Elkövetjük a hibát nem is egyszer. Van egy elképzelésem valamiről. Általánosságban megpróbáljuk elfogadtatni a másikkal. Vagy megnyerem az ügynek, vagy nem. Sok esetben Istent teljes mértékben kihagyjuk terveinkből, rá csak akkor van szükség ha nem sikerült, ha segítség kell mert kudarcot vallottunk.
Testies vágyainkat próbáljuk megvalósítani lelki ráhatással, zsarolással, vagy másféle egyéb praktikákkal.
Például megakadályozom társamat, hogy megosszon egy bizonyságot, amely egy hibás döntést tartalmaz. Nem mondhatja el, mert az ront a keresztény megítélésemen, bár intő példaként szolgálhatna mások számára. Ez a büszkeségünket sértené, vagy a rólunk kialakított képen ejtene foltot.
Kérek imában valamit, amire voltaképpen nincs is szükségem, és csak arra lenne jó, hogy büszkélkedhessek vele.
És még lehetne sorolni példákat mert számtalan sokat találhatunk saját életünkben is. De erre is van megoldás.
10 "Két ember ment fel a templomba imádkozni: az egyik farizeus, a másik vámszedő.
11 A farizeus megállt, és így imádkozott magában: Isten, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember: rabló, gonosz, parázna, vagy mint ez a vámszedő is.
12 Böjtölök kétszer egy héten, tizedet adok mindenből, amit szerzek.
13 A vámszedő pedig távol állva, még szemét sem akarta az égre emelni, hanem a mellét verve így szólt: Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek.
14 Mondom nektek, ez megigazulva ment haza, nem úgy, mint amaz. Mert mindenki, aki felmagasztalja magát, megaláztatik, aki pedig megalázza magát, felmagasztaltatik."
Lukács 18,