Szerző Téma: Szolgálat Isten szemszögéből  (Megtekintve 3736 alkalommal)

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Nem elérhető Antee

  • Admin
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 22847
    • Alfa-Omega (keresztyén közösség)
Szolgálat Isten szemszögéből
« Dátum: 2012 Október 13, 21:29:00 »
Márk evangéliuma 10,42-45
"Jézus pedig magához szólítván őket, monda nékik: Tudjátok, hogy azok, akik a pogányok között fejedelmeknek tartatnak, uralkodnak felettök, és az ő nagyjaik hatalmaskodnak rajtok. De nem így lesz közöttetek; hanem, aki nagy akar lenni közöttetek, az legyen a ti szolgátok; És aki közületek első akar lenni, mindenkinek szolgája legyen: Mert az embernek Fia sem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és adja az ő életét váltságul sokakért."


Jézus nem hatalmaskodni és nem a saját hasznáért jött az emberek közé. Bár manapság sok ember ki Jézus nyomdokaiban gondolja magát, élősködik és uralkodik a nyájon, holott épp neki kellene táplálnia azt. Jézus helyre teszi a szolgálat kérdését, mintegy megfordítva a világi rendet amelyet valamennyien jól ismerünk. Az erős elnyomja a gyengébbet, a nagyobb a kisebbet vagy a kevély a szelídet. Ezek testies fegyverek, szolgálatra való kényszerítésre. Ám az Isten szerinti szolgálat alappillére az Istennek való alárendelődés, önszántunkból mégpedig Istennel való teljes egyetértésben! A motivációnk a szolgálatra pedig az Úr iránt érzett szeretetünk és Istenfélelmünk.

Filippi levél 2,12
"Annakokáért, szerelmeseim, amiképpen mindenkor engedelmeskedtetek, nem úgy, mint az én jelenlétemben csak, hanem most sokkal inkább az én távollétemben, félelemmel és rettegéssel vigyétek véghez a ti idvességteket;"


"félelemmel és rettegéssel"

Félnünk és rettegnünk kell Istentől?

Római levél 8,15
"Mert nem kaptatok szolgaság lelkét ismét a félelemre, hanem a fiúságnak Lelkét kaptátok, aki által kiáltjuk: Abbá, Atyám!"


Most akkor mi is a helyzet?
Testvérek, hogyan retteghetnénk attól, akit apu-nak nevezhetünk!? Az ige arról beszél, hogy legyen mindenkor szemünk előtt Isten szentsége, tisztasága, tökéletessége és csak ezekhez méltó cselekedetekkel járuljunk Őeléje. Tiszta szívvel és tiszta kézzel letett szolgálattal.

Római levél 13,3-4
"Mert a fejedelmek nem a jó, hanem a rossz cselekedetnek rettegésére vannak. Akarod-é pedig, hogy ne félj a hatalmasságtól? Cselekedjed a jót, és dícséreted lesz attól. Mert Isten szolgája ő a te javadra. Ha pedig a gonoszt cselekszed, félj: mert nem ok nélkül viseli a fegyvert: mert Isten szolgája, bosszúálló a haragra annak, aki gonoszt cselekszik."


Vajon ez az Isteni rendelet csupán a földiekre nézve adatott? Ez a rendelet a mennyeiek képmása is, Istennel nem lehet játszani és nem is érdemes kipróbálni.

Zsidó levél 10,26-31
"Mert ha szándékosan vétkezünk, az igazság megismerésére való eljutás után, akkor többé nincs bűnökért való áldozat, Hanem az ítéletnek valami rettenetes várása és a tűznek lángja, amely megemészti az ellenszegülőket. Aki megveti a Mózes törvényét, két vagy három tanubizonyságra irgalom nélkül meghal; Gondoljátok meg, mennyivel súlyosabb büntetésre méltónak ítéltetik az, aki az Isten Fiát megtapodja, és a szövetségnek vérét, melylyel megszenteltetett, tisztátalannak tartja, és a kegyelemnek Lelkét bántalmazza? Mert ismerjük azt, aki így szólt: Enyém a bosszúállás, én megfizetek, ezt mondja az Úr. És ismét: Az Úr megítéli az ő népét. Rettenetes dolog az élő Istennek kezébe esni."


