. Ha nem, ránk borul az Örök sötétség, és rettenetes lehet egy Örökkévalóságon át szenvedni Isten Hiánya miatt."  „Úr Jézus, őrizz meg engem ettől, és adj bátorságot dönteni Melletted és ragaszkodni Hozzád! Ámen." ÁMEN!"
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #7341 Dátum: 2019 Március 11, 11:15:12 »
„Szikszai Béni: „Útitárs"
Bibliai elmélkedések
az év minden napjára"

„Március 11.

„Azt mondták: Vajon csak Mózes által szólt az Úr? Nem
szólt - e általunk is? És az Úr meghallotta." (4Móz. 12. 2 )

Áron és Mirijám Mózes ellen szóltak. Ahogyan szóltak, ahogyan nyilatkoztak, nem volt helyes. Amikor Isten megintette őket, nem is a kiváltó okot hozta fel ellenük, hanem azt a magatartást, ahogyan összemérték magukat Mózessel. Kit használt fel jobban az Isten? Ki által szólhat az Isten? - ez volt a kérdés ott, és kérdés ez ma is. Az ördög egyik legnagyobb cselvetése, amikor szívünket másokkal szembeni versengésre indítja. A Mózes - gyalázás tulajdonképpen Isten - gyalázásnak minősült. Isten népének nagy kísértése ez: bírálatot mondani, ítéletet gyakorolni olyan cselekedetek fölött, amelyekért talán nem is imádkozott. Nézz mélyen a szívedbe, és meglátod, mi lakik benne, ami Isten Országa és az övéi ellen lázad. Az Úr megítélte Áront és Mirijámot. Mirijám bélpoklos lett, mert megbántotta azt, akivel Isten olyan nagy jót gyakorolt, akire olyan nagy feladatokat bízott. Isten meghallja az ilyen gyűlölködő beszédet. Amikor Isten népe között az Úr Egyházában ítéletet akarsz gyakorolni, nézd meg, hogy a Megfeszített iránt való Szeretetből teszed - e, vagy irigy szíved ingerlékenysége indít rá.

VALLÁSALAPÍTÓ * Charles Talleyrand francia püspök azt tanácsolta egy önjelölt vallásalapítónak, aki ócsárolta a keresztyénséget, és az eddigi vallások helyett új vallást akart alapítani, hogy járjon szerte mindenfelé, tanítson, gyógyítson, tegyen csodákat, támasszon halottakat, feszíttessék meg másokért, majd harmadnapon támadjon fel, s akkor majd akadnak követői.

* Isten ítélete választottaiért - 4Móz. 12. 1 - 8"
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #7342 Dátum: 2019 Március 11, 11:15:57 »
„Cseri Kálmán
A Kegyelem Harmatja"

„03. 11 Isten Fegyverzete

„Öltsétek magatokra az Isten
Fegyverzetét, hogy megállhassatok
az ördög mesterkedéseivel szemben."
(Ef. 6. 11 )

Ezen a világon kemény harc folyik az Igazság és a hazugság, az Életet védő és az életellenes erők között. Aki Jézus Krisztusnak engedelmeskedni kezd, belekerül ebbe a harcba. A hívő soha nem emberek ellen harcol, mindig emberekért - a gonosz erői ellen. Saját rossz természete, régi szokásai, bűnös beidegződései, nem Isten Akarata szerinti tulajdonságai ellen is, és mások védelméért, boldogulásáért, békességéért, megtéréséért küzd. Igénk szerint e „Nemes Harcban" három fontos Igazságot kell szem előtt tartanunk: Szoros Közösségben legyen az ember Krisztussal, Aki már kivívta a Győzelmet! „...erősödjetek meg az Úrban..." Magára kell öltenie Isten Teljes Fegyverzetét. Ismernie kell az ellenséget és annak szándékait. Mivel a hívő ember is kísérthető, éberen kell őrködnie lelki Tisztaságán. Mivel az ördög mindig bizalmatlanná akarja tenni Istennel szemben, és kételyeket támaszt a szívében, egyre jobban meg kell ismernie az Élő Istent és az Ő Igéjét, a Bibliát. És fel kell ismernie az ellenség „mesterkedéseit", amikor hol elbizakodottá, hol elkeseredetté akarja tenni Jézus Krisztus katonáit. Éppen ezért a hívő ne önmagára nézzen, ne is az ellenségre, hanem egyedül Krisztusra! Soha ne feledjük, hogy ki Ő, mit tett értünk, mit ígér nekünk, s hogy Kereszthalála és Feltámadása a Győzelem bizonyítéka! Aki Jézushoz ragaszkodik, a Győztes oldalán harcol. „Ezért tehát mi is... tegyünk le minden ránk nehezedő terhet, és a bennünket megkörnyékező bűnt, és Állhatatossággal fussuk meg az előttünk levő pályát. Nézzünk fel Jézusra, a Hit Szerzőjére és Beteljesítőjére..." (Zsid. 12. 1 - 2 )"
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető Sofia

