Szerző Téma: Történetek a minden napjainkból  (Megtekintve 5129 alkalommal)

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Nem elérhető torokildiko46

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 4531
    • http://ildiko-torok.blogspot.com/
Történetek a minden napjainkból
« Dátum: 2015 Április 18, 15:38:34 »
Csabi

“Mi hiányzik még mindig?”

Csabi
„Persze persze, a vallás hasznos annak, akinek szüksége van rá! Ha téged megnyugtat, hogy valaki „vigyáz rád”, vagy „gondoskodik rólad”, akkor a vallás tök jó dolog. Nekem nincs ilyenre szükségem, úgy hogy kösz szépen, de nem kérek belőle!”

Ismerős ez a vélemény? Hát az enyém is ez volt nagyon sokáig. Sose volt bajom a vallással, néha-néha elbeszélgettem az utcán engem megtaláló nénikkel, de sosem mozgatott meg különösebben.

Gyerekkoromban Istenről semmit sem beszélgettünk. Nekem ez nem volt fontos. Viszont szerettem volna jó és erkölcsös ember lenni, aki a társadalom számára hasznos. Tudjátok! „Azért nem vagyok annyira rossz ember, sőt szerintem egész jó vagyok.” Persze más kérdés, hogy ennek mennyire tudtam megfelelni.

Aztán találkoztam valakivel, aki hívő keresztény volt, és sokat beszélgettünk ezekről a dolgokról. Ami először elgondolkoztatott és kíváncsivá tett, az az a boldogság, öröm, szeretet volt, amit ebben az illetőben láttam, és azokban, akikkel rajta keresztül találkoztam. Nem értettem, mitől lehetnek boldogabbak, mint én, hiszen amúgy külső oka nem volt. De valahogy mégis jó volt velük lenni. Mi lehet az, ami megvan nekik, de nincs meg nekem?

Eljutottam odáig, hogy szerettem volna egy kicsit jobban és többet megérteni a dologból. Aki zörget, annak ajtót nyitnak, és aki kinyújtja kezét, azt Isten magához öleli - ígéri a Biblia. Hát gyengécske karnyújtás volt ez a részemről, de Istennek bőven elég volt ahhoz, hogy magához húzzon, és egy apró magot helyezzen a szívembe. Ez a mag egy nem múló érzés volt a szívem mélyén.

Akkor már körülbelül másfél éve egy nagy hazugságban éltem a szüleim előtt. Mindig meg kellett küzdenem a jobb jegyért, ráadásul mindig volt bennem egy adag megfelelési vágy. Amikor az egyetemen (BME) megbuktam egy tantárgyból, nem mertem bevallani a szüleimnek. Pici hazugsággal indult, ami az idő múlásával túlnőtt rajtam. Az a hazugság amit én hógolyóként engedtem el, lavinává alakult át és végül teljesen maga alá temetett.

Mindeközben az az apró mag, amit Isten a szívembe csempészett, egy meggyőződés volt, hogy ezt a hazugságot tisztáznom kell szüleimmel. Persze ez nyilván előtte is megfordult már a fejemben. Sokat meséltem erről barátoknak, de sose volt hozzá elég bátorságom, hogy megtegyem. Most viszont tudtam, hogy akármennyire is fájdalmas és nehéz lesz, tisztáznom kell velük.

Az egyik oldalam borzasztóan tiltakozott ez ellen. Azt mondta, hogy „ne csináld, mert ki tudja, hogy mik lesznek a következményei”! De a másik oldalam biztosan tudta, hogy muszáj.

Végül beszélgettem velük. Magát a beszélgetést és azt, ahogyan reagáltak, már hatalmas csodának éreztem Istentől! Mégis, a beszélgetésünk után azzal szembesültem, hogy bár ők megbocsátottak nekem, valami mégsem volt rendben. Valami még mindig hiányzott: az a béke vagy szabadság, amit csak a teljes megbocsájtás tud adni. Hiányzott a megelégedettség, megbékélés betöltő érzése.

Érezted már ezt? Azt hittem, hogy miután a szüleim megbocsátottak, majd elérem. De nem így lett! A hiány, az űr megmaradt. Mi hiányzik még mindig? Ekkor értettem meg az addigra már darabokban sokszor hallott igazságokat Istenről.

Csak akkor fogom megkapni a teljes lelki békét, ha Isten megbocsátását fogadom el. Isten szereti az embert! Mindenkit! Arra teremtett minket, hogy személyes kapcsolatban legyünk vele. Egy igazi, valós, bensőséges kapcsolatban, ahol megtapasztalhatjuk a szeretetét és a tervét az életünkre.

De az ember fellázadt ez ellen a kapcsolat ellen, és ezért el lettünk szakítva Istentől – ez okozza az űrt bennünk. Rá kellett jönnöm, hogy semmit sem tudok tenni az igazi megelégedettségért. Az egyetlen lehetőségem elfogadni, hogy Isten a szeretete miatt már megtett mindent helyettem! A kereszten saját fiát áldozta fel az ember lázadásáért cserébe, hogy velem kapcsolatba kerülhessen… ha akarom! Bárkivel… ha akarja. Akkor azt mondtam Istennek, hogy AKAROM!

Megváltozott az életem. Újjászülettem. Isten megragadta a minimális hitemet, és elkezdte azt formálni és építeni. Elképesztő volt tapasztalni Isten szeretetét. Nap mint nap. Ennek a szeretetnek a legelső jele számomra az a beszélgetés volt, és az az érzés, amit Isten helyezett a szívembe. Apukámon keresztül tanította meg nekem Isten, hogy mi is az igazi megbocsátás.

