Szerző Téma: Szentek Szentje  (Megtekintve 1262 alkalommal)

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Nem elérhető Antee

  • Admin
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 22795
    • Alfa-Omega (keresztyén közösség)
Szentek Szentje
« Dátum: 2013 Július 24, 20:02:25 »
Szentek Szentje

Áldott Testvéreim, a mai napon Salamon által felépített templomról lesz szó, azon belül is a szentek szentjéről. Előszóban annyit, hogy Isten igéjében nagy üzenetek és titkok találhatóak, amelyeket nap mint nap olvasunk, de könnyen elsiklunk felettük azt gondolva, hogy csupán lényegtelen információkat tartalmaznak. Ilyenek például a nemzetségtáblázatok, amelyek olykor olyan hatalmas titkokat lepleznek le, amelyek semmivé tesznek akár évezredek alatt felépült alapvetőnek hitt tanításokat. Ugyanígy nem véletlenül vagy feleslegesen maradtak ránk a templom méretei, azok berendezései vagy a felszereléseinek anyagai. De a mai alkalommal a szentek szentjének a méreteit nézzük meg közelebbről:

1Királyok 6,19-20
„És a szentek-szentjét építé a ház belső részében, hogy abba helyheztesse az Úr szövetségének ládáját. A szentek-szentje belső részének a hossza vala húsz sing, a szélessége is húsz sing, a magassága is húsz sing, és beborítá azt finom aranynyal; az oltárt is beborítá cédrusdeszkákkal.”


A Salamon által megépített Szentek Szentje különös méretekkel bírt. Ha megfigyeljük, a hosszúsága, szélessége és a magassága is egyenlő, amely nagyon sok üzenetet tartogat a számunkra.

Először is: mi volt a szentek szentje? A szentek szentjében volt található a frigyláda (más néven szövetség ládája), amelynek fedelén a két kerub között jelent meg Isten. A frigyládában pedig a hűség esküje, vagyis a kőtáblák amin Isten parancsolatai voltak. Ha ezeket megszegjük, hűtlenné válunk és házasságot törünk. Két kőtáblán kaptuk a parancsolatokat, az egyiken az Isten és ember közötti törvények voltak, míg a másikon az ember és ember közötti kapcsolatok törvényei.

Tehát úgy olvastuk, hogy a szentek szentje hosszúsága és szélessége, egyaránt 20 sing hosszúságúak voltak. Értsük meg akkor először a hosszúság és a szélesség egységét:

2Mózes 20,13-17
„Ne ölj. Ne paráználkodjál. Ne lopj. Ne tégy a te felebarátod ellen hamis tanúbizonyságot. Ne kívánd a te felebarátodnak házát. Ne kívánd a te felebarátodnak feleségét, se szolgáját, se szolgálóleányát, se ökrét, se szamarát, és semmit, ami a te felebarátodé.”


Ez az a 5 parancsolat, amely az egyik kőtáblán volt és azért kaptuk ezt Istentől, hogy embertársainkat úgy szeressük mint önmagunkat. Ez az 5 parancsolat pedig nem redukálódott le mint azt ahogyan sokan hiszik, hanem Jézus megerősítette azt:

Márk evangéliuma 12,28-31
„Ekkor odament az írástudók közül egy, aki hallotta őket vitázni, és mivel tudta, hogy Jézus jól megfelelt nekik, megkérdezte tőle: "Melyik a legfőbb az összes parancsolat közül?" Jézus így válaszolt: "A legfőbb ez: Halljad, Izráel, az Úr, a mi Istenünk, egy Úr, és szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és teljes erődből. A második ez: Szeresd felebarátodat, mint magadat. Nincsen más, ezeknél nagyobb parancsolat.”


Észrevesszük, hogy Jézus a két kőtáblán levő parancsolatokat foglalta össze teljes értelmében? Nem leredukálta kettő parancsolatra, hanem összefoglalta a 10 parancsolatot 2 parancsolatra. Nézzük meg ismét Jézus szavait az ember és ember kapcsolatáról:

„Szeresd felebarátodat, mint magadat.”

