Szerző Téma: Jelek és csodák  (Megtekintve 6671 alkalommal)

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Nem elérhető Antee

  • Admin
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 22847
    • Alfa-Omega (keresztyén közösség)
Jelek és csodák
« Dátum: 2013 Október 09, 19:39:11 »
A mai napon Isten igéjéből fogjuk megnézni, hogy Isten mi módon adja jeleit és csodatevéseit. A mindennapokban is átéljük Isten csodáit az életünkben, esetenként pedig nagy bizonyságként halálos betegségből való felgyógyulásokban, különböző megmenekülésekben, reménytelen helyzetekből való kimenekedés formájában. Ez az életünk része, már akiknek valósággal személyes kapcsolatuk van az Úrral.

Viszont a mai napon jobban fogunk fókuszálni azokra a jelekre és csodatevésekre, amelyek az apostolokat követték. Gondoljunk csak Péterre és Jánosra, akik által meggyógyította az Úr a sánta férfit. Pál által is nem kevés és nem jelentéktelen csodákat és jeleket tett az Úr. Pál kendői által démonoktól szabadultak meg a megszállottak, betegségekből gyógyultak meg. Pál által csakugyan támasztott halottat is az Úr, Péter árnyéka által is sokan meggyógyultak. Bizonyára észrevettétek, hogy minden esetben mondtam, hogy Péter vagy Pál által az Úr cselekedte meg ezeket. Ugyanis ezek az apostolok nem egy olyan erőt kaptak, amelyet bármikor bárhol „farzsebből” előhúzhattak. Kezdjük ezzel az igével:

Márk evangéliuma 16,14-18
„Azután, mikor asztalnál ülnek vala, megjelenék magának a tizenegynek, és szemükre hányá az ő hitetlenségöket és keményszívűségöket, hogy azoknak, akik őt feltámadva látták vala, nem hivének, És monda nékik: Elmenvén e széles világra, hirdessétek az evangyéliomot minden teremtésnek. Aki hiszen és megkeresztelkedik, idvezül; aki pedig nem hiszen, elkárhozik. Azokat pedig, akik hisznek, ilyen jelek követik: az én nevemben ördögöket űznek; új nyelveken szólnak. Kígyókat vesznek föl; és ha valami halálost isznak, meg nem árt nékik: betegekre vetik kezeiket, és meggyógyulnak.


Tehát ez Jézusnak az ígérete, és nem csak az apostoloknak, hanem mindazoknak, akik követik Őt! Ezt az ígéretet vehetjük személyesnek, még sem látjuk mindenkinél ezeket a jeleket. Sőt, valójában igen keveseknél. A nyelveken szólást valójában sokak magukénak mondják, de Jézus ígéretének ezen listája terjedelmesebb és „látványosabb”. A hívők táborában megszámlálhatatlan elképzelés és meggyőződés létezik azt illetően, hogy mit jelent Jézust követni. De nyilván a valódi követés mércéjét nem az ember, hanem Isten adta meg, tehát Isten szavában kell azt keresnünk. Ilyenek például:

Máté evangéliuma 10,37
„Aki inkább szereti atyját és anyját, hogynem engemet, nem méltó én hozzám; és aki inkább szereti fiát és leányát, hogynem engemet, nem méltó én hozzám.


Az első számú szeretet, ami nem gondolatokban vagy beszédben merül ki, hanem cselekedetekben! És milyen cselekedetekkel fejezhetjük ki a szeretetünket? Elárulja nekünk az ige:

János evangéliuma 15,9-10
„Amiképpen az Atya szeretett engem, én is úgy szerettelek titeket: maradjatok meg ebben az én szeretetemben. Ha az én parancsolataimat megtartjátok, megmaradtok az én szeretetemben; amiképpen én megtartottam az én Atyámnak parancsolatait, és megmaradok az ő szeretetében.”


De erről olvasunk János levelében is:

1János levele 5,3
Mert az az Isten szeretete, hogy megtartjuk az ő parancsolatait; az ő parancsolatai pedig nem nehezek.”