Ezen keresztül értettem meg igazán, hogy mekkora ajándékot kaptunk mi, lázadók tőle. Hogy mekkora az a szeretet, ahogy Ő szeret minket. A mai napig próbálom megérteni mindezt. 2000 évvel ezelőtt Isten belépett a történelembe, hogy elmondja, szeret téged, és most a válaszodra vár! Te mit mondasz neki? Téged mi tart távol?

Azóta a Istennel való kapcsolatom a legfontosabb számomra. Akkor még nem is tudtam, hogy életem legjobb és legfontosabb döntését hoztam meg akkor. Soha nem volt még olyan izgalmas kalandban részem, mint hogy Istent, Jézust követem az életembe
Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára az én porom felett megáll.! Jób:19:25

Nem elérhető torokildiko46

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 4531
    • http://ildiko-torok.blogspot.com/
Történetek a minden napjainkból
« Válasz #1 Dátum: 2015 Április 18, 15:41:00 »
Lilla

A kereszténység vallás vagy egy kapcsolat?

Lilla
Az én történetem nem arról szól, hogy hogyan fordult meg velem a világ egy nap alatt. Nem is arról, hogy milyen csodás és megfoghatatlan dolgok történtek velem. Az én történetem arról szól, hogy hogyan formálódott át az életem az évek során átlagosból nem mindennapivá, céltalanból céltudatossá.

Keresztény családban nőttem fel. Egészen kicsi korom óta természetes volt számomra, hogy Isten létezik, hogy vasárnaponként templomba megyünk, hogy olvassuk a Bibliát, imádkozunk és igyekszünk “jól viselkedni”. Most azt gondolhatnád ezek alapján, hogy előnnyel indultam, ha a kereszténységről van szó, és bizonyos szempontból igazad is van. Nagyon sok mindent tudtam Istenről. Ismertem az összes fontos történetet a Bibliából. Tudtam, hogy Ádám és Éva bűne miatt szakadtunk el Istentől, de ő annyira szeretett minket, hogy odaadta a saját Fiát, Jézust, hogy meghaljon a mi bűneinkért. Tudtam, hogy hogyan kellene viselkedni, mit szabad vagy nem szabad mondani, egyszóval tudtam mindent, amit egy keresztény tizenévesnek tudnia kell. Azonban legbelül teljesen olyan voltam, mint mindenki más. Ugyanúgy küzdöttem dolgokkal, kudarcot vallottam, és éreztem, hogy valami hiányzik az életemből. A kereszténység mint vallás az életem része volt, de tulajdonképpen nem volt meghatározó szerepe. Ugyanolyan nyomorultul éreztem magam, mint mások, mert nem tudtam megfelelni a mércének, ugyanakkor tudtam, hogy valahol itt van a megoldás a problémáimra.

Tizenhárom évesen egy keresztény iskolába kerültem és itt találkoztam más keresztény diákokkal, akik meghívtak a csoportjukba. Reggelenként együtt olvasták a Bibliát, énekeltek, imádkoztak... Tulajdonképpen nem csináltak semmit, ami számomra új lett volna. De ahogyan csinálták, és ahogyan élték az egész életüket, az egészen más volt. Amikor imádkoztak, olyan volt, mintha Isten tényleg ott ülne és vele beszélgetnének. Isten nem csak vasárnap volt ott az életükben, hanem minden egyes nap minden egyes percében. Amikor ezt láttam, rájöttem, hogy mi a különbség: én sokmindent tudtam Istenről, ők viszont ismerték Istent. Én egy vallást láttam, ami az életem “kiegészítője” volt. Nekik személyes kapcsolatuk volt Istennel, amit az életük minden területén megéltek. Rájöttem, hogy ez az, ami a megoldást jelentheti az én életemben is. Elhatároztam, hogy mostantól kezdve én is akarok egy ilyen kapcsolatot Istennel. Azt akartam, hogy Isten betöltse a hiányérzetet az életemben. Meg akartam őt ismerni, mert láttam, hogy Isten megismerhető. Bízni akartam benne, mert láttam, hogy nála sokkal jobb kezekben van az életem, mint nálam.

Abban az évben elkezdtem igazán Istent követni. Kívülről nem történt túl sok változás, hiszen továbbra is jártam gyülekezetbe, olvastam a Bibliát, imádkoztam, és próbáltam “jól viselkedni”. De belülről az életem gyökeresen megváltozott. Szép lassan Isten került az életem középpontjába és elkezdett meghatározni minden mást: a családommal és a barátaimmal való kapcsolatomat, a tanulást, azt, hogy hogyan nézek magamra, és hogy hogyan látom a jövőmet. Elkezdtem személyesen megismerni Istent. Megtanultam, hogy ő mindenkinél jobban szeret és célt ad az életemnek. Megtanultam, hogy nála van az örök élet, és egy olyan békesség, amit soha senki nem tud elvenni tőlem. Rájöttem, hogy csak akkor leszek igazán boldog, ha őt követem. Nagyjából 10 éve kezdtem el járni ezen az úton, és azóta egyszer sem bántam meg. Istennél egy olyan életet kaptam, amit nem cserélnék el semmire.
Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára az én porom felett megáll.! Jób:19:25

Nem elérhető torokildiko46

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 4531
    • http://ildiko-torok.blogspot.com/
Re:Történetek a minden napjainkból
« Válasz #2 Dátum: 2015 Május 19, 17:43:34 »
Az eset megtörtént.Egy kislány bement a szobájába és a szekrénykéje mélyéről előhúzott egy lekváros üveget. Kiöntötte a...

