Téma: Apológia (hitvédelem)

[maria]

Egy hiányzó szó jelentősége

Forduljunk Jakab leveléhez, annak nyitó soraihoz. Kikhez van ez az írás címezve? Olvassuk:

Jakab, Istennek és az Úr Jézus Krisztusnak szolgája, az elszórtan levő tizenkét nemzetségnek; üdvözletemet

Jakab levele eredetileg nem a pogányokhoz, és még csak nem is egyedül Júdához vagy a zsidókhoz szólt, hanem mind a tizenkét szétszóródott izraelita törzshöz. Ebbe beletartozik úgy Júda, mint az elveszett tíz törzs. Jakab levele, csakúgy, mint az Apostolok Cselekedetei, hirtelen ér véget, és a befejezése ennek is hiányzik. Ezt legjobban a szokásos búcsúzó vagy elköszönő, üdvözlő részek hiánya mutatja a Jakab 5:20 után.

Az eredeti görög szövegekben az evangéliumok, Pál összes levele és a Jelenések könyve is az Ámen szóval fejeződnek be. A héberben az 'Ámen' szót befejezésként használják, ami valaminek az elvégzését is jelenti. Az Újszövetség minden könyve - három kivétellel - ezzel a záró szóval fejeződik be. (Több modern fordítás hanyagul kihagyja ezt a befejezést a többi írás végén is). A három befejezetlen könyv: az Apostolok Cselekedetei, Jakab és 3János. Ebből, és csak ebből a háromból hiányzik az Ámen szó az eredeti görög szövegekben. Ez a befejezés szándékosan maradt ki ezekből a szövegekből, ami elárulja azt, hogy e három írás nincs befejezve, vagy legalábbis nem a befejezett formában maradt ránk. Utal arra is, hogy Isten bizonyos ismereteket készakarva tartott vissza, az adott időig. A múlt század óta, amikor az izraelita nép a születési jog ajándékait megkapta (lásd az elveszett tíz törzsről szóló írást!), Isten akarata, hogy tudják: a mérhetetlen áldások Tőle származnak, és próféciák teljesedtek be azokban. Továbbá figyelmeztetés is, mert a próféciák szerint ha a jólét teljesen eltávolította tőlük az Isten ismeretét, akkor a büntetés nem marad el, és az 5.Móz. 28 alapján átok és büntetés jön rájuk. A próféciák szerint nem térnek el a bűntől, és mindazok az átkok eljönnek majd rájuk a "Jákob szorongatásának idején" (Jer. 30:7). Ezért mára adott az ideje annak, hogy kilétük feltáruljon önmaguk, és később a világ előtt is az Egyházon keresztül, amely az Isten titkainak gondviselője (1Kor. 4:1).
Isten szándékosan rendelte úgy, hogy az Apostolok Cselekedeteinek utolsó fejezetei kimaradjanak a korai, igaz Egyház történetéből. Ha azok fennmaradtak volna, akkor Izrael kiléte nem maradt volna elveszett! Isten tervéhez és akaratához pedig hozzátartozott az, hogy elveszítsék azonosságukat, és magukat is pogánynak véljék. Hasonlóan, ha Jakab könyve a szokásos búcsúzással ér véget, vagyis neveket és helységeket említve, az szintén áruló jel lett volna a meghatározott idő előtt. Ha megnézzük pl. a Rómaiakhoz, Kolossabeliekhez és a Zsidókhoz írt levelek végeit, akkor láthatjuk a különbséget. Pontosan az azokban található befejezés hiányzik szándékosan Jakab leveléből! És miért hiányzott az 'Ámen' szó János rövid, harmadik levelének a végéről? Erre János maga adja meg a feleletet: "Sok írni valóm volna, de nem akarok tintával és tollal írni néked" (13. Vers).
János írásaiban felfed egy pogány összeesküvést, és a hívők közé bekerült hamisak munkájától óvja a szenteket. Már ebben a korai korszakban felütötte fejét egy eltérő, pogány nézeteket valló réteg a hívők között. Ezek közül legismertebbek a gnosztikusok és Simon Mágus, aki az őt követőkkel egy hamis, pogány szokásokon és vallásgyakorlatokon alapuló új vallást hozott létre, és azt a krisztusi vagy keresztény elnevezés álruhájába öltöztette. Ezektől óvta János az igaz hívőket oly nagyon. Isten nem engedte meg Jánosnak, hogy egyértelműen felfedje akkor a hamis vezetők neveit, és a városokat, ahonnan a mozgalmaik működtek. Isten tervéhez ugyanis hozzátartozott az, hogy az igazság nevét használva egy nagy, hamis egyház jöjjön létre (majd annak különböző változatai), amely megtéveszti az egész világot, és Babiloni Titkok néven uralja azt. Csak a választottak nem lehettek ezzel a sátán által elragadott, és Krisztus nevét felvett vallással megtévesztve. Ők Isten eredeti vallásrendszerét gyakorolják, Krisztus szellemi irányítása alatt. Ezért nem maradt fenn János levele sem a teljes formájában, mert a hamisak kilétét nyilvánvalóan felfedte volna, amiből könnyen levezethetők lennének annak a hamis keresztényi ágazatnak a mai utódai. Ennyi mindent árul el az itt szintén hiányzó Ámen szó. A Biblia máshol ad felvilágosítást ennek az új, hamis vallásnak a kialakulásáról, majd annak végleges formájáról és jellemzőiről (Jel. 17, és Ap.Csel 8 ). Ennek a hamis vallásnak a teljes leleplezésére csak az utolsó időkben kerül majd sor (2Tessz. 2), Krisztus visszajövetele előtt.

folyt köv.

