Szerző Téma: Isten mint APA  (Megtekintve 6419 alkalommal)

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Nem elérhető reménység

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 34
    • Levegőt
Isten mint APA
« Dátum: 2012 November 14, 21:27:35 »
Akik ismerik gyermekkoromat,tudjátok, nem volt könnyű. Az anyaminta mellett az apaminta is rettenetes, sőt borzalmas volt. Mikor megtértem, fürödtem a frissen megtértek rózsaszín mámorában mindaddig, míg meg nem hallottam azt, hogy Isten mint egy szerető Apa szeret minket és ha egy gyermek az apjától kenyeret kér, nem dobja meg kővel, stb...Ez nekem nagyon beütött. Még erősen nyalogattam a sebeimet ifjoncként és mikor a legnagyobb mámorban úszom, akkor hallgattam ezt a prédikációt. Jaj nekem. Az én apám nem kővel dobott volna meg, hanem egy téglával...és Isten mint APA???áááá...nekem olyan Isten nem kell, mint az apám...
Ott akkor nagyon támadott az ördög. Én az apámat láttam magam előtt és becsapva éreztem magamat. Elkezdtem kételkedni Isten szeretetében. Azt gondoltam, az egész valami csapda. Összetört a szivem a lelkem és hátat fordítottam Istennek. Pár nap sem telt el és nem tudtam rendesen dolgozni, undok voltam az emberekkel, türelmetlen és haragos lettem. Nem értettem, hiszen pár nappal azelőtt olyan boldogság volt bennem, mint még soha. Gondoltam, hogy biztosan depressziós vagyok. Jött egy újabb csapás meghalt a biológiai apám, támadott a család. Már olyan szinten telítve voltam, hogy idegösszeroppanást kaptam. Pszichiátriára kerültem. Ott az orvosom egy kezdő orvos volt és "csak úgy mellékesen"elkezdett beszélni Istenről. Annyira begurultam, veszekedtem vele, hogy nekem ne beszéljen Istenről, mert nem azért van itt, hanem hogy gyógyítson. Annyira bekeményítettem a szívemet. Zűr volt a fejemben. Hiszen az a mámoros köd olyan édes volt és nem értettem, miért vették el tőlem. A lelki állapotom nem hogy javult volna, még romlott is, idegi alapon epilepsziás lettem.Annyira látványosan süllyedtem lefelé. Az orvosom nem hagyta annyiba a dolgot, néha "véletlenül" elejtett egy-egy mondatot Jézusról, Istenről és a csodákról. Megjött a gyümölcse. Elkezdtem gondolkozni. Csoda. Az egész életem egy csoda. Isteni csoda, hogy megszülettem és élve maradtam. Isten csodája az is, hogy túl éltem a gyerekkoromat és most itt vagyok. Isten olyan szinten volt velem már magzat korom óta, mint egy gondoskodó APA. Mikor ezt felismertem, rohamosan gyógyultam. A lelkem kezdett tisztulni, és megláttam, hogy milyen ostobaságot csináltam, mikor Isten szeretetében kételkedtem. Nem tudom milyen amikor a biológiai apa szeret. Helyette Isten, APA olyan szeretetet áraszt felém, olyan szeretettel gondoskodik, törődik, hogy ezt a fajta szeretetet soha senki mástól nem fogom megkapni. A legjobb APUkám van. :D
Reménység

Nem elérhető reménység

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 34
    • Levegőt
Re:Isten mint APA
« Válasz #1 Dátum: 2012 November 20, 13:46:57 »
Látom, nem keltettem nagy érdeklődést ezzel a megvallásommal...  :( még biztosan fogok pedig ilyeneket írni, mert szeretek az Úr szeretetéről, gondoskodásáról bizonyságot tenni..  :igen: ha csak egy emberhez elér, máris volt értelme  :igen:
Reménység