Ez az a szeretet, amely megmutatja valójában, hogy mennyire szeretjük Istent. És van itt egy sokak számára sokkoló üzenet, vagyis: „az ő parancsolatai pedig nem nehezek.” Ez sokakat sokkol, mások pedig nevetnek rajta, mondva: „hiszen nem is lehet megtartani!” Ugye mekkora különbség? Míg Isten igéje azt mondja, hogy nem nehezek megtartani Isten parancsolatait, az emberek azt mondják, hogy ez nem lehetséges. Valójában tényleg nem lehetséges, emberileg biztosan nem. De akik már nem a testük szerint járnak, hanem hagyják, hogy Isten átvegye a teljes irányítást az életükben, akkor már valóban nem lesznek nehezek a parancsolatok megtartása. Miért? Mert már természetesek lesznek. De erre még Jézus rákontráz:

Máté evangéliuma 11,29-30
„Vegyétek föl magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy én szelid és alázatos szívű vagyok: és nyugalmat találtok a ti lelkeiteknek.  Mert az én igám gyönyörűséges, és az én terhem könnyű.” 


Ez pedig azért van, mert akit szeretsz, annak már nem parancsból engedelmeskedsz, hanem azért, mert szereted. De nézzük tovább, hogy mit jelent Jézust követni:

Máté evangéliuma 10,38
„És aki föl nem veszi az ő keresztjét és úgy nem követ engem, nem méltó én hozzám.


Erről az igéről is sokféle elgondolás létezik, miszerint kereszt lehet egy betegség, egy személy, akit szeretetben el kell hordozni vagy például egy szolgálat. De amit valójában jelent, az a testünk megfeszítése. A keresztet ugyanis a test megfeszítésére találták ki, és ezt még akkor mondta Jézus a tanítványoknak, mikor még nem áldozta meg magát a bűneinkért. Megtérésünk előtt testben test szerint jártunk, de megtérésünk után bár testben, de nem test szerint, hanem lélek szerint járunk. De hogy lélek szerint járhassunk szükséges, hogy a testünk meg legyen feszítve. Így kell járnunk és ezzel azt mondta Jézus, hogy bár testben élünk, de lélek szerint járjunk. Ez az a kereszt, amelyet minden nap fel kell vennünk.

Azt szokták mondani, hogy Jézus csak egyetlen parancsolatot adott a tanítványoknak, amelyet be kell tartanunk, ez pedig a szeretet. De ez a szeretet közel sem az, amit sokan szeretetnek gondolnak. Jézus ugyanis megadta a mértékét a szeretetnek, úgy kell szeretnünk egymást, ahogyan Ő szeretet minket:

János evangéliuma 13,34
„Új parancsolatot adok néktek, hogy egymást szeressétek; amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást. Erről ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok.”


Jézus nem csupán úgy szeretet minket, hogy meghalt a kereszten. Ugyanis életét is adta értünk és nem csak a halálát, szolgálta az embereket és ezért a saját szükségleteit is félretolta:

Lukács evangéliuma 22,25-27
„Ő pedig monda nékik: A pogányokon uralkodnak az ő királyaik, és akiknek azokon hatalmuk van, jóltévőknek hivatnak. De ti nem úgy: hanem aki legnagyobb köztetek, olyan legyen, mint aki legkisebb; és aki fő, mint aki szolgál. Mert melyik nagyobb, az-é, aki asztalnál ül, vagy aki szolgál? nemde aki asztalnál ül? De én ti köztetek olyan vagyok, mint aki szolgál.


Páltól is olvassuk el és lássunk az igében egymást erősítő egységet:

Római levél 13,8-10
„Senkinek semmivel ne tartozzatok, hanem csak azzal, hogy egymást szeressétek; mert aki szereti a felebarátját, a törvényt betöltötte. Mert ez: Ne paráználkodjál, ne ölj, ne orozz, hamis tanubizonyságot ne szólj, ne kívánj, és ha valamely más parancsolat van, ebben az ígében foglaltatik egybe: Szeressed felebarátodat mint temagadat. A szeretet nem illeti gonosszal a felebarátot. Annakokáért a törvénynek betöltése a szeretet.”


Továbbá emlékezzünk, hogy mivel kezdtem a Jézus követését illetően. A szeretettel, mégpedig azzal, hogy Jézusnak azzal fejezhetjük ki szeretetünket, ha parancsolatait megtartjuk.

