Testvérek!Összefoglaltam a tizeddel kapcsolatos legfontosabb észrevételeimet főleg a törvény és a Szellem általi szabadság vonatkozásában:
Ábrahám példája:Ábrahám egyszer fizetett, és csak a hadizsákmányból:
Amikor Ábrahám visszatért a királyok megveréséből, kiment elé Sodoma királya, és Melkisédek is meglátogatta:
1MÓZ 14.17-21 ..
kiméne ő elébe Szodomának királya a Sáve völgyébe, azaz a király völgyébe. Melkhisédek pedig Sálem királya, kenyeret és bort hoza; ő pedig a Magasságos Istennek papja vala.És megáldá őt, és monda: Áldott legyen Ábrám a Magasságos Istentől, ég és föld teremtőjétől.Áldott a Magasságos Isten, aki kezedbe adta ellenségeidet. És tizedet ada neki mindenből. És monda Szodoma királya Ábrámnak: Add nekem a népet, a jószágot pedig vedd magadnak.
Nézzük meg figyelmesen az igeverseket: ha én kimegyek a fiam elé a vonatállomásra, az azt jelenti, hogy ő még nem ért haza, és már akkor találkozom vele, még az otthonunktól távol.
Itt is ez történt. Ábrahám jön vissza a győztes csatából az embereivel és a hadizsákmánnyal.
Ekkor kijön elé Sodoma királya, még mielőtt hazaért volna, és még valaki, Melkhisédek is. Ábrahám ekkor tizedet ad Melkhisédeknek, mindenből. De Ábrahám ekkor még nem ért haza a saját állataihoz, henem csak a zsákmány van nála. Tehát, amikor azt írja az ige, hogy mindenből, az azt jelenti, hogy mindenből, amit a harc során szerzett.
Világos?
Ezt írja a zsidókhoz írt levél is:
Zsid 7:4 Nézzétek meg pedig, mily nagy ez, akinek
a zsákmányból tizedet is adott Ábrahám, a pátriárka;
Ráadásul a maradék 90%-ot a zsákmányból tudjuk, hogy visszaadta Szodoma királyának.
Tehát, ha Ábrahám nyomdokaiba akar valaki lépni, akkor adjon tizedet a hadizsákmányból, és a maradék 90%-ot adja vissza annak, akié eredetileg volt. Ekkor tényleg azt teszi, amit Ábrahám tett.
Még valami: A tizedet Ábrahám nem a hozzá hasonló hívő testvérének adta, nem Lótnak adta. Melkhisédeknek adta, aki valószínű maga Jézus volt. Nincs jogunk tehát, ha Ábrahám példája szerint akarunk eljárni, hívő testvérünknek, mondjuk a pásztornak adni, hanem meg kell várnunk, amíg maga Jézus találkozik velünk, és neki kell adnunk.
Persze Jézus most bennünk él, és mi vagyunk a teste, de ezen logika alapján az egyik testvéremnek éppen annyi joga van rá, mint a másiknak, hiszen mindannyian együtt alkotjuk Krisztus testét. Ennek a gondolatmenetnek megfelelően szét kellene osztani a testvéreim között, mert ők mindannyian jogosultak rá, nem csak a pásztor.
Jákób példája: Nem tudjuk fizetett-e valaha, kinek (mondjuk a szegényeknek?, vagy magának Istennek?) és hogyan és főleg, hogy miért. Isten akarata volt-e, hogy fizessen, vagy egyszerűen csak azt gondolta, ha ezt felajánlja, erre Isten biztosan „ráharap” majd, és ezért még biztosabban megáldja majd. Ebből nem tudjuk meg, kell-e fizetnünk, Isten elvárása-e, és főleg az nem tudjuk meg, hogy kinek kell fizetnünk.
Mózes törvénye, azaz a TÖRVÉNY:Számomra mindig meglepő volt, amikor egyházi vezetők arra hivatkoznak, hogy a mózesi törvényt már nem kell megtartani, majd a következő pillanatban arról tanítanak, hogy a tized azért még érvényes. A mózesi törvény nem írt elő tizedet csak a mezőgazdasági termékekből, a növényekből és az állatokból, valamint az összege nem 10% volt, hanem jóval több. Azaz nagy-nagy csúsztatás, hogy Mózes törvénye miatt kell tizedet fizetni.
Néhány értékes írás a témában:
http://alfa-omega.hu/index.php/tanulmanyok/146-dilemma-a-tizedrolhttp://nyugodtleszazeleted.blogspot.hu/2012/03/mese-tizedrol-6-mozes-28.htmlhttp://www.elizeus.atw.hu/adakozas.htmlMP3 felvétel:
http://docs.google.com/uc?export=download&id=0B7EO0bsB5YhpeDUtX1dHYTByYmM
Mit mondtak az apostolok, kell-e törvényeket követnünk?1. Az apostoli zsinat meghatározta, hogy milyen feltételeknek kell megfelelniük a hívőknek, és ebben nem szerepel a tizedfizetés:
Apcs 15:28-29 Mert
tetszék a Szent Léleknek és nekünk, hogy semmi több teher ne vettessék ti reátok ezeken a szükséges dolgokon kívül, hogy tartózkodjatok a bálványoknak áldozott dolgoktól, a vértől, a fúlvaholt állattól, és a paráznaságtól; melyektől ha megóvjátok magatokat, jól lesz dolgotok. Legyetek egészségben!
Amennyiben valaki ehhez hozzátesz, az plusz terhet rak a hívőkre, vagy magára és felülbírálja Isten bölcs határozatát.
