Szerző Téma: Zsidó hagyományok  (Megtekintve 26959 alkalommal)

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Nem elérhető Antee

  • Admin
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 22847
    • Alfa-Omega (keresztyén közösség)
Re:Zsidó hagyományok
« Válasz #60 Dátum: 2012 Május 15, 16:24:27 »
Szia Dafna!

Nem hinném, hogy szükség lenne ilyen hozzáállásra. Hiszen már a fórumot is elhagynád azért, mert ebben a dologban nem értenek veled egyet.
A topicot sem kell törölni, meg kell tanulni úgy fórumozni, hogy az indulatok helyett az alázat szabaduljon el.

A vérevés nem jó dolog. De amit Te állítasz kedves Dafna, az erősen törvény szagú, amitől pedig Jézus megváltott minket.
Mert hát semmi sincsen, ami bejutva a gyomorba tisztátalanná tenne. Ezt pedig nem én mondom, hanem Jézus mondja.

Ha minden vértől megtisztítottan eszed a húst, akkor jól teszed, áldásodra lesz.
De ha te ezt olyanra erőlteted aki amúgy jó lelkiismerettel és hálaadással fogyassza másképpen a húst, akkor te ítélkezésbe, míg a másik megszomorodásba jut.

Szeretettel,
Antee
"Halljátok az Úrnak beszédét, akik rettegtek az ő beszédére: így szólnak testvéreitek, akik titeket gyűlölnek, nevemért eltaszítanak: Jelenjék meg az Úrnak dicsősége, hogy lássuk örömötöket; de ők megszégyenülnek." (Ézsaiás 66,5)

Nem elérhető E.Edit

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 1427
Re:Zsidó hagyományok
« Válasz #61 Dátum: 2012 Május 15, 19:32:22 »
Nekem is mar nagyon "torvenyeskedo" ize kezd lenni a dolognak. Szerintem a sziv tisztasaga elorebbvalo.
Mar megint bejon az,hogy sertodunk??? ( Csak koltoi kerdes volt!!!,nem kell valaszolni ra!)
Mindegyikonk tegye a sajat nyugodt lelkiismerete szerint,ki-ki amint megvan gyozodve felole,es ahogy megertette.
Egyikonknek sem szabad a masikat barmiert is karhoztatni.

Szomoru vagyok,hogy ez az erdekes tema ide jutott. :060:
"Ne félj, csak higgyj!"  Márk ev.5:36/b

Nem elérhető Batiszrael

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 1864
Re:Zsidó hagyományok
« Válasz #62 Dátum: 2012 Június 26, 14:30:29 »
Gyanúsítottként hallgatott ki egy fővárosi rabbit a rendőrség

Különleges személyes adattal való visszaélés ügyében gyanúsítottként hallgatták ki Radnóti Zoltánt, a Mazsihisz újbudai Bét Sálom zsinagógájának rabbiját - tudta meg az Index.


Az Index keddi cikkében az olvasható, a napokban ujjlenyomatot vett, bűnügyi fotókat készített a rabbiról az illetékes kerületi rendőrség. A rabbit a Mazsihisz egyik korábbi fontos pozícióban lévő alkalmazottja jelentette fel, mert a rabbi kiderítette róla, hogy a vallási szabályok szerint nem zsidó származású.

Radnóti Zoltán blogjából kiderült, a gyanúsítás mögött lényegében az áll, hogy a Mazsihisz egyik befolyásos alkalmazottjáról, E. O.-ról kiderítette, a zsidó vallási szabályok szerint nem vehet részt a zsidó liturgia bizonyos szertartásaiban, mivel anyai ágon nem zsidó, hanem katolikus származású.

A rabbi szerint a Mazsihisz vezetői "cinkos némasággal figyelték", hogy őt, a budapesti és az országos hitközség közgyűlési tagját és elöljáróját egy nyilvánvalóan vallási kérdésben megalázó büntetőeljárás alá vonják. "Úgy tűnik, Önök fel sem fogják, milyen precedenst jelenthet ez a hatósági önkény, nemcsak az egész honi zsidóságra, de az összes többi vallási felekezetre nézve is" - írta a blogján Radnóti Zoltán.

