Szerző Téma: Napi lelki morzsák  (Megtekintve 397247 alkalommal)

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 2804
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #7545 Dátum: 2019 Június 17, 08:35:18 »

„Szikszai Béni: „Útitárs”
Bibliai elmélkedések
az év minden napjára”

„Június 17.

„Amit hallottak, szíven találta őket …”
(ApCsel. 2. 37 )

Semmi misztikus és semmi emberfeletti nem történt az első pünkösd ünnepén. Akik hajlamosak a Szentlélek kitöltésének következményeit azokban az emberfeletti erőfeszítésekben és misztikus önkívületi megnyilatkozásokban látni, azok olvassák el a teljes második fejezetet. A Szentlélek kitöltésének a tulajdonképpeni hatása ebben a mondatban foglalható össze: az emberek felsírtak bűneik miatt. Felismerték elveszett állapotukat. Nem estek önkívületbe, nem verték földhöz magukat, ellenben őszinte megbánással a szívükben ezt kérdezték: „Mit cselekedjünk, atyámfiai, férfiak?” A Szentlélek kitöltetésének következménye ma is ez: bűntudatra, bűnbánatra vezet. Miután pedig felfedi bűneinket, megmutatja a bűn eltakarásának helyét is, a Golgotát. A Szentlélek ugyanis Jézust dicsőíti meg. Jézus valódi nagyságát csak a bűnös ember ismeri fel. Ha bűneid miatt még nem sírtál, és ha bűneid nem oldoztattak fel a Kereszt alatt, akkor még nem nyertél Szentlelket.

A LÉLEK MUNKÁJA * Knak Gusztáv lelkész egy alkalommal megkérdezte a hívektől, hogy kérték – e már komolyan Istentől a Szentlelket. Az egyik gyülekezeti tagot szíven ütötte ez a kérdés, és őszintén beismerte, hogy erre még soha nem gondolt. Elkezdett hát Szentlélekért imádkozni. Ezt követően, miközben éppen fát vágott az erdőben, hirtelen ránehezedtek a bűnei. Sírva kereste fel lelkészét. Az csodálkozva kérdezte: „Miért sírsz?” „Mert sok a bűnöm!” – felelte, mire a lelkész arca felragyogott az örömtől. A férfi igen meglepődött ezen, de következő vasárnap, amikor az Igehirdetés során Békességre talált Jézus Vérében, az ő arcán is felragyogott az öröm.

* A Lélek kitöltetésének következményei – ApCsel. 2”
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 2804
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #7546 Dátum: 2019 Június 17, 08:41:08 »
„Cseri Kálmán
A Kegyelem Harmatja"

„06. 17 Igen és nem

„Atyám, ha nem távozhat el Tőlem
ez a pohár, hanem ki kell innom, legyen
meg a Te Akaratod." (Mát. 26. 42 )

Jézus nemcsak másoknak mondta, hogy „a ti beszédetekben az igen legyen igen, a nem pedig nem", hanem Őt is az Jellemezte, hogy egyszer s mindenkorra Igent mondott az Atya Akaratára, s ami attól kicsit is el akarta téríteni, arra újra és újra határozott „nem" volt a Válasza. Minket állandóan kísért Hitbeli kérdésekben is az, hogy engedményeket teszünk, kivételeket nevezünk meg, csak egyszer, csak egy kicsit engedetlenek leszünk Istennel Szemben. Alkottunk egy gyengeségünkre jellemző szót: nemigen. Ma így mondják: nem Igazán. Nem egyértelmű a gondolkozásunk, a beszédünk, a cselekvésünk, és ebből sok bűn és baj származik. Egy jegyespárral beszélgetve hangzott el a következő: mivel a vőlegény igent mondott a menyasszonyának, ez a világ összes többi nőjének ilyen minőségében nemet jelent. A fiatalember felháborodott, ő erre nem gondolt. Ilyen sarkosan kell ezt nézni? - kérdezte. Jézusnak a nagypéntek előtti éjszakán a Gecsemáné-kertben végigvitt Imaharca jól szemlélteti az Ő Határozott, Egyértelmű, Következetes Magatartását. Először azt kéri, hogy ha lehet, ne kelljen kiinnia a szenvedések keserű poharát. De hozzáteszi: „mindazáltal ne úgy legyen, ahogy Én Akarom, hanem amint Te." Másodszor már csak az Igen hangzik el: Atyám, legyen meg a Te Akaratod! És harmadszor is. Így teljesen megerősödött az Igen az Atya Akaratára, a nem a test félelmére, amit az ördög fel akart használni az engedetlenségre való csábításra. Készek vagyunk-e eltökélten újra és újra nemet mondani minden hiúságra, büszkeségre, kényelemszeretetre, hatalomvágyra, anyagiasságra, önzésre, minden tisztátalan, babonás, ördögi ajánlatra, hogy teljes Meggyőződéssel és Örömmel mondjuk és tegyük: Igen, Atyám, mert így láttad Jónak (Mát. 11. 26 )."
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 2804
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #7547 Dátum: 2019 Június 18, 07:36:01 »

„Szikszai Béni: „Útitárs”
Bibliai elmélkedések
az év minden napjára”

„Június 18.