[maria]

Az árulkodó háborúk

Visszatérve Jakab levelére: Jakab 4:1 bizonyos háborúkat említ Izrael törzsei között: "Honnét vannak háborúk és harczok közöttetek?" Milyen háborúkról lehet itt szó? A zsidók között ebben az időben nem volt háborúskodás, csak jónéhány évvel később, amikor Róma ellen fellázadtak, és akkor sem egymás ellen harcoltak, hanem a Római Birodalom ellen. Ezek a háborúk szintén bizonyítékok az elveszett izraelita törzsek azonosítására, akkori lakhelyeikre, és rámutatnak a területekre, ahová a tizenkét apostol utazott. Jakab ezt a levelét Kr. u. 60 körül írta, és Josephus írásai alapján kb. két évre rá mártírhalált halt. Ebben az időben viszonylagos béke uralkodott az akkori világban, Róma katonai hatalmától tartva (Pax Romana). Közvetlenül i.sz. 60. előtt mindössze két terület volt, ahol jelentős polgárháborúk dúltak. E két terület természetesen megegyezik az elveszett törzsek akkori lakhelyeivel! A történelem feljegyezte ezeket a háborúkat, amelyek ekkor ( i.sz 60. körül) a Brit szigeteken és a Pártus Birodalomban dúltak. Ez mindent elárul. De az Izrael házának elveszett törzsei nem csak kizárólag ezen a két területen éltek ekkor. Péter első levele rávilágít a további területekre is, ahol az izraeliták szétszóródva éltek.

folyt köv.

[maria]

Kikhez írt Péter?

Kikhez szóltak Péter levelei? A levelében ez áll:

Péter, Jézus Krisztusnak apostola, a Pontiusban, Galatziában, Kappadóciában, Ázsiában és Bithiniában elszéledt jövevényeknek (1Péter 1:1)

Ezek nem pogányok voltak. Péter nem a pogányok apostola volt (Gal.2:8), hanem az Izrael házának elveszett nyájához elküldött főapostol. A "jövevényeknek" kifejezés szintén sokat elárul. Az eredeti görög szó parepidemosz, amelynek pontos jelentése: idegenből jött lakos, emigráns. Ez nem a pogányokra utal, hanem azokra a nem pogány népekre, amelyek a pogányok között éltek, mint idegenek és jövevények. Ahogy Ábrahám idegen és jövevény volt a kánaáni pogányok között, amikor közéjük telepedett Palesztínában, ugyanúgy a tíz elveszett törzs egy részét kitevő izraeliták jövevényekként laktak a pogány népek földjein. Hozzájuk szóltak Péter levelei, mint a föléjük rendelt apostol utasításai. Nem csak a zsidó kolóniákhoz – amelyek már ekkor is léteztek szétszórtan –, akik Izrael népének csak egy töredékét tették ki (mindössze két törzset) és akik soha nem voltak "elveszve." Péter, aki maga is zsidó volt, tudta, kik ezek a jövevények.

A megadott helységnevek rámutatnak arra, hogy hol élt ekkor az elveszett törzsek jelentős része. Ezek a területek mind Kisázsia északi felén, jobbára a mai Törökország területén feküdtek, és az akkori Pártus Birodalom részei voltak. Ez azért is jelentős, mert Pál elkerülte ezeket a helyeket, annak ellenére, hogy Kisázsia déli, görögök lakta részén több évet töltött.

….én Jeruzsálemtől és környékétől fogva Illyriáig betöltöttem a Krisztus evangéliumát. Ekképpen pedig tisztességbeli dolog, hogy ne ott hirdessem az evangéliumot, ahol neveztetett Krisztus, hogy ne más alapra építsek (Róm. 15:19-20).

Pál tudatosan kerülte azokat a helyeket, ahol Péter és a többi apostol a tizenkettőből tanított. Sehol nem található utalás arra, hogy Pál Pontiusba, Bithiniába vagy Kappadóciába utazott volna. Bár Kisázsia déli részét alaposan bejárta, főképp Efézus körül, de az északi rész már Péter és a többiek fennhatósága alatt állt. Mi több, a Szent Szemmel határozottan megtiltotta Pálnak és társainak, hogy azokra a területekre menjenek. Ez történt Misián-ban, ami már a római Ázsia tartománynak az északi részén feküdt.

Ap.Csel 16:6-8 Eljárván pedig Frigiát és Galácia tartományát, mivelhogy eltiltatának a Szent Szellemtől, hogy az igét Ázsiában hirdessék, Misia felé menvén, igyekeznek vala Bithiniába jutni; de nem ereszté őket a Szellem. Áthaladván azért Misián, lemenének Tróásba.

Bithinia tehát egyszerűen azért lett megtiltva Pálnak, mert az nem pogány terület volt, hanem az izraelita törzsek lakhelyei, ahol jövevényekként éltek - és akikhez Péter lett elküldve! Pál első utazásakor bejárta Galácia déli részeit, Ikónia, Lisztra és Derbé városait, de nincs említés sehol a Bibliában arról, hogy Galácia északi területein is járt volna (Ap.Csel. 14), ahová Péter levele lett címezve, az ottani elveszett törzsekhez.

folyt köv.

[maria]

A tíz törzs utódai a Fekete-tenger körül

Vannak-e történelmi források, amelyek megerősítik Péter leveleinek tartalmát, vagyis azt, hogy Izrael házának leszármazottai a Fekete-tenger partjain, Kisázsia területén laktak az újszövetségi időkben? A Krisztussal egy időben élt görög írók szerint Kisázsia északi területeit, kisebb görög kikötőket és kereskedelmi kolóniákat leszámítva, nem görögök lakták. A szicíliai Diodórusz a következő, meglepően sokatmondó írást hagyta ránk az ott élő népekkel kapcsolatban:

"…sok leigázott nép el lett hajtva más lakhelyekre, és kettő ezek közül hatalmas kolóniává vált: az egyik az Assíriaiakból állt, akik Paplagóniából és Pontusból lettek elűzve, a másik (nép) pedig Médiából jött és a Tanais folyó mellé települt."
(A Tanais az a Don folyó neve az ősi Szkítiában, amely a mai Ukrajna és Oroszország déli részén, a Fekete-tenger partjain terült el). (Lásd II. könyv § 43.)

A görögök tudták, honnan jöttek ezek a népek. Assíriából és Médiából, vagyis pontosan onnan, ahová az Izrael háza fogságba lett víve!

2Királyok 17:23 Így hurcoltatott fogságba Izráel az ő földéből Assiriába, mind e mai napig.