EGY KISLÁNYRÓL SZÓL AKI CSODÁT AKAR VENNI
Az eset megtörtént. Világhálón kering ez a történet, amely egy
 valóban megtörtént, tanulságos esetről ad hírt.
Egy kislány bement a szobájába és a szekrénykéje mélyéről előhúzott
egy lekváros üveget. Kiöntötte a padlóra az üvegben lévő érméket és
gondosan számolni kezdte. Háromszor is megszámolta, mert a
végösszegnek nagyon pontosnak kellett lennie. Nem hibázhatott.
Ezután óvatosan visszatöltötte a
pénzérméket az üvegbe, rázárta a tetejét, és kisurrant a hátsó ajtón
A hat háztömbnyire lévő patikába ment, amelynek ajtaja fölött a nagy
vörös Indián Törzsfőnök képe volt látható. Türelmesen várt a
patikusra, hogy szentelne rá egy kis figyelmet, de a patikus éppen
nagyon el volt foglalva.
Tess – így hívták a kislányt – megcsoszogtatta a lábát a padlón.
Semmi. Megköszörülte a torkát úgy, hogy a legkellemetlenebb hangot
adja, amit csak lehet. Ez sem volt sikeres. Végül kivett egy érmét
az üvegből és megkocogtatta a pult üvegét. Ez használt!
- És te mit szeretnél? – kérdezte a patikus érezhetően bosszús
hangon. – Éppen a testvéremmel beszélek Chicagóból, akit már ezer
éve nem láttam – tette hozzá a patikus, mint aki választ sem vár a
kérdésére.
- Én pedig az én testvéremről szeretnék beszélni veled – mondta Tess
a patikuséhoz hasonlóan bosszús hangon. – Az öcsém nagyon beteg és
egy csodát szeretnék venni neki.
- Tessék? – fordult hozzá a patikus.
- A neve Andrew és valami csúnya dolog nő a fejében, és az Apukám
azt mondta, hogy csak egy csoda mentheti meg őt. Hát tessék mondani,
mennyibe kerül egy csoda?
- Kislányom, mi nem árulunk csodákat. Sajnos nem tudok neked
segíteni – felelte a patikus, kissé megenyhült tónusban.
- Figyelj, nekem van pénzem, meg tudom fizetni. Ha nem lenne elég,
kipótolom. Csak mondd meg mibe kerül.
A patikus testvére, akivel eddig beszélgetett, jólöltözött férfi
volt.Lehajolt a kislányhoz és megkérdezte:
- Mondd csak, miféle csodára van az öcsikédnek szüksége?
- Azt nem tudom – válaszolt Tess könnyes szemmel – csak azt tudom,
hogy nagyon beteg és Anyu azt mondta, hogy valami operációra volna
szüksége De Apu nem tudja megfizetni, ezért szeretném odaadni az én
pénzemet.
- Mennyi pénzed van? – kérdezte a chicago-i férfi.
- Egy dollár és tizenegy cent – felelte Tess alig hallhatóan – Ez az
összes, ami van, de tudok többet is szerezni, ha kell.
- Nahát, milyen csodálatos véletlen
- mosolygott a férfi – Egy
dollár és tizenegy cent – éppen az a pontos összeg, ami egy kisfiú
csodájának az ára.
Egyik kezébe tette a pénzt, a másikkal kézen fogta a kislányt:
- Vezess engem haza hozzátok, szeretném látni az öcsédet és
találkozni a szüleiddel. Lássuk, hátha van nálam egy olyan csoda,
amit te szeretnél.
A jólöltözött férfi Dr. Carlton Armstrong volt, sebészorvos, aki az
idegsebészetre specializálódott. Ingyen elvégezte az operációt, és
nem telt bele sok idő, amire Andrew ismét otthon volt, épen,
egészségesen. Anya és Apa boldogan beszéltek arról az
esemény-láncolatról, ami idáig vezetett.
- Ez a műtét egy igazi csoda volt – suttogta Anya – vajon mennyibe került volna?
Tess mosolygott. Ő pontosan tudta, mennyibe került a csoda: egy
dollárba és tizenegy centbe. no és egy gyermek töretlen hitébe. Egy
csoda nem a természet törvényeitől függ, hanem magasabb törvények működésétől.
boldogságunkat osztjuk meg másokkal,megsokszorozzuk azt.
Ha gazdagnak szeretnéd érezni magad, számold össze azokat a
dolgokat az életedben, melyeket nem vehetsz meg semmi pénzért.
Minden nap ajándék az élettől, így becsüld meg a napjaidat,
melyek száma véges…
Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára az én porom felett megáll.! Jób:19:25

Nem elérhető torokildiko46

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 4531
    • http://ildiko-torok.blogspot.com/
Re:Történetek a minden napjainkból
« Válasz #3 Dátum: 2015 Május 20, 08:50:21 »
Szeretet

 

