Szerző Téma: Napi lelki morzsák  (Megtekintve 814393 alkalommal)

0 Felhasználó és 11 vendég van a témában

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #7710 Dátum: 2019 Szeptember 10, 02:52:54 »

„Szikszai Béni: „Útitárs”
Bibliai elmélkedések
az év minden napjára”

„Szeptember 10

„Az ember Lelke az Úr Mécsese,
Amely megvizsgálja bensőjének
minden rejtekét.” (Péld. 20. 27 )

Az ember számára a legnagyobb tragédia forrása az, hogy nem ismeri önmagát. Sok mindent megvizsgál és megismer az ember, de ami önmaga megismerését illeti, bizony csak a sötétben tapogatózik. Kicsoda az ember? Mi az emberi élet célja? Miért vagyunk ezen a világon? Ilyen féle kérdések röpködnek körülöttünk lépten – nyomon, ha gondolkozó emberek társaságában vagyunk. A baj azonban az, hogy az ember nem talál megnyugtató feleletet ezekre a kérdésekre. Rejtelmes titkok veszik körül az emberi életet, amelyek sötétlő árnyakként nehezednek rá örömeinkre, napfényes óráinkra is. Ezek a sötétlő árnyak csak akkor tűnnek el, s a rejtelmes titkok csak akkor oldódnak meg, ha az, Aki mindent tud, mindent lát, s Aki az egész világ életét Atyai Kezében tartja, Világosságot gyújt az életünkben. Isten a föld porából formálta az ember testét, de a Maga Lelkéből lehelt Lelket bele. Ez a Lélek, amit az Úrtól nyertünk, fénylő mécsesként megvilágítja szívünk minden rejtekét, és felfedi előttünk az emberi lét nagy titkait, életünk Célját és értelmét. A kérdés csak az: tudatában vagy – e annak, hogy a Lelked az Úr Mécsese? Érzed – e, és egész emberi magatartásoddal vallod – e, hogy a te életed Istentől származik? Aki tudatában van Isteni származásának, annak megvilágosodik az egész élete, és felismeri, hogy mi életének a Célja és értelme.

LÁMPÁS * Gárdonyi Géza írja: „Olyan az ember, mint a lámpás, amelyből a legpompásabb is nyomorult, ha hitvány kis lánggal pislog, s a legművészietlenebb is pompás, ha bengáli tüzet gyújtanak benne.”

* Ki vak, ha nem az Én szolgám? – Ézs. 42. 14 – 25”

" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #7711 Dátum: 2019 Szeptember 10, 02:58:49 »
„Cseri Kálmán
A Kegyelem Harmatja"

„09. 10 A fogadtatás

„Atyám, vétkeztem az Ég Ellen és Teellened,
és nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak
nevezzenek." (Luk. 15. 21 )

Izgalmas kérdés volt, hogy visszafogadja - e az apa ezt a fiút. Azok után, ahogyan elment, s ahogyan eltékozolta örökségét, mire számíthat? „Még távol volt, amikor apja meglátta őt, megszánta, elébe szaladt, nyakába borult, és megcsókolta őt." Ez a megbocsátás jele volt. A bocsánat előbb készen volt a számára, mint ahogyan bocsánatot tudott kérni. Ilyen az Isten Szeretete. Akkor most már nem is kell elmondani a bűnvallást, amelyet kigondolt? De igen. El is mondja: vétkeztem, nem érdemlek semmit, de ha lehet, szeretnék újra itthon szolgálni. Miért kell ezt elmondani? Mert a bűnvallás teszi szabaddá a kezünket, amellyel elfogadjuk, megragadjuk a bocsánatot. A bűntudat, a lelkifurdalás még nem bűnvallás. Azt nem követi Felszabadulás és Békesség. Ha világosságra hozzuk a bűnt, és elválunk tőle, akkor lesz miénk a Feloldozás. Ez nagyon fontos mozzanat a hívő életre vezető Úton: amit Isten már bűnnek ítélt, azt néven nevezni, kimondani és elhagyni. A tékozló fiú éppen ebben példa: otthagyta a disznóságait, és újra alárendelte magát az apja akaratának (otthon akart dolgozni). Ez a megtérés: tudom, hogy miből, és tudom, hogy Kihez térek meg. Ekkor szólal meg az apja, ekkor áll helyre a megszakadt Közösség vele, ekkor hangzik el: ez az én fiam, aki meghalt és feltámadott. Itt kezdődik az Új Élet. Ezt is vegye komolyan minden hazatérő tékozló ember: ha megvallottuk, Isten megbocsátotta, és nem hivatkozik rá többé. Nem azért, mert elnéző, hanem azért, mert bűneink büntetését Jézus elszenvedte a Kereszten. S a bűnvallás során mi erre való tekintettel kapunk bocsánatot. Ez tehát mindenestől Isten Ajándéka. Mi csak felismerjük, hogy Rászorulunk, és Hittel komolyan vesszük. Megtörtént már ez az életemben?"
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #7712 Dátum: 2019 Szeptember 11, 03:11:28 »