Erről tesz bizonyságot az egyik kőtábla amely ember és ember közötti kapcsolatok törvényét tartalmazza. Így megértettük, hogy a szentek szentje azonos méretű szélessége és hosszúsága, Isten akaratát tárja elénk az ember és ember közötti kapcsolatról. Vagyis úgy szeressük felebarátunkat, mint önmagunkat. Tehát ebben is megmutatkozik az az 5 parancsolat, amelyet Isten adott nekünk az embertársainkról.

Most pedig nézzük meg azt, hogy vajon miért volt olyan magas a szentek szentje, mint amilyen széles és hosszú volt:

János evangéliuma 13,34
„Új parancsolatot adok néktek, hogy egymást szeressétek; amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást.”


Amint Isten hozzánk viszonyul, úgy kell viszonyulnunk az embertársaink iránt is. Az Istentől jövő szeretetről pedig tudjuk, hogy mi mindent foglal magában: mindent! Vagyis amennyi bűnünket megbocsátott az Úr, annyi bűnt bocsássunk meg az embertársainknak is. Amint feláldozta magát értünk Isten, úgy áldozzuk fel magunkat az embertársaink iránt is. Amennyire fontos a magunk szükséglete, annyira legyen fontos az embertársunk szükségletei is. Nemde ezt tanítja Isten igéje? Nem ugyanezt kéri tőlünk Jézus?

A szentek szentje egy nagy üzenetet tartogat a számunkra, melyet egy szóval így írnám le: egység. Egység Istenben és egység a testvérek között:

János evangéliuma 17,20-21
„De nemcsak ő érettök könyörgök, hanem azokért is, akik az ő beszédökre hisznek majd én bennem; Hogy mindnyájan egyek legyenek; amint te én bennem, Atyám, és én te benned, hogy ők is egyek legyenek mi bennünk: hogy elhigyje a világ, hogy te küldtél engem.”


Az egység pedig ott kezdődik, hogy Isten vonásai láthatóvá lesznek rajtunk. Vagyis úgy járunk ahogyan Jézus járt, úgy élünk ahogyan Ő élt (1János levele 2,6)! Jézus az út, és ez az út nem azért adatott hogy csupán tudjunk róla, hanem ezen az úton járnunk kell.

Most pedig nézzük meg a Jelenések könyvében olvasottakat:

Jelenések könyve 21,10-16
„És elvive engem lélekben egy nagy és magas hegyre és megmutatá nékem azt a nagy várost, a szent Jeruzsálemet, amely Istentől szállott alá a mennyből. Benne vala az Isten dicsősége; és annak világossága hasonló vala a legdrágább kőhöz, úgymint kristálytiszta jáspis kőhöz; És nagy és magas kőfala vala, tizenkét kapuja, és a kapukon tizenkét angyal, és felírott nevek, amelyek az Izráel fiai tizenkét törzsének nevei: Napkeletről három kapu; északról három kapu; délről három kapu: napnyugotról három kapu. És a város kőfalának tizenkét alapja vala, és azokon a Bárány tizenkét apostolának nevei. Aki pedig én velem beszéle, annál vala egy arany vessző, hogy megmérje a várost, és annak kapuit és kőfalát. És a város négyszögben fekszik, és a hossza annyi, mint a szélessége. És megméré a várost a vesszővel tizenkétezer futamatnyira: annak hosszúsága és szélessége és magassága egyenlő.


Személy szerint hallottam már erről elmélkedést, miszerint egy kocka alakzatú városban fogunk élni, más szerint pedig egy piramis lesz. Még ki is számolták egyesek, hogy ez a terület hány hívőnek lenne elég. De értjük, hogy ezt sem a szemünkkel kell vizualizálnunk, hanem meg kell értenünk az Isten által elrejtett üzenetet számunkra.

Zsidó levél 11,3
„Hit által értjük meg, hogy a világ Isten beszéde által teremtetett, hogy ami látható, a láthatatlanból állott elő.”


