Szerző Téma: Illusztrációk, példázatok  (Megtekintve 34832 alkalommal)

0 Felhasználó és 3 vendég van a témában

Nem elérhető bacsipista

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 5969
    • Keresztény kincskereső
Illusztrációk, példázatok
« Dátum: 2012 Január 14, 13:59:22 »
Kedves Testvérek!

Szeretnék megosztani tanulságos történeteket. Kérlek, ha te is ismersz egyet akkor mondd el, írd le nekünk.
"Minden szabad nekem, de nem minden használ. Minden szabad nekem, de ne váljak semminek a rabjává." 1Korintus 6,12

Nem elérhető bacsipista

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 5969
    • Keresztény kincskereső
Re:Illusztrációk, példázatok
« Válasz #1 Dátum: 2012 Január 14, 14:07:07 »
A mennybe megyek

A vonat éppen befutott a pályaudvarra. A peronon egy kislány várt az "útipoggyászával", egy szatyorral, amelybe a tervezett utazásra egy kis ennivalót csomagolt be. A kicsi felszállt, és talált egy ülőhelyet egy még nem egészen teli fülkében. Kutatva nézett körül, és megnézte az utasokat, akik azonban mind idegenek voltak. Fáradt volt a hosszú várakozástól, és úticsomagját fejpárnának használta, hogy kissé kipihenje magát. Amikor jött a kalauz, nagy bizalommal megkérdezte tőle, hogy szabad-e itt aludni. Ő barátságosan igennel felelt, de utána látni akarta a jegyet. A kislány így felelt:
 - Nincs jegyem.
Erre a következő beszélgetés alakult ki:
- Hova utazol hát?
- A mennybe megyek - hangzott a válasz.
A kalauz körülnézett, és csodálkozva válaszolt:
- Igen? És ki fizeti a vonatjegyet?
- Az Úr Jézus - felelte a kislány, és hozzáfűzte: - Ez a vonat nem a mennybe megy, és az Úr Jézus nem utazik rajta?
- Azt hiszem nem - válaszolta a kalauz, akit zavart a gyermek nyíltszívűsége. - De miből gondolod?
- Mert édesanyám gyakran énekelt egy éneket a vonatról, amely a mennybe megy, és az Úr Jézus kifizette az útiköltséget mindenkiért, aki azon utazik. De most már nem tudja többé énekelni. Nemrég meghalt. Ezért elhatároztam, hogy utána utazom, hogy ismét együtt legyek vele. Nem ismeri a dalt a vonatról, amely a mennybe megy? Nem énekli a kislányának, hogy el tudjon aludni? Vagy nincs kislánya? - kérdezte a kicsi, miután a kalauz csendben végighallgatta.
Megindult hangon válaszolt:
- Volt egy kislányom, körülbelül olyan idős, mint te, de már meghalt. Talán ő is a mennybe van.
- És most a bácsi odautazik, hogy viszontlássa? - kérdezte a kislány nagy együttérzéssel. Néhány utas érdeklődve hallgatta a beszélgetést. Egyesek mélyen meghatódtak a kislány furcsa kérdéseitől. Valaki ezt mondta:
- Ez egy angyal!
- Nem, Kati vagyok. Az angyalok az Úr Jézusnál vannak a mennyben. - Ezután nagy bizalommal megkérdezte az utasokat:
- Mindannyian a mennybe utaznak? Annak nagyon örülnék! Biztosan mind szeretik az Úr Jézust, és imádkoznak Hozzá, ahogyan anyukám is mindig tette velem. Anyukám azt mondta, hogy mindenki, aki valóban hisz az Úr Jézusban, minden nehézség nélkül a mennybe kerül.
- Édesanyád biztosan jó asszony volt - szakította félbe az egyik utas a kislányt.
- Az én anyukám azonban sosem akarta, hogy valaki azt mondja neki, jó ember. Mindig azt mondta, hogy senki sem jó, csak egyedül Isten; és hogy nem azok az emberek jutnak a mennybe, akik azt hiszik, hogy jók, hanem csak azok, akiknek az Úr Jézus megbocsátotta bűneiket.
- A kislány kék szemét a kalauzra emelte: - De még mindig nem mondta meg, hogy a mennybe utazik-e. Nem akarja viszontlátni a lányát a mennyben? Vagy nem is hisz az Úr Jézusban?
A kalauz csöndben állt, és nem tudta, mit kezdjen a kislánnyal. Az egyik utas értésére adta, hogy kifizeti a kislány jegyét. A kalauz azonban így
felelt:
- Meddig vigyük magunkkal a kislányt? Nem hagyhatjuk, hogy valahol csak úgy kiszálljon. Mi lesz ebből a gyermekből? - Komolyan aggódott miatta.
Nyugodtan kérdezett tovább a gyermek: - Mit mondjak a kislányának, ha találkozom vele a mennyben? Mondjam neki azt, hogy az apukája most nem tud a mennybe jönni, de később eljön őt meglátogatni?
Azaz utas, aki tanúja volt ennek a beszélgetésnek, és tovább mesélte az esetet, sajnálta, hogy a vonat éppen ekkor ért lakóhelye vasútállomásához, és le kellett szállnia. Később azonban megtudta, hogy Kati dolga jól végződött. Valaki oltalmába vette a kislányt, és hazavitte, ahol a hozzátartozói már aggódtak a gyermek miatt. Előzőleg semmit sem mondott nekik tervezett "mennyei útjáról".

Talán kicsit megmosolyogjuk a kislányt. De talán el kellene tűnődnünk ezen: Mi a megfelelő vonatot választottuk-e, és ismerjük-e a célállomást? Hova vezet életünk útja? Eldöntöttük-e már, hogy mi az úticélunk?

forrás: http://havannacsoport.hu/index.php/2012-11-04-14-20-07/a-mennybe-megyek
"Minden szabad nekem, de nem minden használ. Minden szabad nekem, de ne váljak semminek a rabjává." 1Korintus 6,12

Nem elérhető bacsipista

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 5969
    • Keresztény kincskereső
Re:Illusztrációk, példázatok
« Válasz #2 Dátum: 2012 Január 14, 14:14:52 »
A király gyermeke