Látjuk tehát az utóbbi igékből, hogy kiknek van félni és rettegni valójuk Istentől. Összességében tehát azoknak, akik nem cselekszik az Úr akaratát, sőt, még inkább azoknak, akik megismerték Isten akaratát, mégsem teljesítik azt. Bár igazándiból nem ér véget itt a történet, mert ahogy egyre jobban megismerjük Istent, ahogyan felismerésre jutunk az Ő szentségét, tisztaságát és tökéletességét illetően, ahogyan betekintést kapunk az Ő dicsőségének nagyságába, amiképpen felismerjük azt, hogy kik voltunk és Isten kiké hívott el minket, bizony ennek ismeretében félelem és rettegés járhat át minket, de ez nem ellenünk szól, hanem Isten mellett, aki nem nézte hogy kik és mik vagyunk, hanem elhívott és megtisztítva befogadott minket.

1Péter levele 2,9
"Ti pedig választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, megtartásra való nép vagytok, hogy hirdessétek Annak hatalmas dolgait, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket;"


Papokká lettünk Isten szolgálatára és az emberek közbenjáróivá. Ez a szolgálat csak akkor lehet kedves Isten előtt, ha ez jó illatként száll fel hozzá és nem büdös izzadságszag formájában. Ugyanis sokan szolgálnak tisztességtelenül, testből, önerőből, Isten rendeleteit félrerúgva miközben azt hiszik, hogy Isten úgy is szívesen fogadja, elfelejtve a szolgálat lényegét. Isten szükséget szenvedne hogy ki kell szolgálni? A szolgálat érettünk adatott, ez egy ajándékozási lehetőség, hogy ne üres kézzel járuljunk Őeléje, hanem aktívan részesei lehessünk az egyház építésének. Ha már megadatott nekünk hogy Isten elé járulhassunk és ráadásul vihetünk is valamit, akkor az már legyen kedves Őelőtte.

Efézusi levél 5,1-2
"Legyetek tehát Isten követői, mint szeretett gyermekei, és éljetek szeretetben, ahogyan a Krisztus is szeretett minket, és önmagát adta értünk "áldozati ajándékul, az Istennek kedves illatként."


Aki törekszik szolgálatra, annak tudnia kell, hogy az felelősséggel és odaszántsággal jár. A szolgálat által lemondunk a saját kényelmünkről és a korábbi időbeosztásunkról. Ez pedig azért van, mert nem magunknak, nem embereknek, hanem Istennek szolgálunk. Viszont mi a helyzet a családdal? Talán megelőzheti a szolgálat? Az Istentől kapott szolgálat az egy szövetség Isten és a szolgáló között. Éppen ezért senki sem állhat az útjába, egyedül a szolgáló rúghatja fel. De léteznek már meglévő szövetségek is, egy közülük például a házastársi kötelék. Fontos megérteni, hogy nem véthetünk egyik szövetség ellen se. Egyébként megjegyzem, hogy a sátán egyik legkedvencebb területén vagyunk, ahol e két szövetség között szorgalmasan folytat aknamunkát. Ezért emberileg könnyen belebukhatunk, de Istennel minden lehetséges.

Törekedjünk a teljes egységre.
"Halljátok az Úrnak beszédét, akik rettegtek az ő beszédére: így szólnak testvéreitek, akik titeket gyűlölnek, nevemért eltaszítanak: Jelenjék meg az Úrnak dicsősége, hogy lássuk örömötöket; de ők megszégyenülnek." (Ézsaiás 66,5)

Nem elérhető Shomer ayin

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3211
Re:Szolgálat Isten szemszögéből
« Válasz #1 Dátum: 2012 Október 13, 22:11:19 »
 :afro:  Dicsőség az Örökkévalónak Testvérem. És köszönjük neked, hogy megosztottad velünk.
Ézs 60,19    
Nem a nap lesz néked többé nappali világosságod, és fényességül nem a hold világol néked, hanem az Úr lesz néked örök világosságod, és Istened lesz ékességed,

Nem elérhető Elisabeth

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 7213
Re:Szolgálat Isten szemszögéből
« Válasz #2 Dátum: 2012 Október 14, 09:41:51 »
Kedves Antee!

