Szerző Téma: Törvény  (Megtekintve 5196 alkalommal)

0 Felhasználó és 2 vendég van a témában

Nem elérhető Antee

  • Admin
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 22788
    • Alfa-Omega (keresztyén közösség)
Törvény
« Dátum: 2013 Július 10, 19:47:15 »

Általánosnak mondható a keresztények körében, hogy ha a törvényt hallják akkor nyugtalanná válnak és az első szó ami az eszükbe jut, az a: kegyelem. Bár csak azt mondhatnám, hogy nagy zavar van a kereszténységben a törvény és a kegyelem témájában, de sajnos inkább nyugalmi állapotot látok a kegyelem oldalán. A törvényt sajnos úgy kezelik, hogy az a kegyelem ellensége és ezért van az, hogy a szívükben az Ószövetség és az Újszövetség között egy elválasztó vonal van.  Úgy hiszik, hogy nem kell már a törvény szerint élnünk, hiszen Jézus azért töltötte be hogy már nekünk ne kelljen. De mit mond erről Jézus?:

Máté evangéliuma 5,17
„Ne gondoljátok, hogy jöttem a törvénynek vagy a prófétáknak eltörlésére. Nem jöttem, hogy eltöröljem, hanem inkább, hogy betöltsem.”


Mit gondoltok, akik Jézus földi élete előtt éltek (az Ószövetségben), azok hogyan jutottak üdvösségre? Most hagyom ezt a kérdést egy kicsit a levegőben. Isten igéje:

5Mózes 30,10-14
„Hogyha hallgatsz az Úrnak, a te Istenednek szavára, megtartván az ő parancsolatait és rendeléseit, amelyek meg vannak írva e törvénykönyvben, és ha teljes szívedből és teljes lelkedből megtérsz az Úrhoz, a te Istenedhez. Mert e parancsolat, amelyet én e mai napon parancsolok néked, nem megfoghatatlan előtted; sem távol nincs tőled. Nem a mennyben van, hogy azt mondanád: Kicsoda hág fel érettünk a mennybe, hogy elhozza azt nékünk, és hallassa azt velünk, hogy teljesítsük azt? Sem a tengeren túl nincsen az, hogy azt mondanád: Kicsoda megy át érettünk a tengeren, hogy elhozza azt nékünk és hallassa azt velünk, hogy teljesítsük azt? Sőt felette közel van hozzád ez íge: a te szádban és szívedben van, hogy teljesítsed azt.”


Mint tudjuk, Mózes idejében még nem született meg testben Jézus, a Messiás. Mégis azt mondta az Úr a népének, hogy az Ő rendeletei és parancsolatai megtarthatóak és nem azért adta azokat, hogy lehetetlen legyen megtartani azokat. De mi következik ebből? Az, hogy akik Jézus földi élete előtt éltek, azok valamilyen módon üdvözültek. Ez pedig az Isten igéje, vagyis Isten törvényének a megtartása volt. Még mielőtt valaki félreértené, tisztázzuk hogy mi a törvény megtartása.

A törvény megtartása egyenlő, az Isten akaratában való járással. A törvényben megadatott, hogy miként kell cselekedni, de az is megadatott, hogy ha valamelyik törvény ellen vétettek, akkor bűnért való áldozatot kellett bemutatniuk. Vagyis a törvény megtartása nem feltétlen jelenti azt, hogy sosem vétkezünk! Hiszen a törvényhez hozzátartozott a bűnért és vétekért való áldozat bemutatása is. Tehát aki vétkezett és bemutatta az áldozatát, az a törvényt megtartotta! Ám voltak akkor (úgy mint ma is) olyan emberek, akik szándékosan vétkeztek és a bűnért való áldozat bemutatásával úgy gondolták, hogy minden rendezve lett. De Istennel nem lehet játszani, a bűnért való áldozat is csak akkor volt eredményes, ha a szívben bűnbánat volt.

Ugorjunk egy kicsit. Jézus földi pályafutása után miben változott mindez? Jézus talán nem kéri tőlünk hogy cselekedjük az ige szerint? Hiszen Ő maga az Ige!

1János levele 2,3-6
„És arról tudjuk meg, hogy megismertük őt, ha az ő parancsolatait megtartjuk. Aki ezt mondja: Ismerem őt, és az ő parancsolatait nem tartja meg, hazug az, és nincs meg abban az igazság. Aki pedig megtartja az ő beszédét, abban valósággal teljessé lett az Isten szeretete. Erről tudjuk meg, hogy ő benne vagyunk;  Aki azt mondja, hogy ő benne marad, annak úgy kell járnia, amint ő járt.


Úgy mint az Ószövetségben, úgy az Újszövetségben is kötelesek vagyunk megtartani Istennek a törvényeit. Hasonlóképpen ha vétkezünk a törvény ellen, akkor mehetünk az Úr Jézus elé bűnbánattal bűnbocsánatért. Már nem kell az állatokat feláldoznunk Istennek, hiszen Jézus egyszer s mindenkorra feláldoztatott a bűneinkért. De aki nem tartja meg az Úr igéjét és nincs benne bűnbánat, az hiába is ragaszkodik Istenhez, nincs számára bűnbocsánat!

Zsidó levél 10,26-27
„Mert ha szándékosan vétkezünk, az igazság megismerésére való eljutás után, akkor többé nincs bűnökért való áldozat, Hanem az ítéletnek valami rettenetes várása és a tűznek lángja, amely megemészti az ellenszegülőket.”


Felteszem újra a kérdést amit előzőleg függésben hagytam. Mit gondoltok, akik Jézus földi élete előtt éltek, azok hogyan jutottak üdvösségre?
  • Az ószövetségi megtérés: megtartották Isten törvényét, a törvény áthágása esetén bűnbánatot tartottak és bemutatták áldozataikat hogy Isten kegyelmét megkapják.
  • Újszövetségi megtérés: nem változott!!!

Jézus folyamatosan kérlelte a vele valókat, hogy éljenek Isten igéje szerint. Ő példát hagyott ránk, hogyan tartotta meg Isten igéjét és arra hívott el minket, hogy mi is (ahogyan Ő is) tartsuk meg az Úr rendeleteit. A mai kor félreismert megtérési hozzáállása ez: fogadd el a kegyelmet és próbálj a törvény szerint élni. A „próbálj” hozzáállással leélezik azt, hogy „kell”.

Házi feladat Testvérek, keressetek legalább egy olyan igét, amely arra utasít minket, hogy „próbáljunk” az ige szerint élni! Nem fogtok találni, mert mindenütt utasít minket az Úr igéje, hogy járjunk az Úr akarata szerint, tartsuk meg az Ő törvényeit. Mert Isten igéje szerint kell élnünk és nem csak próbálnunk. Akik csak próbálkoznak, azok még önmaguknak élnek, akikben viszont Jézus él, azokban Jézus betartja az Istennek beszédét.

Ha azt mondják, hogy higgy az Úr Jézusban és üdvözülsz, mit értenek alatta? Kiben hisznek ha nem ismerik Őt? Mit jelent az Ő nevében hinni? Mi az Ő neve?

Jelenések könyve 19,11-13
„És láttam a megnyílt eget: íme egy fehér ló, és aki rajta ül, annak neve Hű és Igaz, mert igazságosan ítél és harcol, szeme tűz lángja, és fején sokágú korona és rajta egy egy név, amelyet senki sem tud rajta kívül; és vérbe mártott ruhába volt öltözve. Ez a név adatott neki: az Isten Igéje.


Vagyis Isten igéjében higgy! Jézus nevében való hit az igében való hitet jelenti. De mit jelent hinni? Jakabnál egyértelműen megtudhatjuk, hogy a hit az cselekvő:

Jakab levele 2,26
„Mert amiképpen holt a test lélek nélkül, akképpen holt a hit is cselekedetek nélkül.”


Így most már csak össze kell raknunk. A Jézusban való hit, az igében való hit, a valódi hit pedig cselekvő, így megértettük hogy a Jézusban való hit az ige cselekvése. Nagyon sok helyen beszél erről Jézus, közülük hozok egy igét:

Máté evangéliuma 7,24-27
„Valaki azért hallja én tőlem e beszédeket, és megcselekszi azokat, hasonlítom azt a bölcs emberhez, aki a kősziklára építette az ő házát: És ömlött az eső, és eljött az árvíz, és fújtak a szelek, és beleütköztek abba a házba; de nem dőlt össze: mert a kősziklára építtetett. És valaki hallja én tőlem e beszédeket, és nem cselekszi meg azokat, hasonlatos lesz a bolond emberhez, aki a fövényre építette házát: És ömlött az eső, és eljött az árvíz, és fújtak a szelek, és beleütköztek abba a házba; és összeomlott: és nagy lett annak romlása.”


Létezik az a téves felfogás is, miszerint ha nem cselekedjük az Úr akaratát, akkor a kegyelem által még üdvözülhetünk csak úgy mint aki tűzön ment át (vagyis nem kap jutalmat):

1Korintusi levél 3,10-15
„Az Istennek nékem adott kegyelme szerint, mint bölcs építőmester, fundamentomot vetettem, de más épít reá. Kiki azonban meglássa mimódon épít reá. Mert más fundamentomot senki nem vethet azon kívül, amely vettetett, mely a Jézus Krisztus. Ha pedig valaki aranyat, ezüstöt, drágaköveket, fát, szénát, pozdorját épít rá erre a fundamentomra; Kinek-kinek munkája nyilván lészen: mert ama nap megmutatja, mivelhogy tűzben jelenik meg; és hogy kinek-kinek munkája minémű legyen, azt a tűz próbálja meg. Ha valakinek a munkája, amelyet ráépített, megmarad, jutalmát veszi. Ha valakinek a munkája megég, kárt vall. Ő maga azonban megmenekül, de úgy, mintha tűzön keresztül.”


Vegyük észre, hogy az az ember aki ugyan hallotta Isten beszédét de nem cselekedte meg azt, annak a háza nem a kősziklán volt! Vagyis nem csupán az építménye, hanem Ő maga is elveszett. Nagyon megszomorodok, mikor Jézus követői bűnben élnek és ráadásul nem is szégyenlik. Ők Jézus kegyelmére hivatkoznak és a törvényt megvetik. De gondoljunk csak bele, mi fog történni ha befejeztük a pályafutásunkat a földön? Isten nem fog agymosást rendezni a Mennyben, sem nem fog minket átprogramozni, hogy képtelenek legyünk a rosszra. A tökéletes jó közegben is bűn ütötte fel a fejét (Sátán bukása). Ezen a földön még testben járunk, de ez majd ott nem így lesz (1Kor 15,50). Ezen a földön a Kísértő jelen van, de a Mennyben már nem lesz (Jel 20,10)! Értsük meg tehát hogy miért mondja ezt az ige:

1Korintusi levél 6,9-10
„Avagy nem tudjátok-é, hogy igazságtalanok nem örökölhetik Istennek országát? Ne tévelyegjetek; se paráznák, se bálványimádók, se házasságtörők, se pulyák, se férfiszeplősítők, Se lopók, se telhetetlenek, se részegesek, se szidalmazók, se ragadozók nem örökölhetik Isten országát.”


A Mennyországban nem úgy lesz, hogy vétkezünk és az Úr elé megyünk bocsánatkéréssel! Ezen a földön vétkezhetünk a testünk kívánsága által, a Kísértő megkísértése által és a lelkünk vágya által. De ott már nem lesz többé hús és vér test, a kísértő sem lesz jelen. A Menny viszont a lélek lakhelye és ha e földön a lelkünk kívánságainak élünk és nem az Úrnak, akkor nem leszünk az Úr országának a polgárai. Ha a földön nem undorodunk meg a bűntől, ha nem igyekszünk elhagyni azt, hanem melengetjük a keblünkön és közben az Úr kegyelmében bízunk, akkor menthetetlenül elveszünk. Csak azok nyernek kegyelmet, akik az Úr igéje szerint járnak. Akik pedig nem az Úr igéje szerint élnek, azok a Mennyben se úgy élnének:

Ézsaiás könyve 26,10
„Ha kegyelmet nyer a gonosz, nem tanul igazságot, az igaz földön is hamisságot cselekszik, és nem nézi az Úr méltóságát.”


A gonoszok azok, akik lázadnak az Úr akarata ellen. Mennyi olyan hívő van aki ezt teszi! Mert lázadás az, ha azt mondják az Úr törvényére, hogy azzal már nem kell foglalkoznunk. Ezek azért nem kapnak kegyelmet, mert az igaz földön is lázadnának.

Felteszem a kérdést: a törvény alatt vagyunk? Nem! Nem a törvény alatt vagyunk hanem a Jézusban. Krisztus előtt a törvényt töltötték be azért, hogy éljenek Istennek, míg Krisztus feltámadása után Krisztusért élünk hogy az Őbenne való hit által betöltsük az Ő akaratát, vagyis Isten igéjét, törvényét.
Nem mindegy hogy biciklin rókázni vagy rókán biciklizni. Nem a törvény felől kell megközelítenünk a dolgot, hanem Jézus felől. Ha a törvényből próbálnánk megigazulni, úgy Jézust és egyben az üdvösségünket is elveszítenénk. De ha Jézusnak átadjuk az életünket, akkor a törvényt is megtartjuk és üdvösségre is jutunk. Ha meghalunk a világ számára hogy Jézus élhessen bennünk, akkor már a bennünk levő munkálkodása által fogunk az Ő akarata, vagyis Isten igéje, törvénye szerint járni. Akik pedig még mindig önmaguknak élnek, hiába is reménykednek Isten kegyelmében.

Egy gondolat még amit tisztába kell tenni. Ha hiánytalanul megtartanánk Isten igéjét anélkül hogy bűnbe esnénk, üdvösségünk lenne? Testvérek, ha teljesen feddhetetlen életet élnénk, akkor sem üdvözülnénk, mert az üdvösséget nem lehet cselekedetekkel megkapni, mert az az Úr kegyelme által lehet a miénk.

Galátzia levél 2,15-16
„Mi, akik természet szerint zsidók, és nem pogányok közül való bűnösök vagyunk, tudjuk, hogy az ember nem a törvény cselekedetei alapján igazul meg, hanem a Krisztus Jézusba vetett hit által. Ezért mi is Krisztus Jézusban hittünk, hogy megigazuljunk a Krisztusban való hit, és nem a törvény cselekvése által, mert a törvény cselekvése által nem igazul meg egy ember sem.”


Tehát egyetlen ember sem! Jézus erről beszélt:

Lukács evangéliuma 17,10
„Ezenképpen ti is, ha mindazokat megcselekedtétek, amik néktek parancsoltattak, mondjátok, hogy: Haszontalan szolgák vagyunk; mert amit kötelesek voltunk cselekedni, azt cselekedtük.”