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 341
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #7343 Dátum: 2019 Március 12, 08:22:23 »
„Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek.” (Máté 11:28)

Jézus Krisztus így szól hozzánk: „Jöjjetek énhozzám!” Ő karjait szélesre tárja, úgy hív szeretettel bennünket. Manapság gyakran egészen másként magyarázzák az Istenhez vezető utat: Hagyd el ezt, azt! Tedd meg ezt, azt! Azt kell odaadnod! Erőltesd meg magadat…! Jézus egyszerűen ezt mondja: „Jöjj!” Jönni nem azt jelenti, hogy vitára gyűlünk össze és érveket hangoztatunk, hogy induljunk-e vagy egyéb lehetőségeket mérlegelünk. Jönni, annak belátását és felismerését jelenti, hogy önmagunkon nem tudunk segíteni és bátorságot gyűjtünk ennek megvallásához. Egyszerűen csak elindulunk. Az Úr Jézus hív, hogy jöjjetek hozzá. Ő nem tolakszik és nem is kényszerít. Nekem kell azt akarnom, késznek kell lennem, vágynom kell az Ő társaságára. Tehát nekem kell Őhozzá jönnöm és bűneimet bevallanom. Ő vár rám és biztosan nem fog elutasítani. „Jöjjetek énhozzám!”- mondja Jézus. Ő nem valamilyen egyházhoz, felekezethez vagy személyhez hív. Ő önmagához hív, mert Ő „az út, az igazság, az élet”. A keresztény hitnek tehát egyetlen személy áll a középpontjában. Ez pedig Jézus Krisztus, akit egykor az emberek megvetettek, keresztre feszítettek és aztán Isten feltámasztotta a halottak közül. Csak Őáltala nyerhetjük el bűneink bocsánatát és az örök életet. „Jöjjetek énhozzám!”- ma is hangzik ez a hívó szó. Ha barátaim meghívnak, vajon nem fogadom el örömmel a meghívást? Itt azonban az Úr Jézus Krisztus maga hív Önmagához!

(A jó vetés, erőforrás minden napra)

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #7344 Dátum: 2019 Március 12, 12:15:29 »

„Szikszai Béni: „Útitárs”
Bibliai elmélkedések
az év minden napjára”

„Március 12.

„Elfeledkeztetek az Intésről, Amely nektek mint
fiaknak szól: Fiam, ne vesd meg az Úr Fenyítését,
és ne csüggedj el, ha megfedd téged, mert akit
szeret az Úr, megfenyíti, és megostoroz mindenkit,
akit fiává fogad." (Zsid. 12. 5 – 6 )

„Jól ismerjük a fenti igét. Talán nincs is olyan keresztyén, aki ne tudná kívülről elmondani. Mégis mennyire megzavarodunk, mikor a fenyítés napjai elkövetkeznek! „Miért ért ez a súlyos veszteség? Mi szükség volt erre a betegségre? Miért ér egyik kudarc a másik után?” – töprengünk magunkban, és igyekszünk szabadulni a nehéz helyzetből. A Fenyítést nemhogy értékelnénk, sőt értéktelennek tartjuk és megvetjük. Hogy sóhajtozunk, ha a próbák napjai hosszúra nyúlnak! „Meddig tart még az éjszaka? Mikor lesz vége a sok próbának?” – mondogatjuk. Meglankadunk. Vajon mikor tanuljuk meg, hogy a Fenyítések és Dorgálások nem Isten Haragjának, hanem Szeretetének a Jelei? Ha végre megtanuljuk, nem fogjuk a Béke napjait többre értékelni a Próbák napjainál.