„Gyertek Velem csak ti magatok valamely
puszta helyre, és pihenjetek meg egy kissé!”
(Márk Ev. 6. 31 )

Sok buzgó keresztyén még az éjszakát is nappallá tenné, csak minél többet munkálkodhasson Isten Országáért. Fut, fárad, nem ismer pihenést, mintha mindig a fülébe csengene az Úr Szava: „Menjetek el azért, és tegyetek tanítvánnyá minden népet!” De az Úr Jézus nem csak azt mondta: „Menjetek … tegyetek …!”, hanem ezt is: „Gyertek … pihenjetek …!” A megpihenésre szüksége van a testnek, mert a túlfeszített munka következtében idő előtt összeroppan, de annál is nagyobb szüksége van a léleknek. Isten Országának a munkája nem emberi munka, nem végezhető emberi erővel és értelemmel. Ehhez a szolgálathoz felülről kell venni az Erőt. Aki nem veszi napról napra az Erőt, az hamar elfárad és elkedvetlenedik. Mi emberek olyanok vagyunk, mint egy gőzgép, amelynek üzemanyagra, vízre és tűzre van szüksége ahhoz, hogy ne álljon le. Ne hidd, hogy te kivétel vagy és csendes órák nélkül is eleven erővel tudod végezni a munkát! Több csendesség – több Erő! Több pihenés az Úr Lábainál – nagyobb lendület a munkában!

HOL VOLTÁL? * Egy hívő asszony azt álmodta, hogy Isten Ítélőszéke előtt áll. Örömmel és magabiztosan állt a Bíró elé, hiszen olyan buzgón és olyan sokat dolgozott az Úr szőlőjében. Jézus mégis kétkedő tekintettel méregette, mintha nehezen akarná megismerni. Az asszony, aki barátságosabb fogadtatásra számított, végül megszólalt: „Uram, hát nem ismersz meg engem, aki olyan hűségesen szolgáltalak a földön? Vasárnap mindig ott voltam a templomban, hétfőn a varrókörön, kedden a közösségi összejövetelen, szerdán ...” „Várj csak! – Szakította félbe az Úr. – Nem te vagy az, aki sokat forgolódtál, de soha nem voltál otthon, amikor veled akartam beszélni? Hát nem csoda, hogy nem ismertelek meg!”

* Pihenjetek meg – Márk Ev. 6. 7 – 31”
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 2804
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #7548 Dátum: 2019 Június 18, 07:45:10 »
„Cseri Kálmán
A Kegyelem Harmatja"

„06. 18 Ítélkezés

„A Hitben erőtlent fogadjátok be,
de ne azért, hogy nézeteit bírálgassátok...
ne ítélkezzünk egymás felett..."
(Róm. 14. 1 és 13 )

Gyakori bűnünk, hogy az illető távollétében megtárgyaljuk hibáit, gyengeségeit, és elítéljük. Isten ezt nagyon rossznak tartja. Miért bűn ez? Azért, mert gőg van mögötte, magamat különbnek tartom, őt megbélyegzem. A másik felett ítélkezünk, tehát fölé emeljük magunkat. Mentegetőzés és dicsekvés is lehet emögött. Hallgatólagosan azt bizonygatjuk, hogy mi jobban tudunk, helyesebben gyakorolunk valamit. Pedig gyakran éppen azt a hibát ítéljük el másokban, ami bennünk is megvan. Így ítélgették egymást már az első gyülekezetekben is az erősebb Hitűek és a bizonytalan kezdők. Pál apostol őket inti ebben az Igében. Mi ennek a káros gyakorlatnak a gyógyszere? Nem kell mindent kicsinyesen észrevenni és szóvá tenni. Ha valami nagyon helytelent látunk a másik ember életében, neki kell megmondanunk Szeretettel. Szabad érte imádkozni, Isten sok mindent közvetlenül elrendez a Benne hívőkkel. És törekednünk kell arra, hogy minél több jót mondjunk egymásról. Isten egyenesen arra biztat, hogy aki rosszat mond rólunk, azt is Áldjuk - ami azt jelenti: jót mondunk róla. És akkor egyáltalán nem szabad Ítéletet mondanunk senkiről és semmiről? Dehogynem. Csak más dolog Isten Igéje alapján megítélni valaki cselekedetéről, hogy helyes - e, vagy pedig elítélni valakit a segítés szándéka nélkül. Tudnunk kell, hogy Isten szerint mi jó és mi nem, de egymás felett öncélúan, szeretetlenül nem szabad Ítélkezni. Ne mi üljünk a bírói székbe, ahonnan Ítéletet hirdetünk mások felett, hanem üljünk csak alázatosan a vádlottak padjára, és engedjük, hogy az Igaz Bíró Ítéljen el és mentsen fel! Aki ilyen lelkülettel néz másokra, az nem Ítélkezni fog felettük a kárukra, hanem inteni fogja őket, és imádkozni fog értük épülésükre."
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 2804
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #7549 Dátum: 2019 Június 19, 09:13:33 »
„Szikszai Béni: „Útitárs”
Bibliai elmélkedések
az év minden napjára”

