Szerző Téma: Törvény  (Megtekintve 24152 alkalommal)

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Nem elérhető Valter

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 23
Re:Törvény
« Válasz #90 Dátum: 2017 November 20, 20:52:31 »
Köszi a Linkeket. Nagyon  elgondolkodtató, nagyon sok gondolatra  ami elhangzot  én is eljutottam.
Volt egy-két dolog amivel nem feltétlenűl értettem egyett de tanulságos.
Hogy hívják az előadót?

Még valami ami eszembe jutott halgatván az előadást:
Mit itél Pál kárnak sőt szemétnek?

Fil 3:5
Körülmetéltettem nyolczadnapon, Izráel nemzetségéből, Benjámin törzséből való vagyok, zsidókból való zsidó, törvény tekintetében farizeus,
Fil 3:6
Buzgóság tekintetében az egyházat üldöző, a törvénybeli igazság tekintetében feddhetetlen voltam.
Fil 3:7
De a melyek nékem egykor nyereségek valának, azokat a Krisztusért kárnak ítéltem.
Fil 3:8
Sőt annakfelette most is kárnak ítélek mindent az én Uram, Jézus Krisztus ismeretének gazdagsága miatt: a kiért mindent kárba veszni hagytam és szemétnek ítélek, hogy a Krisztust megnyerjem,

-   Körülmetéltettem nyolczadnapon
-   Izráel nemzetségéből, Benjámin törzséből való vagyok
-   zsidókból való zsidó
-   törvény tekintetében farizeus,
-   a törvénybeli igazság tekintetében feddhetetlen

Miért kéne én arra törekedjek amit Pál szemétnek és Kárnak ítélt?

Nem elérhető Elisabeth

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 7213
Re:Törvény
« Válasz #91 Dátum: 2017 November 21, 07:17:28 »
Döbbenetes, hogy miket olvasok.
Idézet
-   zsidókból való zsidó

Ezt ítélte volna Pál apostol kárnak és szemétnek??? Akkor ítéljük a zsidó származást kárnak és szemétnek??? Fájdalmas…

Akkor miért lett több apostoli levél a (általatok kárnak és szemétnek ítélt) zsidókhoz címezve az Újszövetségben?

Jézus a Hegyi beszédben pontosan Isten Törvényét jelenti ki. Ezt csak a lelki ember képes megérteni hit által.

Jézus jelenti ki Izraelben:

Más juhaim is vannak nekem, amelyek nem ebből az akolból valók: azokat is vezetnem kell, és hallgatni is fognak a hangomra: és akkor lesz egy nyáj, egy pásztor.

Jn 10,16

Szerintetek nem kell eggyé válni Jézus ama juhaival, mert ők zsidók, és Isten Törvénye szivükben van. De ebben tökéletes Igazságot jelent ki Jézus, csak azok a juhok fognak képesek eggyé válni, akik megtértek és lélekben újjászületve ismerik a Jó Pásztor hangját.

Testvéreim, aki Isten Ígéje fölé helyezi saját igazságát, legyen az bárki, törvénykezik Isten Ígéje felett. Isten az Ő Ígéjét nem azért adta, hogy emberek bíráskodjanak felette, hanem, hogy cselekedjék hitben azokat. Nagyon elszomorító az a lelkület, ami manapság is tapasztalható. Ha Krisztus a mi szívünkbe írta Isten Igazságát a Törvényt, akkor hogyan beszélhetünk arról, hogy eltörölte volna azt?

Kegyelem az, hogy Jézusban Isten parancsolatait szeretjük és engedelmeskedünk Őáltala.

Gyötrelem és szorongás lesz a része minden ember lelkének, aki a rosszat cselekszi, zsidónak elsősorban, de görögnek is; 10. viszont dicsőség, tisztelet és békesség jut majd osztályrészül mindenkinek, aki a jót cselekszi, zsidónak elsősorban, de görögnek is! 11. Mert Isten nem személyválogató. 12. Akik ugyanis törvény ismerete nélkül vétkeztek, a törvény nélkül vesznek el, és akik a törvény ismeretében vétkeztek, azok a törvény alapján kapják meg majd az ítéletet. 13. Hiszen nem a törvény hallgatói igazak Isten előtt, hanem a törvény megtartói fognak megigazíttatni.
Róma 2,9-13

Itt van helye a szentek állhatatosságának, akik megtartják az Isten parancsait és a Jézus hitét".

Jel 14,12
Taníts akaratod teljesítésére, mert te vagy Istenem! A te jó lelked vezéreljen az egyenes úton!
Zsolt 143,10

Nem elérhető Valter

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 23
Re:Törvény
« Válasz #92 Dátum: 2017 November 21, 14:29:54 »
Kedves Elisabet.

Én csak Pált idéztem, vagyis az Írást.
 Elgondolkodtató az is, hogy miért használta Pál, a Pál nevet (pogány Római nevet) s nem a Sault a zsidó nevét?  S had ne említsem Pátert az sem zsidó név.

Az amit megosztott Lucius nagyon érdekes, mert még én sem láttam eddig olyan tisztán mint most, hogy hova vezet a törvényhez való rideg ragaszkodás, mikor a törvény megtartása fontosabbá válik a testvérnél,  a szeretetnél.  Hogyan hagyták Pált cserben azok akik oly buzgon, buzgolkodtak a törvény mellett Jakabbal együtt, mert  bizony cserben hagyták. Arra jók voltak, hogy bele nyomják a templomi szertartás megtételébe, de amikor Pál bajba kerűlt már senki sem volt jelen, hogy megvédje, hogy kimentse, hogy kiálljon mellette, vagy legalább részesüljenek a szenvedésben.  És erről maga Pál tesz bizonyságot:

2Tim 4:16
Első védekezésem alkalmával senki sem volt mellettem, sőt mindnyájan elhagytak; ne számíttassék be nékik.

Sok hasznos dolgot lehet tanulni az apostolok cselekedeteiből, s még többet az Újszövetség írásaiból. Ahogy fentebb említettem, sehol sem olvassuk, hogy az apostolokazt tanították volna, hogy zsidóvá kell válni, hanem csak azok akik sok kárt okoztak már a kezdeti, apostoli  időben is, még pedig pont azok akiket említettem, akik oly nagyon ragaszkodtak a zsidósághoz, oly nagyon buzgolkodtak a törvény mellet, akki rá akarták venni, már a kezdeti egyházat, hogy a pogányokat metéljék körál, mert csak így válhatnak az egyház részévé. Pont ezek ellen szólalt fel Péter, Pál, s később még Jakab is.
Az Ósz.  a törvény a próféták mind Krisztusra mutatnak , s az Új sz. felé. Tehát az Ósz. az Újban teljesefdik be és ki. Ezért nagy baj az amikor az Ó-val akarjuk magyarázni az Újjat, mert pont fordítva kell, az Új magyaráza az Ót. Tehát az Ósz. es annak írásai megértése csakis az Új sz. fenyében lehetséges. Ezért mondja az írás:

2Kor 3:14
De megtompultak az ő elméik. Mert ugyanaz a lepel mind e mai napig ott van az ó szövetség olvasásánál felfedetlenül, mivelhogy a Krisztusban tűnik el;
2Kor 3:15
Sőt mind máig, a mikor csak olvassák Mózest, lepel borul az ő szívökre.
2Kor 3:16
Mikor pedig megtér az Úrhoz, lehull a lepel.
2Kor 3:17
Az Úr pedig a Szellem; és a hol az Úrnak Szelleme, ott a szabadság.

