Szerző Téma: Isten országában  (Megtekintve 26338 alkalommal)

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

maria

  • Vendég
Isten országában
« Dátum: 2007 Szeptember 20, 16:20:12 »
Ide azokat a beszámolókat, bizonyságokat írjuk, amikor valaki állítólagosan a mennybe járt. Vizsgáljuk meg, ami hasznos és épülésünkre van, azt tartsuk meg. Azt ne felejtsd el, a kizárólagos igazság nem nálunk van itt a földön! Ha netán a Bibliában nem találjuk meg akkor ez az Ige jusson eszünkbe: "Ján. 21,25 De van sok egyéb is, a miket Jézus cselekedett vala, a melyek, ha egyenként megiratnának, azt vélem, hogy maga a világ sem foghatná be a könyveket, a melyeket írnának. Ámen." Megaztán nem is túl sok ismeretünk van a Mennyről. Szóval szívleljük meg ezeket.

Egy keresztény oldalról másoltam:
" A mennyben jártam 5 és fél napot!" Dr. Percy Collett

Dr. Collett Percy 50 éven át kezelte a Dél-Amerikai Amazonas folyó Basin területén élő népeket. Hirdetvén az evangéliumot, úgy a fizikai, mint a lelki szükségeket ellátta. Hősies misszió munkája egyenrangú a katolikus Teréz nővérrel és dr. Buntain Markkal.

Egyszer egy pár évvel ezelőtt így imádkozott: ’ Uram! Ha helyesnek látod és tartod, mutasd meg nekem a dicsősséged!’

Ezután történt, hogy mikor 1982-ben egy kis csoporttal elkezdett böjtölni és imádkozni sokakért, az Úr megjelent neki és elvitte magával Percy szellem-testét.

Így töltött 5 és fél földön számított napot a Mennyekben az Atyaistennel, a Fiúval és a Szentszellemmel. Többek közt beszélt Ábrahámmal, Mózessel, Illéssel, Elizeussal, Pál apostollal és sok mással. Meglátogatta a Szellem által újjászületett hívők palotáit. A már ott élőkéit és azokét akik még a földön élnek és palotáik épülőben vannak. Megtudta, hogy részére is épül egy 700 mérföldre a belvárostól.

Tanulmányozta és meghallgatta a Mennyben használt különböző hangszereket. A menny emeleteit és azok különböző osztályait is bejárta. Megismerte a Menny sok funkcióját.

Többek közt beszélt Kathryn Kulmannal, Amy McPhersonnal, Smith Wigglesworth-szel és sok más evangélistával.

Időt töltött Jézussal. Beszélt vele a Földön nem sokára bekövetkező eseményekről – az Ezekiel 38-as csatáról, az elragadtatásról és az Armageddonról.

5 és fél nap után mennyei küldetést kapott azzal az utasítással, hogy egy bizonyos ideig hagyja abba a misszió munkáját és csak azt hirdesse amit látott, hallott és átélt a Mennyben.


maria

  • Vendég
Re:Isten országában
« Válasz #1 Dátum: 2007 Szeptember 20, 16:22:52 »
InterjÚ Dr. Collettel

Riporter: Dr. Collett! Egy egész délutánt töltöttem magával s ezáltal alkalmam volt önt közelebbről megismerni, mint hívőt és misszionáriust. Beszédeiből és magatartásából látom, hogy sokat eltűrt és harcolt életében, mint egy jó katona.

DR. Collett: Abban igazat mond. Nem tudom, mennyi mérges dárdát hajítottak felém az Amazonas folyó népei. A bal karomban állt meg egyszer egy, amit saját magam húztam ki. Párducok, leopárdok és kígyók támadtak meg sokszor – de mindezek mellett a legnagyobb veszélyt az emberevő bennszülöttek nyújtották. Többször beledobtak a krokodilokkal teli Amazonas folyóba – és egyszer mérget is itattak velem. De Isten minden veszélyből csodálatosan kimentett. Sőt, inkább úgy mondhatnám helyesebben, hogy Isten természetfölötti utakon megőrzött, megtartott.

Riporter: Maga 82 éves, szemüveg nélkül olvas, 2 kilométert gyalogol egy nap, 5-6 órai alvással is megelégszik, teljes hajat visel, és jó természetű, erős ember. Azok számára akik nem ismerik a maga 5 és fél napos Mennyben járásának előzményeit, engedje meg, hogy az olvasók számára röviden beszámoljak arról.

Egy ima és böjtölés közepette történt, hogy az Úr Angyala megjelent és elvitte magával Dr. Collett szellem-testét a Védő Angyalával együtt, ugye ? Később tudta meg azt, hogy a Védő Angyala már 82 éve nem járt a Mennyben, mert maga mellé lett kirendelve a Földre. Bizonysága volt arról is, hogy az út a Mennybe kb. 6 óra hosszú volt, messze maguk mögött hagyván a napot, holdat és a csillagokat – megérkeztek egy helyre, ahol nagy dörgés, villámlás volt. Az Úr Angyala azonban megnyugtatta, hogy ne féljen, mert ezen keresztül kell menni és ez nem fog ártani. Úgy is volt.