Mi viszont nem szolgák, hanem Isten gyermekei vagyunk. Mert a szolga csupán szolgálja az urát, a gyermek viszont ismeri az apját! Az ismeret tehát a kulcs, az Isten ismerete pedig úgy lehet a miénk, ha Ő valósággal bennünk lakozik. Nem csupán cselekedni kell az akaratát, hanem át kell adnunk az életünket Neki! Végül szóljon ez az ige:

Római levél 2,13
„Mert nem azok igazak Isten előtt, akik a törvényt hallgatják, hanem azok fognak megigazulni, akik a törvényt betöltik.”


(skype 2013/07/10)
"Halljátok az Úrnak beszédét, akik rettegtek az ő beszédére: így szólnak testvéreitek, akik titeket gyűlölnek, nevemért eltaszítanak: Jelenjék meg az Úrnak dicsősége, hogy lássuk örömötöket; de ők megszégyenülnek." (Ézsaiás 66,5)

Nem elérhető torokildiko46

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 4439
    • http://ildiko-torok.blogspot.com/
Re:Törvény
« Válasz #1 Dátum: 2014 Február 03, 07:06:03 »
Ámen! köszönöm kedves Anti hogy elolvashattam:
 engedjetek meg pár gondolatot: ma épp ezt az Igét kaptam az Úrtól:
Józsué :1:8   El ne távozzék e törvénynek könyve a te szádtól, hanem gondolkodjál arról éjjel és nappal, hogy vigyázz és mindent úgy cselekedjél, amint írva van abban, mert akkor leszel jó szerencsés a te utaidon és akkor boldogulsz.
 de nézzük csak elölről mit is mond mit ir az Ige:

Józs. 1,7
Csak légy bátor és igen erős, hogy vigyázz és mindent ama törvény szerint cselekedjél, a melyet Mózes, az én szolgám szabott elődbe; attól se jobbra, se balra ne hajolj, hogy jó szerencsés lehess mindenben, a miben jársz!

az Úr parancsolata a Törvénye ma is igaz és érvényes:
1 Kir. 2,3
És őrízd meg az Úrnak a te Istenednek őrizetit, hogy az ő útain járj, és megőrizzed az ő rendeléseit, parancsolatit és ítéleteit, és bizonyságtételeit, a mint meg van írva a Mózes törvényében: hogy előmented legyen mindenekben, a melyeket cselekedéndesz, és mindenütt, valamerre fordulándasz;


5 Móz. 28,1
Ha pedig szorgalmatosan hallgatsz az Úrnak, a te Istenednek szavára, és megtartod és teljesíted minden ő parancsolatát, a melyeket én parancsolok ma néked: akkor e földnek minden népénél feljebbvalóvá tesz téged az Úr, a te Istened
;

 
és itt következnek az áldások  de van egy feltétel:  HA HALLGATSZ HA MEG CSELEKSZED   itt van a HA ezt nem szabad figyelmen kivűl hagyni.
 a Törvény: a zsoltáros is ir a törvényről
:Zsolt. 1,2
Hanem az Úr törvényében van gyönyörűsége, és az ő törvényéről gondolkodik éjjel és nappal.


Jézus is azt mondja hogy azért jött hogy betöltse a törvényt:
 Jézus mondja,Máté.:5,17.   
Ne gondoljátok, hogy jöttem a törvénynek vagy a prófétáknak eltörlésére. Nem jöttem, hogy eltöröljem, hanem inkább, hogy betöltsem.

 A törvény Jó ! jézus nem törölte el a törvényt! egy magasabb szintre emelte:
 ha el lenen törölve nem lenne érvényes a tiz parancsolat, nem????  le lopj , ne ölj ne paráználkodj ne imádjál bálványokat stb...  ezeket nem tesz az aki  befogadta Jézust a szívében , miért???  mert a Szívében él az Úr akit szeret és az ő parancsolatait megtartja! eszembe jutott a következő ige:
 JEREMIÁS: 31: 31_33:

Imé, eljőnek a napok, azt mondja az Úr; és új szövetséget kötök az Izráel házával és a Júda házával, Nem ama szövetség szerint, a melyet az ő atyáikkal kötöttem az napon, a melyen kézen fogtam őket, hogy kihozzam őket Égyiptom földéből, de a kik megrontották az én szövetségemet, noha én férjök maradtam, azt mondja az Úr,
Hanem ez lesz a szövetség, a melyet e napok után az Izráel házával kötök, azt mondja az Úr: Törvényemet az ő belsejökbe helyezem, és az ő szívökbe írom be, és Istenökké leszek, ők pedig népemmé lesznek.

   szóval ha Jézus az úr a szivemben akkor nem cselekszem bűnt mert Ő tanit vezet ,és be töltöm a törvényt,, 
 hit által igazultam meg , és szabad vagyok , szabad vagyok de nem bűnt cselekedni,mert  Jézus él bennem , Ő nem  szegült ellen a törvénynek: betöltötte:Akkor a törvény által van a megigazulásom? nem , nem  Hanem Hit által! hiszen Hit által nyertem Istentől azt a Kegyelmet, hogy megegyezem a Törvénnyel hogy az Jó!   tehát a Törvény JÓ!!!
 és akkor beteljesednek a Jeremiás szavai:
Jer. 31,34
És nem tanítja többé senki az ő felebarátját, és senki az ő atyjafiát, mondván: Ismerjétek meg az Urat, mert ők mindnyájan megismernek engem, kicsinytől fogva nagyig, azt mondja az Úr, mert megbocsátom az ő bűneiket, és vétkeikről többé meg nem emlékezem
.

Ján. 6,45
Meg van írva a prófétáknál: És mindnyájan Istentől tanítottak lesznek. Valaki azért az Atyától hallott, és tanult, én hozzám jő.


Csel. 10,43
Erről a próféták mind bizonyságot tesznek, hogy bűneinek bocsánatját veszi az ő neve által mindenki, a ki hiszen ő benne
.
 szóval ahogy beszéltünk is az este ha mégis valami bűnt követek el , valahol ki gyúl egy piros lámpa , bennünk : ez nem jó , és akkor jön a kegyelem: megbánom , megkérem az úrat hogy bocsássa meg és törölje le , és meg van irva hogy :
1 Ján. 1,9
Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz, hogy megbocsássa bűneinket és megtisztítson minket minden hamisságtól.


1 Ján. 3,6
A ki ő benne marad, egy sem esik bűnbe; a ki bűnbe esik, egy sem látta őt, sem meg nem ismerte őt.


1 Ján. 3,9
Senki sem cselekszik bűnt, a ki az Istentől született, mert benne marad annak magva; és nem cselekedhetik bűnt, mivelhogy Istentől született.
Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára az én porom felett megáll.! Jób:19:25

Nem elérhető Antee

  • Admin
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 22788
    • Alfa-Omega (keresztyén közösség)
Re:Törvény
« Válasz #2 Dátum: 2014 Február 03, 11:05:25 »
Köszönöm Testvérem az értékes gondolatokat és a nagyszerű igéket. :2smitten:
"Halljátok az Úrnak beszédét, akik rettegtek az ő beszédére: így szólnak testvéreitek, akik titeket gyűlölnek, nevemért eltaszítanak: Jelenjék meg az Úrnak dicsősége, hogy lássuk örömötöket; de ők megszégyenülnek." (Ézsaiás 66,5)

Nem elérhető Elisabeth

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 7123
Re:Törvény
« Válasz #3 Dátum: 2014 Február 03, 20:31:54 »
JHVH mondja:

Figyeljetek rám, ti népek, hallgassatok rám, nemzetek! Mert tanítás származik tőlem, és törvényemet a népek világosságává teszem hamarosan.
Ézs 51,4   

Jézus, a Messiás mondja:

Mert bizony mondom néktek, míg az ég és a föld elmúlik, a törvényből egy jóta vagy egyetlen pontocska el nem múlik, a míg minden be nem teljesedik.
Mt 5,18

ÁMEN!
Taníts akaratod teljesítésére, mert te vagy Istenem! A te jó lelked vezéreljen az egyenes úton!
Zsolt 143,10

Nem elérhető Antee

  • Admin
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 22788
    • Alfa-Omega (keresztyén közösség)
Re:Törvény
« Válasz #4 Dátum: 2014 Február 18, 10:14:29 »
Valóban erősen élő jelenség az, mikor a törvény szó hallatán összerezdülnek a testvérek. Pedig ennek nem így kellene lennie. Talán túlságosan is beivódott az a keresztény köztudatba, hogy a törvény megkötöz, szabadságtól és sok jótól megfoszt. Pedig ez nem így van!

Isten akarata, irántunk való vágya, minket féltő szeretete található meg a parancsolataiban, amelyeket ha megtartunk, életünk lesz általa.

János evangéliuma 12,50   
"És tudom, hogy az ő parancsolata örök élet. Amiket azért én beszélek, úgy beszélem, amint az Atya mondotta vala nékem."


Hasonló ez, mint egy kisgyermek és a szülő közötti kapcsolat. A gyermek sok mindent szeretne, de egy jó szülő úgy neveli gyermekét, ami a későbbiekben hasznára lesz. Mert bár a gyermek tudja, hogy mi kell neki, és az adott pillanatban meg is örvendeztetné, de igazán a szülő tudja, hogy mi használ és mi árt gyermekének. Ha engedelmes a gyermek, akkor a szülői nevelés gyümölcsét fogja tapasztalni az életében, ha pedig engedetlen, akkor pedig marad csupán a kín, hogy a múltban miért nem volt engedelmes.
"Halljátok az Úrnak beszédét, akik rettegtek az ő beszédére: így szólnak testvéreitek, akik titeket gyűlölnek, nevemért eltaszítanak: Jelenjék meg az Úrnak dicsősége, hogy lássuk örömötöket; de ők megszégyenülnek." (Ézsaiás 66,5)

Nem elérhető lucius

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 107
  • újjászületett keresztény testvér
Re:Törvény
« Válasz #5 Dátum: 2016 Március 13, 05:07:04 »
Testvérem!

A törvény hasznos, és jó dolog, feltéve, ha arra használod, amire való. "Törvényszerűen" kell élned vele, különben (és most nagyon furcsát fogok mondani) a károdra lesz.
A frissen facsart narancslé nagyon egészséges ital, de próbálj csak magadnak intravénásan beadni fél litert... Ilyenkor nem arra használod amire való, és a károdra lesz...

   "1Tim 1:8 Tudjuk pedig, hogy a törvény jó, ha valaki törvényszerűen él vele,
   1Tim 1:9 Tudván azt, hogy a törvény nem az igazért van, hanem a törvénytaposókért és engedetlenekért, az istentelenekért és bűnösökért, a latrokért és fertelmesekért, az atya - és anyagyilkosokért, emberölőkért."

Figyelj rám jól, ... a törvény nem neked szól, ha te szívből bízol (hiszel) Jézusban, és ezáltal hit által megigazultál, igazzá váltál.

Mert ha ez igaz rád, akkor a te parancsolód (férjed, ahogyan azt a római levél írja) már nem a törvény, hanem az élő Jézus, aki a Szellem által vezet.

A törvény szerepe nem más, mint hogy elvezesse az embert arra a felismerésre, hogy a helyzete kétségbeejtő, és nem elfogadott Isten előtt, bűnös, más szóval szüksége van segítségre, szüksége van megváltóra:

  "Róm 3:19 Tudjuk pedig, hogy amit a törvény mond, azoknak mondja, akik a törvény alatt vannak; hogy minden száj bedugassék, és az egész világ Isten ítélete alá essék.
   Róm 3:20 Annak okáért a törvénynek cselekedeteiből egy test sem igazul meg ő előtte: mert a bűn ismerete a törvény által vagyon."

A törvény nem hoz megoldást, és nem hozott megoldást az ókorban sem, a feladata az volt, hogy az embereket évenként, azaz folyamatosan a bűneikre emlékeztesse. Emellett a nem megigazult embereket is segített kordában tartani egy kissé. Feladata a jelenben:

1. A nem megigazult, nem átváltozott szívű embereket ráébresztheti, hogy valami nincs rendben velük.
2. A megigazult embereket tanítja Isten szívéről és bölcsességéről, valamint segít leleplezni a test cselekedeteit.

Nem a feladata:

1. Irányítani az újjászületett hívőt.
2. megítélni (kárhoztatni) az újjászületett hívőt.

Ha újjászületett hívő vagy, akkor a törvény, amely "Krisztusra vezérlő mestermű" már elérte nálad a fő célját, és ezután már Isten Szelleme kell, hogy vezéreljen. Ha hallgatsz Rá, akkor folyamatosan be fogod tölteni a törvényt. Erről szól az alábbi írásom, váljék áldásoddá!

Törvénymegtartó, vagy inkább törvénymegrontó vagy?

Sok évvel ezelőtt azt gondoltam, hogy a törvény megtartása révén Isten tetszését elnyerhetem, ma viszont tudom már, hogy tévedésben voltam. Becsaptam magamat, azt hittem, hogy törvénymegtartó vagyok, beleértve a Szombatot is, de valójában soha nem voltam az.

Valójában az Írást előítélet mentesen olvasva hamar kiderül, hogy valójában csupán kétféle viszonyulása lehet a keresztényeknek a törvényhez.

1. Azok, akik a törvényt hallgatják (durvábban fogalmazva: megrontják)

2. Azok, akik a törvényt betöltik.

Hiányzik az a kategória, ahová magamat is soroltam régebben. Hiányoznak azok, akik a törvényt megtartják…

Pál erre világított rá a Galácaibeliekhez írott levelében. Figyeljük meg, a gyülekezethez törvénymegtartó „atyafiak” érkeztek, akik megpróbálták rávenni a gyülekezetet, hogy kevés az, amit Pál által kaptak, ha tényleg tetszeni akarnak Istennek, akkor körül is kell metélkedniük. Pál ezen felháborodott, és levelében egy nagyon fontos alapelvet fektet le:

Galátzia levél:6:13 Mert magok a körülmetélkedettek sem tartják meg a törvényt;

Igaz lehet ez? Nem tartják meg a törvényt a zsidóság legbuzgóbb tagjai, akik ráadásul még keresztények is??? Hogyan lehetséges ez? Talán ezek gonosz zsidók voltak, és azért nem tartották meg, és a többi jó, keresztényből lett zsidó azonban biztosan megtartotta…

Hiszem, hogy nem. Azok sem tartották meg a törvényt… Próbálkoztak,… mindent megtettek, de mégsem sikerült, és nem is sikerülhetett. Mert, ha sikerült volna, akkor bárki igazzá válhatott volna Isten előtt akár anélkül, hogy Jézust befogadja a szívébe.

Róma3:20 Annakokáért a törvénynek cselekedeteiből egy test sem igazul meg ő előtte: mert a bűn ismerete a törvény által vagyon.

Azért mert a törvény sohasem azért adatott, hogy a keresztények megtartsák. Egészen más a szerepe:

Gal.3:24 Ekként a törvény Krisztusra vezérlő mesterünkké lett, hogy hitből igazuljunk meg.

A törvény szerepe, hogy rájöjjünk arra, valami, helyesebben valaki hiányzik az életünkből: Jézus.