Nem elérhető ditte

  • Segítő
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 4504
Re:Isten mint APA
« Válasz #2 Dátum: 2012 November 20, 21:43:31 »
Akik ismerik gyermekkoromat,tudjátok, nem volt könnyű. Az anyaminta mellett az apaminta is rettenetes, sőt borzalmas volt. Mikor megtértem, fürödtem a frissen megtértek rózsaszín mámorában mindaddig, míg meg nem hallottam azt, hogy Isten mint egy szerető Apa szeret minket és ha egy gyermek az apjától kenyeret kér, nem dobja meg kővel, stb...Ez nekem nagyon beütött. Még erősen nyalogattam a sebeimet ifjoncként és mikor a legnagyobb mámorban úszom, akkor hallgattam ezt a prédikációt. Jaj nekem. Az én apám nem kővel dobott volna meg, hanem egy téglával...és Isten mint APA???áááá...nekem olyan Isten nem kell, mint az apám...
Ott akkor nagyon támadott az ördög. Én az apámat láttam magam előtt és becsapva éreztem magamat. Elkezdtem kételkedni Isten szeretetében. Azt gondoltam, az egész valami csapda. Összetört a szivem a lelkem és hátat fordítottam Istennek. Pár nap sem telt el és nem tudtam rendesen dolgozni, undok voltam az emberekkel, türelmetlen és haragos lettem. Nem értettem, hiszen pár nappal azelőtt olyan boldogság volt bennem, mint még soha. Gondoltam, hogy biztosan depressziós vagyok. Jött egy újabb csapás meghalt a biológiai apám, támadott a család. Már olyan szinten telítve voltam, hogy idegösszeroppanást kaptam. Pszichiátriára kerültem. Ott az orvosom egy kezdő orvos volt és "csak úgy mellékesen"elkezdett beszélni Istenről. Annyira begurultam, veszekedtem vele, hogy nekem ne beszéljen Istenről, mert nem azért van itt, hanem hogy gyógyítson. Annyira bekeményítettem a szívemet. Zűr volt a fejemben. Hiszen az a mámoros köd olyan édes volt és nem értettem, miért vették el tőlem. A lelki állapotom nem hogy javult volna, még romlott is, idegi alapon epilepsziás lettem.Annyira látványosan süllyedtem lefelé. Az orvosom nem hagyta annyiba a dolgot, néha "véletlenül" elejtett egy-egy mondatot Jézusról, Istenről és a csodákról. Megjött a gyümölcse. Elkezdtem gondolkozni. Csoda. Az egész életem egy csoda. Isteni csoda, hogy megszülettem és élve maradtam. Isten csodája az is, hogy túl éltem a gyerekkoromat és most itt vagyok. Isten olyan szinten volt velem már magzat korom óta, mint egy gondoskodó APA. Mikor ezt felismertem, rohamosan gyógyultam. A lelkem kezdett tisztulni, és megláttam, hogy milyen ostobaságot csináltam, mikor Isten szeretetében kételkedtem. Nem tudom milyen amikor a biológiai apa szeret. Helyette Isten, APA olyan szeretetet áraszt felém, olyan szeretettel gondoskodik, törődik, hogy ezt a fajta szeretetet soha senki mástól nem fogom megkapni. A legjobb APUkám van. :D
Drága Reménység Testvérem!
Most olvastam bizonyságodat.
Nagyon tanulságos volt, és remélem, hogy sokan elolvassák olyanok, akiknek problémájuk volt vagy van a szüleikkel, ami megakadályozza őket a meghitt kapcsolatban Istennel.
Köszönöm szépen, hogy megosztottad velünk. Olyan jó a mi Urunk. Ő mégis szólt hozzád, és nem hagyott elkallódni és az Ő hatalmas szeretetével körülvett.
Áldott legyen a mindenható Úr!
Áldjon meg az Úr.
 :2smitten:
"Társuk vagyok mindazoknak,akik félnek téged,és akik határozataidat megtartják."Zsoltárok 119,63

Nem elérhető Antee

  • Admin
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 22847
    • Alfa-Omega (keresztyén közösség)
Re:Isten mint APA
« Válasz #3 Dátum: 2012 November 20, 22:45:12 »
Köszönöm én is a bizonyságodat. Az Atya szeretete jóval nagyobb a mi földi szüleink szereteténél. Egy ige, amely megmutatja az Atya szeretetét irántunk:

János evangéliuma 17,23    
"én őbennük és te énbennem, hogy tökéletesen eggyé legyenek, hogy felismerje a világ, hogy te küldtél el engem, és úgy szeretted őket, ahogyan engem szerettél."