Ezután következett egy nagy, sötét Aréna, ezután megérkeztek egy égitestre, ami külsőleg úgy nézett ki, mint a Föld. Egyszer csak egy duplaajtós kapuhoz értek, mely 2 mérföldnyi széles lehetett. A kapu megnyílt, mint egy modern áruház ajtaja. Bementek - és ez volt a Menny előtere, vagyis külső része – és onnan az Arany Kapu vált láthatóvá, mely a Szent Várost őrizte, mint egy belső Szentélyt.

maria

  • Vendég
Re:Isten országában
« Válasz #2 Dátum: 2007 Szeptember 20, 16:33:23 »
Dr. Collett: Igen ! Ez így volt, amint mondja.

Riporter: Az Arany Kapu ekkor megnyílt és Isten Trónja vált láthatóvá elsőként. Sőt akármerre fordult a Trón, minden szemszögből látható volt, ugye ?

Dr. Collett: Igen ! Akárhol áll az ember és nézi Isten Trónját, nem tudja szeméből elveszíteni.

Riporter: Milyen méretű volt a Trón ?

Dr. Collett: A Trón 2 mérföld magas a Szent Város alapjától számítva.

Riporter: Milyen magas a Szent Város ?

Dr. Collett: Mint a Biblia írja – 1500 mérföld – tehát 1500 mérföld minden irányban, mint egy nagy kocka.

Riporter: Szóljon a Menny különböző szolgálatairól, kérem!

Dr. Collett: A minisztériumok funkciói különbözőek. Például láttam egy osztályt, amit a Könyörület Osztályának hívnak. Ide kerülnek az összes abortált babák és az elmebeteg lelkek. Itt az angyalok egy ideig nevelik, oktatják és képezik őket arra, hogy Isten Trónja elé mehessenek megismerni az Atyát.

Aztán láttam egy Feljegyző Osztályt. Ez egy óriási nagy hely, ahol a hívők által összegyűlt hiábavalóság beszédeit gyűjtik össze arra a napra, mikor minden egyes hivőnek számot kell adni értük, hogy mindezek után kiönthessék az összest a Feledés Tengerébe.

Aztán láttam egy Ruhaszabó Szobát, ahol angyalok szorgalmasan varrják a szentek köntöseit. Mert bizony a mennyben is viselnek ruhát. Azt is észrevettem, hogy a hívők kastélyai a Szent Városban Isten Trónja köré épültek ill. épülnek. A Szent Város le fog ereszkedni a földre Isten kirendelt idejében, s amit Isten később visszahelyez a Mennybe. A hivők kastélyainak mérete arányban van azzal, hogy a hívőnek mennyi helyre van ill. lesz szüksége ahhoz, hogy vendégként fogadja azokat, akiket a Földön megnyert Jézus Krisztusnak. Minél több lelket nyer valaki Krisztusnak, annál nagyobb és alkalmasabb a kastélya. Beszéltem híres evangélistákkal és misszionáriusokkal, meglátogattam őket kastélyaikban. Építészetileg mind különböző, szóban leírhatatlan alkotások. Mikor a saját kastélyon felől érdeklődtem, Jézus maga vitt el oda egy liften, amit a Szent Szellem kezelt. Az én lakóhelyem 700 mérföldre van (még építés alatt) az alapvárostól felfelé. Percekbe telt az út. A lift elszáguldott sok kastély mellet, míg megállt a kastélyom előtt. Minden kastély - az enyémmel együtt – gyémánttal és sok másfajta drágakővel van díszítve, amiknek a neveire nem is emlékszem már. Az én lakóhelyem 7 nagy szobás. Bementünk az első szobába, ami egy fogadó szobának látszott, azonban Jézus magyarázata szerint ez egy stúdiónak felelt meg, ahonnan az egész Mennyet tanulmányozni lehet…… Mivel a Mennyek Országa oly nagy, hogy egymillió földi év alatt csak egy részét lehet megismerni. Jézus tudatta velem, hogy ebből a szobából fogom tanulmányozni Isten egész teremtését. Jézus ezután elvitt a Menny Ablakához, ahonnan Ő és az Atya kijött. Ez nem egy sötét semmi, hanem az örökkévalóságnak az eredete, ahonnan Isten jött, hogy kedve szerint tegye mindazt, amit jónak lát, és amin semmi démoni erő nem vesz hatalmat.

Riporter: Mi Jézus jelenlegi kötelezettsége ?

maria

  • Vendég
Re:Isten országában
« Válasz #3 Dátum: 2007 Szeptember 20, 16:33:46 »
Dr. Collett: Jézus maga az építészmérnöke és gondnoka a kastélyoknak a János 14. szerint.

Riporter: Sok kastély van építés alatt ?

Dr. Collett: Igen ! Érdekes az, hogy amikor építkezési anyagra van szükség Isten azt is szavával teremti meg. Tonnával láttam gyémántot, zafírt, onyxot.

Riporter: Miből nőnek a virágok, fák, növények ?