Tehát ezt jelenti Jézust követni. Most pedig folytassuk a kezdő igénkkel, de most tovább olvasom, mert még két ige hozzátartozik:

Márk evangéliuma 16,14-18
„Azután, mikor asztalnál ülnek vala, megjelenék magának a tizenegynek, és szemükre hányá az ő hitetlenségöket és keményszívűségöket, hogy azoknak, akik őt feltámadva látták vala, nem hivének, És monda nékik: Elmenvén e széles világra, hirdessétek az evangyéliomot minden teremtésnek. Aki hiszen és megkeresztelkedik, idvezül; aki pedig nem hiszen, elkárhozik. Azokat pedig, akik hisznek, ilyen jelek követik: az én nevemben ördögöket űznek; új nyelveken szólnak. Kígyókat vesznek föl; és ha valami halálost isznak, meg nem árt nékik: betegekre vetik kezeiket, és meggyógyulnak. Az Úr azért, minekutána szólott vala nékik, felviteték a mennybe, és üle az Istennek jobbjára. Azok pedig kimenvén, prédikálának mindenütt, az Úr együtt munkálván velök, és megerősítvén az ígét a jelek által, amelyek követik vala. Ámen!


Azt olvastuk, hogy az Úr együtt munkálkodott velük, és megerősítette az igét a jelek által! Vagyis hirdették a tiszta evangéliumot és Isten a jelei által adta bizonyságát, hogy az igaz evangéliumot hirdetik. Értjük ezt a hatalmas ígéretet és bizonyságot a tiszta igehirdetést illetően!? Ez mindazoké, akik hamisítatlanul hirdetik Istennek az igéjét, mindenféle emberi kifogás, félremagyarázás és behelyettesítés nélkül. De lássunk egy másik igerészt, amely megerősíti mindezt:

Apostolok Csel. 4,24-31
„Ezek pedig mikor hallották, egy szívvel-lélekkel felemelék szavokat az Istenhez, és mondának: Urunk, te vagy az Isten, ki teremtetted a mennyet és a földet, a tengert és minden azokban levő dolgot. Ki Dávidnak, a te szolgádnak szája által ezt mondottad: Miért zúgolódtak a pogányok, és gondoltak a népek hiábavalókat? Felállottak a földnek királyai, és a fejedelmek egybegyűltek az Úr ellen és az ő Krisztusa ellen. Mert bizony egybegyűltek a te szent Fiad, a Jézus ellen, akit felkentél, Heródes és Poncius Pilátus a pogányokkal és Izráel népével, Hogy véghezvigyék, amikről a te kezed és a te tanácsod eleve elvégezte volt, hogy megtörténjenek. Most azért, Urunk, tekints az ő fenyegetéseikre: és adjad a te szolgáidnak, hogy teljes bátorsággal szólják a te beszédedet, A te kezedet kinyújtván gyógyításra; és hogy jelek és csodák történjenek a te szent Fiadnak, a Jézusnak neve által. És minekutána könyörögtek, megmozdula a hely, ahol egybegyűltek; és betelének mindnyájan Szent Lélekkel, és az Isten beszédét bátorsággal szólják vala.”


Az imádságukban kérték, hogy bátorsággal szólhassák Istennek az igéjét és egyben kérték azt is, hogy Isten ezt jelekkel és csodákkal pecsételje meg. Isten együttműködését kérték és meg is kapták, mert az Ő dicsőségét keresték, tiszta szívvel szolgálták Őt.

János evangéliuma 14,11-15
„Higgyetek nekem, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem van; ha pedig másért nem, magukért a cselekedetekért higgyetek." "Bizony, bizony, mondom néktek: aki hisz énbennem, azokat a cselekedeteket, amelyeket én teszek, szintén megteszi, sőt ezeknél nagyobbakat is tesz. Mert én az Atyához megyek, és amit csak kértek majd az én nevemben, megteszem, hogy dicsőíttessék az Atya a Fiúban; ha valamit kértek tőlem az én nevemben, megteszem." "Ha szerettek engem, megtartjátok az én parancsolataimat,


Jézus ezzel azt mondta, hogy ha már a beszédéért nem is hisznek, higgyenek a cselekedeteknek, mert az is Róla tesz bizonyságot. Ezért van az, hogy Isten az igaz szolgáinak a beszédét jelekkel és csodákkal kíséri, mert Isten országa nem beszédben áll, hanem erőben, mint ahogy azt az ige mondja:

1Korintusi levél 4,20
„Mert nem beszédben áll az Istennek országa, hanem erőben.


