Téma: Történetek a minden napjainkból , és mit mond az Ige ezekre!

[torokildiko46]

 
 egy történet jutott eszemben: ezért gondoltam hogy  ezt az ujj témát indítom ,  ide kérlek szépen írjátok be  a minden napi történeteket ,és a biblia tükrében a Tanulságot!



 


A baleset

Egy fiatalasszony autóval ment haza a munkahelyéről. Óvatosan vezetett, mert a kocsi új volt, előző nap vették át az autószalonban. Sokáig spóroltak rá, férjének is sok többlet munkát kellett végeznie, hogy meg tudják vásárolni a kiválasztott modellt.

Az egyik zsúfolt kereszteződésben az asszony nem jól számította ki a távolságot és egy szembe jövő kocsi végighúzta autója oldalát.
Elsírta magát.
Hogyan fogja ezt megmagyarázni férjének?
A másik autó vezetője megértő volt, de ragaszkodott ahhoz, hogy adataikat kicseréljék. Az asszony remegő kézzel kereste a papírokat egy nagy irattartóban, amelyből egyszer csak egy cédula pottyant ki.
Határozott, férfias kézírással a következő szavak álltak rajta:
"Baleset esetén emlékezz drágám arra, hogy téged szeretlek és nem az autót!"

"Legyetek tehát Isten követői, mint szeretett gyermekei, és éljetek szeretetben..."

Pál levele az Efézusbeliekhez 5.1-2
 

[Elisabeth]

Ez nagyon jó volt Ildikó!

 

[torokildiko46]

 
Anyai szeretet !

Régesrégen, amikor még édesanyám kislány volt az ő nagymamája mondta el e történetet, amelyet én most elmesélek, mert ma már ez csak mesének tűnik.
A falu végén vályogból épült, nádfedeles házikóban élt egy szegény házaspár. A férj beteges volt, hol dolgozott, hol nem. Sokszor a betevő falatjukat alig tudta megkeresni Felesége mosni, takarítani járt, miközben sorra születtek gyermekeik egyik kicsi, másik pici így az édesanya egyre ritkábban tudott munkát vállalni, hisz annyi munka akadt a sok gyermek után hogy azt alig győzte.
Lassan múltak az évek egyre nagyobb szegénységben nevelgették gyermekeiket. Az évek múlása sok gyászt hozott a falu széli kis házban lakó családra. Egy járványos betegség sírba vitte két kis gyermeküket. Az édesapa egyre betegebb lett a fájdalom elgyengítette és ő is meghalt.
Telt múlt az idő az özvegyen maradt édesanya éjt nappallá téve dolgozott hogy megkereshesse mindennapi betevő falatjuk árát és gyermekeit tisztességgel felnevelhesse. A csonka kis család nagy szeretetben élt édesanyjuk rajongásig szerette őket, mindent megtett gyermekeiért. Boldog volt szegény asszony, mikor gyermekeit maga körül látta, ilyenkor minden fájdalmát, fáradtságát elfelejtett.
Hálásak is voltak a gyermekek édesanyjuk iránt, kivéve a legnagyobbik leányt, aki igen sok bánatot okozott édesanyjának. Szófogadatlan, lusta leány volt. édesanyja hasztalan kérte a jóra, nem fogott rajta a szép szó. Ahogy nőt egyre engedetlenebb lett, mikor felnőtt, akkor az úgynevezett jó barátok között még gonoszabb lett. Nem akart dolgozni, mindig csak henyélt.
Egy szomorú napon a lány barátaitól haza, hazatérve, azzal állt édesanyja elé, hogy neki sürgősen pénz kell. Szegény édesanyja, aki nem sokkal azelőtt ért haza fáradságos munkájából, s bizony csak annyit keresett, amennyivel egy darab kenyeret tudott venni a gyermekeknek. elcsukló hangon csak annyit mondott. Honnan adjak édes gyermekem neked pénzt, hiszen alig tudtam egy darab kenyeret venni, okosabban tennéd, ha munka után néznél s nem henyélnél egész nap.
A lány tovább követelőzött, s mert édesanyja nem tudta teljesíteni kérését, kezet emelt rá, de, mikor édesanyja könnyes két szemébe nézett, megtorpant és kirohant a házból.
Az évek teltek múltak a szegény asszony feje felett. Az áldott édesanya sok keserves munkával, sok átsírt álmatlan éjszaka árán, becsülettel felnevelte a gyermekeit, mindannyian becsületes munkás emberek lettek.
De a szegény asszony öröme azonban nem volt teljes, mindennap hazavárta az eltévelyedett leányát, s mert nem jött napról napra többet szomorkodott miatta.
Lassan, lassan a nehéz élet felőrölte a szegény asszony egészségét és egyik nap aztán ágyhoz verte a betegség, erőtlen volt, keze reszketett s beszélni is alig bírt már.