Dr. Collett: Földi talaj nincs, de Isten maga ad életet mindennek. A növényzet az aranyporból nő ki, ami az alapvető talaj a Mennyben. A virágok soha nem hervadnak el, a levelek soha nem hullanak le a fákról. A virágok mindig nyílásban maradnak és illatuk betölti az egész Mennyet. Amerre csak megy az ember mindig virágot talál. Leírhatatlanul gyönyörűek.

Riporter: Miből vannak az utak ?

Dr. Collett: Mind aranyból.

Riporter: Vannak országutak is ?

Dr. Collett: Az utak többnyire egyformák, csak szélességük különböző. A közlekedést Isten mennyei kocsijai bonyolítják le. Ezek 2 és 4 kerekű kocsik, tüzes mennyei paripák húzzák és a Szent Szellem által gurulnak vagy repülnek, amire éppen szükség van.

Riporter: A zsoltáros írta, hogy Istennek több, mint 20.000 kocsija van. Mennyit látott maga ?

Dr. Collett: Megszámlálhatatlanul sokat.

Riporter: Mennyi időbe került körül utazni a Mennyet, ami 2 millió mérföldes út ?

Dr. Collett: A Mennyben nincs nap sem éj. Tehát e szerint nem mérhető az, amit kérdez. A Mennyben a távolságok megtétele, mintha csak percek kérdése lenne. A Szent Szellem aki lehetővé teszi ezt. Minden elérhető, mert semmi nincs időhöz kötve. Érdekes az is, hogy bár percekbe telt a Menny körülutazása, mégis rengeteg dolgot láttam. Többek között különféle angyalokat, akik oktattak és tanítottak sok lelket, hogy mehessenek Isten Trónja elé imádni az Atyát.

Riporter: Pál apostol írja az I. Korinthus 15:44-ben, hogy két féle test van. Van hús-test és van szellem-test. A 49. versben pedig azt írja, hogy……..”ahogy a földi ember alakját magunkon hordozzuk, a mennyeinek az alakját is magunkon fogjuk hordozni”.

Dr. Collett: Igen ! Pál apostol helyesen mondja. Bizonysága ennek az, hogy én ismerek egy orvost Concerville, Oklahomából, akinek a felesége meghalt egy-két évvel ezelőtt………mikor visszajöttem a Mennyből kérdezte, hogy láttam-e a feleségét ? Válaszom az volt, hogy igen. De rajta kívül igen sok hívőt felismertem a külsejükről, akiket a földön látásból ismertem. Anyák sokaságát láttam, akik Isten Trónja előtt imádkoznak földön élő gyermekeikért. Imáik állandóan felszállnak Isten elé, kivéve a szombatot, mikor nincs imádkozás, csak az Atyaisten imádata. A Menny az imának és az imádatnak a helye. Előfordul, hogy sok ima összegyűl és mint egy áldozati tömjén száll fel Isten Trónjához.

maria

  • Vendég
Re:Isten országában
« Válasz #4 Dátum: 2007 Szeptember 20, 16:34:50 »
Riporter: Lesz imádkozás a Mennyben az Elragadtatás után is ?

Dr. Collett: Az imádkozás ott fenn sohasem szűnik meg.

Riporter: Kérem mondja el azt, amit fontosnak tart számunkra !

Dr. Collett: Az ember a földön három részből áll: testből, lélekből és szellemből. Mikor Isten Ádám orrlyukába lehelt, Ádám egy élő lélekké vált. Minden emberben Isten lehelete által él egy nem földi, hanem mennyei személy, ezt hívjuk szellem-személynek. A szellem-személy hasonmása a testinek. Földünk híres orvosai tanúskodnak arról, hogy operációk alatt sokszor - mikor haldoklás áll be - hangokat hallanak, ami nem a testből ered, hanem a test mellől - sőt, Londonban a Szent Tamás kórházban egy operáció alatt látták az operált ember szellem-személyét kilépni a testéből közvetlenül a halál beálltakor. Ezek az orvosok még arról is tanúskodnak, hogy ez előfordult az érzéstelenítő használatakor is nemcsak a halálozásnál. Manapság a világ sok kórházában előfordul az, hogy mikor valakit az orvosok visszahoznak az életbe, az illető igen nyomatékosan tiltakozik az orvosnál, hogy: „Már a Menny felé tartottam, miért hozott vissza ?”Mit tapasztalunk mindebből ? Azt, hogy az ember szellem-személye, mely a Mennyből ered, kiválhat a hús-testből nemcsak az ember halálakor, hanem egy lelki megrázkódtatás esetében is. Részemről akarom tisztázni, hogy az én hús-testem (tehát a test-személyem) nem ment fel a Mennybe, hanem itt maradt a földön, míg a szellem-személyem 5 és fél napot járt a Mennyben Isten akarata szerint. Ezalatt a hús-testem nem tudott semmiről, egy ájulásba esett. Elhagyván testemet oly értéktelennek láttam azt. Igaz is. Csak Isten Szent Szelleme által értékes az , amúgy emberi értékelés szerint még ma is csak 16 dollárt ér.

Magammal ellentétben Illés próféta hús-teste is felment a Mennybe a szellem-testével együtt. Így ő teljes ott fenn a Mennyben Jézushoz hasonlóan.