2Királyok 17:6 …bevette Assiria királya Samariát, és elhurcolta az Izraelt Assiriába; és Halában és Háborban a Gózán folyó mellett, és a médek városaiban telepítette őket.

Izrael háza az assírok fogságában, jövevényekként élt azok között. Később, amikor Assíria maga is el lett űzve a babiloni birodalom által, és Kisázsia északi felébe költözött, akkor az Izrael házának még közöttük élő részei velük együtt vándoroltak ugyanarra a területre. Erre bizonyítékot nyújt Strábó, a geográfus. Strábó az assírok mellett élő, és Kisázsiába költözött kolóniákat "fehér szkítáknak" vagy "fehér szíreknek" nevezte (12, 3, 9), az assír megnevezés helyett. Tehát itt két külön népcsoportról van szó. Az assírokról és a fehér szkítákról. Kik voltak a fehér szkíták? Ők az Izrael házának azon része, akiket Assíria fogságba vitt, és még ebben az időben is azok közelében éltek, velük együtt vándorolva. (Később, amikor a népvándorlások során ezek a népcsoportok Európába vándoroltak, akkor már germán néven voltak ismertek.)

Nagyobb izraelita néptöredékek már jóval korábban leváltak tőlük, ezek keltákként lettek ismeretesek, és több hullámban vonulva ekkor már Európa nyugati felében éltek (mint pl. a gallok).
Ekkortájt adták a görögök a Szíria elnevezést – mely máig fennmaradt - ezeknek az akkoriban assírok által lakott területeknek. Miután az assírok és a velük még együtt vándorló izraelita népek a népvándorlás korában szintén észak és nyugat felé költöztek, a szír megnevezés az azokon a területeken élő arám népekre került. Az arámok szintén Shem fiai voltak, és a fent említett ok következtében ma rájuk vonatkozik a szír megnevezés. Viszont ők nem azonosak Assíriával (akik Shem fiától, Asshúr-tól származnak, tehát egy másik szemita ág).

Az Újszövetség idejében, az akkor Kisázsiában, az assírok és más népek között jövevényként (1Pét.1:1) élő "Fehér Szkíták" az Izrael házának elveszett nyájai voltak, azok, akikhez Péter első levelét írta. Az Izrael háza fölé elrendelt főapostol hozzájuk küldetett, levelét hozzájuk címezte; az adott területek nevei ismeretesek, csakúgy, mint annak körülményei, ahogy azokra a területekre kerültek. Később kitérünk arra, hogy mikor és milyen úton vándorolt el az "elveszett nyáj" Kisázsiából Északnyugat-Európába.

folyt köv.

[maria]

Tehát adott az, hogy kikhez lett elküldve a tizenkettő, és kikhez szólt Pál. Vannak-e konkrét bizonyítékok, amelyek elárulják részletesebben azt, hogy melyik apostol pontosan hová ment el tanítani? Meglepő tények tárulnak fel, ha utána nézünk a rendelkezésre álló forrásoknak. A görögök rendkívüli módon értettek a történelmi események pontos megörökítéséhez, és tőlük fennmaradtak információk erről, ám ezeket valami oknál fogva a világi keresztények nem tartották figyelemreméltónak vagy fontosnak. Ha Pál munkáján keresztül a görög lakosok tömegei tértek meg Kisázsia déli, görögök által lakott területein, és ugyanakkor izraeliták tömegei tértek meg az elveszett törzsekből Kisázsia északi területein, arról nem tennének említést az ottani görögök? Azok a görögök, akik oly részletesen és módszeresen megörökítettek minden történelmi eseményt, nem hagytak volna ránk írásokat arról, hogy hová vitte a tizenkét apostol az igét? Tegyük még hozzá, hogy a görögök által maradt ránk az Újszövetség és számos más ókeresztény írás is, ahogy nemzedékről nemzedékre, pontosan másolva hagyták az utókorra azokat. Az csak logikus, hogy megörökítették a tizenkét apostol munkáját is. A lejegyzett anyagok tartalma viszont nem teljesen az, amit a legtöbb ember elvárna vagy gondolna az apostolok munkájával kapcsolatban. Azok, akik nem értik, mi a különbség az Izrael háza és a zsidók között, azok úgy gondolják: a tizenkét apostol kizárólag csak a zsidókhoz ment el. De még azok között is, akik ismerik az izraelita népek mai lakhelyeit, azonosságukat, vannak olyanok, akik számára meglepő, hogy az apostolok ideje alatt az izraeliták akkor még nem a mai lakhelyeiken éltek. Ez inkább az általános történelmi ismeretek hiánya miatt fordul elő Isten egyes Gyülekezeteiben, és főképp az USA-ban.

Teológusok, bibliatanítók és szakértők hosszú ideje csodálkozva és értetlenül tekintenek ezekre a görögök által ránk hagyott anyagokra. Ennek elsődleges oka az, hogy a Római Katolikus Egyház által fennmaradt, és széles körben elterjedt, gyanús eredetű hagyományok és anekdoták teljesen más képet adnak, mint a görög történelmi iratok.

Valójában az eredeti írások ma fennmaradt másolatai a korai középkorból származnak, elsőkézből való írás – csakúgy, mint a Biblia esetében sem – nem maradt fenn. Az egyik értékes információforrás a görög és latin Ecclesiasticae Historiae, Nicephorus Callistus-tól. Egy másik, William Cave által angolul is kiadott írás az Antiquitates Apostilicae. A görög hagyományok szerint az apostolok nem hagyták el a szíriai és palesztín területeket, csak tizenkét éves szolgálat és igehirdetés után. A Bibliában a tizenkettes szám a szervezett kezdetet jelképezi. Mielőtt ez a tizenkét év befejeződött volna, az apostolok egyike – Jakab, János testvére – mártírhalált halt Heródes keze által, aki lefejeztette őt (Ap. Csel. 12). Mi történt a többi apostollal?

folyt köv.