Jézus beszédének hatalma volt, nem úgy tanította az embereket mint az írástudóik (Mt 7,29). De miért is? Mert Jézus megélte azt amit szólt, és beszédét jelek és csodák követték. Ezt ígéri Jézus azoknak is, akik valósággal Őt követik.

Nekem kell ez az ígéret, és neked!?

(Skype 2013/10/09)
"Halljátok az Úrnak beszédét, akik rettegtek az ő beszédére: így szólnak testvéreitek, akik titeket gyűlölnek, nevemért eltaszítanak: Jelenjék meg az Úrnak dicsősége, hogy lássuk örömötöket; de ők megszégyenülnek." (Ézsaiás 66,5)

Nem elérhető Shomer ayin

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3211
Re:Jelek és csodák
« Válasz #1 Dátum: 2013 Október 09, 20:45:59 »
Köszönöm Testvérem, hogy mindezt elhoztad az Úrtól, és átadtad nekünk.
Ézs 60,19    
Nem a nap lesz néked többé nappali világosságod, és fényességül nem a hold világol néked, hanem az Úr lesz néked örök világosságod, és Istened lesz ékességed,

Nem elérhető Jazmin

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 482
Re:Jelek és csodák
« Válasz #2 Dátum: 2013 Október 10, 08:55:09 »
Aldott tanitas!  A hetvegen gyulekezetunkben  ifjusai talalkozo volt,es ez volt a tema. Amit en megtanultam az,hogy mar az is egy nagy csoda,hogy megterhettem,hogy Isten kegyelmebe fogadott.Es ha Ot kovetem nap mint nap,Vele jarok,minden nap lehet reszem csodaban.Tortenhetnek nagy csodak is,ha az Ur megadja.Es a hitemen mulik ez.De  latnom is kell a lelki szemeimmel,eszrevennem  az apro csodakat. Idezek egy verset nektek ami nagyon tetszik nekem:


Remenyik Sandor: Csendes csodak

Ne várd, hogy a föld meghasadjon
 És tűz nyelje el Sodomát.
 A mindennap kicsiny csodái
 Nagyobb és titkosabb csodák.

Tedd a kezed a szívedre,
 Hallgasd, figyeld hogy mit dobog,
 Ez a finom kis kalapálás
 Nem a legcsodásabb dolog?

Nézz a sötétkék végtelenbe,
 Nézd a szürke kis ezüstpontokat:
 Nem csoda-e, hogy árva lelked
 Feléjük szárnyat bontogat?

Nézd, árnyékod, hogy fut előled,
 Hogy nő, hogy törpül el veled.
 Nem csoda ez? S hogy tükröződni
 Látod a vízben az eget.

Ne várj nagy dolgot életedbe,
 Kis hópelyhek az örömök,
 Szitáló, halk szirom-csodák:
 Rajtuk át Isten szól: jövök.

 

 :2smitten: :2smitten:
Az Isten SZERETET. 1 Ján 4:8

Nem elérhető Antee

  • Admin
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 22847
    • Alfa-Omega (keresztyén közösség)
Re:Jelek és csodák
« Válasz #3 Dátum: 2013 Október 10, 10:22:55 »
Igen Testvérem, Isten csodái körülvesznek minket. Dicsőség Neki. :2smitten:
"Halljátok az Úrnak beszédét, akik rettegtek az ő beszédére: így szólnak testvéreitek, akik titeket gyűlölnek, nevemért eltaszítanak: Jelenjék meg az Úrnak dicsősége, hogy lássuk örömötöket; de ők megszégyenülnek." (Ézsaiás 66,5)