Riporter: Levázolná a különbséget Illéssel kapcsolatban arra vonatkozóan, hogy például az ő komplett teste is átlátszó-e, mint más szentek szellem-teste ?

Dr. Collett: Igen ! Feltétlenül ! Illés teste komplett, mint Jézusé, de már megdicsőült mennyei test-személy, mely átszellemített, s így sem idő, sem energia nem vehet rajta erőt, és természetesen ő már nem vár feltámadásra.

maria

  • Vendég
Re:Isten országában
« Válasz #5 Dátum: 2007 Szeptember 20, 16:35:19 »
Riporter: Látta az Atyaistent ?

Dr. Collett: Láttam Őt az arcán kívül. Mikor megközelítettem a Trónját észrevettem, hogy a bal keze tollakkal volt betakarva. Mikor leültem elé ezek a tollak körülfogtak és Isten szólt: ’’ jól van, te hűséges , derék szolga !’’

Riporter: Miért nem látta Isten arcát ?

Dr. Collett: Mert az arca homályban volt színárnyalattal takarva. Mikor Jézus felvitt közelebb hozzá alkalmam volt megkérdezni: valóban létezik 3 személy Istenben? Igen , szólt az Atya. Mi hárman vagyunk egyek !

Riporter: Látta a Szentszellemet ?

Dr. Collett: Igen ! Két formában. Először, mint Élő Víz folyója folyt ki az Atya Trónja alól, másodszor, mint egy személyt. Mondta, hogy az a szerepe, hogy betöltsön minden embert Isten Szellemével, aki hitből kéri.

Riporter: Vannak állatok a Mennyben ?

Dr. Collett: Nagyon is sok fajta. Amit Isten megteremtett a földön az megtalálható a Mennyben. Például lovak, kutyák, macskák stb. A különbség csak az, hogy a mennyeiek tökéletesek. Például a kutya nem ugat.

Riporter: Van árnyékszék a Mennyben? Van szükség toalettre ?

Dr. Collett: Nincs! Mert nincs rá szükség. Mert mehet bárki, bármikor a Bankett-Házba (ez az étkező hely), és ehet annyit, amennyit tud, nem kell utána ürítenie. Egy másik dolog. Egy nap az Úrnál 1000 év a földön. Így 24 óra alatt igen sokat megtanulhat bárki a Mennyben, amit a földön ezer évig kutathatna. Az emberi ész nem tudja az időtlenséget felfogni, ez egy igen nagy csodája Istennek. Idő, ahogy azt mi ismerjük, nem létezik a Mennyben. A zenében nincs szükség sem ütemre, sem ritmusra. Senki nem tart időt, ütemet, ritmust ott fenn. Minden időtlen az Úristen imádatával együtt.

Riporter: Melyik hangszer van legtöbbször használatban ?

Dr. Collett: A kürt! Harsonának is hívják. Ezek hívják a szenteket gyülekezésre az Atya imádására. Ezek a harsonák 5-6 méter hosszúak és különféle hangokat adnak. Jézus mondta, hogy mikor az utolsó atyai harsona elhangzik, akkor a kürtösök kimennek a Menny külső részére és ott 6 órán keresztül harsognak . Először a halottak és azután mi, akik még élünk a földön Krisztusban, felragadtatunk az Úrhoz.

maria

  • Vendég
Re:Isten országában
« Válasz #6 Dátum: 2007 Szeptember 20, 16:35:47 »
Riporter: Tehát ezek a kürtök, vagyis harsonák nem tartoznak a Menny általános zenéjéhez ?

Dr. Collett: Nem! A kürtölés inkább a különböző mennyei kihirdetésekre szól. A kürtök hangjára az egész Menny funkciója megáll, hogy a földről jövő hírek tudósítást kapjanak. Annak ellenére, hogy a Menny népe tud mindenről, ami a földön történik, minden ki van hirdetve. A hírek beszámolnak Isten és a sátán között folyó harcokról a hívők életében. És ha valaki üdvözül (tehát Isten Szelleme által újjászületik a János 3:7 szerint), annak híre kürtölve van, sőt harangoznak az Atya Trónja felett az angyalok. Ez egy csodálatos ünneplés.

Riporter: Volt hálószoba a maga kastélyában ?

Dr. Collett: Nem! Egy sem ! A Mennyben nincs alvás. Nincs szükség rá ! Feküdni, ülni, pihenni lehet, de nem kell hozzájuk sem ágy, sem szék. Ez ott teljesen természetes.

Riporter: A Szentszellem liftjében sem volt ülőhely ?

Dr. Collett: Nem ! Ott is csak álltunk. Mire leülhettünk volna már odaértünk !

Riporter: Mikor a Szent Város alapzatánál állt és felnézett a Trónra, milyen nagynak látszott a Trón és pontosabban hol ült az Atya ?

Dr. Collett: Az Atya igen nagy méretű személy és Ő fenn, a legtetején ül a Városnak.

Riporter: Az Atya miben különbözik Jézustól ?

Dr. Collett: Óh ! Mint már mondtam az Atya igen nagy termetű, sokkal nagyobb Jézusnál. Jézus a jobbján ül igen egyszerűen és természetesen.