Szép nyári nap volt. A cipész műhelye előtt ült és szorgalmasan dolgozott egy pár agyonhasznált papucson. Feje fölött kalitka lógott, benne vidáman ugrált egy szarka. Mintha éppen a gazdájával beszélgetett volna.
- Jancsikám - magyarázta Wulle, a cipész, miközben felpillantott -, szerencsés madár vagy. Semmi bajod nálam. Én is szerencsés vagyok, hiszen Isten olyan sok jóval ajándékozott meg.
Ezzel kedvenc énekeit kezdte énekelni. Olyan szorgalmasan dolgozott, hogy észre sem vette, amikor egy fiú állt meg előtte.
- Milyen boldog embernek látszik - szólalt meg hirtelen egy hang. A fiú diák volt és zsidó.
Wulle mester csodálkozva nézett fel, majd így válaszolt:
- Boldog? Természetesen, de hát miért ne lennék boldog?
A diák felsóhajtott:
- Sok olyan embert ismerek, aki nem boldog. Azt hiszem, a szegénysége éppen elég ok lenne a szomorúságra. Önnek biztosan senkiről sem kell gondoskodnia, csak erről a madárról.
- Téved, uram, mert rajta kívül feleségem meg hét gyermekem van, akiket el kell tartanom. Mégis minden okom megvan rá, hogy vidáman énekeljek.
A fiú nem válaszolt. Gondolatban összehasonlította saját magát a boldog cipésszel. Fényes jövő állt előtte, mégis gyakran fogta el a szomorúság. Nyugtalanság töltötte el, amikor a halálra vagy az örökkévalóságra gondolt. Nem tudta, mit várhat a halál után. Időnként eszébe jutott Isten, de ettől még nem lett békessége.
- Mégsem értem - szólalt meg egy idő múlva -hogy lehet ilyen boldog egy olyan szegény cipész, mint ön.
A mester elnevette magát.
- Én szegény? - kiáltotta. - Honnan tudja, hogy mennyi pénzem van a bankban? Gazdagabb vagyok, mint hinné.
- Nem is úgy néz ki - viccelt vele a diák.
- Fiam - felelte komolyan Wuíle mester -, biztosíthatom, hogy nem vagyok szegény, igazán nem kell sajnálnia engem. Tudja, én egy király gyermeke vagyok.
A fiú e szavak hallatára megijedt. Gyorsan elbúcsúzott, megfordult és sietve elment.
- Szegény ember - mormogta magában -, csak azért olyan boldog, mert hiányzik egy kereke.
Egy hét múlva újra a cipész háza előtt ment el. A mester most is műhelye előtt ült és vidáman kopácsolt.
- Jó estét, királyi fenség - üdvözölte a diák, és mély meghajtással köszöntötte.
- Várjon csak, barátom - kiáltotta utána Wulle mester -, szeretnék önnek valamit mondani. Legutóbb talán azt hitte, hogy nem vagyok normális, de szerencsére tévedett. Hála Istennek, egyáltalán nem vagyok őrült. Én valóban egy király gyermeke vagyok. Amikor legutóbb itt járt, éppen az ő országáról énekeltem. Nem akarja még egyszer hallani?
- Szívesen, ha királyi őfelsége azt kívánja - válaszolta nevetve a diák.
Wulle mester elénekelte azt az éneket, amely Krisztus eljövendő országáról szól. A fiú figyelmesen hallgatta. A cipész megkérdezte, hogy érti-e az éneket, de ő csak a fejét rázta. Wulle elkezdett neki az Úr Jézusról beszélni, születésétől egészen a haláláig és feltámadásáig.
- Isten gyermeke és örököse lettem, mert hiszek Krisztus nevében - fejezte be magyarázatát.És mert Krisztus örököstársa vagyok, vele együtt fogok uralkodni. Nincs jogom azt mondani, hogy a Király gyermeke vagyok?
A fiatal izraelita gondolataiba merült. Ilyesmit még sohasem hallott. Nem, ez az ember nem elmebeteg, mint hitte, hanem meggyőződésből beszélt.Wulle mester részvéttel nézett a fiúra. Amikor az egy szót sem szólt, megkérdezte:
- Fiam, hisz a prófétáknak? Úgy látom, igen. De hisz-e abban is, akiről jövendöltek? Mert csak így lehet olyan boldog, mint én.
- Hol hallhatok még arról, ami önt olyan boldoggá teszi? - kérdezte a diák.
- Itt - felelte Wulle és egy Újszövetséget adott neki. - Olvassa ezt a könyvet. Megtalál benne mindent, ami örökre boldoggá teszi.
A fiú megszorította a cipész kezét és továbbment. Otthon rögtön, leült olvasni.
Megtudta, az Úr Jézus, azért jött a Földre, hogy a bűnösöket megbékítse Istennel. Megértette, hogy az ő bűnei büntetését is viselte a kereszten, amelynek most tudatára ébredt és megvallotta. Szívét csodálatos békesség töltötte be. Megértette, hogy joggal mondhatta a cipész: "Király gyermeke vagyok..."Isten minden elveszettet keres, hogy örökre örömet adjon nekik. A tékozló fiú történetében így szól az apa a bűnét beismerő, hazatérő fiához:"Együnk és vigadjunk, mert ez az én fiam meghalt és feltámadott, elveszett és megtaláltatott. És vigadozni kezdtek" (Lk 15,24).


forrás: http://tanulsagos-tortenetek-tarhaza.webnode.hu/news/a-kiraly-gyermeke/
"Minden szabad nekem, de nem minden használ. Minden szabad nekem, de ne váljak semminek a rabjává." 1Korintus 6,12

Nem elérhető bacsipista

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 5969
    • Keresztény kincskereső
Re:Illusztrációk, példázatok
« Válasz #3 Dátum: 2012 Január 14, 14:34:03 »
Történet a tizedről

Volt egyszer egy ember, akinek nem volt semmije, de Isten adott neki tíz almát.
Három almát arra adott, hogy legyen mit ennie.
- Három almát adott arra, hogy azok árát ruházkodásra költse.
- Hármat pedig, hogy azok fölhasználásával megvédje magát az időjárás viszontagságaitól, az esőtől és a naptól.
- Egy almát arra adott, hogy tudjon valamit visszaadni Teremtőjének, amivel kifejezheti háláját a kilenc almáért, amit magára költhetett.
Így az ember három almát megevett, három árát öltözködésre költötte, hármat pedig az otthonára fordított, házat épített.
Ekkor ránézett a tizedik almára...
Az sokkal nagyobbnak és zamatosabbnak látszott a többinél. Tudta, hogy Isten azért adta, hogy hálából egyet visszaadhasson a kilencért. Végül is így okoskodott: Istennek úgy is van elég. A világ összes almája az Övé...
...így az ember megette a tizedik almát, és Istennek visszaadta - a csutkát.

Isten neked is adott elég almát minden szükséged kielégítésére. Azon felül is ad, hogy kifejezhesd iránta való háládat. Hajlandó vagy visszaadni Istennek, a legnagyobbnak és legjobbnak látszó almádat? Vagy csak a csutkát adod?

forrás: Tanulságos történetek tárháza
http://tanulsagos-tortenetek-tarhaza.webnode.hu/news/tortenet-a-tizedrol/
"Minden szabad nekem, de nem minden használ. Minden szabad nekem, de ne váljak semminek a rabjává." 1Korintus 6,12

Nem elérhető bacsipista

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 5969
    • Keresztény kincskereső
Re:Illusztrációk, példázatok
« Válasz #4 Dátum: 2012 Január 18, 08:37:35 »
Vándorút



Két ember útnak indult. Magukkal vitték az útra lámpáikat, amelyről tudták, hogy addig tart ameddig az életük. Valamennyit mentek. Megszólalt az első:

- Hosszú út áll még előttünk. Ki tudja, hogy a végére érünk-e valaha ? Elhatároztam, mielőtt még késő lenne visszafordulok.
- Miért torpannál meg? - felelte a másik- Alighogy elindultál. Ha visszafordulsz, elveszíted mindazt, ami még előttünk áll. És különben is kihez térsz vissza? Ott nincs senki, aki visszavárna.