[Magda]

 

[maria]

Péter Apostol Britanniában

Kezdjük Simon Péterrel, akit Krisztus bizonyos tekintetben főapostollá nevezett ki a tizenkettő küzül, hogy az egyház munkáját irányítsa, a nyájat felvigyázza. Ez szükségessé tette, hogy Péter saját munkaterületén kívül más területekre is elutazzon, hogy az egyház munkáját ellenőrizze vagy irányítsa. Mely területek voltak ezek? Péter közismerten eltöltött legalább egy kevés időt a mezopotámiai Babilonban, ahonnan a Kisázsiában kialakult gyülekezeteknek írta a leveleit (1Pét. 5:13). Babilon ebben az időben a Pártus Birodalom része, és az egyház keleten folyó munkájának egyik fő központja volt. Hasonlóképpen Pál és az alatta működő evangelikusok a szíriai Antiókba tették egy ideig a pogányok felé szóló munkájuk székhelyét (Ap.Csel. 14:26). A sorrend, ahogyan Péter a levelében felsorolta vagy megnevezte a kisázsiai területeket – keletről nyugatra, majd vissza – egyértelműen rámutat arra, hogy egyes feltevések ellenére a mezopotámiai, keleti Babilonból írt, nem pedig nyugatról, vagyis Rómából. Ebben az időben Róma még nem volt Babilonként ismeretes. Rómát a második vagy nagy Babilonként Krisztus csak jóval később, Péter halála után, a Jelenések 17 megírásakor nyilvánította meg.

Hová ment pontosan Péter az első tizenkét év után Palesztínából?
Metapirasztesz, a görög történész feljegyzése alapján: 'Péter nemcsak a Mediterrán nyugati részeit járta be, hanem különösen hosszú időt töltött Britanniában is – az ottlévő izraelita törzsek között végezve munkáját –, ahol sok népet hozott a hithez' (lásd Cave, az Antiquitates Apostilicae 45. oldalán lévő lábjegyzetet). Péter Britanniában hirdette az evangéliumot, nem Rómában! Az igaz evangélium nem volt igazán ismeretes Rómában, amíg azt Pál nem hirdette meg ott i.sz. 59-től. Pál nem tesz említést Péterről a rómaiakhoz írt levelében, akik között voltak olyanok is, akik még i.sz. 31-ben, Pünkösdkor, az egyház megalakulásakor tértek meg. Még az ott élő zsidók sem hallották az evangéliumot, mielőtt Pál megérkezett közéjük. A Szentlélek sugallata által írt Írás ezt mondja: 'Lőn pedig, hogy három nap múlva magához hívatá Pál a zsidók között való főembereket.' Folytatva:

Ap.Csel. 28:21-23 Azok pedig mondának néki: Mi te felőled sem levelet nem vettünk Júdeából, sem pedig az atyafiak közül se jőve valaki, nem jelentett, vagy szólott te felőled valami rosszat. Akarnók azért tőled hallani, micsoda értelemben vagy. Mert e felekezet felől tudva van előttünk, hogy mindenütt ellene mondanak. Kitűzvén tehát néki egy napot, eljövének hozzá a szállására többen; kiknek nagy bizonyságtétellel szól vala az Istennek országa felől, igyekezvén elhitetni ő velök a Jézus felől való dolgokat, úgy a Mózes törvényéből, mint a prófétákból, reggeltől fogva mind estvéig.

folyt köv.

[maria]

Ez elég bizonyíték arra, hogy a római zsidók soha nem hallották Péter apostolt ott prédikálni. A Péter, aki Rómában ismert volt már Claudius Caesar ideje óta, és magas posztot töltött be mint a Babiloni Titkok vallási mozgalom feje, az Simon Mágus volt. A "Péter" megnevezés egyben cím is, melynek jelentése: "titkok megnyitója." A "peter" szó a babiloni káld és héber nyelvekben nyitót vagy feltárót jelent, és az Ószövetségben ezt a héber szót használták az elsőszülöttekre is, mivel azok "nyitották" meg az anyaméhet. Ez a Péter – akinek szintén Simon volt a neve – az a Simon Mágus, akiről az Ap Csel. 8-ban olvashatunk. Ennek az egyénnek nagy szerepe volt abban, hogy a kereszténységbe bekerült és növekedésnek indult a babiloni és szamaritániai misztériumvallás. Ez a mozgalom a frissen kialakult kereszténységben hamarosan egyre növekvő ágazatot képviselt, de valójában egy magát kereszténynek nevező pogány vallás volt (lásd. 3 János). A keresztény nevet viszont következetesen használták, így a keresztény név végül is ki lett sajátítva a misztériumvallások által! Ez a felismerhetetlenségig megváltoztatott vallásrendszer teszi ki a mai, magát kereszténynek nevező felekezetek nagy részét. Mindez előre meg lett jövendölve, az Isten tudta, hogy sátán ezt fogja tenni, és minden megtévesztés ellenére fenntartott magának egy kis nyájat a történelem folyamán. Amíg ez a Péter Rómában alapozta meg hatalmát, a másik, az "igazi" Péter Pártiában, majd a Brit szigeteken prédikált, és hirdette az evangéliumot az ott élő izraelitáknak. Maga az a tény, hogy Péter Britanniába ment apostoli küldetése érdekében, bizonyíték arra, hogy az elveszett törzsek jelentős része ekkor már letelepedett ott. Péter ugyanis – ismételten – az Izrael elveszett nyájához lett küldve.

Feltétlenül hangsúlyozni kell azt a nagyon fontos tényt, hogy i.sz. 60 körül a Római Birodalomban - de az egész akkori világban - szokatlan nyugalom és béke volt, két főbb terület kivételével: a Brit szigeteken és a Pártus Birodalomban háborúk dúltak, vagyis pontosan azokon a helyeken, ahol az elveszett törzsek lakoztak. Nem véletlen tehát az, hogy Jakab a tizenkét törzshöz írt levelében figyelmezteti őket a marakodás és a háborúskodás okaira (Jak. 4).

folyt köv.