„Szikszai Béni: „Útitárs”
Bibliai elmélkedések
az év minden napjára”

„Szeptember 11

„Add Nekem, fiam, a szívedet ...” (Péld. 23. 26 )

Ha a szíved Isten Temploma, akkor Isten jelen van benne, és Dicsősége beragyogja a szívedet. Az ilyen szív mindenki számára Áldás. A Templomszív másokért él. Isten templomának az ajtaja mindig nyitva áll mindenki előtt, és mindig van legalább egy bűnös, aki keresi és megtalálja Istent általa. Az ilyen szívben szüntelenül ég a Szent Tűz, és állandóan száll a jó Illat az Úr felé. Állandó Istentisztelet az élete. Az ilyen szívben állandóan jelen van Isten Szentlelke által. Ez az Üdvösség kezdete. De jaj, lehet a szív Sátán műhelye is. Ebből a szívből rettenetesen fertőzött, halálos levegő terjeng. Szennyes sátáni kezek ördögi cselekedeteket visznek végbe benne. A bűnös gondolatok gomba módjára tenyésznek benne. Ellentmondásokkal, sok zajjal, lármával, zűrzavarral, összevisszasággal teli, békétlen, agyonhajszolt szív az ilyen. Ez a kárhozat kezdete. Agyonkínzott emberek, akiket a saját szívük tett tönkre, hova mentek, kinek adjátok elgyötört szíveteket? Halld, Jézus kéri szívedet. Semmi mást nem kell tenned, mint odaadni Neki úgy, ahogy van. Ő sem tud vele mit kezdeni, azonban Újat ad helyette, amelyben Ő az Úr. Áldott lesz Vele az életed.

„Itt van szívem, neked adom, Uram,
Neked, Ki alkotád!"
„Rossz a világ, Énnékem add, fiam!”
Szád ily Parancsot ád.
Itt van szerelmem áldozatja,
Hűségem hű Kezedbe adja,
Itt van szívem, itt van szívem!”

* Veled vagyok – Ézs. 43. 1 – 11”
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #7713 Dátum: 2019 Szeptember 11, 03:17:04 »
„Cseri Kálmán
A Kegyelem Harmatja"

„09. 11 Új Élet Otthon

„Mert nem a szolgaság lelkét kaptátok, hogy
ismét féljetek, hanem a fiúság Lelkét kaptátok,
aki által azt kiáltjuk: Abbá, Atya! Maga a Lélek
tesz bizonyságot a mi lelkünkkel együtt, hogy
Isten gyermekei vagyunk. Ha pedig gyermekek,
örökösök is, örökösei Istennek, örököstársai
pedig Krisztusnak,..." (Rom. 8. 15 - 17a )

Arról nem szól Jézus példázata, hogy hogyan teltek a hazatért fiú hétköznapjai otthon, vagyis hogy milyen az Újjászületett hívő Élete. Az azonban kiderül, hogy az a fiú béresnek akart hazamenni, tehát arra vágyott, hogy újra az apját szolgálhassa. Addig azt hitte, a maga ura volt, de kiderült, hogy kényszerhelyzetbe került, sötét erők rabszolgája lett. Most nem ő akar már uralkodni önmagán, hanem átadja az uralmat apjának. A Megtérés: Uralomátadás. Más kérdés, hogy az apja nem szolgaként fogadja vissza, hanem fiaként. Mi a különbség? Abban semmi, hogy a fiaknak is dolgozniuk kellett, és nekik is az apa, a gazda parancsolt. Csakhogy az egykori tékozló most már önként vállalta ezt a szolgaságot, örül ennek a lehetőségnek, s mint fiú, egészen más helyzetben volt. A szolga bérért dolgozik, a fiú az apja iránti Hálából és Szeretetből. A szolga idegen, a fiú a sajátjában van. A szolga parancsot teljesít, a fiú érti is, mit miért kell végeznie. A szolga munkaviszonya bármikor megszűnhet, a fiú biztonságban van, tudja, hogy „el nem szakaszt Tőle már sem élet, sem a halál". Isten közel engedi magához gyermekeit, saját Lelkét adja nekik, megbeszéli velük Terveit, kijelenti Magát nekik. Ezért vágyik Isten gyermeke megismerni a Mennyei Atya Gondolatait, ezért olvassa a Bibliát, így hallgatja az Igehirdetést, ezért öröm neki az imádkozás, ezért kéri: taníts Akaratod Teljesítésére (Zsolt. 143. 10 ). S a gyermek örökös is! Isten gyermeke is vétkezhet Szerető Atyja ellen, de nem ez a jellemző, és ő már észlel minden bűnt az életében, tudja, hogy:

