Szerző Téma: Márk evangéliuma  (Megtekintve 16393 alkalommal)

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Nem elérhető Antee

  • Admin
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 22847
    • Alfa-Omega (keresztyén közösség)
Márk evangéliuma
« Dátum: 2012 Július 02, 16:06:46 »
Márk Evangéliumának tanulmányozása, amit megértettem Isten igéjéből.
Nagy megtiszteltetést és örömöt érzek, hogy végigmehetek ezen az Evangéliumon versről versre.
A tanulmányozáson gondolkodtam, hogy teológiailag is érintsem-e, de próbálom inkább nem.
Célom főként a Lélek üzenetét közvetíteni és nem az információkat halmozni.
A téma lezárásra került a tanulmányozás olvasásának a folytonossága érdekében.
Hozzászólásokat írhattok a hozzá tartozó komment topicban.

Váljék áldásunkra.
"Halljátok az Úrnak beszédét, akik rettegtek az ő beszédére: így szólnak testvéreitek, akik titeket gyűlölnek, nevemért eltaszítanak: Jelenjék meg az Úrnak dicsősége, hogy lássuk örömötöket; de ők megszégyenülnek." (Ézsaiás 66,5)

Nem elérhető Antee

  • Admin
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 22847
    • Alfa-Omega (keresztyén közösség)
Re:Márk evangéliuma
« Válasz #1 Dátum: 2012 Július 02, 16:10:45 »
Márk Evangéliuma 1,1-3
"Jézus Krisztus, az Isten Fia evangéliumának kezdete, amint meg van írva Ézsaiás próféta könyvében: "Íme, elküldöm előtted követemet, aki elkészíti utadat; kiáltó hangja szól a pusztában: Készítsétek az Úr útját, tegyétek egyenessé ösvényeit!"

Mennyire bátorító számomra, hogy megismerkedhetünk Jézus evangéliumának a kezdetétől, az alaptól, amire építhetünk. Az alap pedig Ő maga, a Szikla, amire mindannyian építhetünk (1Kor 3,11). Ám ha Isten nem építi a házat, akkor a ház nem épül (Zsolt 127,1). Éppen ezért az akarást is Ő munkálja (Fil 2,13). Látjátok, valóban mindenért Övé a dicsőség (Róm 11,36)!
Ha azonban emberileg akarunk építeni rá, az egyetlen Alapra, akkor gyorsan összehordunk szénát, fát, ami könnyen lángra kap és megég (1Kor 3,11-15). Inkább bontsunk le mindent az alapig, mintsem valami olyan házat védjünk, amit még az Alapja is megvet. Jézus eljött a Te életedbe is. Mit építesz Rá?

Jn 15,5
Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: aki énbennem marad, és én őbenne, az terem sok gyümölcsöt, mert nélkülem semmit sem tudtok cselekedni.
"Halljátok az Úrnak beszédét, akik rettegtek az ő beszédére: így szólnak testvéreitek, akik titeket gyűlölnek, nevemért eltaszítanak: Jelenjék meg az Úrnak dicsősége, hogy lássuk örömötöket; de ők megszégyenülnek." (Ézsaiás 66,5)

Nem elérhető Antee

  • Admin
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 22847
    • Alfa-Omega (keresztyén közösség)
Re:Márk evangéliuma
« Válasz #2 Dátum: 2012 Július 03, 09:30:28 »
Márk Evangéliuma 1,4-5
"Történt pedig, hogy János keresztelt a pusztában, és hirdette a megtérés keresztségét a bűnök bocsánatára. Akkor kiment hozzá Júdea egész vidéke, kimentek a jeruzsálemiek is mind, és - amikor megvallották bűneiket - megkeresztelte őket a Jordán vizében."

János végezte a szolgálatát, azt, ami Istentől való küldetése volt. Nem semmi amit itt olvashatunk!
Özönlöttek hozzá az emberek... Tudjátok ha valaki megkeresztelkedett ott akkor, az nyilvánvaló eltitkolhatatlan dolgot tett, hiszen tetőtől talpig vizes volt. János vízzel keresztelt, Jézus azonban Szent szellemmel.
Mi akik megvagyunk merítve a Szent szellemben, eltitkolhatatlan bizonyságot és szentséget kell hordoznunk az életükön.
"Halljátok az Úrnak beszédét, akik rettegtek az ő beszédére: így szólnak testvéreitek, akik titeket gyűlölnek, nevemért eltaszítanak: Jelenjék meg az Úrnak dicsősége, hogy lássuk örömötöket; de ők megszégyenülnek." (Ézsaiás 66,5)