Egy asszony kijött a házból, és három hosszú, fehér szakállú öregembert látott üldögélni az udvaron.
Nem ismerte őket. Így szólt:
- Nem hinném, hogy ismernélek benneteket, de éhesnek látszotok.
Kérlek benneteket, gyertek be, és egyetek valamit!
- A ház ura itthon van? - kérdezték.
- Nem - válaszolta az asszony. - Nincs itthon.
- Akkor nem mehetünk be - felelték.
Amikor este a férje hazaért, az asszony elmondta neki, mi történt.
- Menj, mondd meg nekik, hogy itthon vagyok, és hívd be őket! - válaszolta a férj.
Az asszony kiment, és újra behívta az öregeket.
- Együtt nem mehetünk be a házba - felelték.
- Miért nem? - kérdezte az asszony.
Az egyik öreg magyarázatba kezdett: -Az ő neve: Jólét - mutatott egyik barátjára, majd a másikra mutatva azt mondta: - Ő a Siker, és én vagyok a Szeretet.
-Majd így folytatta: - Most menj vissza a házba, és beszéld meg a férjeddel, melyikünket akarjátok behívni.
Az asszony bement a házba, és elmondta a férjének, amit az öreg mondott.
A férj megörült. - Ez nagyszerű! - mondta. - Ebben az esetben hívjuk be Jólétet!
Hadd jöjjön be, és töltse meg a házunkat jóléttel!
A felesége nem értett vele egyet: - Kedvesem, miért nem hívjuk be inkább a Sikert?
A menyük eddig csak hallgatta őket, és most előállt saját javaslatával:
- Nem lenne jobb a Szeretetet behívni? Az otthonunk megtelne szeretettel.
- Hallgassunk a menyünkre! - mondta a férj a feleségének.
- Menj, és hívd be Szeretetet, hogy legyen a vendégünk!
Az asszony kiment, és megkérdezte a három öreget: - Melyikkőtök a Szeretet?
Kérlek, gyere be, és legyél a vendégünk!
Szeretet felállt, és elindult a ház felé.
A másik kettő szintén felállt, és követték társukat.
Az asszony meglepve kérdezte Jólétet és Sikert:
- Én csak Szeretetet hívtam, ti miért jöttök?
Az öregek egyszerre válaszoltak:
- Ha Jólétet vagy Sikert hívtad volna be, a másik kettőnek kint kellett volna maradnia.
De mivel Szeretetet hívtad, ahova ő megy, oda mi is vele tartunk.
Ahol Szeretet van, ott megtalálható a Jólét és a Siker is!
Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára az én porom felett megáll.! Jób:19:25

Nem elérhető torokildiko46

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 4531
    • http://ildiko-torok.blogspot.com/
Re:Történetek a minden napjainkból
« Válasz #4 Dátum: 2015 Június 17, 15:26:00 »
 A vak férfi és kar nélküli barátja tíz éve ültetnek fákat Kínában
Egy vak férfi, név szerint Jia Haixia és barátja Jia Wenqi, akinek mindkét karját amputálták több, mint 10 éve ültetnek fákat Yeli város környékén, hogy újraélesszék az egykor virágzó természetet Északkelet-Kínában.
 
A vak férfi és kar nélküli barátja tíz éve ültetnek fákat Kínában
Haixia fél szemére vakon született, a látó szemét pedig 2000-ben vesztette el egy munkahelyi baleset során. Wenqi karjait három éves korában amputálták. Ketten, egymást segítve, több, mint 8 hold földet telepítettek tele fákkal az elmúlt 10 évben, amit több, mint 10 000 csemetét jelent!  Így védik falujukat az áradásoktól és a föld eróziójától.

Haixia és Wenqi több, mint tíz éve plántálnak fákat Yeliben. Kínában
Jia Wenqui 3 évesen mindkét karját elvesztette
Haixia fél szemére vakon született, a látó szemét pedig 2000-ben vesztette

A két férfi egymás gyengeségeit kisegítve egy tökéletes plántáló csapatot alkot
Állításuk szerint tízezernél is több fát ültettek el ketten az elmúlt évtized során
Minden reggel hétkor kezdik a munkát
Nincs pénzük csemeték vásárlására, ezért élő fák hajtásait használják

Haixia feladata, hogy felmásszon a fákra és a legéletképesebb hajtásokat metsze le

Ezután gödröt ásnak az ültetéshez

Wenqui felel az öntözésért
Munkájuk segít megvédeni Yeli városkát az áradásoktól



Miután történetük villámgyorsan elterjedt Kínában, Haixia lehet, hogy hamarosan visszakaphatja látását egy új operációs technikának köszönhetően.

forrás:

http://tudnodkell.info/vak-ferfi-es-kar-nelkuli-baratja-tiz-eve-ultetnek-fakat-kinaban/


 engem valósággal meghatott ez a történet és  a tudnod kell lapon vannak  fotók is hogy  dolgoznak :317: :175:
Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára az én porom felett megáll.! Jób:19:25

Nem elérhető torokildiko46

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 4531
    • http://ildiko-torok.blogspot.com/
Re:Történetek a minden napjainkból
« Válasz #5 Dátum: 2015 Július 03, 18:04:46 »
Néhány évvel ezelõtt egy lelkész
Houstonból Texasba költözött.
Néhány héttel az érkezése
után egy alkalommal a belvárosba
kellett mennie. Amikor a buszon
leült, észrevette, hogy a sofõr
negyed dollárral több pénzt adott
vissza. Elkezdett gondolkodni,
hogy mit tegyen, és arra az elhatározásra
jutott, hogy visszaadja a
pénzt. Hiszen bûn lenne megtartani.
Aztán egy másik gondolat fogant
meg fejében: „Óh, felejtsd
már el, hiszen ez csak negyed dollár.
Ki törõdik egy ilyen kis öszszeggel?
A buszvállalat amúgy is
túl sokat kér az utazásért, nem fog
nekik hiányozni ez a kicsiny öszszeg.
Fogadd el, mint Isten ajándékát
és maradj csöndben”.
Mikor a megállóba értek,
ahol a lelkésznek le kellett szállnia,
egy pillanatra megállt az ajtóban,
majd a negyed dollárt a
buszvezetõ felé nyújtotta, és azt
mondta: „Tessék, egy kicsit többet
adott vissza”. A sofõr rámosolygott,
és azt mondta: „Köszönöm!
Maga a városi, új lelkész,
ugye? Azon gondolkodtam mostanában,
hogy el kellene járnom
valahova gyülekezetbe, de nem
tudtam, melyiket válasszam. Azt
szerettem volna megtudni, hogy
mit tesz, ha rosszul adok vissza,
de azt hiszem, már döntöttem”.
Amikor a lelkész leszállt a
buszról, a legközelebbi villanypóznához
botorkált, és belekapaszkodva
csak annyit tudott mondani:
„Ó, Istenem, majdnem eladtam a
Fiadat egy negyeddollárosért.
Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára az én porom felett megáll.! Jób:19:25

