Szerző Téma: Az ítélkezés  (Megtekintve 5279 alkalommal)

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Nem elérhető Antee

  • Admin
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 22847
    • Alfa-Omega (keresztyén közösség)
Re:Az ítélkezés
« Válasz #15 Dátum: 2013 Május 27, 11:39:45 »
Idézetet írta: Bacsipista

Rajtunk múlik, ha az itélőszék előtt állunk, mit hozunk fel mentségünkre. Ilyenkor nem működik az, hogy tette, egy rosszat, de tettem két jót is. Isten szemében a kis bűn is bűn, a nagy bűn is bűn, egyaránt itélet alé esik mind.
Nem itélkezhetünk testvérünk ffelett, mert nem tudhatjuk mi az Úrnak a terve vele szemben.


Köszönöm Testvérem a hozzászólásodat. Isten lefektette az igéjében a törvényt, hogy miszerint kell élnünk, cselekednünk. De mégis láthatjuk azt, hogy Isten a gyermekeit úgy is vezette, ami látszólagosan ellentmond Isten igéjével. Gondolok itt Mózesre, aki rézkígyót készített bár előtte megkapta parancsolatként Istentől, hogy ne csináljanak maguknak faragott képet semmilyen állat képmására. Vagy akár ott van Hóseás is, aki Isten parancsára parázna nőt vett el feleségül. Mégis ők nem hétköznapi emberek voltak, hanem az ÚR használta őket! A mai napon pedig elítélnék őket.
"Halljátok az Úrnak beszédét, akik rettegtek az ő beszédére: így szólnak testvéreitek, akik titeket gyűlölnek, nevemért eltaszítanak: Jelenjék meg az Úrnak dicsősége, hogy lássuk örömötöket; de ők megszégyenülnek." (Ézsaiás 66,5)

Nem elérhető bacsipista

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 5969
    • Keresztény kincskereső
Re:Az ítélkezés
« Válasz #16 Dátum: 2013 Május 28, 06:21:56 »
Így igaz, nem érthetjük meg mindig az Úr akaratát.

    Mert nem az én gondolataim a ti gondolataitok, és nem a ti útaitok az én útaim, így szól az Úr!
    Mert amint magasabbak az egek a földnél, akképpen magasabbak az én útaim útaitoknál, és gondolataim gondolataitoknál!
Ézsaiás 55, 8-9
"Minden szabad nekem, de nem minden használ. Minden szabad nekem, de ne váljak semminek a rabjává." 1Korintus 6,12

Nem elérhető torokildiko46

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 4531
    • http://ildiko-torok.blogspot.com/
Re:Az ítélkezés
« Válasz #17 Dátum: 2013 Május 28, 11:14:06 »
ámen!
 olvastam a hozzászólásokat és   nekem eszembe jutott ez az ige:

Mikeás könyve:6:8   Megjelentette néked, oh ember, mi légyen a jó, és mit kiván az Úr te tőled! Csak azt, hogy igazságot cselekedjél, szeressed az irgalmasságot, és hogy alázatosan járj a te Isteneddel.
 :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára az én porom felett megáll.! Jób:19:25

Nem elérhető bacsipista

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 5969
    • Keresztény kincskereső
Re:Az ítélkezés
« Válasz #18 Dátum: 2013 Május 28, 11:18:52 »
Ámen Ildikó.

Máté 23,23
"Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert tizedet adtok a mentából, a kaporból és a köményből, de elhagytátok mindazt, ami a törvényben ezeknél fontosabb: az igazságos ítéletet, az irgalmasságot és a hűséget; pedig ezeket kellene cselekedni, és azokat sem elhagyni.
"Minden szabad nekem, de nem minden használ. Minden szabad nekem, de ne váljak semminek a rabjává." 1Korintus 6,12

Nem elérhető Antee

  • Admin
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 22847
    • Alfa-Omega (keresztyén közösség)
Re:Az ítélkezés
« Válasz #19 Dátum: 2013 Május 28, 12:36:02 »
Ámen! :2smitten:
"Halljátok az Úrnak beszédét, akik rettegtek az ő beszédére: így szólnak testvéreitek, akik titeket gyűlölnek, nevemért eltaszítanak: Jelenjék meg az Úrnak dicsősége, hogy lássuk örömötöket; de ők megszégyenülnek." (Ézsaiás 66,5)