Az Atya úgy szeret minket mint ahogyan Jézust szereti. Ezt maga Jézus mondta.
"Halljátok az Úrnak beszédét, akik rettegtek az ő beszédére: így szólnak testvéreitek, akik titeket gyűlölnek, nevemért eltaszítanak: Jelenjék meg az Úrnak dicsősége, hogy lássuk örömötöket; de ők megszégyenülnek." (Ézsaiás 66,5)

Nem elérhető DöNdIkEeE

  • Admin(n)é :)
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 1627
  • Mrs :D
Re:Isten mint APA
« Válasz #4 Dátum: 2012 November 20, 23:00:30 »
Köszönjük hogy megosztottad velünk a bizonyságod.  :2smitten:
A Kereszt Tény, ezért vagyok Keresztény! :)

Nem elérhető reménység

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 34
    • Levegőt
Re:Isten mint APA
« Válasz #5 Dátum: 2012 November 20, 23:12:29 »
Köszönöm, hogy elolvastátok  :2smitten: Lehet, sokan kicsinynek, bagatelnek gondolják bizonyságaimat, de nekem életemet változtatta meg. Nagyon szeretek APA csodáiról bizonyságot tenni. Hiszem, hogy egyszer majd eljön az idő, hogy gyülekezetek előtt tehetek bizonyságot.  :igen:
Reménység

Nem elérhető Antee

  • Admin
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 22847
    • Alfa-Omega (keresztyén közösség)
Re:Isten mint APA
« Válasz #6 Dátum: 2012 November 20, 23:17:56 »
:afro:
"Halljátok az Úrnak beszédét, akik rettegtek az ő beszédére: így szólnak testvéreitek, akik titeket gyűlölnek, nevemért eltaszítanak: Jelenjék meg az Úrnak dicsősége, hogy lássuk örömötöket; de ők megszégyenülnek." (Ézsaiás 66,5)

Nem elérhető ditte

  • Segítő
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 4504
Re:Isten mint APA
« Válasz #7 Dátum: 2012 November 21, 08:36:58 »
Köszönöm, hogy elolvastátok  :2smitten: Lehet, sokan kicsinynek, bagatelnek gondolják bizonyságaimat, de nekem életemet változtatta meg. Nagyon szeretek APA csodáiról bizonyságot tenni. Hiszem, hogy egyszer majd eljön az idő, hogy gyülekezetek előtt tehetek bizonyságot.  :igen:
Kérlek, írj minél több bizonyságot.
 :2smitten:
"Társuk vagyok mindazoknak,akik félnek téged,és akik határozataidat megtartják."Zsoltárok 119,63

Nem elérhető Elisabeth

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 7213
Re:Isten mint APA
« Válasz #8 Dátum: 2012 November 21, 10:06:47 »
Nem bagatell és nem kicsinyesség ez, kedves Reménység!

A legnagyobb ajándék, hogy az Örökkévaló Istent, APÁNKNAK nevezhetjük és gyermekeivé fogadott minket!

Köszönjük, hogy megosztottad velünk.

 :2smitten:
Taníts akaratod teljesítésére, mert te vagy Istenem! A te jó lelked vezéreljen az egyenes úton!
Zsolt 143,10

Nem elérhető zoltan

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 1594
  • Testvér
Re:Isten mint APA
« Válasz #9 Dátum: 2012 November 21, 12:43:52 »
Kedves  Reménység.
Örülök a bizonyságodnak.

A legnagyobb kijelentés és igazság a Bibliában az, hogy Isten a mi Apukánk, és hogy mi az Ő gyermekei vagyunk, a Jézus Krisztus által.
Ebben az igazságban, benne van minden, ami szükséges a vigasztalásra.

Ha az Úr a te Apukád, akkor minden ami az Övé az a tied is. Minden – Minden, ez azt jelenti ,hogy nincs semmi ami ne lenne a tied. Mindennel rendelkezel, és ezt csak el kell hinni. Róm8.32. Az Úr mindennel megajándékozott bennünket ami az életre és a kegyességre (istentiszteletre, isten szerint való élethez szükséges) 2Pt.1. Isten mindennel megajándékoz ami a minden napi élethez szükséges, hogy élni tudjunk. Azután megajándékoz mindennel, hogy egy igazi szent életett tudjunk élni Istennek.
Ezt az igazságot sajnos, sokan nem vessszik figyelembe.