Még valami.
Egyetlen levél íródott a Zsidóknak, s az is éppen arról beszél, hogy Krisztusban teljesedet be minden, úgy az ünnepek, a szombat, a papság, az áldozat, a törvény. Éppen ez a levél beszél mind az áldozatok, mind a papság, mind a törvény megváltozásáról.
 Mi sem vagyunk törvény nélkül, habár annak látszunk, hanem mi Krisztus törvényének akarunk engedelmeskedni.

Nem elérhető Elisabeth

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 7213
Re:Törvény
« Válasz #93 Dátum: 2017 November 21, 15:28:04 »
@Valter:

Igen ilyen, amikor Pál apostol szavait kiforgatják. Pál nem a zsidó voltát ítélte kárnak, hanem azt a testies gondolkozásmódot, amikor valaki azt hiszi, hogy holt cselekedetekböl fog megigazulni.

A zsidóknak olyanná lettem, mint aki zsidó, hogy megnyerjem a zsidókat; a törvény uralma alatt levőknek, mint a törvény uralma alatt levő - pedig én magam nem vagyok a törvény uralma alatt -, hogy megnyerjem a törvény uralma alatt levőket. 21. A törvény nélkülieknek törvény nélkülivé lettem - pedig nem vagyok Isten törvénye nélkül, hanem Krisztus törvénye szerint élek -, hogy megnyerjem a törvény nélkülieket. 22. Az erőtleneknek erőtlenné lettem, hogy megnyerjem az erőtleneket: mindenkinek mindenné lettem, hogy mindenképpen megmentsek némelyeket.

Senki sem állította itt, hogy zsidóvá kellene válnotok. Azt sem, hogy testben metéljétek magatokat körül. Ellenben a beoltatás abba a Szövetségbe, amelyet  Izrael és Juda házával kötött és újított meg az Örökkévaló, úgy lehet beoltatni, ha Jézus körülmetéli valakinek a szívet. Többé nem körülmetéletelen az, aki megtért, újjászületetett és hitben engedelmes. De nem egy ricinusfába lesznek beoltva, hanem a szelíd és nemes olajfába, melytek természetes nemes ágai Izrael népét jelképezik.

Idézet
Egyetlen levél íródott a Zsidóknak, s az is éppen arról beszél, hogy Krisztusban teljesedet be minden, úgy az ünnepek, a szombat, a papság, az áldozat, a törvény. Éppen ez a levél beszél mind az áldozatok, mind a papság, mind a törvény megváltozásáról.
 Mi sem vagyunk törvény nélkül, habár annak látszunk, hanem mi Krisztus törvényének akarunk engedelmeskedni.
:303:

Ugye Jakab levele így kezdödik:

Jakab, Istennek és az Úr Jézus Krisztusnak szolgája, üdvözletét küldi a szórványban élő tizenkét törzsnek.
Jak 1,1

Péter apostol pedig a zsidók felé szolgált, levele a diaszpórában élö zsidók, és megtért keresztények felé szól. Levele erröl tesz bizonyságot.

Az általad idézett Igevers azokról szól, akik nem hittek Jézusban. Ellenben a pogányok felé a zsidók hirdették elöször az Evangéliumot, de úgy hogy elöször a zsidóknak.

Mert nem szégyellem az evangéliumot, hiszen Isten ereje az, minden hívőnek üdvösségére, elsőként zsidónak, de görögnek is,
Róm 1,16

Azok pedig ezt hallván, dicsőíték az Urat; és mondának néki: Látod, atyámfia, mely sok ezeren vannak zsidók, kik hívőkké lettek; és mindnyájan buzognak a törvény mellett:...
Apcs 21,20

Itt a ”murias” kifejezés áll, ami miriádokat, és tízezreket is jelent. Szóval nem is voltak olyan kevesen a megtért, hívö zsidók.

Ja és Pál apostol bebizonyította ebben a fejezetben, hogy tiszteli a Törvényt . Nem emberektöl való félelem miatt, hanem a Szent Lélek vezette ebben is.


Taníts akaratod teljesítésére, mert te vagy Istenem! A te jó lelked vezéreljen az egyenes úton!
Zsolt 143,10

Nem elérhető Valter

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 23
Re:Törvény
« Válasz #94 Dátum: 2017 November 21, 18:07:23 »
Elismerem tévedtem, tényleg  Jakab is a zsidóknak írt.
De Páter levelei általánosak, tehát mindenkihez szólnak, általában a gyülekezetekhez:

1Pét 1:1
Péter, Jézus Krisztus apostola, a Pontusban, Galátziában, Kappadóciában, Ázsiában és Bithiniában elszéledt jövevényeknek,
1Pét 1:2
A kik ki vannak választva az Atya Isten eleve rendelése szerint, a Szellem megszentelésében, engedelmességre és Jézus Krisztus vérével való meghintésre: kegyelem és békesség adassék néktek bőségesen.
2Pét 1:1
Simon Péter, Jézus Krisztus szolgája és apostola, azoknak, a kik velünk egyenlő drága hitet nyertek a mi Istenünknek és megtartónknak Jézus Krisztusnak igazságában:

Vajon Pál tévedhetetlen volt?
Honnan tudod, hogy ott abban a helyzetben a Szentlélek vezette, hogy olyan szertartásban vegyen részt ami az Új.sz fényében jelentőségét vesztette, sehol sem olvassuk ezt. Viszont azt, hogy kényszerítették, a szertartás megtételére azt igen.  Meg az is nyílvánvaló, az  igéből, hogy ez a sok törvény mellett buzgolkodó buzgó testvér , sehol sem volt mikor Pált meg kellet volna védeni, vagy legalább mellé kellet volna álni, a vádlókkal szemben.

Nem elérhető lucius

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 112
  • újjászületett keresztény testvér
Re:Törvény
« Válasz #95 Dátum: 2017 November 21, 19:00:16 »
Kedves Elisabeth!

Amikor feltettem bizonyos kérdéseket Ábrahám gyermekeivel és az Ördög gyermekeivel kapcsolatban azt azért tettem, hogy meglássuk,
a zsidó nép között mindig is voltak olyanok, akik nem tartoztak Istenhez. Jézus ezt úgy fogalmazta meg a farizeusoknak, hogy "ha Ábrahám volna a ti atyátok, akkor ti Ábrahám dolgait tennétek". Miért mondta ezt???
Mert nem Ábrahám volt az atyjuk.
???
Jézus így folytatta: "ti az Ördög atyától valók vagytok".
A magyarázata ennek az, hogy a zsidó nép (MINDANNYIAN) elhívottak voltak, de csak kevesen belőlük a "választottak."
Ezek a kevesek a hit emberei, vagyis azok, akik nem csak Ábrahámtól születtek, hanem Ábrahám hitéből valók.