- Hogy egész életembe menjek?- makacskodott tovább az első. Nem, inkább visszafordulok, és nyugalomban élek. Itt éhség gyötör, ott meg bőség. Megérem az öregkort, és meghalok, ahogy mások is, éjjel álmomban, anélkül, hogy valamit éreznék.
- Akkor, egyedül folytatom az utam - szólt a másik. Talán nem megyek rajta végig, de mindent elkövetek, hogy minél nagyobb távot tegyek meg, és a fényt minél távolabbra vigyem. Az úton járás adja meg az élet értelmét. Az út végén biztosan vár valaki, és hiszem szüksége van rám.
Ha semmi egyebet nem tudok adni neki, legalább egész életemen át feléje tartok, közelségének melegében egyszerűbb lesz meghalni, és az én közelségem pedig talán melegséget áraszt rá.

S ki-ki , ment a választott irányba.
Sok-sok idő múlva, az út nagy része után, a másik fáradtan megállt. Botjára támaszkodva, gyönge  látásával, a megtett út felé tekintett.
- Öreg vagyok már. De még annyi út áll előttem, mint amennyit meg tettem. Nem. Nem érek célba soha.
Távol vagyok attól, ahonnan elindultam...., és távol attól is, ahova tartok.

Levertségéből egy melegen csengő hang rázta fel:
- Nem vagy távol. Megérkeztél. Azon a napon, amikor hozzám indultál, én is elindultam feléd.
Kerestél, de én is téged. És most, amikor találkoztunk, örökre együtt maradunk.
És most megérezted, mit jelent az utazás, mert megérezted, mit jelent az élet, megtudod, hogy a halál nem igaz!

Read more: http://havannacsoport.hu/index.php/2012-11-04-14-20-07/vandorut
"Minden szabad nekem, de nem minden használ. Minden szabad nekem, de ne váljak semminek a rabjává." 1Korintus 6,12

Nem elérhető bacsipista

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 5969
    • Keresztény kincskereső
Re:Illusztrációk, példázatok
« Válasz #5 Dátum: 2012 Január 18, 08:39:01 »
Told a sziklát

Éjszaka volt. Az ember a kunyhójában aludt, mikor hirtelen fény töltötte be a szobát és megjelent Isten. Az Úr azt mondta neki, hogy el kell végeznie egy feladatot, és odavezette egy hatalmas sziklához, ami a kunyhóval szemközt volt.

Az Úr elmagyarázta az embernek, hogy a hatalmas sziklát teljes erejéből kell tolnia. Így hát az ember ezt tette nap, mint nap. Több éven keresztül reggeltől estig küszködött a kővel, nekifeszült a hátával, a vállával a nagy szikla hideg felszínének, és teljes erejéből nyomta. Minden este kimerülve és fájó tagokkal tért vissza a kunyhójába. Úgy érezte, hogy az egész napja hiábavaló volt.
Ahogy az ember elbizonytalanodott, a Sátán elhatározta, hogy színre lép és gondolatot ültet el az ember agyában, hogy "Hosszú ideje napról napra kínlódsz azzal a sziklával és az mégsem mozdult meg." Sikerült azt a benyomást keltenie benne, hogy a feladat lehetetlen és felsült vele. Ez a gondolat teljesen elbizonytalanította és elcsüggesztette őt.

-Miért töröd magad ezért? - kérdezte a Sátán. -Felesleges annyi időt rászánnod. Csak éppen, hogy told egy kicsit, az is elég lesz.

Ez volt az, amit az elcsüggedt ember is tervezett, de elhatározta, hogy előtte imádságban az Úr elé viszi ezeket a zaklatott gondolatokat.

-Uram - mondta - hosszú ideje fáradozom, és keményen szolgállak téged, minden erőmet latba vetve, ahogyan kérted. De még mostanra sem sikerült elérnem, hogy a kő akárcsak egy fél millimétert is mozduljon. Mit csinálok rosszul? Miért nem tudom teljesíteni a feladatot?

Az Úr könyörületesen válaszolt:
-Barátom, én arra kértelek, hogy szolgálj engem, amit te elfogadtál. Azt mondtam, az a feladatod, hogy nyomd azt a követ teljes erődből, amit meg is cselekedtél. Én egyszer sem mondtam neked, hogy azt el kell tolnod. Neked csak annyi volt a dolgod, hogy nyomd a sziklát. Most pedig hozzám jössz, mert úgy gondolod, hogy feleslegesen vesztegetted az idődet és az erődet. De ez igazán így van? Nézz csak magadra! A karod erős és izmos, a hátad kigyúrt és barna, a kezeden bőrkeményedés van az állandó erőlködéstől, a lábad masszív és kemény lett. Az ellenállás megerősített és most sokkal többre vagy képes, mint eddig. Igaz, hogy nem mozdítottad meg a követ, de én csak azt kértem, hogy engedelmeskedj és nyomd azt teljes erődből, hogy gyakorold a hitedet és bízz az én bölcsességemben. Ezt te meg is tetted. Most akkor, barátom, elmozdítom a követ.

Sokszor, mikor Isten szavát halljuk, hajlamosak vagyunk arra, hogy a saját eszünkkel próbáljuk megfejteni, mit is szeretne tőlünk. Pedig ilyenkor Isten csak engedelmességet akar és azt, hogy higgyünk Benne. Vagyis gyakorold a hitet, amely hegyeket mozdít el, de ne felejtsd, hogy Isten az, aki a hegyet elmozdítja.
 
Read more: http://havannacsoport.hu/index.php/2012-11-04-14-20-07/told-a-sziklat
"Minden szabad nekem, de nem minden használ. Minden szabad nekem, de ne váljak semminek a rabjává." 1Korintus 6,12

Nem elérhető bacsipista

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 5969
    • Keresztény kincskereső
Re:Illusztrációk, példázatok
« Válasz #6 Dátum: 2012 Január 18, 08:43:43 »
Én vagyok a folyó

 

Egyes kelet-afrikai törzseknél, ha ikrek születnek, még mindig érvényes a régi szabály: Az egyik gyermeket ki kell tenni, mert két gyermeknek nincs meg az esélye az életben maradásra. Két gyermeket nem tud szoptatni az anyjuk, az egyiknek tehát meg kell halnia, hogy a másik felnőhes­sen. A sztyeppén egy-egy bokor alá teszik, hogy a hiénák egyék meg, vagy egy fo­lyóba vetik, hogy a krokodilok falják fel.