Riporter: Milyen magas volt a kastélya szobája mennyezete ?

Dr. Collett: 5-6 méter magas.

maria

  • Vendég
Re:Isten országában
« Válasz #7 Dátum: 2007 Szeptember 20, 16:36:09 »
Riporter: Hány emeletes a kastélya ?

Dr. Collett: Nem tudom, hogy emeletes lesz. Még nem volt befejezve.

Riporter: Látható az Atya Trónja a kastélyából is ?

Dr. Collett: Igen ! A falak átlátszóak belülről kifelé, és mint már említettem akármerre néz valaki, látja a Trónt.

Riporter: Az Atya Isten közlekedik ?

Dr. Collett: Igen ! Képes ! Ő az örökkévalóságból jött elő és most Trónján ül. A Föld a lábtartója. Le tud nyúlni a lábával a Földig. Mikor leborultam előtte, megérintett a lábával …….. az is elég volt.

Riporter: Azt írja a Biblia, hogy Isten szeme keresztül-kasul fut a Földön és keresi azokat akik szíve tökéletes Felé.

Dr. Collett: Óh igen ! Ezt is megmagyarázták nekem. Isten szeme mindent lát. Szeme mindent látó. Sőt a szeme már az örökkévalóságból látott mindent és ezért mindenről tud és egyben előrelátó is.

Riporter: Megpróbált felnézni az arcába ?

Dr. Collett: Mint már említettem az arca takarva volt színárnyékokkal, és mint mondták, az Atya arca takarva lesz az Utolsó Ítéletig.

Riporter: De Jézus arcát látta, ugye ?

Dr. Collett: Óh, igen ! Csodálatos béke, szeretet és jóság árad belőle. Riporter:  Van szükség lélegzésre ott a Mennyben ?

Dr. Collett: Isten mennyei leheletét lélegzi mindenki. Isten az Élet és így ott is Ő lehel életet mindenkibe, minden élőbe. Isten az élők Istene, mondja az Írás. Nyilvánvaló az is ugye, hogy az Ószövetség szentjei, mint Ábrahám, a Paradicsomban tartózkodtak, míg Jézus fel nem szabadította a foglyokat fogságaikból. Ma már ezek a szentek is a Mennyben élnek. Ábrahám tudatta velem, hogy ő van megbízva a koldusok tanításával, képzésével.

Riporter: Mit értett Pál apostol azon, hogy jobb Krisztussal élni a Mennyben még egy tökéletlen szellem-testben is, mint itt lenn a Földön ?

Dr. Collett: Igen ! Pál utalt arra az állapotra, hogy amikor egy hívő meghal Krisztusban és rögtön az Úr jelenlétébe kerül a hús-teste nélkül, az még mindig jobb, mint a földi élet.

Riporter: Kb. hány olyan szentet látott, akik Illés prófétához hasonlóan testükkel együtt ragadtattak fel a Mennybe ?

maria

  • Vendég
Re:Isten országában
« Válasz #8 Dátum: 2007 Szeptember 20, 16:36:29 »
Dr. Collett: Tudtomra adták, hogy 150 ilyen szent él így már a Mennyben. Közülük magam felismertem Illés prófétát, Keresztelő Szent Jánost, egy neves norvég misszionáriust, akit az afrikai dzsungelből ismertem, egy angol hívőt, akit igen istenfélő embernek ismertem, aki eltűnt a Földről és a testét nem találták meg.

Riporter: Hallottam, maga is hiszi, hogy nem fog meghalni.

Dr. Collett: Igen ! Jézus tudatta velem, hogy csontjaim nem ismerik meg a pusztulást. Én kész vagyok az indulásra, mert ebből a világból nekem már elegem volt.

Riporter: Mire emlékszik a Földre való visszajövetele útjából ?

Dr. Collett: Egy érdekes dolog történt. Visszatérésem útján találkoztam két lánnyal, az egyik barna, a másik vörös hajú volt. Megálltunk beszélgetni. Ők is szellem-testükben voltak hozzám hasonlóan. Megkérdeztem tőlük mi történt velük a Földön. Ők levázolták az autó balesetüket, melyben meghaltak egy kaliforniai országúton. Mondták, hogy testük egy temetőben fekszik. Látták, hogy haláluk miatt édesanyjuk sír értük, mert nagyon szomorú. Megkértek engem, hogy valahogyan értesítsem szüleiket, hogy ne sajnálkozzanak értük, mert ők már jó helyen vannak, útban a Menny felé. Megígértem, hogy megteszem és ezzel elváltunk. Kb. 1 év múlva prédikáltam egy kisebb kaliforniai városban egy összejövetelen, mikor bizonyságomat elmondtam magamról és azt is megemlítettem, hogy két lánnyal találkoztam a földre való visszajövetelemkor. Egy asszony felugrott a székéről és ujjongva dicsérte Istent, mert felismerte leányait beszédemből. Az összejövetel után alkalmam volt átadni a lányok üzenetét is, hogy ne aggódjanak értük, mert igen jó helyen vannak. Megígérte, hogy soha többé nem sír értük.