Gyermekei könnyes szemekkel ültek körülötte betegágyán.
Lázas ajkai még akkor is ezt suttogták.
Nézzetek csak ki, gyermekeim, hogy nem jön-e az én lányom az úton?
Várta, szünet nélkül, megtévedt gyermekét, azzal az erős hittel, mellyel csak egy édesanya képese.
És nemhiába várta, Isten meghallgatta a haldokló édesanya imáját. mert eljött az édesanya halálos ágyához a hálátlan leány. meggyötörve az élet csapásaitól, megöregedve, fájó szívvel, bűnbánóan borult édesanyja dolgos két kezére s sírástól fuldokló hangon könyörgött bocsánatért.

A haldokló édesanya magához ölelte a megtért leányát de már nem hallotta, ...mert lelke ....
És mikor eltemették az édesanyát, ágyában a párnája alatt egy csomagot találtak. Tele volt pénzzel, amit hosszú éveken át keserves, nehéz munkával keresett és szájától megvonva a falatokat, gyűjtötte össze. Mellette egy papírdarabkára ez volt írva.
Ha meghalok, ezt a pénz adjátok át eltévelyedett, leányomnak mind, mert neki gyűjtöttem szegénynek.
A leány megrendülve vette tudomásul édesanyja üzenetét, s e pénzből semmit el nem véve állíttatta a fehér márványtömböt édesanyja sírjára, ezzel a felirattal.
,,Itt nyugszik a Szeretet."
Az anyai szeretet nem kell kiérdemelni, nem kell küzdeni érte, minden gyermek számára megadatott.



   
érdekes történet!
ismét a tékozló fiú jut eszemben aki már  a disznók eledelét kívánta:


Lukács: 15.:16
És kívánja vala megtölteni az ő gyomrát azzal a moslékkal, amit a disznók ettek; és senki sem ád vala néki.
17
Mikor aztán magába szállt, monda: Az én atyámnak mily sok bérese bővölködik kenyérben, én pedig éhen halok meg!
18
Fölkelvén elmegyek az én atyámhoz, és ezt mondom néki: Atyám, vétkeztem az ég ellen és te ellened.
19
És nem vagyok immár méltó, hogy a te fiadnak hivattassam; tégy engem olyanná, mint a te béreseid közül egy!
20
És felkelvén, elméne az ő atyjához. Mikor pedig még távol volt, meglátá őt az ő atyja, és megesék rajta a szíve, és oda futván, a nyakába esék, és megcsókolgatá őt.
21
És monda néki a fia: Atyám, vétkeztem az ég ellen és te ellened; és nem vagyok immár méltó, hogy a te fiadnak hivattassam ,
 

hát akkor mennyivel inkább be fogad minket a MI atyánk!!!! ez a szívből való megtérés!


 

[torokildiko46]

 


KEDVES OLVASÓM!

Két gyermek beszélget az iskola udvarán, ahová kisfiamat viszem úszni: „Elváltak a szüleid? … Igen.” Tegnap két gyermek füle hallatára hangzott el egy édesanya szájából – férje felé, aki ölében tartotta a kisebbik kisfiút: „Most mit szólsz bele, amikor úgysem vagy ott, amikor szükség lenne rád? Soha nem vagy ott, ahol kellene…” Gyerekek, akik olyanokat hallanak és látnak, amiket soha nem szabadna egy kisgyermeknek…

S MIT MOND A JÓ PÁSZTOR, A GYERMEKEK MEGVÁLTÓJA?

„Hagyjatok békét e kisgyermekeknek, és ne tiltsátok meg nekik, hogy hozzám jöjjenek… Engedjétek hozzám jönni a gyermekeket és ne tiltsátok el őket. Mert ilyeneké az Istennek országa. Bizony mondom néktek, aki nem úgy fogadja Isten országát, mint gyermek, semmiképpen sem megy be abba. Azután ölébe vette azokat, és kezét rájuk vetve, megáldotta őket. … Aki pedig megbotránkoztat egyet e kicsinyek közül, akik énbennem hisznek, jobb annak, hogy malomkövet kössenek a nyakára, és a tenger mélységébe vessék. … Meglássátok, hogy eme kicsinyek közül egyet is meg ne utáljatok; mert mondom néktek, hogy az ő angyalaik a mennyekben mindenkor látják az én mennyei Atyám orcáját. Mert az embernek Fia azért jött, hogy megtartsa, ami elveszett.” (Mt 19,14. Mk 10,14-16. Mt 18,6.9-10.)

MIT JELENT EZ MA, A MI SZÁMUNKRA?

1./ Ne élj olyan életet, ami eltávolíthatja a kisgyermekeket az ÚR JÉZUSTÓL.