Amikor egy bennszülött lelkészt egy, a Kilimandzsárótól délre eső faluba hívtak, hogy keresztelje meg az előkészítő oktatáson átment keresztelendőket, talált ott egy idős asszonyt. Már vagy hatvanéves lehe­tett, s volt mellette egy hatéves kisfiú. Az ő fia, állította az asszony. A lelkész úgy vélte, hogy semmi esetre sem lehet az ő gyermeke, legfeljebb az unokája. De az asszony csak nevetett és megismételte:

- De igen, ez az én fiam! - Ott volt a felnőtt fia is és ő elmondta, hogyan jutott az anyja a kisfiúhoz.

Mintegy hat évvel azelőtt volt, hogy ő vízért ment a folyóra. Ezt ott a Pangani felső folyásánál a férfiak végzik. Másutt lányok és asszonyok járnak nagy korsókkal a vízért, de ebben a folyóban sok a krokodilus, ezért a férfiak a veszélyes vízmerítést nem engedik a nőknek, maguk mennek vízért.

Visszafelé jövet találkozott egy emberrel a faluból, aki egy újszülöttet vitt a karján. Kérdezte tőle, hogy hova viszi a gyermeket, az pedig ezt felelte:

- A feleségem ikreket szült, két fiút. Az egyik öregasszony, aki segített neki a szülésnél, a karomba tette ezt a gyermeket, hogy vigyem a folyóra. Tudod, hogy az ősök akarata szerint csak egy gyermek maradhat életben.

A vízhordó ezt felelte:

- De ezt nem teheted meg!

Az ember azonban kitartott a szándéka mellett:

- Ez a szokás! - mondta. - A szokás ellen nem tehetünk semmit.

- De Isten parancsolatot adott az embernek, s az így szól: Ne ölj! - S amikor látta, hogy a gyermek apja még mindig vonakodik, egyre nyomatékosabban magyarázta neki, hogy a gyermeket nem szabad a folyóba dobnia. Végül az ember így kiáltott fel:

- Jól van. Hajlítsd be a karod!

 A vízhordó letette a korsót, behajlította a karját, az ember pedig beletette a gyermeket, és így szólt:

- Te vagy a folyó, amelybe a gyermekemet vetem. Ha hazamegyek, ezt mondom: A folyóba vetettem a gyereket. Számomra meghalt, örökre meghalt!

Ezzel elment, a vízhordó pedig csak állt ott karján a gyermekkel. Majd hazavitte az anyjához, az pedig elfogadta, táplálta és felnevelte. És ez a gyermek most ott volt a keresztelendők között.

Következménye van annak, ha valaki ezt mondja egy másik embernek: "De Isten parancsolatot adott nekünk..." Az ilyet akkor a szaván lehet fogni. Ha bármilyen formában Istenre hivatkozunk - pl. azzal is, hogy "keresztyén"-nek mondjuk magunkat - akkor másoknak joguk van ahhoz, hogy szavunkon fogjanak.

Mert az olyan hit, amelynek nincsenek következményei, semmit sem ér! Ezt mások néha jobban tudják, mint mi magunk. Minden pillanatban, minden mozdulatnál felvetődik számunkra a kérdés, hogy amit igaznak ismertünk fel, azt hogyan váltjuk cselekedetre. Ez a szükséges próba: Megfelelnek-e a tetteink a szavainknak?


Read more: http://havannacsoport.hu/index.php/2012-11-04-14-20-07/en-vagyok-a-folyo
"Minden szabad nekem, de nem minden használ. Minden szabad nekem, de ne váljak semminek a rabjává." 1Korintus 6,12

Nem elérhető bacsipista

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 5969
    • Keresztény kincskereső
Re:Illusztrációk, példázatok
« Válasz #7 Dátum: 2012 Január 18, 09:12:40 »
A juhász és a pásztor

 

Történt pedig, hogy a számadó juhász üzenetet kapott a nyáj tulajdonosától, a Pásztortól, hogy a rábízott nyájat egy rövid időre hagyja másra, és menjen el oda, ahol egy hatalmas nyáj van szétszóródva, nem talál legelőt és vizet…
Ez a juhnyáj is az övé, de nincs, aki vigyázzon rá, nincsenek, akik vezessék, és akik e feladatra megbízottak, ők még tapasztalatlanok, fiatalok…
A számadó juhász pedig engedelmes volt a Pásztornak.

Kis nyáját rábízta néhány kisbojtárra, és közülük egyet a többiek fölé tett e megbízással. Őt jól ismervén, bízott benne, tudván, hogy ő szinte mindig és mindenben mellette volt, így nemcsak tanult tőle, hanem mindenben meg is bízhatott hűségében.

Elindulása előtt körbenézett a nyájon…

Látta a sok kis gidát, akiknek nagyon sokat kell még nőniük, hogy megerősödjenek, látta az idősebb juhokat, melyek szótlanul ették régóta a füvet, és itták a forrásvizet.
Látta az újonnan szerzett, érkezett juhokat, melyek már érkezésükkor körbe-körbe forogtak. Bár azóta egyre inkább kezdtek megnyugodni, gyógyulni, állapotuk mégsem volt biztos.

Aztán a kutyák… A juhász segítőtársai.

Bizony nem volt jó látvány, hogy némelyikük a pásztorkutya vidámsága, szorgossága helyett orrát lógatta. Némelyik szeme zavart, vérben forgó, mozgása inkább kocogás, mint futás, miközben szinte sunyítva farkuk-lábuk közé volt szorulva… Némelyik nyálát csorgatva kényszeresen rágott valamiféle botokat, köveket.
És hallgattak….

Körbetekintve, látva az állapotot a juhász nem tartotta jónak, de bízott abban, hogy a gidák nőnek, erősödnek, és a távollét rövid ideje alatt a kutyák is, legalább jelenlétükkel megóvják a kis nyájat a támadó farkastól…

Kisbojtárjának pedig otthagyta botját, szűrjét, és bár féltette őt is ebben a megbízásában, reménykedett abban, hogy őt jól helyettesíti…

Másik bojtárral így elindult, hogy egy másik földrészen végezze a pásztor megbízását.

Egyszer, és alig néhány óra múltán jött a kétségbeesett üzenet:

- Otthon, a kutyák megvadultak! Tépik a juhász köpenyét, rágják a botját, és mindaz, ami az övé, mindaz, amit a Pásztortól kapott, fogaik által meg lettek marva, szét akarják tépni! Megtámadták a kisbojtárt, a kisbojtár segítőtársait is.
Mit tegyünk?...  Jött a kérdés.

A számadó juhász nagyon messze volt, és így fizikailag tehetetlen.
Gyors választ küldött:
-  Kisbojtár! Azonnal zavarjátok ki a kutyákat, és minden ajtót zárjatok! Használd fegyverül a botomat, és védjen, takarjon be a subám. Használd azt is.

Alig telt el néhány nap, újabb hír érkezett:
- Juhász! Az eddig forgolódó, tétován és céltalanul járkáló juhok elmentek… A kutyákat követték először, aztán szanaszét…Mit tegyünk?