„Június 19.

„Ne legyél gyors a szólásra, és ne elhamarkodottan szólj
szívedből Isten Előtt, mert Isten a Mennyben van, te pedig
a földön. Azért hát legyél kevés beszédű.” (Préd. 5. 2 )

A Sátánnak külön csapdái vannak a hívők számára. Ezek közül az egyik legravaszabb a „nem érek rá csendben várni” gondolat. Sokak szemében elvesztegetett időnek tűnik az alázatos várakozás. Az ördög ügyesen kihasználja  ezt, és éppen akkor juttatja eszedbe elvégzendő munkádat, adósságodat, szakadt ruháidat stb. Aztán jön az újabb csapda: „Hamar essünk túl rajta, ha már meg kell lennie, és gyerünk tovább!” Vizsgáld meg magad, miért vagy békétlen, gyanakvó, türelmetlen és fáradt! Az Úr közel van, de a türelmetlen ember számára mégis egy örökkévalóságnak tűnik, amíg a kapcsolat közte és Isten között létrejön. Ilyenkor Igaznak bizonyul az Ige: „Isten a Mennyben van”, vagyis Magasságban és Szentségben, és csak akkor hallatja Szavát, ha alázatosan elfogadod, hogy nem tehetsz mást, mint hogy magadat megüresítve csendben várj. Akkor majd azt fogod tapasztalni, hogy nem alszol bele a csendességbe, és üres fecsegés helyett a napi munkád végzése közben is építő beszéd és örömének hangzik fel ajkadról. Azután már egyre jobban várod az Igazi Csendet az Úr Előtt.

ÜRESÍTSD MEG MAGAD * Egy alkalommal, amikor Bibliaórát kellett tartanom, napokkal előtte egy jónak gondolt téma foglalkoztatott. Amikor azonban eljött a készület ideje, elfogott a kétség, hátha nem is arról kellene beszélnem. Letörten, kedvetlenül, üresen álltam Isten Elé. Jónak ígérkező gondolataim szétfoszlottak. Csendben vártam. És kaptam Kijelentést. Amikor a terembe léptem, szokatlanul nagy számú hallgatósággal találtam magam szembe, és világossá vált előttem, hogy miért kellett saját „ügyes” gondolataimat veszni hagyni.

* Aki nem tudott várni – 1Sám. 13. 1 – 14”
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 2804
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #7550 Dátum: 2019 Június 19, 09:21:40 »
„Cseri Kálmán
A Kegyelem Harmatja"

„06. 19 Az Ároni Áldás

„Áldjon meg téged az Úr, és Őrizzen
meg téged!" (4Móz. 6. 24 )

Isten megparancsolta Áronnak, hogy mint főpap, ezekkel a szavakkal Áldja meg a népet. Ez az Áldás csaknem minden Istentisztelet végén elhangzik, egy - egy sora azonban nehezen érthető. Mi az Áldás? A Biblia szerint minden testi és lelki jónak a foglalata, amit Isten az embernek Adhat. Nem azért Adja, mert az megérdemli, meghálálja, hanem mert szüksége van Rá. Az Áldás Ajándék, amit Isten Szeretetből ad, ha Akar. Tehát nem Áron Áldotta meg a népet, hanem Isten. És nem a lelkész Áldja meg a gyülekezetet, ő csak hirdeti ennek a lehetőségét, és kívánja, kéri azt az emberek számára. Ugyanígy egy szülő is Megáldhatja gyermekét, vagy bárki kívánhatja hittel Isten Áldását másokra. Mit jelent az első mondat: Áldjon meg téged az Úr, és Őrizzen meg téged? Ez az Áldás először a pusztai vándorlás során hangzott el, ahol ezer veszély leselkedett az emberekre. Isten ezekkel a Szavakkal azt Ígéri (mert ez a kérés egyben Ígéret is), hogy mint Jó Pásztor Őrizni fogja népét. Amikor a babiloni fogságból hazatért a nép, szintén nagyon kiszolgáltatott helyzetben volt, Isten ezt Ígérte: „Én Magam Oltalmazom mindenfelől... mint egy Tüzes Fal" (Zak. 2. 9 ). A Zsoltáríró ezt a képet használja: „Szárnyainak árnyékában Biztonságban leszünk." Isten tehát mindenekelőtt Biztonságot, Védelmet Ígér népének. Nagy szükségünk van erre ma is. A romló közbiztonság, a közlekedésben rejlő sok veszély, a különféle fertőzések, de a saját indulataink vagy félelmeink miatt is nagyon rászorulunk Isten Védelmére. Bízzuk Rá nyugodt Hittel szeretteinket, egzisztenciánkat, egyházunk és népünk jövőjét, és kívánjuk egymásnak hittel: az Úr Áldjon és Őrizzen meg téged!"
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 2804
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #7551 Dátum: 2019 Június 20, 18:39:53 »