„Jézusa Kezében kész a Kegyelem,
Egyenest Oda fog folyamodni"
(Arany János: Szondi két apródja)."
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #7714 Dátum: 2019 Szeptember 12, 02:59:02 »

„Szikszai Béni: „Útitárs”
Bibliai elmélkedések
az év minden napjára”

„Szeptember 12

„Ezt mondja az én Uram, az Úr: Mivel Móáb
és Széír így szolt: „Íme, Júda háza is olyan,
mint a többi nép”, ezért íme, megnyitom Móáb
hegyoldalát a városok felől ...” (Ez. 25. 8 – 9 )

Isten gyermekeire rá lehet mondani, hogy tele vannak nyomorúságokkal, megbotránkozhatnak rajtuk, sok mindent méltán a szemükre vethetnek ellenségeik, azonban egyet nem mondhatnak: azt, hogy „olyanok, mint a többi nép”. Ezt Isten nem tűri el, ezért büntetés jár. Isten népe azért más, mert közöttük van az Úr. Isten gyermekének a szeme felcsillan, amikor Jézusról beszél. Ajkán ének zendül, tekintete sóvárogva fordul Igazi Hazája felé, ahol Örök lesz a Fény, és az aranyutcák valamelyikében, Jézushoz közel, neki is lesz Háza. Isten maszatos gyermekei között nincs olyan, akire azt lehetne mondani: „olyan mint a többi”. Nem olyan! A világ éppen azért gyűlöl bennünket, mert nem vagyunk olyanok. A világ szereti azt, ami az övé, és mivelhogy Jézus kiválasztott minket, ezért gyűlöl bennünket a világ. Isten mindig is Saját sérelmének tekintette, ha valaki bántotta az Ő népét. Bálám jól látta, hogy bármelyik oldalról nézi is ezt a zúgolódó, tökéletlen népet, mindenünnen csak Áldottnak látja, mert az Úr közötte van. Ezért így szólt: „Miért átkozzam azt, akit Isten nem átkoz, és miért szidalmazzam azt, akit az Úr nem szidalmazz?”

ELTALÁLTA * „A hívők hallgassanak, egy szót se szóljanak, amíg az életükben van bármi, ami kifogásolható.!” – intették le társai a hívő felszólalót egy beszélgetés során. „Szóval ti tökéletes életet vártok a hívőktől?” – kérdezte a leintett a társaságtól. „Természetesen” – hangzott a felelet. „Akkor hát, ha ti is úgy gondoljátok, rajta, éljünk le egy tökéletes életet, haljunk meg, azután majd beszélhetünk!” – javasolta.

* Első és utolsó – Ézs. 44. 1 – 20”
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #7715 Dátum: 2019 Szeptember 12, 03:04:59 »
„Cseri Kálmán
A Kegyelem Harmatja"

„09. 12 Az Igazi Szabadság

„Akiket pedig Isten Lelke vezérel,
azok Isten fiai." (Róm 8. 14 )