2. Pál kifejezetten felszólít minket arra, hogy ne hagyjuk, hogy törvénnyel megkötözzenek minket:Gal 5:1 Annak okáért a szabadságban, melyre minket Krisztus megszabadított, álljatok meg, és
ne kötelezzétek meg ismét magatokat szolgaságnak igájával. Amennyiben valakit a „tizedfizetés törvénye” alá helyezünk, vagy elfogadjuk valakitől ezt a magunk számára kötelező szabályként, azaz „törvényként” vétünk ez ellen a szabály ellen, és nem engedelmeskedünk Isten kifejezett parancsának, szolgákká válunk, a tizedfizetés szabályának szolgáivá.
Világos, hogy amikor másokat, vagy magunkat egy, vagy több ilyen „törvény alá” helyezünk, annak két súlyos következménye van, főleg, ha sok áldozatba kerül ezt a „törvényt” megtartani:
1. Amennyiben kiválóan megtartjuk ezt a nehezen megtartható „törvényt, vagy vallásos szabályt”, az büszkeséghez vezet, úgy gondoljuk többet érünk más hívőknél, vagy mások csak másodlagos hívők, hiszen látszólag nem annyira odaszántak, mint mi, akik ennyi áldozatot hozunk.
2. Amennyiben nem tartjuk meg valami miatt, mondjuk mert elgyengülünk hitben, akkor ez kárhoztat minket, és úgy gondoljuk, Istentől most haragszik ránk, hiszen „megloptuk” Őt ezzel. Ez a hamis hitünk pedig eltávolít minket Istentől, és megrabolja a hitünket.
Az újszövetségben nem szabad törvényt csinálnunk semmiből, vagy csak rettentő óvatosan, mert ezzek megolthatjuk Isten szellemének a tökéletesen időzített munkáját:
Róm 14:5 Emez az egyik napot különbnek tartja a másiknál: amaz pedig minden napot [egyformának] tart.
Ki-ki a maga értelme felől legyen meggyőződve. Aki ügyel a napra, az Úrért ügyel: és aki nem ügyel a napra, az Úrért nem ügyel. Aki eszik, az Úrért eszik, mert hálákat ad az Istennek: és aki nem eszik, az Úrért nem eszik, és hálákat ad az Istennek.Ez a számomra azt jelenti, ha Isten mond valamit az adakozásról, az adakozás összegéről, módjáról, azt nem szabad másra ráerőltetnem, mint szabályt (azaz törvényt) hanem meg kell várnom, amíg Isten kijelenti a testvéremnek, az egyedi körülményeit figyelembe véve, hogy mennyit adjon és mikor.
Ezzel szemben tanítani kell az adakozásról, ami nagyon is szükséges és biblikus, de hiba azt sugallni, hogy Isten a keresetének tíz százalékát várja el legalább. (tized). Vagy Isten csak akkor áldja meg a hívőt, ha ennyit fizet, vagy Isten nem áldja meg addig teljesen, amíg nem fizet tizedet. Mindezek az állítások igeellenesek. Isten a végtelen nagy kegyelme miatt áld meg minket, „kegyelemből van üdvösségünk (és gyarapodásunk) hit által.” Isten akarata az újszövetség igazsága szerint nem a tizedfizetés, hanem a szívből jövő adakozás. (
Ami lehet 10 %, vagy akár a tizednél jóval nagyobb mértékű is havonta, vagy időszakosan, a szükségek szerint, mert ha valódi szükség van rá, a Szentszellem a szívedre fogja helyezni)A tizedfizetés igazságtalan is, mert arányosan sokkal-sokkal nagyobb terhet jelent a szegényeknek, mint a gazdagoknak. A mózesi tized ellenben kisebb terhet jelentett a szegényeknek, mert 9 állat esetén, (a szegény állattenyésztőknek például) egyáltalán nem kellett megfizetniük az állataikból. A tized a mai gyakorlat szerint egy gazdag embernek semmiség, de egy szegény embernek , aki napról-napra él, aki esetleg még hitben sem olyan erős, elhordozhatatlan teher, amely eltávolíthatja a gyülekezetünktől.
Arról nem is beszélve, hogy ha valaki elhiszi, hogy Istennek a tizedfizetés elvárása, és ez az ember történetesen hitben még erőtelen, akkor ez esetleg megugorhatatlan akadály a részére, ami kárhoztatást szül. Éppen úgy, mint bármilyen más törvény. Ez pedig Istennek semmiképpen nem célja.
Ezzel szemben az önkéntes adakozás nem kárhoztatja, mert nincs meghatározva mennyit várnak el tőle, így nagyobb eséllyel marad meg a gyülekezetben.
Ha azt mondod erre, hogy olyanokra nincs is szükség, akik nem hoznak áldozatot, arra azt mondom, hogy más-és más „áldozatot” jelent tizdet fizetni egy szegénynek, egy gazdagnak, egy hitben erősnek, egy hitben gyengének. Ha igazságos akarsz lennei, akkor tégy egyenlő terhet mindenkire! De erre csak Isten képes, és pontosan ezt is teszi, amikor a Szentszellem által az egyes emberek egyes körülményeit figyelembe véve készteti őket, hogy mennyit adjanak önkéntesen és szívből.
Idézet a Wikipédiából (nem tekintem megbízható forrásnak, csupán jól megfogalmazza, amit én is hiszek)
„Jézus önmaga sohasem szedett tizedet, ahogy tanítványai sem, és sohasem tanította Jézus arra a tanítványait, hogy adjanak neki tizedet, vagy ők tizedet szedjenek. Tizedet kizárólag a zsidó lévitai papság szedett akkoriban... … Egyetlen bizonyíték sincs az újszövetségi egyházban a tizedfizetésre, mivel sem Jézus sem az apostolok nem szedtek tizedet, ezért ennek bibliai alapja nincs...
A tizedet - bár többször megpróbálták - egészen 777 előttig nem sikerült elfogadtatni az egyházban, mert nem volt semmilyen újszövetségi egyházi alapja. … … A II. Tours-i zsinat még csak ajánlja a tized fizetését, de a II. Maconi zsinat már kötelezi a tized fizetését. „
Meggyőződésem szerint az újszövetségi tizedszedésnek nincs bibliai alapja. Helyette a Szentszellem által vezérelt önkéntes és szabad, jó szívből jövő adakozás van.