Ami ezután jön az sokkal csodálatosabb. Az Ő ígéretei, amiből több ezer van. Bizony több ezer, és ezt az Úr, a mi Apukánk mind nekünk adta. A legnagyobb baj az, hogy vagy nem ismerjük, vagy nem hisszük el, ezeket az ígéreteket, és ezért nem is tudunk élni velük és általuk. Pedig ezek az ígéretek által, Isten az Ő természetét, Isteni erejét közli velünk, hogy diadalmaskodjunk e világban, hogy győztesek legyünk. Olyan kevesen élnek ezzel a lehetőséggel.
A gonosz le lett győzve, és ez a győzelem a mienk – HIT által – mert ami legyőzi e világot a mi hitünk 1Ján 5:4 .
Diadalmaskodni a gonosz felet, a démonok felet, a betegség felet, a bűn felet, ez mind a miénk.
Mind ez Jézus Krisztus által, mert az Ő diadalma a miénk is.

Mind ez azért mert az Úr a mi Apukánk lett.

Nem lehet nagyobb dolog mint elmondani a világnak, hogy a te Apukád a Mindenható Isten.
Milyen kiváltság, milyen melengető és vigasztaló de ugyanakkor bátorító igazság ez. Mennyi vigasztalást, reményt, bátorítást és erőt kell ez adjon nekünk.
Mond el mindenkinek, mert a meg vallott igazságban van az erő.

Kívánom, hogy napról napra, jobban és jobban megismerd az Urat és azt amit kaptál tőle.

Had fejezzem be Pál imájával:
Ef 1:17  … a mi Urunk Jézus Krisztusnak Istene, a dicsőségnek Atyja adjon néktek bölcseségnek és kijelentésnek Lelkét az Ő megismerésében;
Ef 1:18  És világosítsa meg értelmetek szemeit, hogy tudhassátok, hogy mi az Ő elhívásának a reménysége, mi az Ő öröksége dicsőségének a gazdagsága a szentek között,
Ef 1:19  És mi az Ő hatalmának felséges nagysága irántunk, a kik hiszünk, az Ő hatalma erejének ama munkája szerint,
Ef 3:14  Ezokáért meghajtom térdeimet a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyja előtt,
Ef 3:15  A kiről neveztetik minden nemzetség, mennyen és földön,
Ef 3:16  Hogy adja meg néktek az Ő dicsősége gazdagságáért, hogy hatalmasan megerősödjetek az Ő Lelke által a belső emberben;
Ef 3:17  Hogy lakozzék a Krisztus a hit által a ti szívetekben;
Ef 3:18  A szeretetben meggyökerezvén és alapot vevén, hogy megérthessétek minden szentekkel egybe, mi a szélessége és hosszúsága és mélysége és magassága [az Isten jóvoltának],
Ef 3:19  És megismerjétek a Krisztusnak minden ismeretet felül haladó szeretetét, hogy [ekképen] beteljesedjetek az Istennek egész teljességéig.
Ef 3:20  Annak pedig, a ki véghetetlen bőséggel mindeneket megcselekedhetik, feljebb hogynem mint kérjük vagy elgondoljuk, a mi bennünk munkálkodó erő szerint,
Ef 3:21  Annak légyen dicsőség az egyházban a Krisztus Jézusban nemzetségről nemzetségre örökkön örökké. Ámen!
Kárnak ítélek mindent az én Uram, Jézus Krisztus ismeretének gazdagsága miatt: a kiért mindent kárba veszni hagytam és szemétnek ítélek, hogy a Krisztust megnyerjem,

 Az Úr Jézus Krisztusnak kegyelme, és az Istennek szeretete, és a Szent Léleknek közössége mindnyájatokkal. Ámen.

Nem elérhető torokkarol

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 445
Re:Isten mint APA
« Válasz #10 Dátum: 2013 Augusztus 17, 12:17:13 »
 :01: Kedves Reménység! :2smitten:

 a legjobb   hogy a Mennyei Atyánk a mi apánk , aki oltalmaz , megóv , megmos  megszentel és megtisztít , megbocsájt és megigazít aki szeret minket hiszem azért küldte el az Ő egyszülött fiát értünk:

 Ján=3=16.
16 Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.


 áldjon és őrizzen meg téged a Mindenható :044:
Az Úr az én pásztorom; nem szűkölködöm.
Fűves legelőkön nyugtat engem, és csendes vizekhez terelget engem.
23 zsolt.