A szolga külső parancsra engedelmeskedik urának. A gyermek belső indításra engedelmeskedik apjának. Ugyanaz a lélek, ugyanaz a lelkület van bennük, egyet akarnak. A hívő számára Isten Törvénye nem külső kényszer már, hanem Belső Késztetés. Önként, meggyőződéssel teszi azt. Nem lázad ellene, nem engedményeket kér belőle, nem kibúvókat keres, hanem mivel teljes szívéből szereti az Urat, teljes szívvel törekszik az Engedelmességre is. Erre a Szabadságra segíti el Isten azokat, akik Hisznek Benne. Amikor a tékozló fiú elment otthonról, szolgalélekkel távozott. Keserű kötelességnek találta a munkát, nyűgnek az apai ház rendjét. Amikor hazatér, ugyanazokat a parancsokat kell teljesítenie, csak most már szereti azt, Aki parancsol, s tudja, hogy neki is az a jó, ha Engedelmeskedik. Itt van a helyén, itt lehet azzá, akivé lennie kell: szabad gyermekké, gazdag örökössé. Mert a Szabadság nem az, hogy azt teszek, amit akarok, hiszen ilyen lehetőség nincs. Hanem az az Igazi Szabadság, hogy azzá válhatok, akinek Isten Teremtett. Ez pedig csak az Atyával való Közösségben lehetséges, amikor Isten az Ő Szentlelkét Adja az embernek, aki így képes Engedelmeskedni Neki. A külső törvény bensővé válik, a hívő egyet akar Istennel. Ágoston írta: az Istentől Teremtett ember képes volt Istennek engedelmeskedni, és azt megtagadni is, tehát nem vétkezni, és vétkezni is. A Tőle elszakadt ember nem tud nem vétkezni (mindig csak vétkezni képes). Az Újjászületett hívő újra tud vétkezni, és nem vétkezni is. A Mennyországban pedig már nem tud vétkezni többé. Jézus Krisztus a vétkezés kényszere alól szabadít fel arra az állapotra, hogy tudjunk újra nem vétkezni is, vagyis Örömmel Engedelmeskedni Istennek, aki jobban tudja, mi jó nekünk, mint mi magunk. Én már Szabad vagyok erre?"
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #7716 Dátum: 2019 Szeptember 13, 03:25:12 »

„Szikszai Béni: „Útitárs”
Bibliai elmélkedések
az év minden napjára”

„Szeptember 13

„A csillagot látva igen nagy örömmel
örvendeztek.” (Mát. 2. 10 )

A csillag Jézus születését hirdette. A hívőket az a szenvedély szokta betölteni, hogy mindenkinek a figyelmét, akivel kapcsolatba kerülnek, Jézusra irányítsák. Ez a szenvedély olyan, mint az olthatatlan tűz. „Mert nem tehetjük, hogy ne beszéljünk azokról, amiket láttunk, és hallottunk.” Azoknak, akik Jézusban Üdvösséget találtak, Állandóan Jézus Szent jelenlétében kell állniuk, olyannyira, hogy kényszert érezzenek az Evangélium hirdetésére. Add át magad maradék nélkül Jézusnak, és nyisd meg a bizonyságtevés kapuját, hadd ömöljön az Élő Víz folyama a te belsődből is. Ha még hallgatni tudsz Jézusról, ez azt jelenti, hogy Jézus nem tölti be egészen az életedet. A csillag a nap fényét ragyogja vissza. Ne a magad gondolatait és bölcsességét hirdesd, hanem Jézustól kapott Fénnyel hintsd tele az éjszakát! A csillag Jézushoz vezet. A hívő emberre Isten mindig rábíz néhány lelket – ezeket Jézushoz kell vezetned. Nem elég az alkalmi bizonyságtevés, ezeknek a gondját szívedre kell venned. Sokat kell érettük Isten Előtt tusakodnod. Előttük a Jézusban való Élet csodáit kell életed példájával felmutatnod. A te hivatásod is Jézusról bizonyságot tenni, másokat Jézushoz vezetni. Betöltöd – e ezt az elhívást?

VEZETŐT KAPTAM * Halott lélekkel, nagy válságban kerültem egy gyülekezetbe. Az ottani gyülekezet közösségében szembesültem saját bűneimmel. Isten két kedves hívő testvérről is gondoskodott számomra, hogy amikor bűneim alatt összetörtem, elvezessenek a Kegyelem Királyi Székéhez, Jézushoz.

* Láttuk az Ő csillagát – Mát. 2. 1 – 12”
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #7717 Dátum: 2019 Szeptember 13, 03:28:35 »
„Cseri Kálmán
A Kegyelem Harmatja"

„09. 13 Indulás és növekedés

„...megmosattatok, megszentelődtetek, és meg
is igazultatok az Úr Jézus Krisztus Nevében és
a mi Istenünk Lelke által." (1Kor. 6. 11 )