ISTEN UJJA * Ruotsalainen Pál, a finn „parasztpróféta” Isten áldott eszköze volt. De miközben lelki szolgálata csodálatos gyümölcsöket termett, betevő falat is alig jutott a családjának. A sok éhezés, nélkülözés következtében gyermekei fogytak, sorvadtak. Végül elhatározta, hogy kivándorol Lengyelországba. El is indult, de ahogy távolodott az otthonától, mintha Istentől is távolodott volna. Az Írás már nem vonzotta, imái erejüket vesztették. Amikor aztán a határra érve nem engedték tovább, a lelke felszabadult a szörnyű nyomás alól: ebben a tényben Isten Ujját látta, és immár örömmel fordult vissza a nyomorúság földjére. A szíve megtelt Békességgel, ujjongott, mert felismerte, hogy a Fenyítés és Dorgálás Isten Szeretetének a jele életünkben.

* Az Úr Vesszeje vigasztal – 23. Zsoltár”
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #7345 Dátum: 2019 Március 12, 12:37:13 »
„Cseri Kálmán
A Kegyelem Harmatja"

„03. 12. Öv és Páncél

„...felövezve derekatokat Igazságszeretettel, és magatokra
öltve a Megigazulás Páncélját..." (Ef. 6. 14 )

Mi az Isten Fegyverzete? Az Efézus 6.14 - 17 felsorolja, ismerjük meg és öltsük magunkra ezeket sorba! Ezek a „Fegyverek" az Ige Kardját kivéve mind védekezőeszközök. Jézus tanítványa nem támad, de megvédi magát és másokat. Az ókori ember ha útra indult, munkához látott vagy harcba készült, hosszú ruháját felhajtotta, betűrte az öve alá, és megszorította azt. Felövezte magát. Jézus tanítványa nem álmodozva, tétován, mámorosan őgyeleg az Élet Útján, hanem mindig bevetésre kész, Éber és Józan. Erre utal a felövezés. Az Igazság említése pedig arra, hogy Célja elérése érdekében csak Tiszta Eszközöket vesz igénybe. Egyenesség, Őszinteség, Megbízhatóság jellemzi. Célja nem szentesíti eszközeit, azok legyenek Szentek önmagukban! A Megigazulás Páncélja pedig az a Bizonyosság, hogy az Isten előtti Igaz voltunk nem a teljesítményeinktől függ, hanem Isten a hívőt „Krisztusban" látja, tehát aki Krisztusban hisz, annak Jézus Igaz Voltát tulajdonítja, és ez nem változik az idők folyamán. Pál apostol írta: nincs saját igazságom, de a Krisztusba vetett Hit által van Igazságom Istentől (Fil. 3. 9 ). Mivel Isten gyermekei is követhetnek el bűnt, a sátán szereti vádolni őket, hogy elbizonytalanodjanak lelki helyzetük megítélésében. Aki azonban tudja, hogy nem saját érdemei alapján minősíti őt Isten, hanem Krisztus Igazsága szerint, az tudhatja, hogy Isten őt nem veti el soha. Ezzel a Bizonyossággal felvértezve harcolja a Hit Harcát. Ugyanakkor maga is törekszik Isten gyermekéhez méltóan élni."
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #7346 Dátum: 2019 Március 13, 08:41:39 »
„Szikszai Béni: „Útitárs”
Bibliai elmélkedések
az év minden napjára”

„Március 13.

„Tamás pedig ... nem volt velük,
amikor eljött Jézus.” (Ján. 20. 24 )

Számtalanszor használjuk a köznapi beszédben a „hitetlen Tamás” kifejezést. Elgondolkoztál – e már rajta, milyen tragikusan közel volt ez a tanítvány a hitetlenség következményéhez, a kárhozathoz? Három évig együtt járt a Mesterrel. Olyan csodákat látott, hogy elámult a csodálkozástól, és mégis eljött az idő, amikor Jézus azt kellett, hogy mondja neki: „Ne légy hitetlen!” Nem elég Jézus közelében lenni, nem elég Bibliát olvasó, templomos embernek lenni. Bizony vallásos emberek, presbiterek, Igehirdetők számára is van kárhozat. Sem az énekek, sem az imádságok, de még a palást mögé sem lehet elbújni Előle. Miért hitetlen Tamás? Azt mondja az Ige: „nem volt velük, amikor eljött Jézus”. Talán a jeruzsálemi dombokon bujkált valahol gyáván, mert nem vállalta a tanítványokkal a gyalázatot. Jaj neked, ha nem a tanítványokkal együtt várod Jézust! Ő közöttük, velük van, a szívükben lakik. Közöttük várd, közöttük keresd. Tamás mégis találkozhatott Jézussal, mert másodszor is eljött a Mester. És ekkor Tamás is a tanítványokkal volt. Hozzád is jön, másodszor is jön Jézus. De ha most is elbújsz Előle, kétséges, hogy lesz – e harmadszor is alkalom.