Nagyon köszönöm áldott tanításodat, érdemes elgondolkozni rajta.   :afro:

Sajnos manapság igen kerülik az “Istenfélelem“ fogalmát, mert hát ugye a szeretet kiüz minden félelmet. Bármennyire is paradoxnak tünik, félelem és félelem között különbséget tesz az Íge.

Az emberektől való félelem tőrt vet; de a ki bízik az Úrban, kiemeltetik.
Péld 29,25

5. Gondold meg azért a te szívedben, hogy a miképen megfenyíti az ember az ő gyermekét, úgy fenyít meg téged az Úr, a te Istened;
6. És őrizd meg az Úrnak, a te Istenednek parancsolatait, hogy az ő útján járj, és őt féljed.

5Móz 8,5-6

Söt a szolgaság és szolgaság között is különbséget tesz Isten Szava:

Rm 8,15    
Mert nem kaptatok szolgaság lelkét ismét a félelemre, hanem a fiúságnak Lelkét kaptátok, a ki által kiáltjuk: Abbá, Atyám!


Ha ezt az Ígét szövegkörnyezetében olvassuk, teljesen nyilvánvalóvá lesz, miröl is van itt szó:

Mert, ha test szerint éltek, meghaltok; de ha a test cselekedeteit a lélekkel megöldökölitek, éltek. 14. Mert a kiket Isten Lelke vezérel, azok Istennek fiai. 15. Mert nem kaptatok szolgaság lelkét ismét a félelemre, hanem a fiúságnak Lelkét kaptátok, a ki által kiáltjuk: Abbá, Atyám!
Róm 8,13-15

Tehát a test szerinti élet jelenti a szolgaságot.

Más értelemben vett szolgaságot Jézus Krisztus élte meg, amiben nekünk is követnünk kell Öt.

4. Ne nézze kiki a maga hasznát, hanem mindenki a másokét is.
5. Annakokáért az az indulat legyen bennetek, mely volt a Krisztus Jézusban is,
6. A ki, mikor Istennek formájában vala, nem tekintette zsákmánynak azt, hogy ő az Istennel egyenlő,
7. Hanem önmagát megüresíté, szolgai formát vévén föl, emberekhez hasonlóvá lévén;
8. És mikor olyan állapotban találtatott mint ember, megalázta magát, engedelmes lévén halálig, még pedig a keresztfának haláláig.

Fil 2,4-8

Végezetül:

1. A köztetek lévő presbitereket kérem én, a presbitertárs, és a Krisztus szenvedésének tanuja, és a megjelenendő dicsőségnek részese;
2. Legeltessétek az Istennek köztetek lévő nyáját, gondot viselvén arra nem kényszerítésből, hanem örömest; sem nem rút nyerészkedésből, hanem jóindulattal;
3. Sem nem úgy, hogy uralkodjatok a gyülekezeteken, hanem mint példányképei a nyájnak.
4. És mikor megjelenik a főpásztor, elnyeritek a dicsőségnek hervadatlan koronáját.
5. Hasonlatosképen ti ifjabbak engedelmeskedjetek a véneknek: mindnyájan pedig, egymásnak engedelmeskedvén, az alázatosságot öltsétek fel, mert az Isten a kevélyeknek ellene áll, az alázatosaknak pedig kegyelmet ád.
6. Alázzátok meg tehát magatokat Istennek hatalmas keze alatt, hogy felmagasztaljon titeket annak idején.