Nem elérhető Jazmin

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 482
Re:Jelek és csodák
« Válasz #4 Dátum: 2013 Október 18, 12:15:11 »
 Nemreg hallottam egy tanitast,amiben tobbek kozott a tesver elmondta az,hogy ha megfigyeljuk manapsag az embereket,akkor  nagyon vevok a csodakra es jelekre.ELcsodalkoznak rajtuk,meghallgatjak ha valaki elmond egy csodat amit atelt, aztan anyit mondanak,hogy  halleluja,dicsoseg Istennek,es minden marad a regiben.Nem lesz odaszantabb Istennek,es akar meg jobban ragaszkodni Hozza latva  a csodat.Termeszetesen tisztelet a kivetelnek..De tenyleg tegyuk fel magunkan a kerdest,latva Isten csodait mire kesztet minket??Nagyobb alazatra,tobb odaszanasra? Vagy csupan tudomast veszunk roluk es  annyi az egesz?
Az Isten SZERETET. 1 Ján 4:8

Nem elérhető Antee

  • Admin
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 22847
    • Alfa-Omega (keresztyén közösség)
Re:Jelek és csodák
« Válasz #5 Dátum: 2013 Október 18, 12:21:41 »
De van ennek az éremnek egy másik oldala is. Önmagában a csodákban és a jelekben nem szabad vakon hinni. Isten a jeleket és a csodákat is valamiért adta, mégpedig a hirdetett ige bizonyságára!

Mert ma is vannak és még ezután is lesz, hogy jelek és csodák történnek, hogy ha lehet, akkor megtévessze az ördög a választottakat is.

Máté evangéliuma 24,24
"Mert hamis Krisztusok és hamis próféták támadnak, és nagy jeleket és csodákat tesznek, annyira, hogy elhitessék, ha lehet, a választottakat is."

A jel és a csoda alapjára kell látni, mert ha Istentől van, akkor Jézusról, Isten igéjéről tesz bizonyságot.
"Halljátok az Úrnak beszédét, akik rettegtek az ő beszédére: így szólnak testvéreitek, akik titeket gyűlölnek, nevemért eltaszítanak: Jelenjék meg az Úrnak dicsősége, hogy lássuk örömötöket; de ők megszégyenülnek." (Ézsaiás 66,5)

Nem elérhető Jazmin

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 482
Re:Jelek és csodák
« Válasz #6 Dátum: 2013 Október 18, 13:22:07 »
 Egyetertek Testverem! 
Az Isten SZERETET. 1 Ján 4:8

Nem elérhető ditte

  • Segítő
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 4504
Re:Jelek és csodák
« Válasz #7 Dátum: 2013 Október 20, 08:17:57 »
Ha Isten csodát tesz, nagyszerű. De nem erre kell éhesnek lenni elsősorban, hanem Isten igéjére. Éhezni és szomjazni kell Isten igazságát!!! Szeretni és meggyökerezni benne.
"Társuk vagyok mindazoknak,akik félnek téged,és akik határozataidat megtartják."Zsoltárok 119,63

Nem elérhető Antee

  • Admin
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 22847
    • Alfa-Omega (keresztyén közösség)
Re:Jelek és csodák
« Válasz #8 Dátum: 2013 Október 20, 09:42:38 »
Ámen
"Halljátok az Úrnak beszédét, akik rettegtek az ő beszédére: így szólnak testvéreitek, akik titeket gyűlölnek, nevemért eltaszítanak: Jelenjék meg az Úrnak dicsősége, hogy lássuk örömötöket; de ők megszégyenülnek." (Ézsaiás 66,5)

Nem elérhető bacsipista

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 5969
    • Keresztény kincskereső
Re:Jelek és csodák
« Válasz #9 Dátum: 2013 Október 22, 09:32:39 »
Számomra egy csoda volt az ahogyan Isten megérintett. Elhagytam azt amit akkor "szentnek" tartottam és az Urat ezdtem el követni. És a mai napig csoda számomra amikor egy elkeseredett embert megérint Isten kegyelme és boldogsága, és látom, tapasztalom az általa történt változásokat, megújulásokat.
Apró csodák amikor hétvégére kiürül a pénztárcánk és nem tudunk bevásárolni, de Isteni kegyelem folytán hétvégi ebédmeghívást kapunk,  vagy egy nehéz tevékenység elvégzéséhez egy váratlan, segítőkész kéz társul.