Valójában egyedül ők Isten népe, nem pedig a zsidóság egésze.

Gondolj csak bele, Isten népe (a hívők) nem feszítették volna sohasem keresztre Jézust. Ők szerették és követték őt, bíztak benne.

A hívők azok, akik Istenhez tartoznak, mindig is ők voltak azok, sohasem más.
Istenhez nem tudsz tartozni testi leszármazás alapján. Hiába születsz zsidónak, ha nem öröklöd Ábrahám hitét, ha nem jutsz hitre Jézusban, semmi
hasznod abból, és kárhozat lesz az osztályrészed. Isten családjába nem vagy képes törvénytartás által bekerülni, nem vagy képes zsidónak születés által
bekerülni, nem vagy képes semmilyen módon bekerülni, csakis HIT által. Ha van hited, akkor Jézushoz tartozol, ha nincs hited, akkor nem. A testi leszármazás fabatkát sem ér, csakis a hit. Pál erre jött rá. Rájött, hogy nem mindenki zsidó, azaz nem mindenki tartozik Istenhez, aki zsidónak született:

Róm 9:6 - 9:7
Nem lehet pedig, hogy meghiúsult legyen az Isten beszéde. Mert nem mindnyájan izraeliták azok, kik Izraeltől valók;
Sem nem mindnyájan fiak, kik az Ábrahám magvából valók; hanem: Izsákban neveztetik neked a te magod.


Csakis a választottak tartoznak Istenhez, a többiek NEM!!!
 
" Izrael az igazságot nem nyerte el, a választottak azonban (közülük, és a pogányok közül is ) elnyerték" Csak a választottak!

Ezeket a "választottakat", a hit embereit nevezi a biblia szellemi, azaz valódi zsidóságnak. A jelenések könyve róluk beszél, őket nevezi "zsidóknak". Mint prófétai könyv, a dolgok valóságát, a dolgok mélyét mutatja, nem pedig a látszatot. Az összes többi zsidó a sátán zsinagógájához tartozik, és mellesleg az összes többi pogány is, mert nincs különbség.

Ésaiás pedig ezt kiáltja Izrael felől: Ha Izrael fiainak száma [annyi] volna is, mint a tenger fövenye, a maradék tartatik meg. (Róm 9:27)

Ezek a választottak azok, akik hisznek, azaz a HÍVŐK!

Mert kegyelemből tartattatok meg, hit által; és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; (Ef 2:8)

Ez az üdvösség kegyelemből van (nem zsidónak születés által)
Ez az üdvösség hitből van (nem tökéletes törvénymegtartás által)

Pál azt is kifejti, hogy pogányok és zsidók közt az égvilágon semmilyen lényeges különbség nincs.
Mindketten kegyelemből kapnak üdvösséget, és mindketten hit által.

Azért nincs különbség, mert sem zsidó, sem pogány nem képes megtartani a törvényt. Ezért ha Isten üdvösséget akar adni valakinek, akkor az csak kegyelemből lehet, mert senki sem érdemes rá. Sem pogány, sem zsidó.

És a választottak pontosan így üdvözülnek: kegyelemből. De nem mindenki, mert nem mindenkié a hit.

Ha azonban te hiszel, akkor kegyelemből üdvösséged van. Elfogadtad Jézust, ezzel egy szellemé váltál vele. Újjászülettél, megigazultál, szent emberré váltál.
Jézus élete beléd áramlott és átformál Isten képére. A te atyád ebben az esetben maga Isten. Tudván, Istentől szeretett atyámfiai, hogy ti ki vagytok választva; (1Thess 1:4)

Hit által Isten fiává válsz. Ennél nincs magasabb kategória.

Mindenki egyformán ezt kapja, aki hívő. Semmi előnye a zsidónak. A pogány is ugyanezt az üdvösséget kapja.

Ef 3:2 - 3:6

Ha ugyan hallottátok Isten kegyelmének rendelkezését, melyet nekem adott a ti érdeketekben;
Hogy [tudniillik] kijelentés útján ismertette meg velem a titkot, aszerint, amint az előbb megírám röviden,
Melynek olvasásából megérthetitek, hogy micsoda az én értelmem a Krisztus titka felől;
Amely egyéb időkben meg nem ismertettetett az emberek fiaival úgy, ahogy most kijelentetett az Ő szent apostolainak és prófétáinak a Lélek által:
Hogy [tudniillik] a pogányok örökös társak és egyugyanazon test tagjai és részesei az ő ígéretének a Krisztus Jézusban az evangélium által.












"Az Úr a mi igazságunk" Jer 23.6

Nem elérhető Elisabeth

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 7213
Re:Törvény
« Válasz #96 Dátum: 2017 November 22, 09:35:06 »
@Lucius, @Valter

Idézet
Jézus így folytatta: "ti az Ördög atyától valók vagytok".

Kikkel beszélt Jézus ily kemény módon? Azokkal akik Isten Ígéjét megvetették, saját igazságuk érdekében.

Hiába tisztelnek engem, ha olyan tanításokat tanítanak, amelyek emberek parancsolatai. 8. Az Isten parancsolatát elhagyva az emberek hagyományához ragaszkodtok." 9. Ezt is mondta nekik: "Szépen félreteszitek az Isten parancsolatát azért, hogy a helyébe állíthassátok a magatok hagyományait.
Mk 7,7-13

Ez ma is érvényes mindazokra, akik saját igazságuk végett Isten Szavát meghazudtolják.

Ez volt az ősi Kigyó kísértése: „Valónban azt mondta Isten?” Az Ördög kísértése abban áll, hogy Isten Szavát megkérdőjelezze és így hazugnak állítsa. Mindaz, aki Isten Szavát relativizálja, az Ördög gyermeke.

Ezek önmagukat zárták és zárják ki Isten ama Szövetségéből, melyet egész Izrael házával esküvel kötött.

Isten megkérdőjelezhetetlen Ígérete így szól:

Eljön az az idő - így szól az ÚR -, amikor új szövetséget kötök Izráel és Júda házával. 32. Nem olyan szövetséget, amilyent őseikkel kötöttem, amikor kézen fogva vezettem ki őket Egyiptom földjéről. De ezt a szövetséget megszegték, pedig én voltam az Uruk - így szól az ÚR. 33. Hanem ilyen lesz az a szövetség, amelyet Izráel házával fogok kötni, ha eljön az ideje - így szól az ÚR -: Törvényemet a belsejükbe helyezem, szívükbe írom be. Én Istenük leszek, ők pedig népem lesznek. 34. Akkor nem tanítja többé egyik ember a másikat, ember az embertársát arra, hogy ismerje meg az URat, mert mindenki ismerni fog engem, kicsinyek és nagyok - így szól az ÚR -, mert megbocsátom bűneiket, és nem gondolok többé vétkeikre.
Jer 31,31-34

De ez lesz az a szövetség, amelyet Izráel házával ama napok múltán kötök, így szól az Úr; törvényeimet elméjükbe adom, és szívükbe írom azokat, és Istenük leszek, ők pedig az én népemmé lesznek. 11. Akkor senki sem tanítja többé így a társát és testvérét: Ismerd meg az Urat! Mivel mindenki ismerni fog engem, a kicsinyek és nagyok egyaránt. 12. Mert irgalmas leszek gonoszságaikkal szemben, és bűneikről nem emlékezem meg többé."
Zsid 8,10

Ha Isten azt mondja, hogy Izrael házával köti meg az új Szövetséget, akkor nyilvánvaló hogy nem egyes emberekkel köt valamiféle Szövetséget.