Amikor egy hitetlen ember hívővé lesz, Isten Krisztus Igazságát tulajdonítja neki, olyan Igaznak látja őt, mint Krisztust, „...megigazultunk Hit által..." (Róm. 5. 1 ) Az ilyen embert mintegy Krisztuson keresztül, Krisztusban látja Isten. Ez a Megigazíttatás. Ezt a sorsdöntő változást azonban követnie kell egy folyamatos fejlődésnek, amelynek során ténylegesen is Krisztushoz kezd hasonlítani az Ő tanítványa, kiformálódik benne a Krisztus (Gal. 4. 19 ). Ez a Megszentelődés. A Megigazíttatás: én Krisztusban. A Megszentelődés: Krisztus bennem. A Megigazulás egy pillanat alatt megy végbe: Isten gyermekévé fogad. A Megszentelődés folyamat, halálunkig tart. A Megigazulás mindenkire nézve egyenlő, nem lehet valaki jobban Isten gyermeke, mint a másik. A megszentelődésben vannak fokozatok. Valaki ezt mondta: én ugyanolyan igaz vagyok, mint Pál apostol, csak még nem vagyok olyan Szent. A Megigazulás során Isten kiemel a bűn gödréből, és ráállít az Élet Útjára. A Megszentelődés során haladunk előre ezen az Úton. A Megigazítás megváltoztatja az Isten előtti helyzetünket, Isten ellenségéből Isten gyermekévé leszünk. A Megszentelődésben Isten megváltoztatja a képességeinket, képesek leszünk Neki Engedelmeskedni. Egyre több készséget ad Isten arra, hogy az Ő Akaratát cselekedve az Ő Dicsőségére és mások Üdvösségére tudjunk Élni. Mindkét csoda Isten Munkája, de a Megszentelődés a mi feladatunk is. Minél inkább Él a hívő az Istennek való Engedelmeskedés lehetőségével, annál jobban erősödik benne az Új Természet, a Belső ember, a Hit által bennünk élő Krisztus (Ef. 3. 17 ). Így lesz valaki a bűn szolgájából Isten gyermeke, Jézus Krisztus tanítványa, az Új Teremtés zsengéje."
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #7718 Dátum: 2019 Szeptember 14, 02:15:52 »

„Szikszai Béni: „Útitárs”
Bibliai elmélkedések
az év minden napjára”

„Szeptember 14

„Az Úr Isten pedig hívta az embert, és azt
kérdezte tőle: Hol vagy?” (1Móz. 3. 9 )

Milyen szomorúan hangzik az Úr Szava, ahogy a bűnbe esett embert hívja: „Hol vagy?” Szegény elesett ember még nem tudta, mit veszített, csak azt érezte, hogy valami eddig ismeretlen érzés költözött a szívébe: fél Istentől, kerüli Azt Aki iránt eddig gyermeki bizalommal viseltetett. Amikor Isten kimondta, hogy „Hol vagy?”, Ő már mindent tudott. Tudta, hogy az ember elveszítette Üdvösségét. Látta előre az emberi bűntől sötétlő évezredeket. Látta a nyomort, a vértengert, amelyek majd bekövetkeznek. Látta a bűn szörnyű következményét, zsoldját, a halált. Mélységes fájdalom zeng ebben a két szóban: „Hol vagy?” Te is kérdezd meg magadtól: „Hol vagy?” Hol van a lelked? Ádám akkor még úgy hitte, hogy a Paradicsomban van, holott már kirekesztette magát onnan. Ádámban és Évában te is kiűzettél. Ezt tanítja az Írás, az Evangélium fényénél ez látszik meg az életedben. De visszakerülhetsz oda. Van rá lehetőség. Egy lehetőséged van: ha bűnbánó, összetört, megüresített szívvel Jézushoz fordulsz, ahogy a jobb lator is tette, akinek ezt mondta az érettünk Szenvedő: „ma Velem leszel a Paradicsomban”.

HOL VAGY * Egy faluban, ahol gyakran megfordultam, egy őszi napon eltévedt egy kisleány a határban, s nem ment haza. A szülei kétségbeesetten a keresésére indultak. A szomszédságuk, sőt majdnem az egész falu csatlakozott hozzájuk. Megtelt a határ kereső kiáltozó hangokkal: „Hol vagy? Merre vagy?” Leírhatatlan volt az öröm, amikor végre egy asszony megtalálta, s karjaiba hozta az eltévedt gyermeket. Öröm van a Mennyben is, ha egy elveszett bűnös megtaláltatik.

A test szerinti felmenők – Mát. 1. 1 – 17”
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #7719 Dátum: 2019 Szeptember 14, 02:30:38 »
„Cseri Kálmán
A Kegyelem Harmatja"

„09. 14 Ki ül a Trónon?