2./ Ha valamit tettél, mondtál a jelenlétükben, ami megbotránkoztatja őket, kérj bocsánatot tőlük. Az Úrtól is, de a gyermekektől is. És mondd ki: „Édesapa teljesen helytelenül beszélt (cselekedett). Kérlek, bocsáss meg, és ne kövesd, amit most hallottál és láttál. Tudod te is, mi lett volna helyes. Az Úr Jézustól már bocsánatot kértem, most tőled is bocsánatot kérek. Ne kövesd ezt, amit tettem! Kérlek.” És imádkozz vele együtt is. És beszéljétek meg, mi lett volna helyes.

3./ Ne fordulj el tőlük! Ha kérdeznek, a legkomolyabban vedd. Ha szeretnének az Úr Jézusról hallani, add meg nekik: készülj rá, olvass velük együtt (ne csak képes Bibliát, hanem igazit, és magyarázd azt), hagyd, hogy elmondják, amit gondolnak – Általad ismerik meg a Megváltót, de személyesen Hozzá fognak majd fordulni.

4./ Ne „utáld meg” őket! Ne hagyd, hogy „idő-problémává” legyenek, vagy, hogy „gonddá legyenek” a szemedben! (Nagyon, nagyon érzékenyek, észreveszik, és előbb-utóbb, fájó szívvel alkalmazkodnak hozzád… ne okozz sebeket nekik!) Ne mondj nekik olyanokat, hogy „elegem van belőled”, vagy, hogy „soha többé nem megyek el veled”, és hasonlókat. Nagyon komolyan veszik, képszerűen gondolkodnak, és számukra Te vagy a reménység. Ne vedd el tőlük a reménységet!

5./ Add meg nekik azt, amire szükségük van. Szeretetet, jó szavakat, kedvességet, gyöngédséget (az Úr Jézus ölébe vette őket!), és az Örömhírt. Isten szeretetét, közelségét, Igéjét, bíztatását, jövőjét. Ha magad is bizonytalan vagy ebben, környezetedben keresd meg a hitben járó testvéreket, és vedd a bíztatást, az Ige helyes magyarázatát, vagy, ha egyáltalán nem találsz ilyet, szólj, írunk Neked, bíztatunk mi, mert A SZABADÍTÓ ISTENNEK VAN JÓ JÖVŐJE SZÁMODRA, SZÁMOTOKRA IS! A Te gyermekeidnek Te tudsz jó jövőképet adni. Reménységet. Bizalmat. Bátorságot. Szeresd és bíztasd őket, dicsérd meg minden jóért, amit csak találsz, keresd a jót, amiért dicsérheted őket!

Szeretettel gondolok Rád, és bíztatlak: van lehetőséged, meg tudod tenni, saját gyermekeidért, és a környezetedben élő kisgyermekekért!

Dr. Kováts György (121015).


valóban az Ige megtanít mindenre , hogyan viselkedjünk! mit mondjunk a gyerekeinknek, és ha Isten igéje szerint élünk akkor sok rosszat el lehet kerülni

[E.Edit]

Ezzel kapcsolatban lenne egy kérdésem:
- Ne botránkoztaqssunk meg egyet se a kicsinyek közül - ez értendő a hitben kiskorúakra is?

Én úgy gondolom,hogy igen.
Bárki válaszát megköszönöm.

 

[torokildiko46]

Ezzel kapcsolatban lenne egy kérdésem:
- Ne botránkoztaqssunk meg egyet se a kicsinyek közül - ez értendő a hitben kiskorúakra is?

Én úgy gondolom,hogy igen.
Bárki válaszát megköszönöm.



 

 

én is igy gondolom drága Edit!


Efézus:4:32:32
Legyetek pedig egymáshoz jóságosak, irgalmasok, megengedvén egymásnak, miképpen az Isten is a Krisztusban megengedett néktek.


Zsidó levél:5:13   Mert mindaz, aki tejjel él, járatlan az igazságnak beszédiben, mivelhogy kiskorú:( tehát még gyerek)

Efézusi levél:4:15   Hanem az igazságot követvén szeretetben, mindenestől fogva nevekedjünk Abban, aki a fej, a Krisztusban;

[torokildiko46]

 
Egyszer egy jól kereső apa úgy döntött, hogy elviszi vidékre 7 éves kisfiát azzal a céllal, hogy megmutassa neki, milyen szegény emberek is vannak, és hogy a gyermek meglássa a dolgok értékét, és felfogja azt, hogy milyen szerencsés családban él.
Egy egyszerü falusi család házában szálltak meg, ahol egy napot és egy éjszakát töltöttek. Amikor a vidéki út végén tartottak, az apa megkérdezte fiát.
-Nos, mit gondolsz erröl az útról?
-Nagyon jó volt apa!
-Láttad, hogy némelyek milyen szükségben és szegénységben élnek?
-Igen.
-És mit láttál meg mindebből?
-Azt, Apa, hogy nekünk egy kutyánk van, nekik négy. Nekünk egy medencénk van otthon, ők meg egy tó partján laknak. A mi kertünket lámpák árasztják el fénnyel, az övékére pedig csillagok világítanak. A mi udvarunk a kerítésig tart, az övéké addig amíg a szem ellát. És végül láttam, hogy nekik van idejük beszélgetni egymással, és hogy boldog családként élnek. Te viszont, és Anyu egész nap dolgoztok, és alig látlak titeket.
Az apa csak fogta a kormányt, vezetett csöndben, mire a kisfiú hozzátette:
-Köszönöm Apa, hogy megmutattad, hogy milyen gazdagok is lehetnénk !
 