De aki beoltatott a nemes Olajfába, annak ez nem is kérdés, mert hisz Isten Szavának.

Aki Isten eme megerősített Igazsága felé saját bölcsességét emeli, engedett a Sátán ama kísértésének, miszerint nem szükséges Istennek hinni és engedelmeskedni. Tulajdonképpen Istent hazudtolja meg az ilyen. Ez az ősellenség célja. Így lehet valakinek önmagát kizárni a Szövetségből, amely Isten Ígérete által beteljesült.

   
Ne tévelyegjetek, Isten nem csúfoltatik meg; mert a mit vet az ember, azt aratándja is.
Gal 6,7
Taníts akaratod teljesítésére, mert te vagy Istenem! A te jó lelked vezéreljen az egyenes úton!
Zsolt 143,10

Nem elérhető lucius

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 112
  • újjászületett keresztény testvér
Re:Törvény
« Válasz #97 Dátum: 2017 November 22, 12:57:20 »
Kedves Elisabeth!

Csupán egyetlen kérdés megválaszolásával bárki rájöhet, hogy
Isten az újszövetséget nem a zsidósággal (minden egyes zsidó emberrel) kötötte.

A kérdés így hangzik:
"Véleményed szerint üdvözül-e az a zsidó rabbi,
aki tiszta lelkiismerettel igyekszik megtartani Mózes törvényét, de nem fogadja el Jézust megváltójának, azaz nem hisz benne?"

Amíg ezt nem válaszolod meg őszintén a magad számára, addig úgy érzem, fölösleges bármit is írnom.


....
...

Isten amikor Igéjében zsidókról beszél, akkor van amikor a zsidó nép egészéről, de van amikor az Ő valódi népéről, a hívők összességéről, a szellemi zsidóságról beszél.

Ez okozza a zavart az értelmezésekben. A Szentszellem által vagyunk csak képesek különbséget tenni.

Olyan ez, mint Pál, amikor a Galatáknak ír levelet. Mondhatja valaki, hogy ez a levél a Galatáknak íródott. Én azt mondom, NEM! Ez a levél az ottani hívőknek íródott, és nem minden Galatának. A zsidókhoz írott levél sem a zsidóknak íródott! Azoknak a zsidóknak íródott CSAK, akik hitre jutottak Jézusban. Éppen így
Isten az újszövetséget nem a zsidóság egészével kötötte, hanem azokkal, akik hisznek. Ők alkotják a valódi zsidóságot. Ők alkotják Isten valódi népét.

A többiek amíg meg nem térnek MIND Isten ellenségei, és az Ördög atyától valók, a Sátán zsinagógáját alkotják.

Nem kell ahhoz zsidónak lennie valakinek, hogy üdvözüljön. Ehelyett arra a valamire van szüksége, amit a Biblia "HIT"-nek nevez.

Nézz csak utána, Ábel sem volt zsidó, Énokh sem, Melkhisédek sem, és Ábrahám sem. Mégis üdvözültek. Valami közös volt bennük: Ez pedig a hit, azaz a bizalom Istenben. Ezért mondom, hogy csakis a hit emberei tartoznak Istenhez.

A hited akkor eredeti, ha megtartod Isten parancsolatait, ebben maximálisan egyetértek Veled.  Megtartod, mert bízol Őbenne.
Ha azonban olyan parancsolatokat tartasz meg, amelyeket Ő neked nem mondott, akkor nem hűséges vagy, hanem tájékozatlan.
Ezzel pontosan azt bizonyítod, hogy nem értetted meg, a rád vonatkozó akaratát.

Jézus feltámadásával létrejött a "szellemi ember", akinek a feladata az, hogy Isten Szellemének a vezetése szerint járjon.
Ez egy új dolog, ilyen korábban, az ószövetségben nem volt.
Ezután nem kell a tételes parancsolatokat majmolnunk, hanem helyette Isten Szellemének a
vezetésében kell járnunk. Ez egy élő dolog. Ez "Krisztus törvénye". Ha ezt tesszük, a szeretetben maradunk, azaz Őbenne maradunk.
Ez a mi feladatunk.

Ok? A magam részéről úgy hiszem, minden lényeges dolgot leírtam. Ha valakinek lenne még kérdése, privát üzenetet küldjön.

Isten áldjon Benneteket! lucius










"Az Úr a mi igazságunk" Jer 23.6

Nem elérhető Elisabeth

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 7213
Re:Törvény
« Válasz #98 Dátum: 2017 November 22, 16:23:43 »
Valóban fölösleges bármit is írnod, amíg törvényeskedsz a magad értelme szerint.

Hogy ki üdvözül? Ezt a kérdést nem kell nekem megfelelni, mert Jézus már megfelelte:

Amikor meghallották ezt a tanítványok, nagyon megdöbbentek, és így szóltak: "Akkor ki üdvözülhet?" 26. Jézus rájuk tekintett és ezt mondta nekik: "Embereknél ez lehetetlen, de Istennél minden lehetséges."
Mt 19,25

Vigyázzatok, hogy rabul ne ejtsen valaki titeket olyan bölcselkedéssel és üres megtévesztéssel, amely az emberek hagyományához, a világ elemeihez, és nem Krisztushoz alkalmazkodik. 9. Mert benne lakik az istenség egész teljessége testileg, 10. és benne jutottatok el ti is ehhez a teljességhez, mert ő a feje minden fejedelemségnek és hatalmasságnak. 11. Benne vagytok körülmetélve is, de nem kézzel végzett körülmetéléssel, hanem a Krisztus szerinti körülmetéléssel, a bűn testének levetése által. 12. A keresztségben vele együtt eltemettek benneteket, és vele együtt fel is támadtatok az Isten erejébe vetett hit által, aki feltámasztotta őt a halottak közül. 13. És titeket is, akik halottak voltatok vétkeitekben és bűnös valótok körülmetéletlenségében, ővele együtt életre keltett megbocsátva nekünk minden vétkünket. 14. Eltörölte a követelésével minket terhelő adóslevelet, amely minket vádolt, eltávolította azt az útból, odaszegezve a keresztfára.
Kol 2,8-14

És abból tudjuk meg, hogy ismerjük őt, ha megtartjuk az ő parancsolatait. 4. Aki azt mondja: ismerem őt, de nem tartja meg parancsolatait, az hazug, és abban nincs meg az igazság, 5. aki pedig megtartja az ő igéjét, abban igazán teljessé lett az Isten szeretete.