1Pt 5,1-6

 :2smitten:

 
Taníts akaratod teljesítésére, mert te vagy Istenem! A te jó lelked vezéreljen az egyenes úton!
Zsolt 143,10

Nem elérhető Antee

  • Admin
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 22847
    • Alfa-Omega (keresztyén közösség)
Re:Szolgálat Isten szemszögéből
« Válasz #3 Dátum: 2012 Október 14, 10:44:16 »
Ámen Erzsike! :2smitten:
"Halljátok az Úrnak beszédét, akik rettegtek az ő beszédére: így szólnak testvéreitek, akik titeket gyűlölnek, nevemért eltaszítanak: Jelenjék meg az Úrnak dicsősége, hogy lássuk örömötöket; de ők megszégyenülnek." (Ézsaiás 66,5)

Nem elérhető E.Edit

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 1427
Re:Szolgálat Isten szemszögéből
« Válasz #4 Dátum: 2012 Október 14, 12:55:30 »
Erről a következők jutnak elsőre az eszembe:
Isten szemszögéből két irányú kell legyen a szolgálatunk,ahogyan a kereszt alakzat is mutatja: függőlegesen Isten irányában,vízszintesen az embertársaink irányába.
Istent elsősorban úgy tudom szolgálni,ha engedelmeskedem Neki,tehát mindannak amit Igéjében mond.
Embertársaimat pedig,ha odafigyelek szükségletükre és teljes személyválogatás nélküli szeretettel vagyok irányukba.
Nagyon sok Ige van ami ezeket alátámasztja,én most csak szemezgetek egyet-egyet minkét irányra.

1.- 1Sámuel 15,22
 
"...Talán ugyanúgy tetszik az ÚRnak az égő- és a véresáldozat, mint az engedelmesség az ÚR szava iránt? Bizony, többet ér az engedelmesség az áldozatnál, és a szófogadás a kosok kövérjénél!"

2.- Máté 25:35-40

"35 Mert éheztem, és ennem adtatok, szomjaztam, és innom adtatok, jövevény voltam, és befogadtatok,
36 mezítelen voltam, és felruháztatok, beteg voltam, és meglátogattatok, börtönben voltam, és eljöttetek hozzám.
37 Akkor így válaszolnak neki az igazak: Uram, mikor láttunk téged éhezni, hogy enned adtunk volna, vagy szomjazni, hogy innod adtunk volna?
38 Mikor láttunk jövevénynek, hogy befogadtunk volna, vagy mezítelennek, hogy felruháztunk volna?
39 Mikor láttunk betegen vagy börtönben, hogy elmentünk volna hozzád?
40 A király így felel majd nekik: Bizony, mondom néktek, amikor megtettétek ezeket akárcsak eggyel is a legkisebb atyámfiai közül, velem tettétek meg."

 :2smitten:




"Ne félj, csak higgyj!"  Márk ev.5:36/b

Nem elérhető Elisabeth

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 7213
Re:Szolgálat Isten szemszögéből
« Válasz #5 Dátum: 2012 Október 14, 18:34:32 »
Nagyon nagy ott a gond, ha egy szolgálót nem az ÚR hívott el a szolálatra. Nekem úgy tünik, ezek a "béresek". Okoskodásokkal próbálják a nyájat magukhoz csalogatni, és nem ragaszkodnak a tiszta hamisítatlan Ígéhez. Úgy látszik  már Pál apostolnak is meggyült az ilyen önkijelölt szolgálókkal a baja. Magukat ajánlják...