Nem elérhető torokildiko46

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 4531
    • http://ildiko-torok.blogspot.com/
Történetek a minden napjainkból
« Válasz #6 Dátum: 2015 Július 07, 20:42:18 »
A gyűrű

2014.11.26 10:56
A gyürű
 
 
gyűrűRáncos kezeivel hiába matatott a keményített ágyneműk között, üres volt a doboz helye. Nem értette, nem is olyan régen, féltve őrzött kincsét oda rejtette. Fülében felerősödött a suhogás, mely mostanában egyre hangosabb, azt mondják keringés elégtelenség, ilyen korban gyakori tünet. Mit tegyen, szólni nem mer, ha mégis máshova tette, leleplezi magát. Kis sámlit vitt a szekrény elibe, felállt és kutatott tovább. Ahogyan a keze beljebb haladt, egyensúlyát elveszítette, a kisszék megbillent és hátrazuhant. Kiáltott és jajgatott, mindenzt hiába tette, lába a teste alatt landolt. Próbált felkelni, de a fájdalom belé hasított, ezért mozdulatlan maradt. Várt, mi mást tehetett volna, majd csak eltelik egy óra, és megérkezik a család. Fázni kezdett, a hűvös parkettán. Legalább csúszni tudna, nem messze tőle van egy szőnyeg, amit magára húzna. Még egy próbálkozás, egyetlen méter kellene csupán. Amint megmozdult, mintha csontját törnék, iszonyú fájdalom hasított a combjába.
- Combnyaktörés? Úristen csak azt ne! - suttogta magában.
Az ő korában műtét, szögecselés, mankó, és járókeret. Ekkora helyen azzal közlekedni nem lehet, akkor marad az ágy. Nem kellett kiszolgálni soha. Ha magát nem tudja ellátna, azt nem éli túl, biztosan tudja...
Nem maradhat a földön fekve, fel kell állni, és menni kell, nem hagyhatja el magát. Körülnézett, a kis sámlit maga mellé húzta, rátámaszkodott, és iszonyú kínok között kiszabadította a lábát.
Mozgatni tudja, akkor nem tört el, örömében elsírta magát. Nem érdekelte már a kincs, ami nincs!
No, azért nem volt oly egyszerű mutatvány, centinként csúszott tovább, hogy a fotelt elérje. A karfába kapaszkodva neki gyürkőzött és felállt. Nézte a nyitott felső polcot, kezének helyét a ropogós textília között.
Járhatott volna rosszabbul is, nyugtatgatta magát.
Fájt a lába, háta és a dereka, öreg csont már ilyen, ha el nem törik, a zúzódás sokáig megmarad és sajog.
Kiment sántikálva és megterített. Miután minden a helyére került, titkon az órájára pillantott, és gyertyát gyújtott. Hamarosan megérkezik a család. Ünneplőjét felöltötte, rátekintett csupasz kezére.
Hová tűnhetett az a doboz? -kérdezte magától százszor.
Nem járt a lakásban más idegen, csak az a két férfi a hivatalból környezettanulmányon, gyógyszer-támogatás ügyben. Nem, az nem lehet, jól öltözöttek voltak, oly illendően viselkedtek. No, meg aztán igazolványt is mutattak. A dobozt sem láthatták, az igazolványt meg a retikülből vette elő, ami a másik szekrényben volt. De hiszen fel sem álltak. -korholta magát, minek vádaskodik.
Vagy mégis, amikor a kamrába ment, süteményért? Csak is így lehetett. -szőtte a gondolat fonalát tovább.
Mit fognak szólni a család, ha elmeséli, hogy meglopták, becsapták? Elszégyellte magát.
Az ajtóban kulcs fordult, vidám csapat érkezett. Elől az öreg, nagy csokorral, köszöntötte szép szóval. Csillogott a szeme, olyan volt, mint régen, amikor a kezét megkérte. Szép szavait csokorba szedve köszönte meg a boldog ötven évet.
A lánya és a fia következett, utánuk az unokák. A komódon gyűltek a szépen csomagolt pakkok. Állt meghatottan, de csak az eltűnt dobozra gondolt. Szeméből peregni kezdtek a könnyek.
Férje gyors vigaszt remélve a zsebéből apró csillogó díszdobozt varázsolt. Miként annak a tetejét megnyitotta, azt hitte, elájul, benne a vastag karika, amit a dobozba rejtett.
 
Nézi a gyűrűt, még sem az, hiszen egy csillogó kő van benne, az csak hasonló. Mi történik itt, fel nem fogja, egyforma, de még sem az?
-Ugye, csodálkozol? -kérdezte a párja mosolyogva.
-Meg szerettelek volna lepni egy brilles gyűrűvel, ehhez kellett a méret. Tudtam, a kevés ékszeredet hol rejtegeted. Mivel aranykarikánk a félévszázad alatt megkopott és behorpadt, gondoltam készíttetek helyette egy ugyanolyat, csak briliáns kővel ékesítettet. Nékünk ilyenre úgysem tellett, megleplek hát vele. A gyerekeknek elmondtam a tervet. Segítettek ők is benne, nem volt annyi pénzem. Azt hittük, lesz még idő visszatenni a köszöntésig. Hányszor eljátszottunk a gondolattal, hogy meg fogsz lepődni, mikor ünneplőd felöltöd, és az ékszeredet az ujjadra húzod.
A nyitott ajtón bekukkantva, mi lepődtünk meg, látva az ágynemű feldúlva, így hát lebuktunk. Kérünk, bocsáss meg! Kárpótlásul a kellemetlenségért, csillogjon hát ujjadon a gyémánt, add hát a kis kezed. -kérlelte asszonyát.
A férfi szemében a hálakönnyek igazgyönggyé értek, amint a gyűrűt felhúzta. Az apró kis kövecske beragyogta, a szeretet sugarát szórva, az egész családot a boldog ünnepen.
 