„Szikszai Béni: „Útitárs”
Bibliai elmélkedések
az év minden napjára”

„Június 20.

„Azután Jerikóba érkeztek. Amikor Jézus tanítványaival és
a nagy sokasággal elhagyta Jerikót ...” (Márk Ev. 10. 46 )

Jerikó nevének jelentése: illatos város, pálmák városa. Vonzó név. Szinte szemünk előtt látjuk ligeteit, virágos tereit. Majdnem minden város ilyen „illatos”, azért is vonz már messziről: kirakatai, tiszta járdája, jólöltözött lakossága, fényes mulatói – csupa illat. Sokan csak ennyit látnak belőle, s nem tudják, hogy az illatos városban selyemben sírnak a megcsalt asszonyok, ragyogó parkettákon buknak el a leányok, tiszta járdán sáros szívvel járnak a férfiak, s az éjszaka fényzuhatagában árnyékolódnak be a lelkek. Van olyan út, amely jónak tűnik az ember szemében, ám végül pusztulásba vezet. Vonzó, illatos, édes, de az út végén a halál vár. Ezen a városon haladt keresztül Valaki, Akinek nem volt „Alakja és Ékessége”, és „Ábrázata nem volt kívánatos”, de Jerikó mégis megérzett valamit: különös, másfajta Illat töltötte be a várost. A lélek megérezte a Mennyei Tavasz közeledtét. Ez az addig nem ismert Illat bejárta a börtönök mélyét, a bűntanyákat, a hazug tisztesség útján járók szívét. Kicsalta a fázó, didergő szíveket. A Napfényre éhes lélek megérezte az Élet fuvallatát, és nagy sokaság sereglett Jézus köré. Bizonyára kíváncsiskodók is voltak közöttük, akik számára Jézus csak látványosság volt, de akadtak olyanok is, akik megérezték Benne a Szentség, a tiszta Öröm, a Békesség, az Atyával való Közösség Illatát.

A TAVASZ ILLATA * Megfigyeltem, hogy a tavasz közeledtével a pincében télire elraktározott krumpli csirázni kezd. A csirák hosszan nyúlnak az ablakon beszűrődő fény felé. Ha krumplit ládástól elfordítjuk, pár nap elteltével a csirák újból a fény irányába igyekeznek. Így van ez a lélekkel is, amikor megérzi a lelki Tavaszt, Jézus drága Életadó közeledését.

* Megszabadítom őket az Úr, az ő Istenük által – Hós. 1”
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 2804
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #7552 Dátum: 2019 Június 20, 18:45:26 »
„Cseri Kálmán
A Kegyelem Harmatja"

„06. 20 Könyörüljön rajtad!

„Ragyogtassa rád Arcát az Úr, és
Könyörüljön rajtad! (4Móz. 6. 25 )

Az Ároni Áldás három ikerkérésből áll, amelyeknek első fele arról szól, mit tegyen veled Isten, a másik fele, hogy mit adjon. Istennek nincs olyan Arca, mint a mienk, de a szentíró csak ilyen emberszabású képpel tudja kifejezni, amit akar. Itt arra utal, hogy akkor szokott felragyogni egy ember arca, ha megpillant valakit, akit szeret, és rámosolyog. Tudjuk a Szentírásból, hogy bennünk semmi nincs, amiben Isten gyönyörködhetne, ami Őt „mosolyra deríthetné". Egyvalakiben Gyönyörködik Isten, az Ő Szent Fiában, Jézusban (Mát. 3. 17 ). Ahhoz viszont, hogy Krisztus bennünk Éljen, Kegyelmet, bűnbocsánatot kapott embernek kell lennünk. Ezért kapcsolja össze ezt a két kifejezést: Ragyogtassa rád Arcát, és Könyörüljön rajtad. Akin Ő Könyörül, aki az Ő bűnbocsátó Kegyelmét Hittel megragadta, azon Felragyog Isten Arca, mert már az Ő ismerőse, sőt gyermeke lett. Ír a Biblia arról is, hogy az ellene lázadó emberre haraggal néz Isten, vagy elrejti előle az Arcát (Ézs. 54. 8 ). A Könyörülni szó az Ószövetség eredeti nyelvén azt is jelenti: Lehajolni. A Szent Isten Jézus Krisztus Személyében hajolt le hozzánk, Ő Engesztelte ki Isten Jogos Haragját, amikor Önmagát Áldozta fel a Keresztfán. Őérette Könyörül rajtunk Isten. Jézus Krisztus tette lehetővé ennek az Áldásnak a beteljesedését is rajtunk."