Mózes V. könyve:8:17   És ne mondjad ezt a te szívedben: Az én hatalmam, és az én kezemnek ereje szerzette nékem e gazdagságot!

 

Zsoltárok könyve:37:16   Jobb a kevés az igaznak, mint a sok gonosznak az ő gazdagsága.


Zsoltárok könyve:119:14   Inkább gyönyörködöm a te bizonyságaidnak útjában, mint minden gazdagságban.





 
Példabeszédek könyve:30:8   A hiábavalóságot és a hazugságot messze távoztasd tőlem; szegénységet vagy gazdagságot ne adj nékem; táplálj engem hozzám illendő eledellel.

Róma levél:11:33   Óh Isten gazdagságának, bölcseségének és tudományának mélysége! Mely igen kikutathatatlanok az ő ítéletei s kinyomozhatatlanok az ő útai


 

 

[torokkarol]

 
 valóban nem az a gazdag akinek sok pénze van!

[torokkarol]

most olvastam egy történetet Isten csodálatos kegyelméről!
 megosztom veletek
Történet=
 
Egy királynak volt egy minisztere, aki minden alkalmas és alkalmatlan helyzetben azt mondta: "Isten csodásan működik." Egy idő után a király olyan sokszor hallotta ezt a mondatot, hogy már elege lett belőle. A király és minisztere vadászatra indultak. A király lőtt egy szarvast. Mindketten éhesek voltak, így tüzet raktak és megsütötték. A király nekilátott az evésnek, de a nagy sietségében levágta egy ujját. A miniszter most is azt mondta: "Isten csodásan működik."

A királynál most már betelt a pohár. Elbocsátotta miniszterét és megparancsolta neki, hogy tűnjön el a szeme elől. A miniszter elment. A király, a szarvas sülttel jóllakva, elaludt. Vad rablók, Kali istennő imádói törtek rá. Megkötözték, fel akarták áldozni isten nőjüknek - majd elfogyasztani. De az utolsó pillanatban észrevette egyikük, hogy a királynak hiányzik egy ujja. A rablók tanácskoztak, és úgy találták: "Ez az ember nem tökéletes. Hiányzik egy testrésze. Istennőnk csak tökéletes áldozatot kaphat." Így futni hagyták.

A király visszaemlékezett minisztere szavaira: "Isten csodásan működik." És megértette, hogy ebben az esetben is igaza volt. Bűnösnek érezte magát, hogy száműzte, és megparancsolta, hogy keressék meg. Hosszú idő után rátaláltak. A király bocsánatot kért tőle és kérte, álljon újra szolgálatába.

azt válaszolta: "Nem kell bocsánatot kérned. Hálás vagyok, hogy elküldtél magadtól. Különben  miniszter ben engem áldoztak volna fel a rablók. Nekem megvan minden ujjam. Isten csodásan működik."


  ÁMEN!



forrás:
http://mindennapjaink.network.hu/blog/megtort-szivuek-blogja/tortenet


Zsoltár=136:4   Aki nagy csodákat művel egyedül; mert örökkévaló az ő kegyelme


Apostolok Cselekedetei=4:30   A te kezedet kinyújtván gyógyításra; és hogy jelek és csodák történjenek a te szent Fiadnak, a Jézusnak neve által.


Valóban a mi Istenünk a csodák Istene!!!
 MERT ÖRÖKKÉ VALÓ AZ Ő KEGYELME!

[Elisabeth]

Nagyon tetszik a történet, kedves Karcsi! Erröl egy Íge jutott eszembe:

Őbenne lettünk örököseivé is, mivel eleve elrendeltettünk erre annak kijelentett végzése szerint, aki mindent saját akarata és elhatározása szerint cselekszik; 12. hogy dicsőségének magasztalására legyünk, mint akik előre reménykedünk a Krisztusban.
Ef 1,11-12

 

[torokildiko46]

 


ez igaz Karcsi :Isten csodásan működik.


 


TUDOD Ő A CSODÁK iSTENE
EZÉRT ÁLDOM ÉS IMÁDOM ÉS MAGASZATALOM ŐT!!!!