Nem elérhető Antee

  • Admin
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 22847
    • Alfa-Omega (keresztyén közösség)
Re:Márk evangéliuma
« Válasz #3 Dátum: 2012 Július 04, 10:35:36 »
Márk Evangéliuma 1,6-8
"János ruhája teveszőrből volt, derekán bőrövet viselt, sáskát evett, meg erdei mézet, és ezt hirdette: "Utánam jön, aki erősebb nálam, és én még arra sem vagyok méltó, hogy lehajolva saruja szíját megoldjam. Én vízzel kereszteltelek meg titeket, ő pedig Szentlélekkel fog megkeresztelni."

A teveszőr nem éppen a legkényelmesebb anyagú ruha, nekem a zsákruha jut eszembe róla. Az étrendje sem volt változatos, eléggé odaszánt életet élt. Mégis azt mondták egyesek, hogy ördög van benne.
Nem lehet minden embernek megfelelni. Nincs olyan, akiben ne botránkozna meg valaki. Jézusban is megbotránkoztak sokan. De jól tudjuk, nem Jézusban volt a hiba!

Jánosban nem volt büszkeség, nem hordta fent az orrát, pedig ő maga és a szolgálata sem volt mindennapi!
Tudta jól, hogy Aki utána fog jönni, az jóval nagyobb őnála. Tudjátok igazán elszomorodok, amikor Isten gyermekei feddik, kioktatják és tiszteletlenek azzal szemben, Aki teremtette őket és még életét is adta értük.

Ne felejtsük el, hogy imádkozáskor kivel is beszélünk...
"Halljátok az Úrnak beszédét, akik rettegtek az ő beszédére: így szólnak testvéreitek, akik titeket gyűlölnek, nevemért eltaszítanak: Jelenjék meg az Úrnak dicsősége, hogy lássuk örömötöket; de ők megszégyenülnek." (Ézsaiás 66,5)

Nem elérhető Antee

  • Admin
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 22847
    • Alfa-Omega (keresztyén közösség)
Re:Márk evangéliuma
« Válasz #4 Dátum: 2012 Július 05, 09:42:03 »
Márk Evangéliuma 1,9-11
"Történt pedig azokban a napokban, hogy eljött Jézus a galileai Názeretből, és megkeresztelte őt János a Jordánban. És amikor jött ki a vízből, látta, hogy megnyílik a menny, és leszáll rá a Lélek mint egy galamb; a mennyből pedig hang hallatszott: "Te vagy az én szeretett Fiam, benned gyönyörködöm."

Jézus ment Jánoshoz! Persze mondhatjuk, hogy a Jordánt nehezebb lett volna Jézushoz vinni.
De akkor is Jézus ment, csakúgy, mint a megtérésünkkor. Jézus keres fel minket és nem mi találjuk meg Őt.
Más evangéliumból tudjuk, hogy János tétovázott mondva, hogy Jézusnak kellene bemerítenie őt.
János tehát tudta, hogy Jézus jóval nagyobb őnála.

Mennyire csodálatos lehetett látni a Szentlelket megnyugodni Jézuson és hallani, ahogyan az Atya bizonyságot tett Róla! Ennek a csodának mi is a részesei lehetünk, hiszen Jézus mirólunk is bizonyságot tesz az Atyánál és a Szent angyalok előtt, ha mi is jó bizonyságot teszünk Jézus mellett az emberek előtt.
"Halljátok az Úrnak beszédét, akik rettegtek az ő beszédére: így szólnak testvéreitek, akik titeket gyűlölnek, nevemért eltaszítanak: Jelenjék meg az Úrnak dicsősége, hogy lássuk örömötöket; de ők megszégyenülnek." (Ézsaiás 66,5)

Nem elérhető Antee

  • Admin
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 22847
    • Alfa-Omega (keresztyén közösség)
Re:Márk evangéliuma
« Válasz #5 Dátum: 2012 Július 06, 09:51:20 »
Márk Evangéliuma 1,12
"A Lélek pedig azonnal kivitte a pusztába."

Az ezelőtti igerészben láthattuk, egy csodálatos bizonyságot az Atyától és a Szent szellem megnyugvását Jézuson.
Ahogy azt mondani szokták, happy (vidám, boldog) pillanatok voltak azok!