Az Index szerint a rabbi blogjából az is kitűnik, hogy az ügy nem csupán E. O. vallási hátteréről szól, hanem egy kiterjedtebb ellentétről, amely megosztja a hitközség vezetését. Közzétett posztjaiban Radnóti azt is állítja, hogy a mostani rabosítást milliós pénzek, végkielégítések kifizetése is megelőzte - olvasható az internetes lapban. Az MTI megkereste a BRFK-t az ügyben, de egyelőre nem kapott választ az írásban feltett kérdésekre.

Nem elérhető Batiszrael

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 1864
Re:Zsidó hagyományok
« Válasz #63 Dátum: 2012 Július 06, 13:15:05 »
Vita a körülmetélés körül

A zsidóság elleni támadásnak tartja a Wiesenthal-központ a szigorú vallási előírást elítélő német bírósági döntést.


Felszólította a német hatóságokat a Simon Wiesenthal Központ, hogy érvénytelenítsék a kölni bíróság döntését, amely büntetőjogi következményekkel járó cselekménynek minősítette a gyermekkorúakon vallási okokból végzett körülmetélést.

Az antiszemitizmus ellen harcoló Los Angeles-i székhelyű központ két vezetője, Marvin Hier és Abraham Cooper rabbi Angela Merkel német kancellárnak írt levelében úgy vélekedett, hogy a kölni bíróság döntése "támadás a judaizmus alapjai ellen". Emlékeztettek arra, hogy immár 3500 éve minden zsidó kisfiú átesik a körülmetélésen, és ez nem holmi szeszélyes szokás, hanem a zsidókat időtlen idők óta jellemző biblikus elv.

A kölni tartományi bíróság a múlt héten úgy foglalt állást, hogy a beavatkozás sérti a gyermekkorúak önrendelkezési jogát, amely az indoklás szerint előbbre való a vallásszabadságnál. A határozat kimondja: a körülmetéléssel várni kell addig, amíg az érintett nagykorú lesz, és önállóan, saját belátása szerint dönthet a beavatkozásról.

A bírósági döntés nagy felzúdulást váltott ki a németországi zsidó és muszlim közösségek körében, amelyek a vallásszabadság megsértésének tekintik az ítéletet. Tiltakozott a németországi katolikus és a protestáns egyház, valamint a Zöldek pártja is.

Nem elérhető Elisabeth

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 7213
Re:Zsidó hagyományok
« Válasz #64 Dátum: 2012 Július 06, 14:26:24 »
A németországi hivatásos sebészorvosok szövetségének elnöke, Professzor Hans-Peter Bruch kijelentette, hogy a körülmetélésnek nem csak vallási oka van, hanem higénia szempontjából is fontos, mert megelözi a fertözéseket. Manapság igen sokan metéltetik körül a gyermekeket vallási szempontokat ignorálva, csupán orvosi indokokból. Tehát orvosi szempontból is támogatott.

Azonkivül sajnálja a kölni döntést, mert a társadalomban békétlenséget és szakadást hoz.

E döntés (ami csak vallási okokra hivatkozik) csak azért lett jogerös, mert az érintett orvos nem fellebbezett, mivel felmentették.

http://www.aerztezeitung.de/praxis_wirtschaft/recht/article/816798/expertin-warnt-aerzte-beschneidungen.html

 :2smitten:
Taníts akaratod teljesítésére, mert te vagy Istenem! A te jó lelked vezéreljen az egyenes úton!
Zsolt 143,10

Nem elérhető Batiszrael

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 1864
Re:Zsidó hagyományok
« Válasz #65 Dátum: 2012 Július 20, 19:14:37 »

Nem elérhető Batiszrael

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 1864
Re:Zsidó hagyományok
« Válasz #66 Dátum: 2012 Július 22, 15:37:48 »
TRUMOT ÉS MÁÁSZEROT

Adományok és tizedek

24 féle adomány jár a kohenoknak, Áron leszármazottainak, a papoknak.
Az első a TRUMÁ GDOLÁ - nagy adomány
Kötelező adni, de nincs megszabva, hogy mennyit.
Lehet: 1/40-et, 1/50-et és szűkmarkúan 1/60-at.
Öt gabonafajta
szőlő - vagy bor
olajbogyó
olivaolaj
csak Izrael földjén termettből.