Tehát, ha mindent megteszel, hogy megtartsd a szombatot, vagy akár az egész törvényt, és látszólag sikerül is, mert becsapod magadat, de egy apró parancsolatban elbuksz, akkor te még mindig az vagy, aki a „törvényt hallgatja” Nem nevezheted magadat annak, aki a törvényt megtartja, csakis annak, aki a törvényt hallgatja, csúnyábban fogalmazva az vagy, aki a törvényt megrontja. Bár próbálkozol megtenni, de csak a törvény megrontójának nevezheted magadat, ha őszinte vagy.

„Jakab2:10 Mert ha valaki az egész törvényt megtartja is, de vét egy ellen, az egésznek megrontásában bűnös.”

Ha ezt beismered, és belátod, hogy csak a törvény hallgatója, megrontója vagy, és nem a megtartója, akkor hiszem, hogy meg fog változni a hozzáállásod a többi keresztényhez. Mindazokhoz, akik veled egy szinten vannak, akik szintén csak a törvény „hallgatói”, ha más gyülekezetbe járnak is. Mert semmivel sem jársz előbbre náluk a törvény megtartásában. A buzgóságban talán igen, de nem az eredményekben!

Lehet, hogy most azt mondod, igen, de én legalább próbálkozom, nem úgy, mint a többiek, és rövidesen sikerül, ezért jobb vagyok náluk, de ha így gondolkodol, tévedésben vagy. Mert Isten sohasem akarta, hogy MEGTARTSD a törvényt, mindig is azt akarta, hogy BETÖLTSD!!!

Róma levél:2:13 (Mert nem azok igazak Isten előtt, akik a törvényt hallgatják, hanem azok fognak megigazulni, akik a törvényt betöltik.

A törvény egy árnyék, valami eredeti dolognak az árnyéka, és ennek az eredeteie nem más, mint Jézus, az Ő valójában. Ha befogadod Őt a szívedbe, és átadod magadat neki, akkor Ő vezetni fog, tanácsolni fog, hogy mit tégy, és meg fog jelenni egy furcsa viselkedés benned, még az ellenségeiddel szemben is. A szeretet. Ha ez megtörténik, akkor te vagy az, aki betölti a törvényt. Tehát nem megtartod, ami lehetetlen, hanem betöltöd. Mindaddig, amíg Jézusban vagy, addig betöltöd.

Róma levél:13:10 A szeretet nem illeti gonosszal a felebarátot. Annakokáért a törvénynek betöltése a szeretet.

Ezután már nem szabad, hogy az árnyék vezéreljen, hiszen megérkezett hozzád az IGAZI. Ő kell, hogy vezessen. Hogyan? Az Ő hangjával… „Az én juhaim hallják az én hangomat és követnek engem…”

Testvérem! Ne ítélj el senkit, ha esetleg nem szombatot tart, és ne hagyd, hogy bárki megítéljen ebben, ne vess el más testvéreket, látva, hogy nem szombatot tartanak, mert semmivel sem vagy különb náluk, mert Te sem tartod meg a törvényt, egyetlen ember sem képes megtartani. Ne csapd be magadat! Ők sem tartják meg, de lehet, hogy valamilyen titokzatos módon mégis betöltik…

„Senki azért titeket meg ne ítéljen evésért, vagy ivásért, avagy ünnep, vagy újhold, vagy szombat dolgában: Melyek csak árnyékai a következendő dolgoknak, de a valóság a Krisztusé.”

Azt mondom ezzel, hogy ne tarts szombatot? Nem mondom. Ha Jézus úgy vezet, akkor tartanod kell, mert akkor számodra az a szeretet, de tudd, hogy egyetlen parancsolat látszólagos megtartásával még nem tartod meg a törvényt. Nem szabad megítélned azokat, akik nem szombatot tartanak, és elvetned őket, mert lehet, hogy Jézusban, a szeretetben sokkal többek nálad, Istennek sokkal több parancsolatát, azaz utasítását megtartják, nem csak ezt az egyet, amit Te, és sokkal előbbre járnak a hitben és a szellemi megértésben is.

Fontos tudni, hogy mi különbség a törvény, és Isten parancsa, utasítása, azaz parancsolata között.
Azért, mert a törvényt nem lehet megtartani, de Isten parancsát meg lehet, ÉS MEG IS KELL!!! tartani.

A törvény egy zárt rendszer, ahol minden összefügg mindennel, amelynek része, a szíve a tízparancsolat, ahol nem szabad semelyik szabály ellen véteni, mert akkor az egész törvény megrontásában vétkesek vagyunk. Sokan tanítják, hogy a törvény csak a ceremóniális rörvény, és nekünk nem azzal, hanem csak a tízparancsolattal kell foglalkoznunk, de súlyosan tévednek. Próbálj csak szombatot tartani a törvény nélkül. Nem fogsz találni rá leírást, hogy hogyan kell szombatot tartani, csakis a törvényben. Igazából a törvény bontja ki, hogy hogyan kell pontosan tízparancsolatot tartani. A kettő tehát szorosan összefügg.
Ezzel szemben a parancs, utasítás, vagy parancsolat, ami Istentől jön, az külön-külön is megtartható. Anélkül is HIBÁTLANUL megtartható, hogy valaki megtartaná az egész törvényt.

Egy példa: Isten azt mondja, hogy menj el az „Egyenes utcába, és keress föl a Júdás házában egy Saulus nevű tárzusi embert, mert ímé imádkozik.” Ez Istennek egy parancsa, bibliai nyelven egy parancsolata a számodra. Ennek engedelmeskedsz és megteheted akár anélkül is, hogy megtartanád a törvényt. ÉS MOST JÓL FIGYELJ, MERT EZ A LÉNYEG!!! Isten nem arra hívott el minket, hogy a törvényét tartsuk meg, ami lehetetlen a halandó ember számára, hanem arra, hogy a parancsait, az utasításait, más néven a parancsolatait tartsuk meg!!! És erre csak nemrég jöttem rá!!!

Ébresztő!!!

Itt van a szenteknek békességes tűrése, itt akik megtartják az Isten parancsolatait és a Jézus hitét!

I. János levél:5:2 Abból ismerjük meg, hogy szeretjük az Isten gyermekeit, hogyha az Istent szeretjük, és az ő parancsolatait megtartjuk.

I. János levél:5:3 Mert az az Isten szeretete, hogy megtartjuk az ő parancsolatait; az ő parancsolatai pedig nem nehezek.

János 14.15 Ha engem szerettek, az én parancsolataimat megtartsátok.

János 15:10 Ha az én parancsolataimat megtartjátok, megmaradtok az én szeretetemben; amiképpen én megtartottam az én Atyámnak parancsolatait, és megmaradok az ő szeretetében.

Itt vezetett félre minket a vallásos szellem. Azt állította, hogy Isten parancsolatai = tízparancsolat, de ez egyszerűen nem igaz. A tízparancsolat a törvénynek, ennek az összefüggő rendszernek a része, és semmiképpen nem egyenlő Isten parancsolataival, amiről az újszövetség ír. A parancsolat helyett álló görög szó alapjelentése ennyi: „parancs”, „utasítás”

Tehát, amikor arról beszél, hogy meg kell tartanunk Isten parancsolatait, akkor arról beszél, hogy meg kell tartanunk Isten utasításait. Jézust is így vezette az Atya, magától nem cselekedett „semmit”. Ha ezt tesszük, vesszük szellemben, az újjáteremtett szívünkben Isten szerető utasításait, és engedelmesen megcselekedjük, akkor Benne, a szeretetben maradunk, és ekkor betöltjük a törvényt!!! Ezt kellene tennünk ahelyett, hogy a törvény megtartásán fáradoznánk, és elítélünk másokat, amiért valamiért volt akkora szerencséjük, hogy nem estek bele ugyanebbe a hibába.

Isten (Jézus) utasításainak a szolgálata, az az ÉLET! Ez az igazi, dicsőséges, újjászületett hívőknek való élet!

Ha azonban törvényt próbálod meg ehelyett szolgálni, az nem más, mint a HALÁL szolgálata:

   2Kor 3:7 Ha pedig a halálnak betűkkel kövekbe vésett szolgálata dicsőséges vala, úgyhogy Izrael fiai nem is nézhettek Mózes orcájára arcának elmúló dicsősége miatt:
   2Kor 3:8 Hogyne volna még inkább dicsőséges a léleknek szolgálata?


Ámen!







"Az Úr a mi igazságunk" Jer 23.6

Nem elérhető lucius

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 107
  • újjászületett keresztény testvér
Re:Törvény
« Válasz #6 Dátum: 2016 Március 13, 05:19:31 »
Testvérek!

Lenne még néhány gondolatom, amelyek még jobban kibontják ezt a témát:

A törvény szelleme

Amikor egy törvényalkotó megalkot egy törvényt, annak a törvénynek van egy „szelleme”, vagyis van egy végső oka, egy célja, amiért létrejött. Az érdekes ebben az, hogy a törvény célja, a törvény „szelleme” a lényeg, és nem maga a törvény. Előfordulhat, hogy vét valaki a törvény ellen, de mégsem vét a törvény „szelleme” ellen.

Tegyük fel, hogy valaki azért, hogy az emberi életeket megvédje hoz egy törvényt: „Ne ölj!” A „ne ölj” parancsolat „szelleme”, célja ebben a példában az, hogy megvédje az emberi életeket. Most gondolkodjunk tovább, és tegyük fel, hogy ez a törvény minden emberre vonatkozik. Az egyik nap azonban olyan helyzet adódik, hogy egy sorozatgyilkossal, aki éppen atombombát készül robbantani a városban, fut össze egy mesterlövész. Becélozza, és vagy megöli, vagy robban a bomba, harmadik lehetőség nincs...

Vajon vétene-e a törvény szelleme ellen a mesterlövész, ha meghúzná a ravaszt?

Bár a törvény ellen látszólag vétene, de nem vétene a törvény „szelleme” ellen, vagyis betöltené azt a célt, amiért a törvény létrejött: megvédené az emberi életeket. A törvényalkotó talán még meg is dícsérné, hogy nem ragadt le a törvény „betűje” mellett, hanem a törvény „szellemében” járt el, és helyesen cselekedett.

Most vonatkoztassuk ezt a törvény egyik parancsolatára, a Szombatra.

Isten adott egy törvényt, a Szombatot, ez a törvény betűje, viszont ennek a parancsolatnak, törvénynek is volt, van egy célja, egy „szelleme”, amiért létrejött. Tegyük fel a példa kedvéért, hogy ez a cél az volt, hogy az önzésében önmagát és embertársait halálra dolgoztató ember legalább egy nap egy héten 24 órát pihenjen, hogy legalább ezen az egy napon 20 oldalt elolvasson a Bibliából, hogy tanuljon valamit Istenről, hogy legalább ezen a napon egy kicsit közösségben legyen Vele. Erre a feladatra Isten ki is jelölt  egy napot: a Szombatot.

Nézzük, hogyan tölti be ezt a (feltételezett) célt, a törvény „szellemét” egy ember Krisztusban.

Ha mondjuk a hívő Krisztusban van, akkor Krisztus mondja meg neki, hogy mikor pihejen, mikor olvassa a Bibliáját, és mikor mit csináljon. Ha őt ezen a héten úgy vezette, hogy csütörtökön és pénteken is 24-24 órát pihenjen, mert nagyon megfáradt a szolgálatban, akkor a törvény céljának ez a vonatkozása, hogy „az ember legalább egy héten 24 órát pihenjen” be lett töltve. Ha ráadásul mindeközben tudott Bibliát is olvasni, mondjuk 60 oldalt, akkor ezzel betöltötte a példa szerinti Szombat második célját is, értelmetlen dolog lenne ezek után még szombaton is pihennie.

Bár ez a hívő nem töltötte be a törvény betűjét ezen a példa szerinti héten, de betöltötte a törvény példa szerinti célját.

Ílymódon, Isten Szellemének (Lelkének) a vezetése alatt akár meg lehet szegni a Szombatot, és meg lehet enni akár a szent kenyereket is:

Luk 6:3 És felelvén Jézus, monda nékik: Nem olvastátok-é, mit cselekedett Dávid, mikor megéhezett ő és akik vele voltak? Luk 6:4 Mi módon ment be az Úrnak házába és vette el a szent kenyereket és ette meg és adott azoknak is, akik vele voltak, amelyeket [pedig] nem szabad megenni, hanem csak a papoknak? Luk 6:5 És monda nékik: Az embernek Fia ura a szombatnak is.

De meg lehet akár szegni a ne ölj parancsolatot is:

5Móz 7:1 Mikor bevisz téged az Úr, a te Istened a földre, amelyre te bemenendő vagy, hogy bírjad azt; és sok népet kiűz te előled a Khitteust, a Girgazeust, az Emoreust, a Kananeust, a Perizeust, a Khivveust, és a Jebuzeust: hétféle népet, náladnál nagyobbakat és erősebbeket; 5Móz 7:2 És adja őket az Úr, a te Istened a te hatalmadba, és megvered őket: mindenestől veszítsd ki őket; ne köss velök szövetséget, és ne könyörülj rajtok.
Mert nem a törvény betűje a fontos, hanem a törvény Szelleme.

Azt jelenti ez, hogy akkor nem kell Szombatot tartani? Nem!
Meg kell akkor a Szombatot tartani? Nem !!!!

Azt jelenti, hogy folyamatosan a Szellem (Lélek) vezetése alatt kell állnunk, és nem a törvénnyel foglalkoznunk, ami  csak egy árnyék, mert ha a Lélek vezetése alatt élünk, folyamatosan betöltjük a törvényt! Ő majd pontosan megmondja, mit tegyünk a hét napjaiban, és szombaton is, hogy a törvény be legyen töltve.

Róm 8:14 Mert akiket Isten Lelke vezérel, azok Istennek fiai.
Gal 5:18 Ha azonban a Lélektől vezéreltettek, nem vagytok a törvény alatt.

Ha a Szombat, vagy akármelyik más betű szerinti parancsolat megtartása válik a számunkra a fontossá, akkor könnyen elveszhet a számunkra a szellemi lényeg, és Isten Szellemének (Lelkének) az útjába állhatunk ezen a napon. Szabad kezet kell adnunk neki szombatonként is, had vezessen úgy és oda, ahová csak akar ezen a napon is, és nem szabad megítélnünk senki mást sem, ha esetleg máshogyan vezeti őket Isten ezen a napon. Mert az is lehet, hogy annak ellenére betöltik a szombat igazi célját, hogy valójában nem is szentelik meg ezt a napot.

Shalom!
"Az Úr a mi igazságunk" Jer 23.6

Nem elérhető Guti Tünde

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3779
    • www.gutitunde.eoldal.hu
Re:Törvény
« Válasz #7 Dátum: 2016 Március 14, 12:45:40 »
Van mit kibogozni...  :303:
„Vezéreld utamat Igéd szerint, és ne engedd, hogy valami hamisság uralkodjon rajtam!
Gyönyörködöm beszédedben, mint aki nagy nyereséget talált.”
Zsoltárok 119:133, 162.

Nem elérhető lucius

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 107
  • újjászületett keresztény testvér
Re:Törvény
« Válasz #8 Dátum: 2016 Március 17, 11:05:47 »
Sziasztok áldott Testvéreim!