Mégis azt láthatjuk, hogy ezután Jézus a pusztában kötött ki! Hogy lehet ez?
Mindenki megéli egyszer a pusztai időszakot, viszont az rajtunk múlik, hogy milyen hosszúra sikeredik!

A pusztai időszak lehet szép is. Hiszen ez az idő lehet épp arra van, hogy Istennel való kapcsolatunknak egy nagyobb értéket adjunk. Jézusnál azt olvashatjuk, hogy a 40. napon megéhezett. Csak a 40. napon olvashatjuk ezt, előtte nem volt éhes. Jól bírta igaz? A testét szolgává tette, hogy a lelke erős maradhasson.
Mózes is hasonlóképpen 40 napon keresztül volt Istennel és ő mondta, hogy nem csak kenyérrel él az ember, hanem mindabból, ami Isten szájából származik! A böjt nem az élelem megvonásával kezdődik, hanem az Istenhez való lépéssel.
"Halljátok az Úrnak beszédét, akik rettegtek az ő beszédére: így szólnak testvéreitek, akik titeket gyűlölnek, nevemért eltaszítanak: Jelenjék meg az Úrnak dicsősége, hogy lássuk örömötöket; de ők megszégyenülnek." (Ézsaiás 66,5)

Nem elérhető Antee

  • Admin
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 22847
    • Alfa-Omega (keresztyén közösség)
Re:Márk evangéliuma
« Válasz #6 Dátum: 2012 Július 07, 10:58:01 »
Márk Evangéliuma 1,13
"Negyven napig volt a pusztában, miközben kísértette a Sátán. Vadállatokkal volt együtt, és angyalok szolgáltak neki."

A sátán biztosan beleadott mindent, hogy bűnre csalja Jézust. A kísértés még nem bűn, csak ha úrrá lesz rajtunk és bűnbe esünk. Az ige betekintést ad nekünk más evangéliumok által az utolsó három kísértésbe.

Az első az étel általi kísértés volt. Úgy gondolom, hogy Jézus nem az evéssel vétkezett volna, hanem azzal a cselekedettel, amellyel a kőből kenyeret változtatott volna! Ugyanis ha megtette volna, azzal a hitetlenség bűnét követte volna el, megkérdőjelezve, hogy Isten nem gondoskodik Róla! Mi akkor követjük el ezt a bűnt, amikor nem Istentől várjuk azt amit már megígért, hanem hitetlenségből magunk próbáljuk megoldani a dolgokat.

Az ördög második próbálkozása az Istenkísértés volt. Abban igaza volt, hogy Jézusra Isten parancsából vigyáznak az angyalok. Nem engedte volna, hogy a megváltás küldetésének betöltése előtt Jézus meghaljon.
Tudjátok Testvéreim, részben igaza van a sátánnak, hogy: "nyugodtan vétkezz, megváltott vagy és van kegyelem!"
De ez Istenkísértés egy az egyben. Aki pedig ilyet cselekszik, az nem becsüli azt az áldozatot, amelyet Jézus minden gyermekéért vállalt.

A harmadik húzása pedig az volt az ördögnek, hogy Istent az első helyről legalább a második helyre állítsa Jézus életében. Megmutatta Jézusnak a Föld minden országát és azoknak dicsőségét és ezt mondta: "Mindezt neked adom, ha leborulva imádsz engem." Ez a bűn pedig nem más, mint a bálvány. Minden bálvány, ami megfosztja Istent az első helytől. Lehet az a pénz, autó, munkahely, hobbi vagy még a házastárs is! Isten nem elégszik meg a második hellyel, Ő sem vonta meg tőlünk az egyetlen Fiát.

"Halljátok az Úrnak beszédét, akik rettegtek az ő beszédére: így szólnak testvéreitek, akik titeket gyűlölnek, nevemért eltaszítanak: Jelenjék meg az Úrnak dicsősége, hogy lássuk örömötöket; de ők megszégyenülnek." (Ézsaiás 66,5)

Nem elérhető Antee

  • Admin
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 22847
    • Alfa-Omega (keresztyén közösség)
Re:Márk evangéliuma
« Válasz #7 Dátum: 2012 Július 08, 11:29:13 »
Márk Evangéliuma 1,14-15
"Miután Jánost fogságba vetették, elment Jézus Galileába, és így hirdette az Isten evangéliumát: "Betelt az idő, és elközelített már az Isten országa: térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban."