 

[torokkarol]

 
Ezt nem saját történet, levélben kaptam, de nagyon lélekemelő:

 

Néhány évvel ezelőtt a dél-londoni Crystal Palace egyik baptista gyülekezetében a vasárnapi istentisztelet után egy ismeretlen ember felállt a tömegben, felemelte a kezét és ezt kérdezte: „Elnézést, lelkipásztor úr, elmondhatnék egy rövid bizonyságtételt?” A lelkipásztor az órájára nézett és azt mondta, kap rá három percet. A férfi pedig belevágott a történetbe:
„ Nemrég költöztem ide, ezelőtt London egy másik részében laktam. Ausztráliából, Sydney-ből származom és nemrégiben, amikor hazamentem meglátogatni a rokonaimat,elmentem a George Street-re.” Ez az az utca, amely Sydney-ben az üzleti negyed szívében található. Így folytatta: „ Egyszer csak egy különös, alacsony, ősz hajú kis ember lépett ki egy üzletből, egy szórólapot nyomott a kezembe és így szólt hozzám: „Elnézést uram, ön döntött már Krisztus mellett? Ha ma meghalna, a mennyországba kerülne?” A férfi így folytatta: „Teljesen elképedtem amikor ezt meghallottam, mert ilyet még sosem mondott nekem senki. Udvariasan megköszöntem,
de egész úton, - a repülőn - ezen járt az eszem. Felhívtam egy barátomat, aki ezen a környéken lakik, és aki hála Istennek, keresztény. Ő vezetett az Úrhoz, így most már keresztény vagyok és ide szeretnék gyülekezetbe járni.” Mivel a baptisták szeretik az efféle bizonyságtételeket, mindenki tapsolni kezdett és szeretettel üdvözölték a gyülekezetben.

A lelkipásztor a következő héten elutazott Ausztráliába, ahol tíz nap múlva, egy adelaide-i baptista gyülekezet három napos rendezvénye közepén az egyik hölgy lelki tanácsadásért fordult hozzá. A pásztor meg szerette volna tudni, milyen lelki háttere van a nőnek és kérdezgetni kezdte. Ő ezt mondta: „Eredetileg Sydney-ből származom, és pár hónappal ezelőtt visszamentem, hogy meglátogassam a barátaimat. Éppen vásárolgattam a George Street-en, amikor az egyik üzletből egy idősödő, különös, alacsony, ősz hajú kis ember lépett elő, odanyújtott egy szórólapot és így szólt hozzám: „Elnézést hölgyem, ön döntött már Krisztus mellett? Ha ma meghalna, a mennyországba kerülne?” Nagyon felkavartak a szavai. Amikor visszaértem Adelaide-be, elmentem egy közelben lévő baptista gyülekezetbe és a lelkipásztorral elfogadtam Krisztust. Ezért most már hívő vagyok.”

Nagyon meglepődött a londoni pásztor. Két hét leforgása alatt immáron kétszer hallotta ugyanazt a bizonyságtételt. Ezek után elutazott Perth-be, a Mount Pleasant baptista gyülekezetbe. Amikor a előadás-sorozata véget ért, a gyülekezet egyik vezetője meghívta ebédre, és miközben ettek, ő megkérdezte tőle: „És mondd csak, te hogyan tértél meg?” A férfi ezt mondta: „15 éves korom óta ebben a gyülekezetbe járok, de
sosem hoztam döntést Krisztus mellett. Csupán belekerültem a hívő körforgásba, mint oly sok más ember. És mivel tapasztalt voltam az üzleti életben, ezért a gyülekezetben is elég hamar vezető lettem. Egy napon, éppen három évvel ezelőtt Sydney-ben jártam üzleti úton, amikor egy furcsa kis ember lépett elém egy üzletből, ideadott valami vallásos papír fecnit, és nekem szegezett egy kérdést: „Elnézést uram, ön döntött már Krisztus mellett? Ha ma meghalna, a mennyországba kerülne?” Megpróbáltam megértetni vele, hogy vezető vagyok az egyik baptista gyülekezetben, őt azonban ez nem érdekelte. Hazafelé egész úton szinte forrt bennem a méreg. Elmeséltem a történetet a lelkipásztorunknak, remélve hogy majd megért engem. A lelkipásztorunknak akkor már évek óta nyomta a lelkét a sorsom, mert tudta, hogy nincs kapcsolatom Istennel. És akkor, három évvel ezelőtt, elfogadtam az Urat.”

Ezt követően a londoni lelkipásztor visszautazott Angliába, és egy környékbeli gyülekezet vendégelőadójaként a tanítás végén elmesélte az előbbi három történetet. A végén négy idősebb lelkipásztor ment oda hozzá és ezt mondták: „Mi is mindannyian annak hatására tértünk meg az elmúlt 25-35 évben, hogy a George Street-en ez az ősz hajú kis ember megszólított bennünket és szórólapot adott.”A londoni lelkipásztor következő állomáshelye egy Karib-szigeteki gyülekezet volt, ahol misszionáriusoknak tartott előadást. Itt is elmesélte a történeteket. A tanítás végén három misszionárius állt fel és ezt mondták: „Mi is úgy fogadtuk el Krisztust, hogy 15-25 évvel ezelőtt találkoztunk ezzel az idős emberrel, aki tőlünk is ugyanezt kérdezte Sydney-ben, a George Street-en.”