A Krisztus szelídségével és gyöngédségével kérlek titeket én, Pál, aki - némelyek szerint - szemtől szemben ugyan alázatos vagyok közöttetek, de távollétemben erélyes vagyok hozzátok; 2. kérlek titeket, hogy amikor jelen leszek, ne kelljen erélyesnek lennem annak a meggyőződésnek az alapján, amellyel merészen akarok fellépni némelyekkel szemben, akik úgy vélekednek, hogy mi test szerint élünk. 3. Mert testben élünk, de nem test szerint hadakozunk; 4. hadakozásunk fegyverei ugyanis nem testiek, hanem erősek az Isten kezében erődítmények lerombolására. 5. Ezekkel rombolunk le minden okoskodást és minden magaslatot, amelyet az Isten ismeretével szemben emeltek, és foglyul ejtünk minden gondolatot a Krisztus iránti engedelmességre, 6. és készek vagyunk megbüntetni minden engedetlenséget, amikor teljességre jut a ti engedelmességetek. 7. Ami a szemetek előtt van, arra nézzetek! Ha valaki meg van győződve arról, hogy ő a Krisztusé, azt is gondolja meg önmagában, hogy amint ő Krisztusé, ugyanúgy mi is. 8. Mert ha kissé túlozva dicsekszem is a hatalmunkkal, amelyet az Úr építésetekre, és nem rombolásotokra adott, nem szégyenülök meg, 9. nem akarva azt a látszatot kelteni, mintha levelemmel csak fenyegetnélek titeket. 10. Mert levelei, mondják, súlyosak és kemények ugyan, de testi megjelenése erőtlen, és beszéde szánalmas. 11. Azt pedig gondolja meg az ilyen ember, hogy amilyenek vagyunk a távollétünkben írt levelünk szavaiban, olyanok leszünk ottlétünkkor tetteinkben is. 12. Mert nem merjük magunkat azokhoz számítani vagy hasonlítani, akik önmagukat ajánlják. De ezek nem veszik észre, hogy magukhoz mérik, és magukhoz hasonlítják önmagukat. 13. Mi azonban nem mérték nélkül, hanem annak a határnak a mértéke szerint dicsekszünk, amelyet az Isten szabott ki nekünk mértékül, hogy eljussunk hozzátok is. 14. Mert mi nem mentünk túl a nekünk kiszabott határon, mint akik nem jutnak el hozzátok; hiszen hozzátok is eljutottunk a Krisztus evangéliumával. 15. Nem dicsekszünk mértéktelenül mások fáradozásával, de reméljük, hogy hitetek megnövekedésével naggyá leszünk közöttetek a mi munkaterületünkön. 16. Ennélfogva a rajtatok túl eső területeken is hirdetjük az evangéliumot, de nem dicsekszünk olyan munkával, amelyet másutt már elvégeztek. 17. Aki pedig dicsekszik, az Úrral dicsekedjék, 18. mert nem az a megbízható ember, aki önmagát ajánlja, hanem az, akit az Úr ajánl.
2Kor 10


 :2smitten:
Taníts akaratod teljesítésére, mert te vagy Istenem! A te jó lelked vezéreljen az egyenes úton!
Zsolt 143,10

Nem elérhető Elisabeth

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 7213
Re:Szolgálat Isten szemszögéből
« Válasz #6 Dátum: 2012 Október 21, 10:53:36 »
Ezért tehát, mivel ilyen szolgálatban állunk, minthogy irgalmat nyertünk, nem csüggedünk el, 2. hanem elvetjük a szégyenletes titkos bűnöket; nem járunk ravaszságban, nem is hamisítjuk meg az Isten igéjét, hanem az igazság nyílt hirdetésével ajánljuk magunkat minden ember lelkiismeretének az Isten előtt. 3. Ha pedig nem elég világos a mi evangéliumunk, csak azok számára nem világos, akik elvesznek. 4. Ezeknek a gondolkozását e világ istene megvakította, mert hitetlenek, és így nem látják meg a Krisztus dicsőségéről szóló evangélium világosságát, aki az Isten képmása. 5. Mert nem önmagunkat hirdetjük, hanem Krisztus Jézust, az Urat, önmagunkat pedig mint szolgáitokat Jézusért.
2Kor 4,1-5


 :igen:
Taníts akaratod teljesítésére, mert te vagy Istenem! A te jó lelked vezéreljen az egyenes úton!
Zsolt 143,10