[Magda]

Nem akarom a folyamatot megzavarni, de csak egy-icike picike beszúrás, lehet, hogy az ideérkező laza honfoglaló törzsek közt is voltak "elszórt jövevények", mint törzs 

[maria]

Nem zavartad meg, mert akit érdekel úgy is folyamatosan olvassa. Eldarabolom, mert nagyon hosszú lenne ha egybe tenném be. Sőt, ha van tudásod és ide illik, akkor nyugodtan, jó az infó bárhonnan.  Én el tudom képzelni, mert szét lettek szórva az egész világon minden felé.

[maria]

Hol temették el Pétert és Pált?

Évszázadokon át fennmaradt az a közhiedelem, miszerint Pétert és Pált Rómában temették el. Ezt a hagyományt általában véve elfogadja a keresztény világ, a bizonyítékok hiányának ellenére is. Ilyen nagy erejű tud lenni egy közhiedelemmé fejlődött hagyomány!
Az tény, hogy i. sz. 67-ben Pált Rómába vitették, és ott is fejezték le, majd temették el az osztiai úton. De véglegesen ott maradtak volna a földi maradványai?
Az is tény, hogy az egyetemes hagyomány szerint Péter szintén Rómába lett hurcolva Néró uralkodása alatt, és mártírhalált halt, hozzávetőlegesen Pállal egyidőben. Sok ősi írás – némelyik gyanús eredetű, néhány pedig jobban elismert – megerősíti azt az állítást, hogy úgy Simon Mágus, a hamis Péter, mint Simon Péter, az apostol Rómában haltak meg. A kérdés inkább az, hogy melyik Péter maradványai vannak ma valahol a Vatikán alatt eltemetve? Vagy pedig van-e arra bizonyíték, hogy Péter és Pál maradványait elvitték volna Rómából, így valahol máshol van végleges nyugvóhelyük? Maga a Vatikán nem véletlenül vonakodik attól, hogy kijelentse: megtalálták Péter tulajdonképpeni sírját. Több mint valószínű, hogy tudják: nem Péter apostol maradványai vannak ott amúgy sem, hanem Simon Mágusé! Ugyanis saját, vatikáni történelmükből ismerhetik, hogy 656-ban Vitálián Pápa úgy határozott, hogy a Katolikus Egyháznak nincs érdekében Péter és Pál földi maradványait a továbbiakban ott tartani. A Pápa utasítására a maradványokat elküldték Oswy-hoz, Britannia királyához! Idézet a levélből, amelyet a Pápa a brit királynak küldött:

"Annakokáért úgy rendelkeztünk, hogy a szent mártírok áldott ajándékai, ezen ereklyék, vagyis Péter és Pál az áldott apostolok, és Laurentiousz, János, és Pál, és Gregoriusz, és Pánkrátiusz, a szent mártírok maradványai, ennek a levélnek a hordozói kezébe lettek adva, hogy azokat velük együtt hozzátok elvigye." (Bedes 'Ecclesiastical History, III. könyv, 29. fejezet).

Ez egyértelműen rámutat arra, hogy Péter és Pál maradványai (Pápa szerint "ereklyék") a Pápa által Rómából Britanniába lettek küldve – az elveszett Izrael házának új földjére! Körülbelül másfél évszázaddal korábban, a Lyon-beli Konsztantinusz szintén összeszedte a Gaul-ban található összes apostolok és mártírok maradványait, és Britanniába vitte, ahol egy különleges kriptába rakták le õket, St. Albans-ban ( Life of St. Germanus).

folyt köv.

[maria]

András és testvére

Britanniába Kr.u. 449-ben olyan néptömegek telepedtek le, akik nem voltak még ott Péter apostol idejében. A történelem ezeket a népeket mint Angle és Saxons (szászok) ismeri. Ezek a néphullámok azt az izraelita népelemet teszik ki, akik Kisázsiában, a Fekete-tenger partjai körül laktak kb. Kr.u. 256-ig, amikortól megkezdték vándorlásaikat északi és nyugati irányba, egészen a Cymbric-félszigetig vándorolva (Dánia), átellenben Angliával. Ennek a népnek az őseihez írta Péter a leveleit. Ezeknek a népeknek voltak ősei az ún. 'fehér szkíták', akik az assírok mellett éltek, azokkal párhuzamosan vándorolva.

Visszatérve az eredeti tizenkettőre és a görög történészek írásaira:

"Ebben a felosztásban András Szkítiát és a környező földeket kapta elsősorban. Először Kappadócián (felső), Galácián és Bithinián keresztül utazott, és tanította azokat a Krisztusban való hitre, ahogy az Euxine tenger (a Fekete-tenger akkori neve) partjait járta."…"és onnan azután mélyen Szkítiába ment tovább."

Egy korai görög történész legalább olyan részletesen írja le András utazásait, mint ahogy Lukács leírta pl. Pál útjait.

"András következőleg Trapezus-ba ment, amely egy kikötőváros volt az Euxin tenger partján, s onnan több kitérővel tovább Nicé-be, ahol két évet töltött, hirdetve az evangéliumot, és ott sok látványos csodát cselekedett. Ezután Nikomédiába és Kálkhedónba vette útját, s onnan tovább hajózott a Propontiszon át az Euxin-tengeren Herakleába, onnan pedig Amastrisba…Azután Sonopé-be, ami szintén e tengernek a partján állt,… itt találkozott testvérével Péterrel, akivel jelentős ideig együtt maradt…Innen tovább indulva először újra Amynszusz-ba ment, és azután…visszatért Jeruzsálembe" – az egyház akkori központjába – "Egy idő elteltével fogta magát és újra elindult…Abasgiába [egy kaukázusi ország]…Innen az ázsiai Szkítiába, vagyis Szarmátiába ment, de az ottani lakosok rendkívül barbárok voltak, ott nem is töltött sok időt, csak Kersonban, vagyis Kerszoneszusz-ban, amely nagy város, jelentős méretű lakossággal a Boszporusz közelében [ez a Boszporusz a mai Krímea], itt egy ideig tanított és gyarapította a hitet." (Cave's Antiquitates Apostolicae 137-138. oldalak).