1Jn  2,3-5

Mert amikor még erőtlenek voltunk, a rendelt időben halt meg Krisztus értünk, istentelenekért. 7. Hiszen még az igazért is aligha halna meg valaki, bár a jóért talán még vállalja valaki a halált. 8. Isten azonban abban mutatta meg rajtunk a szeretetét, hogy Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor bűnösök voltunk. 9. Ha tehát már most megigazított minket az ő vére által, még inkább meg fog menteni minket a haragtól. 10. Mert ha akkor, mikor ellenségei voltunk, megbékéltetett minket az Isten önmagával Fia halála által, akkor miután megbékéltettünk, még inkább üdvözíteni fog élete által.
Róm 5,6-10

Ti szomjazók mind, jöjjetek vízért, még ha nincs is pénzetek! Jöjjetek, vegyetek és egyetek! Jöjjetek, vegyetek bort és tejet, nem pénzért és nem fizetségért! 2. Minek adnátok pénzt azért, ami nem kenyér, keresményeteket azért, amivel nem lehet jóllakni? Hallgassatok csak rám, és jó ételt fogtok enni, élvezni fogjátok a kövér falatokat! 3. Figyeljetek rám, jöjjetek hozzám! Hallgassatok rám, és élni fogtok! Örök szövetséget kötök veletek, mert hűséges maradok Dávidhoz. 4. Tanúvá tettem őt a népek között, fejedelemmé és parancsolóvá a nemzetek fölött. 5. Te pedig olyan népet hívsz, melyet nem is ismersz, és olyan népek futnak hozzád, amelyek nem ismertek: Istenedért, az ÚRért, Izráel Szentjéért, aki dicsővé tesz téged. 6. Keressétek az URat, amíg megtalálható! Hívjátok segítségül, amíg közel van! 7. Hagyja el útját a bűnös, és gondolatait az álnok ember! Térjen az ÚRhoz, mert irgalmaz neki, Istenünkhöz, mert kész megbocsátani. 8. Bizony, a ti gondolataitok nem az én gondolataim, és a ti utaitok nem az én utaim - így szól az ÚR. 9. Mert amennyivel magasabb az ég a földnél, annyival magasabbak az én utaim a ti utaitoknál, és az én gondolataim a ti gondolataitoknál. 10. Mert ahogyan az eső és a hó lehull az égből, és nem tér oda vissza, hanem megöntözi a földet, termővé és gyümölcsözővé teszi; magot ad a magvetőnek és kenyeret az éhezőnek, 11. ilyen lesz az én igém is, amely számból kijön: nem tér vissza hozzám üresen, hanem véghezviszi, amit akarok, eléri célját, amiért küldtem. 12. Bizony, örömmel jöttök ki, és békességben vezetnek benneteket. A hegyek és a halmok vígan ujjonganak előttetek, és a mező fái mind tapsolnak. 13. A tövis helyén ciprus nő, a csalán helyén mirtusz nő. Az ÚR dicsőségére lesz ez, örök jelül, amely nem pusztul el.
Ézs 55
Taníts akaratod teljesítésére, mert te vagy Istenem! A te jó lelked vezéreljen az egyenes úton!
Zsolt 143,10

Nem elérhető Shomer ayin

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3211
Re:Törvény
« Válasz #99 Dátum: 2017 November 23, 18:29:40 »
Kedves Elisabet.

Én csak Pált idéztem, vagyis az Írást.
 Elgondolkodtató az is, hogy miért használta Pál, a Pál nevet (pogány Római nevet) s nem a Sault a zsidó nevét?  S had ne említsem Pátert az sem zsidó név.
Erre a válasz-roppant egyszerű: Saul-Paul... görögösítették. Azért ennek utána nézhettél volna...
Ézs 60,19    
Nem a nap lesz néked többé nappali világosságod, és fényességül nem a hold világol néked, hanem az Úr lesz néked örök világosságod, és Istened lesz ékességed,

Nem elérhető Valter

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 23
Re:Törvény
« Válasz #100 Dátum: 2017 November 23, 20:17:40 »
Nagyon sajnálom, hogy mind abból amit írtam, csak ennyi ragadta meg a figyelmed, - ez sok mindent megmagyaráz.
Azért mégis elgondolkoztató, hogy miért is használta ő – Pál – a Saul görögösített változatát ... – miért nem maradt Saul ...  – de  nem is ez a lényeg.

Nem elérhető Elisabeth

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 7213
Re:Törvény
« Válasz #101 Dátum: 2017 November 24, 13:35:26 »
Kedves Shomer Ayin!

Péter apostol esetében is hasonló a helyzet:

Jézus nem Péternek nevezte el tanítványát, hanem Kéfásnak, ami egy arám név és kősziklát jelent. A kősziklát viszont görög nyelven „Pétros“ – nak  fordítják.

Azonban mivel a görögben Pétrosként szerepel, még nem jelenti azt, hogy Jézus egy görög nevet adott volna tanítványának.

Odavitte Jézushoz, aki rátekintve így szólt: "Te Simon vagy, Jóna fia: téged Kéfásnak fognak hívni" - (ami azt jelenti: Kőszikla).
Jn 1,42

Taníts akaratod teljesítésére, mert te vagy Istenem! A te jó lelked vezéreljen az egyenes úton!
Zsolt 143,10

Nem elérhető lucius

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 112
  • újjászületett keresztény testvér
Re:Törvény
« Válasz #102 Dátum: 2017 November 24, 15:09:52 »
Sziasztok!

Ez egy hosszabb írás, csak a linket csatolom, mert hasznos lehet annak, aki őszintén keresi az igazságot:

http://filadelfia.hu/gondolatok-galata-level-3-fejezetehez/

Miközben olvastam, felmerült bennem néhány gondolat:

A zsidók, miközben az Ábrahámnak tett ígéreteket olvasták, arra a következtetésre jutottak, hogy Isten majd rajtuk keresztül, a zsidó népen keresztül fogja megáldani a világot. Ebből egyenesen következik, hogy ha valaki áldott akar lenni, vagy áldást akar közvetíteni, annak a zsidó néphez kell tartoznia... úgy is mondhatnám, hogy annak "be kell "oltatnia" a zsidó népbe...

Nagyot tévedtek.

Isten ezt mondta ugyanis:

1Móz 28:14 - 28:15

És a te magod olyan lészen mint a földnek pora, és terjeszkedel nyugatra és keletre, északra és délre, és te benned és a te magodban áldatnak meg a föld minden nemzetségei.   És íme én veled [vagyok], hogy megőrizzelek téged valahova menéndesz, és visszahozzalak e földre; mert el nem hagylak téged, míg be nem teljesítem amit neked mondtam.  