Nem elérhető Antee

  • Admin
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 22847
    • Alfa-Omega (keresztyén közösség)
Re:Szolgálat Isten szemszögéből
« Válasz #7 Dátum: 2012 Október 21, 11:16:20 »
Ámen! :2smitten:
"Halljátok az Úrnak beszédét, akik rettegtek az ő beszédére: így szólnak testvéreitek, akik titeket gyűlölnek, nevemért eltaszítanak: Jelenjék meg az Úrnak dicsősége, hogy lássuk örömötöket; de ők megszégyenülnek." (Ézsaiás 66,5)

Nem elérhető Elisabeth

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 7213
Re:Szolgálat Isten szemszögéből
« Válasz #8 Dátum: 2012 November 18, 09:25:37 »
14. Mert a kiket Isten Lelke vezérel, azok Istennek fiai.
15. Mert nem kaptatok szolgaság lelkét ismét a félelemre, hanem a fiúságnak Lelkét kaptátok, a ki által kiáltjuk: Abbá, Atyám!
16. Ez a Lélek bizonyságot tesz a mi lelkünkkel együtt, hogy Isten gyermekei vagyunk.

Róm 8,14-16

Az ember valahol mindig szolgál valakinek. Vannak akik a testnek szolgálnak, az embert középpontba helyezik, testies gondolkozást követve. Ne tedd ezt... ne tedd azt... Már annyira magukra koncentrálnak, hogy nem látják meg a „Rézkígyót”. Tekintetük lefelé van irányítva és állandóan menekülnek a körülöttük levö kígyók elöl.

1. A Lélek pedig nyilván mondja, hogy az utolsó időben némelyek elszakadnak a hittől, hitető lelkekre és gonosz lelkek tanításaira figyelmezvén.
2. Hazug beszédűeknek képmutatása által, kik meg vannak bélyegezve a saját lelkiismeretökben.
3. A kik tiltják a házasságot, sürgetik az eledelektől való tartózkodást, melyeket Isten teremtett hálaadással való élvezésre a hívőknek és azoknak, a kik megismerték az igazságot.
4. Mert Istennek minden teremtett állata jó, és semmi sem megvetendő, ha hálaadással élnek azzal;
5. Mert megszenteltetik Istennek ígéje és könyörgés által.
6. Ezeket ha eleikbe adod az atyafiaknak, Krisztus Jézusnak jó szolgája leszel, táplálkozván a hitnek és jó tudománynak beszédeivel, a melyet követtél;
7. A szentségtelen és vénasszonyos meséket pedig eltávoztasd. Hanem gyakorold magadat a kegyességre:
8. Mert a test gyakorlásának kevés haszna van; de a kegyesség mindenre hasznos, meglévén benne a jelenvaló és a jövő életnek ígérete.
9. Igaz ez a beszéd, és méltó, hogy mindenképpen elfogadjuk.

1Tim 4,1-9

Ne szolgáljunk a testnek, hanem Istennek!

23. És valamit tesztek, lélekből cselekedjétek, mint az Úrnak és nem embereknek;
24. Tudván, hogy ti az Úrtól veszitek az örökségnek jutalmát: mert az Úr Krisztusnak szolgáltok.

Kol 3,23-24

És mint Isten gyermekei, tudatában vagyunk annak, hogy mi semmit sem tehetünk Jézus Krisztus nélkül, de Vele és Benne igen!
    
Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: A ki én bennem marad, én pedig ő benne, az terem sok gyümölcsöt: mert nálam nélkül semmit sem cselekedhettek.
Jn 15,5

15. Nem mondalak többé titeket szolgáknak; mert a szolga nem tudja, mit cselekszik az ő ura; titeket pedig barátaimnak mondottalak; mert mindazt, a mit az én Atyámtól hallottam, tudtul adtam néktek.
16. Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket, és én rendeltelek titeket, hogy ti elmenjetek és gyümölcsöt teremjetek, és a ti gyümölcsötök megmaradjon; hogy akármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja néktek.
17. Ezeket parancsolom néktek, hogy egymást szeressétek.

Jn 15,15-17

Taníts akaratod teljesítésére, mert te vagy Istenem! A te jó lelked vezéreljen az egyenes úton!
Zsolt 143,10