Evangélium > Pásztoroknak
Egy ilyen gyülekezetre vágyom!
Antee:
--- Idézetet írta: Tomi ---Bocsáss meg Testvérem, de én úgy gondolom, hogy Jézus tökéletes áldozatával az Örökkévaló és az emberek között bontotta le a válaszfalat nem pedig a zsidók és a nemzetekbeliek között.
--- Idézet vége ---
Teljesen rendjén van amit írsz, csak eszembe jutott erről valami. Mégpedig az, hogy Jézus halálakor a kárpit kettéhasadt, jelként kifejezve, hogy szabaddá vált az út az Atyához. De ez nem jelenti azt, hogy: "uzsgyi előre"! Mert az Atya ugyanúgy Szent és bűngyűlölő, nem lehet akárhogy a jelenlétébe állni. Éppen ezért van az, amit sokan nem tudnak, hogy Jézus a kárpit helyére állt be. Jézus teste lett a kárpit, amin keresztül mehetünk csak be a Szentek Szentjébe.
Zsidó levél 10,19-23
"Mivelhogy azért atyámfiai bizodalmunk van a szentélybe való bemenetelre a Jézus vére által, Azon az úton, amelyet ő szentelt nékünk új és élő út gyanánt, a kárpit, azaz az ő teste által, És lévén nagy papunk az Isten háza felett: Járuljunk hozzá igaz szívvel, hitnek teljességével, mint akiknek szívök tiszta a gonosz lelkiismerettől, És testök meg van mosva tiszta vízzel; tartsuk meg a reménységnek vallását tántoríthatatlanul, mert hű az, aki ígéretet tett,"
De mit jelent Jézus testén bemenni!?
Biztos tudjátok, hogy van az a mondás: "csak a testemen át mehetsz be". Itt is igaz, ugyanis csak a holttestben lehet bemenni, vagyis akik nem test szerint, hanem a lélek szerint járnak.
Római levél 8,8
"Akik pedig testben vannak, nem lehetnek kedvesek Isten előtt."
bacsipista:
A tökéletes gyülekezet vezetőit az Úr keni fel szolgálatra. Olyan embereket akik jellemüben megfelelők, megbízhatók, hűségesek, szeretik és tisztelik az Urat, Istenfélők,alázatosoka, segítőkészek, határozottak, és a szeretet él bennük. Tudom, hogy még sok mindent lehetne írni hozzá, de mindezek elolvashatók Pál apostol Timóteushoz írt levelében.
A gyülekezet az Úr tanítása szerint él, szintés istenfélelemben, szeretetben. Az Úrtól kapott talentumaikat nem elássák hanem kamatoztatják. Valódi szeretetközösségben élnek. Segítőkészek, imádkozó lelkületűek, tisztelik az Urat, és cslekvő hitben élnek.
Nem tesznek különbséget egymás között, nem ítélkeznek,életükkel dicsőítik az Urat.
Nem szájjal mutatják be hívő mivoltukat, hanem életük bízonyítja azt.
Úgy gondolom, ha mindezeket megélik akkor nem kell azon gondolkodni, hogy van-e üdvösségük vagy nincs, bátran megállhatnak az Úr ítélőszéke előtt, mert Jézus krisztus lesz az igazolni fogja őket.
Antee:
Egyetértek testvérem.
Mégis vannak, akik megöröklik a vezetõ beosztást a gyülekezetben, nem pedig Istentõl kapják az elhívást.
A legtöbb gyülekezetben az a szokás, hogy csak az taníthat, akinek meg van a teológiai végzettsége.
Pedig a teológia nem ad hitet, csak ismeretet. Az pedig könnyen felfuvalkodottá teheti az embert.
Navigáció
[*] Előző oldal
Teljes verzió megtekintése