A boldog "ara" már nem érzett fájdalmat, elhallgatta az esést, pedig jól tudta a lila foltok rövidesen megjelennek a testén.
Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára az én porom felett megáll.! Jób:19:25

Nem elérhető torokildiko46

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 4531
    • http://ildiko-torok.blogspot.com/
Történetek,
« Válasz #7 Dátum: 2015 Július 09, 09:28:52 »
Tamás Bolla
A SZIKLA

Éjszaka volt. Az ember a kunyhójában aludt, mikor hirtelen fény töltötte be a szobát és megjelent Isten. Az Úr azt mondta neki, hogy el kell végeznie egy feladatot, és odavezette egy hatalmas sziklához, ami a kunyhóval szemközt volt. Az Úr elmagyarázta az embernek, hogy a hatalmas sziklát teljes erejéből kell tolnia. Így hát az ember ezt tette nap mint nap. Több éven keresztül reggeltől estig küszködött a kővel, nekifeszült a hátával, a vállával a nagy szikla hideg felszínének, és teljes erejéből nyomta. Minden este kimerülve és fájó tagokkal tért vissza a kunyhójába. Úgy érezte, hogy az egész napja hiábavaló volt. Ahogy az ember elbizonytalanodott, a sátán elhatározta, hogy színre lép és a következő gondolatokat ülteti el az ember agyában. "Hosszú ideje napról napra kínlódsz azzal a sziklával és az mégsem mozdult meg." Sikerült azt a benyomást keltenie benne, hogy a feladat lehetetlen és felsült vele. Ezek a gondolatok teljesen elbizonytalanították és elcsüggesztették őt. ",Miért töröd magad ezért?" - kérdezte a sátán. Felesleges annyi időt rászánnod. Csak éppen, hogy told egy kicsit, az is elég lesz." Ez volt az, amit az elcsüggedt ember is tervezett, de elhatározta, hogy előtte imádságban az Úr elé viszi ezeket a zaklatott gondolatokat. "Uram - mondta - hosszú ideje fáradozom és keményen szolgállak Téged, minden erőmet latba vetve, ahogyan kérted. De még mostanra sem sikerült elérnem, hogy a kő akárcsak egy fél millimétert is mozduljon. Mit csinálok rosszul? Miért nem tudom teljesíteni a feladatot?" Az Úr könyörületesen válaszolt: ",Barátom, én arra kértelek, hogy szolgálj Engem, amit te elfogadtál. Azt mondtam, az a feladatod, hogy nyomd azt a követ teljes erődből, amit meg is cselekedtél. Én egyszer sem mondtam neked, hogy azt el kell tolnod. Neked csak annyi volt a dolgod, hogy nyomd a sziklát. Most pedig hozzám jössz, mert úgy gondolod, hogy feleslegesen vesztegetted az idődet és az erődet. De ez igazán így van? Nézz csak magadra! A karod erős és izmos, a hátad kigyúrt és barna, a kezeden bőrkeményedés van az állandó erőlködéstől, a lábad masszív és kemény lett. Az ellenállás megerősített és most sokkal többre vagy képes, mint eddig. Igaz, hogy nem mozdítottad meg a követ, de Én csak azt kértem, hogy engedelmeskedj és nyomd azt teljes erődből, hogy gyakorold a hitedet és bízz az Én bölcsességemben. Ezt te meg is tetted. Most akkor barátom, elmozdítom a követ." Sokszor, mikor Isten szavát halljuk, hajlamosak vagyunk arra, hogy a saját eszünkkel próbáljuk megfejteni, mit is szeretne tőlünk. Pedig ilyenkor Isten csak engedelmességet akar és azt, hogy higgyünk Benne. Vagyis gyakorold a hitet, amely hegyeket mozdít el, de ne felejtsd, hogy Isten az, aki a hegyet elmozdítja.
Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára az én porom felett megáll.! Jób:19:25

Nem elérhető torokildiko46

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 4531
    • http://ildiko-torok.blogspot.com/
Történetek
« Válasz #8 Dátum: 2015 Július 09, 18:52:53 »
A NÉVBEN REJLŐ ERŐ

"A nevem John Wesley Starnes, és metodista vagyok". Mindig emlékezni fogok arra a napra, amikor összetalálkoztam Starnes úrral, ahogy belépett az öregotthon kápolnájába. Alzheimer-kórban szenvedett, de jó néhány évig hűségesen járt az istentiszteletekre, mígnem az értelme már túl zavart lett.
Kíváncsi voltam, vajon tudja-e, hogy ki is ő?
Az egyik nap megláttam az előtérben, és így köszöntöttem: "Ejha! A te neved John Wesley Starnes!" Odagördült hozzám a kerekesszékével, és élénk tekintettel és széles mosollyal válaszolta: "Köszönöm, hogy emlékszel a nevemre, és hogy ki vagyok."
Jézus ismeri a névben rejlő hatalmat. Mária Magdolna, amikor meghallotta, hogy Jézus nevén szólítja, azonnal felismerte őt, és már ment is, hogy elhíresztelje a tanítványoknak a feltámadását. Simon Péter, miután a Megváltó háromszor megkérdezte tőle, szereti-e, elindult az egyház építésének útján (Jn 21,15-19). Lázár nővére megszabadult a belső feszültségtől és az aggódástól egy egyszerű "Márta, Márta" szó nyomán.
Mindig hálás leszek Starnes úrnak, aki emlékeztetett rá, hogy Jézus ismeri nevünket, tudja, kik vagyunk, milyen gondjaink vannak, és minden utunkon velünk van. Szeretném hallani Jézus hívását, amint nevemen szólít, hogy követhessem akaratát.