„Nem mindenki megy be a Mennyek Országába, aki
ezt mondja nekem: Uram, Uram, hanem csak az, aki
cselekszi az Én Mennyei Atyám Akaratát." (Mát. 7. 21 )

Láttam egyszer egy három körből álló ábrát. Az első kör közepén egy trónszék volt, azon ült valaki, s a körön kívül egy Kereszt, ami Istent jelképezte. Az Isten nélkül élő ember képe ez. Isten kívül van az érdeklődési körén, az életén, nem tagadja, de mintha nem létezne, számára nincs. Isten nélkül kel és fekszik, Isten nélkül hoz döntéseket, ő maga ül az élete trónján, ő uralkodik, Isten nélkül él és hal meg, és nem tudja, hogy így tölti majd az Örökkévalóságot is ami a kárhozat és pokol. A második körben ugyanezen a széken ugyanez az ember ül, csak a Kereszt már a körön belül van. Ez az ember már tud arról, hogy van Isten, érdeklődik Iránta, talán tiszteli is Őt - de csak úgy távolról. Az élete trónján még mindig ő feszít, és gyakorlatilag ugyanúgy Isten nélkül dönt, mint az előbbi. Legfeljebb megpróbálja bevonni Istent az eseményekbe, kéri a Segítségét ahhoz, hogy saját elgondolásait megvalósíthassa. Még az Imádságot is erre akarja használni: megmondja Istennek, hogy mit tegyen. Aztán ha nincs rá szüksége, nélküle is megvan. A harmadik körben a Kereszt van a trónon, s az ember ott térdel az ÚR Előtt. Átadta az uralmat Istennek, ő pedig magát megalázva áll Ura rendelkezésére. Kérdése ez: Uram, mit Akarsz, hogy cselekedjem? Teljes bizalommal Ráhagyatkozik Isten Döntésére, Tőle kér Útmutatást, minden Tőle kapott képességével Őt akarja szolgálni. Senki sem kényszerítette erre, magától döntött így, tudja, hogy ez a legjobb neki. Jézus Krisztus azért jött utánunk, hogy ne pusztuljunk el Isten nélkül És ne hitegessük magunkat azzal se, hogy ha nem tagadjuk a jó Istent, sok mindent tudunk Róla, ez elég az Üdvösséghez! Arra akar elsegíteni, hogy legyen Vele Igazi, Élő Közösségünk, és tudjuk Őt szolgálni már itt, és Örökkön - Örökké."
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #7720 Dátum: 2019 Szeptember 15, 02:34:57 »

„Szikszai Béni: „Útitárs”
Bibliai elmélkedések
az év minden napjára”

„Szeptember 15

„Megáldatik benned a föld minden
nemzetsége.” (1Móz. 12. 3 )

Kétségtelen, hogy Izráel népe volt az Ígéret hordozója. Senki nem kapott ezen a földön olyan hatalmas Ígéretet, mint ők. Azonban nem ismerték fel, hogy Isten nemcsak azért hívta el őket Magának, hogy Üdvösségre vigye, hanem, hogy eszközként is használni tudja az Ő Hatalmas Üdvtervében. Bár az Úr szakadatlanul hirdette, hogy az Ő Akarata az, hogy Üdvözítő Kegyelme elterjedjen a föld széléig, Izráel mégsem látta, mégsem értette meg ezt. Nem úgy élt, hogy a pogányok mindenkor láthatták volna azt a kiváltságot, amelyben az Úr részesítette. Nagyon sokszor azt cselekedte, amit a pogányok. Elhagyta az Egy Igaz Istent és bálványoknak áldozott. Ha mindig igyekezett volna azon az Úton járni, amit Isten mutatott neki, könnyebben felismerte volna Jézusban Isten Fiát. Isten megváltott gyermekének hasonlóképpen az Ígéret hordozása és hirdetése a feladata. Te is kiválasztott vagy, de csak akkor, ha Isten Igazsága Jézusban a tied. Az Úr Ígéretét csak azok hirdethetik, akik megértették. Azonban azok, akik megértették, nem tehetik, hogy ne hirdessék. Te már megértetted? A magadévá tetted? Akkor vidd és add tovább!

A KERESZT TITKA * Jézus azt parancsolta tanítványainak: „Elmenvén tegyetek tanítványokká minden népeket”. Ma már csaknem mindenhol a világon ismerik a telefont, a rádiót, a repülőt, az autót, a filmet és még sorolhatnám. Ennél jóval kevesebben ismerik a Kereszt Titkát. Még kevesebben értették meg, hogy Isten Üdvözítő Terve világraszóló!