Keresztelő Jánoshoz sokan több helyről jöttek bemerítésre. A róla szóló bizonyságtétel nem volt kicsi, sőt maga Jézus is mondta, hogy asszonytól nem született nagyobb. Mégis fogságba került, Heródes börtönbe vetette. A gonosz ott támad, ahol Isten munkája van jelen. Ha valakit nem támad a gonosz, az nem jelent jót! Talán azért van így, mert nem ellenfél számára és nem cselekszik olyat, ami szúrná a szemét! Jézus ígéretet tett, hogy akik Őt követik, azok áldásokat nyernek. De nem árul zsákba macskát! Ugyanis az áldásokat az üldöztetésekkel együtt kapjuk (Mk 10,29-30)!

Jézus megkezdte szolgálatát, hirdette az evangéliumot és a megtérést. Az idő betelt, hiszen a nép, amely a sötétségben lakott, nagy világosságot látott (Mt 4,16)! Már a bűnbeeséstől megkaptuk a Messiás eljövetelének az ígéretét (1Móz 3,15). Mindenki a Messiást várta, íme, eljött! Csak nem úgy, ahogyan az emberek elképzelték.
Úgy hitték, hogy a Messiás felszabadítja a zsidókat a római elnyomástól és békét fog teremteni. De ennek még nem jött el az ideje! Jézus megmondta, hogy nem békét hozott a földre (Lk 12,51). Nem véletlen, hogy Jézus az Ézsaiás könyvének a 61. fejezetének a második versét nem olvasta végig. Hiszen abban az egy igeversben két prófécia és több ezer év távolság van. Még tart, az Úr kegyelmének esztendeje (Ézs 61,2a), de a bosszúállásának napja még nem jött el (Ézs 61,2b).

A mai napig is az az üzenet, hogy higgyünk az evangéliumban és térjünk meg! Ma még tart a kegyelem (2Kor 6,2).
"Halljátok az Úrnak beszédét, akik rettegtek az ő beszédére: így szólnak testvéreitek, akik titeket gyűlölnek, nevemért eltaszítanak: Jelenjék meg az Úrnak dicsősége, hogy lássuk örömötöket; de ők megszégyenülnek." (Ézsaiás 66,5)

Nem elérhető Antee

  • Admin
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 22847
    • Alfa-Omega (keresztyén közösség)
Re:Márk evangéliuma
« Válasz #8 Dátum: 2012 Július 10, 08:48:57 »
Márk Evangéliuma 1,16-18
"Amikor a Galileai-tenger partján járt, meglátta Simont és Andrást, a Simon testvérét, amint hálót vetettek a tengerbe, mivel halászok voltak; és így szólt hozzájuk Jézus: "Jöjjetek utánam, és emberhalászokká teszlek benneteket." Erre azok a hálókat otthagyva azonnal követték őt."

Jézus látta őket hogy halászok, ezért úgy szólt hozzájuk, ahogyan a legjobban érthették:
"...emberhalászokká teszlek benneteket."

Ez nagyon fontos, hogy megérthessük; Jézus mindenkit személyesen szólít meg.
Otthagyunk mindent a hívására vagy halogatunk? Jézus mennyit ér meg neked?
Ő már bizonyított, megmutatta hogy mennyit érünk Neki. Az életét adta értünk.
Ne legyen egy elcsépelt mondat ez. Ő akkor is Isten volt és bűntelen.
Semmi rosszat nem érdemelt meg. Mégis vállalta, értem és Érted.

Ő már mindent odaadott (Róm 8,32), visszatarthatnánk-e bármit is Tőle?
Nincs semmink, meztelenül jöttünk a Világra, mindenünk amink "van", az valójában az Övé (1Tim 6,7).

Értsük meg, hogy mi az Úr akarata (Ef 5,17)!
"Halljátok az Úrnak beszédét, akik rettegtek az ő beszédére: így szólnak testvéreitek, akik titeket gyűlölnek, nevemért eltaszítanak: Jelenjék meg az Úrnak dicsősége, hogy lássuk örömötöket; de ők megszégyenülnek." (Ézsaiás 66,5)

Nem elérhető Antee

  • Admin
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 22847
    • Alfa-Omega (keresztyén közösség)
Re:Márk evangéliuma
« Válasz #9 Dátum: 2012 Július 11, 10:42:44 »
Márk Evangéliuma 1,19-20
"Amikor kissé továbbment, meglátta Jakabot, a Zebedeus fiát és Jánost, a testvérét, amint a hálóikat rendezgették a hajóban; és azonnal elhívta őket, azok pedig apjukat, Zebedeust a napszámosokkal együtt a hajóban hagyva, elmentek őutána."

