A gonosz nyelv
Csendes nyelv: Néma - nem szól sem istenhez, sem Istenről, sem a mennyről. Némán hallgat az üdvösségről.
Földi nyelv: Vannak emberek, akik csak a világról beszélnek, mintha minden reményük ebben a földi életben lenne, és földi örökkévalóságot keresnének.
Gyors, vagy haragos nyelv: Nem tud parancsolni a szenvedélynek, elragadják, mint a kosit a megvadult lovak.
Fecsegő nyelv: Fecsegéssel könnyít magán „nyelve alatt álnokság lakozik”. A fecsegő nyelv felszínes szívet takar. „Színezüst az igaz ember nyelve” de, „az ostobák szája balgaságot áraszt.”
Kritizáló nyelv: „Ki vagy te, hogy mást ítélsz meg?” Ha az emberek szíve alázatosabb lenne, nyelvük is irgalmasabb lenne.
Rágalmazó nyelv: A rágalmazó másokat sebez meg, és ezeket a sebeket egyetlen orvos sem tudja begyógyítani. A kard sem ejt olyan mély sebet, mint a nyelv.
Tisztátlan nyelv: Amely piszkos, durva, közönséges, erkölcstelen és másokat támadó beszéddel könnyít magán: „Egyetlen rossz szó ki ne jöjjön a szátokon!”
Hazug nyelv: „Ne hazudjatok egymásnak!” Isten legnagyobb ellensége a hazugság, amely istentelen szívet takar. A hazugság olyan bűn, amely nem jár egyedül, más bűnöket von maga után. Absolon azt hazudta apjának, hogy fogadalmat tesz Hebronban, s ez a hazugság árulásának csak előjátéka volt.
Hízelgő nyelv: Amely szemtől szembe szépeket mond, de a hátad mögött „gyűlöl, színlel az ő szájával -... amikor szépen szól, ne higgy neki”. A színlelet szeretet rosszabb mint a gyűlölet. Hamis, álcázza magát, álarc mögé bújik, más színben tünteti fel magát.
Dicsekedő nyelv: „A nyelv is milyen kicsi testrész, mégis nagy dolgokkal kérkedik.”
Káromló nyelv
Gúnyolódó nyelv: Olyan fekély amely a nyelvnél fakad fel.
Csábító nyelv: Az a nyelv, amely „szép szóval ékesszólással megcsalja a jóindulatúak szívét.”
Kegyetlen nyelv: amely kegyetlen beszédével megsebesíti a másik szívét.
Zúgolódó nyelv: A zúgolódás olyan elégedetlenség, amely az ajkakon át jut kifejezésre.
Csúfolódó nyelv:
A nyelv milyen kicsiny testrész, mégis nagy dolgokkal kérkedik. Íme, egy parányi tűz milyen nagy erdőt felgyújthat: a nyelv is tűz, a gonoszság egész világa ... egész testünket beszennyezi, és lángba borítja egész életünket..., a nyelvet az emberek közül senki sem tudja megszelídíteni, fékezetlenül gonosz az ..., ugyanabból a szájból jön ki az áldás és átok! Testvéreim, nem kellene ennek így lenni! Jakab: 3,5-10
7.A halott asszony
Egy lelkész, aki az Északi-tenger vidékén szolgált, a következő párbeszédet jegyezte fel.
- Mondd csak, Jeromos, hogyan történt tulajdonképpen a te megtérésed?
Az öreg halász ragyogó szemét a kérdezőre emelte. Úgy látszott, hogy nem is akar feleletet adni. A durva, barázdás arcon ünnepélyes ragyogás ült. Lelke nyilvánvalóan boldog, felejthetetlen emlékekkel foglalkozott.
Ugye, már régen történt?
Igen, nagyon, nagyon régen -- szólalt meg végre az öreg -, körülbelül harminc éve lehet.
Hogyan történt?
Hogyan? Csodálatosan. Egy prédikáció által.
Egy prédikáció állal? Hiszen akkor az egészen természetes dolog volt!
Nem, tiszteletes úr, az éppen egészen természetellenes dolog volt.
Miért, hol hallottad ezt a prédikációt? - Nem hallottam, hanem láttam.
Láttad?
Igen, mindennap láttam, együtt éltem vele. "Rendes" prédikációt sokat hallottam, de nemigen törődtem velük. Gyakran nincs élet mögöttük. De azok a prédikációk, amelyekkel az ember naponta együtt él, azok igen, azok igazink.