A lelkipásztor ezután hazafelé vette az utat, de közben megállt Atlantában, hogy az ottani Naval Chaplin’s közösségben beszéljen. Egy három napos előadás sorozatot tartott itt is, ahol a hallgatóságból több, mint ezer ember az evangelizálásban szolgált. A előadások végén a közösség vezetőjével ebédelt, és tőle is megkérdezte: „Hogy lettél keresztény?” Így válaszolt: „Csodával határos módon. Eléggé vad életet éltem akkoriban, a haditengerészetnél szolgáltam, és éppen egy kikötőben állomásoztunk, Sydney-ben. Amint kikötöttünk, totál részegre ittam magam. Véletlenül rossz buszra szálltam és a George Street-en szálltam le...és amint leszálltam, hirtelen mintha egy szellem lépett volna elém. Egy kis öregember ugrott az orrom elé, a kezembe nyomott egy szórólapot és ezt mondta: „Elnézést uram, ön döntött már Krisztus mellett? Ha ma meghalna, a
mennyországba kerülne?” Abban a pillanatban elöntött az istenfélelem, a sokktól rögtön ki is józanodtam,
visszarohantam a kikötőbe, megkerestem a tábori lelkészt, és elfogadtam Krisztust.Ezután hamar elkezdtem a keresztény szolgálatot, és most itt vagyok, egy több mint ezer fős tábori lelkészcsapat vezetőjeként.”

A londoni pásztor egy fél évvel később Észak-Kelet India egy eldugott szegletében 5000 indiai misszionárius előtt tartott előadást. A végén, a konferenciát szervező egyik misszionárius, egy alázatos kis ember meghívta őt az otthonába, egy egyszerű kis lakásba egy egyszerű ebédre. A lelkipásztor meg kérdezte tőle: „Ön, mint egykori hindu, hogy lett keresztény?” Ezt felelte: „Igen kiváltságos helyzetben voltam. Az indiai diplomataként bejártam a világot és annyira hálás vagyok Krisztus bűnbocsánatáért és véréért, mert máskülönben nagyon szégyelleném magam az emberek előtt azért, amibe keveredtem. Éppen Sydney-ben, a George Street-en jártam, játékokkal és ruhákkal megpakolt szatyrokkal, amikor egy udvarias, ősz kis emberke lépett hozzám, nekem adott egy szórólapot és megkérdezte: „Elnézést uram, ön döntött már Krisztus mellett? Ha ma meghalna, a mennyországba kerülne?” Én köszönetet mondtam neki, de eléggé zavarónak találtam. Amikor hazaértem, fel is kerestem egy hindu papot, aki segíteni ugyan nem tudott, de ezt tanácsolta: „Csak hogy a kíváncsiságod megnyugodjon, itt van az utca végében egy kis keresztény missziós központ. Beszélj az ottani misszionáriussal.” Ez a tanács megváltoztatta az életem. A misszionáriussal való beszélgetés után ugyanis megtértem, azonnal felhagytam a hinduizmussal, és elkezdtem készülni a keresztény szolgálatra. Felmondtam a diplomáciánál, most pedig itt vagyok, és Isten kegyelméből egy missziós szolgálatot vezetek, ahol több százezer ember tért már meg Istenhez.”

Nyolc hónappal ezután a Crystal Palace-i baptista lelkipásztor éppen Sydney egyik déli külvárosában szolgált, ahol megkérdezte a helyi baptista gyülekezet vezetőjét: ”Hallottál már egy idős, ősz hajú kis emberről, aki a George Street-en osztogat traktátusokat?” „Igen,” felelte az, „Mr. Genor-nak hívják, de szerintem már abbahagyta, mert túl öreg és gyenge.” A lelkipásztor ezt mondta: „Szeretnék találkozni vele.” Két nappal később elmentek a kis ember lakásához, bekopogtak hozzá, és egy aprócska, törékeny, gyenge emberke nyitott ajtót. Behívta és leültette őket, csinált nekik egy teát, bár annyira gyenge volt, hogy a teás csészéből minduntalan kiöntötte a teát a keze remegése miatt. Amint elkezdtek beszélgetni, a londoni lelkipásztor elmesélte neki
az összes történetet, amit az elmúlt három évben róla hallott. A kis öregember pedig csak ült és közben könnyek csorogtak végig az arcán. Aztán ezt mondta: „Nos, az én történetem így szól: „Egy ausztrál hadihajón teljesítettem szolgálatot és meglehetősen kicsapongó életet éltem. Aztán egyszer, amikor nagyon nehéz helyzetbe kerültem és teljesen kétségbe estem, akkor az egyik munkatársam, akivel egyébként állandón
kötözködtem, meghallgatott és segített. Vele tértem meg, és az életem 24 óra leforgása alatt szinte teljesen megváltozott. Mivel annyira hálás voltam Istennek, megígértem Neki hogy attól kezdve nagyon egyszerűen, de naponta legalább tíz embernek bizonyságot fogok tenni, ha Isten erőt ad hozzá. Néha persze beteg voltam és akkor nem tudtam végezni ezt a szolgálatot, de más napokon behoztam. Nem lettem paranoiás miatta, de több, mint negyven éven keresztül csináltam. Miután nyugdíjba mentem, a legjobb helynek a George Street tűnt, mivel ott több száz ember megfordul. Sokan elutasítottak, sokan viszont elvették a traktátust. A negyven év alatt azonban egyetlen emberről sem hallottam, hogy megtért volna közülük, egészen mostanáig.”