András tehát szintén azokon a kisázsiai területeken hirdetett, amelyeket Pál tudatosan elkerült. Az a hatalmas, Szkítiának nevezett terület a Fekete-tengertől északra az elveszett törzsek lakhelye volt hosszú ideig. Az angolszászok és skótok eredetileg egykor ezeken a területeken lakoztak, és András hozzájuk ment tanítani, és az Izrael elveszett nyájához adott küldetését betölteni.

folyt köv.

[maria]

És a többi apostol?

Merre ment Simon, a Zelóta az evangéliumot hirdetni? A görög történészek feljegyezték az ő utazásait is: "Simon Egyiptom felé vette az útját, majd onnan Cyrene-be és tovább Afrikába…és Mauritánián keresztül és egész Líbiában hirdette az evangéliumot…A hideg idő sem tartotta vissza a buzgóságát attól, hogy magát felindítsa és a keresztény tanításokat a nyugati szigetekre vigye, egészen Britanniáig. Itt prédikált és sok csodát is tett…"

Nicephórusz és Dorotheusz is feljegyzi, hogy "amikor utolsóként még Britanniába is elzarándokolt, ott …keresztrefeszítették…és ahol el is temették őt" (Cave's Antiq. Apost. 203. oldal).

A tizenkét apostol egyikeként nem véletlen, hogy Britanniában az elveszett törzsek már ott lévő részeihez prédikált, de miért ment Simon, a Zelóta először Észak-Afrikába? Oda is keveredtek volna az elveszett törzsekből? Lettek volna olyan izraelita csoportok, amelyek nyugati irányba menekültek el az i. e. 721-ben történt assíriai fogságbamenetel elől? A történelemből bizonyítható, hogy valóban voltak olyan izraelita néptöredékek, amelyek Észak-Afrikán keresztül vándoroltak, és onnan később hajókon utazva kerültek át végleges lakhelyeikre, Európába.

Geoffrey of Monmouth történész pl. ezt írja: "A szászok…(anglo-saxons) Gourmundhoz mentek, aki az írországi afrikaiak királya volt, és aki oda egy hatalmas armadával érkezve elfoglalta a földet. Minekutána a szászok hitszegése miatt százhatvanezer afrikaival Britanniába hajózott, ahol nagy pusztítást végzett, mint mondják, az egész szigetet elözönlötte a számtalan afrikaival" (XI. könyv, 8., 10. rész).

Ez a számtalan afrikai nem fekete vagy arab származású afrikai volt, hanem valójában északi típusú fehérek, akik Észak-Afrikából és Mauritániából érkeztek, onnan, ahol Simon, a Zelóta tanított. Az Universal History (1748, XVIII. kötet, 194. oldal) leírásában ezek a fehér afrikaiak magukról azt mondták: "az őseik Ázsiából lettek elűzve egy hatalmas ellenség keze által, és Görögországba menekültek, ahonnan szintén menekülve Észak-Afrikába kerültek. De ezek csak azok az afrikaiak, akik fehérek, és akik a nyugati barbárok földjén és Numídia területein lakoztak."
Izrael házának egy jelentős töredéke Kisázsiából, az assírok, a "hatalmas ellenség" által elűzve került Észak-Afrikába. Ezekről a néptöredékekről az utóbbi időben számos ismeret tárult fel, és több könyv is megemlíti őket, mint az Izrael elveszett törzseinek egy csoportját (Pl. Steven Collins könyvének, a The lost Tribes of Israel …found-nak egy fejezete a karthágóiak és az izraeliták kapcsolatával foglalkozik részletesen).

Miután Simon, a Zelóta meghirdette nekik az evangéliumot, még csaknem három évszázadig Mauritániában, a mai Észak-Afrikában maradtak. A brit szigetekre i.sz. 449-ben hajóztak tovább, amikor az angolszászok és más izraelita törzsek utolsó hullámai is véglegesen elfoglalták azt, és megállapodtak a születési jog ígéretének földjén.

Érdekes módon amikor Róma püspöke elküldte Agustínt Angliába i.sz. 598-ban, hogy az elvigye oda a katolikus hitet, Agustín az ott lakó népeket hívő keresztényekként találta! Az őseik ugyanis mind hallották az evangéliumot a 12 apostoltól, és tovább adták utódaiknak. Ami természetesen nem azt jelenti, hogy ezek a népek egységesen szellemileg is megtért keresztények voltak, csupán azt, hogy az evangéliumot és a kereszténységet már ismerték.

Írországba szintén hasonlóan került az evangélium. Az apostolok egyike, Jakab, Alfeus fia, szintén az Izrael elveszett nyájához szóló küldetést betöltve ugyancsak Angliában és Írországban kötött ki. Nem szabad elfelejteni, hogy két Jakab nevű apostol volt. Alfeus fia volt az, aki a 12 év után elhagyta Palesztínát. A másik Jakab, János testvére, ekkor már mártírhalált halt Heródes keze által (Ap.Csel. 12:2). Jakabról, Alfeus fiáról ezt írták a korai történészek: "A spanyolországi egyháztörténet írók mind egyeznek abban, hogy miután István meghalt, Jakab a nyugati területekre indult, főképpen Spanyolországba, de Britanniába és Írországba is elvezetett uta" (Cave's könyvének 148. oldala). Írország természetesen ősi idők óta izraelita kézben volt (részletesebben alátámasztva a Dávid Trónja c. írásban), Britannia pedig folyamatosan fogadta magába a kelet és délkelet felől vándorló izraeliták hullámait.

Eusebius harmadik könyvében, az "Evangélium Bizonyítása" című műnek a 7. fejezetében megemlíti, hogy az apostolok "átkeltek azon területekre is, amelyet a Brit szigeteknek neveznek." Szintén Eusebius-tól: "Az apostolok egynémelyike a Brit szigeteken hirdette az evangéliumot."
Ez több mint világos kijelentés egy korai "egyházatyától"!