„Mát. 3.17: És hang hallatszott a Mennyből: „Ez az Én Szeretett Fiam, Akiben gyönyörködöm.""

„Ézs. 54.8: „Túláradó Haragomban egy pillanatra elrejtettem előled Arcomat, de Örök Hűséggel Irgalmazok neked" - mondja Megváltó Urad."
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 2804
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #7553 Dátum: 2019 Június 21, 09:04:08 »

„Szikszai Béni: „Útitárs”
Bibliai elmélkedések
az év minden napjára”

„Június 21.

„Szenved valaki közöttetek? Imádkozzék!
(Jak. 5. 13 )

Az ember ezt a két dolgot szeretné leginkább távol tartani magától. Senki sem szeret szenvedni, az imádkozásra pedig sokszor csak a szenvedés mélypontja tudja rákényszeríteni. Az imádkozáshoz Isten Előtti megalázkodás kell. Erre azonban a maga vélt „biztonságában” és gőgjében elbizakodott ember csak úgy képes, ha Isten kirántja alóla ezt a biztosnak vélt talajt. Sokaknak az imádság valamiféle utolsó szalmaszál, amihez csak igazán nagy bajban folyamodnak. Ennek az a magyarázata, hogy csak a szabadítás fontos a számukra, és nem a szabadítás Ura. Mások úgy gondolják, nem fér bele az életükbe, mert nem tartják eléggé fontosnak. Boldog ember az akire a szenvedések ideje alatt ránehezedik bűnei terhe! Akkor a szenvedés elérte célját, „mert az Isten szerint való szomorúság megbánhatatlan megtérést szerez az Üdvösségre”. Boldog az, aki így megszomorodva tud már imádkozni: „Könyörülj rajtam Uram!” Az ilyen embert Isten megvigasztalja. Ezért mondja Jézus: „Boldogok, akik sírnak, mert megvigasztaltatnak.” A gyermek nem csak akkor szól az apjához, amikor beteg és szenved. Ilyenkor csak még inkább kívánja apja közelségét. Hasonlóképpen te is ha szenvedsz, még inkább imádkozzál, és bízd magad gyermeki bizalommal Atyád Karjaira!

BAJBAN * A közelmúlt nagy megpróbáltatásai alatt sokan ostromolták kétségbeesett imáikkal az eget az óvóhelyeken. Sokak ajkát hagyta el titkon elsuttogott ima: „Istenem segíts meg! Csak most segíts és őrizz meg!” Sok kemény, dacos férfiszív tett kint a fronton fogadást Istennek: „Ha hazamegyek, templomba járó, új ember lesz belőlem!” Hol vannak most ezek?

* A hamis istenek tehetetlensége – Dán. 1. 1 – 13”
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 2804
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #7554 Dátum: 2019 Június 21, 09:11:47 »
„Cseri Kálmán
A Kegyelem Harmatja"

„06. 21 Adjon Békességet!

„Fordítsa feléd Arcát az Úr, és adjon
neked Békességet!" (4Móz. 6. 26 )

Ez a mondat tulajdonképpen az előbbi fokozása. Ott arról volt szó, hogy Isten Ránéz, mintegy Rámosolyog Megbocsátóan az emberre, itt pedig arról, hogy állandóan Ránéz, Szemmel tartja, folyamatosan egymás színe előtt Élnek, Együtt Élnek. Az Isten és a Kegyelmet nyert ember tartós Közösségét fejezi ki. Isten azt Ígéri itt, hogy a benne hívők soha nem a Háta mögött, hanem Színe Előtt Élhetnek, és ebben az állapotban Békességük lesz. A Békesség a Bibliában nemcsak a háborúság hiányát jelenti, hanem olyan közeget, amelyben az Élet feltételei gazdagon megvannak. A halnak a vízben van békessége, nem a parton. Az embernek az Istennel való Közösségben vannak meg az Életfeltételei. Ott válhat azzá, akinek a Teremtő szánta, ott kerül a helyére, ott érzi magát jól - még esetleg nehéz körülmények közt is. Persze nemcsak Istennek kell felénk fordulnia, hanem nekünk is keresnünk kell az Ő Arcát. Isten többször panaszolta, hogy „hátukat fordították Felém, nem arcukat" (pl. Jer. 2. 27 ), és ezért lett a nép kiszolgáltatottá az ellenség számára. Az is előfordul, hogy az ember akar valamit Isten Háta mögött cselekedni, vagy valamit Előle elrejteni. Ebből soha nem fakad Békesség. Az Ároni Áldás tehát ezt a három nagy Értéket kéri: Biztonság, Bocsánat, Békesség. Mindhármat Jézus Krisztus szerezte vissza nekünk. „Mert Ő a mi Békességünk" (Ef. 2. 14 ), Ő szerzett nekünk Békességet a Kereszten kiontott Vére által (Kol. 1. 20 ), és Ő adja a Maga Saját Békességét a Benne hívőknek (Ján. 14. 27 ), Amit nem vehet el tőlünk senki. Ő Maga és a Vele való Közösség minden Isteni Áldás Forrása és Foglalata."