Tudják, ez az igazi elkötelezettség. Amikor pusztán a Jézus iránti szeretetből szolgáljuk őt, miközben nem látunk eredményt. Utána számoltunk a dolognak, és kiderült, hogy ez az egyszerű, nem karizmatikus kis baptista hívő körülbelül 146100 ember életére lehetett befolyással és vihette őket közelebb Jézushoz. És biztos vagyok abban, hogy amit Isten ennek a lelkipásztornak megmutatott, az csak a jéghegy csúcsa. Isten tudja mennyien lehetnek még azok, aki így tértek meg és most hatalmas munkát végeznek a misszióban!

Mr. Genor két héttel később meghalt. El tudják képzelni, milyen jutalom várta őt a mennyben? Erősen kétlem, hogy valaha is a Karizma magazin címlapjára kerülhetett volna. Sőt, valószínűleg képes riport sem készült volna vele Billy Graham „Döntések” című újságjában, bár mindkettő remek kiadvány. Sydney déli részében élő néhány
baptistától eltekintve senki sem tudott Mr. Genor-ról, de az biztos, hogy a mennyben híres a neve. A mennyben ismerték Mr. Genort. El tudják képzelni, amint kiterítik előtte a vörös szőnyeget és megszólalnak a trombiták, amint hazatér...?

[torokildiko46]

Megkérdeztem a gyülekezetbe a múlt héten egy kisfiút, aki azt mondat hogy ő nem szereti a Mikulást  , miért? , 5 éve volt a gyerek , rám nézet és ezt mondta : te nem tudod? Mikulás nem létezik, egy legenda , hazudnak a szülők hogy jön és ha jó vagy ad ajándékot, ha nem voltál jó nem kapsz semmit, de én  nem hiszek a Mikulásba, a szomszéd bácsi öltözött fel Mikulásnak én megismertem,de anyukám engem megtanított hogy Jézusban kell hinni, a képes-bibliámban is az van hogy Jézus szereti  a gyerekeket, én Benne hiszek mert beteg volt anyukám és én kértem hogy jöjjön és gyógyítsa meg és Ő megtette , Jézus ad nekem örök életet  de Mikulás nem ! ezért én Jézusban hiszek!
 Hát bizony tátva marad a szám! ekkora bölcsesség egy 5 éves gyerekbe??
 hát egy gyerektől is lehet tanulni!!! sokat

és mit mond az Ige:::

Máté evangéliuma 19,14
 
14 Jézus pedig monda: Hagyjatok békét e kis gyermekeknek, és ne tiltsátok meg nekik, hogy hozzám jőjjenek; mert ilyeneké a mennyeknek országa.




Máté evangéliuma 21,16
 
16 És mondának néki: Hallod, mit mondanak ezek? Jézus pedig monda nékik: Hallom. Sohasem olvastátok-é: A gyermekek és csecsemők szája által szereztél dicsőséget?

Márk evangéliuma 9,37
 
37 Aki az ilyen gyermekek közül egyet befogad az én nevemben, engem fogad be; és aki engem befogad, nem engem fogad be, hanem azt, aki engem elbocsátott.

[torokildiko46]

  ez egy nagyon szomorú történet ma kaptam egy szatmári rokonomtól megosztom veletek:
Ezt tényleg el kell Olvasnotok. Nagyon megható történet.


Karácsony előtti utolsó napon a szupermarketbe siettem
megvenni a maradék ajándékokat, amiket korábban nem tudtam.
Amikor megláttam a sok embert, panaszkodni kezdtem magamnak:
" Egy örökkévalóságig fogok itt várni
és még annyi más helyre kell mennem"

"Karácsony kezd egyre idegesítőbbé válni minden egyes évvel
Mennyire szeretnék csak lefeküdni és átaludni az egészet."

Végül is át tudtam magam fúrni a játékosztályra és el is
kezdtem átkozni az árakat, azon tűnődve hogy a gyerekek tényleg
játszani is fognak ezekkel a drága játékokkal?
Amíg nézelődtem a játékosztályon,észrevettem egy kisfiút,
aki olyan ötévesforma lehetett, egy babát szorítva a mellkasához.

Csak a haját simogatta a babának és olyan szomorúan nézett.
Aztán a kisfiú odafordult a mellette álló idős hölgyhöz:
"Nagyi, biztos vagy benne, hogy nincs elég pénzem,
hogy megvegyem ezt a babát?"