Jakab töltött valamelyes időt Spanyolországban is, ugyanis Spanyolország a legkorábbi időktől fogva az egyik fontos állomása volt a Földközi-tenger keleti partjától az angol szigetek felé irányuló népvándorlásoknak. Az angol, skót és ír királyi ház ősei, a Trójából elvándorolt, és Zerah ágáról származó milézek szintén lakták a mai Spanyolország területét, s tőlük származik a félsziget Ibéria (Hebria) elnevezése is. Jeremiás próféta szintén Ibérián keresztül jutott el a mai Írország területére, ahová Zedékiás leányait plántálta be az ottani királyi házba a Dávidnak adott ígéretek beteljesedéseként (lásd a Dávid Trónja című írást). A spanyol területen elhelyezkedő Gibraltár, a Földközi-tenger kapuja máig is a születésjogot öröklő Efraim törzsének kezében van, a még fennhatóságuk alatt maradt utolsó "tengeri kapuk" egyikeként.

folyt köv.

[maria]

Pál Britanniában?

További bizonyíték még arra, hogy az apostolok küldetése az Izrael elveszett nyájához a Brit szigetekre is elvezetett, egy régi, William Camden által 1674-ben kiadott angol történelmi könyvben található:
"Az igaz keresztény vallás a legkorábbi időktől fogva lett ide [Angliába] plántálva, az Arimatheai József, Simon a Zelóta, Arisztobulusz, Szent Péter és Szent Pál által, amire már Dorotheus, Theodoretus és Sophronius is rámutatott." (Remains of Britain, 5. oldal).

Pál is említve van azok között, akik az igaz evangéliumot Britanniában hirdették. Arra bibliai bizonyíték van, hogy Pál tervezte a spanyolországi utazást: "…utamba ejtve titeket elmegyek Hispániába." Kelemen a korinthusiakhoz írt levelében megerősíti, hogy Pál eljutott a nyugati területekre, de valóban eljutott volna a nyugati útján egészen Britanniáig? A görög egyháztörténész, Theodoret szerint igen: "Szent Pál üdvösséget vitt a szigetekre, amelyek az óceánon fekszenek" (I. könyv a CXVI. Zsoltárral kapcsolatban 870. oldal). Ezek a szigetek a Brit szigetek. Pál ekkorra már javában betöltötte küldetésének első részét, vagyis a pogányok apostolaként az evangéliumot a pogányok között meghirdette. Betöltötte a második részt is, amikor Rómában Krisztust hirdette az uralkodók és kormányzók előtt. Ezzel a küldetésének harmadik részéhez ért, vagyis Krisztus nevét az izraelitákhoz is hordozni kezdte (Ap.Csel. 9:15). Az Izrael elveszett törzseihez, akiké az ígéretek. Ez a küldetés még csak nem is utalhat a zsidókra, hiszen azok közül nagyon sokat elért üzenetével már akkor, amikor a görög világot végigjárva prédikált, ahol számos olyan zsidó volt a szórványságban, akik hallották őt.

Jakab "a szórványban élő tizenkét nemzetségnek" írt, akik valóban szerteszóródottan éltek a Kászpi tengertől Észak-Afrikáig, Kelet-Indiától a Brit szigetekig és Skandináviáig. Mindegyik fõbb csoportjuk vándorlásai követhetőek a történelmi írásokból.

Pártiára talán érdemes kissé bővebben kitérni, sajátosságai miatt, és a vele kapcsolatos tévhiedelmek miatt is.

Néhány évszázadon át Pártia és a Római Birodalom egyenlő felek voltak a korai világban! A legújabb régészeti feltárások sok rálátást adnak erre a birodalomra. Ennek ellenére, és a különböző leírt források ismeretének ellenére is, a mai történelem mintha ignorálná Pártiát. Miért van ez így? A korabeli rómaiak például rendkívül sokat írtak a pártusokról. Számos nagy nevű római (mint pl. Crassus, Marcus Antonius stb.) vezetett hatalmas méretű hadjáratot a pártusok ellen, és mind veszteséggel végződött számukra! A kor legnagyobb csatáit e két akkori "szuperhatalom" vívta meg. Ekkor a pártusok sikerrel megőrizték függetlenségüket, ami jelentős, hiszen utódaik szintén egyre jobban szembekerülnek a Római Birodalom mai megfelelőjével. A két világháborút az izraelita nemzetek nyerték meg a Római Birodalom utódai ellen. A próféciák szerint azonban az elkövetkező összecsapásban a háborút el fogják veszteni, és az Assíria által dominált, utoljára feltámadt Római Birodalom fogságába kerülnek.

A pártusok az i.e. 700-as években tűntek fel hirtelen a Kászpi tenger körül, amikor még az assírokat szolgáló nép voltak. "Diodóriusz (aki valószínűleg az 5Ctesias írását figyelembevéve) lejegyzi, hogy az assírok hanyatlása után a médek fennhatósága alá kerültek, majd később pedig a perzsák uralma alá." (Rawlinson's Monarchies, IV. kötet 26. oldal, idézet Diod.-tól, Sic., ii 2, § 3; 34, 1 és § 6.)
A pártusok igazán önálló hatalommá csak i.e. 250 körül váltak a Kászpi tenger déli területein lakva. Vagyis pontosan ott, ahová Izrael deportálva lett néhány évszázaddal korábban. A történészek szerint a legnagyobb titokzatosság velük kapcsolatban az, hogy sem a perzsákkal, sem a médekkel vagy az assírokkal nem voltak rokonságban, eredetük ismeretlen. Még a nevüket is titokzatosság övezi. Legalábbis azok számára, akik nem ismerik a Biblia bizonyos mondanivalóját és próféciáit.

folyt köv.

[maria]

Néhányan a pártus királyok közül vérrokonságban álltak Dávid házával. Egy városuk neve pedig Isszak (Izsák) volt. A pártusoknak egyedi társadalmi felépítésük volt, akik már ekkor feudális rendszerben éltek, és a mai parlamenti rendszernek megfelelően választották meg királyaikat. Egy időben szoros kapcsolatban álltak a babiloni fogságból visszatért Júdával. Az apostoli időkben sok pártus vált kereszténnyé. Az i.sz. 3. században a perzsák végleg megdöntötték a Pártus Birodalmat, és a vesztes pártusok tömegei a kaukázusi hegyek felé és a Fekete-tenger környékére vonultak. A római és görög írók rengeteg leírást hagytak ránk velük kapcsolatban erről az időszakról.