Jer. 2. 27:
„Mert ezt mondják a fának: Te vagy az apám! - a kőnek pedig:
Te szültél engem! A hátukat fordítják Felém, és nem az arcukat,
de majd ha baj éri őket, így szólnak: Kelj föl, segíts rajtunk!"

Ef. 2. 14:
„Mert Ő a mi Békességünk, Aki a két nemzetséget Eggyé tette,
és az Ő Testében lebontotta az elválasztó falat, az ellenségeskedést,"

Ján. 14. 27:
„Békességet hagyok nektek: az Én Békességemet adom nektek;
de nem úgy adom nektek, ahogyan a világ adja. Ne nyugtalankodjék
a ti szívetek, ne is csüggedjen."
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 2804
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #7555 Dátum: 2019 Június 22, 07:14:36 »

„Szikszai Béni: „Útitárs”
Bibliai elmélkedések
az év minden napjára”

„Június 22.

„Boldog ember az, aki a kísértésben
kitart, mert miután megpróbáltatott,
elnyeri az Élet Koronáját, Amelyet az Úr
ígért az Őt szeretőknek.” (Jak. 1. 12 )

Az ember belefárad a boldogtalan életbe, és azt gondolja, hogy nincs is boldog ember, mert ő maga boldogtalan. Az Ige Szerint azonban van. Isten nagyon sokat beszél a Boldog emberről. Most arról a Boldogságról van szó, Amit a kísértésekben való győzelem ad. Az Úr Jézus koronát, királyságot ígért az övéinek. Ez azt jelenti, hogy az Úrra nézve, Ígéreteire emlékezve győzhetünk harcainkban. „Lássátok, milyen nagy Szeretetet adott nekünk az Atya: Isten gyermekeinek neveznek, és azok is vagyunk! (… ) Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, és még nem lett nyilvánvalóvá, hogy mivé leszünk. De tudjuk, hogy ha nyilvánvalóvá lesz, hasonlókká leszünk Őhozzá, és meg fogjuk Őt látni, amint van.” – Írja János apostol. Azért kell kitartanunk a kísértések között, mert Isten gyermekei vagyunk, és ugyanaz a Dicsőség vár reánk, Ami Jézusra is. Jézushoz hasonlók leszünk. Az Élet Koronája el van készítve számodra. Legyél hát hű mindhalálig! Szeret téged Isten. Ő előbb Szeretett téged. Krisztus Örömével akar Megáldani ezen a földön. Szeretné Megáldani az életedet a Lélek Gyümölcsével, hogy életed a Golgota Fényét tükrözze vissza. Lásd, Jézus Boldoggá szeretne tenni. Meg akarja dicsőíteni Magát benned, hogy az emberek, akik körülötted élnek, megkívánják a te Krisztusban való Életedet.

JÉZUS EREJE * Gyülekezetünk egyik asszonytestvére boldogan és hang nélkül szenvedte el a szülés fájdalmait, amikor eljött a szülés ideje. Ezt látva a szülésznő, csodálkozva kérdezte tőle, hogyan képes ilyen hang nélkül viselni a szenvedést. „Az én erőm Jézusban van, Aki ennél sokkal többet tűrt el érettem, és nem csak érettem, hanem önért is” – válaszolta az asszony.

* Éjjeli látásban is szólt az Úr – Dán. 2. 31 – 49”
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 2804
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #7556 Dátum: 2019 Június 22, 07:21:33 »
„Cseri Kálmán
A Kegyelem Harmatja"

„06. 22 Vedd birtokba!