 ELSŐ TIZED: - lévitának kell adni
MÁSODIK TIZED:  Jeruzsálembe kell vinni.
SZEGÉNY TIZED: ez azokban az években jár a szegényeknek, amikor nincs második tized.
Hat évig mindenkinek kötelező TRUMÁ GDOLÁT - NAGY ADOMÁNYt  adni a kohenoknak.
A tized első tizede a Lévitáé. A Lévitának pedig a tized tizedének tizedét kellett a kohenoknak adni.
Második tized: az első, második, negyedik és ötödik évben jár csak.
Szegény tized: harmadik és a hatodik évben jár.
A tizedből levont tized a MÁÁSZER RISON, ez a lévitákat illeti meg.
Ez a két tized  TRUMÁ MÁÁSZER KODES, vagyis elkülőnitett, szent, nem kohennak tilos enni belőle. Csak rituális tisztaság állapotában fogyaszthatták a papok.
Ha mindent elkülönitett egy paraszt, akkor kb. 88 %/ -a maradt meg a teljes termésének. Ezenfelül az első, második, negyedik és ötödik évben még második tizedet is le kellett vennie, elvinni Jeruzsálembe és ott elfogyasztani.

Nagyjából az első tized az, amit az egyházak átvettek ezekből a törvényekből, és kötelezővé tették tagjaik számára. Pedig: ha mondjuk van 100 Ft-om, akkor abból 9 forint lenne a kohenoké, 1 Ft a lévitáké és ezen felül pedig szegény tizedet is kéne fizetni, 3-6 években, tehát a tized fizetés ennél több kell legyen.
a trumá gdolá tehát a 9 ft, a máászer rison pedig az 1 ft.
Ezenfelül pedig a második  tized, amit Jeruzsálemben kellett elfogyasztani, vagy pedig szegénytizeddé vált.
Aztán van a MÁÁSZER SENI,
további 9 % - ez jár a szegényeknek.
Ha megfigyeltétek a lévitának a tizedből is tizedet kellett fizetnie a kohennak, tehát 1 Ft-ból 10 fillért amit ő a tizedből kapott. (100 Ft-al számolva)
Második tized helyett van a harmadik és hatodik évben a szegénytized.

Nem elérhető Batiszrael

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 1864
Re:Zsidó hagyományok
« Válasz #67 Dátum: 2012 Július 22, 15:46:46 »
Bocsánat, az előbb kihagytam, hogy a tizedfizetés micvája a judaizmus szerint Izrael földjéhez köthető, magyarul Izraelen kivül nem alkalmazható.

Nem elérhető Batiszrael

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 1864
Re:Zsidó hagyományok
« Válasz #68 Dátum: 2012 Július 22, 15:56:19 »
SZEGÉNYEKNEK JÁRÓ ADOMÁNYOK


(Izrael földjéhez kapcsolódó micva)
első adomány a PEA:
a mezők szélét nem szabad learatni, a szegényeknek kell azt hagyni, a gabonaföld 1/60. részének learatatlannak kell maradnia.
Aztán van az OLELOT  és a PORÁ
Ehhez tartozik az olafja, az olajfa diszét kötelező volt meghagyni, 1/60. részben.
PEÁ:
szociális micva, LEKET és PERET. Leket a tallózás, peret a böngészés.
Az arató marokra fogja a kalászt, néhány leesik ezt nem szabad felvenni, a szegényeknek kell hagyni.
A PERET vonatkozik a szőlőfürtök levágására, ott is a visszamaradt leesedt gyümölcsöt tilos volt felszedni.
Ezenfelül:
kamat és indexnövekmény nélküli kölcsönnyújtás, szegény tized, smita év, minden hetedik évben a szegényeknek adott kölcsönök elévültek.
Az új termésből pedig addig tilos enni, amig az új gabonát nem mutatták be az Úr szine előtt. Ez külföldön is érvényes micva.
Még van, majd legközelebb folytatom a bikurimmal és a chalával.

Nem elérhető Batiszrael

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 1864
Re:Zsidó hagyományok
« Válasz #69 Dátum: 2012 Július 22, 18:36:52 »
BIKURIM

A bikurim a gyümölcsök zsengéje, ezt a Szentélyben kellene feláldozni az oltáron és a kohennak ani, mint a 24 kohanita adomány egyikét. Ezt az imát mondták el:
"Ráátá hine hábáti et rásit pri há ádámá áser natata li Adonai"
"láttad hogy ime eljöttem és elhoztam Izrael földjének első gyümölcsét, azt, amit adtál nekem J.H.V.H."