Valaki írt, hogy a tízparancsolatot is parancsolatnak nevezi az ige, és igaza van. Valóban parancsolat a tízparancsolat is, de a törvény parancsolata (ezt majd kifejtem a későbbiekben). A lényegen ez nem változtat, de pontosítottam az írásomat, hogy még élesebb legyen, Isten Igéjével még nagyobb összhangban legyen:
     
Ahogyan már írtam is, az újszövetség sehol nem bátorítja az újjászületetteket a törvény megtartására, helyette azonban elmondja, hogy mi, újjászületett hívők BETÖLTJÜK ezt, és Jézus is BETÖLTÖTTE. Tehát nem megtartjuk, hanem BETÖLTJÜK:

Róm 2:13 (Mert nem azok igazak Isten előtt, akik a törvényt hallgatják, hanem azok fognak megigazulni, akik a törvényt betöltik.
Máté 5:17 Ne gondoljátok, hogy jöttem a törvénynek vagy a prófétáknak eltörlésére. Nem jöttem, hogy eltöröljem, hanem inkább, hogy betöltsem.

Bátorít azonban az Ige Isten parancsolatainak a megtartására.

Isten törvényét az alábbi módon tudjuk betölteni:

Róm 13:8 Senkinek semmivel ne tartozzatok, hanem csak [azzal], hogy egymást szeressétek; mert aki szereti a felebarátját, a törvényt betöltötte.
Róm 13:10 A szeretet nem illeti gonosszal a felebarátot. Annak okáért a törvénynek betöltése a szeretet.

A törvény betöltése nem más, mint amikor összhangba kerülsz a „törvény szellemével”. Erről szólt az előző írásom, feltétlenül olvasd el a megértéshez. Amikor az Isten, aki maga a SZERETET beköltözik a szívedbe, hit által, ez akkor történik, amikor elfogadod uradnak és megváltódnak Jézust, akkor elkezdesz törvénybetöltő módon élni. Itt jönnek be a képbe Isten parancsolatai, és ezt nagyon fontos megértenünk!!!!

Az ószövetségben a törvénykönyv és a kőbe vésett parancsolatok mondták meg az embereknek, hogy mit kell tenniük, mit jelent Isten akaratával összhangban járni.  Ezért az ószövetségi emberek többségét a betű szolgáinak nevezhetjük:

 2Kor 3:7 Ha pedig a halálnak betűkkel kövekbe vésett szolgálata dicsőséges vala, úgyhogy Izrael fiai nem is nézhettek Mózes orcájára arcának elmúló dicsősége miatt:
 2Kor 3:6 Aki alkalmasakká tett minket arra, hogy új szövetség szolgái legyünk, nem betűé, hanem léleké; mert a betű megöl, a lélek pedig megelevenít.
 
Az újszövetségben ezzel szemben a Szellem (Lélek) mondja meg, hogy mit jelent Isten akaratával összhangban járni.

 Hogyan?

Isten Egy természetfeletti esemény keretében megeleveníti a szellemünket, beköltözik a szívünkbe, és belülről tanácsol, utasít minket, hogy mikor mit helyes tennünk.

2Kor 3:6 Aki (Jézus) alkalmasakká tett minket arra, hogy új szövetség szolgái legyünk, nem betűé, hanem léleké; mert a betű megöl, a lélek pedig megelevenít.
Zsolt 143:10 Taníts meg engem a te akaratodat teljesítenem, mert te vagy Istenem! A te jó Szellemed (Lelked) vezéreljen engem az egyenes földön.
Róm 8:14 Mert akiket Isten (Szelleme) Lelke vezérel, azok Istennek fiai.
 
A vezérlés során Isten Szelleme késztetéseket, benyomásokat ad, majd, ha nagyon rossz irányba mennénk, parancsokat és utasításokat ad. A legtöbbször a Szentírást felhasználva teszi ezt, mondjuk bizonyságot tesz egy ige mellet, „megeleveníti” azt az igét a számunkra, és egyszerre érezzük, hogy ez most nekünk szól. Máskor más embereken, látomásokon, álmokon, próféciákon, stb. keresztül szól hozzánk, és ekkor is érezzük, helyesebben TUDJUK a szellemünkben, hogy ezzel, amit hallottunk, Isten is maximálisan egyetért.

Nem kell tehát megtartanunk Isten törvényét (egyben az egészet) (beleértve a tízparancsolatot is), úgy, ahogyan a zsidóknak kellett, mert annak a szerepe egészen más, viszont meg kell tartanunk Isten parancsolatait, amelyek az életre visznek.

Róm 8:6 Mert a testnek gondolata halál; a Lélek gondolata pedig élet és békesség.
 
Megtérésünkkor mindannyian egy nagy gödörből indulunk, az életünknek, a szokásainknak meg kell változnia, egyszerűen azért, mert már nem azok vagyunk, akik voltunk. Isten fiaivá lettünk, és meg kell tanulnunk, mit jelent ez, meg kell tanulnunk ennek az identitásnak megfelelően élni és viselkedni. A mi szerető Atyánk tudja a legrövidebb kivezető utat ebből a gödörből, és hogy kivezessen utasításokat ad nekünk. Ha mi megtesszük ezeket az utasításokat, mert megbízunk benne, akkor rövid időn belül kint leszünk a szabadban. Ezért annyira fontos, hogy megtartsuk az Ő parancsolatatait. Nem a számára fontos, (bár a számára is, mert igazi fiaiként szeret minket, és azok is vagyunk) hanem a számunkra, a mi hitünk épülése és a szabadságunk megszerzése, megtartása szempontjából fontos:

 Ján 15:10 Ha [a]z én parancsolataimat megtartjátok, megmaradtok az én szeretetemben; amiképpen én megtartottam az én Atyámnak parancsolatait, és megmaradok az ő szeretetében.
1Ján 2:3 És arról tudjuk meg, hogy megismertük őt, ha az ő parancsolatait megtartjuk.
 Jel 22:14 Boldogok, akik megtartják az ő parancsolatait, hogy joguk legyen az életnek fájához, és bemehessenek a kapukon a városba.

Rendben? Most lépjünk tovább, és nézzük meg, hogy mely parancsolatokat kell megtartanunk, és melyeket nem. 
 
Zsigerből azt mondhatnám, hogy Istennek az összes parancsolatát meg kell tartanunk... Rendben van, de akkor mit keresek még mindig itt, és miért nem vagyok az „Egyenes utcában, hogy a kezeimet Pálra vessem, hogy az lásson???” 
 ???
 Hiszen ez Istennek egy világos parancsa, világosan olvasható a Szentírásban: 
 
Apcs 9:11.... „Kelj fel és menj el az úgynevezett Egyenes utcába, és keress föl a Júdás házában egy Saulus nevű tárzusi embert, mert íme imádkozik.”

I. szabály: Ne kövess olyan parancsot, amelyik nem neked szól! :)
 
Ezt a szabályt szegtem meg évekig, amikor nekiálltam megtartani Isten törvényét, a tízparancsolatot. Bekerült egy hamis tanítás a tudatomba, és ez eredményezte azt, hogy megszegjem ezt a szabályt.
 
A hamis tanítás szerint a tízparancsolat nem az ószövetségi törvénynek a része, benne az áldozati rendszerrel, ami beteljesedett, és már nem kell megtartani, hanem még mindig érvényes, mert Istennek az erkölcsi törvénye. Mindig-is érvényes lesz, ezért Isten népének kötelessége megtartani a tízparancsolatot. Amikor azonban nekiálltam utána járni, hogy hogyan kell Sabbathot tartani, rájöttem, hogy az csak a törvénykönyvekben van leírva. Ha tehát Szombatot akar valaki tartani, akkor elő kell vennie a törvényt, és onnan kell megnéznie, hogy hogyan kell megtartani. Ekkor ébredtem rá, hogy a törvény és a tízparancsolat abszolút összetartozik, és nem választható el egymástól. A tízparancsolatban leírt utasításokat a ceremóniális törvénykönyv bontja ki. Ha azt mondjuk, hogy az egyik nem érvényes ránk, akkor a másik sem. Ekkor kezdtem rájönni, hogy a tízparancsolat az a parancsolatkategória, ami nem nekem szól. 
 
Ott van például a tízparancsolatban a „ne ölj” parancsolat. Az ószövetségi embernek szüksége volt arra, hogy Isten ezt kifejtse, hiszen önmagában semmit nem tudott vele kezdeni. „Ne öljek?” Kérdezte magától.
 „Rendben van, akkor nem ölök meg egyetlen állatot sem, rendben van, akkor futni hagyok minden gyilkost, stb. stb. „ Istennek ezért, a sok saját vélemény miatt, a törvénykönyveben ki kellett fejtenie aprólékosan, hogy hogyan is képzelte el a „ne ölj” parancsolat megtartását. Éppen ezért a „ne ölj” parancsolat, és a többi sem áll meg önmagában, hanem a törvénykönyvben írtakkal szerves egészet alkot, a kettő EGYÜTT alkot egy teljes EGÉSZET. Ugyan így a Szombat (Sabbath) parancsolata, ami a negyedik parancsolat sem áll meg önmagában. „Rendben van”, mondta az ószövetségi ember, „ most akkor megszentelem a Szombatot”, de hogyan kell azt tenni??? „Hát, teljes mozdulatlanságba merevedek, hogy az izmaim se dolgozzanak, így jó lesz???” Nem! Isten a törvénykönyvben kifejtette, hogy hogyan kell Szombatot tartani az Ő elképzelése szerint.
 
A TÍZPARANCSOLAT nem választható el a ceremóniális törvénytől, mert a kettő együtt alkot egy SZERVES EGÉSZET!!!!

 Mózes elmondta, hogy ehhez sem hozzátenni nem szabad, sem elvenni belőle. Egyben kell megtartani az egészet, ha valaki ez által üdvözülni akar.
 Pál azonban elmondja, hogy a parancsolat (és itt a törvény parancsolataira gondol, benne a tízparancsolattal) "szent, igaz és jó" Mert VALÓBAN Isten parancsolata. Csak a helyes alkalmazásához meg kell értenünk, hogy kikre vonatkozik, mert NEM az újjászületett hívőkre, tehát nem nekünk kell megtartanunk. A szerepe egészen más.

"1Tim 1:8 Tudjuk pedig, hogy a törvény jó, ha valaki törvényszerűen él vele,
1Tim 1:9 Tudván azt, hogy a törvény nem az igazért van, hanem a törvénytaposókért és engedetlenekért, az istentelenekért és bűnösökért, a latrokért és fertelmesekért, az atya - és anyagyilkosokért, emberölőkért."

A törvény feladatai:

1. Ráébreszti az önigazult embert, hogy valami nincsen rendbe vele, nem alkalmas a Mennyre:


Róm 3:20 Annak okáért a törvénynek cselekedeteiből egy test sem igazul meg ő előtte: mert a bűn ismerete a törvény által vagyon.
 Róm 5:20 A törvény pedig bejött, hogy a bűn megnövekedjék; de ahol megnövekedik a bűn, ott a kegyelem sokkal inkább bővölködik: Róm 5:13 Mert a törvényig vala bűn a világon; a bűn azonban nem számíttatik be, ha nincsen törvény.

Ha nem jelent volna meg Isten törvénye, akkor például a zsidók azt hihették volna, hogy minden rendben van velük, egyenes útjuk van a Mennybe, hiszen ők Isten népe. A törvény azonban megjelent, és ez tudatosítja mindenkiben, (azokban, akik őszinték magukhoz,) hogy nem felelnek meg a megkívánt mércének, bűnösek, valamilyen megoldásra van égetően szükségük.

   Róm 7:7 Mit mondunk tehát? A törvény bűn-e? Távol legyen: sőt inkább a bűnt nem ismertem, hanem csak a törvény által;
 Gal 3:19 Micsoda tehát a törvény? A bűnök okáért adatott, amíg eljő a Mag, akinek tétetett az ígéret; rendeltetvén angyalok által, közbenjáró kezében.
   Zsid 10:2 Különben megszűnt volna az áldozás, mivelhogy az egyszer megtisztult áldozók többé semminemű bűntudattal nem bírtak volna. Zsid 10:3 De azok esztendőnként bűnre emlékeztetnek.

2. Fékezi az emberi gonoszság terjedését a földön (akárcsak az emberi, jogi törvények):
A törvények nem képesek átváltoztatni a gonosz szívet, de nagy visszatartó erejük van, fékezik az emberi gonoszságot, mert félünk a büntetéstől. Isten törvényének is van ilyen aspektusa.
 
3. Segített felismerni, azonosítani Jézust, amikor az 2000 éve megjelent:
Gal 3:24 Ekként a törvény Krisztusra vezérlő mesterünkké lett, hogy hitből igazuljunk meg.
Zsid 10:1 Minthogy a törvényben a jövendő jóknak (az) árnyéka, nem maga a dolgok képe van meg, ennélfogva azokkal az áldozatokkal, amelyeket esztendőnként szünetlenül visznek, sohasem képes tökéletességre juttatni az odajárulókat;
Amikor egy zsidó embernek Pál elmagyarázta, hogyan teljesedtek be a törvény jelképei Jézusban, nagy esély volt rá, hogy felismerje, hogy valóban Jézus a megváltó, a "bárány", aki meghalt a bűneink miatt.

4. Tanít minket Isten szívéről és jóságáról.

Kikre vonatkozik akkor a törvény?:
 Az előző pontban megkíséreltem ismertetni a törvény feladatait. A feladataiból következik, hogy kikre vonatkozik, a szívében a tízparancsolattal:

1. Azokra, akik úgy gondolják, hogy Jézus nélkül is rendben vannak.
2. Azokra, akiknek szükségük van a törvény bűnfékező erejére.
3. Azoknak, akiknek a törvény segíthet ráeszmélni, hogy Jézus az igazi Megváltó, a Messiás.
 
"1Tim 1:8-9 Tudjuk pedig, hogy a törvény jó, ha valaki törvényszerűen él vele, tudván azt, hogy a törvény nem az igazért van, hanem a törvénytaposókért és engedetlenekért, az istentelenekért és bűnösökért, a latrokért és fertelmesekért, az atya - és anyagyilkosokért, emberölőkért.
Ezzel szemben, ha valaki már megigazult, azaz igazzá vált hit által, annak már nem a kőbevésett "betűt" kell követnie, hanem a Szellem késztetéseit, vezetését, parancsolatait. Az ilyen kereszténynek megelevenedette a szelleme, és már képessé vált arra, hogy "meghallja" Jézus személyes parancsolatait. Akár úgy, hogy a Szellem megelebvenít a számára egy igét, akár úgy, hogy a lelkiismeretében tudja, hogy ez a parancs, amit éppen olvas, most neki szól, akár úgy, hogy kap egy próféciát, vagy álmot. Ez egy sokkal magasabb szintű, sokkal élőbb szolgálat, mint a törvény, (a tízparancsolat) szolgálata.
II. Korintus levél:3:6 Aki (Jézus) alkalmatosokká tett minket arra, hogy új szövetség szolgái legyünk, nem betűé, hanem léleké; mert a betű megöl, a lélek pedig megelevenít.