„...és birtokba vegyétek azt a
földet, amelyet Istenetek, az Úr
Ad nektek birtokul." (Józs. 1. 11 )

Ez a mondat akkor hangzott el, amikor Isten az Egyiptomból kiszabadított népet a hosszú pusztai vándorlás után elsegítette az ígéret földjének határához. Két Igazságot figyeljünk meg: Isten nemcsak kihozta népét a szolgaságból, hanem be is vitte őket az Ígéret földjére. Nemcsak Kiszabadította egy emberileg reménytelen helyzetből, hanem Felszabadította őket egy egészen Új Életre. Isten a mai hívőket sem csupán megszabadítja bűneikből, elesett állapotukból, hanem Felszabadít a Neki Engedelmes, másoknak hasznos, szolgáló Életre. Minden megtért embernek tudnia kell, hogy miből és Kihez tért meg. Jézus Krisztus nemcsak Megváltója a hívőnek, hanem Ura is, és meg kell tanulni Őt szolgálni. Meg kell ismerni, mit jelent ez: „a bűn szolgája gyáva rab, a Krisztusé Szabad". Egyetlen hívő sem állhat meg a bűnbocsánat Öröménél, hanem növekednie, fejlődnie kell az Ismeretben, Hitben, Szent Életben. A másik Igazság: Isten adta birtokul népének az Országot, de nekik kellett birtokba venniük azt. Már az övék, és ez Isten Ajándéka, semmit nem tettek érte, de akkor érzik majd magukénak, ha legyőzik a félelmet a szívükben, belépnek arra a földre, és egymás után meghódítják a városokat. Hogy Isten Ajándékba adta nekik, ez a Kegyelem. Hogy ezt komolyan veszik, és lépésről lépésre haladnak a meghódítással, ez a Hit. Isten tulajdonképpen ezt mondja itt nekik: vedd birtokba a Birtokodat! A lelki életben is mindent Isten készített el nekünk, még az is az Ő Ajándéka, ha ezt Hittel komolyan vesszük. De ez nem teszi feleslegessé a lépésről lépésre való Engedelmeskedést, az Ajándékcsomag kibontását és használatbavételét. Eközben tudjuk meg, milyen nagy Gazdagságot adott nekünk az Úr."
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 2804
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #7557 Dátum: 2019 Június 23, 05:38:42 »
„Szikszai Béni: „Útitárs”
Bibliai elmélkedések
az év minden napjára”

„Június 23.

„... ott ült és koldult az út mellett Timeus fia, a vak Bartimeus.”
(Márk Ev. 10. 46 )

Jerikónak az „illatos” városnak nemcsak láthatatlan, de látható nyomorúsága is van: íme, Bartimeus a vak koldus. Hiába illatos a város, a koldusrongy nem tűnik el. Sőt sokszor szükség van rá a jószívűség látszatának fenntartásához. Bartimeus is az útfélen hasonlót érez: szüksége van az emberekre. Jól tudja mit várhat tőlük: kisebb – nagyobb pénzt a kalapjába. Ez csak látszólag oldja meg a nyomorúságát. Ez a világ csak fenntartani tudja a nyomorúságot, a szív azonban szabadításra vágyik. Sokan szánhatták Bartimeust, s megdöbbentette volna őket az a gondolat, hogy ők is a Bartimeus kenyerén élnek. Pedig valójában ők is koldusok voltak. Te is az vagy, kedves testvérem, mindaddig, amíg fel nem ismered, hogy Megváltásra van szükséged. Amíg Bartimeus az útfélen, te a hivatalban, a gyárban vagy a szántóföldön még mindig csak a kenyérért hajtasz, addig fényesebben vagy kopottabban, de a koldussorsot tartod fenn. De örvendj, már nem sokáig lesz ez így, Jézus feléd tart. Ha most még nem is tudod, majd meglátod, hogy mást is kérhetsz: magát az Életet. Vakok és koldusok hamarosan eldobják a koldusbotot, mert Jézus jön, már közelről hallatszik Lépése.

AZ ÚR ÉRKEZÉSE *

Amikor elhagytak,
Amikor a lelkem roskadozva vittem,
Csendesen és váratlanul
Átölelt az Isten.

Nem harsonával,
Hanem jött néma Igaz öleléssel,
Nem jött szép, tüzes nappalon
De háborús éjjel.

És megvakultak
hiú szemeim. Meghalt ifjúságom,
De Őt, a Fényest, Nagyszerűt
Mindörökre látom.
(Ady Endre)

* Eljegyez Magának az Úr – Hós. 2”
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 2804
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #7558 Dátum: 2019 Június 23, 05:46:09 »
„Cseri Kálmán
A Kegyelem Harmatja"

„06. 23 Felkészített szolga

„Csak légy igen Bátor és Erős, őrizd meg, és
tartsd meg azt a Törvényt, Amelyet Mózes, az
Én szolgám Parancsolt neked. Ne térj el Tőle
se jobbra, se balra, hogy boldogulj mindenütt,
amerre csak jársz." (Józs. 1. 7 )