Ez ám a gyors válasz Isten hívására! Tudjuk azt is, hogy hasonlóképpen Máté a vámszedő is így cselekedett.
Az ige azt mondja, hogy legyünk gyorsak a hallásra (Jak 1,19). Értsük meg, hogy mi az Úr akarata (Ef 5,17).
Akik megtértek hozzá, azok engedelmeskedtek a hívásnak. De az Úr elhívásai nem érnek véget.
Halljuk meg az Úr elhívását, hisz nap mint nap szól hozzánk. Legyünk gyorsak a hallásra és a cselekvésre.
"Halljátok az Úrnak beszédét, akik rettegtek az ő beszédére: így szólnak testvéreitek, akik titeket gyűlölnek, nevemért eltaszítanak: Jelenjék meg az Úrnak dicsősége, hogy lássuk örömötöket; de ők megszégyenülnek." (Ézsaiás 66,5)

Nem elérhető Antee

  • Admin
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 22847
    • Alfa-Omega (keresztyén közösség)
Re:Márk evangéliuma
« Válasz #10 Dátum: 2012 Július 12, 10:22:49 »
Márk Evangéliuma 1,21-22
"Ezután elmentek Kapernaumba. Szombaton azonnal a zsinagógába ment, és tanított. Álmélkodtak a tanításán, mert úgy tanította őket, mint akinek hatalma van, nem pedig úgy, mint az írástudók."

Lehet valakinek igeismerete, teológiai végzettsége vagy akár hírneve. De ha nem az Úrtól tanított, akkor az nagyon veszélyes lehet. Aki ismeri az Urat és csak azt szólja amit tud és nem amit hallott (Jn 3,11), akkor ott lesz az Úr a szavai mögött és megmutatja a hatalmát benne. Legyünk azok, akiknek a belsejéből élő víz folyamai ömlenek (Jn 7,38)!
Legyünk táplálékok mások számára, olyanok, akiknek gyümölcsei másokat felüdítenek.
"Halljátok az Úrnak beszédét, akik rettegtek az ő beszédére: így szólnak testvéreitek, akik titeket gyűlölnek, nevemért eltaszítanak: Jelenjék meg az Úrnak dicsősége, hogy lássuk örömötöket; de ők megszégyenülnek." (Ézsaiás 66,5)

Nem elérhető Antee

  • Admin
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 22847
    • Alfa-Omega (keresztyén közösség)
Re:Márk evangéliuma
« Válasz #11 Dátum: 2012 Július 13, 09:31:58 »
Márk Evangéliuma 1,23-24
"Éppen ott volt a zsinagógában egy tisztátalan lélektől megszállott ember, aki így kiáltott fel: "Mi közünk hozzád, Názáreti Jézus? Azért jöttél, hogy elpusztíts minket? Tudom rólad, ki vagy: az Isten Szentje."

Minden bizonyára egy olyan gonosz lélek lehetett, aki meghúzta magát. Másképpen nem tehette volna be a lábát a zsinagógába. Bármennyire is furcsának hangzik, vannak olyanok, akik nem akarnak megszabadulni a démonaiktól.
Figyeljük meg csak ezt az igerészt! Jézus nem szólította meg a démont, hanem a démon fakadt ki Jézus tanításán.
Biztos vagyok abban, hogy Jézus már az első pillanattól tudta, hogy egy tisztátalan lélek van abban az emberben.
Mégsem űzte ki azonnal! Lehet mert a gazdája nem is akart megszabadulni tőle. Viszont lehet azért, mert Jézus várt a megfelelő pillanatra. A mai korban már divattá vált az, hogy még a tüsszentéskor is démont űzzenek, holott semmi köze a tisztátalansághoz.