A válasz hamarosan érkező, és csendes volt:
- Semmit sem tehetünk, elmentek szegények. Mielőtt meggyógyultak volna, megerősödtek volna…
Tehát nincs mit tennünk. Vagy visszajönnek, vagy ahonnan elkóboroltak, oda mennek vissza..
A mindig kóborlók pedig…talán nem vesznek el örökre….

Eközben a másik, vezetetlen nyáj kapott a számadó juhász vezetése által füvet, vizet, és az ottani kisbojtárok megkapták azt az irányt, ahova indulniuk kell a Pásztor akarata szerint.

Eltelt közel egy hónap. A számadó juhász visszaérkezett. Egyedül a kisbojtár szaladt eléje. Aztán nemsokára megérkezett a nyájhoz.
Sebesültek voltak, de éltek a megmaradtak. A juhász örömmel látta, hogy amikor eléjük adta a friss eledelt, akkor ettek, és majd ittak is….

Aztán számot vetett a veszteséggel…. Bizony súlyos volt.

Kutya nem maradt, így őrizet sem….., mind, amelyikre számított régebben ,valahol kóborolnak.. A juhász így már aludni is alig tudott, hiszen e feladat is botjára maradt. Maradt a megtépett köpenye, botja kissé megrágva, egy hűséges kisbojtár, néhány kölyökkutya, mely pásztorkodása alatt született, és néhány juh… Legszívesebben e kis nyáját elhagyva visszament volna oda, ahol sok ezer juhot etetett, és sok ezer bárány békés, megelégedett hangját hallgathatta, miközben ő is felüdült.

Amikor elindult beszámolni, jelentést tenni a Pásztornak távoli szolgálatáról, ezzel az érzéssel indult, hiszen számadó juhászként az itteni nyájról is kellett beszámolnia, és minden történés miatt elszámolással tartozott.

Így érkezett meg, és így lépett a Pásztor, a nyáj Gazdája elé egy napon. Meglehetősen bizonytalanul, félelemmel, vegyes érzelmekkel. Vajon milyen ítéletet kap mindezért?
A Pásztor egyik nyája lett rábízva, és csak annak maradékával tud elszámolni!
Bár nem érzett semmi felelősséget a történtekért, mégis elmarasztalást várt a Gazdától…

Amikor lehajtott fejjel, megsebzett szívvel megállt előtte, akkor mégsem ítéletet kapott, hanem csendes dorgálást!

Valahogy így szólt a párbeszéd:

- Uram, nem tehetek róla, mindazért nem érzem felelősnek magamat, ami történt.

- Tehetsz róla, felelős vagy, mégsem ítéllek és büntetlek meg.

- Miért nem ítélsz meg akkor?

- Mert számodra ez egy tanítás, tanulás volt, hogy nagyobb nyájat is rád bízhassak egykor…Ugyanígy lett tanítás és próba mindez a kisbojtárnak, aki helyettesített téged.
Próba is volt, mert kiderült, hogy ki az, aki alkalmas pásztorkutyának, a juhoknak úgyszintén, hogy a nyáj részei-e?
Ugyanakkor leleplezése azoknak a veszett kutyáknak, melyek hozzád csapódtak, és te majdnem rábíztad a nyájat azokra!
Leleplezése volt a beteg és kerge birkáknak is, melyek betegsége által valamennyien, a többiek is elhullottak volna egyszer.

Mindez Tőlem volt! Azért, hogy ami veszett, legyen elveszett, legyen kiirtva…
Legyen tisztulás a betegségektől, kórokozóktól és a bacilusgazdáktól, vírushordozóktól…..
Te pedig tanulj, okulj, másokat taníts a számadó juhász feladataira, e megbízás veszélyeire és törvényszerűségeire.

-  Akkor mégis miért marasztalsz el, Pásztor?

-  Azért mert engedékeny voltál! Amikor láttad a nyála csorgó, véres szemű, kínjukban idegen tárgyakat rágcsáló kutyákat, amint lábaik közé csapott farkukkal kocogtak…sunyítottak.
Te pedig a betegséget látva, annak veszélyeit nem mérted fel.
Kiirtásuk, vagy meggyógyításuk helyett te mondtad rájuk: majd meggyógyulnak, de addig, és máris lehetnek juhászkutyák!
Nem vizsgáltad meg őket, amikor melléd csapódtak!
Mert nem vártad meg, hogy én adjak neked nyájat őrzőket, és nem vártad meg, hogy melletted nőjön fel egy kiskutya őrzővé…
Később pedig befogadtál minden szédült birkát.
Siettél a nyáj számát növelni, gondolván, hogy ezzel nekem teszel jót és eleget.
Tetted ahelyett, hogy azokat egy ideig karanténba tetted volna azokkal együtt, melyeken a kerge birka kór jelei jelentkeznek.
Először azt gondoltad, hogy éhesen szomjasan érkeztek valahonnan, pedig ezek mennek mindenüvé és céltalanul, forognak körbe-körbe…Nem vetted, vagy talán nem akartad észrevenni az éhség és a kergeség közötti különbséget rajtuk…Pedig de sok ilyen birkád volt már, de sok ilyen birkád tűnt el, majd másutt és másnál tűnt fel…

Miért nem tanultál,- hogy másokat taníthass erre is?

- Pásztor! Hogyan lettek ezek veszettek? Mások hogyan válnak kerge birkává?”

- Ezért kell minden érkezőt jól megvizsgálnod.

A kutya legtöbbször a rókától kapja meg a veszettséget. Attól, mely sunyi módon kerülgeti a házakat, falvakat… Aztán egyszer csak a róka megnyugszik, nyájasan az ember mellé szegődik, és az ősellenséget, a kutyát is magához engedi közelségbe, és érintkezik vele…
Ekkor fertőz! A nyálával, vagyis szájával…. Amikor pedig valaki rádudál az autójából, rákiált, akkor veszetten támadásba lendül…
A nyájas-nyálas rókafi veszett, dühödt agyarassá válik….. A birkák pedig legtöbbször a kutya ürülékében lévő férgektől fertőződnek…
A féreg a véráramukon keresztül a gerinccsatornákon át eljut az agyukba, ahol tovább rág a halálig… A hozzád beszédülő birkák fertőző kutyák ürülékét ették valahol meg. Ezért rohangálnak körbe-körbe és céltalan az útjuk…..”

A számadó juhász ebből az esetből sokat tanult. Hálaadással köszönte meg e tisztítást. Hiszen, ha őt támadják meg saját, veszett kutyái, akkor lehetséges, hogy ma ő sem élne. Számára nemcsak áldás, de védelem is volt a távoli szolgálat… Hálaadással köszönte meg, hogy kisbojtárt nevelhetett, és ő hűségesen végrehajtotta utasításait, vagyis a veszetteket kizárta, a kergéket elengedte….