Maga a pártus szó jelentése: kivándorló, kisodródott, száműzött (lásd Rawlinson's The Sixth Monarchy, 19. oldal). Ezek az elsodródott népek az Izrael elveszett törzsei voltak, akik ugyanazon a földön maradtak i.sz 226-ig, amelyre az assírok deportálták őket. Tehát i. sz. 226-ban a perzsák nyomására kezdték el az északi irányba való vándorlásukat, és a népvándorlások korában sodródtak Európa középső területeire, még mindig a szintén sodródó assírok mellett.

Amikor Jakab a levelét megírta (i.sz. 60 körül), és figyelmeztette őket az egymással való háborúskodás elkerülésére, akkor egyedül a Pártus Birodalomban és a Brit szigeteken dúltak háborúk. A pártusokhoz ekkor nagymértékben elkerült az evangélium és a kereszténység.

A görög történészek szerint Tamás Pártiába vitte az evangéliumot, és Szofóriusz ismertetése szerint "elvitte az evangéliumot a médek, perzsák, karmánok, hyrkánok, baktírok és a körülöttük lévő nemzetek területeire". (Cave's Antiq. Apost. 189. oldal). Ezek a furcsa nevek olyan nemzetek nevei, amelyek az apostolok idejében a mai Irán és Afganisztán területén lakoztak, és a Pártus Birodalom uralma alatt álltak. Bár ekkorra hullámokban már több izraelita néptöredék továbbvándorolt ezekről a területekről, jelentős tömegeik még ott lakoztak. Elnevezéseik is változtak, általában azoknak a területeknek neveivel jelölték meg őket, ahol éltek.

Josephus, a zsidó történész tisztában volt azzal, hogy Pártiát az elveszett törzsek egy fõbb eleme tette ki, és azok laktak ott, amikor a következőket írta: "De akkor az egész Izrael népe (a tíz északi törzs) AZON A FÖLDÖN MARADT (azaz nem tértek vissza a fogságukból, úgy mint a zsidók); így hát csak két törzs maradt Ázsiában és Európában, a rómaiak uralma alatt (a zsidó nemzetet kitévő Júda és Benjámin törzsei), amíg a tíz törzs máig az Eufrátesz mögött lakik, és azok olyan megszámlálhatatlan sokaság, amelyet nem lehet számokban kifejezni". (Antiquities of the Jews, XI. könyv,V. fejezet, 2. § ) Mint láttuk, az izraeliták a fogságba menetelük után az i.e. 700-as évektől i.sz 226-ig lényegében ugyanazon a területen maradtak, ahová az assírok deportálták őket. Időközben vagy más birodalmak uralma alatt, vagy pedig független nemzetközösségben élve hatalmas néppé szaporodtak. Tamás apostol pontosan ezeket a területeket járta be. Josephus valószínűleg nem tudott - legalábbis nem tesz említést - azokról az izraelita néptöredékekről, amelyek már ekkor nyugatra vándoroltak, de egyértelművé teszi, hogy csak Júda háza tért vissza Palesztínába.
Josephus idejében még az Eufrátesz mögött lakoztak az elhurcolt törzsek, és ott is maradtak a harmadik század közepéig, amikor a perzsák nyomására a Fekete-tenger környékére telepedtek. A perzsák a médeket szintén ekkor késztették elvándorlásra északabbra, a mai Ukrajna területére. (A médek Jáfet fiának Madai-nak a leszármazottai, és utódaik a mai kis-oroszok, illetve ukránok). (lásd még R.G. Latham's The Native Races of the Russian Empire, 216. oldal). A mozgásban lévő izraeliták, és mellettük az assírok rövid idő elteltével Közép-Európában tűntek fel a Római Birodalom északi határvonalán, ekkor már a rómaiak által rájuk adott germán megnevezést viselve. A rómaiak képtelenek voltak kívültartani ezeket a harcias barbár népeket, akik egész Nyugat- és Közép-Európát elözönlötték.

Tamás apostolról ismert, hogy Észak-Indiába, Perzsiától keletre is eljutott, ahol a "Fehér Indiaiak" laktak, akik fehér bőrszínük miatt kapták ezt az elnevezést. Ezek a keletebbre szorult izraeliták – akiket a görögök hephtalita hunoknak neveztek – elsősorban Naftali és Isszakár törzseiből tevődtek ki. Az észak-indiai területeket csak a hatodik században hagyták el, amikor háborúk által ők is északabbra lettek nyomva, amivel elkezdődött vándorlásuk a skandináv országokba, ahol véglegesen letelepedtek. Ők ma a svédek és a finnek.

Tamásnak Bertalan volt az útitársa ezeken a vad területeken, Nicophorus lejegyzése alapján. Bertalan a szomszédos Örményországban és Felsõ-Frígiában is töltött valamennyi időt. Nicophorus ezt a területet "Ázsia nyugati és északi területeinek" nevezte, ami alatt Felső-Kisázsia értendő, vagyis hozzávetőleg a mai Törökország területe. Ez volt András utazási helye is, és Péter két levele is ide szólt. Tádé (Thadeusz) Assíriában és Mezopotámiában, azaz Pártiában hirdetett, azon a helyen, amelyet Josephus a 10 törzs lakhelyeként jelölt meg. Az újszövetségi időkben a pártusok uralma alatt állt a volt Assír Birodalom területe és Mezopotámia, és az ott élő pogány népek. A híres mezopotámiai város, Babilon az evangélium hirdetésének egyik központja lett ebben az időben. Péter erre a valós Babilonra utal az 1. levelében, nem pedig szimbolikusan Rómára. Ugyanis ez a hely valóban a munka egyik fõ gócpontjává vált, lévén az elveszett törzsek lakhelye. Egy ideig innen történt az evangélium hirdetésének irányítása Kelet-Szkítiába és Kisázsiába, amely helyekről ismert, hogy Fülöp apostol is tanított ott (lásd Cave's Antiq. Apost. 168. oldal).

folyt köv.