Riporter: Van konyha, főzés a Mennyben ?

maria

  • Vendég
Re:Isten országában
« Válasz #9 Dátum: 2007 Szeptember 20, 16:37:36 »
Dr. Collett: Én nem láttam ilyent. De ne felejtsük el, hogy a Menny óriási nagy és 5 és fél nap bizonyára nem elég arra, hogy valaki mindent megnézzen. A Menny 2 millió mérföld kerületű, cirka 80-szor nagyobb a Földünknél. Egy millió földi év sem volna elég a teljes megismerésére. Érdekességként jegyzem meg, hogy a Menny igen nagy része hasonló a Földünkhöz abban, hogy hegyes, dombos, virágos, fás és erdős. De minden szebb, ragyogóbb, mint itt lenn. A szentek közül sokan ezeken a helyeken élnek és sokszor tartózkodnak itt . A Szent Városból állandóan lehet ki- és bemenni. Az Atyával mindenki személyes kapcsolatot tart akárhol él. Az Atyát mindenki imádja és rendkívülien szereti. Annyi mondanivaló van a Mennyről, hogy nem tudok mindenre emlékezni egyszerre. Például rangsor is van a szentek között a földön végzett munkájuk, szellemi eredményeik szerint. Akik csak üdvösségükkel érkeznek a Mennybe, azok mennyei kiképzésben, oktatásban részesülnek ahhoz, hogy kirendelt helyüket elfoglalhassák. A földön Krisztusban újjászületett hívőnek már teljes joga van a Mennyben mindenhez. A mennyei kiképzést nem szabad összetéveszteni a jogokkal. A kiképző iskola többnyire egy ismertetője a Mennynek, amiben a legtöbb földről érkező hívő részt vett.

Riporter: Szóljon még valamit a zenéről !

Dr. Collett: Akárki zenélhet, válogathat a sok hangszer között. Láttam rengeteg billentyűs és húros hangszert , dobokat, cintányérokat és fúvós hangszereket. Az Atyaisten igen kedveli a zenét és a vidám lármát, úgy hangban, mit hangszerben, mert Ő a teremtője mindennek és Ő élvezi, amit teremtett.

Riporter: Hallottam egy korábbi beszédéből, hogy elváltakor Jézus megerősítette azt az üzenetét, hogy hamar eljön és a világ vége bizony közeledőben van. Jézus azt is megígérte ugye, hogy Ő, Krisztus visszajön, hogy elvigye az Ő Testét, az Egyházat magával a Mennybe. (Egyház alatt értve az újjászületett hívőket Krisztusban.)

Dr. Collett: Igen ! Ez helyes ! Az Egyház (Krisztus mennyasszonya) sorsa nem az, hogy elpusztuljon, hanem, hogy dicsőségről-dicsőségbe jusson. Akik majd lehet, meghalnak a nagy üldözés idején, az Elragadtatásnál újra életre kelnek. Isten dicsőül meg mindenképp, és ez így jó, mert Isten akarata válik valóra.

Riporter: Milyen az építészet a Mennyben ?

Dr. Collett: A mennyei építészet magasan felülmúlja a földit. A legnagyobb és legszebb földi alkotások szegényesek a mennyeiekhez képest. Amilyen tökéletes a világegyetem, olyan tökéletesek az épületek is a Mennyben.

Riporter: Mondana valamit arról, hogy milyen körülményekből ragadja el Krisztus az Egyházat ?

maria

  • Vendég
Re:Isten országában
« Válasz #10 Dátum: 2007 Szeptember 20, 16:38:12 »
Dr. Collett: Pontosat nem tudok mondani, csak annyit, hogy Isten ígérete az, hogy az Egyház minden üldözést, megpróbáltatást és bajt átél és Isten kegyelme által győztes marad Krisztusban. Lesznek nagy tüzek a földön, a hívők keresztül mennek ezeken, de nem égnek meg. Isten erejének hatalma lesz velük minden megpróbáltatásban, mely megtartja és megvédi őket.

Riporter: Mikor kezdődik az üldözések ideje ?

Dr. Collett: A föld sok területén már elkezdődött. A 2000 év (ill. a 2 mennyei nap) Krisztus után már majdnem betelt. A Biblia szerint, mikor az idők a Noé idejéhez hasonlókká válnak, a világ kiváltja Isten ítéletét. Közeledünk az utolsó felvonáshoz ……….. a még hátralévő bibliai próféciák beteljesedéséhez.

Riporter: Más szóval ! Hamar, igen hamar viszontlátjuk a Királyt ?

Dr. Collett: Feltétlenül !