Ha nincs az újszövetség, nincsenek újszövetségi írások, akkor könnyen juthat valaki arra a következtetésre, hogy az áldás tényleg a zsidó népen keresztül
árad ki a világra. Az újszövetségben azonban Pál pontosít, és valamire felhívja a figyelmünket:

Gal 3:15 - 3:16

Atyámfiai! ember szerint szólok. Lám az embernek megerősített testamentumát senki erőtelenné nem teszi, sem ahhoz hozzá nem ad.  
Az ígéretek pedig Ábrahámnak adattak és az ő magvának. Nem mondja: És a magvaknak, mint sokról; hanem mint egyről. És a te magodnak, aki a Krisztus.  


Pál itt elmondja, hogy Isten nem sok-sok magról beszél, azaz a zsidóság egészéről, hanem EGYETLEN "magról", aki maga Jézus Krisztus.

Isten terve mindig is az volt, hogy ezen a "Mag"-on, azaz az Ő fián keresztül áldja meg a világot. Mindenki, aki Jézusban hisz, az ehhez a "Maghoz" tartozik, és részese ezeknek az áldásoknak. Nem kell ehhez zsidóvá válnia egy szemerkényit sem, csupán hinnie kell ebben a "Magban", vagyis Krisztusban.

Gal 3:29 Ha pedig Krisztuséi vagytok, tehát az Ábrahám magva vagytok, és ígéret szerint örökösök.
Gal 3:28 Nincs zsidó, sem görög; nincs szolga, sem szabad; nincs férfi, sem nő; mert ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban.
Gal 3:26 - 3:27
Mert mindnyájan Isten fiai vagytok a Krisztus Jézusban való hit által.  Mert akik Krisztusba keresztelkedtetek meg, Krisztust öltöztétek fel.
 


Apcs 4:10 - 4:12

Legyen tudtotokra mindnyájatoknak és az Izrael egész népének, hogy a názáretbeli Jézus Krisztusnak neve által, akit ti megfeszítettetek, kit Isten feltámasztott halottaiból, az által áll ez ti előttetek épségben.  
Ez ama kő, melyet ti építők megvetettetek, mely lett a szegletnek fejévé.  
És nincsen senkiben másban üdvösség: mert nem is adatott emberek között az ég alatt más név, mely által kellene nekünk megtartatnunk.
 

Testvérem!

Ha te Jézushoz tartozol, akkor a "Mag"-hoz tartozol, Ábrahám gyermeke vagy, és ígéret szerint örökös.
Ne hagyd, hogy zsidóvá tegyenek! Mindened megvan, ha Jézusban igazán hiszel. A zsidók semmivel sem különbek nálad, de az is igaz, hogy te sem vagy különb egy olyan zsidónál, aki nemcsak zsidó, de hitre is jutott a Megváltóban. Az új szövetségben mindannyian testvérek vagyunk, akár zsidó, akár pogány, és egyikünk sem áll a másikunk fölött.

 Gal 3:29 Ha pedig Krisztuséi vagytok, tehát az Ábrahám magva vagytok, és ígéret szerint örökösök.

A pogányok később kapcsolódtak ugyan be Isten munkájába, de Atyánknak úgy volt kedves, hogy mindenkinek egyforma jutalmat ad, és egyikünket sem emeli a másikunk fölé. Lehet, hogy ez most nem tetszik a zsidóból lett hívőknek, de mégis ez az igazság.

Máté 20:10 - 20:14

Jövén azután az elsők, azt gondolják vala, hogy ők többet kapnak: de ők is tíz-tíz pénzt vőnek fejenként.  Amint pedig fölvevék, zúgolódnak vala a házigazda ellen,  Mondván: Azok az utolsók egyetlen óráig munkálkodtak és egyenlőkké tetted azokat velünk, akik a napnak terhét és hőségét szenvedtük.  Ő pedig felelvén, monda azok közül egynek: Barátom, nem cselekszem igazságtalanul veled; avagy nem tíz pénzben szerződtél-e meg velem?  Vedd, ami a tiéd, és menj el. Én pedig ennek az utolsónak is annyit akarok adni, mint neked.  



Ámen!










"Az Úr a mi igazságunk" Jer 23.6

Nem elérhető Elisabeth

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 7213
Re:Törvény
« Válasz #103 Dátum: 2017 November 24, 19:21:37 »
@ Lucius

Az egyéni bűn és üdvösség szempontjából nincs külömbség, hiszen meg van írva:

Az evangélium miatt tehát ellenségek Isten szemében tiértetek, de a kiválasztás miatt kedveltek az ősatyákért, 29. hiszen az Isten ajándékai és elhívása visszavonhatatlanok. 30. Mert ahogyan ti egykor engedetlenné váltatok Isten iránt, most pedig irgalmat nyertetek az ő engedetlenségük révén, 31. úgy ők is engedetlenné váltak most, hogy a nektek adott irgalom révén végül ők is irgalmat nyerjenek. 32. Mert Isten mindenkit egybezárt az engedetlenségbe, hogy mindenkin megkönyörüljön. 33. Ó, Isten gazdagságának, bölcsességének és ismeretének mélysége! Milyen megfoghatatlanok az ő ítéletei, és milyen kikutathatatlanok az ő útjai! 34. Ugyan "ki értette meg az Úr szándékát, vagy ki lett az ő tanácsadójává? 35. Vagy ki előlegezett neki, hogy vissza kellene fizetnie?" 36. Bizony, tőle, általa és érte van minden: övé a dicsőség mindörökké. Ámen.
Róm 11,28-36

Igen, még az asszony és férfi között sincs külömbség ebben a kérdésben. Mégse lesz egy asszony ettől férfi és a férfi sem lesz asszonnyá. Ne akarjon egy pogány-keresztény zsidóvá lenni, de egy hivő zsidót se akarjatok pogánykereszténnyé tenni.

Az egység nem az egyformaságban rejlik, nem uniformisra kell törekedni. A férfi és az asszony egysége sem abban lesz teljessé, hogy egyformák lennének.


Mert az Ő testének tagjai vagyunk, az Ő testéből és az Ő csontjaiból valók. 31. Annakokáért elhagyja az ember atyját és anyját, és ragaszkodik az ő feleségéhez; és lesznek ketten egy testté. 32. Felette nagy titok ez: de én a Krisztusról és az egyházról szólok.

Ef 5,30-32

Ellenben Ábrahám magva – Jézus – a Megváltó és egyben Júda oroszlánja, Dávid gyökere és hajtása, Izrael Szentje.


Ezért mégha a bűn és az üdvösség tekintetében nincs is külömbség, attól még mindig Isten választott népe marad Izrael. Egész egyszerüen azért, mert Isten Ígéretei visszavonhatatlanok.

Írod:

Idézet
Ha nincs az újszövetség, nincsenek újszövetségi írások, akkor könnyen juthat valaki arra a következtetésre, hogy az áldás tényleg a zsidó népen keresztül
árad ki a világra.

Az Újszövetségben Jézus ennek pont az ellenkezőjét mondja:

Ti azt imádjátok, akit nem ismertek, mi azt imádjuk, akit ismerünk, mert az üdvösség a zsidók közül támad.
Jn 4,22   


Sokat emlegetted a Galatákhoz írt levelet. A végén maga Pál apostol tesz arról bizonyságot, hogy Izrael Istené.