HAJÓTÖRÖTTEK * Egy hajótörés túlélőinek sikerült egy közeli lakatlan szigeten partot érniük, s a part közelében tanyázva várták a szabadító hajót. Egyik társuk azonban elkóborolt. Amikor végre egy nagy óceánjáró tűnt fel a láthatáron, a kapitány észrevette az integetőket, és csónakot küldött értük. A maga útját járó, elkóborolt társuk azonban ott maradt a szigeten, mert sürgős volt a hajó útja. Élet hajótöröttje, megértetted – e ezt a történetet?

* Ne légy hitetlen, hanem Hívő – Ján. 20. 24 – 29”
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #7347 Dátum: 2019 Március 13, 08:55:52 »
„Cseri Kálmán
A Kegyelem Harmatja"

„03. 13 Mezítlábas keresztyének

„...felsaruzva a lábatokat a Békesség Evangéliuma
Hirdetésének a Készségével." (Ef. 6. 15 )

Jézus Krisztus követőinek sokat kell gyalogolniuk. Ő egyszer ezt mondta: Jer és kövess Engem; utána ezt: Menjetek, hirdessétek az Evangéliumot mindenkinek! És az Út néha nagyon göröngyös, forró vagy tövises, éles kövekkel van borítva, aki mezítláb jár, könnyen megsérül. Vannak ilyen lesántult, mezítlábas keresztyének, akik ülnek az út szélén, és magukat sajnálják, szedegetik a tüskéket a talpukból, és másoknak semmi hasznuk belőlük. A saru fontos kelléke az engedelmes szolgának. Csak az tud az elveszett után menni, járatlan úton, úttalan utakon is bátran vinni az Evangéliumot, aki felvette ezt a sarut. Mit jelent ezt felölteni? Ebben a mondatban a leghangsúlyosabb szó a Készség. Az vette magára ezt a sarut, aki eldöntötte: bárhova kész elmenni, ahova Jézus küldi, bármilyen üzenetet kész átadni, amit Ő rábíz, bárkivel kész együtt szolgálni, akit Ő ad mellé. Aki nem sebezhető, nem sértődékeny, nem magával van elfoglalva, hanem önfeledten Jézusnak Engedelmeskedik és másokért él, az hordja ezt a sarut. És mit jelent a Békesség Evangéliumának Hirdetése? Azt, hogy teljes meggyőződéssel valljuk: „Isten ugyanis Krisztusban megbékéltette a világot Önmagával, úgyhogy nem tulajdonította nekik vétkeiket... Krisztusért kérünk, béküljetek meg az Istennel!" (2Kor. 5. 19 - 20 ) Isten nem haragszik ránk, mert Jézus eleget tett a bűneinkért. Ne féljünk Tőle, hanem Tiszteljük, Imádjuk, béküljünk meg Istennel! Éljünk egymással is Békességben, és így lesz bennünk is Igazi Békesség. Beteljesedett az ember ősi vágya: „Békíts ki Magaddal s magammal, / Hiszen Te vagy a Béke." (Ady Endre ) Hordom - e Örömmel ezt a „sarut"? Hiszem és hirdetem - e ezt a Jó Hírt?"
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #7348 Dátum: 2019 Március 14, 09:55:12 »

„Szikszai Béni: „Útitárs”
Bibliai elmélkedések
az év minden napjára”

„Március 14.