Figyeld meg a mostani gyakorlatot néhány tizedszedő gyülekezetben.1. A tagok beadják a tizedüket.
2. A pásztor egyedül, vagy a vénekkel közösen eldönti, hogy mi legyen a befolyt összeggel.
Mi alapján mondja meg, hogy mire költsék?
Hát persze, a Szentszellem vezeti őt, vagy őket, hogy milyen Isten szerinti célra legyen költve! Ha a Szentszellem vezeti, hogy hova költse, az valóban önkéntes, valóban szabad, és valóban jó szívből jön. Ez a helyes hozzáállás valóban, így kell eljárni. Ámen!
Rendben van. Szerintem ez így rendjén van. De akkor a kérdésem a következő:
ha képes a Szentszellem őt vezetni abban, mire költsenek és mennyit, akkor az egyes hívőknek külön-külön nincs meg ehhez a szabadságuk? Nincs meg ehhez joguk? A Szentszellem az egyes hívőt nem képes vezetni ebben úgy, mint a pásztort?
De igen!
A javaslatom: Isten vezetésével, a Szentszellem útmutatása szerint eljárva szabaduljunk meg lépésről-lépésre a tizedszedés bibliátlan gyakorlatától
Legyenek tanítások arról, hogy milyen fontos az adakozás, és arról, hogy szükség van az eseti adakozások mellett RENDSZERES HAVONKÉNTI adakozásra is, minden hónapban - mindenkitől, aki teheti,kiki, amennyit rendszeresen válalni tud, - melyből ki lehet fizetni a gyülekezet rezsijét, a szolgálók bérét. A gyülekezetet pedig folyamatosan tájékoztassuk, hogy mekkora összeg folyt be, és az elég-e a költségekre. Ha nem, adakozhatunk újra. Ha fontos a tagok számára a cél, adakozni fognak, ha pedig nem helyezi a Szentszellem a szívükre, akkor talán nincs is szükség arra a dologra, bízzuk ezt Istenre.Én pillanatnyilag több, mint 10%-ot adakozom. Nem törvényből, hanem azért, mert kis gyülekezetünk van, és szükség van erre a mértékre. Isten Szelleme késztet rá, hogy ezt tegyem, ez van a szívemben, ez van összhangban a szeretettel. De ez nem egy szabály, mert ha azt látom, hogy rossz célra menne, lenne rá szabadságom, hogy egy fillért se adjak. Csak
mert nem kötöztek meg a tizedfizetés kényszeres törvényével, kifacsart igék felhasználásával.Nem ötvözhetjük az ót az újjal. Vagy a Szentszellem vezetését követjük minden területen, abban is, hogy mennyit adakozzunk és mire, és akkor csodálatos, páratlan gyülekezetté válhatunk, vagy törvényeket hozunk, hagyományokat követünk (pl. tizedfizetés hagyománya, törvénye), és akkor megnézhetjük majd magunkat, mert a „törvényeinkkel” megoltjuk a Szellem munkáját.
Végezetül egy összefoglaló írással búcsúzom, Isten áldjon!Egy példa ( a sok közül ) a karizmatikus megosztottságról !!!!!! ( részlet egy újság cikkből ) Jézus-ATM: kötelező tizedfizetés a gyülekezetben? Forrás:
https://szellemieroszak.wordpress.com/2010/08/03/adakozas/„Kell fizetni tizedet? – kérdezték prominens amerikai evangéliumi vezetőktől, akiknek a többsége szerint nem kell. Mindeközben egyre nagyobb teret hódít az online adakozás.
A liberálisnak elkönyvelt Európában sokan úgy tekintenek az amerikai kis- és nagy egyházakra, mint ahol a hívők lelke mellett azok pénztárcáját is aktívan masszírozzák, mindemellett ezért sokakat meglephet, hogy az evangéliumi vezetőknek csak a kisebbik része vallja azt, hogy a Biblia megköveteli a tizedfizetést. A befolyásos egyházi emberek 58 százaléka szerint a Biblia nem írja elő, hogy keresményünk tíz százalékát az Úrnak (vagyis többnyire a gyülekezetünknek) kell adni.
Ábrahám példájaLeith Anderson, az Evangéliumi Keresztyének Országos Egyesülete (National Association of Evangelicals – NAE) elnöke szerint az Ószövetség többféle tizedet is előírt, aminek része volt az állami adó és a vallási célokra beszedett adomány is. Mindenesetre Anderson is meglepődött azon, hogy az evangéliumi vezetők többsége szerint az ószövetségi gyakorlatot nem kell gyakorolni a mai gyülekezeti életben – pláne, hogy az USA-ban nagyon sok evangéliumi felekezet komplett “tizedfizetési ” tanítássorozatot állított össze.
Az Ószövetségben már Ábrahámtól megjelenik a tizedfizetés szokása, minden hívő szellemi atyja, Melkisédek főpapnak fizetett tizedet a hadizsákmányból. Arra viszont nem lehet újszövetségi parancsolatot találni, hogy minden hívő támogassa saját gyülekezetét bevétele tíz százalékával…….stb. Akkor most nézzünk a többségtől egy tanítást ezzel kapcsolatban !!……Napjainkban több keresztény egyház és gyülekezet kívánja meg tagjaitól, hogy egyházi célokra (beleértve a lelkészi javadalmazásokat is) jövedelmük egy tizedét fizessék be. Ezt bibliai alapon fennálló kötelezettségnek tekintik. Némelyek odáig mennek, hogy azt tanítják: aki a tizedet nem fizeti meg, meglopja Istent. Van viszont sok keresztyén, aki élesen szemben áll ezzel a gyakorlattal; sőt némelyek a tized fizetését és szedését egyenesen törvényszegésnek, vagyis bűnnek minősítik. Ebben a helyzetben megalapozottnak látszik, hogy egyrészt a Szentírás alapján, másrészt történetileg megvizsgáljuk ezt a kérdést.