 VÉGE AZ INTERJÚNAK

maria

  • Vendég
Re:Isten országában
« Válasz #11 Dátum: 2007 Szeptember 20, 16:39:30 »
Kedves Olvasóm a fentieknek ! Az a kérdés mindnyájunkban felmerül, hogy korunk bölcsei és nagy nevű papjai, evangélistái, pásztorai elfogadnák-e Dr. Collett bizonyságát ? Annyit tudunk, hogy maga a pápa fogadta Dr. Collett-ot és sok irányban érdeklődött mennyei útja felől. Ez szép és jó. Abban azonban mindannyian biztosak vagyunk, hogy a szegény és egyszerű hívők szívében Dr. Collett bizonysága igen nagy reményt keltett, hiszen Jézust is csak az egyszerű nép követte és nem a gazdag és nagyságos. Pál apostol így írt erről: „ Hanem a világ bolondjait választotta ki magának az Isten, hogy megszégyenítse a bölcseket; és a világ erőtleneit választotta ki magának az Isten, hogy megszégyenítse az erőseket. És a világ nemteleneit és megvetettjeit választotta ki magának az Isten, és semmiket, hogy a valamiket megsemmisítse.’’( I. Kor. 1:27-28).

Manapság sokat hallunk azokról, akik valamiképpen elhagyták testüket és a szellem-testükben tett rövid mennyei látogatásból egy bepillantást kaptak a túlvilágba. De ezek csak bepillantások voltak. Magának Pál apostolnak nem volt szabad mondani, sem hirdetni a Mennyben látottakat és tapasztaltakat, amikor elragadtatott a Mennybe. 2000 évvel később Dr. Collett-nak meg lett parancsolva, hogy amit látott és hallott a Mennyben azt hirdesse és prédikálja. Dr. Collett tapasztalata, a túlvilágról kapott ismerete és tudása végtelen. A fenti interjú csak egy kis ízelítő abból, hogy mi vár azokra, akik Jézus Krisztussal járnak a földön és istenfélő életet élnek, minden tekintetben a Biblia szava szerint.

Kedves Olvasóm ! Jézus mondta még a földön jártakor, hogy „ ne csodáld, hogy azt mondom néked: szükség néktek újonnan születnetek. ’’ Az üdvösség az Írás és a gyakorlati tapasztalat alapján már itt a földön kezdődik, éspedig az újjászületés pillanatában, mint ahogy a földi élet is a testi születéssel kezdődik. Újjászületés nélkül ebből kifolyólag nincs tehát semmiféle igaz, mély, maradandó boldogság, semmiféle maradandó öröm, semmiféle mély, belső békesség és semmiféle üdvösség a jelenvaló világban.

Bármiféle kegyesség, becsületesség, keresztség – legyen az gyermek vagy felnőtt keresztség - , az egyházhoz vagy egy közösséghez való tartozás, legyen az bármilyen kegyes, semmiféle úrvacsora, az embernek semmiféle erőlködése – legyen az bármilyen ragyogó - nem pótolhatja az újjászületést.

Ha újjászületés nélkül is üdvözülhetnénk, akkor Jézus Krisztusnak nem kellett volna lejönnie a Mennyből, hogy kínhalállal meghaljon. Mivel azonban sem a kereszthalál, sem a váltsághalál, sem vérének kiontása nélkül nincs bűnbocsánat, sem e világon és a másvilágon sem, ezért kellett Neki e világba jönni és életét adnia, hogy a mi újjászületésünk érdekében rendelkezésünkre álljon. A Mennybe nem lehet egyszerűen feljutni, mint azt sokan elképzelik, hanem a Mennybe bele kell születni, azaz azt a jellemet kell elnyerni, amilyen Istennek van. Máskülönben nem bírná ki az ember a Mennyet, mint ahogy egy hal sem bírná ki a szárazföldet, vagy ahogy egy fadarab sem bírná ki a tűzben anélkül, hogy meg ne égjen. Istennek ezért szeretetből minden újjá nem született embert ki kell zárnia a Mennyből, mert a Mennyben Isten közelében még nagyobb kínjuk lenne, mint a pokolban.

Kedves Olvasója a fentieknek ! Isten ismer Téged. Nem a szavakat, hanem a szándékot értékeli. Az alábbi imát ajánljuk az újjászületéshez:
Úr Jézus ! Szükségem van Rád !. Köszönöm, hogy meghaltál a bűneimért a kereszten. Kinyitom életem ajtaját és befogadlak, mint Megváltómat és Uramat. Köszönöm, hogy megbocsátod minden bűnömet és örök életet adsz. Foglald el életem trónját, alakíts át engem akaratod szerint. Vége

maria

  • Vendég
Re:Isten országában
« Válasz #12 Dátum: 2007 Szeptember 20, 18:09:42 »
Belszélgessünk ezekről szeretetben minden vita nélkül!

A kérdések a következők amik eszembe jutottak amikor olvastam ezt az interjút:

- Valóban épül nekünk kastély a mennyben?
- A Ján 14. valóban erről ír?
- Valóban ideláthatnak a hazament szentek a földre?
- Valóban vannak olyan állatok a mennyben amit felsoról?
- Valóban van kiképzés a mennyben?
- 150 szent elragadtatott?
- Keresztelő János elragadtatott? ....

Van erre Ige? Ha igen, melyik? Mivel bizonyítható, hogy ez az interjú valós dolog? Mit váltott ki belőled, ahogy olvastad?