Isten országát ezért nem szemmel láthatóan kell elképzelnünk és azt így megértenünk, hanem Isten bölcsességét kell kutatnunk hogy megértsük az üzenetét felénk.

Tehát nem kockáról vagy gúláról (piramis) van szó, hanem a tökéletes egységet adja tudtunkra Isten. Emlékezzünk a nem régen felolvasott igére:

„Hogy mindnyájan egyek legyenek; amint te én bennem, Atyám, és én te benned, hogy ők is egyek legyenek mi bennünk:”

Ez az Ő országának a törvénye, ahol Ő trónon ül és mi pedig az Ő igazsága szerint járunk. Ott már nem lesz testvérharc, szeretetlenség, egymáson való taposás, ítélkezés, lenézés vagy megvetés, hanem igazság, békesség és Szentlélekben való öröm (Római levél 14,17).

Jézus ezt mondta:

János evangéliuma 5,24
„Bizony, bizony mondom néktek, hogy aki az én beszédemet hallja és hisz annak, aki engem elbocsátott, örök élete van; és nem megy a kárhozatra, hanem általment a halálból az életre.”


Hogy lehetséges az, hogy még ezen a földön átmenjünk a halálból az életre? Úgy, ha az Isten országa elérkezett a mi életünkbe! Mert Isten országa nem helyhez kötött, ugyanis Isten országa ott van, ahol Isten trónon ül:

Lukács evangéliuma 17,20-21
„Megkérdeztetvén pedig a farizeusoktól, mikor jő el az Isten országa, felele nékik és monda: Az Isten országa nem szemmel láthatólag jő el. Sem azt nem mondják: Ímé itt, vagy: Ímé amott van; mert ímé az Isten országa ti bennetek van.”


Akik valódi hittel hisznek Istenben, azok átmentek a halálból az életre, és Isten országának a polgárai lettek. A tökéletes egységet is megélhetjük, elég két ember hozzá akik tökéletes egységben vannak minden dolog felől.

Máté evangéliuma 18,19-20
„Ismét, mondom néktek, hogy ha ketten közületek egy akaraton lesznek a földön minden dolog felől, amit csak kérnek, megadja nékik az én mennyei Atyám. Mert ahol ketten vagy hárman egybegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.”


Ez pedig úgy lehetséges, ha Isten egysége a miénk lett, vagyis ahol Isten törvényei érvényesülnek, nem az emberi akarat. Ne feledjük a szentek szentjének a magasságát. Amint Isten viszonyul hozzánk, úgy viszonyuljunk az embertársaink iránt is, máskülönben híjával fogunk találtatni.

(Skype 2013/07/24)
"Halljátok az Úrnak beszédét, akik rettegtek az ő beszédére: így szólnak testvéreitek, akik titeket gyűlölnek, nevemért eltaszítanak: Jelenjék meg az Úrnak dicsősége, hogy lássuk örömötöket; de ők megszégyenülnek." (Ézsaiás 66,5)

Nem elérhető bacsipista

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 5969
    • Keresztény kincskereső
Re:Szentek Szentje
« Válasz #1 Dátum: 2013 Július 24, 22:00:52 »
Köszönöm a tanítást. Fontos dolgokat osztottál meg a parancsolatokról, szeretetről és egységről.
Lehet, hogy a hozzászólásom nem nagyon illeszkedett a témához, de nagy jelentőségűnek tartom, hogy egységesen valljuk meg az Urat Istenünknek, tartsuk be rendelkezéseit és ne forduljunk el azoktól. Ne az emberi elgondolások, hanem az Úr Szent Lelke vezessen bennünket.
"Minden szabad nekem, de nem minden használ. Minden szabad nekem, de ne váljak semminek a rabjává." 1Korintus 6,12

Nem elérhető Antee

  • Admin
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 22795
    • Alfa-Omega (keresztyén közösség)
Re:Szentek Szentje
« Válasz #2 Dátum: 2013 Július 24, 22:31:22 »
Ámen
"Halljátok az Úrnak beszédét, akik rettegtek az ő beszédére: így szólnak testvéreitek, akik titeket gyűlölnek, nevemért eltaszítanak: Jelenjék meg az Úrnak dicsősége, hogy lássuk örömötöket; de ők megszégyenülnek." (Ézsaiás 66,5)