A tized eredeteA tized egy olyan bibliai törvényen alapul, amelyet Isten Izráel népének adott. Mint minden ószövetségi törvény esetében, itt is eleve meg kell vizsgálnunk, hogy az Újszövetség fenntartja-e ezt. Hiszen alapelvnek kell tekintenünk, az (ószövetségi) törvény és a Krisztus törvénye (evangéliuma ) közötti különbséget.
A Zsidókhoz írott levél ezt mondja:
Amikor az újról (szövetségről) szól, elavulttá teszi az elsőt, ami pedig elavul és megöregszik, az közel van az elmúláshoz (Zsid 8,13).
Pál apostol pedig ezt:
A zsidóknak olyanná lettem, mint aki zsidó, hogy megnyerjem a zsidókat; a törvény uralma alatt levőknek, mint a törvény uralma alatt levő – pedig én magam nem vagyok a törvény uralma alatt –, hogy megnyerjem a törvény uralma alatt levőket. A törvény nélkülieknek törvény nélkülivé lettem – pedig nem vagyok Isten törvénye nélkül, hanem Krisztus törvénye ( evangéliuma ) szerint élek –, hogy megnyerjem a törvény nélkülieket (1Kor 9,20-21). A keresztyén embernek semijen ószövetségi törvényt nem kell megtartani. Csak példaként említjük a körülmetélkedés törvényét; a templomi áldozatok, a szombat és az ünnepek törvényeit, az ételekre vonatkozó törvényeket stb . Hamis érvelés az, ha valaki arra hivatkozva, hogy “benne van a Szentírásban” Krisztus testének tagjait a Törvény alá akarná vetni.
E bevezetés után vizsgáljuk meg részleteiben a tizedre vonatkozó törvényeket.
A tized megalapozását Mózes harmadik könyvében találjuk meg:
A föld minden tizede az Úré, a földnek a szemes terméséből és a fa gyümölcséből; az Úr szent tulajdona az. De ha valaki mindenképpen meg akar valamit váltani a tizedéből, tegye még hozzá egy ötödét. A marháknak és juhoknak a tizede is, minden tizedik, amely átmegy a pásztorbot alatt, az Úr szent tulajdona legyen. Nem szabad válogatni a jó és a rossz között, sem kicserélni azt (3Móz 27,30-33).
Nyilvánvaló ebből az idézetből, hogy a tizedet elsősorban a mezőgazdasági termények után és lehetőleg természetben kellett fizetni. Az állatok után is kellett tizedet fizetni, de csak minden befejezett tizes egység után .
Egy szó sem esik arról, hogy bérmunkásoknak, halászoknak, bányászoknak, vala-mint mesterembereknek tizedet kellett volna fizetniük. (Az efféle foglalkozásokról az Ószövetség említést tesz.)
A tized felhasználásáról Mózes negyedik könyve tájékoztat.
Azután ezt mondta az Úr Áronnak: Földjükből nem kapsz örökséget, és nem lesz osztályrészed köztük. Én vagyok a te osztályrészed és örökséged Izráel fiai között. Lévi fiainak pedig pedig örökségül adtam minden tizedet Izráelben. Munkájukért kapják ezt, mert ők végzik a szolgálatot a kijelentés sátránál. Ne közeledjenek többé Izráel fiai a kijelentés sátrához, mert bűnhődni fognak és meghalnak, hanem a léviták végezzék a szolgálatot a kijelentés sátránál, és ők bűnhődjenek az ott elkövetett bűnökért. Örök rendelkezés ez nemzedékről nemzedékre, hogy nem kapnak örökséget Izráel fiai között. Mert a lévitáknak adom örökségül Izráel fiainak a tizedét, amelyet az Úrnak ajánlanak fel ajándékul, ezért mondtam nekik, hogy Izráel fiai között nem kaphatnak örökséget (4Móz 18,20-24).
Ebből a szentírási szakaszból világosan látjuk, hogy a tizedet Lévi fiai kapták, mégpedig azért, mert különleges munkát végeztek, és – ami nagyon lényeges – megváltásként azért, hogy ők egyéb örökséget (földet) nem kaptak. Ez magyarázza azt a körülményt, hogy tizedet csak a földművelés és a hozzá kapcsolódó állattenyésztés termékeiből kellett fizetni, és a nem mezőgazdasági tevékenységből származó jövedelem után nem. A továbbiakban a törvény úgy intézkedik, hogy a tized tizedét a lévitáknak át kell adniuk a papoknak. (A továbbiakban erre külön nem térünk ki, akár a lévitai, akár a papi tizedről beszélünk,tudjuk, hogy pontosan mire gondolunk.) A tized a zsidóságnál :
Mielőtt tovább mennénk témánk vizsgálatában, meg kell néznünk, hogy a zsidóság hogyan állt a tized kérdéséhez. Mi a helyzet a zsidóságnál? Vajon fizetnek-e a mai zsidók tizedet? A válasz egyértelműen NEM !
Ernest L. Martin The Tithing Dilemma című könyvében elmondja, hogy amikor ezt a kérdést tanulmányozta, felhívott három rabbit. Kérdésére – egymástól függetlenül – azt válaszolták, hogy manapság egyetlen vallásos zsidó sem fizet tizedet.
Egyikük, akivel hosszan konzultált, ezt mondta: „Ha zsinagógám valamelyik tagja az Írás szerinti módon tizedet fizetne, megszegné Isten törvényét”. Miután Martin ezen megdöbbent, a rabbi kifejtette, hogy mivel a Biblia szerint tizedet csak a lévitáknak kell fizetni, bűn volna azt másnak adni. Mivel manapság nincs hivatalos lévitai papság, amely a jeruzsálemi templomban szolgálna, törvénytelen volna bármiféle bibliai tizedet fizetni. Ha azonban a templomot újjáépítenék, és ott papok és az őket segítő léviták szolgálnának, a Bibliában említett övezetekben élő zsidóknak kötelességük volna tizedet fizetni.
Ami a Bibliában említett övezeteket illeti, az csak Izráel földjére vonatkozik. A Krisztus születése körüli időkben csak az Izráelben és néhány környező, tisztának tekintett országban élő zsidóknak kellett tizedet fizetniük. Az ezen a területen kívül élő és földműveléssel foglalkozó zsidóknak (tekintet nélkül arra, hogy ilyenek nagyon kevesen voltak) nem.
A tized az Újszövetségben :Az Újszövetségben nagyon kevés szó esik a tizedről. Egyszer Jézusnak egyik, az írástudókat és farizeusokat feddő beszédében fordul elő:
„Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert tizedet adtok a mentából, a kaporból és a köményből, de elhagytátok mindazt, ami a törvényben ezeknél fontosabb: az igazságos ítéletet, az irgalmasságot és a hűséget; pedig ezeket kellene cselekedni, és azokat sem elhagyni” (Mt 23,23).
(Látjuk, hogy Jézus itt is csak mezőgazdasági termékek után természetben fizetett tizedről beszél, nem pedig a pénzjövedelem után pénzben fizetett tizedről.) Krisztus itt nem a tanítványaihoz, a leendő keresztyén egyház tagjaihoz beszélt, hanem zsidókhoz. Az egyház akkor még nem volt megalapítva, a zsidók pedig a törvény alatt álltak. A templom és a lévitai szolgálat még fennálltak. Ezekből a krisztusi igékből a keresztyének tizedfizetési kötelezettségét illetően semmiféle következtetést nem lehet levonni. Kereszthalála és feltámadása előtt Krisztus zsidókat többször is felszólított a törvény betartására.
Amikor megtisztított egy leprást Jézus ezt mondta: ő pedig megparancsolta neki: „Senkinek se mondd el ezt, hanem menj el, mutasd meg magadat a papnak, és ajánlj fel áldozatot megtisztulásodért, ahogyan Mózes elrendelte, bizonyságul nekik” (Lk 5,14)
Amikor pedig a templomadót kérték, ezt mondta Péternek:
„De hogy ne botránkoztassuk meg őket, menj ki a tengerhez, vesd be a horgot, és fogd ki az első halat, amely ráakad. Amikor felnyitod a száját, találsz benne egy ezüstpénzt, vedd ki, és add oda nekik érted és értem” (Mt 17,27).
Sőt, még általánosabban ezt mondta:
„Az írástudók és farizeusok a Mózes székébe ültek. Tehát mindazt, amit mondanak, tegyétek meg és tartsátok meg, de cselekedeteiket nem kövessétek, mert beszélnek ugyan róla, de nem teszik” (Mt 23,2-3).
De ezekből a kijelentésekből ki vonná le azt a következtetést, hogy a keresztyéneknek gyógyulások esetén állatáldozatot kellene bemutatniuk, templom-adót kellene fizetniük, vagy követniük kellene a zsidó rabbik utasításait?
Ha magának Jézusnak az esetét vizsgáljuk, neki eszébe sem jutott, hogy magának vagy tanítványainak tizedet kérjen, vagy fogadjon el. Hogyan is tehette volna, amikor nem Lévi, hanem Júda törzséhez tartozott?
Vajon ez azt jelentette, hogy nem fogadott el anyagi támogatást? Egyáltalán nem.
Vele volt a tizenkettő és néhány asszony, akiket gonosz lelkektől szabadított meg, és betegségekből gyógyított meg: Mária, akit Magdalainak neveztek, akiből hét ördög ment ki, Johanna, Kuzának, Heródes egyik főemberének felesége, és Zsuzsánna, de sok más asszony is, akik szolgáltak neki vagyonukból
(Lk 8,1-3). Jézust és tanítványait tehát saját vagyonukból támogatták azok, akik hittek küldetésében. De ez a támogatás semmiképpen sem volt tized: önkéntes volt, és a Szentírás semmiféle utalást sem tesz az összegére.
Más kérdés, hogy Jézus súlyt helyezett az önkéntes adományokra. Amikor kiküldte a hetven tanítványt, ezt mondta nekik:
„Menjetek el! Íme, elküldlek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. Ne vigyetek magatokkal erszényt, se tarisznyát, se sarut… Maradjatok ugyanabban a házban, és azt egyétek, igyátok, amit adnak… Aki titeket hallgat, engem hallgat, és aki titeket elutasít, engem utasít el, és aki engem elutasít, az azt utasítja el, aki elküldött engem” (Lk 10,3-16).
Jézus arra is oktatta tanítványait ne fáradozzanak azon, hogy a pénzügyi biztonságukról intézményesen gondoskodjanak.
„Ezért mondom nektek, ne aggódjatok életetekért, hogy mit egyetek és mit igyatok, se testetekért, hogy mivel ruházkodjatok. Nem több-e az élet a tápláléknál, és a test a ruházatnál?… Ha pedig a mező füvét, amely ma van, és holnap a a kemencébe vetik, így öltözteti az Isten, nem sokkal inkább titeket, kicsinyhitűek? Ne aggódjatok tehát, és ne mondjátok: Mit együnk? – vagy: Mit igyunk? – vagy: Mit öltsünk magunkra? Mindezt a pogányok kérdezgetik; a ti mennyei Atyátok pedig tudja, hogy szükségetek van minderre. De keressétek először az ő országát és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek. Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért: elég minden napnak a maga baja” (Mt 6,25-34).
Krisztus nem törődött azzal, hogy pénzt kapjon. Egész szolgálata alatt szegénységben élt.
Gazdag létére szegénnyé lett értetek, hogy ti az ő szegénysége által meggazdagodjatok (2Kor 8,9). Az őskeresztyén egyház pénzügyei :
Ha tisztázni akarjuk a keresztyén szervezetek pénzforrásainak kérdését, meg kell vizsgálnunk, hogy mi történt, amikor a keresztyénség szervezkedése megkezdődött. A Szentírás szerint az első pünkösdkor háromezren lettek keresztyénné. Megjelent az első keresztyén közösség.
Milyenek voltak e közösség pénzügyei?
A hívők egész gyülekezete pedig szívében és lelkében egy volt. Senki sem mondott vagyonából bármit is a magáénak, hanem mindenük közös volt… Nem volt közöttük egyetlen szűkölködő sem, mert akiknek földjük vagy házuk volt, eladták azokat, az eladott javak árát pedig elhozták, és letették az apostolok lába elé, azután szétosztották mindenkinek úgy, ahogyan szüksége volt rá (ApCsel 4,32-35).
Világos, hogy semmiféle tizedről szó sem volt. Mégis sok esetben ezek az emberek sokkal többet adtak, mint a tized lett volna. Miért? Mert látták, hogy Isten művének anyagi támogatásra van szüksége, és Isten Lelke arra késztette őket, hogy ezt a segítséget megadják.
Hogyan gondoskodott a maga munkájának pénzügyi hátteréről Pál?Pál sohasem szedett tizedet, hogy fedezze az evangélium hirdetésének költségeit. ő – a képzett farizeus – sokkal jobban ismerte a törvényt, mintsem hogy ilyen gondolata támadt volna. Tudta, hogy törvényszegés lett volna, ha ő, aki nem Lévi, hanem Benjámin törzséből származik, tizedet fogadott volna el.
Pál szakmája szerint sátorkészítő volt. Mesterségét akkor is gyakorolta, amikor az evangéliumot hirdette, és így magát így tartotta el. A Biblia több helyen leírja, hogyan gondoskodott munkájának anyagi fedezetéről, és milyen elképzelése volt erről. Az efézusi vénektől így búcsúzott:
„Viseljetek gondot tehát magatokra és az egész nyájra, amelynek őrizőjévé tett titeket a Szentlélek, hogy legeltessétek az Isten egyházát, amelyet tulajdon vérével szerzett. Senkinek ezüstjét, aranyát vagy ruháját nem kívántam, sőt ti jól tudjátok, hogy a magam szükségleteiről, meg a velem levőkéről ezek a kezek gondoskodtak. Minden tekintetben megmutattam nektek, hogy milyen kemény munkával kell az erőtlenekről gondoskodni, megemlékezve az Úr Jézus szavairól. Mert ő mondta: Nagyobb boldogság adni, mint kapni” (ApCsel 20,28.33-35). Pál megvalósította az igazi keresztyén magatartást, amikor saját kezével dolgozott, és nem csak eltartotta magát, hanem még segítette is a rászorulókat. Figyelemreméltó, hogy egyébként gyakran beszélt a szolgálók támogatásáról, és arról, hogy a keresztyéneknek pénzt kell adniuk az evangélium terjesztésére, de egyetlen egyszer sem említette azt, hogy tizedet kellene fizetniük.
Igaz, hogy az 2Kor 9,9-ben 5Móz 25,4-et idézi: „A nyomtató ökör száját ne kösd be”. De itt nyilvánvalóan nem a tizedre gondol, hiszen ha így tenne, a 4Móz 27-et vagy Mal 3-at idézné.
Azt természetesen Pál is hangoztatja, hogy a keresztyén szolgálókat támogatni kell. Így rendelte az Úr is, hogy akik az evangéliumot hirdetik, az evangéliumból éljenek (2Kor 9,14). De az ökör sem tizedet kapott a kicsépelt gabonából.
A Hasting-féle „Az apostoli egyház szótára” [Dictionary of the Apostolic Church] ezt mondja: „Általánosan elfogadott tény, hogy a tized fizetése szent célokra az apostolok és közvetlen utódaik idején ismeretlen volt a keresztyén egyházban”. Hasonlóképpen az Encyclopaedia Britannica ezt írja: „Kezdetben a keresztyén egyház tagjainak önkéntes adományaitól függött”. Még a New Catholic Encyclopaedia is – amelyet egy olyan egyház ad ki, amely később tizedet szedett – ezt írja: „Az ősegyház nem ismerte a tized rendszerét… Nem arról volt szó, hogy az egyház támogatásának igénye nem létezett volna, vagy ezt ne ismerték volna fel, hanem inkább arról, hogy ezt más eszközökkel elégítették ki”. Az Újszövetségben és az ősegyház történetében semmi nyoma sincs annak, hogy éltek volna a tized intézményével. Hiszen mindenki jól tudta, hogy az egyház tisztségviselői nem voltak léviták.
A tized megjelenése a keresztyén egyházbanHosszú szünet után a tized a keresztyén egyházban a „papi tized” formájában jelent meg. A katolicizmusban megjelent a papi rend, és ezzel kapcsolatban a papoknak fizetendő tized is. A reformáció elvetette a papi rend létezését, és ezzel együtt a papi tized eszméjét is. Később egyes evangéliumi egyházakban és gyülekezetekben – különösképpen azokban, amelyekben bizonyos zsidózó vonások megjelentek – elkezdtek visszatérni a tized fizetésének ószövetségi és katolikus szokásához. Különös, hogy éppen egyes “funda-mentalistának” tekinthető gyülekezet igyekezett feltámasztani ezt az újszövetségi gondolkodással össze-egyeztethetetlen szokást.
A kérdés keresztyén megoldásaA bibliai szöveg világosan kimondja, hogy a tizedet törvényesen csak a léviták kaphatják meg. Azonban felvetődik az a gondolat, hogy a törvény megváltozott. Ezt megalapozza a Zsidókhoz írt levélből vett idézet: Amikor megváltozik a papság, szükségképpen megváltozik a törvény is (Zsid 7,12). Ebből némelyek azt a következtetést vonják le, hogy az újszövetségi időkben a tizedet immár nem a lévitáknak, hanem a keresztyén lelkészeknek kell fizetni. De ez félreértés. A papság valóban megváltozott. Most az egyetlen érvényes papság a Melkisédek rendje szerint való. Igaz ugyan, hogy Ábrahám a hadizsákmányból önkéntesen tizedet adott Melkisédeknek. Azonban a Szentírásban egyetlen olyan törvény sincs, amely Ábrahámot e tized megfizetésére kötelezte volna. És van egy további pont is. A keresztyén lelkészek nem Melkisédek rendje szerint való papok. (Éppenúgy, mint ahogyan egyetlen más emberi lény sem az.) Egyetlen Melkisédek rendje szerint való pap van: a mi Urunk és főpapunk, Jézus Krisztus. Bármiféle “papi rend” eszméje idegen az evangéliumi keresztyénségtől.
Katolikus testvéreink papjaikat Melkisédek rendje szerint való papoknak tekintik. Azonban nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy a reformáció egyik legfontosabb tanítása volt a papi rend meglétének tagadása. Erre most nem is érdemes szót vesztegetnünk.
Természetesen egy pillanatra sem vitatjuk a lelkészi hivatal jogosultságát, azonban ez egy pillanatra sem téveszthető össze bármiféle papi renddel.
Némelyek felvetették azt a gondolatot, hogy Krisztusnak kell tizedet fizetnünk. Krisztus azonban jelenleg a mennyekben van, közvetlenül tehát nem fizethetjük neki a tizedet. Ha egyáltalán igaz lenne, hogy a melkisédeki papságnak tizedet kell fizetnünk, azt csak Krisztusnak fizethetnénk. Vajon megtehetnénk-e ezt közvetlenül?
A válasz: igen. Egyetlen mód van, hogy Krisztusnak bármit is adjunk. Ezt ő maga mondta: „Akkor így szól a király a jobb keze felől állókhoz: Jöjjetek, Atyám áldottai, örököljétek a világ kezdete óta számotokra elkészített országot. Mert éheztem, és ennem adtatok, szomjaztam, és innom adtatok, jövevény voltam, és befogadtatok, mezítelen voltam, és felruháztatok, beteg voltam, és meglátogattatok, börtönben voltam, és eljöttetek hozzám. Akkor így válaszolnak nekem az igazak: Uram, mikor láttunk téged éhezni, hogy enned adtunk volna, vagy szomjazni, hogy innod adtunk volna? Mikor láttunk jövevénynek, hogy befogadtunk volna, vagy mezítelennek, hogy felruháztunk volna? Mikor láttunk betegen vagy börtönben, hogy elmentünk volna hozzád? A király így felel majd nekik: Bizony, mondom néktek, amikor megtettétek ezeket akárcsak eggyel is a legkisebb atyámfiai közül, velem tettétek meg” (Mt 25,31-40).
Tehát még egyszer: A melkisédeki papságnak nem jár tized. De ha járna is, Melkisédek rendje szerint való pap egyetlen egy van, Jézus Krisztus. Neki viszont csak egyetlen módon lehet fizetni. Arról szó sincs a Bibliában, hogy a lelkészek eltartására vagy az evangélium terjesztésére fordított adományokat – bármilyen fontosak is ezek – közvetlenül Krisztusnak adnánk.
Ezzel kapcsolatban gyakran felvetődő kérdés, hogy kik Krisztus atyjafiai. Némelyek szerint minden ember; mások szerint test szerint való rokonai, a zsidók. Véleményünk szerint ez a kérdés könnyen eldönthető. Jézus maga mondta: „Aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát, az az én fívérem, nővérem és az én anyám” (Mt 12,50).
Olykor hivatkozni szoktak arra is, hogy Jákób tizedet ajánlott fel Istennek (1Móz 28,22). Ez azonban önkéntes felajánlás volt, nem pedig egy kötelezettség teljesítése. (Amit köteles vagyok fizetni, azt nem ajánlhatom fel!)
A tized elve Mindabból, amit elmondtunk, nyilvánvaló, hogy a tized olyan intézmény, amely manapság bibliai alapokon nem igazolható. Azt is tudjuk: Jézus Krisztus nem akarja, hogy bárki is egyházi célokra – bármilyen nemesek legyenek is azok – adakozzon, miközben családja szükséget szenved. Pál apostol ezt írta: Ha pedig valaki övéiről és főként háza népéről nem gondoskodik, az megtagadja a hitet, és rosszabb a hitetlennél (1Tim 5,8).
Történelmi tapasztalataink szerint a tized, mint kötelezően előírt “egyházi adó”, sok gyülekezetben némelyek anyagi romlásához vezetett.
Sokan el is fogadják, hogy a tized Krisztus egyházában nem létező intézmény. Mégis: nem ritkán találkozunk azzal a nézettel, hogy a tized ugyan nem törvény, azonban “irányelv”, amely azt tanácsolja, hogy jövedelmünk 10 százalékát fordítsuk egyházi célokra.