Nem hiszem, hogy nekünk halottak feltámadásra kellene várnunk, vagy egy kacslábon forgó kastélyra.
Ha rendszeresen és figyelmesen olvassuk a Bibliát, engedjük, hogy azt a Szentlélek megnyissa előttünk számtalan csodákban lesz részünk, mennyei Atyánk gondoskodása által.
Amikor imáink meghallgatésra találnak, amikor fáradt testünk erőre kap az Úrral való találkozás alkalmával, amikor egy nehéznek hitt szolgálat Isten vezetésével szárnyakat kap, ezek mind csodák, és egyben jelek azok számára akik keresik az Urat.  Akkor felismerhetik, hogy mi egy élő Isten gyermekei vagyunk.

"Félelem támadt minden lélekben, és az apostolok által sok csoda és jel történt."

ApCsel 2:43.

"Minden szabad nekem, de nem minden használ. Minden szabad nekem, de ne váljak semminek a rabjává." 1Korintus 6,12

Nem elérhető Antee

  • Admin
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 22847
    • Alfa-Omega (keresztyén közösség)
Re:Jelek és csodák
« Válasz #10 Dátum: 2013 November 14, 14:12:42 »
Egyetértek Testvérem. A csodák körbevesznek minket, Isten gondoskodása révén nap mint nap csodákban van részünk, de sajnos ezekre olykor érzéketlenek vagyunk. Az Istenünk nem csak az igazakat részesíti áldásában, hanem a gonoszokat is. De ez a kegyelem is le fog záródni egy napon, és akik nem adták át magukat Istennek, azoknak is meg lesz a helyük.
"Halljátok az Úrnak beszédét, akik rettegtek az ő beszédére: így szólnak testvéreitek, akik titeket gyűlölnek, nevemért eltaszítanak: Jelenjék meg az Úrnak dicsősége, hogy lássuk örömötöket; de ők megszégyenülnek." (Ézsaiás 66,5)

Nem elérhető irene

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 2573
Re:Jelek és csodák
« Válasz #11 Dátum: 2014 Augusztus 11, 08:55:31 »
Annyira jó ilyen bíztató történeteket is olvasni, hogy közre adom, ma találtam   :311:

Ezt el kell olvasnotok!  :afro:

 ISTEN ELTÉRITETTE A TEL AVIVI BEVÁSÁRLÓKÖZPONTRA CÉLZOTT
PALESZTIN RAKÉTÁT !!!!!

"Saját szememmel láttam ma ISTEN kezét.
Most már BIZTOS vagyok benne, hogy van Isten.

Senki nem beszélt nekem erről. Senkitől nem hallottam ezt. Saját szememmel láttam ezt megtörténni.
Szerves része vagyok a vaskupola hadműveleti egységnek. Itt fontos, nagy precizitást igénylő dolgokkal foglalkozunk, ezért nem árulhatok el részleteket a tevékenységünkről.
A minap tudomást szereztünk arról hogy kilőttek egy rakétát közvetlenül Tel Avivra, megcélozva az ott lévő három torony egyikét, és egy bevásárló központot, ami a város közepén van. Mi kilőttünk egy elfogó rakétát, de a célt elvétettük. Kilőttünk még egyet, de az sem talált célba. Kilőttük a harmadik rakétát, de ezt is sikertelenül. Nem emlékszem hogy hasonló dolog valaha is megtörtént volna már velünk. Pontosak, és nagyon jók vagyunk abban amit csinálunk. Nem tévedünk. Így nem lehetséges az, hogy háromszor is elvétsük a célt.
Ekkorra már a katasztrófa elkerülhetetlenné vált.
Riadóztattuk a teljes katasztrófa elhárítást Tel Avivban és a környékén hogy kezdjék el a kiürítést, de ekkorra már csak keveset lehetett tenni. Már csak percek voltak hátra a rakétájuk becsapódásáig. Előkészültünk egy utolsó elfogó rakéta kilövésére, még mielőtt a másik célba ér, de tudtuk hogy már áldozatok lesznek.
Meg kell érteni, hogy a mi számításaink a fizika, aerodinamika, és az időjárás (szél, légkör, páratartalom) törvényszerűségeire alapozva együtt teljesek, nincs SEMMI olyan, amit mi nem vennénk figyelembe. Emiatt tud a rendszer olyan precízen működni.
De hirtelen, aközben hogy mi azon voltunk, hogy mindent, legyen az bármi, megtegyünk Tel Aviv megmentéséért, hirtelen a SEMMIBŐL óriási szél kerekedett, ami nem volt rajta a radaron, ELŐTTE NEM LÉTEZETT, és elfújta a rakétát Tel Aviv fölött egészen a tengerig, és ez ott beleesett a vízbe biztonságosan és pontosan olyan helyen, ahol senki nem sérült meg.
Fontos megérteni, hogy NEM VOLT SZÉL, azután jött az ÓRIÁSI SZÉL. Ez a támadó rakétának nem egy néhány centis elmozdulása volt, amit kis halvány szellőcske is képes produkálni, hanem MÉRFÖLDEKRŐL van szó. Ez nem volt más mint ISTEN keze. Saját szememmel láttam. Szél nem volt előtte és nem volt utána. A szél nem valahonnan jött, hanem a SEMMIBŐL jött. És miután elfújta a rakétát a tengerbe, eltűnt. Miután ezt láttam, nem tudom tovább tagadni azt, hogy ISTEN létezik.