Miféle prédikációval éltél te együtt?
Az én halott feleségemmel.
Rejtélyekben beszélsz, János, hiszen az ember nem tud együtt élni egy halottal.
Dehogynem, tiszteletes úr - bizony lehet. Istennél minden lehetséges.
Beszéld el érthetőbben!
Igen, röviden elmondom:
A feleségem és én bizonyos tekintetben egyformák voltunk, mind a ketten méregzsákok, ezért gyakran szembekerülünk egymással. Azután ö megtért. Legalábbis ezt állította. Én azonban nem sokat vettem észre ebből, mert nemsokára minden a régi mederbe tért vissza. Feleségem eljárt az összejövetelekre, otthon Bibliát olvasott és imádkozott. Ezen kívül prédikált nekem az istentelenségemről, és azt mondta, hogy térjek meg. Néha még sírt is, hogy megtérésre bírjon, de gondolkodásmódja és indulatai nem változtak meg. Sokszor teljes erőmből ingereltem őt, mert álszent élete nem volt ínyemre. Csak pár szó kellett, és a háborúság máris megkezdődött közöttünk. Utána sírhatott akármennyit, ezek a könnyek semmiféle benyomást nem tettek rám.
János, hát nem akarsz megtérni? - mondta egy napon újra, amikor az összejövetelről hazajött.
Mire térjek meg? - kérdeztem felháborodva.
Új életre.
Talán teneked van új életed? - kérdeztem.
Igen, azt hiszem. Ne ránk nézz, János, mi gyenge emberek vagyunk, és nem változunk meg. Istent nézd!
Istent nem láthatom - feleltem -, téged pedig láthatlak. És a te keresztyénséged nekem nem kell!
Egyszer aztán karácsony körül megint összejövetelről jött haza. De ezen az estén majdnem megijedtem tőle. Az arca fehér volt, mint a fal. Egy szót sem szólt. Így telt el csendben néhány nap. Attól féltem, hogy elveszti az eszét. Amikor egy nap bent ültem, hogy kijavítsam a hálóimat, bejött és leült mellém. Szeme csodálatos fényben ragyogott, alig bírtam ránézni. Megfogta a kezemet, és így szólt:
János, én Istentől bocsánatot kértem, mert az Ő nevére szégyent hoztam. Szentnek neveztem magamat, miközben olyan kevés szentség volt bennem.
Nagyon kellemetlenül kezdtem magamat érezni.
Tőled is bocsánatot akarok kérni.
Soha nem voltam még nagyobb kínban. Sokkal könnyebb lett volna, ha jól összeszid és veszekszik. Ettől a naptól kezdve a feleségem meghalt -, meghalt a bűnnek.
Ugye, megért, tiszteletes úr?
Persze, de mondd csak, János, sohasem lett már többé mérges?
Hogy nem lett-e újra mérges? Mindent elkövettem, hagy felingereljem. Az elején észrevettem, hogy benne van a felindultság, de olyan erőt kapott, a Szent Szellem úgy megerősítette, amilyent sohasem tapasztaltam azelőtt nála. Olyan volt, mintha el volna rejtve egy mennyei hatalom által, mintha páncél vette volna körül, amin az én gonoszságom nem tudott áthatolni. Nagyon nehéz volt az én szentségtelen természetemnek, hogy naponta olyan arcot kellett látnom, amit - mint egy szent fátyol - isteni békesség és isteni öröm vett körül. Mindig rosszabb lettem, de ez egyáltalán nem ingatta meg a feleségemet. A végén odáig ment a dolog, hogy szinte már gyűlöltem öt. Gyűlöltem Istent is, aki benne lakott, mert megítélt engem! Ez keresztyénség volt, ezt már megértettem. Nem kellett már többé prédikálnia, mert ő maga volt a prédikáció. Több évig éltem együtt ezzel a prédikációval, és az egyre szebb lett. A végén olyan erősen hatott rám, hogy meg kellett térnem. Így történt.
Olvass tovább:
https://www.bibliai-kincsestar.hu/news/elmelkedesek-bibliai-tanacsok/?fbclid=IwAR3h-LBdtT0K_KpxzMI4b1iavXN9FgAJuqXtA4c68mmaB77_UoYZR-KxAfg