Nem elérhető Batiszrael

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 1864
Re:Zsidó hagyományok
« Válasz #70 Dátum: 2012 Július 22, 18:46:41 »
Chala vétel

"Szólj Izrael fiaihoz, mondd nekik: Amikor bementek abba az Orszába, amelybe Én bevezetlek benneteket, akkor, ha esztek az Ország kenyeréből, adjatok (emeljetek fel) adományt az Úrnak. Tésztátok elsejéből adjatok az Úrnak adományt nemzedékeiteken át.

Ez csak Izrael földjén kötelező és csak akkor, ha az egész izraelia nép ott települ meg.
Chala vétele: tésztagyúrás végeztével kell vetni. Ha elfelejtik, akkor is kötelező pótolni. Az öt gabonafajtának a tésztájára kötelező.
Ez az ima tartozik hozzá:
"Báruch átá Adonáj Elokéjnu melech há olám áser kidsánu bemicvotáv ucono leháfris hálá."
"Áldott vagy Te, Urunk Istenünk a világ királya, aki megszentelt bennünket a parancsolataival, és megparancsolta nekünk, hogy chalát vessünk a tésztából."
A chala vetés a háziasszony micvája, a nőkhöz fűződő parancsolat.
(1700 gramm tészta felett kötelező)

Nem elérhető Antee

  • Admin
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 22847
    • Alfa-Omega (keresztyén közösség)
Re:Zsidó hagyományok
« Válasz #71 Dátum: 2012 Augusztus 23, 15:56:10 »
Áldott Testvérek!

A ide nem illő hozzászólásokat áthelyeztem a 8. fórumtalálkozó topicjába.

Szeretettel,
Antee
"Halljátok az Úrnak beszédét, akik rettegtek az ő beszédére: így szólnak testvéreitek, akik titeket gyűlölnek, nevemért eltaszítanak: Jelenjék meg az Úrnak dicsősége, hogy lássuk örömötöket; de ők megszégyenülnek." (Ézsaiás 66,5)

Nem elérhető Jules

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 1609
Re:Zsidó hagyományok
« Válasz #72 Dátum: 2012 Október 02, 10:44:25 »
Sziasztok, szeretett testvéreim!

Segítséget szeretnék kérni a hozzá értőktől. A csatolt képen szereplő tárgyat egy izraeli szuveníreket árusító weboldalon találtam.
Kicsit meg vagyok zavarodva, mert úgy tudtam, hogy ez a forma muszlim jelkép (Fatima keze). Van ennek a szimbólumnak valami zsidó eredete, vagy valaki csúnyán összekavarta a dolgokat?
"Jól látszik a szívünk állapota abból, ahogy egy olyan valakivel bánunk, aki viszonzásul semmit nem tud tenni értünk."

Nem elérhető Shomer ayin

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3211
Re:Zsidó hagyományok
« Válasz #73 Dátum: 2012 Október 02, 10:56:01 »
Shalom Áldott Testvérem. Ez a tárgy, a Yad ... vagyis kéz.
Több esetben, és több dolog miatt használatos, bár meg kell mondanom nem általánosan.
Van amelyik a szemmel veréstől óv, van amelyik úti imát tartalmaz, van amely otthoni áldásra van...
Az Ima minden esetben a hátoldalán van. A Forma ugye kéz alakú, ezért nevezik kéznek-vagyis Yad-nak.
Ezen a yad-on, aminek a képét linkelted, a Hósen látható, ami a Főpapi mellvért. Gondolom a Főpapi áldás van a hátlapjára írva, de csak gondolom, mert ilyet még nem láttam...
Ézs 60,19    
Nem a nap lesz néked többé nappali világosságod, és fényességül nem a hold világol néked, hanem az Úr lesz néked örök világosságod, és Istened lesz ékességed,

Nem elérhető Shomer ayin

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3211
Re:Zsidó hagyományok
« Válasz #74 Dátum: 2012 Október 02, 11:02:56 »
JA igen... Mindenképpen Zsidó hagyományhoz köthető, ám erre azt szoktam mondani: Vékony jég.... Mert minket ugye az Örökkévaló oltalmaz, és nem egy tárgy.
Bár azt is megvallom nekem is van ilyen, de csak emlékként, mert egy nagyon kedves barátomtól kaptam Isráélből.
Ézs 60,19    
Nem a nap lesz néked többé nappali világosságod, és fényességül nem a hold világol néked, hanem az Úr lesz néked örök világosságod, és Istened lesz ékességed,