Ez azonban nagyon is vitatható nézet. Ha meggondoljuk, hogy a tized összege hogyan alakult ki, a legegyszerűbb magyarázat az, hogy ily módon Lévi törzsének tagjai, akik nem részesültek földbirtokban – és ha kaptak is volna földet, azt egyéb feladataik miatt nem tudták volna megművelni –, a tized következtében a föld terményeiből nagyjából ugyanolyan arányban részesültek, mint a többi törzs tagjai. (Ez így nem egészen pontos. A tized egy részét másra lehetett felhasználni. Részben a szegények támogatására, rész-ben az évenként háromszori jeruzsálemi zarándoklatra. Ez korrigálta azt a tényt, hogy Izráelben a léviták számaránya nem 1:12, hanem 1:27 volt.) De feltehetjük a kérdést, hogy a léviták szolgálata a templomi szolgálaton kívül miből is állt. Az ószövetségi társadalom szervezete teokratikus volt, ezért a papok és a léviták számos olyan feladatot elláttak, amelyet ma nem vallási szervezetek látnak el. A nép tanítóinak kellett lenniük (5Móz 24,8; 33,10; 2Krón 35,3; Neh 8,7), bíráskodniuk kellett (5Móz 17,8-9; 21,5; 1Krón 23,4; 2Krón 19,8; Ez 44,24). Az orvosi ellátás elsősorban az ő feladatuk volt (3Móz 13,2; 14,2; Lk 17,14). Hivatásos zenészek és énekesek voltak (1Krón 25,1-31; 2Krón 5,12; 34,12). Léviták voltak az irnokok, a felügyelők és a kapuőrök (2Krón 34,13). Ezeket a feladatokat manapság zömében az állam és állami jellegű szervezetek látják el, mégpedig a polgárok adójából. Az ószövetségi Izráelben állami jellegű adó nem volt. Így a mai körülmények között a 10 százalékos irányszám meghatározása semmivel sem indokolható.
A keresztyén megoldásAz eddigiekben néhány alapgondolatot fogalmaztunk meg, amelyek alkalmasak a tizeddel kapcsolatos bibliai tanítás körvonalainak felvázolására. Nem célunk a keresztyén szervezetek pénzügyi forrásainak kérdését részletezni. Az ősegyház megoldotta felmerülő pénzügyi problémáit, mégpedig mindenki irányában méltányos módon. Számos módja van a keresztyén tevékenységek bibliai szempontból kifogásolhatatlan finanszírozásának. Az azonban bi-zonyos, hogy a tized nem ilyen módszer. Világos, hogy minden keresztyén, egyházi intézményt, amely megérdemli a támogatást, el kell látni a szükséges pénzeszközökkel.
A Biblia nem mondja azt, hogy Isten igényt tart a keresztyének jövedelmének bizonyos százalékára. De azt mondja, hogy mindenki úgy adjon, ahogyan előre eldöntötte szívében, ne kedvetlenül vagy kényszerűségből, mert „a jókedvű adakozót szereti az Isten” (2Kor 9,7). Már csak azért is mert a törvény nem hitből van , és ami nem hitből van az bűn ! Isten olyan adakozókat kíván, akik szívből adnak.
Természetesen van a dolognak egy másik vetülete is. Ha a keresztyének szükségét látják annak, hogy az evangélium hirdetői teljes munkaidejüket az egyház szolgálatára fordítsák, akkor gondoskodniuk kell tisztességes eltartásukról. Az egyházi tevé-kenység költségekkel jár. Súlyos méltánytalanság lenne, ha valaki igénybe venné az egyház szolgálatait, de teherbíróképességéhez képest nem járulna hozzá e szolgálat költségeihez. Ugyanakkor összeegyeztethetetlen lenne Krisztus szellemével, hogy bárkit is megfosztanának e szolgálat gyümölcseitől, mert anyagi helyzete nem engedi meg, hogy teljes mértékben vállalja a rá eső költségeket. A „vének” kötelessége, hogy minden szempontot mérlegelve a testvérek elé tárják a pénzügyi szükségleteket, a testvéreké pedig, hogy jó szívvel gondoskodjanak ezek kielégítéséről. E kérdésekben a keresztyén szabadságnak, bölcsességnek és irgalmasságnak kell érvényesülnie. De semmiképpen sem szabad egy idejétmúlt ószövetségi intézményt feleleveníteni. És a pénzügyekről általában Jézus ezt mondta: „Ne aggódjatok tehát, és ne mondjátok: Mit együnk? – vagy: Mit igyunk? – vagy: Mit öltsünk magunkra? Mindezt a pogányok kérdezgetik; a ti mennyei Atyátok pedig tudja, hogy szükségetek van minderre. De keressétek először az ő országát és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek. Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért; elég minden napnak a maga baja” (Mt 6,31-34).Felhívás
Krisztus testének tagjaihoz :
Testvéreim!Nem szeretném, ha a fentiekből valaki egy pillanatra is azt a következtetést vonná le, hogy a keresztyének ne adakozzanak az egyháznak vagy az egyház különböző intézményeinek.
Ellenkezőleg!Jól tudom, hogy az egyháznak, a gyülekezeteknek pénzre van szükségük a lelkészek tisztességes fizetéséhez, a működés feltételeinek fenntartásához, különböző intézmények (újságok, könyvkiadók, oktatási- és szeretetintézmények stb.) működtetéséhez; végül, de nem utolsó sorban a szegények támogatásához. És azt mondom: Testvéreim, járuljatok hozzá e szükségletek kielégítéséhez! Adakozzatok, adakozzatok bőségesen. De az adakozásból ne csináljatok az Újszövetség szellemével ellentétes, ószövetségi kötelességet. Nem vagyunk a Törvény alatt! Ne hivatkozzatok – teljesen alaptalanul – a tized Krisztus óta érvénytelen, eltörölt intézményére. Ti, akik vállaltátok a keresztyén intézmények fenntartását, a bevétel érdekében ne hivatkozzatok hamis érvekre. Bízzatok a mi mennyei Atyánkban, aki gondoskodik a benne bízókról. Ne féljetek! A jókedvű adakozók és az Istenben bízó sáfárok nagyobb csodákra képesek, mint a törvényeskedés bármilyen formája. Sohase feledjük el, hogy a jókedvű adakozót szereti az Isten, és minden ajándék Istentől származik!!!!!! „