* Az örvendező Öröm – Mát. 2. 6 – 12”
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #7721 Dátum: 2019 Szeptember 15, 02:45:44 »
„Cseri Kálmán
A Kegyelem Harmatja"

„09. 15 Nem akart bemenni

„Ekkor az megharagudott, és nem akart bemenni.
De az apja kijött, és kérlelte." (Luk. 15. 28 )

A tékozló fiú bátyja azokat a derék, jó, vallásos embereket képviseli, akik nem lázadnak nyíltan, nem züllenek el, de a szívük ugyanolyan távol van az Atyától, mint a lázadó fiaké. Mert más dolog Isten közelében élni, vagy Vele Közösségben Élni. Az idősebb testvért az jellemezte, hogy nagyon meg volt elégedve magával. Öntelt, büszke ember, aki különbnek tartja magát másoknál, és kíméletlenül ítélkezik mások felett. És ebben az esetben emberileg igaza is van. Csakhogy Isten Előtt nem áll meg az ő vélt igaz volta. Mert aki a maga igazában bízva áll oda Isten Elé, azt a saját igazsága alapján ítéli meg, és nem a Krisztusba vetett Hit alapján. És ez semmi jót nem jelent. Noha nagyon önelégült, mégsem boldog. Tele van keserűséggel, elégedetlenséggel. Apját vádolja: nem adtál nekem... Nincs - e ott a mi szívünkben is: nem adtál nekem társat (vagy ilyet adtál), egészséget, anyagi bőséget, szakmai sikereket... S hiába mondja az apa: velem vagy, és mindenem a tied - neki ez kevés. Akiben ennyi keserűség van, abban hamar fellobban a harag lángja. A harag pedig mindig szembeállít másokkal, félelmet és gyűlöletet termel, nagyon rossz tanácsadó. Kain testvérgyilkossága is haraggal kezdődött. Mivel haragszik, nem akar bemenni az Örömlakomára. Az apja kérleli, neki is van ott helye, de ő nem akarja. Megkeményedik a maga igazában, és kizárja magát a közös Örömből. Éppen azt a két szót nem ismeri, amivel az öccse hazatért: Atyám - vétkeztem. Ez a különbség a két fiú között. Az elfogadott Kegyelem az Új Élet, a visszautasított Kegyelem az Ítélet. Isten őrizzen meg bennünket ettől!"
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #7722 Dátum: 2019 Szeptember 16, 02:35:08 »

„Szikszai Béni: „Útitárs”
Bibliai elmélkedések
az év minden napjára”

„Szeptember 16

„Teremjetek azért megtéréshez
illő gyümölcsöket.” (Mát. 3. 8 )

A megtérés akkor Igazi, ha az Új Életben való járás követi. Ha az élet célja és tartalma is megváltozik. Ha Új szempontok alapján, más értékszemlélettel közelítünk az élet eseményeihez. Ha más lesz az Istenhez és emberekhez való viszonyulás. Ha megújul a szív. Ha minden Újjá lesz. A megtéréssel Új fává lesz az életünk. A fának pedig a gyümölcstermés a feladata. Ha a megtérés valóságos, akkor a lélek gyümölcsét – „Szeretet, Öröm, Békesség, Hosszútűrés, Szívesség, Jóság, Hűség, Szelídség, Mértékletesség” – teremjük. Az egészséges, jó gyümölcsfát a benne keringő életnedv teszi alkalmassá a gyümölcstermésre. Gyümölcsöző életed csak akkor lesz, ha megtelsz Jézussal, ha az Ő Ereje él és munkálkodik benned. Így az emberek előtt Jézus fog kiábrázolódni az életedből. A gyümölcsterméshez szükséges erőt a fa a gyökerektől kapja. Mélyedj el te is Hit által Jézusban, hogy Mennyei Erővel ajándékozzon meg téged, Amely a gyümölcsöző élethez szükséges. A magad erejéből sohasem leszel rá képes. Isten Kertjében nem a Kegyelemben élvezkedő, hanem Azt Gyümölcstermésre használó fákra van szükség. A haszontalan, kiszáradt fák csak kivágásra és tűzre valók. Legyél te is Gyümölcstermő, nehogy kivágassál.

NEM VAGYOK EGYEDÜL * Egy hívő gyülekezetben tett látogatásom alkalmával az egyik hívő férfi boldogan újságolta: „A családomban már nem vagyok egyedül. A fiam is szereti Jézust!” Ahol Élet van ott Gyümölcs is van.

* Készítsétek az Úr Útját! – Mát. 3. 1 – 12”
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #7723 Dátum: 2019 Szeptember 16, 02:43:35 »
„Cseri Kálmán
A Kegyelem Harmatja"

„09. 16 Mi lesz a kárral?