Az idős hölgy ezt felelte:
" Tudod te is: nincs elég pénzed
hogy megvedd ezt a babát, kedveském"

Aztán megkérte a fiút, hogy várjon meg itt öt percet,
amíg ô elmegy szétnézni. Hamar el is ment.

A kisfiúnak még mindig a kezében volt a baba.

Végül, elindultam felé, és megkérdeztem tőle,
kinekszeretné adni ezt a babát? "

Ezt a babát szerette a húgom leginkább és
ezt akarta a legjobban most Karácsonyra.
Nagyon biztos volt benne hogy aTélapó elhozza neki."

Azt válaszoltam, hogy talán télapó tényleg el is viszi neki,
de a kisfiú sajnálkozva válaszolt.

"Nem, Télapó nem viheti oda neki, ahol most ô van.
Oda kell ahhoz adnom anyukámnak,
és így ő odaadhatja a húgocskámnak amikor odamegy.

" A szemei olyan szomorúak voltak, amikor ezt mondta.
"A húgom Istenhez ment, hogy vele legyen.

"Apa az mondja, hogy Anya is el fog menni Istenhez hamarosan,
úgyhogy azt gondoltam, el tudná így vinni a húgomhoz."

Megkértem a kisfiút hogy várjon meg, míg visszajövök az üzletből.
Ezután mutatott egy nagyon kedves kis fotót magáról, amelyen éppen nevetett.
Aztán azt mondta nekem: "És meg azt is akarom, hogy
Anya elvigye neki ezt a képet is, így soha nem fog engem elfelejteni."

"Szeretem anyukámat, és azt kívánom, bárcsak ne kellene elhagynia engem,
de apa azt mondja, hogy el kell mennie, hogy a húgommal legyen.

" Aztán ismét a babára nézett a szomorú szemeivel, nagyon csendesen.
Gyorsan a pénztárcámhoz nyúltam, és kivettem belőle pár papírpénzt
és megkérdeztem a fiút: "Mi lenne, ha megszámolnánk a pénzed,
hátha mégis lenne elég?"

Oké - mondta. "Remélem, van elég." Én hozzáadtam némi pénzt
a fiúéhoz, anélkül hogy látta volna, majd elkezdtük a számolást.
Elég pénz volt a babára, még egy kicsivel több is.

A fiú ezt mondta: "Köszönöm Istenem, hogy adtál elég pénzt.
" Aztán rám nézett és hozzátette:
"Megkértem tegnap Istent mielőtt lefeküdtem aludni, hogy segítsen,
legyen elég pénzem, hogy megvehessem ezt a babát,
így anyukám neki tudná adni a húgomnak. Meghallgatott!

Még szerettem volna annyi pénzt is, hogy vehessek egy szál fehér rózsát
anyukámnak, de azért ezt már nem mertem kérni Istentől.

"De ô mégis adott nekem eleget, hogy megvehessem a babát és a fehér rózsát.
Tudod, anyukám szereti a fehér rózsát.
" Pár perc múlva az idős hölgy visszajött, majd távoztak.

Teljesen más hangulatban fejeztem be a bevásárlást, mint ahogy elkezdtem.
Sehogy se tudtam kiverni a kisfiút a fejemből-

Aztán eszembe jutott egy helyi újság cikke két nappal
ezelőttről, amelyik említett egy részeg embert, aki ütközött egy másik
kocsival, amelyben egy fiatal nő és egy kislány volt.

A kislány azonnal meghalt, az anya kritikus állapotban van.
A családnak el kellett határoznia, hogy kikapcsolják-e az
életfunkciók fenntartását szolgáló gépet, mert a fiatal hölgy soha sem
tudna felkelni a kómából, amibe esett.

Ez a család lenne a kisfiú családja?
Két nappal azután, hogy találkoztam a kisfiúval, megakadt a
szemem egy újságcikken, amely arról tudósított, hogy a fiatalasszony elhunyt.

Nem tudtam megállítani magam, hogy ne vegyek egy csokor fehér rózsát,
majd ezzel a ravatalozóba mentem, ahol a fiatalasszony ki volt téve a látgatóknak,
akik így megtehették az utolsó búcsújukat a temetés előtt.

Ott feküdt, a koporsóban, egy csokor fehér rózsát tartva a
kezében a fotóval, a baba a mellkasára volt helyezve. Sírva
hagytam el a helyet, úgy érezve, hogy az életem örökre megváltozott.

Az a szeretet, amit ez a kisfiú érzett az anyukájáért és a húgáért
- még a mai napig is nehéz elképzelnem.
És a másodperc törtrésze alatt mindezt egy részeg ember elvette tőle.




 

[Elisabeth]

Igen, már olvastam ezt a történetet, nagyon megérintett.

Arra kellett gondoljak: Míg olyanok nem lesztek....