Megértette, hogy a Pásztor adhat egyedül szaporulatot, és olyan őrző kutyákat, melyek sohasem marják meg a juhászt….
Ha kutyája elkóborol, megvizsgálja visszaérkezésekor, nehogy rajta legyen a róka általi fertőzés, vagyis figyelemmel kíséri őket…
Bár az idegen szag érződik olykor, a róka bűze mégis erősebb….
Ha pedig a kutya elcsendesül, futása csak lelassult kocogás, szeme zavart, kínjában rág mindenfélét, akkor előkerül a kötél, és a kikötés….
Az érkező juhok pedig az óta megvizsgálás után is karanténban maradnak egy ideig… Amíg körbe-körbe szaladgálnak, nem érintkezhetnek a többiekkel…

Kapnak bőven eleséget és vizet, de ha ez által nincs nyugalmuk és békéjük, addig a betegek, sőt fertőzők között a helyük…

Néhány hónappal később pedig a juhász meggyógyult fájdalmából, elfelejtette a veszteségeket, hiszen nem is voltak azok veszteségek… A nyáj pedig szaporodott, erősödött, és ma már csak elvétve gyengül le valamelyik.

A kerge birkák pedig egyre inkább nem próbálnak a nyájhoz csapódni…. Az eltávozott kerge birkákról azóta nincs hír…. Bizonyára szabad prédája lettek az oroszlánnak, vagy kerge birkaként most valahol messze köröznek maguk körül, másokat is fertőzvén… Amelyik pedig csak megriadt a veszett kutyáktól, biztos találtak másik nyájat, mikor a Pásztor hívását meghallották, megismerték másik nyájánál……

A kutyák, a veszettek hangja pedig egyre inkább csendesül… Mert a veszettség minden esetben legyengíti áldozatát, és az idegeik sorvadása teljes bénultságig, majd elpusztulásukig növekedik, működik és ítéli meg őket. Megsemmisülésükig tartó útjukon találnak még itt-ott olyan élőt, melybe veszetten belemarnak… Ürüléküket pedig a mindenre mohó birkák megeszik, és ezzel akár halálos kórt fogadnak be….


forrás: http://cms.tanulsagos-tortenetek-tarhaza.webnode.hu/news/a-juhasz-es-a-pasztor/
"Minden szabad nekem, de nem minden használ. Minden szabad nekem, de ne váljak semminek a rabjává." 1Korintus 6,12

Nem elérhető bacsipista

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 5969
    • Keresztény kincskereső
Re:Illusztrációk, példázatok
« Válasz #8 Dátum: 2012 Január 18, 11:48:15 »
A hozomány
 

 
A Csendes-óceán távoli szigetein, a Nurabandi szigeten és a mellette lévő Kiniwata szigeten élők ma is ragaszkodnak ősi hagyományaikhoz: amikor egy férfi megkéri a lány kezét, jegyajándékot ajánl fel a családjának.
Johnny Lingo a Nurabandi szigeten élt. A jóképű és gazdag fiatalember volt a sziget legfurfangosabb kereskedője. Mindenki tudta, hogy a fiatal legény bármelyik lányt választhatná, Johnny azonban Saritát szemelte ki, aki Kiniwatán élt. Ezt a választást sokan nem értették, ugyanis Sarita meglehetősen egyszerű, csúnyácska lány volt, járás közben a válla előregörnyedt és lehorgasztotta fejét. Ennek ellenére Johnny fülig beleszeretett Saritába és találkozót beszélt meg a lány apjával Sam Karooval, hogy megkérje tőle a lány kezét és megbeszéljék az illő jegyajándékot.
Az itteni szigeteken a tehenek jelentették a szokásos jegyajándékot. A legszebb lányokért négy, nagyon ritkán öt tehenet is ajánlottak. Miközben Johnny Lingo Nurabandi legdörzsöltebb kereskedője volt, Sarita apját Kiniwata leggyengébb képességű kalmárjának ismerték. Sam Karoo úgy döntött három tehenet fog kérni lányáért és kettőhöz ragaszkodik, míg Johnny meg nem adja az egyet.
Másnap Johnny Lingo méltóságteljesen kijelentette: - Most, amikor megkérem tőled Sarita kezét, nyolc tehenet ajánlok érte. Sam döbbenten nyögte ki, hogy rendben. Hamarosan fényes esküvőt tartottak, de nem akadt senki aki értette volna miért adott Johnny nyolc tehenet Saritáért.
Hat hónap múlva egy amerikai író látogatott a szigetre és Johnny Lingo otthonába. Az író előzőleg már hallott a nyolc tehénről és a csúnya Saritáról. Az ifjú férj csillogó szemmel fordult az íróhoz:
- Hallom emlegetnek Kiniwatán. A feleségem onnan való.
- Igen tudom - mondta az író.
- Mondd meg nekem, miket mondanak rólam? Az amerikai diplomatikusan mindössze ennyit válaszolt:
- Hát azt, hogy ünnep idején vetted feleségül Saritát.
Ebben a pillanatban belépett a szobába a legszebb nő, akit az író élete során látott és virágokat tett az asztalra. Magas volt, egyenes tartású, büszkeséget sugárzó. Az asszony pillantása összeakadt Johnnyéval, akinek a szeme leplezetlen szenvedéllyel csillant fel.  - Íme a feleségem, Sarita – mondta mosolyogva Jonny a megdöbbent írónak.
Miután Sarita kiment, a fiatalember így szólt:
 
- El tudod képzelni, mit jelenthet egy asszonynak, ha megtudja, hogy a férje a lehető legalacsonyabb áron vette őt? (…) Azt akartam, hogy Sarita boldog legyen. De ennél többről van szó. Azt mondod ő nem olyan, amilyennek leírták neked? Ez igaz, mert sok dolog van, ami megváltoztat egy asszonyt. Ezek részben belül játszódnak le, részben kívül látszanak, de mind közül a legfontosabb, amit önmagáról gondol. Kiniwatán Sarita azt gondolta, hogy nem ér semmit, de most tudja, hogy többet ér, mint bármelyik asszony ezeken a szigeteken. Rövid szünet után hozzátette: Saritába voltam szerelmes, őt akartam feleségül venni, senki mást. Csakhogy azt is akartam, hogy nyolctehenes feleségem legyen… és látod, az álom valóra vált.
 
forrás:http://cartoletti.blogspot.com/2011/11/hozomany.html
"Minden szabad nekem, de nem minden használ. Minden szabad nekem, de ne váljak semminek a rabjává." 1Korintus 6,12

Nem elérhető bacsipista

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 5969
    • Keresztény kincskereső
Re:Illusztrációk, példázatok
« Válasz #9 Dátum: 2012 Január 18, 11:50:35 »
A neheztelés ládikója
 

Egy tanár, minden diákjának azt a feladatot adta fel a következő hétre, hogy vegyenek egy karton dobozt és az elkövetkező héten minden egyes személyért aki bosszúságot okoz nekik, akiket nem szívlelnek és akiknek nem tudnak megbocsátani, tegyenek be a ládikóba egy barackot, melyre tegyenek egy címkét is az illető személy nevével.
Egy héten keresztül ezt a ládikót a hallgatóknak magukkal kellett cipelniük állandóan, otthonukba, az autójukba, az órákra, még éjszaka is ágyuk mellé kellett helyezniük azt.