„Mert azt parancsolta felőled angyalainak, hogy
őrizzenek téged minden utadon.” (Zsolt. 91. 11 )

Kimondhatatlanul nagy Boldogság számomra a Bizonyosság, hogy az Úr az Ő angyalaival őriztet engem! Megingathatatlanul hiszem, hogy nem történhet velem semmi, amit nem Ő akar. Nem szükséges aggodalommal járnom ismert vagy ismeretlen utakon. Velem van az én Uram most és mindenkor, mindaddig, amíg Magához nem szólít. Őriztet engem. Nem véletlen, hogy nem ütött el egy gépkocsi, nem véletlenül nem talált el egy bomba vagy egy lövedék. Ő őrzött meg, Ő őriztet. Nem csak képzelgés ez? Nem, mert meg van írva. Azért teszi ezt, mert szeret. Kegyelemből teszi, nem mintha rászolgáltam volna. Nemcsak engem őriztet, hanem minden gyermekét. És nemcsak erre a földi életre őriz, hanem hatalma van Hit által az Örök Életre és Üdvösségre megőrizni.

KINEK KÖSZÖNHETŐ * A háborús évek alatt történt, hogy egy kisebb katonai alakulat vonult a Dunántúlon a Velencei-tó mellett. Váratlanul feltűnt egy sebesen száguldó katonai gépkocsi, és elkapott egy tisztet. A tiszt a levegőbe repült, majd körülbelül hat méterrel odébb egy mély útszéli árokba zuhant. A kényszerrepülés után fölállt, majd folytatta útját a menet élén. „Mit gondol, főhadnagy úr, minek köszönheti, hogy ilyen szerencsésen megúszta ezt a balesetet? – tette fel a kérdést az egyik istentagadó beosztottja. – Mi biztosra vettük, hogy vége.” „A Jóistennek” – válaszolta a tiszt. „Tudtam, hogy ezt fogja mondani! – kiáltott fel a beosztott. – Pedig a gépkocsivezető kézügyességének köszönheti, hogy nem gázolta halálra.” „Az ő kezét is Isten irányította az Ő őrző angyalával” – felelte a tiszt.

* Senki ki nem ragadhat az ő kezéből – Ján. 10. 19 – 42”
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #7349 Dátum: 2019 Március 14, 10:16:53 »
„Cseri Kálmán
A Kegyelem Harmatja"

„03. 14 A Hit Pajzsa

„Vegyétek fel mindenképpen a Hit Pajzsát, Amellyel
kiolthatjátok a gonosznak minden tüzes nyilát."
(Ef. 6. 16 )

Van, aminek a valóságát úgy érzékeljük, hogy látjuk, másvalamit úgy, hogy halljuk, tapintjuk, s van, amiről csak másoktól értesülünk. Például a Himaláján kevesen jártunk, mégis elhisszük, melyek a legmagasabb csúcsai, s melyik hány méter magas. És van a valóságnak olyan része is, amit érzékszerveinkkel nem tudunk felfogni, mégis létezik. Istenről például annyit tudhatunk, amennyit Ő a Bibliában elmondott Magáról. A Hit az az „Érzékszervünk", Amivel ezt komolyan vesszük. S aztán tapasztaljuk is, hogy mindez valóban Igaz. A Hit tehát az Isten Kijelentését Igaznak tartó Ismeret, és a Benne való személyes Bizalom. Az ördög ezt a Bizonyosságunkat akarja mindig megrendíteni. Kérdéseket tesz fel, s azzal kételyeket támaszt az emberben: csakugyan van Isten; valóban azt tette, amiről a Biblia beszél; helyes az, hogy egy gondolkodó ember komolyan veszi, ami ott le van Írva...? Ezekkel a „nyilakkal" lövöldözi az ellenség a hívő ember Békességét, Bizonyosságát. Ezek ellen véd a Hit Pajzsa. A római seregben kétféle pajzsot használtak: volt egy kisebb, kerek pajzs, s egy szinte ajtó nagyságú, ami az egész embert védte. Itt az utóbbinak megfelelő szót használja a Szentírás. Aki komolyan veszi, hogy a Biblia valóban Isten Igéje, hogy Isten nem hazudik, ezért az Ő Igéje is Igaz, az a kételkedés nyilai elé odatartja a Hit Pajzsát. Jézus a kísértések idején gyakran mondta ezt: meg van Írva - és ebben Teljesen Bizonyos volt, így tudott ellenállni, megállni és Győzni. Elég - e az nekem, hogy meg van Írva a Bibliában? Tudom - e elég jól, hogy Mi van Megírva? A kísértések idején használom - e bátran, teljes meggyőződéssel a Hit Pajzsát, ezt a Bizonyosságot?"
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.