Nem elérhető bacsipista

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 5969
    • Keresztény kincskereső
Re:Isten mint APA
« Válasz #11 Dátum: 2013 Augusztus 17, 19:24:01 »
Kedves Reménység! Nem tudom, hogy olvasod-e ezeket a sorokat, de engem mélyen megérintett a bizonyságod. Nem mondhatom egy szóval sem, hogy hasonló helyzetben voltam, mint te, mert nekem egy tisztességes, család centrikus édesapám volt. Csak a közvetlen kapcsolat hiányzott közöttünk. Nem emlékszem mikor bújtam oda hozzá, vagy ő mikor ölelt magához, ezt nem tette, mert nem volt férfias megnyilvánulás a fiával szemben. Soha nem mondtuk egymásnak, hogy szeretlek, atyai vagy gyermeki kinyílatkoztatásként. Talán amikor még pici voltam mondhattam, de nem emlékszem rá. Valahogy meg volt közöttünk mindig a két lépés távolság.
Halála előtti napon tudtam megölelni és elmondani neki, hogy mennyire tisztelem és szerettem. Akkor még nem tudtam, hogy ezt a pilanatot és eseményt az Úr szervezte számunkra.
Nehéz volt Istent apaként elfogadnom, sőt hogy őszinte legyek még a mai napig sem tudtam tiszta szívvel. Igyekszem, és egyszer talán sikerül nekem is.
"Minden szabad nekem, de nem minden használ. Minden szabad nekem, de ne váljak semminek a rabjává." 1Korintus 6,12

Nem elérhető reménység

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 34
    • Levegőt
Re:Isten mint APA
« Válasz #12 Dátum: 2013 Augusztus 19, 11:43:51 »
Kedves Reménység! Nem tudom, hogy olvasod-e ezeket a sorokat, de engem mélyen megérintett a bizonyságod. Nem mondhatom egy szóval sem, hogy hasonló helyzetben voltam, mint te, mert nekem egy tisztességes, család centrikus édesapám volt. Csak a közvetlen kapcsolat hiányzott közöttünk. Nem emlékszem mikor bújtam oda hozzá, vagy ő mikor ölelt magához, ezt nem tette, mert nem volt férfias megnyilvánulás a fiával szemben. Soha nem mondtuk egymásnak, hogy szeretlek, atyai vagy gyermeki kinyílatkoztatásként. Talán amikor még pici voltam mondhattam, de nem emlékszem rá. Valahogy meg volt közöttünk mindig a két lépés távolság.
Halála előtti napon tudtam megölelni és elmondani neki, hogy mennyire tisztelem és szerettem. Akkor még nem tudtam, hogy ezt a pilanatot és eseményt az Úr szervezte számunkra.
Nehéz volt Istent apaként elfogadnom, sőt hogy őszinte legyek még a mai napig sem tudtam tiszta szívvel. Igyekszem, és egyszer talán sikerül nekem is.


Drága Bacsipista!
A leghatalmasabb ölelést küldöm Neked, szívem legnagyobb szeretetével!!!
Továbbá mindenkit szeretettel ölelek, aki megtisztelt azzal, hogy elolvasta , illetve a hozzászólásokat is köszönöm. :)
 :265: 
Reménység

Nem elérhető bacsipista

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 5969
    • Keresztény kincskereső
Re:Isten mint APA
« Válasz #13 Dátum: 2013 Augusztus 19, 20:02:40 »
Köszönöm az ölelést testvérem.
"Minden szabad nekem, de nem minden használ. Minden szabad nekem, de ne váljak semminek a rabjává." 1Korintus 6,12

Nem elérhető korni

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 13
Re:Isten mint APA
« Válasz #14 Dátum: 2015 Június 23, 16:29:05 »
Kedves reménység! Nagy öröm töltött el ahogy olvastam bizonyságodat. Sokszor nem úgy gondolkodunk a mi a mennyei apukánkról  ahogy te leírtad. Sok ember nem tudja
mi is az igazi apai szeretet. Féltem apámtól és Istenre is így néztem,de mikor a csodálatos szeretet megérintett,hogy gyermeke lehetek Jézus vére által minden megváltozott. Ha Ő megsebez bekötöz és megvigasztal magához emel ha felé nyújtom a karomat. Azért imádkozom,hogy gyönyörködhessen az Ő gyermekében és engedem,hogy szeressen engem. Ő szeretete túlcsordulhasson bennem,hogy másokhoz is irgalommal tudjak nézni és szeretni. Ha szeretet nincs bennem semmi vagyok! Aki megismeri ezt az Atyai szeretetet átformálodik  az élete és más emberré lesz. Még úgy érzem a kezdetek kezdetén járok,de tanulom,mint egy kisgyermek.  :291:
Azért ha valaki Krisztusban van,új teremtés az, a régiek elmúltak,íme újjá lett minden
 2Kor 5:17