„Ki vádolná Isten választottait?
Isten, Aki megigazít?" (Róm. 8. 33 )

Valaki ezt kérdezte: óriási ajándék a bűnbocsánat, kimondhatatlanul nagy dolog, hogy el lehet rendezni Istennel és emberekkel a bűnöket, le lehet zárni a múltat, és Békesség lesz az ember szívében. De mi lesz az okozott kárral? Például egy alkoholista megtér Jézushoz, megszabadul szenvedélyéből - de ott marad körülötte a tönkretett lakás, és szerettei, akiket évekig gyötört, s ez emlékezteti sötét múltjára. Tudjuk, hogy a sátán egyik tevékenysége az, hogy éjjel és nappal vádolja Isten előtt a hívőket (Jel. 12. 10 ). Sőt a saját szívünk is vádol minket gyakran (1Ján. 3. 20 ). Ilyenkor fontos fegyver a Hálaadás. Tudom, hogy ilyen voltam, de bizonyos vagyok abban, hogy Isten megbocsátott, s nem vádlott vagyok, hanem Kegyelmet nyert bűnös. Amit az ember tehet, hogy többé nem követi el azokat a bűnöket. Ez is nagyon sokat jelent, például az említett családtagoknak. Nem tudja helyrehozni az elkövetett gonoszságokat, de mégis Boldogok, mert egészen megváltozott, aki azokat régen okozta. Amit pedig jóvá lehet tenni, azt el kell végezni. Zákeus mihelyt rádöbbent Jézus Jelenlétében zsarolására, visszavitte a pénzt azoknak, akiktől jogtalanul elvette. Sok mindent helyre lehet még így hozni. Amit pedig nem lehet, ami megmarad mementónak, az alázatban tartja a megtért bűnöst: ilyen voltam Isten nélkül, de többé soha nem akarom elhagyni Őt. De ez sem önmarcangoló önváddal tölti el, hanem Hálával, hogy ezután másként élhet. Végül tudnunk kell, hogy Isten még az „okozott kárt" is fel tudja használni mások javára. Például József testvéreit is úgy mentette meg, hogy ők Józsefet Egyiptomba juttatták. Ez nem csökkenti a bűnös felelősségét, de mutatja Isten Hatalmát és Bölcsességét."
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #7724 Dátum: 2019 Szeptember 17, 02:42:55 »

„Szikszai Béni: „Útitárs”
Bibliai elmélkedések
az év minden napjára”

„Szeptember 17

„Íme, én közel járok a halálhoz, mire jó hát
nekem az én elsőszülöttségem?” (1Móz. 25. 32 )

A fáradt ember ki van szolgáltatva az ördögnek, aki soha sem alszik, csak arra vár, hogy áldozatát megejtse. Alkalom szüli a tolvajt. A tékozló, csak a jelenre tekintő lélek mellett mindig azonnal ott terem valaki, aki jobban tudja, mi az ára a potya birtoknak. Megdöbbentő a csupán testének élő, fáradt és éhes embernek ez a vaksága! Nem tudja, milyen drága árat fog fizetni érte, és hiába keresi majd a megbánás helyét. Nem vet számot azzal, hogy eljátssza az atyai Áldást, amely házat, földet, barmot jelent, hogy szolgaság és bujdosás lesz az osztályrésze. Mire jó az elsőszülöttség? Arra, hogy az Úré lehess. Hogy elmondhasd: „Mind testestől, mind lelkestől Krisztus tulajdona vagyok.” Előtted is ismerős ez a nemtörődömség, amely nem tud mit kezdeni, mennyei jussával? Felismered magadban azokat a gondolatokat, amelyeket Ézsau nemcsak gondolt, hanem ki is mondott? Egyiptom vagy Izráel elsőszülöttei közé akarsz – e tartozni? Krisztusban számodra is szélesre van tárva a Kegyelem kapuja. Fogadd el Őt, nehogy Üdvösségeddel fizess az egy tál lencse gőzölgő illatáért!

MIVEL LABDÁZOL? * Egy gazdag bankár utazott népes társaság kíséretében egy hajon. Pillanatnyi unalmában azzal szórakozott, hogy egy fényes tárgyat dobálgatott fel a levegőbe. „Mivel labdázik?” – Kérdezték tőle. „A gyémántköves gyűrűmmel – felelte.  „Mibe került?” – érdeklődtek tovább. „Húszezer dolláromba” – válaszolta. „Akkor hát minek labdázik vele?” – csodálkoztak. „Csak egy kicsit unatkozom” – mondta mosolyogva a bankár, de a következő pillanatban arcára fagyott a mosoly, amikor a gyűrű a tengerbe esett.

* Harc az Életért – Mát. 2. 12 – 15”
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.