Igen, a cselekedeteink által tűnik ki, hogy valójában mennyire van közünk Istenhez. Jézus érthetően tudtunkra adta, hogy ki örökli az áldást és ki az átkot. Akik az áldást öröklik:
Máté evangéliuma 25,33-36
"És a juhokat jobb keze felől, a kecskéket pedig bal keze felől állítja. Akkor ezt mondja a király a jobb keze felől állóknak: Jertek, én Atyámnak áldottai, örököljétek ez országot, amely számotokra készíttetett a világ megalapítása óta. Mert éheztem, és ennem adtatok; szomjúhoztam, és innom adtatok; jövevény voltam, és befogadtatok engem; Mezítelen voltam, és megruháztatok; beteg voltam, és meglátogattatok; fogoly voltam, és eljöttetek hozzám."
Megcselekedték!
Akik pedig az átkot öröklik:
Máté evangéliuma 25,41-43
"Akkor szól majd az ő bal keze felől állókhoz is: Távozzatok tőlem, ti átkozottak, az örök tűzre, amely az ördögnek és az ő angyalainak készíttetett. Mert éheztem, és nem adtatok ennem; szomjúhoztam, és nem adtatok innom; Jövevény voltam, és nem fogadtatok be engem; mezítelen voltam, és nem ruháztatok meg engem; beteg és fogoly voltam, és nem látogattatok meg engem."
Nem cselekedték meg, ők a kárhozatra mennek.
Elég egyértelmű és tiszta üzenet, mégis sokan hadakoznak a cselekedetek szüksége ellen. De hát mit lehet erre mondani!? Aki így gondolkozik az vak Isten igéjére.