A hallgatóknak szórakoztatónak tűnt az elején a feladat és mindannyian buzgón írták a neveket, melyek gyermekkoruktól kezdve eszükbe ötlöttek. Ezután, lassan-lassan, amint múltak a napok, a hallgatók újabb neveket írtak a listára, olyan emberek neveit akikkel naponta találkoztak és úgy tűnt, megbocsáthatatlanul viselkedtek velük szemben... Feltűnt nekik időközben, hogy a ládikó egyre súlyosabbá válik. A hét elején beletett barackok kezdtek ragacsos masszává rothadni, elviselhetetlen bűzt árasztva és a rothadás gyorsan átterjedt a többi barackra is.

Nehéz problémát okozott az is, hogy kötelesek voltak állandóan magukkal hordani ezt, vigyázzanak arra, nehogy az üzletekben, az autóbuszban, az étteremben, találkozón, ebédlőben, fürdőben felejtsék azt, főképp mert minden egyes hallgató neve és lakcíme valamint a kísérlet témája rá volt írva a ládikóra. Ráadásul, a karton doboz is kellett szétbomlani, siralmas állapotba kerülve: nehezen cipelve súlyos terhét.

Mindannyian gyorsan és világosan megértették a leckét, amit a tanár megpróbált elmagyarázni nekik a hét végén, vagyis, annak a ládikónak a súlya, amit egy héten keresztül magukkal cipeltek, csupán a magunkkal cipelt spirituális nehézség súlyát képviseli, akkor amikor gyűlöletet, irigységet, más személyek iránti megvetést cipelünk magunkban. Gyakran azt hisszük, hogy kegyelmet gyakorolunk másoknak megbocsátva. A valóságban azonban, ez a legnagyobb szívesség, amit önmagunknak tehetünk!

forrás: http://tanulsagos-tortenetek-tarhaza.webnode.hu/news/a-nehezteles-ladikoja-/
"Minden szabad nekem, de nem minden használ. Minden szabad nekem, de ne váljak semminek a rabjává." 1Korintus 6,12

Nem elérhető bacsipista

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 5969
    • Keresztény kincskereső
Re:Illusztrációk, példázatok
« Válasz #10 Dátum: 2012 Január 18, 21:24:29 »
A legnagyobb bolond

 
     Egy régi történet olyan királyról szól, aki a kor szokásának megfelelően udvari bolondot tartott. Az ilyen bolondnak joga volt ahhoz, hogy megmondja az igazságot a királyoknak és a hercegeknek, még akkor is, ha az keserű volt. Ha ugyanis az igazság keserű volt, akkor egyszerűen csak annyit fűztek hozzá: ,,Hiszen ő bolond!"
Egyszer a király olyan ezüst bolondpálcát adott bolondjának, amelynek végén arany harangocska hintázott. Majd ezt mondta:
- Az biztos, hogy te vagy a legnagyobb bolond, aki csak létezik a világon. De ha egyszer mégis találkozol olyan emberrel, aki még nálad is nagyobb bolond, add tovább neki ezt a pálcát.
A bolond éveken át hordozta magával a pálcát. Egy napon aztán megtudta, hogy haldoklik a király. Csendesen bement a betegszobába és így szólt:
- Király, hallom, nagy útra akarsz indulni.
- Nem akarok - válaszolt a király -, hanem kell!
- Bizonyára hamarosan visszatérsz.
- Nem. - sóhajtott a király - Abból az országból, ahová én utazom, nincs visszatérés.
- No, akkor viszont bizonyára régen előkészítetted az utazást. Remélem, gondoskodtál arról, hogy abban az országban, ahonnan nincs visszatérés, királyi módon fogadjanak.
A király a fejét rázta.
- Ezt elmulasztottam. Sosem volt időm arra, hogy előkészítsem ezt az utazást.
- Ó, akkor te valószínűleg nem tudtad, hogy majd egyszer el kell indulnod erre az útra!
- Már régóta tudtam. De, - mint mondtam - sosem volt időm, hogy megtegyem a helyes előkészületeket.
A bolond ekkor csendesen letette pálcáját a király ágyára és így szólt:
- Azt parancsoltad nekem, hogy annak adjam tovább ezt a pálcát, aki még nálam is nagyobb bolond. Király, fogd a pálcát! Te tudtad, hogy át kell menned az örökkévalóságba, és hogy onnan nincs visszatérés. Ennek ellenére nem törődtél azzal, hogy megnyíljanak neked az örök hajlékok.
Király, te vagy a legnagyobb bolond!

forrás: internet
"Minden szabad nekem, de nem minden használ. Minden szabad nekem, de ne váljak semminek a rabjává." 1Korintus 6,12

Nem elérhető bacsipista

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 5969
    • Keresztény kincskereső
Re:Illusztrációk, példázatok
« Válasz #11 Dátum: 2012 Január 18, 21:32:40 »
Három asszony...
 

 
     Három asszony ment vízért a kútra. Nem messze onnan egy öreg üldögélt a padon, és figyelte, hogyan dicsérték az asszonyok fiaikat.
- Az én fiam - mondta az első - ügyes és fürge. Felülmúlja fürgeségben a falu bármelyik gyermekét.
- Az én fiamnak - mondta a második - olyan hangja van, mint egy fülemülének. Ha énekel, mindenki csak hallgatja és bámulja őt.
A harmadik hallgatott.
- Hát te miért nem dicséred a fiad? - kérdezte a két másik.
- Nem tudom, mi miatt is dicsérhetném - válaszolta - az én fiam nem rendkívüli gyerek és nincs benne semmi különös.
Az asszonyok megtöltötték vödreiket és elindultak hazafelé. Az öreg lassan követte őket. Látta milyen nehezére esik az asszonyoknak, hogy a vödrüket cipeljék és nem is csodálkozott azon, hogy egy idő múlva letették terhüket, hogy egy kis levegőhöz jussanak. Ekkor szembejöttek velük fiaik. Az első kézre állt és cigánykereket vetett.
- Milyen ügyes gyerek! - kiáltották az asszonyok.
A második egy dalba kezdett, s az asszonyok meghatottan figyelték, könnyekkel a szemükben. A harmadik fiú odaszaladt anyjához, szó nélkül átvette tőle a vödröket és elindult velük hazafelé. Az asszonyok odafordultak az öreghez és megkérdezték
- Mit szólsz a fiainkhoz?-
- A fiaitokhoz? - mondta csodálkozva az öreg - én csak egyetlen fiút láttam!