Én végigjártam ezt az utat. Kezdetben  a törvényt követtem, a tízparancsolatot, benne a szombattal is. Keztdett az életem megtisztulni a bűnöktől, de egy bizonyos szintnél nem jutottam tovább. Kárhoztatást éreztem, azt, hogy nem vagyok Istennek elég jó, mert megint elbuktam valamelyik parancsolatban. Ezért képtelen voltam átvenni Isten áldásait. Egyszerűen nem hittem el, hogy vagyok annyira jó, hogy megérdemelném Isten ajándékait. "Majd, ha tökéletesebb leszek" gondoltam magamban.  A többi keresztény felekezet hívőinél különbnek képzeltm magam, mert számomra úgy tűnt, ők nem akarják vállalni azt a sok nehézséget, áldozatot, ami a törvény megtartásával jár.  Ez kb. 6 évig tartott, míg egy napon Isten elvezett odáig, hogy átadtam magamat a Szelleme vezetésének. Rettentően bántott, hogy hogyan bánok a gyerekeimmel, ezért azt mondtam Istennek, "holnaptól semmit sem fogok tenni, csak amit Te mondasz." Isten pedig "szólt" hozzám. A lelkismeretemben, éreztem, hogy mit kell tennem. Vezetett a gondolataival, amelyek megjelentek a gondolataimban. Már másnap láttam egy hatalmas csodát, mert elvezetett egy asszonyhoz, aki prófétált felőlem. Egészen eddig egyetlen természetfeletti eseményt sem láttam. Átkerültem Kánaánba, a "tejjel, mézzel folyó földre".  Ekkor kezdett el a Szellem (Lélek) vezérelni a törvény betűje helyett.

Félig még a törvényt követtem, de félig már a Szellemet is.

Mondhatom óriási a különbség. Pár évbe tellett még így is, amíg ráébredtem, hogy a Szellemet követni, az az én igazi feladatom, ez az újjászülett, hit által megigazult hívő igazi feladata. Miközben a törvényt követtem, nem szerettem meg jobban Istent, de mióta a Szellemet követem, a kapcsolatunk csodálatos lett. Csak mert láttam, hogy az Ő parancsolatai mind az én érdekemben születnek, és annyi kedvesség, annyi megértés, annyi szeretet van ezekben, mint magában Istenben, Jézusban.

   Róm 7:4 Azért atyámfiai, ti is meghaltatok a törvénynek a Krisztus teste által, hogy legyetek máséi, azéi, aki a halálból feltámasztatott, hogy gyümölcsöt teremjünk Istennek.
    Róm 7:6 Most pedig megszabadultunk a törvénytől, minekutána meghaltunk arra nézve, amely által lekötve tartattunk; hogy szolgáljunk a léleknek újságában és nem a betű óságában.

Igen, tudom, rémisztő dolog rábíznod magadat egy természetfeletti lény "megfoghatatlan" vezetésére, de barátom, nincsen más út, bíznod kell Benne. Meg fog tanítani, hogy felismerd a hangját, és közben meg fogod ismerni is meg fogod szeretni őt.

Róma levél:8:14 Mert akiket Isten Lelke vezérel, azok Istennek fiai.

Meg kell tanulnod, hogy Isten Szelleme (Lelke) vezéreljen a kőbe vésett tízparancsolat helyett. Ez egy újjászületett hívő igazi dicsősége!
Ha pedig a halálnak betűkkel kövekbe vésett szolgálata dicsőséges vala, úgyhogy Izráel fiai nem is nézhettek Mózes orcájára arcának elmúló dicsősége miatt: Hogyne volna még inkább dicsőséges a léleknek szolgálata? Mert ha a kárhoztatás szolgálata dicsőséges, mennyivel inkább dicsőséges az igazság szolgálata?
Rendben?

Összefoglalva:


Ha újjászületett hívőként követed Isten Szellemének az utasításait, akkor Istenben, Jézusban, a Szeretetben maradsz, akkor megtartod Isten parancsolatait, és BETÖLTÖD Isten törvényét. Nem magtartod tehát, hanem BETÖLTÖD! Ekkor a TÖRVÉNY parancsolatai, a tízparancsolat kőbe vésett utasításai nem rád vonatkoznak.
    Róm 7:6 Most pedig megszabadultunk a törvénytől, minekutána meghaltunk arra nézve, amely által lekötve tartattunk; hogy szolgáljunk a léleknek újságában és nem a betű óságában.

Most akkor szabad vétkezni?


Ha ezt kérdezed, nem olvastál el elég figyelmesen. Azt írtam, Isten Szellemének az utasításait kell követnünk. Szerinted Isten Szellem (Lelke) fog olyan parancsolatot adni, hogy vétkezz??? Ellenkezőleg! Ő csak olyan parancsolatokat, utasításokat ad, amelyeket ha bizalommal teljesíted, akkor betöltöd a szeretet törvényét. Mert ez Isten Szellemének a törvénye, ez Krisztus Szellemének a törvénye, hogy betölti a szeretet törvényét:
Ezért írta Pál, hogy

  9:20-21 És a zsidóknak zsidóvá lettem, hogy zsidókat nyerjek meg; a törvény alatt valóknak törvény alatt valóvá, hogy a törvény alatt valókat megnyerjem; A törvény nélkül valóknak törvénynélkülivé, noha nem vagyok Isten törvénye nélkül, hanem Krisztus törvényében való, hogy törvény nélkül valókat nyerjek meg.

Légy áldott mindenben!
"Az Úr a mi igazságunk" Jer 23.6

Nem elérhető Guti Tünde

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3779
    • www.gutitunde.eoldal.hu
Re:Törvény
« Válasz #9 Dátum: 2016 Március 18, 12:16:18 »
Shalom Testvérem!

Figyelemre méltó ez az írásod is! Érződik belőle, hogy őszintén kerestél, és nem nagyképűen adod át, amire jutottál.
Az kis szembetűnő, ahogy összeveted és sorakoztatod az Igéket. Nagy általánosságban egyet is értek veled, bár
eléggé "nehéz" téma.
Engedj meg néhány gondolatot, bár én nem vagyok nem tanító, és azt hiszem, nem is vagyok azon a "szinten", hogy
vitába elegyedjek. Nem is szeretnék. Olvasás közben eszembe jutott két Ige:

„Az ég és a föld elmúlnak, de az én beszédeim semmiképpen el nem múlnak.” Máté 24:35.

„Ne gondoljátok, hogy jöttem a törvénynek vagy a prófétáknak eltörlésére. Nem jöttem, hogy eltöröljem, hanem inkább, hogy betöltsem. Mert bizony mondom néktek, míg az ég és a föld elmúlik, a törvényből egy jóta vagy egyetlen pontocska el nem múlik, amíg minden be nem teljesedik.” Máté 5:17-18.

Nyilván a testi ember képtelen betölteni a törvényt. Még az sem biztos, hogy igyekszik, de talán igen. Ahhoz, hogy valaki betöltse, elengedhetetlen az újjászületés. Ugyanis Isten szent Igemagja az, ami megfogan a szívben, és egy új embert szül. Akiben ott van ez a Mag, az folyton arra törekszik, hogy betöltse Isten törvényét. Ezzel együtt legforróbb vágya, hogy megélje az Úr parancsolatait.

Szerintem nincs akkora eltérés a kétféle kifejezésmód között. A kulcsszó az újjászületés.

„Vezéreld utamat Igéd szerint, és ne engedd, hogy valami hamisság uralkodjon rajtam!
Gyönyörködöm beszédedben, mint aki nagy nyereséget talált.”
Zsoltárok 119:133, 162.

Nem elérhető lucius

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 107
  • újjászületett keresztény testvér
Re:Törvény
« Válasz #10 Dátum: 2016 Március 18, 13:04:08 »
Olvasás közben eszembe jutott két Ige:

„Az ég és a föld elmúlnak, de az én beszédeim semmiképpen el nem múlnak.” Máté 24:35.

„Ne gondoljátok, hogy jöttem a törvénynek vagy a prófétáknak eltörlésére. Nem jöttem, hogy eltöröljem, hanem inkább, hogy betöltsem. Mert bizony mondom néktek, míg az ég és a föld elmúlik, a törvényből egy jóta vagy egyetlen pontocska el nem múlik, amíg minden be nem teljesedik.” Máté 5:17-18.

Nyilván a testi ember képtelen betölteni a törvényt. Még az sem biztos, hogy igyekszik, de talán igen. Ahhoz, hogy valaki betöltse, elengedhetetlen az újjászületés. Ugyanis Isten szent Igemagja az, ami megfogan a szívben, és egy új embert szül. Akiben ott van ez a Mag, az folyton arra törekszik, hogy betöltse Isten törvényét. Ezzel együtt legforróbb vágya, hogy megélje az Úr parancsolatait.

Szerintem nincs akkora eltérés a kétféle kifejezésmód között. A kulcsszó az újjászületés.

Drága Tünde!

Ámen! Egyetértek. Az újjászületés a törvénybetöltő, hitből való természetfeletti élet kezdete.

Shalom!
"Az Úr a mi igazságunk" Jer 23.6

Nem elérhető lucius

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 107
  • újjászületett keresztény testvér
Re:Törvény
« Válasz #11 Dátum: 2016 Április 03, 10:21:05 »
Kedves Testvérem!

A betű szerinti törvénytől akkor kezdtem szabaddá válni, amikor megértettem, és ráálltam az alábbiakra:

Az én juhaim hallják az én szómat...


Csörög a telefon, sietve felveszed, és egy kedves hangú ismeretlen szól bele: … „Dr. Kiss Márton vagyok, a helyi kórházból. Egy sajnálatos dolog miatt keresem, az egyik betegemnek életmentő műtétre lenne szüksége, ami 3.000.000.- Ft-ba kerül. Még 100.000.- Ft hiányzik, és adományokat gyűjtök hozzá. Tudna segíteni valamekkora összeggel, nagyon sürgős lenne?!”...

Zsupsz, jó keresztényként ebben a pillanatban döntened kellene. Eszedbe jut Jak 4:17:  „azért tudna jót cselekedni, és nem cselekeszik, bűne az annak.„  Ennek megfelelően ki kellene találnod, hogy ebben a helyzetben mi a jó:  „ Ha most pénzt adok ennek az ismeretlennek, azzal jót teszel, az helyes? Esetleg rossz, mert ő egy csaló, és csak kábítószerre költené? A múltkor is becsapott valaki, akkor most ez is csalás? Valószínűleg már van egy sémád az ilyen élethelyzetekre, de minden élethelyzet más és más, és könnyen lehet, hogy ami egy alkalommal helyes válasz volt, (mondjuk éppen adtál pénzt) az most ebben az esetben nem az, mert a hang a telefonban éppen egy csaló.

Ismered a Törvényt, kívülről tudod a Szentírást, de könnyen belátható ebből a kis példából, hogy ez önmagában édes kevés. Még ha a szíved megváltozott is, és teljes lényeddel, teljes szíveddel a jót akarod tenni, akkor sem tudod csak úgy EGYEDÜL önmagad eldönteni, hogy mit kell tenned ebben az élethelyzetben, hogy IGAZI, Isten szerinti jót tégy.

Ha nem rendelkezel azzal a PLUSSZAL, amiről ez az írás beszél, akkor bizony ki vagy téve a tévedés veszélyének, és könnyen választhatod a magad számára helyesnek tűnő, de az isteni nézőpontból helytelen utat.

Én korábban nem tartottam nagyon fontosnak, hogy egy ilyen élethelyzetben milyen választ adok. Azt hittem, hogy ha tudatlanságból („jó szándékból”) követek el bűnt, az nem is olyan nagy dolog. Isten azonban világossá tette mindenki számára, már az ószövetségben, hogy a tévedésből elkövetett bűn is bűn, és engesztelő áldozatot, bűnbocsánatot követel:

3Móz 4:27-31  Ha pedig a föld népe közül vétkezik valaki tévedésből, mivelhogy az Úrnak valamelyik parancsolatja ellenolyat cselekeszik, amit nem kellett volna cselekedni, és bűnössé lesz; Ha tudtára esik néki az ő bűne, amelyet elkövetett: vigyen áldozatul az ő bűnéért, amelyet elkövetett, egy ép nőstény kecskét.És tegye a kezét a bűnért való áldozat fejére, és ölje meg a bűnért való áldozatot az egészen égőáldozat helyén.És vegyen a pap annak véréből az újjával, és tegyen az égőáldozat oltárának szarvaira, a vérét pedig mind öntse az oltárnak aljára. Azután vegye el minden kövérjét, amint elveszik a hálaáldozatnak kövérjét: és füstölögtesse el a pap az oltáron, kedves illatul az Úrnak. Eképpen szerezzen néki engesztelést a pap, és megbocsáttatik annak.

Elgondolkodtató látnunk, -ha tanulmányozzuk Jézus életét, - hogy Ő végig bűntelen tudott maradni. Ez pedig pontosan azt jelenti, hogy sem szándékosan, sem pedig tévedésből nem követett el bűnt. Az előbbi igéből kitűnik, hogy egyébként maga is bűnössé vált volna, és áldozatot kellett volna bemutatni Érte. Jézus azonban mindig, minden élethelyzetben képes volt kiválasztani az Isten szándékával egyező utat, és mindig azon járt.Pedig ez az út egy külső szemlélő számára nem mindig tűnt logikusnak, Isten útjának. Néha például egyszerűen eltávozott az őt hallgatni akaró sokaság elől: „Máté 8:18  átván pedig Jézus a nagy sokaságot maga körül, parancsolá, hogy menjenek a túlsó partra.” Két alkalommal pedig ostorral űzte ki a kufárokat a templomból.

Bár nem mindig látszott annak, de mégis mindig pontosan azt tette, ami teljes összhangban volt az Atya szeretetével.

Hogyan volt erre képes???

Vajon mi volt Jézus titka, amellyel mindig ki tudta választani a helyes utat ???

A Szentírásban megtaláljuk a választ. Olvassuk el Ján. 5.30-at:

Ján 5:30  Én semmit sem cselekedhetem magamtól; amint hallok, úgy ítélek, és az én ítéletem igazságos; mert nem a magam akaratát keresem, hanem annak akaratát, aki elküldött engem, az Atyáét.

Ebből az igéből sok minden kiderül:

1. „Én semmit sem cselekedhetem magamtól...”


Jézus, amikor valamit tett, azt sohasem egyedül tette. Mindig ott volt az Atya a Szentlélek közvetítésével, és az Atya cselekedett, az Atya élte az életét Jézusban. Ha csodát tett, azt az Atya tette rajta keresztül, -és ami e gondolatsor szempontjából a legfontosabb- ha valamiben döntött, azt szintén az Atya döntötte rajta keresztül. Hiszen Jézus megüresítette magát,  szolgai formát vett fel, és „semmit sem cselekedett magától”, így nem is döntött egyedül. „Atyám, legyen meg a Te akaratod” mondta Jézus.