Nem elérhető bacsipista

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 5969
    • Keresztény kincskereső
Re:Szentek Szentje
« Válasz #3 Dátum: 2013 Július 25, 08:55:07 »
  A Szentek Szentje nem volt nagy méretű helyiség. Minden mérete azonos volt hossza, magassága, szélessége.
Mennyire  egyszerű volt az Úr, amikor nem hatalmas épülettel akarta szimbolizálni nagyságát.
A Szentek Szentjébe a főpap  évente cak egyszer léphetett be. De Jézus Krisztus az ő személyében volt a Szentek Szentje aki számunkra megújította Istennel való kapcsolatunkat.

János 1, 14
És az Íge testté lett és lakozék mi közöttünk (és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét), aki teljes vala kegyelemmel és igazsággal.


"Minden szabad nekem, de nem minden használ. Minden szabad nekem, de ne váljak semminek a rabjává." 1Korintus 6,12

Nem elérhető Antee

  • Admin
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 22795
    • Alfa-Omega (keresztyén közösség)
Re:Szentek Szentje
« Válasz #4 Dátum: 2013 Július 25, 11:13:52 »
Jézus az önfeláldozása által megnyitotta az utat a szentek szentjébe. Szabaddá vált az út az Atyához! Ez az út pedig maga Jézus.
"Halljátok az Úrnak beszédét, akik rettegtek az ő beszédére: így szólnak testvéreitek, akik titeket gyűlölnek, nevemért eltaszítanak: Jelenjék meg az Úrnak dicsősége, hogy lássuk örömötöket; de ők megszégyenülnek." (Ézsaiás 66,5)

Nem elérhető Jazmin

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 482
Re:Szentek Szentje
« Válasz #5 Dátum: 2013 Július 25, 11:24:21 »
Amen! Koszonom a tanitast Tesverem!  :2smitten:           
 Milyen csodalatos is az,hogy Isten orszaga bennunk van,es az,hogy jarulhatunk Isten szine ele Jezuson keresztul!!!
Az Isten SZERETET. 1 Ján 4:8

Nem elérhető Antee

  • Admin
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 22795
    • Alfa-Omega (keresztyén közösség)
Re:Szentek Szentje
« Válasz #6 Dátum: 2013 Július 25, 11:25:38 »
Igen, dicsőség az Úrnak. Isten országa bennünk van, ha valóban Isten az életünk Ura. :2smitten:
"Halljátok az Úrnak beszédét, akik rettegtek az ő beszédére: így szólnak testvéreitek, akik titeket gyűlölnek, nevemért eltaszítanak: Jelenjék meg az Úrnak dicsősége, hogy lássuk örömötöket; de ők megszégyenülnek." (Ézsaiás 66,5)

Nem elérhető bacsipista

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 5969
    • Keresztény kincskereső
Re:Szentek Szentje
« Válasz #7 Dátum: 2013 Július 27, 12:00:19 »
Csak egy ige jutott az eszembe

1 Péter 1 16

"Szentek legyetek, mert én szent vagyok."
"Minden szabad nekem, de nem minden használ. Minden szabad nekem, de ne váljak semminek a rabjává." 1Korintus 6,12

Nem elérhető Antee

  • Admin
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 22795
    • Alfa-Omega (keresztyén közösség)
Re:Szentek Szentje
« Válasz #8 Dátum: 2013 Július 27, 12:09:50 »
Pontosan Testvérem. A világban kell élnünk, de nem a világ szerint!
"Halljátok az Úrnak beszédét, akik rettegtek az ő beszédére: így szólnak testvéreitek, akik titeket gyűlölnek, nevemért eltaszítanak: Jelenjék meg az Úrnak dicsősége, hogy lássuk örömötöket; de ők megszégyenülnek." (Ézsaiás 66,5)