Imádság: Urunk, adj fület a hallásra, szívet a megértésre, és akaratot a szavadnak való engedelmességre! Ámen.

Jézus nevemen szólít.
Bill Duckworth (Mississippi, USA)

De most így szól az Úr: Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy! (Ézs 43,1)
Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára az én porom felett megáll.! Jób:19:25

Nem elérhető torokildiko46

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 4531
    • http://ildiko-torok.blogspot.com/
Történetek
« Válasz #9 Dátum: 2015 Július 12, 18:19:52 »
Sas a baromfiudvarban
 

A kis sas a csirkékkel együtt kelt ki, és azokkal együtt nőtt fel.
A sas egész életében azt tette, amit a baromfiudvar csirkéi tettek, mert azt gondolta, hogy ő is csirke. A földet kapirgálta, hogy kukacokat és rovarokat találjon. Kotyogott és kotkodácsolt. Alkalmanként szárnyát verdeste, és repült néhány métert, ahogy a többi tyúk is. Elvégre a tyúkoktól ennyit várnak, nemde?
Teltek az évek, és a sas megöregedett. Egyszer maga felett a felhőtlen égben megpillantott egy csodálatos madarat. Méltóságteljesen lebegett az erős áramlatokat kihasználva. Aranyos szárnyait szinte nem is mozdította.
Az öreg sas csodálkozva kérdezte a baromfiudvar lakóitól:
-         Mi az ott fent?
-         Az a sas, a madarak királya – válaszolta az egyik. - De ne foglalkozz vele sokat, ne bámuld annyira, mert mi nagyon különbözünk tőle.
A sas nem is gondolt rá többet. Abban a hiszemben élte le egész életét, hogy ő is a baromfiudvarhoz tartozik.
 
forrás: http://elet-orom.blogspot.hu
Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára az én porom felett megáll.! Jób:19:25

Nem elérhető torokildiko46

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 4531
    • http://ildiko-torok.blogspot.com/
Történetek
« Válasz #10 Dátum: 2015 Július 14, 18:18:15 »
Látogatás


Egy fiatalember minden nap délben bekukkantott a templom ajtaján és pár másodperccel később már ment is tovább.
Kockás inget és szakadt farmert viselt, mint a többi maga korabeli fiatal. Papírzacskóban hozta az ebédre szánt két zsömléjét. A plébános gyanakvóan kérdezte, hogy miért jött, mivel manapság már a templomban is lopnak.
- Imádkozni jövök – válaszolta a férfi.
- Imádkozni… Hogy tudsz ilyen gyorsan imádkozni?
- Hát… mindennap benézek a templomba és annyit mondok: „Jézus, Józsi vagyok", aztán elmegyek. Rövid imádság, az igaz, de remélem, hogy az Úr meghallgat.
Néhány nap múlva egy munkahelyi baleset következtében a fiatalembert fájdalmas törésekkel szállították kórházba.
Többen voltak egy szobában. Érkezése teljesen átalakította az osztályt. Nemsokára az ő szobája lett a folyosó összes betegének találkozóhelye. Fiatalok és idősek ültek az ágya mellett és ő mindenkire rámosolygott, mindenkihez volt egy-egy kedves szava.
A plébános is eljött meglátogatni és egy nővér kíséretében odament a fiatalember ágyához.
- Azt mondták, hogy nagyon össze vagy törve, mégis vigaszt nyújtasz a többiek számára. Hogy vagy képes erre?
- Annak az embernek köszönhetem ezt, aki minden nap délben eljön hozzám.
Az ápolónő félbeszakította: - De hisz délben soha nem jön senki!
- Ó, dehogyisnem. Mindennap eljön, benéz az ajtón és azt mondja: - Józsi, Jézus vagyok -, és elmegy.....
Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára az én porom felett megáll.! Jób:19:25

Nem elérhető torokildiko46

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 4531
    • http://ildiko-torok.blogspot.com/
Re:Történetek a minden napjainkból
« Válasz #11 Dátum: 2015 Július 16, 08:32:53 »
IDŐS PÁR A PÁLYAUDVARON
2013.07.03
 Idős pár a pályaudvaron
 
 
A pályaudvaron egy idős bácsi a feleségét várja. Mikor a nénike megérkezik, megölelik egymást:
- De jó, hogy végre megjöttél, úgy hiányoztál! - szól a bácsi.
- De jó, hogy végre látlak, olyan hosszú volt ez a két nap - válaszol a néni.
A közelben álldogáló fiú, aki a barátnőjét várja meghatódik a jelenet láttán és odalép hozzájuk:
- Ne tessék haragudni, önök mióta házasok?
- Éppen 50 éve - hangzik a válasz.
- Remélem mi is ilyenek leszünk ötven év múlva a kedvesemmel - mosolyog a fiú.
A bácsi odalép hozzá, megfogja a vállát és azt mondja:
- Fiatalember, maga ezt ne remélje. Maga ezt döntse el! :afro:
Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára az én porom felett megáll.! Jób:19:25