2. „Amint hallok, úgy ítélek...”

Jézus nem önmaga döntötte el, hogy egy élethelyzetben mi a helyes út, azaz nem ítélt meg semmit és senkit. Amit az Atyától hallott, ő azt az ítéletet fogadta el a saját (emberi) véleménye helyett. 

Mi emberek véges, lények vagyunk. Gyakran nem látunk az orrunknál tovább. Képtelenek vagyunk megjósolni egy tettünk hosszú távú következményét, mert egyszerűen nem látjuk az összefüggéseket.  Isten azonban más. Ő mindentudó, teljes bölcsességgel, tökéletes erkölcsi érzékkel bír, és tökéletesen átlát minden élethelyzetet. Ha ő ítél meg egy élethelyzetet, ha ő mondja meg nekünk, hogy most mit helyes tennünk, akkor biztosak lehetünk benne, hogy igaza van. Ő sohasem téved. Mindent átlát, mindent tud, mindent számításba vesz.  Jézus tudta ezt. Feltétel nélkül bízott az Atyában, jól tudta, hogy bármit is mond, az biztosan igaz, biztosan helyes, és biztosan a szeretet.

Ezért Jézus pontosan így élt:  „ Amint az Atyától hallott, úgy ítélt”

Visszatérve az adománygyűjtős orvos példájára, el tudom képzelni, hogy ha Jézust hívta volna fel telefonon, Jézus nem döntött volna, nem ítélt volna, hogy helyes-e pénzt adnia. „Kapcsolatba lépett volna” az Atyával, és őt kérdezte volna: „Atyám, most mi a helyes, mit szándékozol rajtam keresztül tenni?”

És az Atya válaszolt volna neki. Jézus mindig bízott az Atyában, ezért hagyta volna, hogy az Atya fejeződjön ki rajta keresztül, pontosan azt tette volna, amit az Atya szándékozik benne tenni, így ebben az élethelyzetben sem követett volna el bűnt, vagy mulasztást. Ezért Jézus ezután az eset után is elmondhatta volna, amit János 5.30-ban mondott: „...amint hallok, úgy ítélek, és az én ítéletem igazságos; mert nem a magam akaratát keresem, hanem annak akaratát, aki elküldött engem, az Atyáét.”

3. „Amint hallok...”


Ahhoz, hogy Jézus képes legyen mindig az Atyát kifejezni, szüksége volt egyfajta „hallásra”. Képesnek kellett lennie arra, hogy meghallja, amit az Atya mond, és tanácsol.  Ha nem „hallotta” volna az Atya hangját, akkor az emberiséghez hasonlóan képtelen lett volna objektíven megítélni egy élethelyzetet, csak egyedül, csak az emberi bölcsességével tudott volna dönteni. Ha csak egyedül, az Atya „súgása”, segítsége nélkül lett volna, biztosan tévedett volna előbb-utóbb valamiben, mulasztott volna, és így nem lehetett volna a tökéletes áldozat. Jézus azonban a keresztet kivéve sohasem volt egyedül:

Ján 8:16  „De ha ítélek is én, az én ítéletem igaz; mert én nem egyedül vagyok, hanem én és az Atya, aki küldött engem.”


És most jön a lényeg!

A következőkben be fogom bizonyítani, hogy hasonlóan Jézushoz, - ha hívő vagy- Te sem vagy egyedül, és Te is hallod Isten hangját!!!  Így elvileg minden szükséges eszköz a rendelkezésedre áll, hogy bűntelen életet élj.

A bizonyításhoz induljunk ki abból, hogy ha valóban így van, akkor ez egy természetfeletti valóság. A természetfelettiről pedig számunkra objektíven egyedül a Szentírás nyilatkozik. A Bibliáról tudjuk, hogy minden szava igaz, így ha a Biblia írja le, hogy így van, akkor biztosak lehetünk benne, hogy úgy van.

Nemrég, amikor arról beszéltem egy kedves testvérnővel, hogy mi „halljuk” Isten hangját, akkor szomorúan csóválta a fejét: „Én nem érzem, hogy hallanám, én azt hiszem, nem hallom.”

De hiszen ez egy természetfeletti valóság!!! Akkor válik a számunkra valósággá, és megtapasztalhatóvá, amikor elhisszük Istennek, hogy úgy van.  Isten az egyszülött fiát adta érted, érzed ezt?  Valaki érzi ezt??? Hiszen kötöznivaló bolondok vagyunk, ha az érzéseinkre várunk! Ezt nem érezni kell, hanem „tudni”! Egyszerűen Isten megírta a bibliában, hogy az egyszülött fiát adta értünk,  és mi elhittük, hogy ez a valóság. Hittel elfogadtuk. Ez a hit. Isten kijelent valamit a Szentírásban, és mi bízunk Istenben, tudjuk hogy igazat mond, tudjuk,  hogy amit mondd az a valóság. Azért, mert Isten minden kétséget kizáróan meggyőzött minket, bebizonyította a számunkra, hogy valóban ez a valóság. Nem számítanak az érzéseink!!! Az érzéseink becsaphatnak!!! A tapasztalataink becsaphatnak!!! Mi becsaphatjuk saját magunkat! Egyedül az számít, hogy mit mond Isten. Ő sohasem fog minket becsapni. Mindig azt mondja, ami a valóság!

Kedves Olvasó!

Arra kérlek, mielőbb tovább olvasod az írást, előbb döntsél! Ha Isten mondd valamit, de a tapasztalataid, és az érzéseid mást mondanak, akkor kinek fogsz hinni? Istennek, vagy az érzéseidnek. Arra kérlek állj meg egy ideig, ne olvass tovább, amíg nem döntöttél.

Szóval Istennek, vagy az érzéseidnek hiszel inkább???


… … … …

Ha döntöttél már, nézzük meg, hogy mit nyilatkozik Isten ebben a témában:

Azt ígértem, be fogom bizonyítani, hogy Te, ha hívő vagy, ugyanúgy, mint Jézus, nem vagy egyedül, és ugyanúgy, mint Jézus „hallod” Isten hangját.  Nézzük meg, hogyan tájékoztat erről minket a Szentírás:

Ján 10:27 -28  Az én juhaim hallják (G191) az én hangomat(G5456) /szómat/, és én ismerem őket, és követnek engem: És én örök életet adok nékik; és soha örökké el nem vesznek, és senki ki nem ragadja őket az én kezemből.

Nézzük meg a két kulcsszó jelentését a görögben is:

I. hallják (G191). Az itt szereplő görög kifejezés a G191  ἀκούω (akúó)
1) hall, hallgat
2) meghallgat, kihallgat
3) hallgat rá
4) megért, felfog

Azaz a „hallják” itt valami olyasmit jelent, hogy „képesek érzékelni, felfogni, megérteni”, azaz „meghallani”.


II. szómat (hangomat) G5456  Az itt szereplő görög szó jelentése:
G5456   φωνή  (phóné)
- hang; kiáltás; beszéd; nyelv

Vagyis az ige arról beszél, hogy Jézus juhai képesek érzékszerveikkel felfogni, érzékelni és megérteni az Ő hangját, beszédét.

De kik azok az emberek, akiket Jézus juhainak nevezhetünk?
Jézus kijelentette, hogy az ő juhai azok, akik hisznek benne, akik pedig nem hisznek benne, azok nem a juhai:

 „Ján 10:26  De ti nem hisztek, mert ti nem az én juhaim közül vagytok. Amint megmondtam néktek”

Ján 11:26  És aki csak él és hisz én bennem, soha meg nem hal. Hiszed-é ezt?

Ján 6:47  Bizony, bizony mondom néktek: Aki én bennem hisz, örök élete van annak.


Tehát a hívők Jézus juhai. Minden hívő, aki hisz.

Most pedig nézzünk bele egy kissé a konkordanciánkba:

A „hallják és a szómat, azaz „hangomat” helyett álló görög kifejezéseket a G191 és G5456-os sorszámmal jelölték a bibliatudósok. Ha megnézzük, hogy még melyik igékben fordulnak elő pontosan ezek a szavak, akkor elgondolkodtató kijelentésekre bukkanunk. (Az igék utáni sorszámmal jelöltem, hogy ugyanarról a görög szóról van szó):

Jel 3:20  Ímé az ajtó előtt állok és zörgetek; ha valaki meghallja (G191) az én hangomat (G5456) /szómat/ és megnyitja az ajtót, bemegyek ahhoz és vele vacsorálok, és ő én velem.

Ján 10:2-5  Aki pedig az ajtón megy be, a juhok pásztora az. Ennek az ajtónálló [ajtót] nyit; és a juhok hallgatnak (G191) annak hangjára(G5456) /szavára/; és a maga juhait nevökön szólítja, és kivezeti őket. És mikor kiereszti az ő juhait, előttök megy; és a juhok követik őt, mert ismerik az ő hangját (G5456). Idegent pedig nem követnek, hanem elfutnak attól: mert nem ismerik az idegenek hangját (G5456).Ján 10:16 (HUN)  Másjuhaimisvannaknékem,amelyeknemebbőlazakolbólvalók:azokatiselőkellhoznom,éshallgatnak (G191)majdazénhangomra (G5456) /szómra/;éslészenegyakol[és]egypásztor.

Ezek szerint Jézus „hangját „ ismerni” „hallani” , és „hallgatni” arra kulcsfontosságú,  ha hívőként követni szeretnénk Őt, amikor előttünk megy. 

Kérdés: „Én követni szeretném, és ezért hallani szeretném a hangját, de még nem hallom, pedig hívőnek tartom magamat. Mit kell tennem ahhoz, és mikor lesz az, amikor hallani fogom?” -  Kérdezhetné most valaki.


Válasz: Arra, hogy mikor válik lehetővé meghallani a hívő keresztények számára Jézus hangját, Jézus pontosan megadta a választ: Ján 5:25  Bizony, bizony mondom néktek, hogy eljő az idő, és az MOST vagyon, mikor a halottak hallják (G191) az Isten Fiának hangját(G5456) /szavát/, és akik hallják, élnek.

Ez a tapasztalat Jézus óta mindig-is elérhető volt a hívők számára.

Mit kell tenned hozzá?  Pontosan ugyanazt, amit az üdvösséged „megszerzéséhez”. El kell hinned Istennek, hogy nem hazudik. Igazat mond az igéjében, és nem csak az egyszülött fiát adta oda Érted, hanem vele együtt MINDENT. Többek között a Szent Lelket is, és vele együtt a képességet, hogy képes legyél meghallani a Lélek (Szellem) közvetítésével Jézus hangját. A hívők egy szép napon be fogják látni, hogy Jézus igazat ígért, és attól kezdve „hallani” fogják a hangját.

 A Lélek valójában Jézus gondolatait, szándékait, érzéseit, egyszóval életét fejezi ki bennünk keresztényekben. Valójában tehát Jézus él bennünk. Teljesen természetes, hogy halljuk a hangját, hiszen bennünk él. „Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus;” -mondta Pál. Ő tudta ezt.

 Jézus is erről beszélt: Ján 14:18  Nem hagylak titeket árvákul; eljövök ti hozzátok.

Így tehát elmondhatjuk, hogy hasonlóan Jézushoz, mi sem vagyunk egyedül. Ahogyan benne az Atya, úgy bennünk Krisztus él:

 1Ján 5:20  De tudjuk [azt is], hogy az Isten Fia eljött, és értelmet adott nékünk arra, hogy megismerjük az igazat, és [hogy] mi az igazban, az ő Fiában, a Jézus Krisztusban vagyunk. Ez az igaz Isten és az örök élet.

Róm 8:10   Hogyha pedig Krisztus ti bennetek [van], jóllehet a test holt a bűn miatt, a lélek ellenben élet az igazságért.

Ezt onnan is tudhatjuk, hogy Jézus ezért imádkozott a főpapi imájában. Tudjuk, hogy Jézus egyetlen imája sem hiúsult meg, tehát biztosan tudhatjuk, ez is megvalósult:

 (Ján 17. 22)   És én azt a dicsőséget, amelyet nékem adtál, ő nékik adtam, hogy egyek legyenek, amiképpen mi egy vagyunk:   (23)   Én ő bennök, és te én bennem: hogy tökéletesen eggyé legyenek, és hogy megismerje a világ, hogy te küldtél engem, és szeretted őket, amiként engem szerettél.

Krisztus most  a Lélek (Szellem) „közreműködésével” bennünk él, és benne pedig az Atya. Mi nem vagyunk egyedül, nem kell tehát egyedül döntenünk sem!

Amikor én rájöttem, hogy halott vagyok egyedül, Krisztus nélkül, és halott vagyok, ha VALÓBAN nem hallom Isten hangját, és rájöttem arra, hogy Isten azt állítja az igaz igéjében, hogy Krisztus bennünk él, és minden valódi keresztény hallja az ő hangját, akkor egy ponton megadtam magamat az igének. Inkább az igének hittem, mint az érzéseimnek, a tapasztalataimnak. Azt mondtam: „Uram, én hallom a hangodat, hiszen Te magad mondtad, hogy így van. Légyszi segíts, mondd meg, hogy most mit tegyek. És akkor felbukkant bennem egy gondolat, ami meglepő fordulat volt a számomra. Nem valódi hangot hallottam, hanem egy gondolat bukkant fel bennem közvetlenül, egyfajta intuitív készen kapott tudás. (Azóta sem hallottam sohasem valódi hangot, csak gondolatokat, és egyszer egy természetfeletti előrelátást egy élethelyzetről) Természetesen bizalmatlan voltam (és ez így helyes), és újra Istenhez fordultam imában: Istenem ezt és ezt a választ kaptam, ez most a Te válaszod, nem a Gonosz szórakozik velem? Belül a lelkemben békét, és semmi tiltakozást nem tapasztaltam, és a gondolat az igének, a törvénynek sem mondott ellen, így megtettem, amit hitem szerint akkor Isten tanácsolt. És csodálatos dolgot tapasztaltam meg. Valahányszor Isten hangjára hallgatok, egy csodát élek meg. Az Ő megoldásai olyan elegánsak, olyan békét hozóak, olyan bölcsek, amit elképzelni sem voltam képes korábban.

Azt jelenti ez, hogy egy csapásra bűntelenné váltam? Nem! Sajnos nincs még Istenben akkora bizalmam, hogy mindig rá hallgassak. Néha egyszerűen nem kérdezem meg, mert félek, hogy mást mond, mint amit én akarok tenni. Micsoda őrültség! Nem bízom abban, aki mindenkinél bölcsebb, és annyira szeret, hogy az életét is odaadta értem. Gyakran azon kapom magamat, hogy van egy képem arról, hogy Isten mit fog mondani, ezért meg se kérdezem, mert az elképzelt válasza nem tetszik nekem. Amikor pedig legyőzve az ellenállást mégis megkérdezem, csodálkozva tapasztalom, hogy Isten egyáltalán nem azt a választ adja, mint amit én a korlátolt kis fejemmel képzeltem.