Békesség és irgalmasság mindazoknak, akik e szabály szerint élnek, és az Isten Izráelének!
Gal 6,16

Ne félj, mert nem vallasz szégyent, ne pironkodj, mert nem ér gyalázat! Ifjúkorod szégyenét is elfelejted, özvegységed gyalázatára nem emlékezel többé. 5. Mert aki alkotott, az a férjed, akinek Seregek URa a neve, és aki megváltott, az Izráel Szentje, akit az egész föld Istenének hívnak. 6. Mint elhagyott és fájó lelkű asszonyt, megszólít téged az ÚR, és mint ifjú menyasszonynak, ha megvetett volt is, ezt mondja Istened: 7. Egy rövid szempillantásra elhagytalak, de nagy irgalommal összegyűjtelek. 8. Túláradó haragomban egy pillanatra elrejtettem előled arcomat, de örök hűséggel irgalmazok neked - mondja megváltó URad.
Ézs 54,4-8

Isten nem házasságtörő. Ő férje Izraelnek és az is marad örök hűsége és irgalma miatt. Erre a legszebb kép a Jelenések könyvében a Bárány felesége:

És jött egy a hét angyal közül, akiknél a hét pohár volt, telve a hét utolsó csapással, és így szólt hozzám: "Jöjj, megmutatom neked a menyasszonyt, a Bárány feleségét". 10. Elvitt engem lélekben egy nagy és magas hegyre, és megmutatta nekem a szent várost, Jeruzsálemet, amely az Istentől, a mennyből szállt alá. 11. Benne volt az Isten dicsősége; ragyogása hasonló volt a legdrágább kőhöz, a kristályfényű jáspishoz, 12. fala nagy és magas volt, tizenkét kapuja, előtte tizenkét angyal, és a kapura nevek írva, Izráel fiai tizenkét törzsének nevei:13. keletről három kapu, északról három kapu, délről is három kapu, és nyugatról is három kapu. 14. A város falának tizenkét alapköve volt, és azokon a Bárány tizenkét (zsidó) apostolának tizenkét neve.
Jel 21,9-14

Taníts akaratod teljesítésére, mert te vagy Istenem! A te jó lelked vezéreljen az egyenes úton!
Zsolt 143,10

Nem elérhető lucius

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 112
  • újjászületett keresztény testvér
Re:Törvény
« Válasz #104 Dátum: 2017 November 25, 06:27:33 »
Világos, hogy a zsidó nép Isten kiválasztott népe.

Én nem ezt vitatom. A kérdés csupán az, hogy mire kiválasztott népe:

1. Az üdvösségre? Azaz minden zsidónak született ember üdvözül?

Az Ige nem erről beszél:

Róm 9:25 - 9:27
Amint Hóseásnál is mondja: Hívom a nem én népemet én népemnek; és a nem szerettet szeretettnek.
És lészen, hogy azon a helyen, ahol ez mondatott nekik: Ti nem vagytok az én népem, ott az élő Isten fiainak fognak hívatni.
Ésaiás pedig ezt kiáltja Izrael felől: Ha Izrael fiainak száma [annyi] volna is, mint a tenger fövenye, a maradék tartatik meg.


2. Arra kiválasztottak, hogy (csak) ők alkossák Isten családját?

Az Ige nem erről beszél:

Róm 9:25 - 9:27
Amint Hóseásnál is mondja: Hívom a nem én népemet én népemnek; és a nem szerettet szeretettnek.
És lészen, hogy azon a helyen, ahol ez mondatott nekik: Ti nem vagytok az én népem, ott az élő Isten fiainak fognak hívatni.

Ezért most már ti sem vagytok többé idegenek, akik a nem zsidó népek közül jöttetek. Polgártársai lettetek Isten népének, és tagjai Isten nagy családjának. Ef 2:19 (Egyszerű ford)

...a pogányok örökös társak és egyugyanazon test tagjai és részesei az ő ígéretének a Krisztus Jézusban az evangélium által. (Ef 3.6)


3. Arra kiválasztottak talán, hogy ővelük Isten kivételezzen, és nagyobb áldásokat kapjanak, mint egy pogányból lett keresztény?

Nem, az Ige nem erről beszél:

Róm 10:11 - 10:13
Mert azt mondja az írás: Valaki hisz őbenne, meg nem szégyenül.
Mert nincs különbség zsidó meg görög között; mert ugyanaz az Ura mindeneknek, aki kegyelemben gazdag mindenekhez, akik őt segítségül hívják.
Mert minden, aki segítségül hívja az Úr nevét, megtartatik.


Micsoda tehát? Különbek vagyunk-e (mi zsidók)? Semmiképpen nem. Mert az előbb megmutattuk nyilván, hogy zsidók és görögök mindnyájan bűn alatt vannak; (Róm 3:9)



4. Esetleg arra kiválasztottak, hogy ők voltak azok, akiknek a népéből megszületett a Messiás?

Igen! az Ige erről beszél!

5. Arra kiválasztottak, hogy Isten Igéjét, Isten szavát, az Ószövetséget megőrizzék, és az utókor számára átadják?
Arra kiválasztottak, hogy az ókori időktől Jézus eljöveteléig őrizzék Isten ismeretét a bálványimádásba merült világban?


Igen, az Ige erről beszél!

Róm 3:1 - 3:2
Mi tekintetben különb hát a zsidó? vagy micsoda haszna van a körülmetélkedésnek?
Minden tekintetben sok. Mindenek előtt, hogy az Isten reájuk bízta az ő beszédeit.


Tegyük a helyére a dolgokat!

Figyeljük meg, hogy kik Jézus népe, kik Jézus juhai:

A zsidók?


Ján 10:24 - 10:26
Körülvevék azért őt a zsidók, és mondának neki: Meddig tartasz még bizonytalanságban bennünket? Ha te vagy a Krisztus, mondd meg nekünk nyilván!
Felele nekik Jézus: Megmondtam nektek, és nem hiszitek: a cselekedetek, amelyeket én cselekszem az én Atyám nevében, azok tesznek bizonyságot rólam.
De ti nem hisztek, mert ti nem az én juhaim közül vagytok.


Hmm...

Világos, hogy itt Jézus a zsidókhoz beszél?

Azt jelenti akkor ez az ige, hogy egyetlen zsidó sem tartozik Jézushoz????
Nem! Az ige arról beszél, ha valaki zsidónak született, de Jézusban nem hisz, az valójában nem Istenhez tartozik, és nem Jézushoz tartozik.
Az ilyen zsidó ember az Ördöghöz tartozik, nem pedig Istenhez!

Ján 8:42 - 8:44
Monda azért nekik Jézus: Ha az Isten volna a ti atyátok, szeretnétek engem: mert én az Istentől származtam és jöttem; mert nem is magamtól jöttem, hanem ő küldött engem. Miért nem értitek az én beszédemet? Mert nem hallgatjátok az én szómat. Ti az ördög atyától valók vagytok, és a ti atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Az emberölő volt kezdettől fogva, és nem állott meg az igazságban, mert nincsen ő benne igazság. Mikor hazugságot szól, a sajátjából szól; mert hazug és hazugság atyja.