forrás: internet
"Minden szabad nekem, de nem minden használ. Minden szabad nekem, de ne váljak semminek a rabjává." 1Korintus 6,12

Nem elérhető bacsipista

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 5969
    • Keresztény kincskereső
Re:Illusztrációk, példázatok
« Válasz #12 Dátum: 2012 Január 18, 21:42:22 »
A tányér
 
     Egy fiatalember, aki talán nem ismerte a tékozló fiú történetét vagy csak a példabeszéd kezdő sorait olvasta, egyszer elhatározta, hogy kikéri apjától a család rá eső örökségét, s elindul, hogy szerencsét próbáljon a világban. Az apja elé állt, s előadta, hogy jól ismeri a munkának az értékét, már képes magáról gondoskodni, tehát adják oda neki mindazt, ami jár neki a család vagyonából.
Az apja kicsit elcsodálkozott a kérésen, de a következőképpen egyezett bele:
- Amikor idehozod nekem az első tányért, amiért megdolgoztál, megkapod az örökrészed és elmehetsz.
Mi sem könnyebb ennél - gondolta magában a fiú, aztán odament az édesanyjához, kért tőle egy tányért, amelyet az apjához vitt. Az apa átvette a tányért, rögtön megismerte a családi darabot, egy mozdulattal a földhöz vágta és csak ennyit mondott:
- Fiam, ezért nem te dolgoztál meg, hanem én.
 A fiú másnapra új tervet eszelt ki, egy lopott tányért vitt, de apja tudván, hogy ilyen gyorsan nem lehet becsületes munkával egy tányért megszerezni, ezt is a földhöz vágta mondván:
- Fiam, ezért te nem dolgoztál meg.
A következő napon a fiú rokonoknál volt látogatóban, hosszasan dicsérte a szép étkészletet, aminek "jutalmaként" ajándékba kapott egy tányért. Ezt adta apjának, aki széttörte ezt is tudván, hogy biztosan ezért sem kellett megdolgoznia a fiának. Negyednap a fiú egy barátjától kölcsönkért tányérral állt apja elé, aki - bár látszott rajta, hogy sajnálja - ezt is úgy vágta a földhöz, hogy azonnal ripityára tört, aztán ezt mondta:
- Fiam, ezért más dolgozott meg, de nem te.
A fiú kezdte megérteni, hogy mit hibázott, ezért a következő héten alkalmi munkát vállalt, hogy tányért tudjon venni. Egész heti fizetéséért még egy készletet sem kapott, csak mindössze öt tányért. Az elsőt odaadta édesanyjának, a másodikat elvitte a boltba, ahonnan ellopta, a harmadikat odaadta ajándékba egy szegény koldusnak, akivel találkozott, a negyediket visszaadta a barátjának, akitől kölcsön kérte, s az ötödikkel boldogan indult apjához, s ezzel adta a kezébe:
- Apám, ezért megdolgoztam, ezt ne törd össze! Most már tudom, hogy mennyit kell dolgozni egy tányérért. Értékelem, hogy mennyit fáradoztál családunkért. Nem érdemlem meg ingyen azt, amiért te dolgoztál, ezért inkább itthon maradok.

forrás: internet
"Minden szabad nekem, de nem minden használ. Minden szabad nekem, de ne váljak semminek a rabjává." 1Korintus 6,12

Nem elérhető bacsipista

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 5969
    • Keresztény kincskereső
Re:Illusztrációk, példázatok
« Válasz #13 Dátum: 2012 Január 18, 21:45:10 »
Miért nem szóltál hamarabb?

A férj egy izmos ember, hangjába beleremegett a föld, és modora nem volt valami megnyerő. A feleség gyengéd, érzékeny asszony. Amikor összeházasodtak, a férj minden téren gondoskodott a családról, és a feleség példásan nevelte a gyermekeket.
A gyermekek felnőttek, kirepültek a családi fészekből....
Sok ilyen történet van.
Amikor már minden gyermek kirepült, az asszony ajkáról eltűnt a mosoly, napról napra gyengébb és törékenyebb lett.
A férje aggódott, és bevitte a feleségét a kórházba.
Orvosok, és híres specialisták is megvizsgálták. Egyiknek sem sikerült megállapítania a kór okozóját. Csak a fejüket csóválták, és egyre ezt hangoztatták :
- Hm!
Az utolsó specialista kihívta a betegszobából az izmos férjet, és kijelentette:
- Nekem az a véleményem, hogy a feleségének elment az élettől a kedve.
Az erős férj szó nélkül visszament a betegszobába, odaült a beteg asszony ágyára, megfogta a kezét. A vékony kis kezecske szinte eltűnt a nagy marokban. Majd harsogó hangon így szólt a feleségéhez:
- Neked nem szabad meghalnod!
- Hát miért nem? - kérdezte az asszony halk suttogással.
- Azért nem, mert szükségem van rád!
Attól a pillanattól kezdve az asszony szemmel láthatóan gyógyult. Az orvosok meg azon törték a fejüket, miféle betegségben szenvedett a szegény feleség.

forrás: internet
"Minden szabad nekem, de nem minden használ. Minden szabad nekem, de ne váljak semminek a rabjává." 1Korintus 6,12

Nem elérhető bacsipista

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 5969
    • Keresztény kincskereső
Re:Illusztrációk, példázatok
« Válasz #14 Dátum: 2012 Január 18, 21:46:38 »
Az áldozati bárány

     Tíz földműves együtt indult a mezőre dolgozni. Vihar lepte meg őket. Tépdeste a fák koronáit, a kerteket, a szántóföldet meg teljesen letarolta.
A cikázó villámcsapások és a jégeső viharos verése ellen egy düledező templomba menekültek.
A villámcsapások hangja egyre erősödött, a korhadt gerendák recsegtek. Attól tartottak, hogy rájuk szakad a mennyezet. A földművesek méltatlankodva zúgolódtak, hogy biztosan van közöttük egy nagy bűnös. Az ő méltatlan viselkedésének a következménye az égi háború. Féltek, hogy a gyakori villámcsapások áldozatai lesznek valamennyien.
- Meg kell találnunk a bűnöst - javasolták, és túl kell adni rajta.
- Akasszuk ki kalapjainkat a templom körüli kerítésre. Akinek kalapját előbb viszi el a szél, az lesz a bűnös és átengedjük sorsának.
Megegyeztek a javaslatban. Nagy nehezen kinyitották a templom ajtaját és a tíz szalmakalapot a kerítésre akasztották.
A szél egyet azonnal elkapott.
Kegyetlenül és határozottan kidobták a kalap tulajdonosát is. A szerencsétlen ember kétrét görnyedt a nagy szélben és alig tudott lábon maradni.
Csupán pár lépést haladt előre a nagy viharban, amikor óriási dörgést hallott: a templomba becsapott a villám. Porrá égett az épület és a bennlévők.

forrás: internet
"Minden szabad nekem, de nem minden használ. Minden szabad nekem, de ne váljak semminek a rabjává." 1Korintus 6,12