Nem elérhető torokildiko46

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 4531
    • http://ildiko-torok.blogspot.com/
Történetek
« Válasz #12 Dátum: 2015 Július 21, 07:58:53 »
A számla

 

Egy este, amikor anya a vacsorát főzte, 11 éves fia megjelent a konyhaajtóban kezében egy cédulával. Furcsa, hivatalos arckifejezéssel
nyújtotta át a cédulát az anyjának, aki megtörölte kezét a kötényében és elkezdte olvasni azt:

a virágágyás kigyomlálásáért: 500 Ft
- a szobám rendberakásáért: 1000 Ft
- mert elmentem tejért: 100 Ft
- mert 3 délutánon át vigyáztam a kishúgomra: 1500 Ft
- mert kétszer ötöst kaptam az iskolában: 1000 Ft
- mert mindennap kiviszem a szemetet: 700 Ft

   Összesen: 4800 Ft.

Anyja kedvesen ráemelte fiára tekintetét. Rengeteg emlék tolult fel benne. Fogott egy tollat és egy másik cédulára ezeket írta:

- mert 9 hónapig hordtalak a szívem alatt: 0 Ft
- az átvirrasztott éjszakákért, amit a betegágyad mellett töltöttem: 0 Ft
- a sok-sok ringatásért, vigasztalásért: 0 Ft
- könnycseppjeid felszárításáért: 0 Ft
- mindenért, amit nap mint nap tanítottam neked: 0 Ft
- reggeliért, ebédért, uzsonnáért, zsemléért, amit készítettem neked: 0 Ft
- az életemért,amit minden nap neked adok: 0 Ft.

   Összesen: 0 Ft

Amikor befejezte, anya mosolyogva nyújtotta át a cetlit a fiúnak.. A gyerek elolvasta és két nagy könnycsepp gördült ki a szeméből. Szívére szorította a papírost és a saját számlájára ezt írta: FIZETVE


 :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára az én porom felett megáll.! Jób:19:25

Nem elérhető torokildiko46

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 4531
    • http://ildiko-torok.blogspot.com/
Re:Történetek
« Válasz #13 Dátum: 2015 Szeptember 19, 08:26:12 »
SZÉPSÉG AZ ÁTMENETBEN

Késő szeptemberben és kora októberben Észak-Amerikában az évszakváltás különféle munkákat igényel. Növényhagymákat ültetünk el, és előkészülünk a tél közeledtére. Ez egy különleges szépségekkel teli átmeneti időszak.
Egy évszakváltás az élet metaforája is lehet. Hiszen az élet is tele van változásokkal és átmenetekkel. Talán ezek a felnőtté válás és az öregedés természetes folyamatai. Néhány változást égő kíváncsisággal várunk: önmagunk felfedezését, új kapcsolatokat, egy megfelelő karrier megtalálását, egy új otthont, akár lelki ébredéseket. Azonban akadnak nem kívánt változások: kapcsolatok szétszakadása, változások a családi és személyes életben, munkahelyi vagy pénzügyi akadályok vagy egészségügyi problémák. Mindezek életutunk természetes velejárói. Hogy hogyan kezeljük ezeket, meghatározó az életünkre nézve.
Szükség van átmeneti időkre, hogy ne ragadjunk bele a múltba. Nem örülünk minden váltásnak az életünkben, de lehetőségünk van különböző módon reagálni rájuk. Tapasztalatom szerint azok, akik reménnyel tekintenek az új időkre, boldogabb emberek, és képesek minden helyzetben megtalálni a jót. Felfedezhetjük minden átmenetnek a különleges szépségét, ha időt szánunk meglátni Isten vezetését egy új jövő felé.

Imádság: Istenünk, ahogy életünk változásain áthaladunk, emlékeztess, hogy naponta rád támaszkodhatunk. Ámen.

Isten mellettünk áll életünk változó időszakaiban is.
F. Richard Garland (Rhode Island, USA)

Mindennek megszabott ideje van, megvan az ideje minden dolognak az ég alatt. (Préd 3,1)
Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára az én porom felett megáll.! Jób:19:25

Nem elérhető torokildiko46

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 4531
    • http://ildiko-torok.blogspot.com/
Re:Történetek a minden napjainkból
« Válasz #14 Dátum: 2015 December 11, 10:11:55 »
A KERESZTYÉNEK AZOK AZ EMBEREK, AKIKEN ÁTSÜT A NAPFÉNY!
 
Egyszer egy asszony elvitte a kisfiát templomba. A kisgyermek mély csodálattal nézegette a templom falait, különösen az ablakokat, amelyek külüönböző színes képekből álltak össze. A kisfiú mindig kérdezgette édesanyját: "Ez mi? Kik vannak ott? Miért beszél a bácsi?".
Éppen imádság következett, mire az asszony emghajtotta a fejét, de a kisfiú továbbra is fészkelődött és megkérdezte anyjától: "Anyukám, nézd ott, kik azok? Majd a tanítványokra mutatott az ablaküvegre.
Édesanyja próbálta csitítani kisfiát és megpróbálta röviden kielégíteni kiváncsiságát. "Azok ott kisfiam a keresztyének".

Az iskolában másnap hittanóra volt. Ahol a keresztyénségről beszélgettek. Felszólították a kisfiút, hogy mondja meg ki a keresztyén. A válasz így hangzott: "A keresztyének azok az emberek, akiken átsüt a napfény!!!

http://keresztenyversek.weebly.com/anekdotak/category/szolgalat
Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára az én porom felett megáll.! Jób:19:25