Ezután vettem a jobbomra egy imaszíjat, és felvettem hogy megtartsam a Shabbatot. Tegnap volt az első Shabbat, amit megtartottam, és ez volt életem legjobb Shabbatja."

( Forrás: Amanda Buys honlapja ; forditotta: Baricz István; aki a beszámolót közzétette,az izraeli hadseregben dolgozik)

Istennek hála mindenkor

 :zaszlo: :ima02:
zsolt 25:8.    Jó és igaz az Úr, azért útba igazítja a vétkezőket.

Nem elérhető bacsipista

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 5969
    • Keresztény kincskereső
Re:Jelek és csodák
« Válasz #12 Dátum: 2014 Augusztus 11, 11:51:12 »
Köszönöm Iréne. Örülök, hogy megosztottad velünk.
"Minden szabad nekem, de nem minden használ. Minden szabad nekem, de ne váljak semminek a rabjává." 1Korintus 6,12

Nem elérhető Viz77

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 69
Re:Jelek és csodák
« Válasz #13 Dátum: 2014 Augusztus 13, 00:44:16 »
Jeleket es csodakat?
na adok en nektek :2funny:
en nagyon ritkan kerek az ISTENTOL valamit is
de 2 napja imaban egyszer kertem egyet
szamomra fontos dolog volt

Hat en megkaptam a keresem teljesitese
 Aldott Legyen Érete az UR

de olyan szinten hogy  minden  meg a kevesbe hivo  cimboraim is csak lestek
 mondvan ilyen nincs ekkora mazlid nem lehet statisztikailag stb ez elenyeszo valoszinusegu h ogy ez nekeked
osszejojjon
 hat pedig megkaptam
 termeszetesen hálát  is adtam ertem az UR nak
sajat keresem re visszaterve irva van :   meg meg sem szolalnak mar valaszolok
meg nem is kernek mar teljesitem...

 Ti voltatok mar ugy hogy
 kertetek valamit ?  es meg onmagatok elott is csoda szamba ment hogy ezt megtette az Isten
de olyan szinten hogy az mar minden raciaonalitst nelkuloz?

haveri koromnek egy valasza volt erre miutan lattak a dolgot : ilyen nincs.
en meg persze nem rejtettem veka ala a dolgot megmondtam
 na sracok lanyok en most  kertem !!! az Istent hogy most
 kerlek  ATYAm segits
es ugy megkaptam a keresem teljesiteset meg a hitetlenek is  elgondolkodtak...
en hivokent ezt ugy elem meg h megmutatta az igazi Hatalmat ha egyszer hitbol kerem
es igazsagos jo dolgot kerek tekjesiti ,es nem erdekli az Urat a statisztika
en dicsoitem emiatt e nevet fennhangon
ÁLDOTT legyen az Ur



Nem elérhető Viz77

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 69
Re:Jelek és csodák
« Válasz #14 Dátum: 2014 Augusztus 13, 01:07:23 »
tudjatok mit mondok meg :
az ÖRÖKKÉVALO a mi ISTENUNK az ÖRÖKKÉVALO EGYETLENEGY
es hogy  tul oszinte is legyek  :
a tisztelettel teli felelem benem van,
es kisse meg is rettentem  a hatalmatol
 mert lattam vegre sajat szememmel is  hogy mire kepes az ISTEN
ha egyszer valoban kerem.