Persze olyan is van, hogy rám bízza az utat, semmilyen látszólagos választ nem ad. Talán szeretné ilyenkor, ha egy kicsit önállóbb  lennénk, használnám a fejemet. Ilyenkor döntök, majd az eredményt megbeszélem Vele, tehát valójában ilyenkor sem egyedül döntök. Ha nem tiltakozik, akkor megteszem, amire jutottam. Már számtalanszor tapasztaltam, hogy ha őszintén kíváncsi vagyok a véleményére, képes kommunikálni velem, ezért tudom, szólna, ha rossz úton akarnék járni. Tudom, hogy sohasem hagyna elveszni: „ Ján 10:27 -28 Az én juhaim hallják (G191) az én hangomat(G5456) /szómat/, és én ismerem őket, és követnek engem: És én örök életet adok nékik; és soha örökké el nem vesznek, és senki ki nem ragadja őket az én kezemből.”

Ő olyan csodálatos.

A legutóbb például elfelejtettem leadni egy határidős feladatot. Először nagyon betojtam, hogy most mi lesz, de aztán eszembe jutott, hogy Isten biztosan szólt volna, ha valóban olyan fontos lenne az a feladat. „Szóltál volna” kérdeztem. „Hallottam” a választ: „Ha tényleg fontos lett volna az a feladat, eszedbe juttattam volna.” Ebben nyugodtam meg, és semmi baj nem lett a munkahelyemen. Egyetlen kollégám sem csinálta meg a feladatot határidőre. Érdekes.

Sajnos még ezek ellenére sem mindig bízom Benne. Még gyakori, hogy én élek, egyedül ítélek, egyedül igyekszem helytállni ahelyett, hogy hagynám, hogy Krisztus ítéljen, Krisztus éljen bennem, és akkor elszabadul a Pokol. De amikor hagyom, hogy Ő éljen, Ő nyilvánuljon meg bennem, Ő járja a saját útját bennem (ami már a saját utam is, hiszen mi már örökké összetartozunk) akkor mindig egy darabka Mennyet tapasztalok meg. Így a hitem, a bizalmam napról-napra nő Krisztusban. Egyre többször választom az ő megoldását, az ő életét a sajátom helyett. Csak mert látva, megtapasztalva, hogy Ő mindig okosabb nálam, és a megoldásai mennyi örömet, szeretetet hoznak, egyre jobban bízom benne.  A bizalmam sohasem nőhette volna ilyen nagyra Benne, ha azon a bizonyos napon nem láttam volna be, hogy igazat mond. Mi  „halljuk” a „hangját”, és Ő alig várja, hogy vezethessen minket a lelkével.

Néha, amikor testvérekkel beszélek, úgy tűnik, nem hisznek abban, hogy ez lehetséges. Úgy látom, hogy ha tudnák, hogy megkapták a Szent Lelket (Szent Szellemet), akkor már elhinnék. Ha tudnák, hogy övék a Lélek (Szellem), akkor azt is elhinnék, hogy Isten képes vezetni őket a (Szellemén) Lelkén keresztül, mint akár az apostolokat. Ejnye-bejnye, már megint át kell gondolnunk, hogy honnan tudhat egy keresztény valami biztosat a természetfelettiről: talán az érzéseink mondják meg? A tapasztalataink?  Nem-nem, a  bibliából tudhatjuk meg, mi a valóság.

Érdekes, hogy Jézus világosan látta, hogy sok keresztény elsőre nem fogja elhinni, hogy megkapta a Szent Lelket, ez olyan hihetetlen, biztos, hogy csak a „szentté vált emberek” kapják meg majd egyszer, valamikor a világ végén.

Ő (döntsd el, hogy hazudott-e)  a következőket mondta, mintegy kijózanító pofonul a hitetlenkedő keresztényeknek:

Luk 11:13  Ha azért ti gonosz létetekre tudtok a ti fiaitoknak jó ajándékokat adni, mennyivel inkább ád a ti mennyei Atyátok Szent Lelket  (Szellemet) azoknak, akik tőle kérik.

Itt álljunk meg egy szóra: kértél Te az Istentől Szent Lelket (Szellemet), akárcsak egyetlen alkalommal-is az életedben? Mert ha igen, akkor biztos lehetsz benne, hogy meg is kaptad. Az Atya nagyobb örömmel, gyorsabban, természetesebben adja, mint ahogyan Te ajándékot adsz a gyermekednek.

Luk 11:13  Ha azért ti gonosz létetekre tudtok a ti fiaitoknak jó ajándékokat adni, mennyivel inkább ád a ti mennyei Atyátok Szent Lelket azoknak, akik tőle kérik.

Megkaptad a (Szellemet) Lelket, de addig nem fogod megtapasztalni, amíg végre nem hiszed el Istennek, hogy megkaptad. Ismét döntened kell: A tapasztalataidnak hiszel, az érzéseidnek, vagy Isten szavának? Isten egyszerűen rá szeretne nevelni minket arra, hogy ne bízzunk ezekben, ne bízzunk semmiben, csak az Ő szavában.

Ha most én lennék a gonosz, és tudnám, hogy a Lelken (Szellemén) keresztül Krisztus képes megnyilvánulni a keresztényekben, az lenne a legnagyobb célom, hogy elérjem, hogy ne higgyenek abban, hogy már övék a (Szellem) Lélek. Ha tudnám, hogy hallva Jézus hangját az ember képes kiválasztani az Isteni renddel összhangban lévő utat,  így bűntelen tud maradni, mindent megtennék, hogy eltitkoljam, hogy lehetséges „hallani” ezt a hangot.  És a Gonosz pontosan ezeket a dolgokat teszi.  Csak egyetlen dolog jelenthet védelmet a számunkra, ha a bibliának hiszünk, senki és semmi másnak pedig nem.

Isten már jó előre megmondta, hogy milyen lesz az újszövetség, akkor mi fog akkor történni:

Jer 31:31-34  Ímé, eljőnek a napok, azt mondja az Úr; és új szövetséget kötök az Izráel házával és a Júda házával. Nem ama szövetség szerint, amelyet az ő atyáikkal kötöttem az napon, amelyen kézen fogtam őket, hogy kihozzam őket Égyiptom földéből, de akik megrontották az én szövetségemet, noha én férjök maradtam, azt mondja az Úr. Hanem ez lesz a szövetség, amelyet e napok után az Izráel házával kötök, azt mondja az Úr: Törvényemet az ő belsejökbe helyezem, és az ő szívökbe írom be, és Istenökké leszek, ők pedig népemmé lesznek. És nem tanítja többé senki az ő felebarátját, és senki az ő atyjafiát, mondván: Ismerjétek meg az Urat, mert ők mindnyájan megismernek engem, kicsinytől fogva nagyig, azt mondja az Úr, mert megbocsátom az ő bűneiket, és vétkeikről többé meg nem emlékezem.

Ez 36:25-27  És hintek reátok tiszta vizet, hogy megtisztuljatok, minden tisztátalanságtoktól és minden bálványaitoktól megtisztítlak titeket. És adok néktek új szívet, és új lelket (szellemet) adok belétek, és elveszem a kőszívet testetekből, és adok néktek hússzívet. És az én lelkemet adom belétek, és azt cselekszem, hogy az én parancsolatimban járjatok és az én törvényeimet megőrizzétek és betöltsétek.

Jó előre elmondta, hogy az újszövetségben a bűneinkről „nem emlékezik”, azaz a bűneinket mintegy elfelejtve, azokat nem számon tartva, teljes kegyelemmel és jósággal viszonyul majd hozzánk. Hiszen ezért volt szükség a Fia áldozatára. Ha Krisztus nem halt volna meg, akkor Isten nem részesíthetett volna minket sohasem az Ő (Szellemében) Lelkében. Így azonban már megteheti, és meg is teszi. Figyeld meg jól, mit mond Péter: Szentté kell-e előbb válnod ahhoz, hogy megkapd a (Szellemet) Lelket, vagy sem?

Apcs 2:38-39  Péter pedig monda nékik: Térjetek meg és keresztelkedjetek meg mindnyájan a Jézus Krisztusnak nevében a bűnöknek bocsánatjára; és veszitek a Szent Lélek ajándékát. Mert néktek lett az ígéret és a ti gyermekeiteknek, és mindazoknak, kik messze vannak, valakiket csak elhív magának az Úr, a mi Istenünk.

Az „ígéret”, amelyről itt szó van, a Szent Lélek! Lásd: Luk 24:49  „És ímé én elküldöm ti reátok az én Atyámnak ígéretét; ti pedig maradjatok Jeruzsálem városában, mígnem felruháztattok mennyei erővel.”

Ezt az ígéret most is a mienk: „Mert néktek lett az ígéret és a ti gyermekeiteknek, és mindazoknak, kik messze vannak, valakiket csak elhív magának az Úr, a mi Istenünk.” Apcs 2.39 ,

Illetve azoké, akik elhiszik, hogy Isten van annyira jóságos, hogy egy ilyen bűnökkel teli, bukdácsoló embernek (is) adja, mint amilyen én vagyok. Akik elhiszik, … akik elhiszik, …. Azokat összefoglaló néven így nevezi a Szentírás:  HÍVŐK!

Ők azok, akik hittel átveszik, elnyerik Isten ajándékát: Gal 3:14  Hogy az Ábrahám áldása Krisztus Jézusban legyen a pogányokon, hogy a Lélek ígéretét elnyerjük hit által. Ők azok, akik elhiszik, hogy amit Isten megígért, azt meg is adja. Ők azok, akik hisznek az újszövetség ígéreteiben és áldásaiban.

A többiek még valamire várnak. Talán arra, hogy előbb elég jóvá kell válniuk… (de a Lélek nélkül sohasem fognak jóvá válni). Hiszen valaki jóvá csak a Szentlélek benne lakozása révén válhat!

 A Szentlélek (Szentszellem) nem a „jóknak” adatott, hiszen akkor soha senki nem kaphatná meg, hanem a „hívőknek”. A hívők azok, akik hittel elfogadják azt Istentől, és ezáltal, a (Szellem) Lélek bennük lakozása révén igazzá válnak. Róm 3:21-23  Most pedig törvény nélkül jelent meg az Istennek igazsága, amelyről tanúbizonyságot tesznek a törvény és a próféták; Istennek igazsága pedig a Jézus Krisztusban való hit által mindazokhoz és mindazoknak, akik hisznek. Gal 3:14  Hogy az Ábrahám áldása Krisztus Jézusban legyen a pogányokon, hogy a Lélek ígéretét elnyerjük hit által.

A többiek valamit még nem látnak: Krisztus ott áll szomorúan az ajtajukban, szeretne hozzájuk bemenni, együtt élni velük, és zörget: kopp… kopp…

 Jel 3:19-20  „ Ímé az ajtó előtt állok és zörgetek; ha valaki meghallja az én szómat és megnyitja az ajtót, bemegyek ahhoz és vele vacsorálok, és ő én velem… Jel 3:22  Akinek van füle, hallja, mit mond a Lélek a gyülekezeteknek.

De ők igazából nem hiszik el neki, hogy valóban velük akarna élni. Nem tartják magukat ehhez méltónak, mert be lettek csapva önmaguk és a vallásuk által, ezért nem is tárják ki az ajtót, és Jézust nem engedik be. A zsidók apcselben ugyanebbe a hibába estek:

Apcs 13:46-48  Akkor Pál és Barnabás nagy bátorsággal szólva mondának: Szükséges volt, hogy először néktek hirdettessék az Isten igéje; de mivelhogy ti megvetitek azt, és nem tartjátok méltóknak magatokat az örök életre, ímé a pogányokhoz fordulunk. Mert így parancsolta nékünk az Úr: Rendeltelek téged világosságul a pogányoknak, hogy légy üdvösségükre a földnek széléig. A pogányok pedig ezeket hallván, örvendezének, és magasztalják vala az Úrnak igéjét; és akik csak örök életre választattak vala, hivének.

A Lélek (Szellem) abban a pillanatban belép az életedbe, és a részeddé válik, amikor először elhiszed Istennek, hogy méltatlan létedre a tiéd! Ha szükséges, térj meg a hitetlenségből! Valdd meg Istennek, hogy nem hiszed el neki, hogy az Ő Szellemét kész neked adni most azonnal! Ez nagyon fontos lépcső lehet a hitéletedben.

Én egy napon megvallottam… Ő pedig megbocsátott azonnal és örömest, és olyan élettel, olyan lélekkel ajándékozott meg, amelyről korábban álmodni sem mertem. 1Ján 1:9  „Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz, hogy megbocsássa bűneinket és megtisztítson minket minden hamisságtól.” Nem volt égzengés, sem földindulás, de Isten nem is ígért ilyet. A Lélek kiáradásának egyéb jelei is vannak: a hit… a szeretet …  a békesség … stb.  Azóta nap-mint nap tapasztalom a Isten Szelleme csodálatos gyümölcseit az életemben.

Végezetül íme egy rövid idézetet bátorítónak John White: „A Harc” című könyvéből:

„A keresztény élet azonban sohasem korlátozódhat egy sor írott utasítás követésére. Az írott utasítások nagyon fontosak Ha belső késztetést érzünk valamire, ami a Szentírásnak ellentmond, akkor biztosak lehetünk benne, hogy a késztetés nem Istentől jött.

Már láttuk, hogy a Szentírás elsősorban a Vezető jelenlétét, és nem a különböző vezetési módszereket hangsúlyozza. Istennek az a szándéka, hogy személyesen megtapasztaljuk a vigasztalás, a belső bizonyosság és az Ővele való közösség örömét. Az, hogy néhány keresztény becsapja magát, és összekeveri saját kívánságait a Pásztor hangjával, ne ingasson meg abban a meggyőződésünkben, hogy Isten megígérte a vezetést és az Ővele való közösséget. Nem akarja, hogy ködben és sötétben tapogatózva keressük az utat, és egyedül járjunk.

De ha más keresztényeket meg lehet csalni, akkor én hogyan kerülhetem el ezt? Jézus szavait - "Az én juhaim hallják az én szómat" - így értelmezhetjük: "Az én juhaim meg tudják különböztetni a hangomat." De Ő nemcsak ezt mondta. A szó, amelyet használ, egyben azt is jelenti: "Az én juhaim figyelnek a hangomra."

Vajon nem az eltévedéstől való félelem bénít-e meg annyira, hogy egy lépést sem merünk tenni, nehogy rossz útra térjünk? "Nem merek megmozdulni! - kiáltunk. - Olyan csalárd a szívem. Olyan könnyen becsaphatom magam. Sokkal jobb, ha egyáltalán nem lépek, mint ha rosszat lépek" Lehet, hogy ezzel követjük el a legnagyobb baklövést. Nem követhetjük Krisztust, ha egy helyben állunk. Gyakran jobb elvéteni a lépést, mint egyáltalán nem lépni.

Lelkünk mélyén néha úgy érezzük, hogy Krisztus követése olyan, mint a kötéltánc: egy rossz mozdulat, és végünk van. Mégis, ha a bárány kicsit elkószál, a keleti pásztor, aki név szerint ismeri juhait, nem hagyja, hogy a rossz utat kövesse. A nevén szólítja, és ha a juh nem válaszol, akkor utánamegy és visszahozza.