Nem elérhető Antee

  • Admin
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 22847
    • Alfa-Omega (keresztyén közösség)
Re:Isten országában
« Válasz #13 Dátum: 2007 Szeptember 20, 18:30:21 »
Én megválaszolom a Keresztelő Jánosról feltett kérdésedet, az ige fényében :05:


Mk 6,27-29
"Azonnal el is küldte a hóhért, és megparancsolta, hogy hozza el a János fejét.Az elment, lefejezte Jánost a börtönben, elhozta a fejét egy tálon, és átadta a leánynak, a leány pedig odaadta anyjának. Amikor ezt meghallották a tanítványai, eljöttek, elvitték a holttestét, és egy sírboltba helyezték."

Az igében tisztán érthetően olvashatjuk, hogy Jánost lefejezték és sírba tették tanítványai! :06:

Isten áldását!
"Halljátok az Úrnak beszédét, akik rettegtek az ő beszédére: így szólnak testvéreitek, akik titeket gyűlölnek, nevemért eltaszítanak: Jelenjék meg az Úrnak dicsősége, hogy lássuk örömötöket; de ők megszégyenülnek." (Ézsaiás 66,5)

kövecske

  • Vendég
Re:Isten országában
« Válasz #14 Dátum: 2007 Szeptember 28, 19:11:46 »
   
   Nem vitát gerjesztve..., a saját véleményem, gondolatom, meggyőződésem írom, amennyire az Ige fényében megvizsgáltam a cikket, és amiről nekem az Írások beszélnek.
Nem keveset gondolkodtam rajta, nehogy '"elsiessem" a választ. :08:

   Az első két kérdésedre szeretnék válaszolni, Mária. (szerény véleményem szerint)

   Én nem hinném, nem gondolnám, hogy akkora "gigantikus palotákban" fogunk ott élni.
   Nekem a Jn 14 nem erről beszél, nem ezt üzeni.

   Igaz, hogy az Úr Jézus azt mondja, hogy elmegy és helyet készít, mert az Atyai házban sok hely van. Nem úgy mint ebben a világban. Itt nincs elég lakóhely, sok a hajléktalan, nincs hely a számukra. De az Atyai házban SOK hely van.

   A nagy vacsoráról szóló példázatban Urunk elmondja, hogy amikor a szolga az utcákról és terekről mindenkit behívott vakokat, sántakat, csonka-bonkákat, szegényeket  - így szólt: " Uram meglett amit parancsoltál, mégis van hely."
   Egyszer Mózes arra kérte Istent mutassa meg neki dicsőségét. Az Úr ezt mondta: "...Ímé van hely énnálam, állj a kősziklára. És amikor átmegy előtted az én dicsőségem, a a kőszikla hasadékába állatlak téged, és kezemmel betakarlak téged, míg átvonulok..." 2Móz 33,19-22 (tehát már akkor megvolt a HELY.)

   Ki a Kőszikla? - Krisztus! Azért van hely Istennél, mert a kősziklán, Krisztusban el lehet rejtőzni.
És mennyibe került az Úrnak ez a hely, ez a hajlék, amely fel nem becsülhető semmi földi kinccsel, arannyal, ezüsttel, amely értékesebb minden földi palotánál? Ezt Jézus Krisztus vérével, éltével vásárolta meg nekünk. Hogy olvassuk Mózesnél? "...kőszikla hasadékába állatlak téged..." Krisztus mint kőszikla meghasadt, sebeket kapott, egy katona dárdát döfött az oldalába - és folyt a vér. Ez volt az ára annak, hogy legyen helyünk az atyai házban. És Jézusnak, hogy bevégezze a megváltás munkáját, már csak az maradt hátra, hogy felmenjen a dicsőségbe vissza az Atyához. Ezzel lett kész a hely a számunkra.

   Péter apostol első levelének első részében ezt olvassuk:

1Pt 1,3
  Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki nagy irgalmából újjá szült minket Jézus Krisztusnak a halottak közül való feltámadása által élő reménységre,
1Pt 1,4
arra az el nem múló, szeplőtelen és hervadhatatlan örökségre, amely a mennyben van fenntartva számotokra.
1Pt 1,5
Titeket pedig Isten hatalma őriz hit által az üdvösségre, amely készen van, hogy nyilvánvalóvá legyen az utolsó időben.


   Tehát az örökség, a  mennyei hely az már fenn van tarva számunkra, akik újjászülettünk, és Isten hatalma őrizz minket, hogy el is jussunk a célig. Tehát azért jött Jézus, hogy visszavezessen minket az Atyai házba, mennyei hajlékunkba, ami készen vár ránk.

  Így hát nem hiszem azt, hogy most épülnének a "gigantikus paloták" az üdvözültek számára. (A "hely" nem ezt jelenti)

  Most ennyit...

   Ez az én véleményem, az én meglátásom és ezt senkire nem akarom "ráerőszakolni"... ha valaki másképpen magyarázza, más a véleménye, azt szívesen elolvasom...
   Ha valaki nem ért vele egyet, és szeretetben megírja miért...,  mit látok rosszul, Igével alátámassza azt  szeretettel fogadom, és tiszteletben tartom, még akkor is ha esetleg nem értek vele egyet. Ezt megígérem. Sőt még azt is, hogy fontolóra veszem a cáfolatot. :06: :05:

Szeretettel:
kövecske