Visszatérek az alkoholfogyasztásra. Megtérésem előtt el sem tudtam képzelni egy ünnepet, főleg húsvét, karácsony és az újév ünnepeit ital nélkül. A születés és névnapokról már ne is beszéljünk. Az a hamis illúzió gyökerezett meg bennem, hogy ital nélkül még jó kedvem sem lehet. Ráadásul ezt alátámasztották az olyan esetek amikor pénzszűke miatt nem futotta italra. Igen keserédesen teltek ezek az ünnepek. Nagyon jól megvoltam ital nélkül az ünnepek kivételével otthon, én inkább társasági fogyasztó voltam. Kezdetben nagyon jól bírtam, még ha kevertem sem okozott gondot, sok barátot kísértem haza azonos mennyiségű ital elgyasztása után is mert én jól álltam a sarat. Viszont elérkezett az az időszak is amikor már engem kellett kísérni és már nem úgy bírtam, mint korábban. Leállni viszont nem tudtam.
Érdekes, hogy Istennel is italgőzös állapotban találkoztam. Majd egy nagy lelki trauma után, amikor előtte való nap hálát adtam az Úrnak, hogy megszabadított az italtól jó beszívtam ismét és feleségem azon mondatára, hogy "Kutyából nem lesz szalonna!" végtelen elkeseredtem és összetörtem. Abban az állapotban ahogy voltam, könyörögtem istenhez, hogy szabadítson meg ettől a függőségtől. És másnap reggel amikor felébredtem éreztem, hogy szabad lettem.
Azóta több, mint 8 év telt el és még mindig szabad vagyok. Kísértések vannak, főleg amikor olyan közegbe kerülök ahol mindenki iszik, de őszintén tudom elutasítani ezeket, mert nincs vágyam az alkohol fogyasztására.
Igazzá lett az én életemben, Jn. 8:36
"Ha tehát a Fiú megszabadít titeket, valóban szabadok lesztek." - az Újfordítás szerint: