Szerző Téma: Az Igéhez hűen  (Megtekintve 5792 alkalommal)

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Nem elérhető Antee

  • Admin
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 22847
    • Alfa-Omega (keresztyén közösség)
Az Igéhez hűen
« Dátum: 2013 Április 03, 19:27:46 »
Az Igéhez hűen!

Áldott Testvérek, a mai téma megélése kulcsfontosságú az üdvösségünket illetően. Az Isten igéje, közismert nyelven (görög szó) a Biblia a legtöbb házban fellelhető, mégis sok esetben nem tulajdonítanak neki életet megtartó fontosságot. Mert Isten igéje igenis megtart! Az elmúlt alkalmakkal többször beszéltünk arról (és így már nincs rejtve előttünk), hogy Jézus maga Isten igéje.

János evangéliuma 1,1
„Kezdetben vala az Íge, és az Íge vala az Istennél, és Isten vala az Íge.”


Mivel Jézus az Ige, akkor úgy is kell kezelnünk mint az Életet:

János evangéliuma 14,6
„Monda néki Jézus: Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, hanemha én általam.”


Még csak két rövid ige hangzott el, máris nyilvánvaló és letagadhatatlan, hogy az Ige Jézus, és egyben az élet is számunkra. De miként lehet Isten igéje élet számunkra? Akkor, ha esszük és isszuk azt. Hogyan ehetjük Isten igéjét?

János evangéliuma 6,50
„Ez az a kenyér, amely a mennyből szállott alá, hogy kiki egyék belőle és meg ne haljon.”


Ha pedig táplálkozunk Isten igéjéből, mit jelent inni?

János evangéliuma 4,14
„Valaki pedig abból a vízből iszik, amelyet én adok néki, soha örökké meg nem szomjúhozik; hanem az a víz, amelyet én adok néki, örök életre buzgó víznek kútfeje lesz ő benne.”


Jézus meghagyta a róla való emlékezés jegyeit. Ez pedig a kovásztalan kenyér és a bor. Mi úgy ismerjük, hogy úrvacsora. A kovásztalan kenyér jelöli Jézus emberi életét, amelyben nem találtatott bűn. De mi még ez a lelki kenyér?

5Mózes 8,3
„És megsanyargata téged, és megéheztete, azután pedig enned adá a mannát, amelyet nem ismertél, sem a te atyáid nem ismertek, hogy tudtodra adja néked, hogy az ember nem csak kenyérrel él, hanem mind azzal él az ember, ami az Úrnak szájából származik.”


A lelki kenyér Istennek az igéje! Jézus! Az imént felolvasott igevers elárulja azt a titkot, hogy ez a ma na Jézus előképe volt:

„enned adá a mannát, amelyet nem ismertél, sem a te atyáid nem ismertek, hogy tudtodra adja néked, hogy az ember nem csak kenyérrel él, hanem mind azzal él az ember, ami az Úrnak szájából származik.”

A ma na-ról mondja azt, hogy az Úrnak szájából származott. De van más mondani valója. Ahogyan a ma na-ért a hétnek hat napján ki kellett menni és szedni abból, úgy nekünk is minden nap táplálkoznunk kell Isten igéjéből. A hatodik napon szedett ma na elegendő volt a hetedik napra is ekkor Isten gondoskodott a táplálékról. Bárki bármennyit is szedett, nem lett se többje se kevesebbje. Isten országában ugyanis nem az a nagy, aki csak küzd és fut, hanem először azok, akik megcselekszik akaratát. Viszont ehhez minden nap el kell menni Istenhez élelemért.

2Mózes16,16-20
„Az Úr parancsolata pedig ez: Szedjen abból kiki amennyit megehetik; fejenként egy ómert, a hozzátok tartozók száma szerint szedjen kiki azok részére, akik az ő sátorában vannak. És akképpen cselekedének az Izráel fiai és szedének ki többet, ki kevesebbet. Azután megmérik vala ómerrel, és annak aki többet szedett, nem vala fölöslege, és annak, aki kevesebbet szedett, nem vala fogyatkozása: kiki annyit szedett, amennyit megehetik vala. Azt is mondá nékik Mózes: Senki ne hagyjon abból reggelre. De nem hallgatának Mózesre, mert némelyek hagyának abból reggelre; és megférgesedék s megbüszhödék. Mózes pedig megharagudék reájok.”


Bármennyit is szedhetsz Isten igéjéből, de amit nem tudsz megenni, az férges lesz számodra. Isten igéjének élőnek és hatónak kell lennie a Te életedben is, csak így lehet hasznodra. Sokan csak gyűjtik és gyűjtik, halmozzák a tudást és az igeismeretet. De csak akkor válik áldássá, ha azt megélik, vagy ha úgy tetszik, beépül a szervezetükbe!

A bor pedig Jézus vérét szimbolizálja, de mit jelöl a vér?

3Mózes 17,11
„Mert a testnek élete a vérben van, én pedig az oltárra adtam azt néktek, hogy engesztelésül legyen a ti életetekért, mert a vér a benne levő élet által szerez engesztelést.”


A mi bűneinkért folyt a vére, engesztelést szerezve értünk. De mit jelent még? Ahogyan ebben az igében is olvassuk, a vérben van a lélek! Így ha isszuk Jézus vérét, úgy lesz mibennünk is élet, azaz részesei leszünk a Ő lelkének!

János evangéliuma 6,53
„Jézus így szólt hozzájuk: "Bizony, bizony, mondom néktek: ha nem eszitek az Emberfia testét, és nem isszátok a vérét, nincsen élet tibennetek.”


Ha tehát nem isszuk a vérét, akkor nem leszünk részesei a lelkének, vagyis nem lesz bennünk élet! Az úrvacsorai alkalmakkor vett bor, csupán szimbolizálja ezt, attól még nem leszünk a Lelkének a részesei. De hogy ihatjuk az Ő vérét? Még a legelején tisztáztuk, hogy Isten igéje az étel, a vére pedig az ital amely által részesei lehetünk a lelkének.

János evangéliuma 7,37-39
„Az ünnep utolsó nagy napján pedig felálla Jézus és kiálta, mondván: Ha valaki szomjúhozik, jőjjön én hozzám, és igyék. Aki hisz én bennem, amint az írás mondotta, élő víznek folyamai ömlenek annak belsejéből. Ezt pedig mondja vala a Lélekről, amelyet veendők valának az ő benne hívők: mert még nem vala Szent Lélek; mivelhogy Jézus még nem dicsőítteték meg.”


Ebből az igerészből világosan kiderül, hogy a Szentlélek az ital számunkra. Isten bölcsességének mélysége kikutathatatlan, annyira mély üzeneteket hordoz. Ha nem eszünk vagy iszunk, egy idő után lesoványodunk és végül meghalunk. Nincs ez máshogy Isten igéjével sem. Hiszen adott az Ő igéje, amelyet csak a Lelke által érthetünk meg, viszont nem lehetünk a Lelkének a részesei, ha nem táplálkozunk az igéjéből. Kérdezem akkor, hogy miképpen lehet valakiben Isten lelke, ha nem táplálkozik Isten igéjéből? Kérdezem máshogy: hogy lehetne valakiben Isten lelke, ha nincs közösségben Jézussal? Jézussal való közösség ugyanis az igével való táplálkozás. Ha valaki azt mondja, hogy Jézus él bennem, akkor valójában azt állítja, hogy Isten igéje él benne! Ez a világosság pedig meg fog látszani! A legtöbben csak az ivásról beszélnek, mámorosok akarnak lenni a lélektől de Isten igéjét másod vagy harmadrangúnak kezelik! Közük sincs Istenhez és nem abból a lélekből kaptak amiből az Isten fiai kapnak!

Mi a Szentlélek munkája? Mire adatott nekünk?

János evangéliuma 16,13-14
„De mikor eljő amaz, az igazságnak Lelke, elvezérel majd titeket minden igazságra. Mert nem ő magától szól, hanem azokat szólja, amiket hall, és a bekövetkezendőket megjelenti néktek. Az engem dicsőít majd, mert az enyémből vesz, és megjelenti néktek.”


A Szentlélek tehát Jézusból merít! Vagyis az Isten igéjéből. Nem önálló életet él, hanem Jézust dicsőíti. Szokták mondani, hogy a Szentlélek új kiáradása, új megnyilvánulások, új hullám. Tulajdonképpen ezek azok, akik: tévelygők, Istentelenek.  Nem értenek semmit, testileg gondolkodnak és élnek, mert még mindig testiek!

Mi adódik tehát mindebből? A téma fő címe az, hogy: az igéhez hűen. Jézus adatott nekünk egyetlen járható útként, mégis sokan azt hiszik, hogy Isten igéje nem fog megmenteni. Pont ez az, ami meg fog menteni, ehhez viszont olvasni kellene. Isten igéje által ismerhetjük meg Őt, ismerhetjük meg az akaratát és az irántuk való szerelmét. Isten szava oly hatalmas, hogy hozzá képest még említésre sem méltó az, amit az ember kimond. Mégis emberek bizonyságait, emberek érzéseit, tudományait, gondolatait az Isten igéje mellé vagy talán még fölé is teszik.

Jeremiás könyve 23,28
„Az a próféta, aki álmot látott, mondja meg, hogy csak álom volt. De aki igét kapott, hirdesse igémet igazán! Mi köze a szalmának a tiszta búzához? - így szól az ÚR.”


Isten igéje a tiszta búza. Minden más csupán szalma lehet. Ha van valami, amit egyértelműen nem támaszt alá Isten igéje, az a legjobb esetben csak szalma lehet. Ha pedig valami olyan van, ami nincs benne az igében, az egyenesen konkoly! A konkoly bár búzának látszik, mégis mérgező. A konkolyról lehet beszélni, lehet bizonyságot tenni a jóságáról, lehet álmodni róla vagy látomást látni, lehet beszélni arról hogy mennyire megváltoztatja az életet és mennyire jó! Ettől még mindig konkoly marad, semmi köze sincs Istenhez.

Sajnos nem egy olyan esettel találkoztam, mikor az egyén életében adatott a döntés, hogy vagy rokon, barátság, vagy az ige tiszta követése. Ugyanis eljött az a pillanat, mikor ütköztek az igei nézetek és rokoni szálak vagy több éves barátság került veszélybe. De akad sok olyan is, ki vezető szerepet tölt be egy adott gyülekezetben és a gyülekezeti hitvallást nem tudja összeegyeztetni az Isten igéjével. Adott ilyenkor a döntés: némaság, egyetértés vagy meghasonlás. Ezek közül nem a legegyszerűbb döntést kell meghoznunk, hanem az Isten által elvárt lépést. Többen úgy gondolják, hogy szeretet által kell eljárni, amely tűr, elfogad és segít. De Isten igéjét illetően nincs tolerancia, gyávaság a szeretetre hivatkozni. Olyan ez, mint amikor egy vakot vezető nélkül szeretetben elengedünk egy veszélyes útra. Mikor Isten kijelenti valamiről hogy nem Tőle van, de a meghasonlás elkerülése céljából maradunk a régi állapotunkba, akkor ne csodálkozzunk azon, hogy nem halljuk többé az Úr hangját.  Ha pedig némák maradunk, akkor nem csak másért kell majd számot adnunk Isten előtt, mert magunkat is bűnbe sodorjuk. Marad hát így a meghasonlás. De nem úgy van ez, hogy mi hasonlunk meg velük, hanem ők hasonlanak meg Isten igéjével.

Túl sok a tolerancia, a gyávaság és félelem amit szeretet köntösébe bújtatnak. Isten igéje a vezetőnk, ezért ebben nincs megalkuvás, tolerancia vagy egyéb kifogás, amely által sokan elferdítik az egyetlen utat ami az Atyához vezet.

(Skype 2013/04/03)
"Halljátok az Úrnak beszédét, akik rettegtek az ő beszédére: így szólnak testvéreitek, akik titeket gyűlölnek, nevemért eltaszítanak: Jelenjék meg az Úrnak dicsősége, hogy lássuk örömötöket; de ők megszégyenülnek." (Ézsaiás 66,5)

Nem elérhető Elisabeth

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 7213
Re:Az Igéhez hűen
« Válasz #1 Dátum: 2013 Április 04, 11:03:02 »
Köszönöm, kedves Anti testvérem az áldott tanítást!

Az Urat, a ti Isteneteket kövessétek, és őt féljétek, és az ő parancsolatait tartsátok meg, és az ő szavára hallgassatok, őt tiszteljétek, és ő hozzá ragaszkodjatok.
5Móz 13,4

De vannak igen veszélyes felfogások:

Félték tehát az URat is, de tisztelték a maguk isteneit is, azoknak a pogány népeknek az istentiszteleti módja szerint, akik közül elhurcolták őket. 34. A mai napig is követik a régi istentiszteleti módot. Nem félik az URat, és nem követik az ő rendelkezéseit és tisztelete módját a szerint a törvény és parancsolat szerint, amelyet az ÚR parancsolt Jákób fiainak; Jákóbnak az Izráel nevet adta. 35. Mert velük szövetséget kötött az ÚR, és ezt parancsolta nekik: Ne féljetek más isteneket, és ne imádjátok azokat, ne tiszteljétek őket, és ne áldozzatok nekik!
2Kir 17,33-35

 A fiú tiszteli atyját, a szolga az urát. Ha én atya vagyok, miért nem tisztelnek? Ha én ÚR vagyok, miért nem félnek engem? - mondja a Seregek URa nektek, ti papok, akik megvetitek nevemet. Ti ezt kérdezitek: Mivel vetettük meg nevedet? 7. - Azzal, hogy oltáromra tisztátalan kenyeret hoztok.

Mal 1,6-7


Kicsit itt, kicsit ott, nem kell annyira szószerint venni....

Ezt az ÚR nem engedi meg! Istent nem lehet becsapni. Féltön szeretö Isten az Örökkévaló!
Taníts akaratod teljesítésére, mert te vagy Istenem! A te jó lelked vezéreljen az egyenes úton!
Zsolt 143,10

Nem elérhető Antee

  • Admin
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 22847
    • Alfa-Omega (keresztyén közösség)
Re:Az Igéhez hűen
« Válasz #2 Dátum: 2013 Április 04, 11:44:28 »
Egyetértek Erzsike.  :afro:
"Halljátok az Úrnak beszédét, akik rettegtek az ő beszédére: így szólnak testvéreitek, akik titeket gyűlölnek, nevemért eltaszítanak: Jelenjék meg az Úrnak dicsősége, hogy lássuk örömötöket; de ők megszégyenülnek." (Ézsaiás 66,5)

Nem elérhető Elisabeth

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 7213
Re:Az Igéhez hűen
« Válasz #3 Dátum: 2013 Április 04, 18:54:41 »
Idézet
Sajnos nem egy olyan esettel találkoztam, mikor az egyén életében adatott a döntés, hogy vagy rokon, barátság, vagy az ige tiszta követése. Ugyanis eljött az a pillanat, mikor ütköztek az igei nézetek és rokoni szálak vagy több éves barátság került veszélybe. De akad sok olyan is, ki vezető szerepet tölt be egy adott gyülekezetben és a gyülekezeti hitvallást nem tudja összeegyeztetni az Isten igéjével. Adott ilyenkor a döntés: némaság, egyetértés vagy meghasonlás. Ezek közül nem a legegyszerűbb döntést kell meghoznunk, hanem az Isten által elvárt lépést. Többen úgy gondolják, hogy szeretet által kell eljárni, amely tűr, elfogad és segít. De Isten igéjét illetően nincs tolerancia, gyávaság a szeretetre hivatkozni.

Ezt én is átéltem már jó néhányszor. Vannak akik ugyan az Ígére utalnak, de saját meglátásaik pozíciíjából akarják annak az értelmezést másokra is érvényessé tenni. Isten tökéletesen ki tudta magát fejezni. Nem rejtette el kijelentéseit. Nincs szüksége tolmácsra. A Szent Lélek által megvilágosítja az Ö beszédét azoknak, akik vágynak az Igazság megismerésére. Nem vagyunk gyámság alatt, hogy valaki megrágja elötte az eledelt.

Fiam, ha megfogadod mondásaimat, és parancsaimat magadba zárod, 2. ha figyelmesen hallgatsz a bölcsességre, és szívből törekszel értelemre, 3. bizony, ha bölcsességért kiáltasz, és hangosan kéred az értelmet, 4. ha úgy keresed azt, mint az ezüstöt, és úgy kutatod, mint az elrejtett kincseket, 5. akkor megérted, mi az ÚR félelme, és rájössz, mi az istenismeret. 6. Csak az ÚR ad bölcsességet, szájából ismeret és értelem származik. 7. A becsületeseknek jutalmat tartogat, pajzsot a feddhetetlenül élőknek. 8. Vigyáz a törvény ösvényeire, és híveinek útját megőrzi. 9. Majd megérted, mi az igazság és a törvény, a becsületesség és az igazán jó út.
Péld 2,1-9
Taníts akaratod teljesítésére, mert te vagy Istenem! A te jó lelked vezéreljen az egyenes úton!
Zsolt 143,10

Nem elérhető bacsipista

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 5969
    • Keresztény kincskereső
Re:Az Igéhez hűen
« Válasz #4 Dátum: 2013 Április 04, 23:33:27 »
Sajnálom, hogy nem hallhattam ezt a tanítást élőben, sokat mondó, és megszívlelendő. Nem elég az Igét fogyasztani, és lenyelni, mert akkor megfeküdheti a gyomrunkat. Találkoztam már sok olyan hívővel akik válogatás nélkül falnak mindent amire azt mondják, hogy keresztényi.
Az Úr igéjét meg kell rágni. Alaposan, nem sajnálva rá az időt.
Vagyis magyarul szólva elmélkedni kell rajta. Hagyni, hogy szóljon hozzánk, engedni, hogy megnyíljon nekünk és kitárulkozzon teljes valóságában.

97
Mely igen szeretem a te törvényedet, egész napestig arról gondolkodom!
98
Az én ellenségeimnél bölcsebbé teszel engem a te parancsolataiddal, mert mindenkor velem vannak azok.
99
Minden tanítómnál értelmesebb lettem, mert a te bizonyságaid az én gondolataim.
100
Előrelátóbb vagyok, mint az öreg emberek, mert vigyázok a te határozataidra.
101
Minden gonosz ösvénytől visszatartóztattam lábaimat, hogy megtartsam a te beszédedet.
102
Nem távoztam el a te ítéleteidtől, mert te oktattál engem.
103
Mily édes az én ínyemnek a te beszéded; méznél édesbb az az én számnak!
104
A te határozataidból leszek értelmes, gyűlölöm azért a hamisságnak minden ösvényét.
105
Az én lábamnak szövétneke a te igéd, és ösvényemnek világossága.
Zsoltárok 119, 97-105
"Minden szabad nekem, de nem minden használ. Minden szabad nekem, de ne váljak semminek a rabjává." 1Korintus 6,12

Nem elérhető Antee

  • Admin
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 22847
    • Alfa-Omega (keresztyén közösség)
Re:Az Igéhez hűen
« Válasz #5 Dátum: 2013 Április 04, 23:51:59 »
Egyetértek Testvéreim! :2smitten:
"Halljátok az Úrnak beszédét, akik rettegtek az ő beszédére: így szólnak testvéreitek, akik titeket gyűlölnek, nevemért eltaszítanak: Jelenjék meg az Úrnak dicsősége, hogy lássuk örömötöket; de ők megszégyenülnek." (Ézsaiás 66,5)

Nem elérhető Jazmin

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 482
Re:Az Igéhez hűen
« Válasz #6 Dátum: 2013 Április 10, 14:38:44 »
Aldott tanitas! Köszönöm Testvérem!

Annyira hálás vagyok Istennek,hogy az Ige kezemben lehet,olvashatom,szolhat hozzám az Ur  általa.Viszont nem elég az,ha csupán olvasom.Ahhoz hű is kell legyek.Meg kell élnem a mindennapokban.Ebben Ő segitségemre van a Szentlélek  által....Az Ige olyan mint a kétélü kard.Ha kell megsebez.De általa ismerhetem meg Istent is és az Ő akaratát...Viszont nem csürhetem csavarhatom kedvemre azt amit ir a Biblia.És nem élhetek vissza sem vele.Vannak olyanok akik sohsem olvassak,viszont ha valami baj van akkor imádkoznak,hogy Uram szolj hozzam Igéd által és csak ugy tallálomra kinyitják valahol,és ráböknek egy versre,és meg vannak gyözödve,hogy azt Isten adta nekik...
Hünek lenni az Igéhez,még azt is jelenti számomra,hogy szó szerint hüséges vagyok.Olvasom azt,mint Isten Szent Szavát,rendszeresen,és nem cserélem fel azt valami mással,vagy az én okoskodásommal,vagy emberi tanácsokkal amik nem Ige szerintiek. Mert ha Istenhez hű vagyok az Igéhez is az vagyok.Mert Isten az Ige.
János evangéliuma 1,1
Kezdetben vala az Íge, és az Íge vala az Istennél, és Isten vala az Íge.


Antee irta:
 
Idézet
Isten igéje a tiszta búza. Minden más csupán szalma lehet. Ha van valami, amit egyértelműen nem támaszt alá Isten igéje, az a legjobb esetben csak szalma lehet. Ha pedig valami olyan van, ami nincs benne az igében, az egyenesen konkoly! A konkoly bár búzának látszik, mégis mérgező. A konkolyról lehet beszélni, lehet bizonyságot tenni a jóságáról, lehet álmodni róla vagy látomást látni, lehet beszélni arról hogy mennyire megváltoztatja az életet és mennyire jó! Ettől még mindig konkoly marad, semmi köze sincs Istenhez.
A magvető példázata jutott erröl eszembe.Csupán egy föld volt ami megteremte a gyümölcsöt az Igéhez hüen.Legyen sziünk mindig a jó talaj,és legyünk hüek minden körülmények között!!
Az Isten SZERETET. 1 Ján 4:8

Nem elérhető Elisabeth

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 7213
Re:Az Igéhez hűen
« Válasz #7 Dátum: 2013 Április 10, 14:49:11 »
Kedves Jázmin!

Teljesen egyetértek és nagyon jól megfogalmaztad. Nem elég, hogy olvassuk az Ígét, hanem élövé kell válnia bennünk és ezáltal formálja értelmünket, szívünket. Az Íge nem csak olvasmány, hanem aki a Szent Lélek által érti meg az Igét, annak hatalmas eröt is jelent. És ez az Erö segít, hogy Isten parancsolatait megtartsuk és éljünk általa.

A lélek az, aki életre kelt, a test nem használ semmit: azok a beszédek, amelyeket én mondtam nektek: lélek és élet.
Jn 6,63   

 :2smitten:
Taníts akaratod teljesítésére, mert te vagy Istenem! A te jó lelked vezéreljen az egyenes úton!
Zsolt 143,10

Nem elérhető Antee

  • Admin
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 22847
    • Alfa-Omega (keresztyén közösség)
Re:Az Igéhez hűen
« Válasz #8 Dátum: 2013 Április 10, 15:30:53 »
Köszönöm Jázmin és Erzsike, egyetértek! :2smitten:
"Halljátok az Úrnak beszédét, akik rettegtek az ő beszédére: így szólnak testvéreitek, akik titeket gyűlölnek, nevemért eltaszítanak: Jelenjék meg az Úrnak dicsősége, hogy lássuk örömötöket; de ők megszégyenülnek." (Ézsaiás 66,5)

Nem elérhető Antee

  • Admin
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 22847
    • Alfa-Omega (keresztyén közösség)
Re:Az Igéhez hűen
« Válasz #9 Dátum: 2013 Április 10, 19:51:04 »
Találkozás Istennel

2Mózes 33,1-7
„Szóla azután az Úr Mózesnek: Eredj, menj fel innen, te és a nép, amelyet kihoztál Égyiptom földéről, a földre, amelyről megesküdtem Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak mondván: A te magodnak adom azt. És bocsátok előtted Angyalt, és kiűzöm a Kananeusokat, Emoreusokat, Khittheusokat, Perizeusokat, Khivveusokat és Jebuzeusokat: A tejjel és mézzel folyó földre; de én nem megyek fel köztetek, mert te keménynyakú nép vagy, hogy meg ne emésszelek az úton. Mikor meghallá a nép ezt a kemény beszédet, gyászba borula, és senki nem tevé fel az ékszereit. Megmondotta vala az Úr Mózesnek: Mondd meg az Izráel fiainak: Keménynyakú nép vagy te, egy szempillantásban, ha közéd mennék, megemésztenélek. Azért most vesd le a te ékességeidet magadról, azután meglátom mit cselekedjem veled. És lerakták magokról az Izráel fiai az ő ékességeket, a Hóreb hegyétől fogva. Mózes pedig vevé a sátort, és felvoná azt a táboron kívül, messze a tábortól, és nevezé azt gyülekezet sátorának, és lőn, hogy mind aki az Urat keresi, ki kelle mennie a gyülekezet sátorához, a táboron kívül.”


Számomra az első kérdés az volt, hogy mi szükség volt arra, hogy a táboron kívül állítsák fel a sátrat. Ráadásul úgy is olvashatjuk, hogy messze a tábortól! Erre van egy egyszerű válasz:

Józsué könyve 7,11-12
„Vétkezett Izráel, áthágták szövetségemet, amelyre köteleztem őket, mert elvettek a kiirtandó dolgokból, loptak is, és titokban a holmijuk közé tették. Azért nem tudtak megállni Izráel fiai ellenségeikkel szemben és azért hátráltak meg ellenségeik előtt, mert utolérte őket az átok. Nem leszek többé veletek, ha nem pusztítjátok ki magatok közül a kiirtani valót.”


Isten nem vállal közösséget a bűnnel. Ez a mai napig sincs másképp, hiszen Isten nem változik. Így olvashatjuk az igében:

Jakab levele 1,17
„Minden jó adomány és minden tökéletes ajándék felülről való, és a világosságok Atyjától száll alá, akinél nincs változás, vagy változásnak árnyéka.”


Isten tehát mindig is szent volt, szent ma is és szent lesz mindörökké. Isten kihozta Izrael népét Egyiptomból hatalmas erővel és nagy jelekkel. A pusztai időszak kezdetén megjelent az Úr Izrael egész népe előtt és törvényét adta nekik. Egészen félreérthetetlenül az is a törvények között volt, hogy ne készítsenek arany és ezüst szobrokat. Mégis azt olvassuk, hogy türelmetlen volt a nép (akárcsak ma), és nem akartak tovább Mózesre, illetve Isten törvényére várni. Készítettek maguknak arany borjúkat istenek gyanánt és elkezdtek enni-inni és felkeltek játszani. Így olvassuk az igében:

2Mózes 32,4-6
„És elvevé kezökből, és alakítá azt vésővel; így csinála abból öntött borjút. És szóltak: Ezek a te isteneid Izráel, akik kihoztak téged Égyiptom földéről. Mikor látta ezt Áron, oltárt építe az előtt, és kiálta Áron, mondván: Holnap az Úrnak innepe lesz! Felkelvén azért másnapon jó reggel, áldozának égőáldozattal és hálaáldozattal is; azután leüle a nép enni és inni; azután felkelének játszani.”


Így van ez ma is, a legtöbben nem várnak Isten igéjére és a csönd időszakában nyilvánvalóvá lesz, hogy kinek hol is van a szive. Az Ő szívük még Egyiptomban volt. De mi következik mindebből? Megromlott a nép, Isten igéjét nem tartották meg, ezért Isten nem lakott velük! Ezért olvassuk a kezdő igerészünkben azt, hogy Mózes messze a tábortól vonta fel Isten sátorát! Messze a bűntől! Istent nem lehet akárhogy imádni. A bűn semmiféleképpen nem illik bele a képbe.

De milyen üzenetet hordoz ez a mai korban számunkra? A mai kor nem a fényes korszaka a kereszténységnek, bár sokan abban a tévhiedelemben élnek. Az egykori hit hősök cselekedetei nem összeegyeztethetőek a mai úgy nevezet hit hősök cselekedeteivel. A helyzet az Testvéreim, hogy amint már említettem, Isten ugyanazt a szentséget követeli meg. A mai kor legtöbb gyülekezete nem él olyan szentségben, amely alapfeltétele az Istennel való közösségnek. Nem kicsiny kovászról van szó, hanem a bűn tudatos megtűréséről és az Isten rendeletein való taposásáról. Kérdezem akkor, hogy vajon Isten együtt lakik a bűnnel? Semmiképpen sem! Ezért fordul elő, hogy aki találkozni akar az Úrral, akkor annak ki kell jönnie a gyülekezetből.
Nem szeretnék félreértést, ugyanis senkit sem bátorítok a gyülekezete elhagyására, viszont tény az, hogy Isten lélekben imádókat keres önmagának és nem gyülekezéseket ahol a követői kényük kedvükre viselkednek:

János evangéliuma 4,23-24
„De eljön az óra, és az most van, amikor az igazi imádói lélekben és igazságban imádják az Atyát, mert az Atya is ilyen imádókat keres magának. Az Isten Lélek, és akik imádják őt, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk.”


Isten megadta a módját, hogy hogyan imádhatjuk Őt. Történetesen ez nem a testi megnyilvánulások, hanem a lelki megnyilvánulások. Nevén is nevezi: igazságban. De mi az igazság? Jézus eképpen mondta:

János evangéliuma 14,6
„Monda néki Jézus: Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, hanemha én általam.”


Jézus az igazság! Jézusról pedig tudjuk, hogy Ő a testté lett ige, vagyis Isten igéje az igazság! Így imádhatjuk az Istenünket, az Ő igéjén keresztül vezet az út! Ezért is mondta Jézus az előbb felolvasott igeversben, hogy Ő nem csupán igazság, hanem út is.

Azok a közösségek, gyülekezetek, ahol nem Isten igéje számukra az élet, ott mit keresne Isten? Isten ott van, ahol igazságban tisztelik Őt, vagyis ahol megtartják Igéjét.

Ám ez valahogy már nem módi, hogy csupán az igét hirdessék. Próbálnak a gyülekezeti tagok érzelmeire hatni, más megnyilvánulást keresni amely által kitűnnek a gyülekezetek közül. Versengés van Isten gyermekei között és egymáson való uralkodás. Táplálék gyanánt pedig saját bizonyságokat osztogatnak és még a felhozott igéket sem a helyükön értelmezik. 
Jézus követőit az apostolok idejében úgy nevezték a kívülállók, hogy a Názáreti irányzat (Apostolok Csel. 24,5). Mégis a mai napon hány irányzatot tudnánk összeszámolni amely az úgynevezett Názáreti irányzatból ered? Én meg sem próbálnám megszámolni... Egyik irányzat szerint mindenkinek meg kellene gyógyulnia, a másik szerint dús gazdagoknak kellene lennünk, ott a nevetgélős-fetrengős, a kötelezően nyelveken szólós, és még lehetne sorolni. Lássuk meg, hogy ezekben mi a közös: a külső (testi) megnyilvánulások és ráadásul az igében sincsenek benne (még ha bele is magyarázzák). A szívük még Egyiptomban van, a húsos fazekak mellett.

Római levél 8,6-8
„Mert a testnek gondolata halál; a Lélek gondolata pedig élet és békesség. Mert a test gondolata ellenségeskedés Isten ellen; minthogy az Isten törvényének nem engedelmeskedik, mert nem is teheti. Akik pedig testben vannak, nem lehetnek kedvesek Isten előtt.”


Összefoglalóként tehát Isten nem lakik együtt a bűnnel, a saját Fiától is elfordult mikor magára vette a bűneinket. Miért is gondolnánk azt, hogy mi különbek vagyunk Isten Fiánál? Mégis sokan úgy élnek, mint ha Isten Fiánál különbek lennének. Azt mondják, hogy Jézus azért jött, hogy elvegye a bűneinket és ez által közösségünk legyen Istennel. Ezt sem értik igazán, hiszen nem attól lesz üdvösségünk ha bűntelenek vagyunk, hanem ha Jézus él bennünk.

Izrael népe vétkezett azzal hogy idegen istent készített magának, míg Mózes a hegyen volt Istennel. Ezután Mózes lejött, meglátva ezt az aranyborjút összetörte, majd következett egy mészárlás Lévi fiaival akik nem kímélték a saját rokonaikat sem, majd azt olvassuk, hogy az Úr is megverte a népet. Utána még történt valami:

2Mózes 33,1-4
„Szóla azután az Úr Mózesnek: Eredj, menj fel innen, te és a nép, amelyet kihoztál Égyiptom földéről, a földre, amelyről megesküdtem Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak mondván: A te magodnak adom azt. És bocsátok előtted Angyalt, és kiűzöm a Kananeusokat, Emoreusokat, Khittheusokat, Perizeusokat, Khivveusokat és Jebuzeusokat: A tejjel és mézzel folyó földre; de én nem megyek fel köztetek, mert te keménynyakú nép vagy, hogy meg ne emésszelek az úton.Mikor meghallá a nép ezt a kemény beszédet, gyászba borula, és senki nem tevé fel az ékszereit.”


„gyászba borula, és senki nem tevé fel az ékszereit”

Megtörtént a bűnbánat! Mégis ezután vonta fel Mózes a sátort messze a tábortól! Mit akarok ezzel mondani? Azt ami benne is van ebben az Igében, így olvastuk: 

„de én nem megyek fel köztetek, mert te keménynyakú nép vagy, hogy meg ne emésszelek az úton.”

Ők ugyanazok maradtak mint előtte. Vétkeztek, belátták, bűnbánatuk volt, mégis történetüket végig követve megláthatjuk, hogy folyton lázadtak Isten ellen. Az az út ellen, amit kijelölt nekik Isten, hogy azon járjanak. Nekünk is adatott út amin járnunk kell, nem változott, ez továbbra is Isten igéje!

Ennek a mai anyagnak a címe: Találkozás Istennel. Istenhez csak egyetlen egy út vezet, Ő Jézus akiről tudjuk, hogy az Istennek igéje. Testvérek, megkaptuk az Úr Igéjét, vágyjunk hát megismerni belőle Istent, hogy közösségünk legyen Vele. Ez az egyetlen út, amelynek végén az Atya áll.

(Skype 2013/04/10)
"Halljátok az Úrnak beszédét, akik rettegtek az ő beszédére: így szólnak testvéreitek, akik titeket gyűlölnek, nevemért eltaszítanak: Jelenjék meg az Úrnak dicsősége, hogy lássuk örömötöket; de ők megszégyenülnek." (Ézsaiás 66,5)

Nem elérhető Elisabeth

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 7213
Re:Az Igéhez hűen
« Válasz #10 Dátum: 2013 Április 10, 21:36:22 »
Köszönjük kedves Anti Testvérem az áldott gondolatokat.

A táboron kivül... Erröl beszél Pál apostol is.

Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz. 9. Különféle idegen tanításoktól ne hagyjátok magatokat félrevezettetni. Mert az a jó, ha kegyelemmel erősödik meg a szív, nem pedig ételektől, mert azoknak semmi hasznát nem veszik azok, akik velük élnek. 10. Van oltárunk, amelyről nincs joguk enni azoknak, akik a sátorban szolgálnak. 11. Mert amely állatok vérét a főpap a szentélybe beviszi a bűnért, azoknak testét megégetik a táboron kívül. 12. Ezért Jézus is, hogy megszentelje a népet tulajdon vére által, a kapun kívül szenvedett. 13. Menjünk ki tehát őhozzá a táboron kívülre, az ő gyalázatát hordozva. 14. Mert nincsen itt maradandó városunk, hanem az eljövendőt keressük. 15. Általa vigyük Isten elé a dicsőítés áldozatát mindenkor, azaz nevéről vallást tévő ajkaink gyümölcsét.
Zsid 13,8-15
Taníts akaratod teljesítésére, mert te vagy Istenem! A te jó lelked vezéreljen az egyenes úton!
Zsolt 143,10

Nem elérhető Antee

  • Admin
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 22847
    • Alfa-Omega (keresztyén közösség)
Re:Az Igéhez hűen
« Válasz #11 Dátum: 2013 Április 11, 23:51:19 »
Eszembe jutnak azok a Testvérek, akik ugyan Isten igéjéhez sziklaszilárdan ragaszkodnak, mégis annyira ellentmondóan értelmezik. Valószínűleg azért van, mert vagy nem ismerik teljességében az Isten igéjét, vagy olyan meggyőződésük/bizonyságuk van, amelyet nem vizsgálnak meg az Ige fényében.
"Halljátok az Úrnak beszédét, akik rettegtek az ő beszédére: így szólnak testvéreitek, akik titeket gyűlölnek, nevemért eltaszítanak: Jelenjék meg az Úrnak dicsősége, hogy lássuk örömötöket; de ők megszégyenülnek." (Ézsaiás 66,5)

Nem elérhető Elisabeth

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 7213
Re:Az Igéhez hűen
« Válasz #12 Dátum: 2013 Április 12, 09:32:48 »
Kedves Antee!

Vegyünk két példát. A farizeusokat és Pétert. Olvasták és ismerték az Írásokat? Igen. Péter is ismerte (ellentétben sok keresztény véleményével), mert minden Izraelitának tanulmányozni kellett az Írásokat hétröl hétre. Az egyik nem ismerte fel az Írásokban az Igazságot, a másik felismerte.

Mit is mond a farizeusoknak Jézus?

Ő pedig így válaszolt: "Minden palántát, amelyet nem az én mennyei Atyám ültetett, ki fognak gyomlálni. 14. Hagyjátok őket, világtalanok vak vezetői! Ha pedig vak vezet világtalant, mind a ketten gödörbe esnek."
Mt 15,13-14

És monda Jézus: Ítélet végett jöttem én e világra, hogy a kik nem látnak, lássanak; és a kik látnak, vakok legyenek.

Jn 9,39    

Péternek megnyitotta a Mennyei Atya az ő szemeit:

Erre megkérdezte tőlük: "Hát ti kinek mondotok engem?" 16. Simon Péter megszólalt, és így felelt: "Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia." 17. Jézus így válaszolt neki: "Boldog vagy, Simon, Jóna fia, mert nem test és vér fedte fel ezt előtted, hanem az én mennyei Atyám. 18. Én pedig ezt mondom neked: Te Péter vagy, és én ezen a kősziklán építem fel egyházamat, és a pokol kapui sem fognak diadalmaskodni rajta.

Mt 16,15-18

Abban az időben szólván Jézus, monda: Hálákat adok néked, Atyám, mennynek és földnek Ura, hogy elrejtetted ezeket a bölcsek és az értelmesek elől, és a kisdedeknek megjelentetted.
Mt 11,25

Ma is így van ez, és tudjuk az Ígéböl, hogy a konkoly ott van a búza között. De eljön az aratás, és nem minegy, hogy valaki felismerte és engedelmeskedett az Igazságnak. Az egyik elragadtatik, a mási itt marad és esetleg Uram Uramozni fog.

Meg kell alázkodnunk Isten Ígéje elött, hiába hivatkozunk az Ígére (a farizeusok is azt tették), ha nem ismerjük fel annak Igazságát és ha kevély szívvel közelítjük meg. "Míg olyanok nem lesztek, mint ez a kisgyermek..." A kisdedeknek jelentette ki az Igazságot az ÚR.


Taníts akaratod teljesítésére, mert te vagy Istenem! A te jó lelked vezéreljen az egyenes úton!
Zsolt 143,10

Nem elérhető Antee

  • Admin
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 22847
    • Alfa-Omega (keresztyén közösség)
Re:Az Igéhez hűen
« Válasz #13 Dátum: 2013 Április 12, 09:55:34 »
Igen, Isten csak abba az edénybe tud önteni, amelyik üres.
"Halljátok az Úrnak beszédét, akik rettegtek az ő beszédére: így szólnak testvéreitek, akik titeket gyűlölnek, nevemért eltaszítanak: Jelenjék meg az Úrnak dicsősége, hogy lássuk örömötöket; de ők megszégyenülnek." (Ézsaiás 66,5)

Nem elérhető Jazmin

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 482
Re:Az Igéhez hűen
« Válasz #14 Dátum: 2013 Április 12, 10:59:43 »
Áldott tanitás Testvérem!

Találkozni Istennel nagy dolog!Emlékszünk ugye,mikor Mózes lejött a hegyröl  arca fénylett,mert találkozott Istennel.Ha nem vonulunk el e világ zajától,akkor nem tudjuk meghallani Isten mit akar mondani nekünk.Izráel népe is ki kellett vonuljon a tömegből,a nép közül,hogy találkozzon Istennel.És a másik dolog pedig az,hogy  megvallatlan bün nem lehetett  életében annak aki Isten elé járult. Először meg kell vallanom Istennek,ha van valami bűn életemben,hogy megbocsáthassa azokat.Azután szolgálhatok felé tisztán.
Az Isten SZERETET. 1 Ján 4:8