A vezetés nem kötéltánc... … !”



Áldjon meg Benneteket az Úr!  És bízzatok :)
"Az Úr a mi igazságunk" Jer 23.6

Nem elérhető Guti Tünde

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3779
    • www.gutitunde.eoldal.hu
Re:Törvény
« Válasz #12 Dátum: 2016 Április 03, 17:53:17 »
"Amint hallok, úgy ítélek."
Ez egy csodálatos Ige! Nem ismétlem, amiket írtál, talán elég annyit hozzáfűznöm, hogy nekünk ugyanúgy (illetve sokkal jobban) arra van szükségünk, hogy mindent az Atya akarata szerint tegyünk, mondjunk, írjunk.
Hogyan lehetséges ez?
Igazság általi születés, Igazság általi elkülönítettség (megszentelődés - János 17:17.), azaz körülmetélt szív, és Igazság általi körülmetélt fül a Jó Pásztor hangjának meghallására.
Ha mindez megvan, akkor még megpróbáltatik az engedelmességünk, ami az Isten iránti szeretetünknek is próbája.
Istenismeret - Igazság ismeret - szeretet által munkálkodó hit igaz gyümölcsei. 
„Vezéreld utamat Igéd szerint, és ne engedd, hogy valami hamisság uralkodjon rajtam!
Gyönyörködöm beszédedben, mint aki nagy nyereséget talált.”
Zsoltárok 119:133, 162.

Nem elérhető lucius

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 107
  • újjászületett keresztény testvér
Re:Törvény
« Válasz #13 Dátum: 2016 Április 08, 20:15:18 »
Áldott Testvéreim!
 
Tanmese a hit általi megigazulás vs. törvény cselekedeteiről

Hol nem volt, volt egyszer egy hatalmas gazdaság, még a rabszolgák korában. A rabszolgáknak egy napon megjelenik egy angyal, és azt mondja: " Össze vagytok kapcsolva az uratokkal, aki egyébként nagyon jó gazda, és nagyon szeret benneteket, lényegében egy nagy család vagytok. Ha jól szolgáltok neki, jól lesz dolgotok, ha nem, akkor bajba kerültök, mert az ő asztaláról esztek, és ha nem dolgoztok szorgalmasan, nem lesz sok termés a gazdaságban és nem lesz mit ennetek."

A rabszolgák dolgoznak ugyan ekkor, de csak érdekből és félelemből. Mindazonáltal ez az ijesztés megteszi a hatását, és senki sem mer túl keveset dolgozni, és jut is kenyér mindenkinek.

Néhány év múlva újra megjelenik egy angyal, és azt mondja: „Hoztam nektek egy varázstablettát. Ha ebben hisztek, ha ezt beveszitek, szabadon azt tehettek, amit akartok, mert ez a tabletta SZABADDÁ, és a gazda FIAIVÁ tesz benneteket, az egész TERMÉSZETETEKET megváltoztatja. IGAZI fiakká váltok, olyanokká, akik ÖRÖKÖLNEK is a gazdától. A tabletta a számotokra INGYENES.”

Erre a rabszolgák megoszlanak, és a nagyobbik csoport rabszolga ezt mondja magában:  „Hát ez eléggé HIHETETLEN, csak úgy a gazda fiává válni egy pillanat alatt????! Hiszi a piszi! Vigyázat, aki beveszi ezt a tablettát, még tényleg azt fogja hinni, hogy szabaddá vált, és akkor elindul a saját útján, elfordul a Gazdától, akkor biztosan nem akar majd dolgozni, és mindenki éhen fog halni, mert nem lesz, aki a munkát elvégezze.” Ezért mindent megtesznek, hogy megakadályozzák a többi rabszolgát a tabletta bevételében.

Mi a baj ezzel a csoporttal? NEM HISZNEK az angyalnak. Az üzenetének csak az egyik felét képesek hittel elfogadni, hogy a tabletta SZABADSÁGOT fog adni, bár ezzel kapcsolatban is csak azt hiszik, hogy ez egy VÉLT SZABADSÁG és nem valódi. Főleg nem hiszik el az angyal üzenetének második felét, hogy a tabletta a gazda VALÓDI FIAIVÁ teszi őket. Olyan fiakká, akik IGAZÁN a gazda fiai, akiknek megváltozik a természete, akik szívben EGYEK a gazdával, akik ezért sohasem akarnának rosszat a gazdának és a rabszolgáknak, akik ÉJJEL-NAPPAL dolgoznak majd, ha szükséges, de nem azért, mert ez kötelesség, hanem azért, mert a szívük átváltozott. Szolgákból fiakká váltak, de nem csak jogilag, hanem a szívük is átváltozott FIÚ szívvé.

Ha igazán hinnének az angyalnak, fel sem merülne bennük, hogy a tablettát lenyelők nem akarnak majd dolgozni, hiszen a tablettának éppen ez a LÉNYEGE, hogy átváltoztatja a TERMÉSZETÜKET FIÚ természetté. Egy igazi FIÚ pedig sohasem hagyná cserben a családját, és a GAZDÁT!!!!

Néhányan azonban HISZNEK. Beveszik a tablettát, és a következő dolgok történnek:

    Valóban megváltozik a szívük, FIAKKÁ válnak. (Az angyal mindig is ezt ígérte!)

    A gazda most már szabadon engedheti őket, és nem nevezi őket szolgáknak, hanem FIAKNAK, mert VALÓBAN is azzá váltak a tabletta hatására. (Az angyal mindig is ezt ígérte!)

    Egy CSALÁDDÁ válnak a gazdával, minden, ami a GAZDÁÉ, már az övék is, ÖRÖKÖSÖKKÉ válnak. (Az angyal mindig is ezt ígérte!).

    Sokkal jobban szolgálják a GAZDA érdekeit és céljait, mint azelőtt bármikor, mert most már igazi FIAK, akikre sokkal többet rá lehet bízni, mint egy egyszerű SZOLGÁRA.

Ezt a „tablettát” akkor veszed be, amikor hit által MEGIGAZULSZ. Isten szól: „aki az én fiamban hisz, azt én igazzá teszem”

   "Gal 2:16 ...mi is Krisztus Jézusban hittünk, hogy megigazuljunk a Krisztusban való hitből és nem a törvény cselekedeteiből; Mivel a törvény cselekedeteiből nem igazul meg (nem válik igazzá) egy test sem."

 Te pedig elhiszed ezt, hogy Téged igazzá tett, mert tudod, hogy ezt a hívőknek mondta, és tudod, hogy Te hívő vagy, tehát mindez rád vonatkozik. Amikor elhiszed ezt, minden megváltozik, mert Isten szava, maga Isten abban a pillanatban igazzá tesz. Az Ő szava teremtő erő.

  "Zsid 10:14 Mert egyetlenegy áldozatával örökre tökéletesekké tette a megszentelteket."

Amíg nem hiszed ezt, (mármint, hogy tökéletesen igazzá váltál, mert Isten azzá tett) addig magad próbálod meg igazzá tenni magadat különféle jóságos, törvényes cselekedetekkel, majd ezután elítélsz mindenki mást, aki nem teszi ugyanezeket a testi cselekedeteket, amelyektől a megigazulásodat (más néven az áldásaidat) várod.

Nem! Az áldás csakis hit által érkezik és csakis hit által vehető át. Isten szól, Te elhiszed, amit mond, és amikor valóban elhiszed, akkor valóra válik az életedben. Hidd el, hogy Isten van annyira hatalmas, hogy egy szempillantásban igazzá tett, átváltoztatta a természetedet, amikor az Ő fiában  hittél. Ő mindig is erről beszélt az újszövetségben. Ez maga az újszövetség "Jézus vére által".

    "Róm 5:1 Megigazulván azért hit által, békességünk van Istennel, a mi Urunk Jézus Krisztus által"


Elmondom ugyanezt egy kicsit más megközelítésben egy másik példamesével is.

Én vagyok a jó gazda, és van egy rettenetesen verekedős kutyám. A kutyám, amikor meglát egy másik kutyát nekiesik, és darabokra szaggatja. Hozok ezért egy TÖRVÉNYT, azaz a kutyát törvény alá helyezem, és azt mondom, „ezentúl mindig a kerítésen belül kell maradnia, soha nem mehet ki az utcára".

Egy napon bekopog hozzám az állatorvos, és ezt mondja: „Itt van egy tabletta, ha ezt beadod a kutyádnak, ez a tabletta átváltoztatja a természetét nyúl természetre, ÚJJÁSZÜLETIK a lelke, ezután nem fog akarni több kutyát megtámadni. Én beadom a kutyámnak a tablettát, majd lerontom a kerítést és a kutyát szabadon engedem.

Erre megjelenik a szomszéd, és elkezd kiabálni velem: „Miért engeded szabadon a kutyát? Ez rettentő veszélyes! Miért bontod le a kerítést (miért veszed ki a kerítés törvénye alól)? A kutyád most minden kutyát szét fog szaggatni, amelyik az útjába kerül!!!!”

„Nem!” Mondom neki, valamit te nem értesz, valamiről nem tudsz. Ez a kutya már nem ugyanaz a kutya, mert átváltozott a természete. Most már nincs szükség a kerítésre, és nyugodtan szabadon engedhetem. Csak úgy néz ki, mint a régi kutyám, de ez a kutya már ÚJJÁSZÜLETETT, valójában egy nyúl lett belőle !!!” 

Áldott testvérem! Az ÚJJÁSZÜLETETT, ÁTVÁLTOZOTT természet a TIÉD! Abban a pillanatban a tiéd volt, amikor bizalomra jutottál az Ő fiában. Ne nézz magadra többé a régi gondolkodásoddal, mert Te már nem az vagy, aki voltál!!!! Megtapasztalni akkor fogod, amikor elhiszed ezt végre Istennek…. ÁMEEEEEEN!

"Róm 3.21 Most pedig törvény nélkül jelent meg az Istennek igazsága (igaz természete), amelyről tanúbizonyságot tesznek a törvény és a próféták; Istennek igazsága (igaz természete)  pedig a Jézus Krisztusban való HIT által mindazokhoz és MINDAZOKNAK, AKIK HISZNEK. Mert nincs különbség"

 Ez 36:26-27 És adok nektek új szívet, és új lelket adok belétek, és elveszem a kőszívet testetekből, és adok nektek hússzívet. És az én lelkemet adom belétek, és azt cselekszem, hogy az én parancsolataimban járjatok és az én törvényeimet megőrizzétek és betöltsétek.

Jer 31:33 Hanem ez lesz a szövetség, amelyet e napok után az Izrael házával kötök, azt mondja az Úr: Törvényemet az ő belsejükbe helyezem, és az ő szívükbe írom be, és Istenükké leszek, ők pedig népemmé lesznek.
"Az Úr a mi igazságunk" Jer 23.6

Nem elérhető Shomer ayin

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 2890
Re:Törvény
« Válasz #14 Dátum: 2016 Április 09, 13:18:57 »
Áldott Testvérem. Ezt írod: "Amíg nem hiszed ezt, (mármint, hogy tökéletesen igazzá váltál, mert Isten azzá tett) addig magad próbálod meg igazzá tenni magadat különféle jóságos, törvényes cselekedetekkel, majd ezután elítélsz mindenki mást, aki nem teszi ugyanezeket a testi cselekedeteket, amelyektől a megigazulásodat (más néven az áldásaidat) várod."
Feltűnt már neked az, hogy nem azok ítélkeznek mások felett, akik a Törvényt szentnek és öröknek tartják, hanem pont azok, akik a törvényt elvetik?

Ha te tökéletessé tudsz válni akár egy tabletta által is, akkor miért lenne szükséged a kegyelemre??? hiszen tökéletes vagy nem? Akkor neked az Üdvösség-fizetség gyanánt adatik az igazságodért. Ám akik a Törvényt nagyra tartják, tudják: hogyha meg is tartják Tökéletesen a törvény minden egyes Igéjét, akkor sem az ő igazságukat cselekszik, hanem Istenét, tehát szükségük van a kegyelemre!
Ahogy Jézus mondja: Lk 17,10   
Ezenképen ti is, ha mindazokat megcselekedtétek, a mik néktek parancsoltattak, mondjátok, hogy: Haszontalan szolgák vagyunk; mert a mit kötelesek voltunk cselekedni, azt cselekedtük.

Abban azonban teljesen egyetértek veled, hogy Jézus nélkül, senki nem élhetné meg az Isten tanítását, szívnek-léleknek teljességével, hiszen Jézus előtt, az Isten népe-testileg próbálta a törvényt betölteni, ami lehetetlen, hiszen Pál is mondja: A Törvény-lelki! Testi ember nem töltheti be!
Jézus pedig azt tette az áldozatával, hogy azok az emberek akik Őt követik-ne testi emberként- hanem Lelki emberként éljenek./ Újá születés/
Ugye érted Pál szavait? Ha nincs törvény, nincs kontraszt! Ha nem tudod mi a rossz-akkor nem tudhatsz arról sem: mi a jó!
Tehát, ha az Isten törvénye elvetésre kerül, akkor azok akik Istenéi, mihez képest mások ( hogy ne mondjam) Jobbak, mint a világiak?
/V.Mózes 4, 5.    
Lássátok, tanítottalak titeket rendelésekre és végzésekre, a mint megparancsolta nékem az Úr, az én Istenem, hogy azok szerint cselekedjetek azon a földön, a melybe bementek, hogy bírjátok azt.
6.    
Megtartsátok azért és megcselekedjétek! Mert ez lesz a ti bölcseségtek és értelmetek a népek előtt, a kik meghallják majd mind e rendeléseket, és ezt mondják: Bizony bölcs és értelmes nép ez a nagy nemzet!
7.    
Mert melyik nagy nemzet az, a melyhez olyan közel volna az ő Istene, mint mi hozzánk az Úr, a mi Istenünk, valahányszor hozzá kiáltunk?
8.    
És melyik nagy nemzet az, a melynek olyan rendelései és igazságos végzései volnának, mint ez az egész törvény, a melyet én ma adok elétek?!
9.    
Csak vigyázz magadra, és őrizd jól a te lelkedet, hogy el ne felejtkezzél azokról, a melyeket láttak a te szemeid, és hogy el ne távozzanak a te szívedtől teljes életedben, hanem ismertesd meg azokat a te fiaiddal és fiaidnak fiaival.
  /

Egyébbként  is sántít picit a tanmeséd Testvérem... mármint a nyúllá változott kutyáról szóló...
A Gazda azért nem nyulakat tart házőrzésre a kutya helyett, mert arra a kutya való. és ha a kutya nem tudja betölteni a vele szemben elvártakat, akkor elűzik a háztól. (hacsak nem a kedvtellésre tartott kutyákról szóltál.)

Ézs 60,19    
Nem a nap lesz néked többé nappali világosságod, és fényességül nem a hold világol néked, hanem az Úr lesz néked örök világosságod, és Istened lesz ékességed,