Evangélium > Fiataloknak
Alkohol fogyasztás
petya1962:
Van egy történetem az alkoholról.
Voltam vagy tíz éves. Volt egy időszak az életemben, amikor nagyon sokat voltam beteg. Amiről szólni akarok, akkor éppen az volt a gondom, hogy étvágytalan voltam, minden, amit megettem kijött belőlem. Szóval búvárost játszott minden kaja. Ez a dolog tartott már egy hete, szóval komoly aggodalma volt szüleimnek.
Egyszer apám megkínált egy kis sörrel. Szokatlan dolog volt, de a végeredmény jó volt. Megittam, s nem távozott rendellenes úton. Lényeg a lényeg, néhány napon keresztül iszogattam sört, s szép lassan visszatért az étvágyam is.
E.Edit:
Nekem is eszembejutott saját életemből egy történet.
Szanatóriumba voltam és a nem megfelelő higiéniai körülmények miatt többen is komoly bélfetőzéssel (csak jóval később tudtam meg a diagnózist) jöttünk haza,mint pár nap múlva kiderült. Már itthon voltam mikor beindult a folyamat,alul-felül jött belölem,mire annyira legyengültem,hogy már járni se tudtam,ketten vittek a lépcsőn le és mentővel szállítottak kórházba. Ott kiderült,hogy már kiszáradáshoz közeli állapotba voltam. Állando infúzió alatt voltam de két hét után se tudták megállapítani mi a bajom,se elállítani az alul távozó "infúziót". Evésről szó se lehetett. Két hét után saját felelősségre kikértem magam hétvégére,megigérve,hogy,ha otthon se tudok mit kezdeni,visszamegyek. Kommunista rendszer volt és - mint utólag rájöttünk - nem volt szabad ilyen betegséget diagnosztizálni. Hazaérve kihívtunk azonnal egy,már idős orvost,aki azonnal megmondta,hogy mi a baj. Felírt gyógyszert,szigorú diétát írt elő 3 napig és utasításba adta,hogy minden evés előtt igyak megy féldeci tiszta házipálinkát. Na az,amit ki nem állhatok,alkudoztam is vele,hogy nem-e lehetne inkább konyak akkor már,de nem tágított. Beszereztük az "orvosságot" és láss csodát!!! Már az első főtt rizs és murok megmaradt bennem. És nem is távozott sehol csak a maga idejében. Vasárnap már közérzetileg is rendbe voltam,tudtam ülni egyedül,ugyhogy nem is mentem vissza a kórházba. A kórházi dokit csak értesítettük,hogy minden rendbe. Szegénynek meg volt kötve a keze,nem volt mit tegyen,valószínüleg nem mert megbízni se bennünk,hogy alternatív dolgot javasoljon,ezért is engedett haza. Abba az időbe sajnos így volt.
Jelentem,nem szoktam rá a pálinkára.
Amúgy véleményem szerint egy finom étel után egy pohár bór,csak jót tesz az emésztésnek.
Különben ebben is mint mindenben,tudni kell megtartani a mértéket. Nem akkor nehéz ellenállni a kísértésnek,ha meg se kóstoljuk. Aki viszont tudja,hogy ez gyenge pontja,akkor valóban jó,ha megtartóztatja magát. De ne akarja "tövénybe" hozni a tiltást.
(Amúgy a fórumos képem után jobb,ha hallgatok. Ez csak most jutott eszembe.) :197: :040: :075:
Elisabeth:
--- Idézet ---(Amúgy a fórumos képem után jobb,ha hallgatok. Ez csak most jutott eszembe.)
--- Idézet vége ---
Miért??? El ne hallgass már Editém! :020:
:2smitten:
petya1962:
Az a kép az nekem is nagyon tetszik ;)
bacsipista:
Az alkohol felszabadítja a gátlásokat. Nagyobb mennyiség esetén a tudat is elmegy, megszűnik az önkontroll. Bekövetkezhez a nem várt "ajándék", amely életeket tehet tönkre, családi kapcsolatokat lehetetlenít el, sok esetben öngyilkossággal végződhet.
Sok esetben ez alól a keresztény fiatalok sem kivételek. Félve a szülők, ismerősök, tesvtérek , a gyülekezet elítélésétől Istentől és rosszabb esetben az élettől is elbúcsúznak.
Így válhat a kedély javító, étvágygerjesztő, felszabadító alkohol halálos csapdává.
Navigáció
[#] Következő oldal
[*] Előző oldal
Teljes verzió megtekintése