 
Valójában csak az tartozik Jézushoz, aki őbenne hisz. Ha pogány, de hisz Jézusban, akkor Jézus juha. Ha zsidó és hisz Jézusban, akkor Jézus juha.
Ha csak zsidó, de nem hisz, akkor NEM Jézus juha. Ha csak pogány és nem hisz, akkor nem Jézus juha!!!

Érthető ez így?

Namost, a hívők a zsidók közül és a hívők a pogányok közül alkotják EGYÜTT!!!!! KÖZÖSEN!!!! Isten népét, Isten családját.

Van egy akol (a zsidó nép összessége), és van egy másik akol (a pogány nép összessége). Jézus feladata, hogy ezekből kiválogassa az övéit.
Kik az övéi? Mindazok, akik hisznek benne.

Ján 10:16 Más juhaim is vannak nekem, amelyek nem ebből az akolból valók, azokat is elő kell hoznom, és hallgatnak majd az én hangomra, és lesz egy nyáj és egy pásztor.

Egy "nyáj" lesz ezután, azaz a hívők egy közösséget, egy nyájat alkotnak, és egy a pásztor, maga Jézus.

Ezt a nyájat, a hívők összeségét nevezi az Ige "Mennyei Jeruzsálemnek". Ezt a nyájat, a hívők összességét nevezi az Ige "zsidóságnak" sok-sok helyen.
Amikor tehát azt olvassuk, hogy:

És én János látám a szent várost, az új Jeruzsálemet, amely az Istentől szálla alá a mennyből, elkészítve, mint egy férje számára felékesített menyasszony. (Jel 21:2)

akkor tudd, hogy ez nem egy város, nem egy földrajzi hely, hanem Isten ezzel a képpel fejezi ki, hogy milyen az Ő egyháza, azaz a hívők összessége. Amikor ezt a képet nézed, akkor lásd magadat is benne, mert Te is részesévé lettél ennek a "Jeruzsálemnek".

Hanem járultatok Sion hegyéhez, és az élő Istennek városához, a mennyei Jeruzsálemhez, és az angyalok ezreihez, (Zsid 12:22)

Isten egyháza, Isten családja, amelynek a tagjává lettél, amikor hívővé lettél, az a "Mennyei Jeruzsálem", nem pedig egy újonnan épített zsidó város.

Gal 4:25 - 4:26
Mert Hágár a Sinai hegy Arábiában, hasonlatos pedig a mostani Jeruzsálemhez, nevezetesen fiaival együtt szolgál.
De a magasságos Jeruzsálem szabad, ez mindnyájunknak anyja,


Van tehát egy "mostani Jeruzsálem", azaz Izrael mostani fővárosa, és van "magasságos Jeruzsálem" azaz a valaha is élt hívők összessége.

Akkor mit is jelenthetnek az alábbi igék:

És jött egy a hét angyal közül, akiknél a hét pohár volt, telve a hét utolsó csapással, és így szólt hozzám: "Jöjj, megmutatom neked a menyasszonyt, a Bárány feleségét". 10. Elvitt engem lélekben egy nagy és magas hegyre, és megmutatta nekem a szent várost, Jeruzsálemet, amely az Istentől, a mennyből szállt alá. 11. Benne volt az Isten dicsősége; ragyogása hasonló volt a legdrágább kőhöz, a kristályfényű jáspishoz, 12. fala nagy és magas volt, tizenkét kapuja, előtte tizenkét angyal, és a kapura nevek írva, Izráel fiai tizenkét törzsének nevei:13. keletről három kapu, északról három kapu, délről is három kapu, és nyugatról is három kapu. 14. A város falának tizenkét alapköve volt, és azokon a Bárány tizenkét (zsidó) apostolának tizenkét neve.
Jel 21,9-14


Az angyal a "bárány feleségét mutatja be "szent város"-ként. A bárány felesége az egyház. Az egyházat a hívők alkotják. Az angyal tehát Isten dicsőséges egyházát, a hívők összességét mutatja be Jánosnak ebben a képies, jelképes beszédben " Jeruzsálemnek" nevezve. Ennek a sarokköve maga Jézus, az alapkövei pedig az apostolok. Egy-egy tégla pedig mi vagyunk ebben az épületben. Izrael tizenkét törzse pedig szintén jelképes dolog. Mindegyik törzsnek volt egy jellemzése. Keresztényként mi ezen törzsek valamelyikéhez tartozunk. Nem születtünk zsidónak, de ennek ellenére besorolhatóak vagyunk egyik, vagy másik törzsbe. Szellemileg egyik, vagy másik törzshöz tartozunk, attól függően, hogy mi az elhívásunk.

Vegyük észre, hogy ez az épület, a "Mennyei Jeruzsálem" semmi képpen nem jelképezheti a zsidó népet, mert akkor az alapkövei nem az apostolok lennének, hanem talán Ábrahám, Mózes, stb. Ebben az "épületben" azonban az alapkövek az apostolok. A kereszténység indult el az apostolokkal, a kereszténység fundamentuma az apostolok tanítása, ebből is látszik, hogy ez az épület nem a zsidóságot jelképezi, hanem a keresztények összességét. (Aki persze lehet zsidó is, ha hitre jut Jézusban).

Testvérem!

Újra elmondom! Ha Te Jézushoz tartozol, mert bízol benne, akkor mindened megvan, a zsidók semmilyen előnyt nem élveznek Veled szemben!!!
Nem kell neked beoltatnod sehová, mert ha bízol Jézusban, Ő már beoltott Téged az Ő egyházába.

Az olajfás példa is érthetővé válik a fentiek alapján. Ha Isten juhai, Isten egyháza csak a hívők, és Isten valódi  "Izraele" a hívők összessége, akkor amikor arról beszél, hogy a "pogányok teljessége" bemegy, akkor arra gondol, hogy a pogányok közül mindazok, akik hisznek és üdvösségre jutnak.

Mert nem akarom, hogy ne tudjátok atyámfiai ezt a titkot, hogy magatokat el ne higgyétek, hogy a megkeményedés Izraelre nézve [csak] részben történt, ameddig a pogányok teljessége bemegyen. (Róm 11:25)

Amikor minden pogány üdvösségre jut, aki csak valaha is hisz, és minden zsidó üdvösségre jut, aki valaha is hisz, akkor megtörténik az, amiről Pál beszél,
az "egész (szellemi értelemben vett) Izrael, (mindazok, akik a Mennyei Jeruzsálemhez tartoznak) megtartatik", azaz minden hívő, aki csak valaha is hisz.

És így az egész Izrael megtartatik, amint meg van írva: Eljő Sionból a Szabadító, és elfordítja Jákóbtól a gonoszságokat: (Róm 11:26)

Legyetek áldottak, és jó "béreabeliek", és bízzatok!!!! lucius


 
"Az Úr a mi igazságunk" Jer 23.6