"Halljátok az Úrnak beszédét, akik rettegtek az ő beszédére: így szólnak testvéreitek, akik titeket gyűlölnek, nevemért eltaszítanak: Jelenjék meg az Úrnak dicsősége, hogy lássuk örömötöket; de ők megszégyenülnek." (Ézsaiás 66,5)

Nem elérhető Antee

  • Admin
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 22847
    • Alfa-Omega (keresztyén közösség)
Re:Márk evangéliuma
« Válasz #12 Dátum: 2012 Július 14, 10:12:19 »
Márk Evangéliuma 1,25-28
"Jézus ráparancsolt: "Némulj el, és menj ki belőle!" A tisztátalan lélek pedig megrázta azt az embert, hangosan kiáltott, és kiment belőle. Mindnyájan annyira megdöbbentek, hogy ezt kérdezgették egymástól: "Milyen új tanítás ez? Hatalommal parancsol a tisztátalan lelkeknek is és azok engedelmeskednek neki." És gyorsan elterjedt Jézus híre mindenfelé, Galilea egész környékén."

Jézus először megparancsolta a tisztátalan léleknek, hogy némuljon el. Vajon miért? Úgy hiszem azt akarta, hogy az emberek ismerjék fel Őt a cselekedeteiben, hatalmában és szeretetében. Nem pedig egy démon szája által! Az akkori démonűzés egyik leggyakorlottabb formája az volt, hogy a megszállott emberben való gonosz lelket kényszerítették, hogy mondja el a nevét. Ugyanis a neve felfedésével hatalmat gyakorolhattak rajta és kiűzhették. Itt pedig azt látjuk, hogy Jézus kérdés nélkül kiparancsolta belőle a tisztátalan lelket! Ez akkoriban nem fordult elő, nem véletlen, hogy ezen mindannyian megdöbbentek.
"Halljátok az Úrnak beszédét, akik rettegtek az ő beszédére: így szólnak testvéreitek, akik titeket gyűlölnek, nevemért eltaszítanak: Jelenjék meg az Úrnak dicsősége, hogy lássuk örömötöket; de ők megszégyenülnek." (Ézsaiás 66,5)

Nem elérhető Antee

  • Admin
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 22847
    • Alfa-Omega (keresztyén közösség)
Re:Márk evangéliuma
« Válasz #13 Dátum: 2012 Július 15, 09:38:50 »
Márk Evangéliuma 1,29-31
"Mindjárt ezután kimentek a zsinagógából, és Jézus elment Jakabbal és Jánossal együtt Simon és András házába. Simon anyósa lázasan feküdt, és mindjárt szóltak felőle Jézusnak, aki odamenve megfogta a kezét, és talpra állította, úgyhogy az asszonyt elhagyta a láz, és szolgált nekik."

Jó az Úr. Nem hagyja magát bizonyság nélkül. Nem kérdezett, nem mondott semmit sem, csak megfogta a kezét és talpra állította. Nem tudunk ennél többet, lehet már Simon anyósának szívében jelen volt a Jézusban való hit, de lehet hogy nem. Viszont láthatjuk, hogy Jézus nem végzett fél munkát, azonnal végbement a teljes gyógyulás.
Nem mindig hisszük el a gyógyulásunkat, az Úr ezért megteszi a következő lépést is helyettünk!
"Halljátok az Úrnak beszédét, akik rettegtek az ő beszédére: így szólnak testvéreitek, akik titeket gyűlölnek, nevemért eltaszítanak: Jelenjék meg az Úrnak dicsősége, hogy lássuk örömötöket; de ők megszégyenülnek." (Ézsaiás 66,5)

Nem elérhető Antee

  • Admin
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 22847
    • Alfa-Omega (keresztyén közösség)
Re:Márk evangéliuma
« Válasz #14 Dátum: 2012 Július 16, 10:57:08 »
Márk Evangéliuma 1,32-33
"Estefelé pedig, amikor lement a nap, hozzávittek minden beteget és megszállottat; az egész város összegyűlt az ajtó előtt."

Ebben a versben azt láthatjuk, hogy nem volt akadály számukra az éjszaka, felkeresték Jézust és hittel hozzávittek minden beteget és megszállottat. Az egész város ott volt!
Nekünk már nem kell a sötétségbe kimenni, nem kell kilométereket megtenni, ugyanis bármikor mehetünk az Úr elé.
Élünk ezzel a kimondhatatlan ajándékkal?
Ne tegyük félre a Bibliát az esti filmezés kedvéért. Táplálkozzunk az igéből és ne a Világból. Ne legyen ürügy számunkra, hogy álmosak vagyunk és jobb esetben csak egy gyors imát mondunk aminek a végére érve már elalszunk. Nem az Úrnak van szüksége ránk, hanem nekünk Őrá!

1Thessz 5,17
"Szüntelenül imádkozzatok."