A honfoglalás nagy vállalkozását Józsuénak kellett vezetnie. Ő alkalmatlannak tartotta magát erre. Isten azonban nem belelöki szolgáit a feladatokba, hanem Felkészíti őket, és menet közben is Tanácsolja, Bátorítja. Hogyan készítette fel Józsuét?
1. „Józsué, Nún fia pedig megtelt Bölcs Lélekkel..." (5Móz. 34. 9 ) Meglepődünk, mert úgy gondoljuk, az ő feladatához inkább fizikai erő, jó fegyverek és némi katonai tapasztalat lenne szükséges. Majd megkapja azt is, de Isten azt tartja a legfontosabbnak, hogy tudjon vele Beszélni, hogy Józsué értse Őt, és legyen kész egyetérteni Vele. Ehhez pedig ilyen Lelki „vevőkészülék", Bölcs Lélek kell. Mert egyik énekünk szerint „vezetni úgy tudok, ha Szentlelked vezet". Ez a Bölcsesség nem emberi készség, hanem Isten Ajándéka. De aki kéri, megkaphatja (Jak. 1. 5 ).
2. Iránytűnek Isten Írott Igéjét használhatja, ehhez kell igazodnia. Egy leendő hadvezér kezébe Isten nem kardot ad, hanem Bibliát. Akkor lesz ő jó vezetője népének, ha komolyan veszi Isten Igéjét. És Józsué mind a közéletben, mind magánéletében (24. 15 ) komolyan vette azt. Minden nép és ország, amelynek ha csak egy ideig is ilyen vezetői voltak, felvirágzott. Ez gazdagíthatja meg a mi személyes életünket is.
3. Józsué nagyon félt. Tudta, hogy elődje, Mózes, milyen rátermett ember volt, ismerte népe keményszívűségét és a meghódítandó terület nehézségeit is. Isten ezért Gyengéd Szeretettel Bátorítja, állandó Jelenlétét Ígéri. Ő pedig félve is helytállt, és Isten vitte őt Győzelemről Győzelemre. Az Üdvösséget is Isten adja, minden hozzájárulásunk nélkül. De nekünk kell azt Hittel megragadnunk, és már itt megélnünk."
 
Jak. 1. 5:
„Ha pedig valakinek nincsen Bölcsessége, kérjen Bölcsességet Istentől,
Aki Készségesen és szemrehányás nélkül Ad mindenkinek, és meg is kapja."
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 2804
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #7559 Dátum: 2019 Június 24, 09:43:08 »

„Szikszai Béni: „Útitárs”
Bibliai elmélkedések
az év minden napjára”

„Június 24.

„Mert a mi Evangéliumunk nemcsak szavakban
jutott el hozzátok, hanem Erővel, Szentlélekkel
és teljes Meggyőződéssel, amint tudjátok is, hogy
milyenek voltunk közöttetek, tiérettetek.”
(1Thessz. 1. 5 )

Az Isteni Rend megromlásának szomorú következménye és gyümölcse a mi emberi életünkben, hogy a szó és a tett nem fedik egymást. Amíg Urunk minden Szava egyben Élet is, Szó és Tett egyezik egymással, a mi szavaink és tetteink között örökös ellenmondás áll fenn. Még ha az Ige meg is fogan bennünk, életünk, cselekedeteink sokszor homlokegyenest ellenkezik a hallott és részben már magunkénak vallott Igével. A szóbeli Bizonyságtételt nem követik tetteink, indulataink. A nyelvnek és a szívnek eggyé kell lennie az Úrért, mert „a szív teljességéből szól a száj”. Pál apostol életében az Evangélium nemcsak Szó volt, hanem Erő is. Isten Országa nála nemcsak Szóban nyilvánult meg, hanem az „Isteni Erő megmutatásában” is. A szóbeli Bizonyságtétel és életének gyümölcsei egy irányba mutattak, amiképpen teljes életét a Szentlélek Vezetésére bízta. Így lehetett a szolgálata szakadatlan „gyümölcstermés”, akár Missziói útját járta, akár börtönben ült. Mi a te evangéliumod? Az, hogy Jézus meghalt éretted, és fel is támadt? Élő Urad Ő, Aki Hit által a szívedben lakik? Látszik rajtad az Ő Békessége, Szeretete? Árad az életedből Isten Szentlelke és Ereje, mint Pál életéből?

IGE, IMA, ERŐ * A belégzés és a kilégzés az élet feltétele. A keresztyén életben hasonló életfeltétel az Ige hallgatása és olvasása mint „belégzés”, és az imádkozás mint „kilégzés”. Az imádság fontos eleme a közbenjárás, a másokért való könyörgés. Ezt követi Isten Erejének a kiáradása, és a Szentlélek munkája nyomán az Újjászületett emberszívekben támadt Bizalom Urunk iránt.

* Ha nem tenné is – Dán 3. 16 – 30”
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.